#lenéz

[csacskamacskamocska]

Csak halmozódnak a megválaszolatlan kérdések

Még mindig vannak logikai gubancok, amik rettenetesen zavarnak. Ezért nem tudom letenni a témát. A legtöbb pszichológus, aki a narcisztikus és pszichopata témával foglalkozik, az elmond egy saját verziót, ami klisékben hasonlít, de részleteiben tök más, és végül úgy tűnik, hogy bárki lehet az, nem lehet pontosan megmondani, csak egy terápiában, hogy valaki narcisztikus. Amúgymeg csak szenvedünk tőle – HA KÖZEL VAN. Távolról nem annyira borzasztóak ők, hiszen akkor csak a hamis szelf látszik, ami akár megnyerő is lehet, vagy esendő, szegény én is, imponálóan határozott, vagy intelligensen éleslátó. Vagyis mi mindannyian egy rakás narcisztikust dédelgetünk, például a tumblin, akitől más vagy mások meg szenvednek, mert a barátjuk, családtagjuk, kollégájuk. Ez jó szarul hangzik. De nem tudjuk kik ők. Mert valójában kaméleon. És vadászik. A lelke mélyén lenéz mindenkit, azokat leginkább akikre hatni tud. De közben szüksége van rájuk, rátok, ránk. Ezért aztán helyezkedik, alkalmazkodik, alakítja a külvilág felé mutatott arcát. Seggfej ő vagy narcisztikus?, mikor passzív-agresszív valaki?, mikor bánt tudatosan?, mi ami a saját felelősségünk és mi a másiké?, verbális, lelki, érzelmi bántalmazásban nem áldozat, hanem inkább elszenvedő az ember, ugyanaz másnak meg se kottyan vajon?, és tudják-e ők hogy bántanak?, és hogyan boldoguljon el az ember azzal, hogy a kívülállók számára a narcisztikus normálisnak tűnik, miközben bántalmazó?. Önigazolás a saját hibáinkra a másik ember hibáinak keresése vagy az önvallomás és a tisztánlátás része?

5 biztos pont, hogy megállapítsd, hogy valaki narcisztikus-e. 8 pont, 11 pont, ezt kérdezd, hogy megtudd, ha ezt látod menekülj! És mondják, mondják, de nem érzem a tisztánlátást. Nem szakemberek csak azok foglalkoznak a témával, akik érintettek. És tanítanak, oktatnak, olyan emberek, akik egy valaki könyvét elolvasták, és az alapján úgy gondolják, hogy tudnak segíteni másoknak. Sokszor valóban tudnak, mert sokszor csak egy kéz kell, ami vezeti az áldozatot. És az elméjét, hogy megértse és újrarajzolja a rendszert. Miközben olvasom, hallgatom ezeket az anyagokat, sokszor ellágyulok, annyira megsajnálom a másik embert. A kurva narcisztikust. A szenvedése miatt, aminek már nincs is tudatában, még a szenvedését is elrejtette, eltagadja önmaga elől vagy felhasználja a céljaira. Szóval, hogy ne sajnáljam őt, és gyógyítsam magamat, elkezdtem írni egy folyamatosan bővülő listát, azokról a mondatokról meg helyzetekről amik megsebeztek. Ezekben nincsenek benne azok a dolgok, amik be nem teljesült vágyak vagy sima udvariatlanságok. Azok kerültek bele, amit ha elmesélek másnak, akkor az a fejét fogja, atyaég, ez micsoda tiszteletlen és szeretetlen dolog. Micsoda geciség!

Hogy a sok személyes nyavalygás mellett adjak valami új infót is: Többnyire tudja, hogy mit csinál, de nem bírja nem csinálni. Éretlen, elakadt ember. Nehéz beleképzelni magunkat, hogy abban a lelkiállapotban van, amire mindannyian emlékszünk gyerekkorunkból. Ne vakard le a vart! És nem tudod nem levakarni. Ne piszkáld az orrod! És nem tudod nem kibányászni a zavaró beszáradt taknyot. Öntudatlanul piszkálod a sebed, az orrod. Tudod mit csinálsz, hiszen a te kezed csinálja, tudod azt is, hogy nem kéne, de nem bírsz ellenállni a belső késztetésnek. Ami nyilván kielégít valami öntudatlan belső igényt. És emlékszel rá, hogy ez valami fura állapot. Nézel magad elé, nem is vagy jelen, a kezed meg csinálja. Képzeld el, hogy egy narcisztikus számára ez hasonló. Nem tudja nem csinálni. Annyira mélyről jön. Sémakémia – most ez foglalkoztat leginkább, mint a továbblépés fontos része. Hogy többet ne kapcsolódjak narcisztikus férfira.

#narcisztikus #segítők #áldozatok #elszenvedők #bántalmazás #verális abúzus #érzelmi bántalmazás #sémakémia #05-27

[kepeslajoska]

Pedig el fog követni mindent, csal, ahogy szokta, átírja újból a körzeteket, a választási törvényt, minden „kiemelt kormányzati” beruházás lesz, hogy minél többet bekebelezzen a fővárosból, hegyet, völgyet, vizet, mert nem bírja elviselni, hogy Budapesten kipicsázták és, amikor lenéz a városra, mindig ott nyomja szét a düh, egészen addig, amíg el nem durran.

[liketwins]

Kik vagyunk mi?

Félek a gondolataimtól, egy sem hihető Az agyam nem áll le, gyártja a lehetetlent Kellene magamból egy hetes pihenő Ijesztő bár, ha nem maradok szerepemben Hinnem kell bennem, de nagyon nehéz Hisz’ ezerszer cserbenhagytam már magam Idegen szívével érzek, és lenéz És már nem tudom átdrótozni az agyam Vagy elengedem magam, mert már nem bírom Megfojt a sok elvárás, mind visszaránt Ekkor önmagamat embernek már nem hívom Rém alak tükörképe néz vissza rám Ab ovo együtt vagyunk, a szörny meg én Viszonyunk sosem volt felhőtlen S bár már kapcsolatunk mára kőkemény Elfogadni sokáig vergődtem Már évek óta, a testemen osztoztunk Az én testemen? Már nem is tudom, hogy kié És mára osztozunk abban is, amit gondolunk Mondd el; kivé válok, vagy mivé?

#magyar #saját #költészet #saját vers #saját poszt #saját érzés #gondolatok

[retisonic]

19. Galaxisok- Minket Ne Szeress!

Az van, hogy jó eséllyel én vagyok az a fajta Galaxisok rajongó, akit Benedek a leginkább lenéz és megvet.  Annyira nem szeretem az első lemezt, mert nekem az még túl Cseh Tamás, viszont eléggé karmolom a másodikat, amiről meg Benedek mindenhol elmondja, hogy nem a kedvence. Imádom a harmadikat, és csalódás volt a negyedik, és nem azért, mert hogy zongora, hanem mert furák sokszor a szövegek. Természetesen az ötödik lemez a kedvenc Galaxis lemezem, ami így kicsit ilyen dacból született, hogy a harmadik lemez világáért sivalkodó pondrók, mint én, megkapják, amit akartak. A hatodik lemezt, amiről egyszer Benedek egy interjúban azt mondta, hogy a zenekar fő műve, én megint nem szerettem annyira, mert szerintem túl sok szám volt rajta.

Nagy mák, hogy ezt az új lemezt úgy hallottam először, hogy semmit nem olvastam róla előzetesen. Valószínűleg ha meglátom, hogy a lemezt a spanyol új hullám, a MOVIDA MADRILENA legendái inspirálták, akkor legyintek egyet, és hagyom az egészet a faszba, és puffogok magamban, hogy most tényleg SZÜKSÉGES EZ?! Na ezért nem jó előítéletes bunkónak lenni! Mert, hogy a kedvenc Tik Tok/Insta influenszeremet idézzem, ez a lemez NÁLAM SIMÁN 10+ PONT! Az első hallgatás után csak egy problémám volt, hogy csak 27 perc. Ez furán hangozhat egy olyan valakitől, akinek a tűréshatára egy lemezzel kapcsolatban általában kb 43 percig terjed, és az előbb hisztizett, hogy a Történetek Más Életéből túl hosszú, de az van, hogy ez meg az alsó határt nem üti meg! Kimondom és vállalom: szerintem az ideális lemez hosszúság 31 és 44 perc között van! Ettől eltérni csak kivételes esetben lehet! A 27 perc szerintem egy EP, még két szám simán belefért volna!

Na de ez legyen a legnagyobb probléma! Elhiszem amúgy, hogy a MOVIDA MADRILENA ihlette a dalokat, tökre nem értek hozzá, de ha azt mondanák, hogy mondjuk a brit új hullámhoz nyúltak vissza, azt is simán elhinném, és még egyet is értenék vele, mert hogy én azt is kihallom a dalokból. A szinti baromi jó az egész lemezen. Nem tudom, milyen szinti, nem vagyok szakértő, és nyilván most valami orbitális hülyeséget fogok mondani, de mivel hatalmas Inspiral Carpets és Charlatans fan vagyok, én igazán értékelem. A dalokkal kapcsolatban kivételesen az sem zavar, hogy nincs nagy változatosság a tempóban, mert 27 perc alatt nehéz lenne bármit is megunni. Aminek viszont nagyon örülök, hogy megint olyan szövegek vannak, amikbe bele tudom élni magam, sehol egy Dominik, a szúnyogok királya, vagy mi. Én mindig ezt szerettem Benedek szövegeiben, hogy ilyen leíró prózák, nem kell kódfejtő tudás az értelmezésükhöz. Tudom, geci egyszerű vagyok. Na mindegy, a lényeg, hogy ez egy szuper lemez, és kíváncsian várom a következőt. Egyszer amikor hallgattam a Minket Ne Szeresst, akkor azon gondolkoztam, hogy milyen vicces lenne, ha így egy csomó ilyen visszajelzés menne a zenekar felé, hogy jó, jó, de mi a faszom ez a MOVIDA MADRILENA, és akkor a következő lemezen Benedek így beolvasna az akadékoskodó rajongóknak, hogy: NEM SZERETITEK A MOVIDA MADRILENAT? AKKOR BASSZÁTOK MEG! Persze ezt egy kicsit jobban megfogalmazva.

Kedvenc számok: Nem Tudom Megvédeni Magam, Ez A Nyár, Vissza A Természetbe

[nitta86]

Hogyan tovább?

Szóval az a problémám már egy ideje, hogy nem tudom, hogy tényleg az volt e mindig is a gyerekkori álmom hogy sikeres kutató legyek, vagy ez csak a szüleim ambíciója volt velem kapcsolatban? Mondjuk lehet, hogy most már mindegy is.

De egyébként szerintem ez egy értelmes cél, szóval nem olyan, mint amikor a szülők azért hurcibálják a gyereküket versenysportra meg gyerekszépségversenyre, mert ez a beteljesületlen álmuk, hanem a kutatás meg a tudomány tényleg tökjó dolog, és azért külön hálás vagyok, hogy a STEM felé terelgettek.

De mindenesetre én megpróbálkoztam a kutatással és végül is voltak sikereim, nyertem díjakat, és megdicsért a konferencián a téma elismert szakértője. Szóval próbálom megfogalmazni, hogy mi volt a gond:

Szorongtam az egésztől. Már nem tudom hogy melyik író egyszer azt mondta, hogy írónak lenni olyan mintha folyton házit kéne írnod. Na kutatni szintén. Borzasztó ahogy nem lehet hátradőlni, mert mindig cikket kéne írnod meg irodalmazni, és nem jött be az se, hogy versengeni kell egymással.

Szexizmus: ez műszaki bőven területen van, és az a baj, hogy működik az elbizonytalanítás. Engem lelombozott, hogy nálam tehetségesebb nők is ritkán jutnak lehetőséghez, ezért sokszor feladtam már a startmezőnél.

Imposztor szindróma, ha egyáltalán voltam elég jó hozzá... Mondjuk valszeg igen, mert voltak, vannak sikereim.

Mindenesetre a kutatás minden szépsége és izgalma ellenére, egy idő után elkezdtem azokat irigyelni, akiknek van egy konkrét feladatuk, amit biztos hogy meg tudnak oldani és senki se várja el tőlük, hogy még több cikket írjanak, meg még több pályázatot nyerjenek.

Végül nem is a saját döntésem volt, hanem a volt főnököm rámbízott egy ipari projektben való részvételt, ami akkoriban elég nagy teher volt nekem, mert hónapokat vett el a kutatásból és elvárták, hogy ugyanúgy teljesítsek mellette... Tök stresszes voltam és utáltam az egészet. Aztán még több megbízást kaptunk, egyre kevésbé tudtam az ipari projekt mellett mást csinálni, és egy időre megzuhant az önbizalmam, meg attól féltem, hogy mindenki le fog nézni, mert nincsenek értelmes eredményeim, mert nincs elég időm kutatni. Aztán egy nap rájöttem, hogy az ipari szakértői tevékenységem is értelmes eredmény, amiért elismernek. Emiatt kértem és kaptam is fizetésemelést és új munkaeszközöket. És arra is rájöttem, hogy kevésbé vagyok stresszes, mert tudom, hogy pontosan mi a feladat és képes is vagyok teljesíteni, és hogy egy ideje tulajdonképpen már erre vágytam, és ez jó nekem.

Azt is élvezem, hogy úgy érzem, hogy kikerültem az örök versengésből, nyugiban együtt dolgozunk és ennyi. De közben meg attól félek, hogy mindenki titokban lenéz és kiröhög, hogy ezzel foglalkozom és emiatt nincs elég tudományos eredményem, márpedig szerintük csak az számít. (Mondjuk sokszor büszke vagyok arra, hogy nem érdekel mások véleménye, de ez a gyakorlatban nem igaz.) A húgom szerint el kéne mennem az iparba dolgozni és nem csak külső szakértőként tanácsot adni. És ez megoldaná ezt a gondot, hogy úgy érzem megítélnek a cikkeim hiánya miatt, de mi van ha ez igazából csak a fejemben van, és a valóságban senkit se érdekel? Meg mi van akkor, ha valójában nem szeretnék elmenni az iparba kicsit több pénzért, azon az áron, hogy sokkal több stressz fog érni? Úgy érzem, hogy most jó nekem, hogy nyugis és érdekes munkám van, de közben bennem is ott motoszkál, ami miatt a volt témavezetőm is aggódik, hogy mi van ha ezzel elpazarolom a tehetségemet? De mi van, ha erre van tehetségem? Lehet, hogy ez mind nem számít, mert ez az én életem és én döntöm el, hogy mit kezdek vele. De ettől még el kell gyászolnom, hogy végül nem lettem sikeres kutató, és ez meg nehéz.

#szövegesposzt

[eugeniovonsavoy]

Valaki tudna fotóboltolni a Szent Gellért szoborra egy micimackó fejet, amint lenéz a Mandarin Hotel Gellértre kezében a kereszttel?

#ner #fideszesneklennijellemhiba #debilek #gellért hotel

[szupertibi]

@tobbpenztazembereknek Áron te is magadra tetováltatod ezt:

Ezt a beszédet nehéz lenne megmagyarázni.

Csak az tűnik jó magyarázatnak, hogy ez az ember meghülyült.

A király meztelen.

Elvileg a gazdaságot művelő embereknek olyan szintű agyatlan bölcsességeket puffogtat, mint a “ha beérett a termés, le kell aratni”, vagy mint “a disznót meg kell etetni, különben megdöglik”.

És nincs ott egy ember sem, aki megkérdezze, hogy “te mi a fenéről beszélsz, Cartman”?

Ezen a szinten már azt sem érdemli meg, hogy Orbán takarodj, már csak a “na, húzz az anyádba, Viktor” a megfelelő formula vele szemben.

Mindent elbaszott, amit csak lehetett. A tök elmaradott, utolsó és utolsó előtti helyért harcolunk Bulgáriával. A V4-es összefogásnak nagyjából vége, minden EU-s tagország lenéz minket, nem jött be neki a nagy populista áttörés, a külpolitikánk arra korlátozódik, hogy diktatúrákkal haverkodunk, egyedül nekünk nem sikerült lehívnunk az EU támogatást, az iskolában tornatanár tanítja a fizikát, az egészségügyben várólista van ahhoz is, hogy felkerülhess a várólistára, az ország sorra veszi fel a hiteleket, és miközben éppen elindult a forint árfolyama a béka seggéhez, akkor ez a fasz jön azzal, hogy itt a fellendülés, és ezt is minden egyes évben elmondja, miközben csurgunk lefelé.

De már nem is erőlteti a dolgot, csak eldarálja a kötelező hazugságokat, és egyetlen szalmaszálba kapaszkodik, hogy Putyinnal jó lóra tett, ezt higgyék már el neki. Ezt a témát nem meri elengedni, mert akkor már tényleg nem marad semmi.

Eddig az volt a mantra, hogy Oroszország mindenképpen megnyeri a háborút, hiszen többen vannak, most már lejjebb csavarta a gőzt, és ma már csak azt mondja, hogy Oroszország nem győzheti le a nyugatot, döntetlen az állás, de azért még kihozza, hogy a döntetlen Oroszországnak kedvez. Már csak ez az egy maradt neki, hogy Oroszország győz.

Szánalmas hülye.

És az is szánalmas hülye, aki még mindig elhiszi ezt a hablatyolást.

[eltiron2]

Teljesen szokatlan érzés

Szombat-vasárnap dolgoztam, ez nálam megszokott - de most már az új helyemen. És tényleg, de tényleg döbbenetes módon jól éreztem magam a munkában - valahogy hétvégére összejött egy olyan műszak, ahol mindenkit kedvelek. Élveztem a munkát, évek óta nem volt ilyen. 

Tegnap konkrétan fél órával korábban bementem, hogy szépen felkészüljek az ebédeltetésre, este pedig tök magamtól nekiálltam pakolni és nagytakarítani a pályámon; és büszke voltam magamra, hogy szép rendet hagyok magam után a szabadnapomra. 

Tudom, hogy gyorsan véget érnek majd a mézeshetek*, de tényleg kurva jó dolog olyan helyen dolgozni, amit nem gyűlölök, hagynak élni és elismerik a munkámat. Nagyon megérte váltani, akkor is, ha a munkahely-keresés sokba került. 

*Már most kezdenek kialakulni klikkek, egyértelmű, hogy lesznek komoly problémák, de megpróbálok optimista lenni és mindenkivel normálisan bánni és kedvesen viselkedni, de sajnos van 1-2 fasz, akiről lepereg a jómodor. Legidősebbnek lenni (mert bizony az vagyok) nagyon nehéz egy munkahelyi közösségben, mert a nép egy része lenéz (mit keres itt ez a vén fasz), a másik fele meg afféle orákulumként tekint rám (Te már biztos mindent láttál és tutira tudsz mindent). 

#énblog

[darklittlebutterfly]

Mikor megismertelek, minden rózsaszín volt,

A sötétben te voltal nekem a fényfolt.

Hihetetlen volt az egész,

De mostmár mindenki csak lenéz.

A szívem kiszakadt,

És mára csak a vodka maradt.

#heartbroken #osszetorve #szerelem #csalodás #fajdalom

[thesoundofthenight]

A bölcs mindenkit megbecsül, mert mindenkiben elismeri a jót, és tudja, milyen nehéz valamit csinálni. Az ostoba mindenkit lenéz, mert nem ismeri a jót, és a rosszabbat választja.

Baltasar Gracián

#Igaz szó #Idezetek

[karcolatok]

4

“ Kellő esetben bizonyára gyilkolni is tudott volna, mint minden ember. De attól, hogy valakit megsértsen, jobban félt, mint hogy megöl valakit. Mindig iszonyodott attól, hogy egy emberhez - aki csak olyan, mint ő, szóval gyarló, boldogságra vágyó, s végül minden körülmények között nyomorultul elpusztuló - durva legyen, kíméletlen s tapintatlan, hogy megalázza őt önmaga előtt, hogy csak egy célzással, csak egy gondolattal is megbántsa, és sokszor - legalább ezt képzelte - inkább meghalt volna, semhogy azt a hitet keltse, hogy valaki fölösleges ezen a világon, s az illető, amíg elkotródik mellőle, pirulva mondogassa, „úgy látszik, terhére voltam... úgy látszik, un... úgy látszik, lenéz...”.

Ez az erkölcsi fölfogása, melyet Esti Kornél később részletesebben is kifejtett egyéb műveiben, már ekkor csírázott gyermeklelkében. Tudta, hogy keveset segíthetünk egymáson, hogy boldogulásunk érdekében kénytelenek vagyunk ártani másoknak, néha halálosan is, hogy a nagy dolgokban majdnem mindig elkerülhetetlen a könyörtelenség, de épp ezért azt a meggyőződést vallotta, hogy emberiességünk, apostolkodásunk - becsületesen és őszintén - egyedül csak a kis dolgokban nyilatkozhat meg, s a figyelem, az elnézésen és megbocsátáson alapuló kölcsönös kímélet, a tapintat a legtöbb, a legnagyobb dolog ezen a földön.

Végül ezen a gondolatsoron haladva arra a sivárnak, sőt egyenesen pogánynak tetsző következtetésre lyukadt ki, hogy mivel igazán jók úgyse lehetünk, legalább udvariasak legyünk. Ez az udvariassága pedig nem udvariaskodás volt, nem bók, nem üres fecsegés. Sokszor csak abban állott, hogy kellő pillanatban, észrevétlenül elhelyezzen egy közönyösnek látszó szót, melyet valaki kétségbeesetten várt tőle, mint életének igazolását. Ezt a legkülönb erénynek tartotta. Mindenesetre különbnek, mint az úgynevezett jóságot. A jóság folyton prédikál, meg akarja váltani az emberiséget, keneteskedik, máról holnapra csodát akar művelni, a tartalmával hivalkodik, a lényeget akarja bolygatni, de bizony legtöbbször csak kongó, tartalmatlan és merőben formai. Viszont ha az udvariasság merőben formainak rémlik is, belül, a mivoltában 24 maga a tartalom, maga a lényeg. A jó szó, melyet még nem valósítottak meg, minden szűz lehetőséget magába zár, és több, mint a jó tett, melynek kimenetele kétes, hatása vitás. Általában a szó mindig több, mint a tett.”

[csacskamacskamocska]

Leírom az álmom meg a tanulságait

mert ez egy kibaszottul őszinte blog, ami nagyon igyekszik képmutatás mentes lenni, amibe beletartozik, hogy én sem tudom, én sem csinálok mindent jól, és én is csak mászkálok ebben a labirintusban, még akkor is, ha minderről egész jól tudok írni. Logannel álmodtam, már a második éjszakán, és ez felkavar, kicsit meg is visel, csapódok ide-oda a nem akarom és a megadás között, hogy basszameg, ha ez jutott, ilyen és ennyi, az sem véletlen. Több járna? Ki tudja milyen üzletet kötöttem valamikor, hiszen amúgy mindent megkaptam az életben valójában.

Az exemmel álmodtam. Soha azóta, amióta véget ért a kapcsolat. Uncsi leírni az álmot, nála voltam a lakásában, kicsit lenéző volt, kicsit kioktató, nem nagyon csak olyan bosszantóan, de amúgy adott enni valami fura ételt, mint a kétszersült, egy fagyis dobozból ettem. És a fura érzés, hogy lenéz engem (nemtom mire fel) addig tartott, amíg elindultam mosdót keresni és megláttam a lakása többi részét ami romos volt és végtelenül mocskos, mint az elhagyott házak. És csak néztem, hogy mi? MI? MI EZ ITT? És akkor ő mire fel játssza itt nekem a... nem is tudom mit, ... a beérkezett negyvenest... Logannel meg valami óvóhelyen voltunk. Valamit cinikuskodott, hogy piszok van a kezemen, ő érzi, valami ragacs. Mondtam neki, hogy jól van, érezd csak, leszarom, én látom, hogy tiszta. Azután a kezem csupa csillámló lila festék lett, mert valamin dolgoztam éppen és amikor valamit hülyéskedtünk, meglöktem a vállát, és láttam, hogy ott maradt az ujjam nyoma, kis csillámos lila foltok. Megijedtem és azon kezdtem el gondolkodni, hogy talán nem veszi észre. Talán úgy veszi le a pulóverét, hogy nem veszi észre és egyből berakja mosásba. De minek mosná ki a pulóverét egy hordás után? Ha meg észreveszi, nem is haragos lesz, csak dohog magában, de lehet, hogy szól is, irtó kínos meg rossz érzés, hogy magában dühöng rám. Szóval álmomban olyan intenzíven szorongtam, mint a picsa.

És ennek a kapcsolatnak a legnagyobb tragédiája, hogy olyan szintű szorongást épített bennem, ami folyamatosan felülírt mindent. Egyszer panaszkodtam erre, hogy ez így nem jó. A válasz az volt, hogy akkor ne csináljuk. Szóval két lehetőségem volt, vagy szorongva megtartom a kapcsolatot (az amúgy okos, vicces és vonzó faszival) vagy semmilyen kapcsolatban nem leszünk. Az, hogy ő bármit tegyen azért, hogy változtasson, az akkor meg sem fordult a fejében. Ha próbáltam változtatni, az elvárásként lett definiálva. Ha próbáltam elmondani, hogy bár én értem, hogy az ő rendszere szerint ezeknek a dolgoknak más értelme/jelentése van, de a nemzetközileg elfogadott értelmezése annak, ha mindig hazakísérsz valakit, vagy ha minden reblogodba beleírsz egy szmájlit egy nőnek, vagy nyíltan megvéded másoktól, vagy nem válaszolsz napokig vagy folyton hárítod a közös munkát/programot vagy szinte vigyázol, hogy ne érj hozzá valakihez – ezeknek egyértelmű jelentése van és nem én vagyok a hülye, ha először ezekre gondolok, és elég zavaros, ha valaki azt mondja, hogy ez nem az, ami, hanem neki más. Mekkora kibaszott nagy bizalom (vagy ostobaság) kell ahhoz, hogy elfogadja az ember, hogy neki mást jelent és nem arra gondolni, hogy hazudik? Néha arra gondolok, hogy ezt az egyetlen hazugságot azzal a csajjal kapcsolatban, ezt kéne egyszer kisimítani, és akkor eltűnnék, mint a Gyűrűk urában a szellemhadsereg... Teljesítettétek eskütöket, távozzatok... és a szellemsereg elködlik. Elködlenék én is a megnyugvásba.

És néha arra is gondolok, hogy ha ezt is elveszítem, mi marad akkor? Olyan kevés kötődésem van, olyan igényes is vagyok, meg gyáva is, konfliktuskerülő meg álmodozó, hol kemény, hol lágy, és közben folyton csinálok valamit, folyton építek, és olyan kevés ember illik ebbe bele. De közben, ahogy egyszer mondta is, bennünk nincs semmi közös. Ugyan az életünk összeszövődött valahogy, és már sosem tagadhatjuk le, végleg sosem felejthetjük el egymást, de nincs bennünk semmi közös... Akkor keresse csak azt, akivel van.

#álom #kapcsolatok #03-26

[onsieluenkeli]

Uh, Pontosan ezt gondoltam én is, amit Kovács Bálint is észrevett. Igaza van.

Manapság már annyira sok a gúnyolódás a neten, és oda-vissza mindenkitől, hogy ezen már meg sem lepődtem.

+ nagyvalószínűséggel a cikkíró a jómódban élő celebek miatt is forgatta kicsit a kést... Mármint értitek... azért őket még nem nagyon lehetett látni valódi házimunkát végezni. = Túl sok a műmájerkedés, és a kevés az életszerűbb tökéletlenség, ez pedig az ostoba sztereotípiákat erősíti.

De ettől függetlenül is bunkó volt az újságíró, ráadásul pont hozzám is dobta, mintha csak én lennék ilyesmikre képes, vagy nem is tudom...

Többször írtam már hasonlót mint Kovács Bálint, és egyáltalán nem tartom cikinek azokat akik részt vesznek a családjuk életében, a terhek cipelésében, a problémák megoldásaiban is. ❕ Az a ciki, ha ezen röhögni, és gúnyolódni is képes valaki. Sajnálom.

Amúgy hasonló gúnyolódásokat szoktam rendszeresen sunnyogva kapni idősebb CISZ nőktől (WMN) amikor például óvszerhasználattal b@szogatnak, vagy az abortuszt nyomják a szemembe úgy, hogy pontosan tudják leégetnek. - ŐK azok akik élvezettel minden ismerősüket, és a családtagjaikat a gyengeségeik, a hibáik, a tökéletlenségük, a problémáik miatt aláznak rendszeresen le. Szadisták

• akiknek rendszerint romokban van az életük. Boldogtalanul.

És szintén sokszor előfordul az is, hogy amikor kiállok feminista értékek mellett, szinte mindig van aki azonnal szexualizál is, lenéz, körberöhög, és Nikizik. Ez miatt van, hogy inkább az Apámat veszem elő, és neki a történetével segítek.

És végül most is megy a gúnyolódás (WMN) csak azért mert vannak akik esztétikailag nem rondák mögöttem, és emberileg is értékesebbek mint azaz írigy újságíró aki ott van.

értsd

Pamela Anderson amikor csöcseit dobálta abban az ótvar tengerparti sorozatban, én még KISGYEREK voltam! 6 éves! Az egyik legjobban lenézett GAGYI sztárok közé tartozott! Abszolút nem érdekel hogy öregasszonykényt miket művel! NEM AZ ÉN GENERÁCIÓM! + Mi még nem ott tartunk! Amúgy Jonna Jinton is zavarja azt a beteg WMN-est? Mindenki?! 33?

.

[vanista]

Ugo Foscolo: Önarckép

  Süppedt, figyelmes szem, a homlokon barázda, vörös haj, vánnyadt arc, a tekintet merész, a vastag, elmés ajk mosolyra sose kész, szép nyak, bozontos mell, s a főt a bú alázza: ruhám jó s egyszerű, a testem ép, egész, gyorsan gondolkozom, megyek, teszek, mint lázba, igaz és emberi, érdes, józan, garázda: lenézem a földet, de a föld is lenéz, legtöbbször egyedül elmélkedem szelíden: nem csalt meg engemet a félelem s remény még, szemérmem ronggyá tesz, de a dühöm vitézzé:   vigyázatos eszem tűnődve szól, de szívem, a jó, a rossz őrjöng, s a végtelent idézné: adj hát, Halál, nekem babért és végre békét.

Kosztolányi Dezső fordítása

(15 évvel ezelőtti saját mp3-makat hallgatok, ezt a szerzőt neveztem meg. Szerintem ezt a verset szúrtam ki akkor, talán Umberto Eco: A szépség történetében)

[retyerutya]

Kis ikonográfia: szuper lenne, ha ellenzéki politikusaink öreprezentációja nem ugyanazt az alá-fölé rendeltséget sugallná, amit a fideszéié. Hajnal lenéz az egyszeri választóra, ügyfélre, jobb volna, ha egy szinten lennének. Apróság, de számít.

[oneangel-before]

" Csak magam kell elfogadnom nem azt aki lenéz veszíteni nem szégyen, csak beismerni nehéz.. ,,