#CrypticDissolution

[hidegsarki]

2022 legmeghatározóbb albumai

Nincs kerek szám, nincs sorrend, csak idei albumok, amik nagy hatással voltak rám.

Undeath: It's Time​.​.​.​To Rise From the Grave

Korábban is szembe jött már, bele-belehallgattam, de végül ezzel az albummal ütött be nálam az Undeath cucca. Bírom a riffeket, a vokált, az (ön)ironikus élőhalottas szövegeket és persze a borítót (ami a dobosuk műve).

Phobophilic: Enveloping Absurdity

Egy olyan listán találtam rájuk, ami a legjobb idei, elsőlemezes death metal zenekarokat szedte össze, és hát igazán rajta volt a helyük. Isteni a vokál és az egész atmoszféra, amit teremt a lemez, na meg plusz egy a filozófiáért a szövegekben és a dobtémákért.

Municipal Waste: Electrified Brain

Egyetlen korábbi MW-album vagy akár dal nem fogott meg igazán, erre ezt végigpörgettem a megjelenésekor, aztán még rengetegszer azóta. Színtiszta thrash, semmi több, semmi új, ami valamiért nagyon betalált.

Terror: Pain into Power

Régóta ismerem, követem a munkásságukat, minden lemezükön van erős dal, több is, de azért arra nem emlékszem, hogy kifejezetten vártam az éppen aktuális újat. Aztán újra keresztezte az útjuk Todd Jonesét, amit imádtam, ezért a producerkedése (új Nails híján) most már elég ok volt a lelkesedésre. Nem hiába: az egyik legextrémebb (legjobb?) lett a diszkográfiában, amit tök izgalmasan feszegeti a klasszikus hardcore határait borítóval, a Corpsegrinder-feattel vagy akár a Maggot Stomp-együttműködéssel és a Rok-féle designnal.

Deadbody: The Requiem

Elfogult vagyok, mert szinte mindenért odavagyok, amihez Taylor Young nyúl, mindent meghallgatok, amit ajánl. Nyilván nem kicsit villanyozott fel, amikor a semmiből bedobták a tesójával meg a többi kiváló taggal, hogy nemhogy új bandajuk van, de mindjárt hallgatható egy teljes albumuk is. Formabontó agresszív zene, és az év klipje.

Static Abyss: Labrynth of Veins

A már említett, új és ígéretes death metal formációkat felsoroló listáról vannak ők is, bár valójában régi motorosokról van szó: Chris Reifert és Greg Wilkinson már egy ideje tesznek-vesznek a színtéren. Brutális a duójuk. (És már veszik fel a folytatást.)

Acephalix: Theothanatology

Soha korábban nem hallottam róluk, de, ahogy lenni szokott, szembejöttek instastorykban, na meg Paul Riedl révén, akinek a párja, Erika Osterhout a basszerosuk. Azonnal felpakoltam az albumot a csekkolnivalók lejátszási listájára, aztán hanyatt estem tőle. Menetelő, döngölő, pattogó zene, hozzá tökéletesen passzoló köpködő, skandáló énekkel.

Faceless Burial: At the Foothills of Deliration

Nem kapott el első hallásra, bár közömbös sem volt, aztán csak többször visszatértem hozzá, még jobban megismertem magát a zenekart, és szépen lassan megkedveltem. Komplikált, egyedi módon közelít a death metálhoz, de nem lesz tech, vagy legalábbis nem olyan mértékben, amit már nem bírok.

–

Erős megjelenések még:

Tribal Gaze: The Nine Choirs

Fleshrot: Unburied Corpse

Immolation: Acts of God

Mortuous: Upon Desolation

I AM: Eternal Steel

Cryptic Dissolution: Morbific Reminiscences In Physical Forms

Autopsy: Morbidity Triumphant

Fugitive: Maniac

Seep: Hymns to the Gore

ZOUS: No Ground to Give

#Undeath #Phobophilic #MunicipalWaste #Terror #Deadbody #StaticAbyss #Acephalix #FacelessBurial #TribalGaze #Fleshrot #Immolation #Mortuous #IAM #CrypticDissolution #Autopsy #Fugitive #Seep #ZOUS

[hidegsarki]

Cryptic Dissolution: Morbific Reminiscences In Physical Forms (2022)

fú de jó

#CrypticDissolution #meghallgattam