nyusziakalapban-blog

[nyusziakalapban-blog]

2018 Augusztus első hetében Sopronban szorunk szét random helyeken Tumblr neveket. Reblog ha a Te Tumblr nevedet is szorhatjuk!

Segitseget szivesen fogadunk!☺️

[nyusziakalapban-blog]

éjjeli kettő

Éjjeli kettő. Otthon kellene legyek, az ágyamban, ölemben a macskámmal. A takaró alatt írnék üzenetet a barátaimnak. Aludnék. Talán nem kéne itt lennem, de még is itt vagyok. Már alig vannak ismerős arcok, csak egy páran maradtak, mindenki hazament, engem meg itthagytak. Más barátokkal kellett volna jönnöm, akik vattacukrot vesznek nekem, és együtt megyünk fagyizni. Ez az este már letelt, majd másképp csinálom. A gondolataim elvesztődnek a cigarettafüstben, én pedig úgy érzem, hirtelen a világ összes gondja rám szakad. Nincs semmi ami elterelje a figyelmemet, többé már nincs. Itthagytak.

 Valami virág akar kibújni az eresz alól. Az eresz rozsdás, semmi keresnivalója ott egy virágnak. Nekem sincs itt keresnivalóm. Lassan kezdek rájönni, hol is vagyok. A lábaim két fehér gyertyára hasonlítanak, ahogy lelógnak a terasz szélén. Hideg van, de nem zavar, hogy rövid a nadrágom, megszoktam. Megszoktam a hideget, meg hogy elhagynak, lehagynak, otthagynak. A cipőm nagyon poros, nem látszik, hogy igazából milyen élénk sárga. Pedig olyan szép.

 Egyetlen szál cigarettám maradt csak. A filternek dohány íze van. Kényelmetlenül gyújtom meg egy gyufával, aztán ledobom magam elé a dobozt. Nem megyek utána, nem veszem fel. A benti zaj kihallatszik, egy pop-punk számmal összeolvadva. Talán The Killers, de nem vagyok biztos benne, de tudom, hogy szeretem. Vagy valamikor szerettem, és sokat hallgattam. Megfeledkeztem azokról a napokról,már csak visszhangok a fejemben, de tudom, ismerem a számot. Átfut az agyamon, ha most kívánhatnék valamit, akkor azt kívánnám, bárcsak örökké tartana ez a szál cigi, és ez a dal. Attól a valamitől, amit egy órával ezelőtt szívtam el, van egy olyan sejtésem, hogy örökké is fog tartani. A világ lehet nem áll meg, de én itt maradok örökké ezen a teraszon, a lelógó lábaimmal, a cigarettámmal, miközben a háttérben folyamatosan ez a régi dal hallatszik. Talán nem bánnám. Ha itt lennének, nem is bánnám. Ilyen lehet a mennyország, megfagyva örökké egy pillanatban a barátaiddal. De én most egyedül vagyok.

 Akkor jövök rá, mennyire egyedül vagyok, amikor egy idegen kéz fogja közre az arcomat.

 - Te mit csinálsz itt?

 Tényleg, mit csinálok? A cigarettám felét már elszívtam, és nincs több. Talán ez a legriasztóbb, hogy elfogy, és akkor nem lesz ürügyem. Mit csinálok?

 Az idegen elengedi az arcomat, és kisfiús mozdulattal leül mellém a teraszra. Felkönyököl a korlátra, és lábait szórakozottan lóbálja meg. Nagyon könnyedén mozog, mintha miliméternyire lebegne a levegőben. Sugárzó a mosolya, olyan csibészes. Igen, Stephenie Meyer biztos ezt a szót használná. Rágyújt, közben végig engem néz, és mosolyog. Nemtudom, mikor láttam ezt a mosolyt, de ismerős. Biztos, hogy ismerem, csak még nem tudom, honnan.

 - Üldögélek. - Mondom mosolyogva, mint egy szerelmes kislány. Felkuncogok, és félrenézek, a színes ablakokra, melyek mögött árnyékok táncolnak egy ismeretlen zenére. Csendben ülünk, egészen addig, amire elszívom teljesen a cigimet. Most mit csinálok? Ennyi volt, vége. Viszont a mellettem üldögélő valaki új értelmet adott. Most már nem vagyok egyedül.

 - Hogy hívnak? - teszem fel a kérdést. Szép neve van, különleges, talál hozzá. A szemébe nézek egy pár pillanatig, aztán megint elfordítom a fejem, és a válla fölött elnézve szemügyre veszem az embereket. Milyen furcsa, hisz ezek eddig is itt voltak. Látok egy lányt. Rövid, vörös haja van, és fekete keretes szemüvege. Mellette egy fiú. Raszta haja van, és valami fekete kabátja. De miért nézem őket? Haza kéne mennem. De megszólal a mellettem ülő gonosz manó.

 - Szépek a szemeid. - mondja. Ennyi, semmi köntörfalazás. Szépek a szemeid, ezt mondta, egyszerűen. Szinte látom magamat kívülről, ahogy csillognak a szemeim, és őszinte örömmel elmosolyodom.

 - Köszönöm.

 Mosolyog. Rájöttem, honnan volt ismerős ez a koboldszerű arc.

 Láttam már távolról, felismerhetetlenül. De az nem ő volt teljesen. Így még soha nem láttam. A szeméről ismertem meg, mert az ugyanaz, most is. Mennem kéne, haza kéne menjek, most. Fel akarok állni, de kezét beleakasztja a karomba, és visszahúz.

 - Ne siess. Meg akarlak ismerni.

Te engem csak ne akarj megismerni, akarom mondani neki, de nem ezt mondom. Ha normális lennék, felálltam volna, és taxiba ültem volna. De kit akarok becsapni?

 - Mit akarsz tudni rólam? - kérdezem inkább.

 - Mi bánt annyira? - a kérdés egyszerű. Én viszont bolond vagyok, és kifut a számon a még egyszerűbb válasz.

 - Minden. - ránézek. Csak nézzük egymást csendben, tudom, hogy számára sem létezik már a körülöttünk levő világ, a kocsma hangjai a buborékon kívül tompán hallatszódnak.

 Kitörik belőlem. Olyan dolgok, amiket még magamnak sem mondok el. Hogy majd barátaimtól szétszakítva, biztonságtól megfosztva fognak kiereszteni a világba, álmaimat pedig egy batyuba tömve vágják hozzám. Na, akkor majd mi lesz. Gyerek akarok maradni. Állatkertbe akarok menni, kis kecskéket etetni, meg lufit venni. Boldog akarok lenni. Azt akarom, hogy szeressenek, nagyon, nagyon szeressenek.

 Végül azt mondom el, hogy itthagytak. Hogy mennyire egyedül vagyok ebben az éjszakában.

 - De nem bánom. Ha nem hagynak itt, nem találkozunk, és nem mondhatom el. Köszönöm. Úgy teszel kérlek, mintha elfelejtetted volna, amiket mondtam?

 - Persze, mit is mondtál? - ezt mér nevetve mondja. Közben látom a szemén, hogy érti, s átfogja a vállamat. Egyszerű mozdulat, semmit nem akar.

 Majd dohányt vesz ki farzsebéből, most megfigyelem jobban az öltözetét. Barna nadrágot visel, és fekete rövidujjút. Nézem, ahogy biztos kézzel, de gyors mozdulatokkal cigarettát teker magának.

 - Kérsz? - nem válaszolok. Erre felém nyújtja a vékony szálat, és másikat teker magának.

 - Ott van a gyufám. - mutatok előre a sárban levő dobozra. Felnyithatós, szürke gyújtót vesz elő, amivel először az én cigimet gyújtja meg, utána a magáét. Újból körbenézek, megszűnik a minket védő burok, hirtelen nagyon is valódinak tűnik a világ. A kocsmába szigorú tekintetű, egyenruhás rendőrök vonulnak be, és nekem ezzel torkomon akad a füst. A pánik apró szilánkjai utat vágnak maguknak az idegszálaimon. Ő is észrevette, hogy mosolyom arcomra fagyott.

 - Na menjünk - mondta nyugodt hangon, és olyan könnyedén ahogy leült, felpattant a korlát mellől. A kezét nyújtotta.

 - Hova megyünk?

 - Hova menjünk? - kérdezett vissza. Közben magunk mögött hagytuk a színes kocsmát, benne az összes elveszett emberrel. A plakátokkal kidíszített fal mellett elhaladva magamban mosolyogtam, mert már rájöttem, honnan ismerem.

 Az utcára érünk, ahol alig járnak autók. Mindenki otthon van, felkészül a holnapi napra. Otthon, a szerreteikkel. Senki nem akar hétköznap az éjszakában repülni. Mire egyet pislogok egy szál gyermekláncfüvet tart maga előtt.

 - Tessék.

 - Köszönöm - mondom, és a fülem mögé teszi.

 - Hova menjünk?

 Válasz helyett felnéztem a csillagos égre. Nincsenek felhők, csillog az ég, és csillogó ég alatt minden rendben lesz, ezt tudom. A fehérlő holdvilág eszembe juttat egy bizonyos vigyorgó macskát. Elképzelem, ahogy egy éjjel valaki, akárki a világon, felnéz az égre, és a macskával találja szembe magát. Amire félrenéz, már eltűnik, csak egy másodpercre jelenik meg. Remélem, ha ez bekövetkezik, és leszek az, aki meglátja.

Elindulunk a végtelennek tűnő városban. Leülünk a világosbarna kövekre. Minden előttünk van. Most a tér van előttem, ami sötét, és néhány taxin kívül nem látni más járművet.

 - Mit csinálunk? - kérdezem.

 - Mit csináljunk? - kérdez vissza, és átkozottul mosolyog.

#magyar #magyar tumblr #saját #szösszenet #éjjel #egyedüllét #barátok #cigaretta #egyperces #saját írás

[nyusziakalapban-blog]

A cigarettám felét már elszívtam, és nincs több. Talán ez a legriasztóbb, hogy elfogy, és akkor nem lesz ürügyem.

#magyar #magyar tumblr #gondolat #saját #saját idézet #cigaretta #egyedüllét #egyedül #füst

[nyusziakalapban-blog]

A ház otthonos, rendezett, látszott, hogy az nap reggel még voltak itt emberek. Vécépapír a fürdőben, mosatlan kávéscsésze a kagylóban. Állt az emeleti kicsi hálószoba közepén, és mosolygott. Csend volt. Semmit nem lehetett hallani. A hűtő nem zúgott.

A ház a semmi közepén volt, a vonatállomáson még jegyet se lehetett venni, a kalauztól kellett a vonaton.

Volt egy kicsi udvara, amit fenyőerdő ölelt körül. A legközelebbi szomszédos ház is kilóméterekre volt.

Aztán elkezdett nevetni.

A hangja ijesztően hasított a csendbe. Lélegzete szapora volt. Kiment a szobából, letrappolt a lépcsőn.

Bumm-bumm-bumm.

A falak mintha csak papírból lettek volna, mindent lehetett hallani.

Szemügyre vette az ablakokat. Belülről zárhatóak.

Fújt a szél.

Hallotta, amint egy kocsi parkol a ház előtt. Hangokat hallott kintről. Mosolygott.

#magyar tumblr #magyar #gondolataim #saját #irodalom #saját idézet #semmi #ház #ijesztő #valaki #ismeretlen #egyedüllét #egyedül #részlet

[nyusziakalapban-blog]

A hidegben látszódó lehellet elkeveredett a cigarettafüsttel, és végül egybeolvadt vele.

#magyar tumblr #magyar #idézet #cigaretta #hideg #gondolatok #gondolataim #egyedül #szomorú #cigarettafüst #problémák #vers #irodalom #lehellet #lélegzet

[nyusziakalapban-blog]

Az emberek ilyenek

Az emberek, akiket múlt éjszaka láttam, rád emlékeztetnek. Van bennük valami belőled, valami földhözragadtság, és szilárd kékség, amit semmi nem tud felmelegíteni, még egy nyári nap sugara sem. Ott álltak, és üvegeket fogtak a kezükben. Az estében álltak, a lépcső mellett, s fölött, a teraszon, aminek korlátja télen fakószürke. Vajon úgy maradnak, kabátosan, örökké az éjszakában? Te is mozdulatlan maradsz? Akkor, amikor eljön a reggel első fénysugara, s az óra ötről hatra vált, majd ők is megmozdulnak, s az üvegeiket földhöz vágva rohannak ki a helyről, és úgy tesznek, mintha az éjszaka nem történt volna meg. Folytatják kegyetlenül unalmas életüket, mennek haza, mennek dolgozni, iskolába, boltba, kórházba. Aztán visszatérnek. Örökké visszatérnek.

#magyar #magyar tumblr #idézet #saját idézet #szösszenet #emberek #írás #irodalom #gondolataim

[nyusziakalapban-blog]

részlet a könyvből, amit soha nem fogok megírni 2

Halványzöld szőnyegen elterített papírok. Egyik se jön a másik után, mert mérgedben ezt is földhöz vágtad. De nem baj, akárcsak a lelkem darabkáit, összeszedem, s szépen sorba rakom. Fekete-fehér cica szaglássza a papírokat, s a lakás porába mancsnyomokat rajzol. Megsimogatod, miközben a kinti haldokló világot nézed az ablakon. A lapok egymáshoz simulnak kezemben, ahogy mi ketten a rossz matracon. Meg is van, már el lehet olvasni. Tüzijáték, ahogy írsz, de hallgatni jobban szeretlek, mert nézhetek a szemedbe közben. Két pillanatig megáll a világ - beverem a fejemet, de nem érzem bőröm szakadását. Mosolyogva fordulok feléd, te meg komolyan nézel rám, kezedet felemeled. Azt hiszem, hajtincset akarsz elsimítani homlokomról, de mikor elveszed, véres a kezed.

Megpihenünk, én olvasni kezdek, te pedig írsz, aztán rájövök, hogy nem is olvastam, csak hallgattam, ahogy a billentyűzet gyorsan rajzolja meg a betűket. Gondolkodom, mi járhat a fejedben? Lila virágokról is írj, mert szeretnék olvasni róluk, a te lila virágaidról. Lassan le megy a nap, s most már ketten nézünk ki az ablakon, nézzük a szomszéd tömbház ablakában dohányzó idősödő férfit, s eszünkbe jut milyen jó nekünk. Az ablakot becsukjuk végre, s a macska már lábunkon tekereg, az ablakon kinézve közelednek a fellegek.

Vihar. Az ablakok beleremegnek az ég tombolásába, de engem nem érdekel, mert itt állsz mellettem, s a világ csak kettőnket ragadhat el. Belereccsen az egész épület egy-egy villámlásba, s a cica közénk urgik megijedve. Fehér hegyű füle két felé mered antennaként, s a Föld hullámait fogja vele. Betakarózunk egy rossz, barna pléddel, de ez már nem érdekel, s ketten (közöttünk a macska) elalszunk békésen. Reggel a párna véres.

#magyar #magyar tumblr #saját #saját idézet #macska #gondolataim #irodalom #írás #vér #vihar

[nyusziakalapban-blog]

A város

Látom a képeket a fejedben. Gondolkodj egy kicsit halkabban, mert akárhová rohanok ebben a kurva városban, mindenhol hallom őket, a tudoros Darinában, a Somos tetőn, meg a Takács utcában is, ahol apámék laknak. Hová meneküljek tőled, ha velem jössz? Úgy érzem, megfojt a város, pedig a kéz a nyakam körül a tied. Viszont néha, hosszú napok után lehagylak. Amikor sötét van, és nem léteznek korlátok. Rozoga bárszéken ülve nézem a mocskos, kopott tapétát a falon. Idegenek viccein nevetek, és rossz embereket ölelek. Ilyenkor, szombat este nem hallak. Az éjszakai játszótereken sem hallak téged, a kocsmák sötét teraszán sem, a sikátorokban sem. A hangod megszűnik, s azzal együtt megszűnik anyám hangja, meg a józanságé, meg a józanészé, meg a biztonságé. Ez az egyetlen megoldás. Csak az őrület marad, meg a boldogság. Hiányozni kezdesz.

#magyar #magyar tumblr #idézet #saját idézet #gondolataim #írás #saját #város

[nyusziakalapban-blog]

részlet a könyvből, amit soha nem fogok megírni 1

Nem tudom miért, csak azt hiszem, ha közelebb mehetnék, akkor eper, meg erdő illatot éreznék. Kabátod olyan barna, mint az erdő, de míg az erdő taszít, te vonzol engem. Az már csak az én szerencsétlenségem, hogy más világba születtünk. Te a víz meg a színpad közé, én pedig valahova rossz helyre, túl későn jöttem, s már késő is változtatni. “Szelíd vadállat” vagy - úristen de megmutatnám neked ezt. Nem tudlak jobban leírni. A szemedről a kávé jut eszembe, de az keserű. A te szemed édesnek látszik, a pillantásod meleg, szinte simogat. Ijesztőnek nézel ki, de a szemed elárul. Nem létezik, hogy valaki, akinek ilyen pillantása van, hogy gonosz legyen. S tudom, hogy nem vagy az. Elmondani nem tudom, mennyire megnéznélek sál nélkül, vagy akár kifáradva, kivörösödve, izzadva. Szenvedély, ahogy beszélsz, s nem tudom, hogy annyira tetszik-e amit mondasz, vagy csak szeretem a szemedet nézni. Harmadjára rakom újra a számot, annyi mindent akarok mondani, s még sem sikerül. TE ebben is jobb vagy. Fantasztikus vagy, olyan vagy, mint az ember kedvenc előadása. Olyan vagy, mint egy átmulatott éjszaka utáni ágy. A gondolataid is szépek, inkább gyönyörűek, és örökké tudnálak hallgatni. Tudnálak olvasni. Remélem találsz valakit, akit ennyire tudsz érdekelni. Macska alszik a szoba végében, s ketten a szőnyegen elnyúlva, beszélünk, te beszélsz, én csak hallgatlak, megsimogatom az arcod, érzem a borostádat az arcodon. Fejedet ölembe hajtod, s kezeddel megérinted a hajamat. A szőnyeg halványzöld, kopott, a szoba üres, csak por van benne, és mi. Meg a macska, mert az mindenhova kell.

#magyar #magyar tumblr #saját #saját idézet #életfoszlány #szösszenet #gondolataim #szerelem #macska #kávé #irodalom

[nyusziakalapban-blog]

tekinteted

olyan, mint a kávé

keserű, mégis meleg.

#magyar #magyar tumblr #magyar vers #vers #saját vers #kávé #irodalom #saját #gondolataim

[nyusziakalapban-blog]

esti rohanás

Te nem ígérsz biztonságot. Te egy kaland vagy, és pálmafák, meg messzi tájak jutnak rólad eszembe. Nem is tudod, milyen csoda vagy. Bohóc vagy, miközben a szemed könnyes. Veled cigarettáznék fél tizenegykor a patak partján, miközben lábaidat áveted egy korláton, és a hajadba túrsz. Vagy futnánk a színháztól a kocsmáig, s egy vad pillanatban, mikor te is boldog vagy, futás közben, megfogod a kezem, és a szemembe nézel, majd rám mosolyogsz. Akkor tudom, hogy te is így érzel. Persze tudom, hogy soha nem fog megtörténni. De hadd öntsenek ránk azért álmaimban szenteltvizet, s húzzák ostobán a szájukat, miközben én magamhoz húzom a szádat s vele együtt téged is. Ketten iszunk egy sört, ami téged nem csap meg, csak engem. Ha azt mondanám, öljük meg az elnököt, azt is komolyan vennéd, s az égre mutatnál tervek után kutatva. Másnap elhozod a kedvenc könyvedet, amit én estére ki is olvastam, nem azért, mert a könyv annyira érdekel, hanem amiért te. Mikor visszaadom, te egy tekert cigit adsz, amibe talán még valami más is van, az öledben ülve szívom el, s még ha rendes dohány volt, akkor is repültem tőle. Benned nincs biztonság, csak téli esti vacogás. Talán ezért vonzol ennyire.

#magyar tumblr #magyar #saját #saját írás #irodalom #idézet #szerelem #szösszenet #könyv #cigaretta #gondolataim

[nyusziakalapban-blog]

valakiről

Szürke fuvallat, meg lovak jutnak eszembe. Hallottam dolgokat, de nem érdekel, vágd a kést a falba nyugodtan. Ilyen őszinte, még magammal sem voltam, soha. Ezért jó az írás. Ezt te is tudod. A hangod máshogy cseng a színpadon, mint mikor hozzám szólsz. Sajnos a színpadon többször hallak, de amikor a nevemet mondod, az jobban tetszik. Vörös, szürke, pasztell. Neked mind jóláll. Elkezdődött a vége, és talán ha egyszer a csillagok összeállnak, s a világ egy pillanatra megáll, és ketten jövünk rá, hogy rajtunk kívül mindenki megfagyott, egymást melegítjük majd. Bánom, hogy nem tudok verset írni. Esőben mész haza, kezedben ernyő. Kopog a víz a járdán, a szemben levő könyvesülzet polcát morcos néni rendezgeti. Pillantásra sem méltatod, a szürke blokklakás felé veszed az irányt. Fejedben a szerelem gondolata, s az ágy forog. Vár valaki az ágyon? Nem én, az biztos. Bárcsak várhatnálak.

Már nem vagyok éhes. Hallgatnám a hegedűket, csak kár, hogy vérzik az orrom. Soha nem vérzett, ijedten tartom oda kezem, de késő, ünneplőfehér blúzomon már lecsorgott. Félek, szemeim kitágulnak, kezemmel csak tapogatok, de nem segítek magamon, ujjaim között folyik el a vérem. Két kezem csupa vér, mennyi vér, istenem, mindenhol. Ez mint az enyém, az ereimből jött, gondolom, ahogy elerednek a könnyeim. Érzem, hogy zuhanok a föld felé, pedig nem nagy a távolság, de te elkapsz, s már a karjaidban vagyok. Nem érdekel, hogy összevérezlek, szorosan ölelsz, erre van szükségem, nem papírzsebkendőre. Eláll az orrom, de az ijedség fokozódik, de már csillapodik is, mert itt vagy velem. Lassan leteszel a földre, te mellém ülsz, és letörlöd a vért rólam, gyengéden, nehogy megbánts. Orgona illatot érzek, már nem félek, mert csak téged látlak. Lassan elmosolyodom, s boldogan engedem, hogy hozzám érj, és száddal elérintsd arcomat, ami mocskos a vértől, könnytől, és elfojt szemfestéktől. Ettől híres színésznőnek érzem magam Hollywoodban, a hetvenes években, csillogó ruhában. Öledbe mászok, s hirtelen már otthon is vagyunk. Nem vártalak, veled jöttem végig az úton, vigyázva, nehogy valaki meglásson, kézen fogva, borzos hajjal, könnyes szemekkel, véres arccal, veled.

Bárcsak folytathatnám, de nem szabad.

#magyar #magyar tumblr #saját írás #irodalom #szösszenet #gondolataim #szerelem

[nyusziakalapban-blog]

A  részeg ember, miközben eszébe jut a gyerekkor egyik pillanata, amikor a szoba közepén rohangált, körülötte rokonok, akik ma már rég halottak.

saját

#magyar #magyar tumblr #irodalom #idézet #saját idézet #saját #részeg #nosztalgia #gondolataim

[nyusziakalapban-blog]

Hiányzol

Akármerre nézek,

s akármit hallgatok,

minden szerelmes résznél

csak rád gondolok.

#magyar #magyar tumblr #gondolataim #saját #saját vers #vers #irodalom #saját idézet #szerelmes #szerelmes vers #hiány #szeretethiány #szeretlek #rövid