#június4

[oszodi-beszedeim]

Végülis úgy alakítottam a szálakat, hogy valószínűleg meg fogom kapni az állást. Ha nem is 'trükkök százai', de pár jól felépített hazugság azért kellett ehhez is. Mindenki hazudik, ezt az egyet senki nem tudta nekem elvitatni soha. Akkor is hazudtam, mikor azt meséltem be magamnak, hogy itt tudom hagyni az embereket és el tudom temetni őket.

#őszödi #június4

[kovacskari22]

Június4

Hogy nem te meg én, hanem te meg ő :(((

[oszodi-beszedeim]

Apám amúgy kifejezetten sajnálkozik, hogy nem jöttem össze (vagy nem próbáltam összejönni) Петрушкával. Mert hogy ő jól néz ki. Tényleg nem néz ki rosszul. De nekem elég, hogy a haverok azt hiszik, hogy kamatyolok vele és békén hagynak, normálisnak hisznek. Ők persze szépen egyenként megházasodnak (egyedül June adós még ezzel), én meg igyekszem minél jobban távol tartani magam attól, hogy ennek felmerüljön a veszélye.

A világ azt próbálja sulykolni, hogy az embernek csak meg kell találnia azt az igazi, nagy szerelmet, az üstököst, ami megoldást ad minden problémára. Azt nem mondják el, hogy ez az ember mekkora veszélyt is jelenthet. Hogy mennyire leépítheti az ember personáját, ha épp úgy akarja. Ha úgy kívánják az érdekei. Hogy mennyire tönkreteheti az ember homeosztázisát.

Most végre homeosztázisban vagyok. De leginkább azért nem tudnék összejönni senkivel, mert annyira belém ivódott, hogy a másik fél egy ellenség. Петрушка sem kivétel. Meg nem mondaná senki, hogy legbelül, a zsigereimben én ellene vagyok, de ez így van. Pár éve már, hogy tanulgatom O. szerepét, hogy hogyan kell úgy kegyetlennek lenned, hogy kedves legyél. Az elkövetkező időszakban pedig különösen kedves leszek vele. Akkor a legkönnyebb kedves szavakat mondani, amikor azoknak semmi súlya, mert nem gondolja őket komolyan az ember. Tudom, mert én is ilyeneken nőttem fel. Szavakon.

#петрушка #őszödi #napsütés #emberijátszma #június4

[oszodi-beszedeim]

Bankett

#cenzúrált #napsütés #színjózan #az élet nagy kérdései #államvizsga #június4

[oszodi-beszedeim]

Valahogy a zsigereimbe épült minden, amit O. csinált velem és ezek mostanáig nem is tudatosultak olyan módon, hogy a szavak szintjén meg tudjam fogalmazni. Eddig a pontig, amikor is a hazaúton Петрушка kitárulkozott nekem. Már nem is kell a szájába adnom a szavakat, mert ő maga mondja ki, amit akarok, hogy kimondjon. Ugyanakkor nem akar már segítséget, nem akar velem lenni, hanem azt látom, hogy menekül. Menekül a várostól, menekül az egyetemről és menekül tőlem. Tőlem, 'aki mindig ott voltam neki'. Csak éppen azért, hogy az egómat tornássza, ahogy O. velem tornáztatta a sajátját. Hogy 'félreérthető' szavakat/jeleket küldjek neki, amiket aztán félreért, ahogy O. is tette ezt velem. Hogy mindig, amikor alkalmam volt rá, eldemózzam neki, hogy pótolható, lecserélhető, helyettesíthető. És persze ő minden egyes alkalommal ráharapott ezekre, mint az a bizonyos gyöngytyúk a takonyra.

Kibaszott gusztustalan dolgok ezek.

De persze ezeken kívül még egy dolgot eltanultam ettől az emberfajtától (mert nem O. az egyetlen ilyen embergép és ezek nem kizárólag az ő praktikái). Hogy bármi van, továbbmennek. Éldegélnek, nem ők fognak hónapokig, évekig emésztődni a pöcegödörben. Ezt akkor tanultam meg, amikor O. az egyik utolsó mondat gyanánt azt találta susogni (kizárólag a útburkolatnak, akkor már nem nézett a szemembe), hogy 'sajnálom, hogy felülsz a hazugságoknak, de nem baj. Majd újra felállok a padlóról, ahogy szoktam.' Ebből jöttem rá, hogy ő egy pillanatig sem fog a padlóra kerülni miattam. Így eldöntöttem, hogy őutána már én sem fogok soha többé a padlóra feküdni mások mellé, ha esetleg egy velem folytatott meccsben megzuhannának. Át kell lépni rajtuk.

Csak amikor átlépsz a másikon, utána kicsit üresebb vagy. Szükségszerű ez, hiszen ilyenkor kicsit meg kell szűnnöd embernek lenni. Nehéz, kurva nehéz. És sosem lesz teljesen önazonos. Ezért mondta a pszichiáterem az utolsó ülésünkön, hogy olyan, mintha darabokra téptem volna magam. És ez az egyetlen dolog amiben még hátrányban vagyok O.-hoz képest.

Minden más szerintem már nagyjából megvan.

#петрушка #emberijátszma #őszödi #június4

[oszodi-beszedeim]

Szóval!

Most tudtam végre kicsit nyugiban elkezdeni kiírni a dolgokat, hogy Петрушкát már hazavittem és én is le tudtam zuhanyozni.

Tegnap délig nekem eszembe sem jutott volna, hogy ma a Balatonon fogok ébredni Петрушка társaságában. Igazából akkor találta ki, mikor a mekiben üldögéltünk ő pedig ott sírt a szendvicse fölött, hogy a jelen állás szerint valószínűleg évet kell ismételnie, amire már nem igazán hajlandó. Szóval azon gondolkodik, hogy otthagyja az egyetemet. Hogy otthagy mindent, a várost. Otthagy engem.

De most csak el akart menekülni egy napra. Szóval elvitt engem a Balatonra. Pontosabban én vittem el őt és cserébe fizetett mindent. Mint mindig.

Ma hazafelé menet kiömlött belőle minden. Hogy milyen szar az élete, semmi sem sikerül neki és egy barátja sincsen. Hoppá. Ezt szóvá tettem neki, hogy akkor most mi van. És persze megtorpant, hogy jó, én a barátja vagyok, csakhogy.

Ő úgy érzi, hogy valójában egyáltalán nem fontos nekem. Jól elvagyunk, jó nekem, de ennyi.

Ezt így konkrétan kimondta.

Jól érzi, valójában senki nem fontos nekem. Már 3 éve. Ő a 'legjobb barátom'. De ez nem jelent semmit. Mert O. ezt a kifejezést annyira lejáratta, hogy a 'legjobb barátságba' gyakorlatilag mindenki belefér. És így aztán senki.

Azon gondolkodom, mi lenne, ha ezentúl elkezdeném kicsit nyomni neki a gombot. Elkezdenék kicsit 'teperni'. Mintha ez az 'igazság' most engem megérintett volna. Most jól vagyok, az életem gyakorlatilag a 'fellegekben van'. Az ő élete meg gyakorlatilag a padlóra került.

De mi lesz, amikor ő nem lesz? Amikor úgymond nem lesz 'senkim'? Nem lesz játszópajtásom?

#петрушка #balaton #csúcspont!!! #napsütés #lazafasza #megfáradt #őszödi #június4

[oszodi-beszedeim]

#balaton #петрушка #napsütés #lazafasza #spontán #5:43 #június4

[oszodi-beszedeim]

Nem rajtam múlt, hogy pár napja újra felelevenítettük az ismeretségünket. Hazafelé mentem és a nappalinál jött oda hozzám a semmiből. Még csak észre sem vettem volna. Szóvá is tette, hogy kerültem. De én most kivételesen örültem neki, talán azért mert ürügyem volt másfél év után végre leinni vele magam a sárga földig és jól esett a közelség.

Próba alatt hívott, hogy megtalálta a szemüvegem az utcán. Annyit lelkendezett, hogy a többiek már biztosak abban, hogy rám van izgulva. Pedig dehogy. Úgy számítottam, hogy soha többé nem is fog velem találkozni. Петрушка már sokkal óvatosabb velem, amióta 'elutasítottam a szeretetét'. Sosem kezdeményez barátilag, hanem utólag panaszkodik, hogy kerülöm és hogy haragszom-e rá. Dehogy haragszom. Végtelenül sokat lát belém, ahhoz képest, milyen üres vagyok. Persze most az én gesztusvilágom is teljesen félrevezető, elkezdtem közvetlen lenni vele, ölelgetni és puszilgatni. Ő meg passzívan tűri. Megkért, hogy készítsem fel a kórélettan pótvizsgájára, szóval most alkalmam lesz kicsit emberarcúvá vedleni. Kíváncsi vagyok, hogy megy majd és mit vált ki belőle.

#петрушка #napsütés #lazafasza #június4

[oszodi-beszedeim]

6:30. Петрушкánál ébredtem és eléggé másnapos vagyok. Arra emlékszem, hogy este a nappaliban kezdtünk, majd vannnak foszlányok (rémképek), hogy játszottam egy hangdobon és a vége a Monte Christo. Mindennek az elrontója, ott hagytam O.-nak is, hogy megcsókoljon. Most prüszkölök össze vissza (mindig ez van, ha másnaposan kelek).

#петрушка #lazafasza #napsütés #másnapvan #nagyfröccstehetróla #június4

[oszodi-beszedeim]

Két ember van, akiken nem tudok túllépni. Az egyik Orbán, a másik pedig Gyurcsány. Mégpedig azért, mert amit ők a Harmadik Magyar Köztársasággal műveltek (Gyurcsány 2006-ban, Orbán pedig 2010-ben) annak pontos mása az, ami bennem zajlott le O. kapcsán. Gyurcsány egy olyan kirívó referenciát teremtett a politikában a patológiás hazudozással, ami addig és azóta is példátlan volt. Ez volt az, amit O. is lerakott az én bensőséges kapcsolataimba. Nem párkapcsolatra gondolok, nekem Oli a barátom volt, sokkal fontosabb volt nekem barátként, mint szerelemként, pláne így retrospektívben, hogy kiderült, nem vagyok hetero. Azzal, hogy O.-ról kiderült, milyen ember és hogyan szipolyozta ki a belső világomat, miközben a hátam mögöt gúnyolt majd' egy évig, egy olyan infernális teret nyitott meg, ahol bármit lehet. Semminek nincs következménye és ez nem csak elmélet. Gyakorlatilag patológiás módon hazudtam végig az elmúlt három évet, jóformán levegővétel nélkül és mindenki számára koherens vagyok. O. (és Gyurcsány) példája volt az, hogy ezt milyen önazonosan lehet csinálni. Annyira, hogy már részegen is képes voltam a maszkjaimat fenntartani, már ameddig ittam. Lassan másfél éve azt sem, mert látom az embereket ivás közben és emlékszem én is milyen voltam. Az ember egyébként is taszító, hát még ilyenkor.

Sajnos persze bosszúálló is lettem, amikor van egy explozív reakció (mint Cyntia, vagy É.H. esetén), gyakorlatilag átlépem a jogi határokat. Ezeket konkrétan nem fogom ide kiírni, de egy bizonyos pontig az emberek lenyelik, pláne azért, mert mindig ők lépik meg az első geci húzást és nem akarják, hogy ez az egész fel legyen göngyölítve. Ezért nem veszem túlságosan komolyan a fenyegetésüket sem. De ezen dolgoznom kéne valahogy. A retorikám mindig szelíd, csak amikor egy-egy ilyen indulatos húzást teszek, akkor kibukik mennyire beteggé lettem, ha mást nem is, ezt Cyntia utólag jól diagnosztizálta (retkes útszéli picsa létére is). Not cool.

#őszödi #nyár #dolce far niente #június4