#hobbi olvasó

[prologusblog]

A könyvek varázsa a stresszűzésben és az elmélyült pihenésben

View On WordPress

#extra #Extra tartalom #hobbi olvasó #Könyv #Könyvek és stressz #pihenés és könyvek #projekt #prológus #stresszűzés

[gubozo]

Barizz magaddal! 3. rész - Monopolizz velem!

Micsoda indulatok, mennyi felszólító mód! Vasárnap estére lehet, kicsit sok is, de én most nem nagyon vagyok képben a napokkal, úgyhogy minden kedves holnap dolgozni menő olvasótól elnézést kérek! Bár ebben a posztban semmi hírértéke nincs, de ma volt 230 éve Bastille ostroma, úgyhogy amíg a következő sorokat írom, Bastille számokat fogok hallgatni. Mondjuk ezt. De miért is mondom ezt? Mert ma olyan dalos kedvemben vagyok egész nap...

A ma reggelemről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy korán keltem és kipihenve ébredtem, ugyanis tegnap este kicsit kimaradtam. Micsoda fertő! Történt ugyanis, hogy már pénteken írt nekem egy fiú, akivel követjük egymást Instagramon, hogy ők is itt vannak Bariban, ha van kedvem, bandázhatunk egyet. Először az jutott eszembe, hogy így akkor hogy fogom a saját gyártású hashtagemhez tartani magam, hogy fogok én magammal Barizni, ha másokkal is fogok?! Aztán képzeletben pofán csaptam magam (mondd, hogy látod magad előtt!) és örömmel mondtam igent. Tegnap este (szombat) találkoztunk végül egy Reverso nevű bárban Bari óvárosában, nagyon hangulatos kis hely egy szűk kis utcában, olyannyira szűk utcában, hogy ha két-három öntudatos lokálpatrióta elvonult a bár elé kirakott asztalok mellett, fogni kellett a poharunkat, nehogy a menetszél áldozatává váljon a finom helyi fehérborunk. A borozós-beszélgetős estét egy helyi street fooddal, bizonyos panzerottival zártuk, ami tulajdonképpen egy töltött tészta, aminek az íze leginkább a lángoséra hasonlít, viszont szerencsére egyáltalán nem olyan zsíros, mint a hazai. Most akkor én is lokálpatrióta lettem, Mamma Mia!? #barizzmásokkalis

Nagy nehezen mégis összeszedtem magam és 10 körül ismét a Bari Centrale vasútállomás Despar nevű boltjában voltam (Supershop kártyát senki nem kért tőlem — hallott már ilyet, Gabika*?), beszereztem a legfontosabbakat: ásványvizet, zéró kólát, kávés kólát ❤️ és egy kis sört, hogy a májam is nyaraljon. Gondolkodtam rajta, hogy csak a vasútállomáson döntöm el, hogy merre menjek, de rájöttem, hogy nem vagyok én Nánási, hogy csak úgy hűbelebalázs módjára csináljam a dolgokat, így már lefekvéskor eldöntöttem, hogy a mai úticél Monopoli lesz.

Monopoli sincs sokkal messzebb, mint Polignano a Mare, mindössze egy megállóval kell tovább menni a Lecce felé tartó vonaton. Monopoli városszerkezetéről éppen azt tudnám megállapítani, amit tegnap Polignano a Marééról, akit érdekel, lapozzon vissza. (A kötelező olvasmányt számonkérő dolgozatban kérdezni fogom!) Monopoliban valamivel több látnivalóval találkoztam, mint Polignanóban, sokkal szebb szerintem az óvárosa, nagyobbnak is tűnt, strandok után viszont jobban kellett nyomozni, a parton sétálva nem annyira egyértelmű, melyik az a szakasz, ahol élvezni lehet a strandolást. Volt olyan szakasz, ahol mindenki csak napozott, mert a víz olyan zavaros volt (nem szeméttel volt teli, valami növény volt a part szélén, bocsánat, otthon maradt a növényhatározóm), és volt olyan, ahol olyan erős hullámok voltak, hogy jobb is volt, ha az ember inkább a parton maradt. Egész sokáig elsétáltam, s amikor már megéheztem (ja, mert a Desparban tonhalas szendvicset is vettem), tábort vertem egy alkalmas sziklán, s ismét elkezdtem távolba nézőset játszani.

A szikrázó napsütés, a hangulat, ami ott várt, meg a mostanában követett Dalfutár című műsor hatására (talán a lassan-lassan megkezdett sör is közrejátszott), egész megihletődtem, s elkezdtem fogalmazni magamban egy dalszöveget, amihez valami kis dallam-félét is feldudorogtam a telefonomra, s addig aszaltam magam ott a sziklán, míg egy dal terjedelmű szöveg meg nem született. Nem ez az első alkalom, hogy ilyenbe kezdek, talán jobb, ha egyelőre nem mutogatom senkinek, mert lehet, külső szemlélőnek (hallgatónak) ijesztő lenne, de engem egész elszórakoztat ez az új hobbi. Ha el kéne helyeznem magam egy skálán, Phoebe Buffay és Ross Geller valamint Magashegyi Underground és Lovasi András munkássága közé lőném be magam (nem úgy), hogy a skála melyik végéhez érez inkább közel a kedves olvasó, sejtem...

Hogy ne csak mézesmadzagnak tűnjenek a fentiek, pár sort idéznék a keresztségben Monopolizz velem! címet kapó dalomból:

Szél hangján morzézik az Isten

Sörösüvegen, miben már nincsen.

Háborút vív most lenn a tenger,

Sziklák, hullámok, s egy-két ember.

Ennyiből áll most ez a tájék,

Dobókocka, én: társasjáték.

Refr.: Monopolizz velem! (2-3x)

Van több versszak is ám, de azokon még dolgozni kell, röhögni meg ezen is lehet. Nem fog viszont senki röhögni, ha hozzáteszek még valamit a mostani részhez afféle cliffhangerként: miközben a fenti dalt írtam, LinkedInen bejelölt Müller Péter Sziámi!

Véletlen?

_______

*Gabika a kedvenc pénztárosom az otthoni Sparban, egy újévi posztban m��r lehetett róla olvasni.

#barizzmagaddal #monopolizzvelem

[labjegyzet]

Esti mesékből lesznek a mesekönyvek

Malter György közgazdász és az írás számára “csak” hobbi volt, így alkotta meg kiadónk legkedveltebb mesekönyveit. Gyermekei születése után kezdete el leírni a meséket, amiket nekik talált ki, sőt még amatőr módon be is kötötte számukra. Majd, ahogy az ismerősi körben is körbejártak történetei és csak jó visszajelzéseket kapott, felesége a Rosszcsont mesékkel felkereste a kiadókat. Szóval így kezdődött...

Hogyan kezdtél írni?

Egyfajta hobbiként gyermekeim születése után kezdtem el leírni a meséket, amiket nekik találtam ki. Miután a kisfiam minden este heteken keresztül a rosszcsont kisautót szerette volna meghallgatni, úgy gondoltam, érdemes lenne leírni. Akkor még azt gondoltam, az unokák kedvéért.

Olvasós gyerek, illetve kamasz voltál?

Nagyon. Rengeteget olvastam, ez a családban hagyomány is volt. Másodikos-harmadikos koromtól kezdve rendszeres olvasó voltam, nyáron, szünetekben főleg. Ráadásul kamasz koromban – a szokásos ifjúsági regények mellett – olyan könyveket is „faltam”, amit most már nem igazán van, lenne türelmem elolvasni: Viktor Hugo, Tolsztoj, Dosztojevszkij. Máig szeretek olvasni. Ritkán teszek le egy könyvet „félúton” még ha rossz is, végigolvasom.

Milyen könyvek voltak Rád nagy hatással?

Most szépirodalmi klasszikusokat kellene mondanom. De ami eszembe jut, és lehet, hogy ez meglepő, én nagyon szerettem és máig imádom olvasni Rejtő Jenő regényeit. Egészen elámulok a zsenialitásán, viccein, karakterein. Azt már gyerekkoromban is sajnáltam, hogy ilyen regényeket és poénokat én sohasem leszek képes írni. Ha rossz kedvem van, vagy beteg vagyok, azonnal ezt veszem elő. Még édesapám ragasztotta rám a szeretet, azóta is tart. Egyébként inkább hullámaim voltak annyi jó és szép regényt olvastam, hogy nem tudnék kiemelni néhányat. Volt Defin könyvtár időszakom, Jókai korszakom, Verne regények, orosz klasszikusok, sci-fik, krimik, stb.

Hogyan írsz, mi a munkamódszered?

Továbbra is teljes mértékben hobbi, melléktevékenység. Főállásom mellett, ami jelenleg a tanítás, nem is lenne másra időm. Amikor kedvem van, leülök írni. Máig vannak mesék, amik a fiókban (gépen) vannak, és csak belső körben mesélem. Van, amikor hónapokig nem írok, mert kifáraszt a munkám során kötelező szakmai, tudományos írás, de van, hogy az egyik gyermekem kedvéért hetekig írtam a neki szóló mesét, karácsonyra kapta, minden nap egy kicsit.

Melyik volt az első könyved?

Rosszcsont mesék.

Milyen volt a fogadtatás? Mit szóltál hozzá?

Nagyon jó, meglepően jó, ott voltam az eladási, népszerűségi listák elején is, azóta volt már folytatás és több kiadást is megért. Nagyon örültem persze, és elképzelni is furcsa volt, hogy hány ezer, most már tízezer gyerek olvashatja az én történeteimet. Elmentem könyvfesztiválokra, programokra. Érdekes élmény volt a civil életem mellett. Egyébként azóta is ez a legsikeresebb kötet. Pedig nem is ezt tartom a legjobb meseötletemnek. Mókus Marcit jobban kedveltem. És Cuncli Cicát is, ami meg sem jelent.

 Mik a jövőbeni terveid?

Sajnos mostanában kevés időm van írni, a négy gyerekem és a munka nagyon lefoglal. De azért még van a tarsolyomban néhány ötlet, remélem, hogy lesz még erőm és lehetőségem leírni őket. Egy felnőtteknek (is) szóló pénzügyes krimin például már régóta gondolkozom. Egyébként kis gyerekeknek szóló krimi történetecskéket már írtam. De még a fiókban vannak.

Az író könyvei megvásárolhatók a gabo.hu oldalon.

#Malter György #Rosszcsontmesék #Állatkerti kalamajkák

[unusualaspects]

Isten és a Linux kapcsolata

(reblog) Avagy hogyan ismerkedtem meg az Ubuntuval

Kedves olvasó!

Egy több, mint 10 évvel ezelőtti írásom ez, így kérlek most engedd el, hogy Windows XP-ről és Ubuntu 9-ről fogsz olvasni. A dolog profán része azonban, már akkor is és most is szórakoztat.

Bár technológiai érdeklődésem mélyről és régről fakad, elég későn ismerkedtem meg azzal az operációs rendszerrel, ami úgy ingyenes, hogy közben legális. Amióta az eszemet tudom, bámulom az „ablakokat” és persze tudtam arról, hogy valahol a Redmond-on túli világban létezik egy harapott almás gép a saját szoftvereivel, de azt az IFA-k és Barkas-ok országában, egyedülálló bérszámfejtői anyuka által hozott fizetésből élők nem engedhették meg maguknak. Így maradt a Windows, ilyen olyan, legális és nem annyira legális, de mondjuk így: megtűrt formában.

A Linux, azon belül is az Ubuntu verzió szintén aránylag régi darab, de erről a szoftverkörnyezetről valahogy mindig egy sok-sok kábellel körülvett, agyonlégkondizott szobában ülő, véreres szemű, pattanásos, kanadai favágó flanelinget viselő, szemüveges rendszergazda jutott eszembe, ami nem a legpozitívabb asszociáció, amiért én kérek elnézést! Egy esős őszi délutánon, egy friss ASUS tesztnotebook társaságában azonban paradigmaváltás zajlott le egyszemélyes, 38 és fél négyzetméteres univerzumomban. Gondoltam mivel két nap múlva úgyis visszaadom ezt az amúgy oprendszer nélkül érkezett notebook-ot, nyugodtan játszhatok kicsit. Alapvető félelmemet a Linuxszal kapcsolatban még a flanelinges rendszergazdáknál is jobban erősítette egy Linuxos hibaüzenet, amit egyszer egy őskori CRT monitoron olvastam: „Kernel pánik!”

Pánik! Érted?! Pánik! Milyen ijesztő, félelmetes szó. Ha valaki/valami pánikol, akkor ott halálközeli élményről beszélünk. És akkor még ott van, hogy kernel! KERNEL? Mi az? Azt sem tudom mi az. Valami megfoghatatlan, elképzelhetetlen, létezhetetlen, lehet, hogy sötét erő! Az emberiség évezredek óta retteg azon „dolgoktól” amiket nem tud megnevezni, főleg, ha nem tudja megszemélyesíteni, például egy isten, a sátán, a sárkányok és természetesen Chuck Norris. Valahogy az a vízióm támadt, hogy amikor a kernel pánikol, akkor a naprendszerünkben (nagyon nagyon közel, valahol a Plútó mellett) féregjárat nyílik, ahonnan özönlik a gonosz! Valami olyasmi, mint az Ötödik elem film megfoghatatlan sötét, sátáni lávagömbje, ami elpusztítja a világot de előtte még hangos cuppogás kíséretében elnyel mindent, ami él és értelemmel bír. Ez a vízióm egészen addig az őszi napig tartotta magát, amikor is előkaptam az Ubuntu (akkori) legfrisebb 9-es verzióját és „megerőszakoltam” vele a Windows-os ASUS notebook optikai meghajtóját. Mindenre fel voltam készülve, kivéve arra, ami történt.

Rövid időn belül egy nem is annyira idegesítő kérdezz-felelek után (next, next, no, yes, next) egy vizuálisan kellemes, összeszedett, logikus és meglepően kiforrott szoftverkörnyezetben találtam magam. A jobb vállamon ülő Windows-hoz szokott kisördög hangosan kiabált a fülembe: „Úgysem fogod érteni! Tönkreteszed ezt a jó kis notit!” De nem lett igaza. Olyannyira nem, hogy az Ubuntu például csípőből felismerte azt a mobilinternetre való USB-s modemet, amit kicsit mindig hekkelnem kellett, hogy Windows XP alatt rendesen működjön. Előugrott a frissen települt rendszerből egy ablak: „Akarsz a netre csatlakozni?”, nyomtam egy igent és már fent is voltam a gyárilag feltelepített Firefox böngészővel a neten. Ez igen kellemes meglepetés volt és azonnal bebizonyította, hogy szinte minden félelmem alaptalan volt a Kernel pánikkal kapcsolatban. Annak ellenére, hogy nincs igazi üzleti érdek az Ubuntu mögött, egy remek szoftverkörnyezettel ismerkedtem meg, ahol van teljes értékű irodai programcsomag (OpenOffice), remek a böngésző, van médialejátszó, vagyis egy komplett irodai és/vagy otthoni gépet faragott ingyen és bérmentve a notebookból. Miért írom mégis ezt a kis szösszenetet egy Windows 7-et futtató gépről, a Microsoft Office (majdnem) legfrissebb verziójával? Mert pont az hiányzik az Ubuntu-ból, ami a többi nagy (kettő darab) oprendszerben megvan: az üzleti érdek.

Felhasználói nyelvre fordítva a support, vagyis a támogatás. Szinte minden Windows-os, vagy Mac-es szoftver Linux-os verzióját megtaláljuk a neten, a kép, videó, hangszerkesztőktől a tervező szoftverekig, de valahogy egyik sem az igazi. Egyszerűen irreális elvárás lenne bármilyen fejlesztő brigádtól, hogy egy fillér nélkül olyan komplexitású és profi programokat fejlesszen Linux-ra, mint az Adobe Photoshop képszerkesztője, a Sony hang és videó editáló szoftverei, vagy épp az ArchiCAD tervezői szoftver. Ezzel a fizetős szoftverek milliárdos piacára rondítanának be, de nagyon. Így a Linux marad egy tökéletes, alap, irodai, vagy otthoni rendszer teljesen átlag felhasználásra, arra viszont szinte tökéletes ilyen ár-érték arány mellett. Akinek nem kell több egy géptől, mint hogy zökkenő- és vírusmentesen netezzen, képeket, videókat nézzen, zenét hallgasson és egyszerűbb programokkal hobbi szinten játszadozzon, az bátran próbálja ki az Ubuntu-t!

#ubuntu #linux #isten #windows #telepítés #operációs #rendszer

[nemzetinet]

Cuki karkötő terroristák ellen!

Aki rendes demokrata és europer, idén Kölnbe menjen szilveszterezni! A város liberális vezetése ugyanis a tolerancia jegyében több tízezer „Tisztelet” feliratú fluoreszkáló karkötővel száll szembe az erőszakoskodó migránsokkal. Ha ezt a Kedves Olvasó nem tekinti kellő garanciának a biztonságos ünneplésre, akkor nem igazi píszí ember, és kiírja magát a civilizált Európából!

Dzsamal al-Hamádi, Kölnbe szakadt első generációs líbiai embercsempész és hobbi-tömeggyilkos boldogan hallgatta a tévében a város polgármesterét. Henriette Reker már tavaly májusban belopta a szívébe magát, amikor egy menekült-csónakból készült oltárt avattatott fel a Dóm előtt. Ott, ahol alig néhány hónappal korábban, 2015. december 15-én több ezer migráns tombolt, lopott, nőket zaklatott és erőszakolt. Dzsamal már akkor sejtette, ez a derék liberális asszonyka még nagy hasznára lesz az üzletének. 

Ez a mostani kölni tolerancia-üzenet egyébként is pont jókor jött. Ugyanis a németországi migráns-importban egyre nagyobb volt a konkurencia, az állami segély, lakás benne volt a fapados ellátásban – extrákat kellett nyújtani a jobb ügyfeleknek. S mi lehetne vonzóbb egy jó szilveszteri programnál a „szabadság és nyitottság városában”? Amit még reklámozni sem kell különösebben, annyira jól bepromózták a projektet két éve.

Persze, most pár tucat térfigyelő kamerával többet szereltett fel az önkormányzat, katonából és rendőrből is több lesz – de mi az az ingyenes „Respect” feliratú amulettekhez képest? Reker polgármester asszony szerint, aki felveszi a „Tisztelet” feliratú fluoreszkáló szilikon karszalagot, máris megtisztul. Aki ilyet visel, az nem erőszakoskodik, nem szólít le nőket, sőt, a téli hideg ellenére is mimózákat ültet a közparkokban.

Kell ennél jobb VIP-belépő a derék migránsnak a szilveszteri karneválra? Hiszen ha ilyet lát rajta a rendőr, tisztelegni fog, és a katona is kedves kis csínynek tekinti a handzsár viselését. Egy „Tisztelet” karszalaggal ráadásul nyelvismeret nélkül is lehet „csajozni”: ha látsz valakin hasonlót, világos, hogy nyíltszívű és toleráns, megérti, ha a szoknyája alatt kezded az ismerkedést.

Ha meg mégis rendőrért kiált, elég boci képet vágni, és a csodatévő liberális talizmán mellé felmutatni egy igazoló papírt arról, hogy beiratkoztak egy, a szexuális zaklatás problémáját megvilágító nonprofit kurzusra. Allahnak hála a németek nyitottságáért!

Tisztelet-karszalaggal robbantgatni is könnyebben lehet: az ember bátran öltözhet Oszama bin-Ladennek vagy ISIS-harcosnak, tolerancia-jelvénnyel ez is csak szilveszteri jelmeznek látszik. A bombát meg majd behozza a cuki cappuccino-csemete, az embercsempész szakmában ilyenből mindig nagy a választék.

A karszalagokhoz ráadásul könnyű hozzájutni, Reker asszony már most tizenötezret kiosztott a jogvédők, szociális munkások és menekült-segítők között. Ezt a tételt akár egy az egyben átvehetik, úgyis el kell menni hozzájuk a migrációra ösztönző szórólapokért.

Ha a tizenötezer karkötő elfogy, a város készíttet újakat, sőt állítólag már meg is rendelte az utánpótlást. Hiszen szilveszter múltán is fel lehet őket használni egyfajta biztonsági garancia-belépőként futballmeccseken, zenei fesztiválokon.

Mert aki ilyet hord, az csak rendes, píszí-ember lehet, egy Tisztelet-karszalagos polgárt ellenőrizni is tiszteletlenség lenne!

Irány tehát a kölni forgatag! Hiszen ki ne érezné magát otthon egy ilyen mindenre nyitott, europer környezetben? Meg aztán mit veszíthet? Utóbbi kérdést azért megfontolásra javasolnám.   

Willkommen in Köln! Várják Önt Henriette Rekel, Dzsamal al-Hamádi, és a demokraták igaz közössége!

Fotó: ps-montázs

Máté T. Gyula – http://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Cuki karkötő terroristák ellen! a Nemzeti.net-en jelent meg,

#embercsempész #Köln #polgármester

[labjegyzet]

7 kérdés Hajdú-Antal Zsuzsanna írónőhöz

Következő interjúnk Hajdú-Antal Zsuzsannával készült, aki a másik HUBBY Az Év Gyerekkönyve Díj - 2020 ifjúsági irodalom kategória jelöltje. Megtudhatjuk, hogy már ovisként meséket alkotott és mindig nagyon szeretett olvasni – főleg evés közben –, valamint komolyabb témákra evezünk, hiszen könyvei, témájukat tekintve, az ifjúsági irodalomból már a felnőtt irodalomba lépnek át.

Hogyan kezdtél írni?

Az az igazság, hogy nem emlékszem pontosan a kezdetekre, de annyi biztos, hogy négyévesen tanultam meg írni és olvasni, és a mai napig különleges helyet foglal el ez a két tevékenység az életemben. Kis füzetkék lapjaira már óvodásként történeteket írtam ákombákom, nagy, nyomtatott betűkkel. Később az órák alatt folytattam, sokszor a pad alatt, titokban, még gimiben is.

Olvasós gyerek, illetve kamasz voltál?

Amikor kicsi voltam, gyakran elmentünk családilag a könyvtárba, és hazacipeltünk egy kupac könyvet, úgyhogy olvasnivalóból sosem volt otthon hiány. Kamaszként az olvasás, mint hobbi kissé háttérbe szorult, a korosztályunkra jellemző zeneimádat és bandázás átmenetileg átvette a szerepét, majd az egyetemen újra előkerült, de addigra más jelentéssel bírt; már nem csak a kikapcsolódást jelentette, hanem sok minden tudatosabbá vált bennem a hatására.

Milyen könyvek voltak Rád nagy hatással?

Kislányként Lucy Maud Montgomerytől kezdve Móra Ferencig vagy Erich Kästnerig bármit fogyasztottam, ami ifjúságinak nevezhető, és valahogy úgy alakult, hogy legszívesebben evés közben olvastam, amit a szüleim nem mindig néztek jó szemmel; erről a rossz szokásról a mai napig próbálok leszokni. Az egyetemen aztán elég rapszodikus volt az ízlésem a könyvek terén, és nem köteleztem el magam egyik irányba sem, de ha kedvenc kort kellene kiemelnem, leginkább az 1800-as évek prózája fogott meg mind a világirodalom, mind a magyar irodalom területén.

Nagy kedvencem, Gárdonyi Géza műveit pedig már felnőttfejjel szerettem meg, ahogyan Daniel Keyes vagy E. Lockhart köteteit is.  

Hogyan írsz, mi a munkamódszered?

Legtöbbször kampányszerűen írok, ilyenkor enni és inni is elfelejtek, legalább napi tizenkét órában ezzel foglalkozom hétvégente, valamint munka után is nekiülök esténként, amint hazaérek. Akkor aztán nincs megállás, átmenetileg megszűnik a külvilág: az utolsó percig hozzáteszek, elveszek a kéziratból, szépítgetem.

Melyik volt az első könyved?

Az első kötetem Léggömbök címen jelent meg a Ciceró kiadó gondozásában.

Milyen volt a fogadtatás? Mit szóltál hozzá?

Engem teljesen elvarázsolt a tudat, hogy az ország minden pontján vannak olvasóim, hogy szeretik a könyvet, hogy ajánlják másoknak is. Nem csak a tizenévesektől, de az idősebb korosztálytól is érkezett már nem is egy kedves üzenet, miszerint különlegesnek, nem mindennapinak tartják a Léggömböket, és ezek a visszajelzések a mai napig nagyon fontosak nekem. Annak különösen örültem, hogy hiába ez volt az első könyvem, elért különböző sikereket is a szakmában (tananyag lett a Pázmányon, és jelölték az Év Gyermekkönyve díjra ifjúsági kategóriában).

Mik a jövőbeni terveid?

Úgy gondolom, az Utánad és a Visszatérünk helyenként már kivezet az ifjúsági irodalomból, így a jövőben a kortárs realista irodalom más területein szeretnék maradandót alkotni. Remélem, ez az álmom is teljesül egyszer.

Az írónő könyvei megrendelhetőek a gabo.hu oldalon.

#Léggömbök #Utánad #Visszatérünk