#lebaszódás

[csacskamacskamocska]

Az elmúlt években

Mindig volt valami nyafogásom a szilveszter körül. Azt hiszem, féltem tőle. Mintha lenne valami kényszerítés ezzel a nappal kapcsolatban. Még talán nagyobb, mint a karácsonnyal kapcsolatban. Mintha mindazok, akik nem tudnak valamit csinálni aznap, mármint valahogy bulizni vagy ünnepelni, azok végképp és mindenki számára nyilvánvalóan lúzerek lennének Uramisten, hogy mennyi ilyen idióta tévhit béklyózza az embereket! Nem is tudunk ezekről valójában, csak amikor elmúlik, amikor valahogy felszabadulunk belőle, akkor válik visszatekintve nevetségessé. Amúgy az jó volt, hogy múlt évben eldöntöttem, hogy én mégegyszer biztos nem töltöm a tumblit pörgetve a szilvesztert, mert az borzalmas, szörnyű, nyomorúságos és szánalmas. És tényleg nem úgy lett! :D Most viszont, magamba néztem, és arra jutottam, hogy engem ez az egész NEM ÉRDEKEL. És ez annyira, de annyira jó érzés volt, mint... nem lenne etikus, ha elmesélném. Jó volt. Pajzánul felröhögős. Gondolkodtam rajta, hogy ebben a nagy nem érdekelben mit is kezdhetnék ezzel a másoknak olyan fontos nappal. De szerintem semmit. Ha addigra rendet csapok, akkor talán elbaszkódok az agyagos projektem vázlatozásával, és tovább nézem a Kiválasztottak sorozatot, mert az nekem most nagyon bejött, bár csinálhatok olyat is amit sose szoktam, hogy elmegyek éjjel sétálni. Egyszer, még lánykoromban, egy szilveszter éjjel egy vadidegen pasi lesmárolt az aluljáróban. Miket csinál az ember fiatalon, elképesztő! A korban hozzámillő pasik sajna nem mászkálnak az utcán, hogy lesmároljanak, mert az ilyen korú (egyedülálló) faszik, szilvesztekor otthon fojtják alkoholba az élettől való rettegésüket. A nem egyedülállókat meg a feleségük/párjuk/barátnőjük elrángatja valami buliba, ahol aztán úgyis lebaszódnak, mert valamit biztos rosszul csinálnak. :D Amúgy ma hallgattam egy előadást a férfi és női kommunikáció sajátosságairól. Kurvajó volt! Egészen felkavaróan újszerű. (itt megjegyzem, hogy van egy barátom, aki évek óta szinte minden nap hajlandó velem beszélgetni. Ez annak fényében, hogy a pasiknak csak harmadannyi igényük van a beszélgetésre, mint a nőknek, azt hiszem valami csoda.) Szóval a pasik többnyire lebaszódnak. Én nem teljesen értem, hogy a férfiak miért nem tudnak úgy viselkedni mondjuk egy buliban ami boldoggá teszi a nőjüket, de azt hiszem nem tudnak. Erről nem volt szó az előadásban, de kb ilyen „szabályok” lennének szerintem, ha nem akar a pasi lebaszódni, sőt, egy boldog és rajongó nőt szeretne maga mellett tudni. (a nők problémái alapján) Semmilyen nőnél ne ragadj le hosszú időre. Olyannál se, aki nem csinos. Ha egy nő hosszasan beszél hozzád, keresd meg a szemeddel a párod és mosolyogj rá. Rendszeresen keresd meg a feleséged/párod. Ha egymás mellett álltok, öleld meg, karold át. Elég futólag, de tedd láthatóvá a birtoklást az összetartozást. Ne idd le magad a sárga földig. Ne zabáld fel a büféasztalt. Félóránként max egy viccet mesélj el. Ne köss bele senkibe csak azért mert unatkozol. Ha a csajod szeret táncolni, akkor egy táncra akkor is kérd fel, ha te nem szeretsz táncolni. Nem is tudom van-e más ami kulcspont szokott lenni. Hogy nőknek mit tanácsolnék? Biztos van a pasinak egy társaságban elfogadható, de amúgy kényelmes ruhája. Ne flörtölj, ne alázd meg, ne szóld le, ne mesélj róla vicces, de amúgy gáz sztorikat. Ne heréld ki. Ne szólj rá, hogy ne egyen, ne igyon. Ha utál táncolni, nyugodtan táncolj, ha van kivel. Ne táncolj egész este ugyanazzal a pasival. És persze van ami univerzális Biztosítsd róla, hogy ha szarul érzi magát, akkor szóljon és hazamentek (és tényleg legyen úgy) Persze egy ideális kapcsolatban kiröhögtök indenkit, vállvetve végigeszitek a büféasztalt, megissztátok az össze piát, frivol táncot lejtetek a parkett közepén, aztán hazafelé közösen hánytok a nagykörúton. Nade kinek van manapság ideális kapcsolata?

#szilveszter #kommunikáció #buli #lebaszódás #12-22

[csacskamacskamocska]

Lebaszódtam

Részben igaza volt a kollégámnak (kifogásolta a munkamódszeremet), úgyhogy tök nyugisan elnézést kértem (hála jóanyámnak ugye, van nekem millió kis kártyám, elnézést, sajnálom, beismerem rosszul tettem, nem kellett volna stb. stb. a másik oldalán persze az van, hogy jól van baszdmeg haladjunk). Mert tudom én, hogy hibázom, csak... szóval ennek a kollégámnak már jóideje rengeteg anyagát javítom szó nélkül, és azt sem teszem szóvá, hogy annyira túlvállalja magát, hogy egyre lelketlenebbül dolgozik, néha kifejezetten szarul, pedig az egyik legjobb volt. Nem csak én érzem ezt, hanem másik kolléga is, de maximális jóindulattal mindig megbeszéljük, hogy kibaszott sok munkája van, rettenetesen sokat dolgozik, nyilván spórol az energiákkal. Ezt a jóindulatot törölte ki a lebaszása. Én kb tudom, hogy a körülöttem élők vagy velem dolgozók mit kell elviseljenek és mi az amit cserébe kapnak. Azt is tudom amikor nehéz idő van, és figyelmetlenebb meg felületesebb vagy akár türelmetlenebb vagyok. Igyekszem ezeket visszajelezni, megköszönni a másik türelmét. Ebből is alakult ki, hogy kapcsolt cég kollégái a rengeteg nehézség ellenére is szeretnek velem dolgozni, mert kialakult egy emberi kommunikáció, amiben a hibajelzéseket megköszönöm, elismerem a figyelmességüket, kifejezem a hálámat azért, hogy így jobb minőségűek lesznek a dolgok. A baj ott van, hogy mivel azt nem jelzem vissza a környezetemnek, hogy ők miben hibáznak, mi az amit nagyvonalúan helyettük végzek el, így a látvány olyan mintha mindig velem lenne baj. Nem jó érzés. Az elmúlt fél évben a következő nehezen kezelhető helyzeteket oldottam meg rengeteg plusz munkával: Dilettáns szerkesztő (kirúgták miután szóltam, hogy hahó, ez a dolog nem készül, ebből baj lesz.) Dilettáns grafikai szerkesztő (ugyanaz, nem kaptam másikat, megcsináltam helyette) Nem szakos szerkesztő (szintén kirúgták, nekem kellett megcsinálnom a szerkesztést is) Kezdő grafikai szerkesztő (ő meg lelépett a próbaidő alatt, bár nagyon megbízhatóan dolgozott, de gyakorlatlan volt, e miatt rengeteg pótlást kellett csinálnom) Grafikusnak lejárt a szerződése (az összes javítást nekem kellett megcsinálni, nagyvonalakban 50 könyv) Szóval lehet mondani, hogy dzsolidzsóker vagyok, még szerencse, hogy a főnököm ezt tudja is. Ez áll szembe azzal, hogy X kolléga kioktat arról, hogy hogyan kéne dolgoznom. Meg persze ott van az is, hogy körülöttem mindig zűr van, kirúgatok kollégákat (nincs nekem hatalmam ahhoz), rosszul haladnak a dolgok, pedig a valóság az, hogy elég erősnek gondolnak a szakmailag gyenge emberek mellé. Na mindegy, csak tegnap is, másik területen... Elindítanak egy munkát, dolgozom vele fél napot, majd kiderül, hogy megváltoztatják a szöveget. Mondhatnám, hogy anyátokkal szórakozzatok baszdmeg, az én időm mitől játékszer? De nem mondom. Feltételezem, hogy nem direkt csinálják. Pedig mondani kéne, hogy a "légyszíves csináld meg" az azt jelenti, hogy így, ahogy most van, és a brainstorming előbb kell legyen, mint a gyártás. Sóhaj, és összelapátolom a jóindulatot a sarkokból.

#lebaszódás #jóindulat #nem éri meg #07-07