#Hűvös

[egy-senki-oszinte-irasai]

Kiöltöztem neked, felvettem a szép ruhámat, megcsináltam a sminkem, fújtam a kedvenc parfümömet.

Az a nap is pont olyan volt, mint ez. Az ég borult, a levegő hűvös. Még a gondolataim is majdnem ugyanazok voltak. Rólad szóltak akkor is, és most is, annyiban különböztek csak, hogy most azt akartam, hogy itt legyél. A múltkor azért gondoltam rád, hogy elhatározzam, tűnj el a fejemből. Magabiztosnak éreztem magam, eldöntöttem, hogy lezárom végre, elengedlek, kizárlak. És lám, megjelentél. Megjelentél, és én szóhoz sem tudtam jutni. Azóta sem tudtalak elengedni. Azóta is minden nap eszembe jutsz.

És most kiöltöztem neked. Hátha ez a nap is pont ugyanolyan lesz, mint akkor. Megjelensz, és elveszed a szavaim.

#magyar #saját #saját gondolat #saját írás #fájdalom #hiány #te #én #akkor #az a nap #parfüm #hűvös #magyartumblr #hiányzol #megjelentél

[usayblablabla]

Belülről beleremegek, mikor kezed kezemhez ér;

De kívülről nem látodhatod, mert hideg vagyok mint a jég.

#magyar tumblr #magyar #magyar tumblisok #éjjeli gondolatok #kezek #kéz a kézben #kez #erzesek #hideg #Elrejtem az erzeseimet #jó veled #Veled #Fura #nem tudja #Nem látod #Hűvös #erzelem #ujra #Beleremegek #Érintés

[lea15]

#magyar #magyar tumblr #gyetya #ősz #hűvös #évszak #nyugalom #hangulat

[hanselbeck]

Varga Judit bántalmazó kapcsolatai

Az elmúlt 48 órában megfogalmazott vádak Magyar Péter ellen akkor állítanak ki a rendszerről egy sokkal súlyosabb diagnózist ha éppen igazak és Varga Judit ennek ellenére véd egy legalább akkora, vagy még nagyobb nárcisztikus szörnyeteget.

Nem célom rendet tenni abban, hogy Varga Judit vádjai fedik-e a valóságot, ez jelenleg egyébként is lehetetlen. Fontosnak tartom, hogy mindenki, aki kapcsolati erőszakot szenved el az nyíltan beszélhessen róla kétségbevonás vagy áldozathibáztatás nélkül, de egy ennyire átpolitizált és az állampárti propaganda csatornáin keresztül stratégiai időzítéssel kiengedett előbújás kapcsán elvárható a fokozott óvatosság, de most egy pár bekezdés erejéig játsszunk el azzal, hogy Magyar Péter egy bántalmazó.

Kisiklott propagandavonat

A kegyelmi ügynél a rogáni propagandagyár egyszerűen elvesztette az irányítást és azóta sem tért magához, nem talál fogást a rendszer elburjánzott daganatos sejtjeire rámutató lándzsahegyekkel szemben. Magyar Péter akár bántalmazó, akár nem, akár messiás, akár nem, képes arra, hogy kiugrassza a nyulat a bokorból és hibákat kényszerít ki belőlük.

Bayer Zsolt azt állítja, hogy már 10 éve tudnak a bántalmazásról, de a mondat nem egy önreflexív sajnálkozással folytatódik, hogy 10 évig hagytak cserben egy nőt, egy kollégát, egy barátot, egy államtitkárt, egy igazságügyminisztert.

Kocsis Máté azt mondta, Varga Judit pedig a Hajdu Péternek adott interjúban megerősítette, hogy Magyar Péter csak azért vergődik, mert a válással elveszítette a felesége által neki szerzett pozíciókat, de a mondat nem egy önreflexív sajnálkozással folytatódik, hogy ebben a rendszerben nepotizmus uralkodik.

A Rogánék által kiszivárogtatott rendőrségi iratok (amelyek nem tettek említést tettlegességről) szerint Magyar Péter közúti veszélyeztetést követett el, amikor autójával egy rendőri járművet üldözött keresztül a városon nyaktörő tempóval. Eljárás nem indult, mert a NER-ben védve vagy.

Magyar Péter tűhegyekkel bökdösi Rogán Antal talpát és a propaganda pontosan úgy reagál, ahogyan egy sarokba szorított nárcisztikus: Csíp, rúg, harap és mindent megtesz, hogy a figyelmet elterelje és azzal sem törődik, hogy sokszorosan ellentmondásba kerül és végül mégis lebuktatja önmagát. Megéri Tónit böködni, mert látszólag nem tud hűvös fejjel gondolkozni.

Eközben annyira hatásos ez a fajta propaganda Magyar Péter ellen, mint erdőtűz ellen egy pohár víz. Annyiszor láttuk már ezt a karaktergyilkolást, annyiszor mondta ki bíróság, hogy hamis volt, annyiszor láttuk, hogy a propagandasajtó sérelemdíjat fizet ki a valótlan állításokért, hogy ezeknek már senki sem hisz.

A legnagyobb probléma pedig az, hogy akkor sem hisz majd benne senki, ha történetesen igaz, mert a NER csőre töltött fegyverének látszó tárgy ez a vád.

Röhögő fejek egy bántalmazott nő posztján

Varga Judit pillanatok alatt összeszedett több tízezer röhögő szmájlit arra a Facebook posztjára, melyben már nyíltan erőszakossággal vádolta meg volt férjét. Gyomorbántalmakat okoz amikor el lehet jutni a közbeszédben oda, hogy a családon belüli erőszak már nevetés tárgyát jelentheti, függetlenül attól ki áll elő vele.

De tudod mit? Bazdmeg Judit!

Bazdmeg Judit, amiért éveken át asszisztáltál ahhoz a rendszerhez, mely szisztematikusan bagatellizálja a párkapcsolati erőszakot és hirdeti a macsókultuszt!

Bazdmeg Judit, amiért hisztinek nevezted az isztambuli egyezményt és azt állítottad, hogy Magyarországon minden nő megfelelő védelemhez jut!

Bazdmeg Judit, amiért azt állítottad, hogy Magyarországon nem kaphat megosztott gyermekfelügyeletet bántalmazó szülő!

Bazdmeg Judit, hogy a legintimebb traumádat kölcsönadod Rogánnak, hogy abból politikai bunkósbotot faragva tovább rohassza a bántalmazott nők pozícióját!

Bazdmeg Judit, hogy egy olyan rendszert veszel a védelmedbe, mely téged is 10 éven át cserben hagyott nőként!

Bazdmeg Judit, hogy a politikai bulvár szintjére silányított sztorival tovább rombolod a kapcsolati erőszakot elszenvedők szavahihetőségét!

Varga Juditon nem azt kell számon kérni, miért beszélt éveken át tökéletes házasságról és szabadságot nyújtó férjről ha ez nem igaz, egy bántalmazott gyakran védi félelemből vagy manipulációktól vezérelve a bántalmazóját.

Rajta azt kell számon kérni, hogy a "poklot és terrort" jelentő házassága ellenére segített elkaszálni olyan törvényeket, mely a bántalmazottakat segítené és cinikus megjegyzésekkel rázta le a hozzá segítség igényével forduló bántalmazott nőtársait és nőszervezeteket.

Minden röhögő szmájli egy olyan rendszer következménye, ami az áldozatok segítése helyett azok hiteltelenítését tartja fontosabbnak.

Ha egy igazságügyi miniszternek sem megy…

Mit üzen ez a történet azoknak a nőknek, akik életüket féltve, egzisztenciális félelemtől vagy manipulációktól vezérelve nem tudnak kilépni egy bántalmazó kapcsolatból? Mit üzen nekik az, ha a rendszer még azokat is cserben hagyja, akik kifejezetten nagy hatalommal rendelkeznek egy minisztériumot vezetve?

Minden kiosztott hitvesi pofonnak bűnpártolója a rendszer, kormányzattal, propagandistákkal, beszélő fejekkel, publicistákkal, akik számára egy nő szenvedése maximum akkor számít, ha abból politikai tökét lehet kovácsolni, egyébként 10 évig kussolnak, sőt a bántalmazó minden védelmet megkap a rendőrséggel szemben.

Az a helyzet, hogy ebben a rendszerben ha Magyar Péter valóban egy bántalmazó exférj, akkor még mindig több védelmet élvezett a NER részéről, mint az a nő, akinek a kezébe az Igazságügyi Minisztériumot adták, csak sajtóban kibontakozó nyílt balhé ne legyen, persze csak amíg a hatalomnak ez áll pillanatnyi érdekében.

Nem véletlen, hogy a vádak szinte percre pontosan a súlyos hivatali visszaélésekről szóló titkos hangfelvétel nyilvánosságra hozatalával egy időben jelentek meg, hogy a sajtó inkább a vélt vagy valós bántalmazással legyen lekötve, ne pedig egy korrupciós botránnyal. Judit szenvedése így válik a rendszer logikájában a bántalmazottól elidegenített fegyverré, mert így törődnek a sajátjaikkal.

A legnagyobb bántalmazó ebben az országban maga a rendszer, nem lehet elégszer ismételni. Varga Judit kilépett egy bántalmazó kapcsolatból, de benne maradt egy másikban.

#Varga Judit #Magyar Péter #Fidesz #NER #bántalmazás #bántalmazott #kapcsolati erőszak

[troger]

a macskával azóta olyan sztorik voltak, hogy amikor éjjel jövök haza, és ott obégat a háza előtt

én meg odamegyek gügyögni neki, s amint leguggolok hozzá, felugrik a combomra, befészkeli magát, és ha hagyom, nekiáll aludni

ez többször is megesett, rajta meg a szívem, és egyik, már hűvös alkalommal gondoltam egyet: hazaviszem éjszakára, hadd aludja ki magát

hamar rájöttem, hogy csak vegán szalámit és sajtot tudok neki adni - a felét megette - és nincs hova szarnia

nem akart lenyugodni, én meg paráztam, hogy a folyamatos nyávogás miatt bepöccennek a szomszédok

egy órán belül sajnálkozva kiraktam, és elnézést kértem a felkészületlenségemért

aztán vettem macskakaját, legyen kéznél, ha kell

ez már egy hete volt, azóta nem is láttam, de ma amikor mennék el, nyitom a saját bejárati ajtómat, jön be rajta a macska

a lakásba

hogy a lépcsőházba hogy jutott be, nem tudom

hogy mióta volt ott, azt sem

de jön be, mondja a magáét, megy mindenhova, belenéz a mosógépbe

bocs haver, kedves tőled, de nekem most mennem kell, de ha még mindig itt vagy, amikor visszajövök, adok kaját

ott van

viszek le neki, befalja

ismét elindulnék, de elkezd szakadni az eső, a biciklis program iránt hirtelen elvesztem a lelkesedésem

visszafordulok

a macska ott kucorog, egy ázott rongycafat

megint megsajnálom, megint hazahozom

szegény nagyon büdi, kicsit fintorogva simogatom

nem tudom, hova fog szarni, almot nem vettem még

#napló #cat #pamacs

[rblc]

Teri néni

Ismét tropára ment a hátam. Ma itthonról dolgozom, fekve, pihentetve.

Délutánra egész jó volt, úgyhogy diclofenakkall felpumpálva leszaladtam Kumisszal sétálni, ahol belefutottam a tűző napon kerítésbe kapaszkodó nénibe.

Köszönte, nem kellett neki segíteni, egyszerűen csak túlvásárolta magát és nem bírt hazamenni. Csak egy picit pihenne. De azért ha ráérek és visszamegyek később, lehet, hogy megvár.

Hazahoztam a kutyát. Vittem a néninek egy pohár vizet. Pihent egy kicsit majd elindultunk.

92 éves. Elmondta, mi minden volt rossz ebben az életben. Leginkább Budapest ostroma. De a kajáért sorban állás, a bombázások voltak a legborzalmasabbak. Nem is érti, miért élt ennyi ideig.

Megkérdeztem, hogy azért a 92 évbe nem fért-e bele valami jó is. Megállt, elgondolkodott, és azt mondta, hogy rengeteget utazott. Amerikába nem jutott el, hogy lássa azt a nagy szakadékot (sic!), pedig szerette volna nagyon, de a hetvenes években személyesen látta a piramisokat Egyiptomban. Az valami csoda!

Nincs senkije. A szomszédja fogja eltemetni. Van telefonja, amin fel tudná hívni a szomszédot, ha baj van, de amikor beírja, hogy 0630, mindig valami félremegy, úgyhogy a szomszédot se hívja.

A háza az a régi ház ott, ahol a fehér kocsi áll. Bár annyira nem lehet régi, mert 1931-es, pont mint ő. Az összes többit lebontották a környéken és lakópark épült a helyén. De az övék egy hűvös kis oázis kerttel. Tudom, hol volt régen építőanyag-kereskedés, kik hogy ültették azokat a fákat, amiket az utcában látok. És azt is, hogy a szomszéd utcában van két egymás melletti ház, aminek ha leül a kerítésére pihenni, azonnal kikopognak, hogy menjen onnan. A szemközti házban van egy nagy ugatós kutya. Amikor meghalt a gazdája a kórházban, a kutya egész nap ugatott. Honnan tudta vajon?

A házban egyre több fiatal van, akik átalakítják a lakásokat amerikai konyhássá, ami nem való egy magyar lakásba. És a kert sem érdekli őket, ami odalent van a közös udvaron.

Le akart még ma menni kertészkedni, de lehet, hogy már nem fér bele az idejébe, hiszen még fel kell menni az emeletre. De nyugi, ha megkapaszkodik a korlátba, akkor simán felhúzza magát is és a banyatankot is (direkt lecseréltette a kerekeit nagy kerékre, hogy lehessen vele lépcsőzni). És valóban simán felhúzta magát. (Most attól tekintsünk el, hogy a kocsit én vittem fel később, őt meg a két hóna alatt megtámasztva emeltem fel a lépcsőfokokon.)

Egy dologra kért még meg csak, amit ő nem tud megcsinálni és a legtöbb gondot okozza: ha esetleg elfordítanám a kulcsot a zárban.

A konyhában leült a sámlira. Most ott pihen egy kicsit, hagyjam. A szomszéd majd később biztos átmegy. Meg a ház cicája, aki többnyire nála eszik. Ki is van neki készítve a kaja meg a víz.

Ne pakoljak ki a táskából, mert ő szeretné majd. Fölösleges telszámot hagynom, mert úgysem tud felhívni.

Nagyon hálás, remélem, nem tartott fel semmilyen munkában és be tudom fejezni időben, amit kell. Ja és Teri néninek hívják. És fog figyelni, hogy lát-e még.

Én meg hazajöttem, és úgy érzem, kicsit mintha valami belement volna a szemembe. Majd arra fogom, hogy megy ki a diclofenac.

[kampeszino]

József Attila: Levegőt

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott   hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott,   mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak   a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok   a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott.   A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban,   amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,   e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi,   de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem,   mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam   s mikor miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam   s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot,   mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak   - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak,   mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse   s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.   Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,   aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ   és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.   Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,   mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van,   ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban   az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van   és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám,   ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!   Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,   nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd   szép, komoly fiadat!

#vers minden mindegy #józsef attila

[kezenani]

ez :D <3

/a BRFK fb. oldaláról

Várjál, ezt még elmondom. Izének néztek, lomnak, kidobott játéknak, én nem tudom, fölöslegnek, megunt hogyhívjáknak. Komolyan. Ezt írták legalábbis. Kik, kik, hát az elrablóim. Levélben. Dehogy, nem váltságdíjat kértek. Bocsánatot. Én egyébként nem haragszom, jó balhé volt. Na.

Ücsörgök este kint, ahol szoktam a presszó előtt a székemen, érted, kellemes, tiszta, hűvös idő volt, bírom az ilyet, kicsit emlékeztet a gyerekkoromra, a tajgai tavaszelőre, az erdőszélen birizgálták a bundám ilyen friss fuvallatok. Ez persze totál más, mióta belvárosi medve lettem, elkényelmesedtem, elszakadtam a természettől, de éjjelente, amikor nagyjából elül a zaj, meglassúdik a forgalom, még érzek valamit a régi időkből, mindegy. Ott mélázok magamban, már azt sem tudom, igazából min gondolkodtam, semmi lényeges, nagyívű, annyi csak, hogy veszek holnap mackósajtot, ráéheztem, tudod, milyen nehezen parancsolok a gyomromnak. Na, ebből semmi nem lett.

Megállt egy taxi, kiszállt egy ember, nézegetett. Ebben még semmi nem volt, elvégre azért volnék: látványelem, vendégmegállító, szőrös gesztus, szelfikellék, játék. Megfogott. Ilyen is volt már, én különösebben nem bánom, csak ne a hónaljamnál húzogassanak, ott érzékeny vagyok. Felemelt. Elvitt. De nem csak úgy gyalog, öt-tíz méterre, poénból, olyan volt már, belga bachelorbrigád, lágymányosi lánybúcsús bringák, tudnék mesélni. De eddig mindig visszaültettek a helyemre, fotóhegyek, kész, az élet ment tovább. Most viszont én mentem tovább, jobban mondva vittek, kérlek szépen, méghozzá egy taxiba begyömöszölve. Egyre távolodtunk, végig a Szinnyein, én meg hallgatom, hogy jó leszek otthonra, még tűrhető az állapotom (!), aztán kiszállásnál, hogy kicsit nehéz vagyok, mint a sár, nomost azért érzed a helyzet groteszk mivoltát; majd legközelebb kajak fogyózok, mielőtt elrabolnak, nem? Figyelj, olyan nagyon azért nem estem kétségbe, ahhoz képest, hogy el voltam rabolva, bundám szála nem görbült. A mobilom persze nem volt nálam, de úgy voltam vele, hogy majd csak lesz valami… Lett.

Gazda nagyon keresni kezdett, ahogy észrevette az eltűnésem, Facebook-on köröztetett, a zsaruknak is szólt. Ezt észrevette a rabló is, mérlegelt, sutyorgott a társával, és már nem ért nekik annyit az egész. Mit szépítsem: kitettek a Jósika utcánál, becsületükre legyen mondva: jól bántak velem, nem sanyargattak, tettek rám egy levelet, hogy hát szánják-bánják, benézték, azt hitték, hogy lom vagyok… Phúúú… Jólesett, sejted. Egy közelben lakó srác talált rám, ismert, már a Facebook-ról, tudta, mi a dörgés. Bevitt magához, ne fagyoskodjak, vagy el ne vigyen újra valaki, amilyen kapós lettem… Aztán jöttek a rendőrök, röhögtek, persze, hogy medvementő-akció, ez Budapest, nem ám a New York-i helyszínelők, de atomkorrektek voltak. Odaálltak egy csíkos Skodával, beültettek a jobb egybe, övemet is bekötötték, mondták, hogy ne nyúljak semmihez, majd ők szirénáznak, ha kell, de aztán nem kellett. Az egyik rámhozta a frászt, hogy megyünk a kapitányságra, mert bűnjel vagyok, vagy mi, iktatnak, betesznek egy kamrába… de csak poénkodott. Pár perc alatt hazavittek a kávézóhoz, Gazda már várt, lepapírozták, hogy nem sérültem meg, aztán visszaültem a székembe.

Hát, igazából ennyi volt. Megvagyok.

Bernát

[korhazavaroskozepen]

Egész télen hőpajzsként ment a fűtés, még a mínusz pár fok se tudott áttörni a nyitott ablakon.

De most, hogy 10 foknál melegebb van kint, nem megy a fűtés, és dermesztően hűvös van épületen belül.

Napi egy csomag százas zsebkendő, neocitrán és orrspray lettek a szobatársaim.

[tevagyazenkepletem]

Van egy kis plédem, tudod, mindig azzal takaróztam amikor a kocsiban beszélgettem veled és fáztam. Utána már rászoktam arra is, hogy éjszakánként azzal takarózom be, mintha itt lennél velem és átölelnél, a legmelebb takaró volt a világon, ha rád gondoltam.

Már nem fázom a kocsiban, mert nem hívsz.

De én azóta is azzal a pléddel alszom el éjszakánként. Nem tudom, talán azt gondolom így újra velem lehetsz, de fázom. Szeretném azt hinni csak azért, mert hűvös van éjszaka a plédem pedig vékony, de azt hiszem csak azért, mert összetörted a szívem.

Azóta folyton fázom.

#magyar tumblisok #gondolatok #fájdalom #szerelem #bánat #egyedül #szomorú vagyok #idézet #miért van ez így? #sajat szoveg #elhagyott

[csacskamacskamocska]

Kamra

Tegnap azon gondolkodtam, hogy talán ideje lenne bevallanom Logannek, hogy hazudtam neki. Vagy mondjuk úgy, tévedésben tartottam. Hogy én egyáltalán nem vagyok egy beszélgetős ember. Hogy amit látott, azt csak a szerelem tette velem. A valóság az, hogy egy csendes, molyolós valaki vagyok, aki mindig is jól elvolt egyedül. Aki nehezen is teremt kapcsolatot. Aki nem kér segítséget, és egyáltalán nincs mindenre embere, akit ugraszthatna. Nagyon sok dolgot rettenetesen nehezen oldok meg. Gyakran szorongok és fáj a gyomrom attól, hogy valamit el kell intéznem vagy beszélnem kell valakivel. Persze, félelmetes nekem az is, hogy egyszercsak felnézek a kis dolgaimból és ott állok teljesen egyedül. Igyekszem ápolni a kapcsolataimat. De mindig rettegek tőle, hogy aznap lesz-e majd kedvem a találkozáshoz. Amikor benne vagyok, akkor már jó, de amíg odaérek... uh. :( :( :( Szóval minden menjünk ide vagy oda vagy csináljunk ezt vagy azt, az nekem feladat. A kérés is. És a visszautasítások nem az egomat sértik, csak a készségemet koptatják. Nem ilyennek ismernek. Egyszer egy játékban az volt a kérdés, hogy milyen része lennék a lakásnak... Az győzött, hogy a nappali. A család héderel, jönnek a vendégek, stb, stb. Persze, volt, aki szerint a hálószoba.... :D És volt egyetlen ember, aki azt mondta, a kamra. Őszinte felháborodással magyarázta a többieknek, hogy de nem látjátok? Odamész, kinyitod és MINDEN van benne. Valahogy így van ez tényleg. Bárkivel találkozom, szívesen mesélek arról, amiket látok vagy amiken gondolkodom, amin nevetek. De csak egy szerelmes kamra megy utánad, hogy néééézd, néééézd mennyi minden van itt, egyél, vegyél, a tiéd! Kedves embernek tartom magam, szívesen segítek, együttműködöm, támogatok és lelkesítek. Azt gondolom, hogy erre szüksége van az embereknek. Ezért gondolják azt, hogy én mindent el tudok intézni, mindenhol ott vagyok, folyton nyüzsgök és nagykanállal habzsolom az életet. El kéne mondanom, hogy nem így van. Vagyis nem kéne elmondanom mert teljesen mindegy, hogy hogy van. Inkább csak magyarázatként. Hogy nem azért nem írok, mert már nem szeretem. Vagy nem érdekel, hogy mi van vele. Elfáradtam a színlelésben. Elfáradtam a kivett és visszarakott dolgok sokaságában. Hogy nem kell semmisem, nem jó semmisem. Azt gondoltam, hogy talán, ha hálószoba lennék, jobban szeretnének. Vagy ha konyha, enni mindenki szeret, vagy a nappali, a dolgozó, a TERASZ. De ne már egy kamra, kicsi, hűvös, senki sem büszkélkedik vele, hogy van egy KAMRÁja. Pedig van itt minden, a porszívótól a kagylókonzerven és aprószögön át a baracklekvárig. Kamra vagyok. Nem túl nagy és elég csendes. Jó, néha tényleg elég nagy a rumli idebent. De ha valamit betettél, meg fogod találni.

#kamra #07-25

[bukovskikaroly]

Szülői vol.2.

Minden háború az első csata előtti utolsó pillanatában dől el. - gondolta Szun-Ce ( Idézet: A háború művészete c. akármiből) pár ezer évvel ezelőtt, és ne legyen kétségünk, éppen szülői értekezletre igyekezett, mikor megfogalmazta fenti elképzelését.

Üldögéltem csendesen az osztályterem hátsó sorában, és hűvös rosé típusú borokra gondoltam éppen, mikor a kiosztott jelenlét ív elérkezett hozzám. Igen, baszdmeg, jelenléti ív. Sorszám (ez adott volt), Szülő neve, Gyermek neve, osztálya (erről fogalmam se volt), aláírás, megjegyzés.

A megjegyzés rovatot megcsillagoztam, és egy nyíllal jeleztem, hogy a másik oldalon találhatóak a hozzáfűznivalóim.

Állva halok meg, - gondoltam, így a szülő névhez beírtam hogy: Kúper Elisz.

[vagyokolyannaiv]

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről.

A padon ülünk és, hogy hogyan került a lábam a te lábadra, azt ne kérdezd.

Most csak az számít, hogy jól esik a meleg kezed simogatása ezekben a mínuszokban.

Egyszer-egyszer nem tudom eldönteni, hogy a szél, vagy az egymáshoz vágott hűvös szavaink kapnak bele a kabátomon és a ruhámon keresztül a csupasz testembe.

Mintha még a lelkem nem fázott volna soha ennyire.

Küszködök a szavakkal, amelyek a fél év alatt gátat építettek a torkomban és ha nem lett volna az a pár pohár bor, talán könnyek nélkül és összeszedetten el tudnám mondani, hogy hol is siklottunk ki a nyáron.

Minden egyes mondatom után megnyugtatlak, hogy én ezt már lezártam, de a szememből ömlő patakok lebuktatják amikor hazudok.

Mint egy mantra, hajtod te is és én is a mondatokat, amiket már ezerszer egymáshoz vágtunk, akkor amikor nem volt ennyire idegen a másik közelsége.

Ebből is versenyt csinálunk, mint ,ahogy mindig is tettük mindennel. Ki tudja többször, hangosabban a másikba folytani a szavakat.

Aztán egyszer csak elnémulunk és ebben a jól eső csendben valahol megértésre találnak a másik szavai bennünk.

-Sosem tudnánk újra bízni egymásban.- töröm meg a csendet miközben nagyon igyekszem nem rádnézni a teljesen elfolyt tusvonalammal.

-Sosem.

Életünkben először értünk egyet valamiben.

Csak félig emlékszem az arcodra arról az estéről, de tudom, hogy mindennél jobban meg akartál csókolni.

Életünkben először akartuk ugyanazt.

De most nem hagyom.

Lezárom.

[sztivan]

tudom, attól is szép a világ, hogy különbözőek vagyunk, de akkor is mindig meglep, amikor közép-európai emberek arról panaszkodnak, hogy egy téli reggelen kicsivel nulla fok alatti hűvös van

[egy-lany-blogja]

Hányszor volt már álmatlan éjszakád olyan dolgok miatt, amik sosem jöttek el? Hányszor gondoltad, hogy ezt nem vagy képes túlélni, aztán valahogy mégis felkeltél a padlóról. Hány olyan ember tűnt el az életedből akik nélkül régen létezni sem tudtál, most mégis itt vagy. Mert az élet ilyen. Jönnek a nehézségek, a kudarcok, a pofonok, melyekről azt érzed méltatlan és nem tettél érte semmit, majd azt veszed észre, összeáll a kép és benne Te rendben vagy. Mert az élet az pont ilyen. Nincs benne mindig fent. Kell benne lejtmenet, kell benne a padló hűvös érintése és kell a piszok nagy erő amivel mégis tovább mész!

Mert mindig van út, mindig van remény és benne ott vagy Te! Ezt soha ne felejtsd el! (Todorovits Rea) #TheAcsakazértis

[lelkigyakorlatok]

Philip Larkin: Jön

Hosszabbodó estéken hűvös, sárga derű fürdeti a házak homlokát. Egy rigó énekel a csupasz kert mélyén, babérral körülvéve, frissen nyíló hangja, az első madárszó, medöbbenti a téglafalat. Hamarosan tavasz lesz, hamarosan tavasz lesz – és én, akinek gyerekkora elfeledett unalom, gyereknek érzem magam, aki épp arra toppan be amikor a felnőttek békülnek, de nem ért semmit, csak a szokatlan nevetést, és átjárja a nyugalom. Taródi Luca fordítása

#Philip Larkin #Taródi Luca