#rajke

[brachiocephalics]

loook at tgis https://www.tumblr.com/wuntrum/742504507003584512/crash-shirt-acquired

i neeed ittt

#rajke #mailbox #disasterpiece.txt

[parasafterdark]

State of strings (March '24)

Oceans Apart

OA!Captain finally managed to get the new space station running smoothly and spent some more time as usual on recovering inside the empty construct.

Building some rapport and trust with Rajk (PA), even gaining some respect for it's knowledge about how all this works. And how quickly it caught on with the fact that the official story of the companies history is...not quite the truth.

Meanwhile Shiny's Jealousy was painful for one OA!Shal who was 1) already taken off guard by having the usual routine disrupted by OA!Captains absence and 2) has been suddenly designated both punching bag and beloved cuddle toy to cry into while having absolute no way to make sense of whats happening. Or how it could modify it's behaviour to make it stop happening.

But hey, it got a Puzzle Feeder for treats! :D

It also got locked out of it's enclosure when Shiny left for a vacation

Unused Words

"I am not a Child!", says the person making the second worst decision she could make in this situation.

"I don't need you to make decisions for me!", continues the person, pushing away the only people looking a the relationship and going: "Uuuh does this all seem kinda toxic to anyone?"

Making his stand in UW!Captains office, in front of most of xem's inner circle, by declaring that she wants to be at xis side, UW!Shal has now sealed his fate to, well suffer.

Cause yes, this relationship is toxic as fuck and that same inner circle were the only ones attempting to steer things into possibly improving a bit.

With the two of them now in a relationship of deeply undefined boundaries, UW!Captain took a couple days off (aka left said inner circle to figure out how to succesfully figure out how too crunch the current project to the deadline on their own.)

Cause there are things to celebrate, drugs to take, sex to have and new rules to be established without there being clear communication between them.

Partially due to that whole drugs and sex thing, but deeper than that for the same reasons that this whole situation has slowly escalated to this point: UW!Shals inability to set a boundary even if it would save his life. And UW!Captain taking that silence as implicit consent.

Either way, any kind of official ceremony will have to wait until after Business Stressors have calmed down and worked through, but truly, who needs that if you can burn your signature into your conquests sternum?

Hunting Grounds

The first game concluded in a loss for all as HG!Shal actively fucked up in the last Minigame just to spite a person who wasn't even at the table to witness it.

Then, instead of letting lym smugly gloat at them in person, the minigame group got split off and brought into storage while their next game was being prepared.

There gal proceeded to not dispel all the distrust gained from lyx prior stunt as gal was more occupied with slowly losing lyx mind about being trapped inside a cage, inside a locked room, inside an unknown facilty, all while having none of lyx usual coping methods readily available.

(This is where I went on a sidetrip figuring out HG!Shal's childhood and tbh that whole thing is gonna go into a different post, sorry >.>)

Second Game "Dancing in the rain"

Setting: Abandoned Themepark reclaimed by Jungle

Players: 5

Goal: Survive

Additional Rules: none

Given the already non existend trust, everyone voted to NOT have HG!Shal be part of the group. Including lym, given that gal was just happy to be outside finally. On a whim, HG!Captain managed to establish a secret signal with HG!SHal juuuust in case.

And so the players split with one going to make a camp somewhere else while the rest would set up in a cave near a river. Luckily a couple of them had picked up some outdoor survival skills in prior games, cause while they were given some starting equipment, none of them believed that that would be enough for whatever the game had in store for them.

Over time they would slowly explore the surrouding area. Both to figure out what other ressources are to be found and, slightly more important, figure out what this game was actually about. So far they have only found some empty merch stores and a barely stable rollercoaster track

It has now been a bit over a week and the rain started to fall...

#this took so long I kept having to go back and add things x_x #voice of origin #actually madd #maladaptive daydreaming #paraportal #p: shal #p: captain #p: shiny #string of unused words #string of oceans apart #string of hunting grounds #p: rajk

[im-bored-so-i-draw]

Rajked guy i drew in class

(((Ignore the feet)))

#sketch #mcsr #7rowl #im so tired #enjoy this lil sketch i manage to squeeze between classes #save me ranked stream #the stream vibe is something i can sleep on #what #idk what gotten into me #the design is very droopy yippee #ok bye <3

[uzemi-kollektiva]

<3

[otthonzulles]

(a 444-en megjelent UP féle szokásához híven összeszedetlen Palotai-nekrológ kommentszekciójában feltűnt még két írás amiket nem olvastam, sok-sok újat nem találtam bennük meg nem is untatlak benneteket, illetve igen, a hajtás alatt)

az egyik a telex megemlékezése:

A másikat Podlovics Péter 'a Quimby menedzsere' (ezt gugliztam ki faszom se tudja mi az a quimby :D ) osztotta meg de nem az ő írása, hanem Vasák Benedeké, aki meg valami kommunikációs valami:

"Vasák Benedek barátom tavaly előtt a Fater születésnapjára olyat írt, aminél én csak bénábbat tudnék.

Valamiért nem lehet megosztani, szóval copy paste

Zsolti legutóbbi szettje, amit hallottam ugyanígy 2021-es. (jajj de szégyellem magam, hogy nem használtam ki minen lehetőséget!) Bulizni indultam akkor de végül a kordonra könyökölve leesett állal hallgattam végig az első sorból!

Benedek ezt írta, nehéz ennél jobban összefoglalni.

Palotai Zsolt volt a legbiztosabb zenei ízlésű ember, akit valaha ismertem!"

---

…Ezt tavalyelőtt írtam, a hatvanadik születésnapján. Azóta leszedtem, most felrakom újra.🖤

Ha van valami értelme a Facebooknak, akkor az az, hogy egyszer csak szembe jött ez: hogy a Palotai 60. Ez az, amit nem ír meg az újság, mert ha valamelyik újság megírná, az már rég megszűnt, vagy ha valamelyik újság megírja, azt én már rég nem olvasom.

Nagyon fura érzés ez, mert 2021-ben a Palotai 60 azt jelenti, hogy már akkor is rohadt öreg volt (30!), amikor kezdte, és amikor nekünk, hol csillogó, hol fátyolos szemű késő-tizenéves fiataloknak betolta a bomba csajozós vagy énelvesztős zenéket a Tilosban.

Szóval szembejött ez a Palotai 60, gyorsan át is pörgettem a nekrológszagú megemlékezéseket itt a Facebookon. Mindegyikben az volt az érdekes, hogy az Öreg már mindegyikben "Az Öreg" volt, sokezer szettel, partival, mix-szel a háta mögött, de mindegyikből csak az derült ki, hogy ő az "Öreg", de egyikből sem az, hogy miért lett ő az "Öreg".

Nehéz is ezt megmagyarázni. Akik a szubkultúra részei, azoknak egyértelmű. Akik meg kívül esnek a szubkultúrán, sosem fogják megérteni.

Ha én behunyom a szemem, és a 90-es évek elejére gondolok, akkor a csodálatos csajokon, Hazai Attilán meg Tódoron kívül egyvalakit látok magam előtt: ezt a hórihorgas, atlétába öltözött, szélsőségesen mesterséges fényben, kontrasztos árnyékokban úszó, görnyedten koncentráló alakot a Tilos az Á galériáján. Palotai Zsolt maga volt a DÍDZSÉ allegóriája, long before, jóval azelőtt, hogy Fatboy Slim lett azzá (pont úgy néztek ki egyébként, csak amikor Zsolt már menő lemezlovas volt, Fatboy Slim még egy közepesen béna gitárzenekarban bohóckodott 😀 )

Az ember gyakran töpreng olyan problémákon, hogy miért pont Palotai lett ÉLETE LEMEZLOVASA. Soha senkinek nem táncoltam annyit, nem voltam annyi szettjén, nem hallgattam annyi mixét, mint Palotainak, így hát elég gyorsan megfejtettem a talányt. Soha, senki mástól nem hallottam annyi számot ELŐSZÖR, mint Palotaitól. Amit ő művelt, az nem diszkó volt, hanem népművelés.

Persze, a kései, manierista, megélhetési évek Rewind-jai már a megszokásról, és a popkultúra átkáról, az önismétlésről szóltak, de Palotai számomra mindig is az a radikális eklektika volt, amely elemi erővel határozta meg felhőtlen ifjúságunkat a boldog kilencvenesekben.

Palotai szettjei az "anything goes", a "minden mehet" végtelenül felszabadult, életérzéssé nemesült esztétikáját hirdették. Ugyanazt, amit mondjuk Rajk László építészete, a kései Tandori irásművészete, Ács rendezései vagy Bódy filmjei hirdettek.

Palotai szettjei a radikális eklektika sújtó megtestesülései voltak. Sem a szüleink, sem a gyerekeink nem fogják megérteni, hogy mit jelentett az, hogy a kádárizumus összeomlásával egyszerre hullott a nyakunkba az összes létező szubkultúra, irányzat, stílus, műfaj, ideológia, manír és üzenet. Az aluljárók tömve voltak 160 forintért árult paperback Bakunyinokkal és Szolzsenyicinekkel, a mozik tele voltak 30 forintért árult Derek Jarmanekkel és John Watersszekkel, bárhová nyúltál, ömlött rád az O története, a Tizenegyezer vessző, a Nietzsche- és Hamvas-összes, Foucault, Heidegger és kibaszott ostoba Castaneda.

A kilencvenes évek eleje brutális kultúrkáosz volt (pedig hol volt még a kereskedelmi televíziózás!), amire a belpesti értelmiség egyetlen értelmes önvédelmi reakciója a totális bezárkózás volt. Bezárkóztunk egy nagyjából három háztömbnyi területre, a Tilos, a Zanzibár, az Egocentrum, a Totálkár (vagy ez a kettő ugyanaz?) által kijelölt területre, amely bármelyik ELTE bölcsészkari épülettől biztonságos sétatávolságra volt. Popkulturálisan pedig a Velvet Uderground/Lou Reed-David Bowie-Talking Heads-gettóba szorultunk bele, amit magyar vonalról még valahogy kiegészített a Cseh Tamás-Bizottság-Kontroll/Európa Kiadó vonal.

Tényleg annyira szűk volt a világunk, mint egy Bereményi-Cseh Tamás-dalszöveg, teljesen elveszve kóvályogtunk a nyakunkba szakadt, értelmetlen szabadságban.

Na, ebben az elveszett világban mutatott utat az a vékony, hórihorgas, görnyedt, atlétatrikós csávó, ott, a Tilos galériáján. Ő mutatta meg, hogy itt az új esztétika, hogy minden mehet. Konkrétan tőle tanultam meg, hogy a Besame Muchóra (ikonikus Palotai kezdőtrekk!) simán rá lehet keverni Renegade Soundwave-et, arra meg lazán jöhet Buddy Rich, amit magától értetődően lehet átfolyatni valami sosem hallott dárenbézbe, hogy aztán kötelességtudóan berakjon valami Iggy Popot, de az egész Ian Dury perverz funkjába, vagy a Sonic Youth paródia-sideprojektjébe, a Ciccone Youth-ba fulladjon...

Tizenöt évet húztam le az A38-on, és ha valamit megtanultam, akkor az az, hogy a közönség mindig UGYANAZT akarja. Ez Palotai pokla is, ha az Isteni színjátékban jutna egy bugyor az Öregnek, az biztosan a Mindig Ugyanazt Játszók Bugyra lenne. Palotai számára nincs nagyobb büntetés, mint Ugyanazt Játszani.

Eleve a DJ-karrier nem a karrierek csúcsa. A Tilos az Á mutatott ezer utat, a főhősök egy része kurva menő japán meg szingapúri nagykövet lett, vagy elenpés médiamegbízott, vagy közepesen menő budai kricsmik üzemeltetője.

A Tilos az Á vége iszonyat szomorú lett, levitézett baller kommunikációs tanácsadók pimpelik újra BMW X-valahányasokból az egykori mítoszt (Tilos a Tilos, Jézusom!). Palotai eufórikus szettjeinek vállán, a meggondoltan árazott boroskólák bevételéből sok-sok kis senki kapaszkodott fel a harmadvonalas politikai nirvánába.

Miközben ez a félelmetes ízlésű, ikonikus jelenség jóformán éhezik. A több ezer buli nem túlzás, és valahol az is sorsszerű, hogy ehhez az ösztönös, de totál önsorsrontó zsenihez fűződik (nagyon, nagyon távolról) a magyarországi partikultúra legnagyobb drámája, a West Balkán-tragédia.

Palotai Zsolt 60 éves, 30 éve tolja a rakenrollt. De ezt a műfajt nem lehet 30 évig csinálni. Még úgy sem, hogy az ország legszélesebb látókörű, legjobb ízlésű, félelmetesen közönségre hangolódott lemezlovasa vagy. Ez nem államilag rommá támogatott, egyetemi tanszékek által kanonizált kulturális értékteremtés. Ez az ifjúságunk, és én igazán örülök, hogy egy fél generációval utánuk még volt valami jelentése és jelentősége, de illúzió azt hinni, hogy bármi nyoma marad, és bármilyen kulturális imprintet hagy az utánunk jövőkben.

Tulajdonképpen az a baj, hogy Palotai szettjein sosem tudtam felszabadultan táncolni. Palotai szettjeire tanulni járt az ember, én legalábbis biztosan, mint ahogy a fiatalabb DJ-k nagy része. Palotai szettjeit én mindig úgy hallgattam, mintha olvasnék, vagy valami nem ismert Mozart-szonátát hallgatnék, hopp, ez milyen jó ötlet, hopp, mekkora átkötés, hopp, erre a pakisztáni világzenére hogy lehetett már rákötni ezt a dél-londoni hiphopot...

Na mindegy. Palotai Zsolt kiválóan példázza, hogy vannak szubkultúrák, amelyek véget érnek, vannak tudományok, amelyeknek nincs módszertana, de legfőképpen azt, hogy nincsenek határok. És az ilyen művészet, abban a világban, amely kizárólag a határokról, megszokásokról, manírokról, modorokról, és az ezeket perverz módon megerősítő iróniáról szól, sajnos halálra van ítélve.

Palotai tragédiája az öregedés és "korszerűtlenség" tragédiája, hogy egyszerűen elfogy körülötte a levegő. Bármennyire is revelatívak voltak a szettjei az én generációmnak a kilencvenes években, az a helyzet, hogy mondjuk a 14 éves lányomat egyetlen nap alatt több és sokfélébb kulturális impulzus éri, mint amennyit Palotai egy hónap 8-10 fellépése alatt adni tud.

Erre a problémára kétféle válasz van: az egyik a totális bezárkózás stratégiája - csak egyetlen kultúra, egyféle zene, egyféle öltözködési stílus, egyféle világ. A másik: temészetesen a jellegzetes tinédzser-cinizmus, minden szar, minden béna, very cringe a világ. Palotai egyikre sem ad választ, nem hajlandó, sosem volt hajlandó beleszorulni valami béna műfai gettóba, mint a dárenbéz, a hauz, a teknó vagy a trep. És nem volt hajlandó ironizálni, ilyen elviselhetetlenül kínos Necc Party-vonalon hirdetni az ultimate nihilt.

Palotainak sosem lesz szobra, sosem fog Kossuth-díjat kapni, mint ahogy azt - ironikusan? - követelte a tömeg annak idején. Készült róla ugyan egy portréfilm, amiből sajnos az égvilágon nem derül ki semmi, készültek vele interjúk, de hát Palotai sosem a szavak, sokkal inkább a szettek embere volt.

Az biztos, hogy nála "dídzsészerűbb" dídzsét sosem láttam. Az biztos, hogy legalább tíz dídzsét láttam felnőni, akik minden mozdulatukat tőle lesték el. Az biztos, hogy ő is azok közé tartozik, akiktől rengeteget tanultam. Azt a zenei, és merem remélni, hogy tágabb értelemben kulturális nyitottságot, amely a mai napig segít befogadni az új dolgokat, hát azt biztos, hogy tőle tanultam. Köszönöm, és boldog születésnapot.

#palotai #dj palotai #palotai zsolt

[libirk]

Kőszeg Ferenc klasszikus képe

A követők 1982. június 4-én reggel tűntek fel Demszky lakása előtt. Három állami rendszámú autóval, két hatalmas BMW-vel és egy Opel Senatorral közlekedtek, ilyen, akkor egymillió forint értékű kocsija senkinek nem volt Magyarországon. K. ekkor, házassági válsága kellős közepén Matolay Magdinál lakott, a Tűzoltó utcában. Demszky ide vitte haza a Trabantján, nyomában a három luxuslimuzinnal. Kilencedikén reggel, a 6-os villamoson két férfi szorosan K. mellé állt. Az ismerős autók lépésben haladtak a villamos mellett...

A városban persze hamar híre ment, hogy most K.-t követik, a barátai sorra felkeresték. K. örült, ha záráskor várta valaki, nem volt kellemes egyedül sétálni hat-nyolc lökdösődő, fenyegetőző pasas között. K.-t bosszantotta, ha a villamos vagy autóbusz elment az orra előtt, ezért többnyire futott néhány lépést a megállóban vesztegelő jármű után. A követők viszont ezt nem szerették: a méltóságukat csorbította, ha a célszemély futásra kényszerítette őket. „Nem szeretünk futni”, mondta egyszer az ortopéd fejű főkövető. „Ha még egyszer futni mer, szétrúgjuk a pofáját!” „Magának követésre van parancsa, nem társalgásra” – felelte K., és maga sem tudta, honnan került a szájába ez a katonás nyelvezet.

A következő este K. elhívta Magdi Tűzoltó utcai lakásába Demszkyt és Rajk Lászlót. Elmondta, hogy másnap reggel bemegy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Deák téri épületébe, és feljelentést tesz az ismeretlen zaklatók ellen. Előtte azonban érdemes lenne néhány felvételt készíteni, amelyeken jól látszanak a követők. Megbeszélték, hogy másnap reggel nyolckor Demszky és Rajk a Liliom utcában várja K.-t...

K. lement az utcára, a követők szépen körülvették, tipegtek körülötte, lökdösődtek és gorombáskodtak, de tudomásul vették, hogy nem a Körút felé mennek, mint az előző két napon, hanem az ellenkező irányba. Amikor mintegy tizenöt méterre volt Demszky kocsijától, K. futni kezdett. A követők szétszóródtak, volt, aki a nyomába eredt, volt, aki elébe akart vágni, Demszky meg kattogtatta gépét. K. beugrott a kocsiba, Demszky lenyomta a zárgombot. A főkövető egy darabig rángatta az ajtót, arra azonban, úgy látszik, nem volt engedélye, hogy betörje az ablakot. Így modellt állva a kocsi előtt rázta az öklét, és várta, hogy a csodakocsik hátramenetben végigszáguldjanak az egyirányú Tűzoltó utcán.

Most jelent meg Kőszeg Ferenc válogatott írásai 2000-2022

Modern világ: követés helyett ma az igazságügyi miniszter Pegazust rakat a célszemély telójára, és annyi, meg egy bambi!

[kozbeszedhu]

Amikor Rajk László építész egy auschwitzi kiállítás látványtervén dolgozott, hallott róla, hogy a koncentrációs tábor falának tégláiba sok helyen magyar nevek vannak bevésve.

#tragédia

[szonikusfiatalsag]

Rajk László külügyminisztert, a párt régi harcosát, saját kérésére halálra ítélték.

A kivégzés a kölcsönös egyetértés és bizalom jegyében folyt le, kisszámú meghívott előtt.

#Youtube

[sharpened--edges]

For the first time after the Great Purge, [after 1948] Stalin had a great number of high and highest officials executed, and we know for certain that this was planned as the beginning of another nationwide purge. This would have been touched off by the ‘Doctors’ plot’ had Stalin’s death not intervened. A group of mostly Jewish physicians were accused of having plotted ‘to wipe out the leading cadres of the USSR.’ […] The most dramatic new element in this last purge, which Stalin planned in the last years of his life, was a decisive shift in ideology, the introduction of a Jewish world conspiracy. For years, the ground for this change had been carefully laid in a number of trials in the satellite countries—the Rajk trial in Hungary, the Ana Pauker affair in Rumania, and, in 1952, the Slansky trial in Czechoslovakia. In these preparatory measures, high party officials were singled out because of their ‘Jewish bourgeois’ origins and accused of Zionism; this accusation was gradually changed to implicate notoriously non-Zionist agencies (especially the American Jewish Joint Distribution Committee), in order to indicate that all Jews were Zionists and all Zionist groups ‘hirelings of American imperialism.’ There was of course nothing new in the ‘crime’ of Zionism, but as the campaign progressed and began to center on Jews in the Soviet Union, another significant change took place: Jews now stood accused of ‘cosmopolitanism’ rather than Zionism, and the pattern of accusations that developed out of this slogan followed ever more closely the Nazi pattern of a Jewish world conspiracy in the sense of the Elders of Zion. It now became startlingly clear how deep an impression this mainstay of Nazi ideology must have made on Stalin—the first indications of this had been in evidence ever since the Hitler-Stalin pact—partly, to be sure, because of its obvious propaganda value in Russia as in all of the satellite countries, where anti-Jewish feeling was widespread and anti-Jewish propaganda had always enjoyed great popularity, but partly also because this type of a fictitious world conspiracy provided an ideologically more suitable background for totalitarian claims to world rule than Wall Street, capitalism, and imperialism. The open, unashamed adoption of what had become to the whole world the most prominent sign of Nazism was the last compliment Stalin paid to his late colleague and rival in total domination with whom, much to his chagrin, he had not been able to come to a lasting agreement.

Hannah Arendt, The Origins of Totalitarianism (Penguin, 1951/2017), pp. 30–32.

#hannah arendt

[szepkerekkocka]

#fischer ádám #magyar helsinki bizottság #európai kultúrális alapítvány budapest #ceu

[brachiocephalics]

about me! 💫 [like after read, please]

🌠 my aliases are sunder and marrow! i go by too many names [most notably: doctor, nurse, strangelove, chris, dave, idris, ethel, ruin, miette, seth, divine, tori, brandy]

🌠 she/her & ze/hir, transsexual stone butch lesbian

🌠 mixed afro-latine, brazilian

🌠 18 (august 29th)

🌠 autistic & disabled

🌠 poly & taken by my 4 lovely boyfriends! you can follow three of them here: rajke sacremots & oscar marthammasters & diego rejectfalseicons. we are a package deal :-)

🌠 my best friend is rory 11amyrory. i am soulbonded to her and love her more than anyone else. follow him as well ❤️‍🩹

🩻 i enjoy sci-fi, horror, surrealism, erotic thrillers, war movies, formulaic TV shows, etc. some of my favourite directors include david cronenberg, lars von trier, dario argento & jesús franco. i don't have a letterboxd, i log all my film reviews in a beat-up notebook i have owned for about 8 years

🩻 some movies to get to know me: M*A*S*H, flesh for frankenstein, the texas chainsaw massacre, the house that jack built, rope (1948), california split, near dark, suspiria, peeping tom, all quiet on the western front (1930), venus in furs, preaching to the perverted, mulholland drive, crash (1996), videodrome, apocalypse now, natural born killers, eastern promises, crimes of the future (1970)

🩻 some shows to get to know me: twin peaks, the twilight zone, the x-files, buffy the vampire slayer, doctor who, monty python's flying circus, M*A*S*H, supernatural, house M.D, succession, star trek, midnight mass, dexter, BrBa/BCS

🩻 i am very passionate about music! i am an industrialist, but i enjoy all forms of extreme metal, noise, IDM, hardcore punk, trip-hop & avant-garde, as well as several other genres. my favourite musician of all time is mike patton. i am very interested in all his projects and love talking about him :) 🫂

🩻 some bands/musical artists to get to know me: mr. bungle, faith no more, the alter boys, fantomas, laibach, ministry, front 242, skinny puppy, KMFDM, pankow, monte cazazza, throbbing gristle, chris & cosey, raymond watts/PIG, depeche mode, foetus/JG thirlwell, godflesh, slint, aphex twin, orbital, atrax morgue, merzbow, lingua ignota, pharmakon, macronympha, nine inch nails/how to destroy angels, snake river conspiracy/mojave phone booth, primus, sepultura, wormrot, total fucking destruction, napalm death, cannibal corpse, crass, ramshackle glory, facada, morbid angel, lydia lunch/big sexy noise, portishead, nação zumbi, lamb, L7, sugarcoma, sonic youth

🩻 i am a medical student & hobby artist, as well as an amateur stage actor! i consider myself a big lover of the arts :)

i am always open to a chat and love it when people send me asks and DMs! thank you so much for reading! i hope we hit it off 🤞🏽

#disasterpiece.txt #personal #about me

[noodlesdotexe]

*me in absolute tears trying to listen to music so i can stop crying*

my headphones 🎧: Tu Jo Aayee Sajhke Mehndi Rajke Chal Bajke Oh Soniye Dil Kit No Ka Khaye Dhajke Oh Soniye 💃🕺💃🕺💃

#desiblr #desi tumblr #desi #bollywood #desi memes

[byneddiedingo]

Géza Röhrig and Amitai Kedar in Son of Saul (László Nemes, 2015)

Cast: Géza Röhrig. Levente Molnár, Urs Rechn, Sándor Zsoter, Marcin Czernik, Uwe Lauer, Christian Hartin, Mihály Kormos, Amitai Kedar. Screenplay: László Nemes, Clara Royer. Cinematography: Mátyás Erdély. Production design: László Rajk. Film editing: Matthieu Taponier. Music: László Melis. 

Son of Saul begins with an out-of-focus figure walking across a field toward the camera until he finally comes into focus. This is Saul Ausländer (Géza Röhrig), a Sonderkommando -- a Jewish prisoner tasked with clean-up duties in a Nazi death camp. In a bravura sequence, the camera stays focused on Saul in near-closeup as it tracks what he is doing: helping herd naked people into the "showers" where they are gassed, rifling through their belongings that they have neatly hung up in an anteroom (they were, in a particularly sadistic stroke, told to remember the numbers of the hooks on which they hung their clothes and to hurry their showers because the promised soup is getting cold), then helping take the bodies (referred to by the Nazis as "die Stücke," or "pieces") to the crematorium, and scrubbing the floors in the gas chamber. It's a sequence made more horrifying by the fact that all of these events take place in the slightly out-of-focus background as the camera concentrates on Saul. But something out of the ordinary happens: A boy is found still alive in the gas chamber, and Saul recognizes him. He will later tell others that the boy is his son, from a liaison with a woman not his wife, which explains the unusual interest he takes in this particular victim: When the boy is sent to the doctors, he is smothered to death by an SS officer who then orders an autopsy to try to explain why he survived the gas. Saul, who witnesses this murder, persuades a sympathetic doctor to hold off on the autopsy and keep the body from being cremated. Saul's efforts to hide the body and to find a rabbi who can perform a ritual burial form the rest of the film's narrative. He is aided in his efforts but sometimes also resisted by other prisoners, who are plotting a rebellion against the guards. It's an extraordinarily harrowing film that won the foreign language film Oscar and numerous critics society awards. Remarkably, it's also writer-director László Nemes's first feature film, and Röhrig, on whom the camera is focused for virtually the entire time, had only a Hungarian TV miniseries made in 1989 as an acting credit. Like many films about the Holocaust it runs the risk of turning its subject into melodrama or of desensitizing the audience to the depicted horrors. It doesn't quite avoid the risk -- there are times when Saul's implacable determination tests our credulity, and there is always the awareness that these are "just actors" portraying things that happened to real people -- but it's an honorable contribution to a difficult genre.

#Son of Saul #László Nemes #Geza Röhrig

[foulchildtiger]

Elvhű kommunista soha nem jön zavarba, mert mindig a párt helyes irányvonalát követi. 1947-ben díszközgyűl, 1949-ben akaszt, 1956-ban dísztemet. És fogadkozik: „Soha többé! Örök fájdalommal a szívünkben fogunk gondolni azokra a drága elvtársainkra, kiknek hamvait annyi esztendővel haláluk után most helyezzük nyugovóra. Halottakat nem lehet feltámasztani. De emléküknek a legnagyobbal akarunk áldozni, amivel kommunisták áldozhatnak: azzal, hogy érettük, helyettük is küzdeni fogunk.” (Szabad Nép, 1956. október 6.)

A sírnál Apró Antal, a Politikai Bizottság tagja mond beszédet, a koporsó mellett gyászol Kádár János, aki belügyminiszter volt, amikor Rajk Lászlót halálra ítélték. Mindketten két év múlva, 1958-ban is tagjai a Politikai Bizottságnak, amikor kommunista meggyőződésük szellemében halálra ítéltetik és bitófára küldik kommunista elvtársukat, Nagy Imrét. Mindketten megérik, amikor a Politikai Bizottságból őket kiebrudaló elvtársaik 1989-ben dísztemetést rendeznek a meggyilkolt kommunistáknak. A koporsók mellett természetesen a kommunisták álltak díszőrséget. „A kormány nevében Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes koszorúzott. Ezt követően – a protokolláris koszorúzás ideje alatt – Nagy Imre koporsójánál Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre és Medgyessy Péter váltotta fel a díszőrséget.” (Magyar Nemzet, 1989. június 17.)

Akasztottunk, dísztemettünk, akasztottunk, dísztemettünk: építettük a szocializmust!

Hruscsov titkos beszédét teljes terjedelmében kevesen olvashatták. Hruscsov nem volt buta ember, maga sem gondolta komolyan, amit többórás beszédében eltökélten állított: mindenért, ami történt, egyedül Sztálin és szolgalelkű híve, a burzsoázia bérence, Berija a felelős.

Ha a proletárdiktatúrától, a szocializmustól, a kommunisták egyeduralmától tökéletesen idegen a személyi kultusz, akkor mi fán terem Rákosi Mátyás, Walter Ulbricht, Kim Ir Szen, Nicolae Ceauşescu, Fidel Castro és a többi kommunista tömeggyilkos?

Nehogy ezen bárkinek is eszébe jusson hosszasan töprengeni, Hruscsov úgy döntött: Sztálin zsarnokságának leleplezése a kommunista párt belügye. Fontos, hogy minden kommunista gondolkodás nélkül kövesse a párt helyes irányvonalát. Majd megmagyarázzák (zárt ülésen) a magyar elvtársak a magyar elvtársaknak, miért szükséges fölakasztani Nagy Imrét. És természetesen majd azt is megmagyarázzák a magyar elvtársak (zárt ülésen) a magyar elvtársaknak, miért volt helytelen felakasztani Nagy Imrét. „Éljen pártunk győzelmes zászlaja: a leninizmus!”

Az önhitt kommunisták eggyel nem számoltak: az embereknek, a mindenükből kiforgatott, szabadságuktól megfosztott, reményeikben megalázott, alattvalósorba kényszerített embereknek egyszer csak elegük lesz a kommunisták ország- és hazaáruló zsarnokságából.

1956. október 23-án Budapest népe ledöntötte Sztálin szobrát. Néhány napig Magyarország azt hitte: lesz magyar feltámadás.

Aztán Kádár Jánost és a magyar kommunistákat újra kinevezték a magyar nép Moszkvából irányított, pórázon tartott, Moszkvában pitiző, Budapesten csaholó helytartóinak.

Sztálinról, aki 1947. november 7-e óta Budapest díszpolgára, egyelőre megfeledkeztek. A kommunistáknak nincs mindig minden kommunistára szükségük.

1956. november 20-án Sepilov szovjet külügyminiszter megígérte, a szovjet megszállók parancsnokai megígérték, a magyar kommunista hatalombitorlók megígérték, hogy senkit az ország területéről nem visznek el, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek.

Egy kommunista politikusnak semmibe nem kerül bármit megígérni.

Az ígérgetés hasznos, eredményes politikai eszköz, a pillanatnyi érdekérvényesítés szempontjából elfogadott taktikai fegyver. Kádár Apró Dögei és Sepilov elvtárs 1956. november 20-án úgy ítélték meg, legokosabb, ha felkelésről beszélnek, és megígérik a magyaroknak, hogy senkit nem fognak üldözni a felkelésben való részvételért.

Aztán Nagy Imrét és társait (valamennyien kommunisták voltak!) internálták, hazahozták, fölakasztották. Több száz embert letartóztattak, börtönbe zártak, kivégeztek.

Aki nincs ellenünk, az velünk van – hirdette Kádár János.

Korlátolt ember volt, lehet, hogy valóban hitte: akinek már összetörték a gerincét, akit már megaláztak, akiből már sikerült besúgó ügynököt faragni, aki rémülten hallgat, mert a habos tortának álcázott diktatúrában életben akar maradni – az már a kommunisták szövetségese.

De azért Kádár János sem volt annyira ostoba, hogy megbízott volna a magyar írókban. Azt is tudta, mit ígértek a magyar kommunisták a magyar népnek: "Senkit az ország területéről el nem visznek, senkit a felkelésben való részvételért nem üldöznek." És miután ezt az ígéretet sem tartották be, nehogy bárkinek is eszébe jusson számon kérni rajtuk bármit, célszerűnek látszott szájkosarat kötni az írókra.

Nehogy beleköpjenek a kommunisták levesébe.

(Háy Gyula, Déry Tibor, Zelk Zoltán mégis beleköpött: néhány évig börtöncellájukban gondolkodhattak arról, miért is lettek kommunista írók.)

Kádárék novemberben még (látszólag!) tárgyalni akarnak gyengének ítélt elvtársukkal, Nagy Imrével, aztán – szovjet parancsra – Romániába internálják, ott már fenyegetik, később Budapesten börtönbe zárják, ellenforradalmi összeesküvéssel vádolják, 1958. június 16-án kivégzik. Pedig 1956 novemberében azt ígérték neki, ha lemond miniszterelnöki posztjáról, békében hagyják, sőt esetleg még politizálhat is.

Élete alkonyán Nagy Imrének tudomásul kellett vennie: bármit állít, bármit ígér egy kommunista, annak még az ellenkezője sem igaz. Talán ezért vállalta inkább a bitófát; egyszer már begyűjtési miniszterré alázta magát Rákosi utasítására – öregemberként nem akarta lakájként vagy udvari bohócként szolgálni Kádárt és elvtársait.

Magyarország, 1956. november 23. Pufajkás rémuralom, szovjet megszállás, vérbe fagyott ország. Kádár Apró Dögei tudják: valamit mondani kell az istenadta népnek. Például azt, hogy senkit nem üldöznek a felkelésben való részvételért. Hátha sokan elhiszik. Aki időt nyer, életet nyer. Aztán az elvtársak majd internálnak néhány ezer, fölakasztanak néhány száz embert, hogy az életben és otthon maradottak rémülten kussoljanak. Gerinctelen, erkölcstelen, karrieréhes jogászt mindig találni, aki aláírja és kihirdeti a halálos ítéleteket. A törvénytelen jogi csűrcsavarás során csupán arra kell vigyázni, hogy senkit ne ítéljenek el a felkelésben való részvételért. Akit a bíróság akasztófára küld, az legyen mind köztörvényes bűnöző és fegyveres ellenforradalmár. Az pedig a kommunista rendőrségtől elvárható pártszerű minimum, hogy bárkiről, bármikor képes legyen bebizonyítani: a letartóztatott személy ellenforradalmár, tehát köztörvényes bűnöző.

Bebizonyította. És a bírók naponta ítélkeztek, a hóhérok naponta akasztottak.

Ezt nevezték szocialista rendteremtésnek Kádár Apró Dögei.

A párt helyes álláspontja 1989-ben: Nagy Imre nem volt ellenforradalmár, ellenforradalom sem volt, ezért megkövetjük azokat az ártatlan elvtársainkat, akiket a népfelkelésben való részvételükért kivégeztünk.

Nem tudom, mit gondolt, mit érzett, lányának, Apró Piroskának mit mondott Apró Antal 1989. június 16-án, amikor látta a televízióban Nagy Imre és társai koporsója mellett díszőrséget állni elvtársait. Azt sem tudom, mire gondolt Apró Antal, amikor 1994-ben egy hajdani pufajkás lett Magyarország miniszterelnöke, aki a kommunista betonoszlop lányát, Apró Piroskát tette meg kabinetfőnökének. Atyai szíve örvendezett leánykája szép karrierjét ünnepelve? Vagy a kommunista betonoszlop ujjongott: semmi nincs veszve, hisz miénk a hatalom?

Vajon Apró Piroska 1994. október 23-án elárulta édesapjának, hogy hajdani elvtársa, Horn Gyula úr éppen most koszorúzza meg az általuk kivégzett hajdani elvtársuk, Nagy Imre sírját?

És Apró Piroska veje, Gyurcsány Ferenc (KISZ-titkár, milliárdos, miniszterelnök, családapa és hazafi) otthon, családi körben hogy emlegeti anyósa édesapját? Mi a véleménye – nem mint magánembernek, hanem mint a demokratikus Magyar Köztársaság miniszterelnökének – Apró Piroskáról, a munkásmozgalom régi harcosáról, a proletárdiktatúra alázatos szolgálólányáról? És mi a véleménye anyósa édesapjáról, Apró Antalról, a munkásmozgalom még régebbi harcosáról, Rajk László elvtárs, Rákosi Mátyás elvtárs, Gerő Ernő elvtárs, Nagy Imre elvtárs, Kádár János elvtárs hű harcostársáról?

Egy biztos: anyósa édesapjától sokat tanult. A gátlástalan köpönyegforgatást, például. Bár az öreg bolsevik 1989 után valószínűleg szűkülő szemmel figyelte, ahogy kommunista elvtársai pillanatok alatt burzsoá pénzemberekké vedlenek, és kommunista múltjukat leköpve, megtagadva a proletárdiktatúra tegnapi hívei a demokratikus szabadgondolkodás és vagyonharácsolás lelkes bajnokai lesznek néhány év alatt. De Gyurcsány Ferenc is éppoly gátlástalanul tud ígérni, mint Rákosi elvtárs ("Lendületben az ország!"); éppoly gátlástalanul szegi meg adott szavát, mint Kádár elvtárs (miniszterelnöki tanácsadóként vajon milyen tanácsokat adott főnökének, Medgyessy Péternek, akit aztán rövid időn belül páros lábbal rúgott ki a hatalomból?); éppoly gátlástalanul magabiztosan erőszakos, mint Apró elvtárs ("Addig kell a választásokon legyőzni a Fideszt – még legalább kétszer-háromszor –, amíg a megosztó, gyűlöletet keltő jobboldali kultúra és annak képviselői ki nem szorulnak a hazai politika élvonalából.").

Tegeződni is Piroska anyus apukájától tanult. Apró Antal 1956. október 6-án így tisztelgett halott elvtársa sírjánál: "Drága Rajk elvtársunk! Emlékszünk Rád, sohasem felejtjük el áldozatos és eredményes munkádat." Szóval Gyurcsány úr Apró elvtárstól tanulta, hogy a kommunisták által meggyilkolt kommunistákat – újratemetésük után! – illik (lehet) tegezni: "Imre, te mit gondolsz, hogyan kell boldogulni ebben a veszekedős világban?"

Az már csak a miniszterelnök úr kulturálatlanságára (vagy önteltségére?) jellemző, hogy nem ismeri a tegeződés és a letegezés közötti különbséget.

Sok mindenre gondoltam, amikor 1956. november 23-án a Népszabadság október 23-a hőseire emlékező vezércikkét olvastam, de arra biztos nem, hogy 2004. november 4-én egy alig másfél évtizede még kommunista KISZ-funkcionárius demokratikus pózban tetszelegve, önelégülten mosolyogva simogatja majd Nagy Imre szobrát, letegezi az anyósa apja és elvtársai által halálba küldött hajdani miniszterelnököt, és éppúgy, mint Kádár Apró Dögei, a történelmi igazságosztás egyetlen letéteményesének tekinti önmagát és a nevét minden tömeggyilkosság és újratemetés után újra és újra korszínűre mázoló pártját.

Lendületben a kommunisták?

Szigethy Gábor

[dawawae]

Rajked...

[kb85lazy]

List tagilena

Hang kodkr ninga

Rumour

Madrile bangr rajk vodad

YAkA Baal hary bud hdsh mkl

Kurd gate kansini