lillon

[lillon]

[lillon]

Én sok pornót láttam már, de akkor is a miénk a legjobb. Istenem, de kevesen tudják, milyen az, ha az emberek rosszallása ellenére csókolod meg a másikat! Az ember számít, készül, feszül, ugrásra készen áll, mikor kell színészt játszani, és mégis leszarja. A szerelem elmúlt, de az a láng nem fog, ami kettőnk közt volt. Tudom, mert ma a szemedbe néztem.

[lillon]

[lillon]

"...reménytelennek, kilátástalannak ítélem és érzem azt aki voltam, vagyok s leszek. Minden életszakaszomban hiszem, hogy mivel akkor vagyok létem legtapasztaltabb periódusában ezáltal boldogabb is vagyok. Pedig hát, ez is kurva nagy hazugság. Az az igazság, hogy minél többet tudok, annál kevesebbnek, rosszabbnak, kiábrándultnak élem meg napjaimat. Folyton kevés vagyok. Főleg úgy, hogy látom, mivé válsz.

21 nyarán lett elegem a kövérségből, az utálatból, az elégedetlenségből. Bár alig ettem valamit, és egészségesnek sem volt mondható, sikeres lett. Gyorsan kezdtem fogyni, és ez talán az addigi 13,5 évem egyik legnagyobb törése lett. Két borzasztó tömény, földhözragadt poklot szakított ketté aközben, hogy engem eggyé varázsolt saját magammal. Harmónia látszatott bimbódzani a külsőm és belsőm közt amit aligha lehetett előtte látni. Egész gyorsan rátaláltam, mik tesznek boldoggá. Futottam, edzettem, foglalkoztam magammal nem mellesleg pedig rengeteg időt töltöttem a természetben. Akkoriban egy barátnőm is volt, egy nagyon szép, magas, egyenes hajú, hangos nevetésű csajszi. Nyáron minden lehetséges percünket egymás mellett tengettük felejthetetlenné téve azokat. Itt váltam önmagam első olyan verziójává, aki nemcsak az életet, hanem a körülötte eddig rossznak elkönyvelt dolgokat, embereket is szereti. Békére leltem mindennel, amiről sosem gondoltam, hogy sikerülhet. Emlékszem, színes lett a lencse, amiből ezután néztem a világra, és előtte is léteztem ugyan, akkor kezdtem igazán élni. Mindezt természetesen a fogyásnak köszönhetően. Szépnek éreztem magamat, végre valaki lehettem akit szívesen mutatok másoknak, nem elrejteni akarom előlük. Szerettek, sőt imádtak az emberek. A változásomat nyomon követve elkezdték meghallgatni a humoromat, elkezdtek érdeklődni a vékony Lili iránt. Már igaz, keserű szívvel írom ezeket, de felszínesen tiszteltek, elfogadtak, emberszámba vettek. Nyilván a világ tetejének tudtam be ezt, azóta sem voltam képes azt az állapotot elérni. A barátnőm szépsége motivált, bár megmondom őszintén, lehet ez egy kissé fakír kijelentés, viszont tetszett, hogy éhes vagyok. Egyszerűen olyannyira jól laktam a testem látványával nap mint nap, hogy nem vágytam többre. Arra mondjuk nem jöttem rá, annyira kevés kajával hogyan tudtam edzeni, jógázni, pörögni, produktív lenni, órákat sétálni és nevetni másokkal egy kerek nap alatt, körülbelül heti hatszor. Nem nagyon volt akkor megállás, ketyegő óra, folyamatosan daloló madár, egyre nagyobb virág, amikhez hasonlítani lehetett volna. Vártam a reggelt, vártam az estét, vártam az evést, mindeközben meg táncoltam, énekeltem, ugráltam és lubickoltam abban a tökéletes létben. Mentálisan a nyugalom erőssé, megfontolttá, következetessé, felelősségteljessé avanzsált. Táncparkett örökös résztvevője lett belőlem, csupán 3 hónap alatt. Életre szóló igazságokat, bölcsességeket, élményeket tettem magamévá amíg a szívem egyébként megszakadt. Vágyakoztam valaki után, aki szemmel láthatóan mérhetetlen hanyagsággal hagyott hátra. Elhagyott, elszórt mag voltam, ki mégis kikelt s szikrázott, akárcsak a Nap. Egy idő után rájöttem, hogy mennyire jó helyzetbe hoztam magamat, mire rögtön jött is az iskola, ami aztán az összes pihenő érzékszervemet működésre kényszerítette. Sokszor említettem, mégha csak a fejemben is, hogy az iskola minden rossz okozója, és ez akkor is megállta a helyét. Azonban a suli és a köztem levő kapcsolatomról másik alkalommal formálom szavakká a gondolataimat. A lényeg, hogy ez a 3 hónap gyorsan de biztosan megváltoztatott azokkal a kínzó estékkel, dobhártyaszaggató zenékkel és gyönyörű pillanatokkal."

Lilla, online napló; 24.2.21 szerda [Életem csúcsa]

[lillon]

[lillon]

Őszintén, nehéz befogni a pofámat. Van egy apám, akitől olyat még nem hallottam, hogy a nők valók többre, mint a háziasszony szerep. Alá kell rakni mindent, lassan betakarni is nekünk kell. Igaz, a pénzhez és a bizniszhez ért, mást azon kívül, hogy vicces, nem nagyon lehet rá mondani. Befásult, változtatni nem akaró, főnökösködő, elítélő típus, aki minden más ember tetején áll, ő a legfontosabb, mindentudó nem mellesleg pedig soha nem leszel elég jó hozzá. Lehetsz te szép, okos, vékony, házias, segítőkész, ha nem akar jónak látni. Aztán van egy alamuszi anyám, aki az ebéden kívül nem nagyon rakott mást le az asztalra. Amit csinált minden elbaszott, ha készen kapta, szétbaszta. Nem érti a viccet, nem lehet vele se beszélgetni anélkül, hogy ő lenne a nagyobb és jobb, se dolgozni. Ő szintúgy mindenkinél feljebb van még úgy is, hogy nincs.

És igazából elegem van. Nem érdekel, hány dolog van amiben nem értünk egyet, hány oldalam van, amit nem ismertek. Nem érdekel, hány éve vagytok együtt és az sem, mennyivel vagyunk többek vagy kevesebbnek másoknál. Az érdekel, hogy veletek nem lehet beszélni, nem lehet meggyőzni benneteket. Az még hagyján, hogy meggyőzni nem lehet, kompromisszumot kötni se. Azt gondolhatom, amit ti, azt utálhatom, ami ti. Az az igazság, hogy valahol nagyon el vagytok maradva, mert 6 évesen sem tudtam ezt csinálni, azóta meg eltelt 10 év. Nem vagyok 3 éves, aki nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Nem vagyok a seprűtök aki összeszedi a koszt, amit egymásról mondtok nekem, hogy aztán ne foglaljak állást. Ha nem panaszkodtak a másikról is tudnék legalább 15-15 indokot, miért utáljam, esetleg miért szeressem egyikőtöket. Persze, erre a pontra jóval hamarabb eljutottam, mint 14 év, amióta 1%-al többe néztek. 10 évesen is tudtam, kit választanék, ha kellene. Érzelmileg senkit se.

Valószínűleg nem fogjátok elfogadni soha, de én befejezem a harcot, és magamat választom. Majd én szeretem magam, teszek, változtatok a jobb életért, ha nektek nem sikerült. Hajlandó vagyok ezer és ezer dologra, amit nem is gondolnátok, ráadásul képes vagyok koordinálni a mindennapjaimat, a pénzt és az időmet is. Hallgatok a testemre, figyelembe veszem, milyen napja volt. Maximalista vagyok még mindig, viszont határokat kell szabni, és én nem leszek az, aki azt mondja, ilyen vagyok, nem tehetek róla. Mindennapi hősnek érzem magam, és nem azért, mert ti ott voltatok. Annak ellenére, hogy nem.

[lillon]

Telling her to "Sit Pretty" if she wants a treat, just to watch her drop to her knees and open her mouth as she wiggles her ass in excitement as you unbutton your jeans

[lillon]

Bűntudatom van. Hogyne lenne? Annak idején egy maximalista, érzékeny szívet kaptam, aki utálta a kamuzást,s mégis egy hazugsággal teli alapra építettem a személyiségem. Bár, magamért tettem, mert ha nem teszem, soha nem marad egy olyan világ a szemem előtt, ami valamilyen szinten értékelhető, és motivációt ad. Gyerekként kellett kialakítani ezt a látképet magam körül, hisz nagyjából mindenki példaképnek volt tekinthető, csak anyám nem. Aztán elteltek az évek, és azon kapom magam, hogy minél idősebb vagyok, annál nagyobb helyet kap bennem ez a titkos kis saját élet. Viszem ezt a hátamon, akárcsak a többi énemet, amit a családnak mutatok. Tudom, hogy valószínűleg mindez a királyság támogatni fog az elkövetkezendő éveimben, ha a rokonoknak kell majd megmutatni milyen életem van, hisz írok, edzek, figyelek a kajára és ráadásul komolyan is veszem mindezt, ami akkora bűn, hogy már el kell titkolnom. Azt sajnálom, hogy neked nem engedtem a színfalak mögé látni, még akkor is, ha nem változtál volna. Akiket igazán szerettem, azok mind látták az igazi Lilit, te vagy a kivétel egyedül. Hozzáteszem, senki sem jött az életembe ilyen húzós időszakban, amikor minden energiám arra megy el, hogy fenntartom a látszatot. Neked próbáltam áttörni magamat, talán sikerült is volna, ha nem érzem ugyanazt a nyomást, mint itthon, ha a meztelen lelkemről van szó. Pedig hidd el, nem vagyok csúnyább úgy sem. A rossz énedet széppé írtam a verseimben. Hova ennél többet? Több vagyok annál akit ismersz, de tudom hogy ezt nem látod, hisz nem is akartam neked őszintén megmutatni, ki vagyok.

[lillon]

Azt hiszem, itt az ideje, hogy elmondjam, nem vagyok senki más, csak én. Én csak én vagyok. Nem vagyok kedves, se szorgalmas, se segítőkész, se sokoldalú. Nem vagyok idilli, kellemes, nem rendelkezem tökéletes élettel, gondolatokkal, érzésekkel. Nem vagyok az, aki bármilyen szerepre képes, aki mindent elfogad. Nem vagyok bábu, aki szolgaként érzi jól magát és nem vagyok senkinek az elképzelt életének a főszereplője, nem élem senki más életét, csak a sajátomat. Nem vagyok mentség, nem vagyok kifogás, nem vagyok egyáltalán semmilyen érv sem. Nem vagyok elfogadó, nem vagyok előítéletmentes, nem vagyok feltétlen jóindulatú. Nem vagyok alkalmazkodni ügyesen tudó lány, nem vagyok mások gondolatait követő. Nem vagyok se olyan, mint amilyennek a mama hisz, se olyan mint aminek anyám. Nem vagyok csodás, nem vagyok nagyszerű, nem vagyok több, nem vagyok kevesebb. Én mindig is ez voltam. Változtam ahogy telt az idő, de az alap temperamentumom sose fog formálódni. Sosem voltam nagy, befolyásos ember, és ha mégis, ezután nem kívánok az lenni.

Szóval elmondom, hogy:

Igen, azzal a fiúval együtt aludtam, míg egy másikkal kavartam ugyanazon a napon.

Engedtem hogy kihasználjanak.

Sokat várok el az emberektől, mind barátoktól, mind idegentől.

Leszoptam.

Egy részét még mindig szeretem.

Egy részem mindig is szeretni fogja.

Hülyítettem már fiút aztán eljátszottam az áldozatot.

Gyáva vagyok.

De minden nap küzdök.

Valójában sosem tudtam igazán megszeretni az anyámat, vannak jobb napok, de a legtöbbön idegesít és hátráltat.

Szerintem a pénz visszajön, az élmény megmarad.

Irtózatosan előítéletes és bizalmatlan vagyok.

Másoknak sokat kell bizonyítani, hogy ne rossz szemmel nézzek rájuk. Egy botlás, és kezdődik elölről.

Utálom a várost, és ritka az az ember akit ott élőként nem.

Ezer célom van, de csak kevésért teszek.

Ha valamiben nem látok potenciált, lehet életbevágóan fontos és nagyhírű dolog, leszarom.

Imádok csúnyán beszélni, a kurva életbe is.

Utálom a generációm.

Attól, hogy valaki a rokonom, nem feltétlen szeretem, sőt!

Szerintem van amikor hazudni ér a saját hasznunkra, akár kicsi akár nagy dolog.

Nehezen élek együtt bárkivel is.

Mindenbe a legkevesebb energiát teszem, amivel még fenttartható a haladás.

A barátaim többségét 3-4 hónap után meguntam.

Akartam már meghalni.

És akartam már mindenkit legyőzni a családból.

Utálom a családi összejöveteleket.

Számomra a tanulás nem több, mint mások vágyának kielégítése.

Nem akarok egyetemre menni.

Lenézem azt, aki szerint a diploma mindenre megoldás.

Nagyon tudok szeretni, és nagyon tudok utálni.

Nem szeretem a középutat. Vagy igen, vagy nem. Esetleg nincs.

Másokhoz igazodni időpazarlás. Csak ha a helyzet megköveteli.

Attól, hogy valaki tanult, nem tartom többre magamnál.

Senkit nem tisztelek jobban, mint magamat.

Nem vagyok egyszerű személyiség. A gyengék mind kiesnek mellőlem.

Ha a lelki békémhez valami szükséges, mindenáron megcsinálom.

Nem hajszolom bele magamat a pörgésbe, nem kell folyton produktívnak lenni. Csinálni a semmit nagyon is ér.

Nem a mának élek. A pillanatnak.

Attól, hogy megbántok valakit a döntésemmel, nem változtatok.

Ha másokkal túl nehéz, lelépek.

Nem fektetek fölösleges energiát semmibe. Kivéve az iskolába.

Nem hallgatok másokra a jó tanácsokban. Előrébb vagyok, ha magam tapasztalom meg.

A világ haldoklik, és már rég elkéstünk.

A régi idők ugyanilyen rosszak voltak, mint a mostani.

Tehetnék többet azért, hogy jó kapcsolatom legyen az anyámmal, de nem látom értelmét.

És nem utolsó sorban, bánom, hogy így vannak? Nem.

[lillon]

nem ismerek magamra

bementem ma egy állatorvosi rendelőbe állat nélkül, és amikor megkérdezték, hogy miben segíthetnek, akkor nem mondtam azt, hogy azért jöttem, mert kutyául érzem magam.

[lillon]

Azt hiszem elhaladt mellettem az a korszak, ahol hibáztatom az embereket, amiért nem szeretnek eléggé, nem vesznek észre. Néha manapság is elhiszem, hogy szeretetetlen vagyok, és igazából feladja a leckét szeretni engem, az biztos. Viszont ha én együtt tudok élni magammal, át tudom venni az irányítást magam felett, lehet hogy nehezen, de képes vagyok beszélni a fejemmel akkor az bizony azt jelenti, hogy nem lehetetlen.

Aztán persze ott vannak azok, akik szép külsőbe, ápolt hajba és értelmiségi szintbe vannak csomagolva. Nem mondok újdonságot, titeket rühellek a legjobban. Lehet, hogy okosak vagy, értelmet alig kaptatok. Pedig én elvileg falusi paraszt vagyok, mennyivel többre megyek azzal, hogy igenis kényszerítettek az önálló, következetes életre nem beszélve azokról a képességekről, amiknek a tudását nem nyomták a pofámba, hanem magam kellett rájöjjek. Megmondom őszintén, ha nem járnék iskolába, a közeletekbe se mennék, csak így muszáj. Fáj a fejem, zsibong a fülem, az agresszív hajlamaim meg lassan megölnek, annyira vissza kell tartsam magam. Nem nagyon találok jelzőket rátok, nagyjából a gyerekes, hülye, idétlen, nagyképű és szépbe csomagolt szarok környékén lehettek vegyítve. Se az iskolával, se a várossal, se semmivel nem lenne gond, ha nem lennétek.

Azt még el is tűröm, hogy összeszorult torokkal megyek közétek, de hogy minden nap azzal is jöjjek ki... Mi nem vagyunk barátok, nem vagyunk ismerősök, nem vagyunk senkik se. Idegenek vagyunk egymás mellett, és ezt kívánom is tartani. Még nincs vége.

[lillon]

[lillon]

horrible news guys…. i want to be in love

[lillon]

[lillon]

I just need to know your coffee order and how you want to be fucked

[lillon]

[lillon]

— Jay Vespertine; not from a book but from an actual conversation.