Van egy testverem akivel eleg valtozatos volt a kapcsoltunk, de nagyon jo testverek voltunk. Mindig kialltunk egymasert barmi legyen. Sokat veszekedtunk, verekedtunk de ez termeszetes. Egy nyaron minden elromlott... A kapcsolatunk elromlott. Nem a legrosszabb de jonak se mondanam.
A Masik tesveremmel nem beszelek surun, neha neha csak. Amikor a pulyara kell vigyazni akkor beszelunk altalaban csak.
A masik ket testveremmel semmilyen a kapcsolatunk, nem is ismerem oket. Nemtudom mi a helyes, hogy mondom egyaltalan oket tesoimnak vagy nem. 9 eves voltam, mikor a letezesuket is megtudtam.
Bant a dolog, hogy 4 testverem van, de igazabol majdnemhogy egysem. Nem beszelek veluk nagyon. Szeretnem ha jobb lenne a kspcsolatunk mindegyikojukkel. Titkon a masik 2 tesomst is szeretnem megisnerni, de nemtudom.
ehhez a randizos dologhoz annyit, hogy a hat komolyabb, meg a tucat egyeb kapcsolatom egyike sem randizassal indult!! nalam az a par ismerkedes, ami klasszik randikent volt elkonyvelve, az mind erdektelensegbe es kudarcba fulladt (altalaban reszemrol). a randizas faszsag, csak ennyit akartam mondani :D
Elérkezett az utolsó reggel is, a hegyi fagyos brazil 15 fokos telekben. Legalább is Teresapolisban, mert a minap tovább állunk.
Felkelés, osszepakolas+takker, aztán még egy nagy közös megbeszélés/interjú négyesbe Maraval meg Ivoval. Megbeszéltük a tapasztalatokat, mindenki egyet értett abban, hogy kár hogy mennünk kell, de így is felfoghatatlan nagy ez az ország, velünk meg ugye nincs bírás. Még egy videot is forgattunk amiben a Casa Amarelat
www.instagram.com/casa_a.m.a.r.e.l.a/
és az itteni vendéglátást, dicsőítjük, promótáljuk. Nade a java csak ezután jött.
Osztottunk szoroztunk, szarok a buszok, csak stoppolni kéne. Persze, mindenhol működik.
Maráék kidobtak kocsival a város szélére, ahol a két kis táblánkkal vadul nekiálltunk stoppolni.
Nálunk már csak az elhaladó emberek mutagattak néha vadabbul, összesre azt hittük, hogy azért mutogat, mert felvesz, de egyikse se tette. Egy fél óra után is csak egy galamb fosott izomból homlokon(Kornél) amitől annyira megilletődtem, hogy a napszempám is leesett a fejemről. Mindegy, ez úgyis szerencsét jelent. És tényleg, nem sokkal később megállt egy kocsi, mondva elvisznek. Nagyon baba. Nyilván nulla nyelvtudás, mekegés makogás meg google fordító főleg. Az elején beközölték, hogy 100 real lesz, mire mondtuk, hogy teljesen esélytelen (70 lett volna az uber) aztán csak vittek, közben meg ment az ismerkedes a fordítón keresztül. Egy Viktor nevű 31 éves enber, meg a kétségbeejtően fura fejszerkezetű, ám annál sokkal kedvesebb és aranyosabb barátnője. Erre mondják asszem, hogy jól kell tudni főzni, meg szopni. Összeboronálódott a csapat, egy kis idő múlva, már a legocsmányabb és trágárabb karomkodasainkat forditottuk nekik portugálra, ahogy ők is nekünk magyarra. Valahogy meg akartuk hálálni mégis az utat, így felajánlottuk, hogy ha odaérünk meghívjuk őket valamit enni/inni, meg esetleg cigibe be tudjuk hívni őket, ez mindenünk. Ebből lett, hogy egy Petropolisi kiskocsmaba, már sötétbe megettünk egy adag kosinnyát, meg bevedeltünk velük pár sört. Hatalmas fotozkodasok, kontakt cserék, azóta is irtak mindennap, hogy mivan velünk.
Így jutottunk egy Teresapolisbol Petropolisba, 53 realert, úgy hogy még közben ettünk ittunk és a baratainkat is meghívtuk.
A hotelbe érkezve már csak egy dolog maradt hátra a napból, hogy éhesen megérkezve Milánom azonnal rápróbáljon az ágyra kikészített kis kekszre. Na hát szappan volt. Nem sokkal később konstataltuk hogy ez bizony kb mint a koli. Dehát ott is jól elvoltunk, itt is megleszünk. Úgy is lett.