#brit királyi család | Explore Tumblr Posts and Blogs

diogenesz2020portugal · 1 year

Text

Bruck András

Két történet

Magyarországon két egyaránt végzetes történet fut párhuzamosan egymás mellett. Az egyik leginkább egy komplex bűnügyi történethez hasonlítható. Legújabb fejezete, hogy a káprázatos Turai Kastély, a Tokaj-hegyaljai Andrássy Rezidencia Wine & Spa és számtalan más értékes ingatlan után néhány hete az ikonikus Gellért Szálló is Tiborcz István cége tulajdonába került. Orbán Ráhel és a férje lassan több közpénzből felújított kastélyt, ötcsillagosra átépített szállodát birtokol, mint a brit királyi család… Minden társadalomnak vannak vesztesei és nyertesei, az igazságosság mint kormányzó elv egyikben sem valósul meg maradéktalanul. Földi paradicsom nincs, de az olyan Frankenstein szülemény sem túl gyakori, mint amivé egy évtized alatt Magyarország vált.

Aki egy koncentrációs tábor vezetője lesz, az azt vállalja, hogy embereket fog gyilkolni. Aki meg egy liberális demokráciáé, az azt, hogy a közjó érdekében fog kormányozni. Antall Józseftől Bajnai Gordonig valóban valamennyi miniszterelnökünk tisztában volt vele, hogy az ország bevételei és vagyontárgyai nem az ő saját tulajdonuk és nem rendelkezhetnek velük szabadon. Orbán Viktor viszont ezt másképp gondolta, így a közjó hűséges, elkötelezett szolgálata helyett az államháztartásból privát használatú feketekasszát csinált, elsősorban közvetlenül maga és a családtagjai hasznára, közvetve pedig mindazoknak, akiket ő „új nemzeti tőkésosztálynak” nevez. A közpénzekből királyi módon élők pedig mint valami mitológiai szörny elnyelnek mindent: az ország legértékesebb ingó és ingatlan vagyontárgyai már az övék, köztük a Balaton és vidéke, plázák, töménytelen budai és Városliget környéki villa, Andrássy úti paloták, történelmi épületek a budai Várban. A Párizst elfoglaló nácik vették így birtokba a francia főváros legpompásabb épületeit. Mivel a rezsimnek sok elégedett és lojális szolgára van szüksége, az új tulajdonosoknak általában még az ajándékba kapott épületek átépítése, felújítása sem kerül egy fillérükbe sem, minden az adófizetők zsebéből megy. Se szavakkal, se számokkal nem kifejezhető az a veszteség, amit egy ilyen bűnszervezet-szerűen irányított ország szenved el. A magyar társadalom ma védtelenebb, mint egy erdőben sorsára hagyott csecsemő.

Vajon létezik olyan naiv, együgyű lélek, aki elhiszi, hogy mondjuk Matolcsy György fia a nemzet számára értékteremtő munkával maga kereste meg azt a 14 milliárd forintot, amennyiért egy 350 m2-es apartmant vásárolt New Yorkban, a fotón látható épületben, az 5. sugárút és az 57. utca sarkán? Oknyomozó írásokból tudni, hogy ő és a baráti köre nagyjából úgy él, fogyaszt, utazik, vásárol, mint egy amerikai popsztár, Messi vagy Ronaldo, éppen csak a mi oligarcháink közpénzből fedezik saját luxusigényeiket. Hogy ez miképp lehetséges? Kifogyhatatlan az a találékonyság, amivel Orbán korrupciós gépezete eltünteti a költségvetési és az EU-pénzeket. A rögtön szállóigévé vált „elvesztette közpénz jellegét” beismerés, netán elszólás? is ezermilliárdnyi, NER-közeli vállalkozó luxuséletére fordítható közvagyont takar. E vállalkozókban egyvalami biztosan közös: az, hogy ők nem a saját bőrüket és pénzüket viszik vásárra, hanem a mienket. Az ő meggazdagodásukat nem vizsgálja a NAV, a rendőrség, az ügyészség, nekik nincsenek versenytársaik, ők nem piaci viszonyok között gyarapodnak. Orbán Viktor nem csak gazdaggá tette őket, hanem a bűntársaivá is, így a boldogulásuk vagy bukásuk is egyedül rajta múlik. Ki ne emlékezne Simicska Lajos sorsára?

Amikor Orbán 2014-ben Tusnádfürdőn bejelentette, hogy a magyarok jövője ettől kezdve az illiberalizmus lesz, ezzel azt hozta ország-világ tudomására, hogy a továbbiakban nem ismer el semmilyen fölötte álló erőt és akaratot, és a jog uralma helyébe az ő kontroll nélküli, egyszemélyi uralma lép. Nem történt meglepetés, ez felelt meg jellemének, személyiségének. Addigra az őt is kontrolláló demokratikus intézmények egy részét már kiiktatta, a maradékkal pedig gyorsan végzett: a hatalma totálissá vált. Ez egy lezárult sztori, amivel már semmi dolga Orbánnak, elég alkalmanként némi finomhangolás. Azonban a nemzeti vagyon szisztematikus felélésének és elherdálásának ebben a pillanatban is zajló bűnügyi története hátteréből mind inkább kibontakozik egy másik történet is, és az sem kevésbé rémálomszerű: egy bosszútörténetnek is a tanúi és elszenvedői vagyunk.

Végtelen hosszúságú az irodalmi és a szimpla, hétköznapi emberi bosszúk sora és oka: bosszút állhatsz meggyilkolt apádért a Hamletben, elveszített szerelmedért az Üvöltő szelekben, egy bálna fogai közt hagyott lábadért a Moby Dickben, a Tarantino-filmek alapeleme a bosszú, a Biblia istene így szól: … „bosszút állok ellenfeleimen és megfizetek gyűlölőimnek”… ezzel szemben a politikusi bosszú motivációi többnyire homályban maradnak, különösen, ha az nem egyvalaki, hanem egy egész nemzet ellen irányul. Ez a bosszú pedig oda csap le, ahol a legjobban fáj, magára az emberre. Az egészségére, a jóllétére, a gyerekei jövőbeli boldogulására.

Nagyon sok éve és nagyon sok pénze volt Orbánnak arra, hogy a kormánya érzékelhetően javítson az egészségügy katasztrofális helyzetén és a magyarok hasonlóképp katasztrofális egészségi állapotán. Hogy ne mi álljunk szinte valamennyi betegséggel összefüggő halálozási lista élén: szív, keringés, cukor, stroke, rák… ő azonban pont az ellenkezőjét teszi: a magyar állam teljesen kivonult a szociális ellátásból, az idősgondozásból, a lassan elvérző hazai egészségügy meggyógyítása helyett pedig Orbánnak épp most építenek atlétika stadiont 200 milliárdért és egy újabb focipályát Felcsúton. Lehet-e nem szándékos a prioritások ilyen égbekiáltó fejtetőre állítása? Én ellopok mindent, te viszont élj, ahogy tudsz, és ha belehalsz, hát úgy jártál. Míg az autokráciáját racionális intézkedésekkel szilárdította meg, pontosan követte a diktátorok kézikönyvét, addig hagyni az embereket szükségtelenül meghalni még egy autokráciában is irracionálisnak számít. Ez bosszú, s bár nem börtönnel, golyóval, ez is az ember megsemmisítésének szándéka, éppen csak büntetőjogi felelősségre vonhatóság nélkül.

Nem tudom, mi bosszúvágya mozgatója, és talán ő maga sem tudja. A bosszúnak nincsenek szabályai és az többnyire önmagáért való, előzetes költség-hasznosság elemzés nélkül. De bosszú a nemzetek késhegyre menő oktatási versenyében, azaz a jövőért folytatott globális versenyben a magyar oktatáspolitika szemhatárát nem minél magasabbra, hanem egyre alacsonyabbra helyezni, a pedagógustársadalmat pedig nem partnerré, hanem ellenséggé tenni. Mindezeken felül az ember egészségét és szellemét egy rendőrminiszter kezébe adni mi más lenne, mint szintén bosszú.

„A bosszú nem mindig édes, mert ha beteljesül, a bosszúálló gyakran alacsonyabb rendűnek érzi magát az áldozatánál”, mondja Emil Cioran, román filozófus. Akkor pedig muszáj újra és újra bosszút állnia. Nem búvárkodnék a bosszú pszichológiájában, de Orbán irracionálisabbnál irracionálisabb cselekedetei nekem nem igen adnak más magyarázatot. Magyarország számára mitől előnyös az Euro-atlanti egység és tágabb hazánk, az Európai Unió állandó bomlasztása? Mitől nemzeti érdek az EU-val való abnormális viszony és helyette szoros barátság a brutális agresszor Oroszországgal? Kínával. Nekünk, népnek, mi hasznunk van abból, hogy Orbán szinte csak diktatúrákkal és sötét zsákutca-országokkal tart szívélyes kapcsolatot? Miért mérgezi meg viszonyunkat a szomszédainkkal? Egyszóval, miért tapossa lábbal jövőbeli esélyeinket, lehetőségeinket? Na és miért van jobb dolga Debrecennek, mint Budapestnek, a fideszes önkormányzatoknak, mint az ellenzékieknek? Ott nem magyarok élnek?

„Az utolsókig birkózom veled; a pokol szívéből is feléd döfök; gyűlöletből utolsó leheletemet is rád köpöm, te átkozott bálna” - így kiált a Moby Dickben az esztelen bosszúvágytól hajtott Ahab kapitány, aztán elnyeli őt is és hajóját is a tenger.

116 notes · View notes

bookfloris · 1 year

Photo

The Royal Floris Cakes / A királyi FLORIS torták - God Save the King !

The FLORIS family living in London are the only ones who, as Hungarians, have ever received the Royal Warrant, the title of official supplier of the British Royal family, and were able to use the "Royal Arms" or the royal coat of arms during their business activities. The FLORIS family, both from the Queen Mother (George VI's wife, the Duchess of York) and the reigning II. He received the Royal Warrant from Queen Elizabeth. The royal coats of arms were also used on the exterior of the Floris confectionery and bakery at 24 Brewer, London. In addition to these, the FLORIS company made the birthday cakes of Prime Minister Winston Churchill and his family for nearly twenty years. * * * Londonban élt FLORIS család az egyetlen, aki magyarként valaha megkapta a Brit királyi család hivatalos beszállítói címét a Royal Warrant-ot és használhatták Royal Arms vagyis a királyi címert az üzleti tevékenységük során. A FLORIS család mind az Anyakirálynőtől (VI. György feleségétől, a York hercegnéjétől) és az uralkodó II. Erzsébet királynőtől megkapta a Királyi Végzést. A londoni Brewer 24. szám alatti Floris cukrászda és pékség külső megjelenésén használták is a királyi címereket. Ezeken túl a FLORIS cég készítette közel húsz éven keresztül Winston Churchill miniszterelnök és családja születésnapi tortáit. - - - 🇬🇧 🇭🇺 More FLORIS stories here / További FLORIS történetek itt: the BOOK of FLORIS – Haszon Gábor© Kutatási-Napló® #bonbonnerie #LoveLondon #soho #IIICharlesKing #IIIKároly #Florisbonbon #Florisbakery #Florischocolate #FlorisChocolat #FlorisLondon #KingCharlesIII #TheHouseofFloris #Budapest #londonhistory #FlorisBudapest #Budapest #London #Berlin #FlorisBook #FLORIS #TheBookofFloris #TheCoronationofKingCharlesIII

2 notes · View notes

szuksegeszaj · 1 year

Text

Meghan Markle, az egyenjogúság ikonja

Boldog karácsonyt evribáré. Remélem teletoltátok az arcotokat levessel, bejglivel, és minden jóval, és készen álltok egy kis olvasgatásra.

Egy olyan témával szolgálok a szökőévben egyszer frissülő blogomban, ami úgymond már elég sok ideje „bassza a csőröm.” Ez pedig Meghan Markle, és az ő feminista ikonná avanzsálása.

Amióta nemzetközi szenzáció lett a Megxit-ből (Harry és Meghan leválása a királyi családról), valahogy volt egy olyan bújkáló érzés bennem, hogy itt valami sántít. Valamiért nem volt szimpatikus ez a Meghan leány. Ehhez persze hozzájárult, hogy a számtalan őt és Harry herceget dicsőítő cikk mellett elkezdtek felbukkanni a választásukat, jobban mondva annak indokát megkérdőjelező írások. Így hát elkezdtem cikkeket olvasni mindkét táborból. Igyekeztem minden ténynek utánanézni, hogy biztos forrásokból tudjak informálódni, mielőtt kialakítanám a véleményem. Természetesen, mint általában mindennel kapcsolatban ami a neten van, rengeteg hazugságot és ferdítést találtam (mindkét oldal által), így azért mélyrehatóan kellett fact-checkelnem minden infót. Miután sikerült az irdatlan mennyiségű dezinformációt lebontanom, ráébredtem, hogy Meghan miért nem volt számomra szimpatikus.

Meghan Markle egy nárcisztikus opportunista.

És rengeteg, a nárcisztikus emberekre jellemző mézes-mázas viselkedésformát tanúsít, hogy a nyilvánosság pozitív véleményét a saját oldalára billentse. Szögezzük le, hogy a “nárcisztikus” szót most nem a személyiségzavar fogalmaként használom, mivel nem vagyok pszichiáter, így nincs jogom diagnosztizálni senkit. Természetesen nem azt mondom, hogy Meghan Markle-nek bármilyen személyiségzavara lenne, pusztán a tények és a saját megítélésem alapján boncolgatom a viselkedését.

Szóval lényeg a lényeg, nem szeretek elfogultság alapján ítélni, és pontosan ezért most összeszedem a két fél tulajdonságait.

Az angol monarchia egy baromi elavult entitás, aminek már réges-rég a történelemben kellett volna maradnia, de a britek egy része valamiért fétis szinten imádja őket. A királyi család tagjai valahol félúton vannak az elérhetetlen előkelőség és a celebstátusz közti spektrumon. A fehér, kiváltságos elit tökéletes ideája a brit monarchia, mint jelenség. Amúgy még csak nem is kell a régmúltba nyúlni hozzá, hogy kimoshatatlan foltokat találjunk rajtuk: Diana hercegnő abuzálása (és Károly herceg, vagyis király, hűtlen tendenciái), András herceg pedó botránya, a néhai Fülöp herceg rasszista kommentjei, és még sorolhatnám. Vajon ki gondolná, hogy ennek a családnak a tagjaként az embernek le kell mondania a gerincének egy részéről?

Megjegyezném, hogy a brit monarchia nem önmagát tartja fent, így elég álszent valami elszabadult démoni ördögszekérnek titulálni, ami a szegény társadalomban végez brutális pusztítást. Az emberek adnak neki létjogosultságot, már akkor is, ha csak azt tekintjük, hogy az adófizetők pénzéből élnek egy nem diktatorikus rendszerben. Másrészről pedig a reprezentatív szerepen kívül már nem sok vizet zavarnak a politikában sem.

A másik oldalról pedig nézzük Meghant. Amerikai színésznő, aki nem igazán futott be számottevő karriert a filmiparban, ami önmagában nem is megvetnivaló, és nem is fair, amikor valaki ezzel dobálózik. Viszont az már más tészta, hogy a múltjának szereplői mintaszerűen tanúsítják, hogy hogyan szerzett- és dobált el kapcsolatokat a szociális ranglétrán való felmászás jegyében. Családját és barátait lecserélte egy teljesen új garnitúrára, majd bele is kezdett a saját „Diana hercegnő 2.0” projektjébe. Ami kicsit beteg, tekintve, hogy a férje halott anyjáról beszélünk. Az pedig már a saját véleményem, hogy soha senki nem lesz olyan természetesen ikonikus, mint Diana hercegnő.

A végső csepp a pohárban, hogy megírjam ezt a bejegyzést, bizonyos feministák mérhetetlen elfogultsága volt Meghannal szemben. Rákerestem itt, a Tumblr-ön, hogy vajon mi az emberek véleménye erről az egész Megxites káoszról, és a bejegyzések túlnyomó részének röviden összefoglalt tartalma a következő:

Meghan egy girlboss, aki ikonikus félvér színesbőrű nőként szembeszáll az elitista fehér brit monarchiával.

Aki nem támogatja, az egy szexista náci.

Mindenkit le kéne lőni, aki valaha elszomorította.

Ő van annyira bátor, hogy megossza a saját történetét.

Ő a nők és a nem fehér társadalmi csoportok zászlóvivője, egy igazi QUEEN.

Enyhén szólva felbasztam magam, mivel eddig úgy tűnik nem realizáltam, hogy egy szexista náci vagyok.

Meg azért is, mert nem az a helyzet, hogy ne értenék egyet azzal, hogy a monarchia szar. Hanem azért, mert az emberek nem képesek azt elfogadni, hogy attól még Meghan is lehet szar. Ez nem egy vagy-vagy választás. Attól, hogy az egyik fél manipulál, nem jelenti, hogy a másik őszinte. És sajnos az az igazság, hogy még Meghan Markle sem olyan kurva nagy queen, hogy ne kelljen semmiért felelősséget vállalnia.

Amikor anyukámtól kaptam egy Viber üzenetet, hogy belenézett Meghan Markle vadi új, nagyonmegmondó sorozatába a Netflixen, és annyira felfordult a gyomra, hogy ki kellett kapcsolnia, nyilvánvalóan egyből meg kellett néznem nekem is.

Az a szintű émelyítő önsajnáltatás, amit ekkora büdzséből kihoztak, valóban elég gusztustalan. Köszi anya, hogy előre szóltál.

Ennek ellenére rengeteg néző, köztük rengeteg feminista, úgy bekajálta ezt a sorozatot, mintha nem lenne holnap. És nem értem. Ezek az emberek nem tájékozódnak maguktól? Vagy szimplán csak a saját oldaluk által publikált, elfogultabb információ jut el hozzájuk? Nem hiszem el, hogy ezt felnőtt embereknek ki kell mondanom, de aki szentnek állítja be magát, az általában nem az. És Meghan pontosan ezt a narratívát táplálja magáról. Komolyan ennyien fogékonyak egy ilyen szinten átlátszó manipulatív önszopásra, csak mert az illető nő és POC (person of color)? Attól, hogy valaki egy bögre hányást akar veled megitatni, nem muszáj elfogadni, csak mert kedvesen mondja és szépen néz. Ez olyan, minthogy attól, hogy valaki férfi, nem lesz folyamatosan igaza, és nem lesz jogosult bármit bárkivel megtenni. Ez arra is igaz, hogy attól hogy valaki nő, szintén nem lesz automatikusan igaza és nem lesz mindig a körülmények áldozata (ami amúgy önmagában is egy kurvára szexista koncepció).

Ki milyen oldalról szemléli, ugye.

Na de elég a dühöngésből.

Senkinek ne legyen afelől illúziója, hogy a Meghan & Harry névre keresztelt sorozat célja a tényfeltárás. Mert nem az. Sőt, meglepően kevés tény van benne, de annál több hatásvadász elem. És tekintve, hogy az utóbbi évtizedben mennyire nyílttá vált a diskurzus a mentális egészségről, toxikusságról és manipulációról, rohadtul elborzaszt, hogy az emberek mennyire képesek bedőlni egy nárcisztikus önmosdatásnak. Az általam talált vélemények alapján pedig mindez egyedül azért történik, mert a létrehozója belepasszol olyan kategóriákba, amiket minden jóérzésű ember amúgy támogat az egyenjogúság szempontjából. Plusz azért, mert a konfliktus másik fele pedig a brit monarchia. Ezzel pedig a már leírt infókkal együtt épp eleget mondtam. Elképeszt, hogy csomó embernek mekkora vakfoltja van a tényekre nézve, ha elfogultan áll egy konfliktus valamelyik szereplőjéhez.

Ne felejtsétek el, hogy Meghan azért sikeresen megharcol(t) a befolyásért, és szerény véleményem szerint ennek az öncélúságon kívül semmi más oka nincs. Manapság úgymond már “household name”, aki számtalan anyagi és szociális forrásból gazdálkodhat, hogy érvényesítse a saját érdekeit. Sőt, ehhez számtalan nyilvános platform is adott számára, és ezzel evidenssé válik, hogy neki is több a lehetősége az információk megszűrésére.

Ezzel láthatóan él is a Meghan és Harry-ben.

Meghan az új Netflix sorozatban egy őzikeszemű, rózsát szedegető, gyerekeit tökéletesen nevelő Disney hercegnőnek állítja be magát, akit meghurcol a csúnya brit monarchia. Harry pedig ehhez asszisztál. A fő vonal az, hogy Meghan szegény nem csinált semmit, és valamiért mindenki más indokolatlanul bántja. Pontosabban a narratíva az, nem csinált semmit, azon kívül, hogy nem fehér. A világ egyszerűen csak tele van csúnya gonosz meghanbántó emberekkel, és bárki aki negatív kritikával illeti őt, az rasszista. (Amúgy önmagában az az elgondolás nem rasszista, hogy azt, aki nem fehér, nem illetheti negatív kritika? Na mindegy.) Ha valamelyikőtöknek valaha volt kontaktja nárcisztikus, vagy nárcisztikus viselkedésformákat tanúsító emberrel, akkor pontosan tudjátok, hogy milyen egy olyan ember közelében lenni, aki képtelen beismerni a felelősségét akár csak egy tettéért is. Amikor az illető sosem lehet hibás, és ha netalán tán mégis szar alak volt, akkor jogosan és kiérdemelte mindenki, és az egyenlet végén valahogy mindig ő lesz az áldozati szerepben, akkor is, ha dalolva átgázol mások érzelmein.

Mire gondolok? Meghan nem sajnálta a vádaskodást nem csak a királyi családdal szemben, de gyakorlatilag még a személyzetet sem hagyta ki belőle. Számtalan szemtanú bizonyította, hogy Meghan sajnos elég türhő volt az őt kiszolgáló (amúgy állítólag igencsak megbecsült) királyi személyzettel. Ez az ordításon át a követelőzésig mindent magába foglalt, amit több irányból, több ember is megerősített. A családot pedig elnagyoltan megvádolta rasszizmussal is. Azt nem mondta el ki mondott és pontosan mit, de rasszisták. (Ennyi erővel bárki bármit mondhat, ha elég elnagyolt a vád, mert sem cáfolni, sem bizonyítani nem lehet.) Mindeközben természetesen könnyes szemmel fejtegeti azóta is, hogy mennyire szorosak és merevek voltak az elvárások, amiknek meg kellett felelnie (wow, sokkoló), és emiatt nem lehetett önmaga. Majd emiatt öngyilkossággal fenyegetőzött személyesen a saját kedves férjének. Természetesen ez nem minden, amit miatt Meghan sztorijai visszásnak hatnak, de szerettem volna pár konkrét példát hozni.

Legyünk reálisak. Aki képtelen akár csak egy dologért is felelősséget vállalni, ott valami sántít. Annál meg végképp sántít valami, aki a beházasodását a királyi családba Nelson Mandela kiszabadulásához hasonlítja.

Szóval az első rész a „már régóta kinézte magának Harry-t” feltevést igyekszik cáfolni. A mondandót körülbelül egy mondatban így lehet összefoglalni:

„LÁTJÁTOK? AZT SEM TUDTAM KI AZ A HARRY! TESSÉK, ITT VAN PÁR BARÁTOM AKI MEGMONDHASSA, HOGY MENNYIRE ÉLTEM A HOT GIRL SUMMER VIBE-OT!”

Természetesen ehhez evidens, hogy dukálnak a barinős bolondozós képek és videók. Ez már csak azért visszás, mert számtalan forrás megerősítette, hogy Meghan kurvára tudta ki az a Harry herceg. És akkor ismét legyünk reálisak: ki az akinek van internetelérése és fogalma sincs arról, hogy ki Harry herceg? Vagy legalább ne tudna rákeresni ahelyett, hogy nagy meglepődve nyújtogatja a nyakát, hogy “Wooooowww, akivel randizok a királyi család tagja!”

A második részt pedig már nem voltam hajlandó bekapcsolni. A saját idegrendszerem védelmében valahogy a cikkek olvasása ismét szimpatikusabb tevékenységnek bizonyult.

Meghan és Harry visszatérő panasza, hogy a túlzott publicitás volt az egyik meghatározó tényező, ami távozásra kényszerítette őket a királyi udvarból. Ezt hivatott alátámasztani az a sztori, amit Meghan előszeretettel mesélt el többször is: a királyi család szeretett volna egy képet hivatalosan nyilvánosságra hozni Meghan és Harry újszülött gyermekéről, mire Meghan anyaoroszlánként az asztalra csapott, hogy márpedig ő nem fogja „ezüsttálcán felkínálni” a gyerekét a nyilvánosságnak.

Majd telerakták a saját sorozatukat családi videókkal és fotókkal abszolút személyes és intim pillanatokról, amikből körülbelül öt másodpercenként bevágnak egyet. Gyakorlatilag épp hogy csak azt nem láthatjuk, ahogy Meghan és Harry veszettül kúrnak a kaliforniai villájukban, mert azt épp most nem volt kedvük megosztani. Csak a gyerekeik privát szféráját kifizetődő megsérteni ugye, a sajátjukat nem.

Ja, és ne felejtsük el azt sem, hogy még a lábujjuk sem érintette a reptér retkes padlóját Amerikában, amikor már szerződésük volt a Netflix-szel és a Spotify-jal, és két szempillantás alatt már Oprah-nak adtak interjút. Új, csillogós, kékvérű influencerekhez méltóan.

Tehát itt a probléma valójában soha nem a publicitással volt, hanem azzal, hogy nem Meghan szabályai szerint formálódik az a kép, amit a társadalom elé raknak. Vagyis inkább az, hogy az emberek nem szopták fel elég keményen az egóját ahhoz, hogy körülbelül Jézus második eljöveteleként adja elő az ő legendás szabadulását a királyi családból. Az különösen elgondolkodtató, hogy a gyerekei nyilvánosság előtt való szerepeltetését valamiféle démoni abúzusként állítja be, ha a királyi család csinálja, de valamiért neki mégis szabad pontosan ugyan ezt megtennie és kihasználnia, és akkor már egyből rendben van. Megjegyezném, mindkét helyzetben Meghan volt kontrollban, tekintve, hogy visszautasíthatta a hivatalos kép nyilvánosságra hozását is. De ő csak a második verzióból profitál igazán.

Tehát a sorozatban egyik pillanatban nagyon kell sajnálni őket, mint meghurcolt emberek, a következőben pedig Meghan a parkokat megszégyenítő kertjükben elégedetten sóhajtozik a szelfikamerába a rózsák közt. Most akkor melyik? Sajnáljam azért, mert dollármilliókból csináltathat magának egy promósorozatot, ahol körülbelül félisteni magasságokba emeli magát a világ egyik legnépszerűbb streaming platformján? Sajnáljam, hogy végre megkapta azt, amiért egész életében képes volt letaposni embereket, és végre az a celeb lehet, akinek mindig is megálmodta magát? Sajnáljam, hogy azt vallja, hogy azoknak a hangja, akik nem állhatnak ki magukért? Miközben amúgy hátralevő életében valószínűleg nem lesznek sem anyagi, sem szociális nehézségei, és nem is voltak. Soha nem fog olyan diszkriminációt elszenvedni, mint egy olyan fekete nő, akinek nincsenek ilyen forrásai, és nem is tesz értük semmit azt leszámítva, hogy különböző jótékonysági akciókon tökéletes sminkkel és frizurával teli fogsorral mosolyog a kamerába. Szart sem tud ez a nő az elesettekről és a hátrányos helyzetűekről és látszólag kurvára nem is érdekli.

Visszakanyarodva tehát úgy gondolom, hogy az, hogy a létezésével és azzal, hogy minden erejével azon van, hogy a rasszizmus ellen folytatott erőfeszítések mártírja legyen, már előrelendít bármiféle egyenjogúságért folytatott küzdelmet, abszolút röhejes.

Összefoglalva, nem, nem hiszem, hogy Meghan Markle az egyenjogúság ikonja lenne. Véleményem szerint ő egy igazi manipulatív, nárcisztikus hazudozó, akinek olyan volumenű tömeget sikerült behúznia a csőbe, hogy azt egyszerűen nem akarom elhinni. És elnézést kérek, amiért nem vagyok hajlandó egy ilyen feminista ikon előtt fejet hajtani, mert gyomorforgató minden amit magából prezentál, és valószínűleg az is, amit nem.

Ha már cancel culture van, akkor igazán fasza lenne, ha nem szemezgetnénk ki kapja meg a permanens letiltást a közéletről.

#megxit #meghanmarkle #magyar #vélemény #magyar írás #saját írás #magyar tumbli #magyar tumblr #magyar tumblisok #saját vélemény #feminista #feminizmus #társadalom

6 notes · View notes

keresztyandras · 2 months

Text

A brit királyi család eltitkolt betegségei

Nóra Shenouda >Leplezték, hogy V. Györgyöt kokainnal segítették át a túlvilágra, fiának, VI. Györgynek meg sem mondták, hogy ráktól szenved, a sajtó elől titkolták, hogy Károlyra ráesett a lova, és azt is, hogy II. Erzsébet kórházban töltött egy éjszakát. A misztérium fontosabb vagy az átláthatóság? Egy férfi köhögését halljuk, majd meg is pillantjuk a roham miatt gyötrődő embert, aki véreset…

View On WordPress

#Nóra Shenuda

0 notes

haszongabor · 1 year

Link

0 notes

bdpst24 · 1 year

Text

Katalin a legnépszerűbb a brit királyi család magyar rajongói körében

Harry herceget jobban kedvelik külföldön, mint odahaza Katalin a legnépszerűbb a brit királyi család tagjai közül a hazai rajongók körében – derül ki az InStyle Teadélután podcast online felméréséből. A „Royal Family” ügyeivel foglalkozó produkció 500 kitöltő segítségével tesztelte a magyar közönség véleményét. Katalin hercegné 49%-os szimpátiaértéket ért el, a botrányhős Harry herceg végzett a…

View On WordPress

0 notes

markoferko · 3 years

Text

szerintem brutálisan túlzóak és igaztalanok a rágalmak, miszerint a brit királyi család tagjai rasszisták lennének

61 notes · View notes

tartsdmegazaprot · 3 years

Note

Értem de azé ennyire ne legyél...- vadászik a brit királyi család is.

és a hegemoniajukon, kepzelt elojogaikon, és hibernalt narcizmusukon túl mit adnak ezzel a termeszetnek, vagy annak a gazdagságnak, ahol ezt teszik? a hivatasos vadgazdak adjak nekik a tanácsot, hogy melyik faj szaporodott a természetes biodiverzitason túl, így azt legyenek kedvesek lőni, vagy miért érv bármi mellett, hogy ok is vadásznak?

10 notes · View notes

cunctatormax · 3 years

Quote

A királyi család ügyeiben mindig nagyon jól (vagy rosszul) értesült brit bulvársajtó szerint magas beosztású demokrata párti politikusokkal tárgyal Meghan Markle sussexi hercegné az Egyesült Államokban. A Daily Mail forrásai azt állítják, hogy Markle elindulna a 2024-es amerikai elnökválasztáson a demokraták színeiben, amennyiben az akkor 82 éves Biden úgy döntene, hogy nem indul újra.

444

3 notes · View notes

charminggreekdemigod · 3 years

Text

A magyar toronyépítő, aki James Bond ellenfelét ihlette

NYÁRY KRISZTIÁN

A világ leggonoszabb emberének modellje goromba volt, ordibált a munkatársaival, az alkalmazottait a legkisebb mulasztásokért is kirúgta. Másnap aztán többnyire visszavette őket. A legtöbben vissza is akartak menni hozzá, mert rajongtak érte. Marxistának vallotta magát, de bejáratos volt a brit királyi családhoz. A legjobb szabású angol öltönyöket hordta, de egyáltalán nem akart angolnak tűnni. Persze hiába is akart volna: élete végéig magyar akcentussal beszélt, büszke volt erdélyi gyökereire, pedig csak tizenéves koráig élt Erdélyben és Budapesten.

Goldfinger Ernőnek már fiatal korában az volt az álma, hogy „függőleges falut” építsen. Évtizedekkel később kispénzű családok számára meg is építette Európa legmagasabb toronyházát, ahol saját óvoda, orvosi rendelő, idősek klubja, mosoda, hobbiszobák várták a lakókat. Indulatos természete, szókimondó stílusa, merész épületei miatt erősen megosztó személyiség volt. Ennek köszönhette, hogy 1959-ben Ian Fleming róla mintázta a brit szuperkém, James Bond ellenfelét, az ördögi gonoszságú Goldfingert. Goldfinger Ernő beperelte az írót, és el is érte, hogy a negatív főhős nevét a következő regényében megváltoztassa, de azért tetszett is neki hírverés.

Legalább soha többé nem kell senkinek elismételnem a nevemet

– mondta. Egykor vitatott épületei ma már a legmagasabb szintű állami védettség alatt állnak Nagy-Britanniában, és sikknek számít a főművének számító 98 méter magas Trellick-toronyban lakást venni. A világ leggonoszabb emberének modellje által alapított Goldfinger-ösztöndíj ma is sok fiatal magyar építésznek biztosít tanulási lehetőséget.

Lázadás a halott építészet ellen

Az építész 1902-ben született Budapesten zsidó származású gazdag polgárcsaládban: édesapja tehetős ügyvéd volt Bécsben, édesanyja családjának tekintélyes erdőbirtokai voltak Galíciában és Erdélyben. Gyerekkora főként az erdélyi Szászrégenben telt, a családi birtokon, de sok időt töltöttek a fővárosban, az osztrák Alpokban és isztriai nyaralóhelyeken is. Az otthoni társalgási nyelv a német volt, de a kisfiú leginkább magyarul gondolkodott. Élete végéig ez volt az egyetlen nyelv, amelyet akcentus nélkül beszélt. Nem érdekelte a tanulás, földrajzból meg is bukott, a művészeteken kívül nem izgatta semmi. Szülei végül egy budapesti gimnáziumba íratták be, és elkönyvelték a család fekete bárányának. Gellérthegyi házuk felújítása előtt a felkért építész egy könyvet vitt hozzájuk, amely a brit építészeti stílust mutatta be. Innentől pontosan tudta, hogy mi az, ami érdekli. Bár a képzőművészet iránti lelkesedése sem hagyott alább, kijelentette, hogy „a házak érdekesebbek, mint a fejek”.

Az 1918-as forradalmak napjait a kamasz fiú Budapesten töltötte, rengeteg fotót készített az eseményekről, és ekkor lett a baloldali mozgalmak híve. Ez nem igazán tetszett jómódú szüleinek, át is íratták egy bécsi, majd egy svájci gimnáziumba. Soha többé nem lakott Magyarországon, mégis magyarnak vallotta magát egész életében. (Pedig Trianon után apja galíciai szülővárosa miatt egyszer csak lengyel állampolgár lett, jóllehet soha nem járt Lengyelországban.) 1920-ban családja Párizsba küldte, hogy mielőtt megkezdi egyetemi tanulmányait, tanuljon meg franciául. Ahogy később fogalmazott:

Két hétre mentem, 14 évig maradtam.

Beiratkozott a Képzőművészeti Főiskola építőművész szakára, de nem annyira a hivatalos tananyag érdekelte, hanem a szárnyait próbálgató modern építészet. A diákok fel is lázadtak a „halott építőművészet” ellen, és meghívták az akkor még botrányhősnek számító Le Corbusier-t előadni, majd az ő tanácsára Auguste Perret szabad előadásait hallgatták. A fiatal, mindenre nyitott építészhallgatót beszippantotta a húszas évek párizsi művészvilága, barátai közé tartozott André Kertész, Paul Eluard, Max Ernst és Georges Braque is. Egyfajta nyelvi közvetítő is lett köztük, hiszen a társaságból ő volt az egyetlen, aki egyformán jól tudott németül, angolul és franciául is. Összeismerkedett a nála húsz évvel idősebb Walter Gropiusszal, a Bauhaus stílus alapítójával is, akit egyik mesterének tartott.

Kezdetben a belsőépítészet érdekelte, egy barátjával, Szivessy Andrással csővázas bútorokat, könyvespolcokat, szekrényeket tervezett, és az ideális modern lakótér kialakításán dolgoztak. Ekkor kereste fel stúdiójukat egy fiatal amerikai építészhallgató, akire nagy hatást gyakorolt Goldfinger szakma iráni megszállottsága. „Az építésznek az építészetnek kell szentelnie az életét, a zsigereidben kell érezned az építészetet” – mondta neki, mire az amerikai úgy döntött, ő nem áll készen ilyen elköteleződésre, és eldöntötte, hogy inkább zenével fog foglalkozni. Utóbb John Cage néven lett világhírű zeneszerző.

Brutalista, de nem brutális

Goldfinger – bár kivette a részét a párizsi éjszakai életből is – leginkább akkor érezte jól magát, ha barátainak órákig lelkesen beszélhetett a csővázas bútorokról vagy a vasbetonról. 1931-ben megismerkedett egy igazi angol úrilánnyal, Ursula Blackwell-lel, aki szinte mindenben az ellentéte volt. Az elegáns, visszafogott és csendes lány és a harsány, örök lázadó férfi egymásba szerettek. Ursula családjában nem fogadtak túl nagy örömmel egy magát marxistának mondó, kelet-európai művészfélét, de végül nem álltak a házasság útjába. Jó választás volt: élete végéig felesége volt az egyetlen, aki mosolygós nyugalommal tudta figyelni Goldfinger rendszeres dühkitöréseit, és egy-egy vicces kiszólással képes volt lefegyverezni a férjét.

Barátai szerint „egyedülálló kombinációja volt a művészi temperamentumnak és a tudományos alapú, racionális gondolkodásnak��. Egész életén át úgy tekintett az építészetre, mint problémák sorára, amit neki mint építésznek meg kell oldania. 1933-ban – honfitársával, Moholy-Nagy Lászlóval együtt – egy athéni építészeti kongresszuson vett részt, ahol a nagyvárosi túlnépesedés problémáiról volt szó. Itt ütött szöget először a fejébe a gondolat, hogy az egyik lehetséges megoldás a felfelé terjeszkedés, a toronyházak építése. Ez számára nem egyszerűen műszaki kihívást jelentett, hanem egy újfajta élettér, több szolgáltatást integráló, falu méretű lakóközösségek megalkotását. Első, soha meg nem valósult toronyházterve is ebből az időszakból származik, és ekkor lett kedvenc anyaga a festés nélküli, megerősített beton, amely érvényesülni hagyta az épületek formai struktúráit. Később az egész általa képviselt stílust is a csupasz betonról (franciául: beton brut) nevezték el brutalizmusnak, amit aztán sokan félreértettek, és valamiféle építészeti barbársággal, agresszivitással azonosítottak.

A házaspár a harmincas évek közepén Londonba tette át a székhelyét. Goldfinger később azt vallotta: az vonzotta Nagy-Britanniában, hogy ott nem voltak modern épületek, így az innovatív építészet lehetőségét látta benne, és csak később jött rá, hogy mindez azért van, mert a britek utálják a modern dolgokat. Egyik első munkája egy fodrászszalon kialakítása volt, amelyet Moholy-Nagy fotófreskóival díszített. Igazi szakmai elismerésre azonban saját családi házuk megépítése után tett szert. A Hamsteadben álló épületben a hagyományos téglaburkolatot nagy üvegfelületekkel ötvözte, és egy saját tervezésű bútoraival berendezett, világos nappalit állított a középpontba. A szobákat saját bútoraival bútorozta be, a falakat pedig párizsi barátai, André Kertész, Man Ray és Max Ernst műveivel díszítette. Ma is ezt tekintik az első modernista lakóháznak Nagy-Britanniában, és hivatalosan is a nemzeti kulturális örökség részének ismerték el.

Az Alexander Fleming House 1965-ben a brit egészségügyi minisztérium székháza lettFotó: Reg Burkett/Express/Hulton Archive / Getty Images Hungary

Goldfingertől építészként és magánemberként is távol állt a német monumentalizmus.

AMIKOR AZ UTCÁN MEGLÁTTA A NÉMET NAGYKÖVETSÉG AUTÓJÁT, MÉRGÉBEN LETÉPTE RÓLA A HOROGKERESZTES ZÁSZLÓT.

Nyílt náciellenessége és angol felesége ellenére a világháború kitörése után ő maga is gyanús külföldinek számított, akit az internálás vagy kiutasítás fenyegetett. Egy ismerőse javasolta is neki, hogy utazzon tovább Amerikába, de ő csak két kisgyerekét küldte egy nemzetközi segélyakció keretében Kanadába, és felajánlotta segítségét a hatóságoknak. A bombázások elől biztonságot nyújtó légoltalmi menedékhelyeket, evakuáló telepeket tervezett, sőt, maga is beállt a rendet a bombázások alatt fenntartó önkéntes gárda soraiba. Az ő házában gyülekeztek a képzőművészekből álló Industrial Camouflage Unit, azaz az Ipari Álcázási Egység tagjai, akik gyárak, fontos középületek számára készítettek álcázási terveket légitámadások esetére. Művészként is mozgósította kapcsolatait: nagyszabású jótékonysági kiállítást és árverést szervezett otthonában a németek ellen harcoló Szovjetunió megsegítésére, és ehhez a legnagyobb kortárs képzőművészek ajánlottak fel számára műalkotásokat.

Humortalan, nagylelkű, goromba

A bombázások utáni újjáépítés rengeteg építészeti feladatot jelentett, Goldfinger pedig lelkesen vetette bele magát a munkába. Nem egyszerűen épületeket, hanem új lakónegyedeket akart tervezni. Ekkor írta The County of London Plan című könyvét, amely az egyik első várostervezési bestsellernek számított. Munkájában több, ma is kulcsfontosságú urbanisztikai problémára koncentrált: a közlekedési dugókra, a lakhatási szegénységre, az ipari területek és lakónegyedek egymás közti viszonyára, valamint a városkörnyéki agglomeráció szerepére. Külön fejezetet szentelt a magas épületeknek, amelyektől kisebb közlekedési terhelést, kevesebb utazással töltött időt is remélt. De nem csak elméletben tervezett, épített iskolákat és irodaházakat is, a Piccadillyn álló stúdiója mágnesként vonzotta a fiatal építészeket, akik annak ellenére nála akartak tanulni, hogy érces modora miatt rémes híre volt. Nem viselte el, ha valaki a munkatársai közül nem az aktuális építészeti feladatra koncentrált. Ilyenkor képes volt dührohamot kapni és kirúgni az illetőt. „Ha építész akarsz lenni, akkor élned és lélegezned kell az építészetet” – hirdette ordítva.

Egy új munkatársat kollégái megpróbálták felkészíteni a paprikás hangulatú kelet-európai főnökre. Ő később így emlékezett:

Minden őrült történet enyhe volt. Az egész sokkal rosszabb volt.

Goldfinger Ernő híres építész volt Angliában, be is perelte Ian Fleminget a névválasztás miatt.

Ennek ellenére ő sem akart elmenni Goldfinger mellől, akinek a szakma iránti lelkesedése és energiája nagy mértékben stimulálta a fiatal építészeket. Megesett, hogy a megrendelőket is kidobta, ha úgy érezte, túlságosan bele akarnak szólni a munkájába. Ha minőségről volt szó, inkább elveszített egy jól fizető ügyfelet, mint hogy kompromisszumot kössön. Legendák keringtek humortalanságáról is: egy alkalommal késő este betelefonált az irodába, és egy munkatársa tréfából erős magyar akcentussal szólt bele a telefonba. „Itt Goldfinger” – mondta; a vonal másik végén vészjósló hang válaszolt: „Goldfinger itt van, maga meg ki van rúgva.” Máskor nagylelkű is tudott lenni: amikor meghallotta, hogy egy kispénzű beosztottja nősül, saját maga állta az esküvői parti számláját. Állandó kiabálását a született britek kezdetben valamiféle bárdolatlan agressziónak tartották. Amikor azonban meghallották a testvéreivel beszélgetni, kiderült számukra, hogy a magyar családban az intellektuális eszmecsere is rettentessen hangosan zajlik. Anekdoták tucatjai szóltak a mániákus, mindig goromba Goldfingerről, és ezek eljutottak Ian Fleminghez is, aki ideális modellt talált a személyében a Szovjetunióval szimpatizáló gonosz pénzember figurájához (erről bővebben korábban írtunk a Ma is tanultam valamit egyik posztjában).

Pedig Goldfinger ekkor már rég nem volt a Szovjetunió híve. Az 56-os forradalom leverése után, bár továbbra is marxistának tekintette magát, mélységesen csalódott a létező kommunizmusban. Baloldaliságát építészként próbálta kiteljesíteni. Arra keresett megoldásokat, miként lehet a kétkezi munkások számára is megfizethető, jó minőségű házakat építeni. A magas épületek is ezért vonzották: mesterével, Le Corbusier-vel együtt azt vallotta, hogy ha a házak felfelé terjeszkednek, akkor sokkal több tér nyílik a földfelszínen parkok, közösségi terek létrehozására.

A kedves, morgós szomszéd

Évtizedes álmainak megvalósításához az ötvenes évek végétől láthatott hozzá, és ebben legfőbb támogatója a brit kormány volt. 1959-ben kezdett bele a kispénzű családok otthonának szánt dél-londoni Elephant & Castle negyed tervezéséhez és felépítéséhez. Ekkoriban a brutalista stílust követő fiatal angol építészek vezérükként ünnepelték Goldfingert, míg sok konzervatív polgár a hagyományokra fittyet hányó modernistának tartotta. A házak szépségéről ma is sokan vitatkoznak, de azt szinte mindenki elismeri, hogy a kényelmetlen és nyirkos viktoriánus sorházak lakói számára felszabadító változás volt komfortos otthonokba költözni. Egyes források szerint Fleming sem modora miatt tette meg negatív főhőse modelljévé, hanem mert nem tetszett neki Goldfinger heampsteadi házának modern terasza, amire a saját ablakából rálátott. Mindenesetre az építész ismertségét csak fokozta a James Bond-könyv, ahogy később a filmek is. A hatvanas években megesett, hogy az éjszaka közepén felhívták, és Sean Connery hangját imitálva kérdezték:

Goldfinger? Itt a 007-es.

Élete főműveit is csak ekkor, jóval túl hatvanadik életévén, három évtizeddel első toronyházterveinek megszületése után alkothatta meg. London egyik legszegényebb negyedében 1964-ben kezdte el építeni a 146 megfizethető bérlakásnak otthont adó, három darab 84 méter magas toronyból álló Balfron Towert. A napfényes, központi fűtéssel ellátott lakásokat megpróbálta a modern kor minden elérhető vívmányával berendezni, és a tervezést nem tekintette befejezettnek akkor sem, amikor 1967-ben befejeződött az építkezés.

A toronyházak egyik 26. emeleti lakásába Goldfinger is beköltözött a feleségével, ráadásul úgy, hogy ragaszkodott hozzá, hogy a bérleti díjat is fizeti. „Első kézből akartam megtapasztalni a szobák méreteit, a szolgáltatásokat, amiket az épület kínál, és minden mást, az esetleges problémákat, amik a tervezés során felmerültek, és amiket a jövőben ki tudok javítani” – mondta meglepett ismerőseinek. Úgy érezte, felelős azokért az emberekért, akik életük jelentős részét az általa tervezett a lakásokban töltik majd. Alkalmanként egy-egy pohár pezsgőre is vendégül látta a lakókat, és kifaggatta őket, min változtasson. Amikor Goldfingerék végül visszaköltöztek a házukba, a szomszédok nagyon sajnálták, hogy a morgós építész és mindig kedves felesége elhagyják őket. „Mrs. Goldfinger – mondta egy lakó –, maradniuk kellene! Itt minden lakó befogadta önöket, én pedig csak tudom, mert mindet ismerem.”

Még az életében műemlék

Az első toronyházak lakóinak tapasztalatait felhasználva látott hozzá a következő magas épület, a Trellick Tower építéséhez.

A 98 MÉTER MAGAS LAKÓHÁZ 1972-ES ELKÉSZÜLTEKOR EURÓPA LEGMAGASABB ÉPÜLETÉNEK SZÁMÍTOTT.

Személyes tapasztalatai és a lakók tanácsai alapján világosabbra, szellősebbre tervezte, mint az első toronyházakat, a nyers betonfalak komorságát fafelületek beépítésével oldotta. A 217 önkormányzati lakás kényelmét óvoda, orvosi rendelő, üzletek, mosoda növelte: Goldfingernek sikerült megvalósítania álmát, a „függőleges falut”. Ezúttal nem költözött be a házba, viszont véglegesen oda telepítette építészirodáját, hogy munkatársai is megfigyelhessék, hogyan használják a lakók az épületet. Az egyik lakótól, aki egyszer együtt utazott vele a liftben, az építész megkérdezte, elégedett-e a lakásával. „Teljes mértékben, – hangzott a válasz, – csak lehetne seprűtároló is.” Erre Goldfinger felhúzta a szemöldökét, és szokott stílusában csak annyit mondott:

Nyavalyások, sosem vagytok elégedettek semmivel.

Később azonban ő maga is elismerte, hogy pusztán építészeti eszközökkel nem lehet a szegénység problémáit kezelni. A bérlakások lakói nem tekintettek sajátjukként a házra, a közös helyiségek lassanként lepusztultak, megjelentek a vandálok is. A Trellick Tower csak azután lett újra népszerű, hogy a lakások többsége magánkézbe került, a házat felújították, és modern lakókörnyezetet kedvelő fiatal családok költöztek be. Ma a Balfron Towerrel együtt fokozott állami védettség alatt áll.

Goldfinger Ernőnek a Trellick Tower volt az utolsó nagy munkája. Büszke volt rá, hogy saját lakóházát még életében műemlékké nyilvánították. Más hivatalos megtiszteltetés is érte: munkássága elismeréseként a Brit Királyi Művészeti Akadémia tagjává választották, a királynő pedig meghívta, hogy ebédeljen együtt vele és családjával. Kollégái kíváncsian várták, hogy a magát még mindig marxistának nevező építész mit mond majd, ha visszatér a Buckingham-palotából. Az értékelés az ő stílusában abszolút dicséretnek számított: „Tulajdonképpen nincs nagy baj velük.”

Később is többször találkozott az uralkodócsalád tagjaival, de elveiből annyit azért megőrzött, hogy lovagi címet nem fogadott el. Szakmai gyakorlati helyeket szerzett magyar építészhallgatóknak, összesen 250-en tanulhattak az ő költségén Londonban. Amikor a magyar állam néhány év után indoklás nélkül felmondta az együttműködést, nagyon csalódott volt, de nem sértődött meg. Ösztöndíjat alapított tehetséges fiatal építészek számára, és kikötötte, hogy a díjazottak között mindig kell magyarnak is lennie. Utolsó éveiben néhányszor hazalátogatott Magyarországra is, és előadást tartott a Műegyetemen. Egy ilyen alkalommal mondta a diákoknak:

Mi az építészet? A térből el kell lopni egy kis darabot, és be kell építeni.

Már visszavonult az aktív munkától, amikor 85 éves korában hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. Állapotát sztoikusan fogadta: „Mindannyian egy halálos betegséggel születünk, amit életnek hívnak, és arra vagyunk ítélve, hogy részt vegyünk ebben a kalandban.” Ő az építészetet tekintette izgalmas kalandnak. Aki részesülni akar benne, ma is meglátogathatja a modern építőművészet kiállításává alakított heampsteadi házat, ahol egykor Goldfinger Ernő, a világ leggonoszabb emberének modellje élt.

https://index.hu/tudomany/tortenelem/2017/11/22/goldfinger_erno_epitesz_ian_fleming_james_bond/

#goldfinger #erno goldfinger #goldfinger ernő #james bond #nyáry krisztián

8 notes · View notes