Tumgik
#múzeumiönkéntes
homregeszet · 2 years
Text
Ez a péntek este 9 azonban más volt… - Közösségi Régészeti Oktatási Program: neolitikum, rézkor
Bármelyik átlagos péntek este 9 óra.
Az ember legszívesebben már a kanapén elnyúlva kapcsolgatná a tévét vagy keresgélne a Netflixen egy jó kis sorozat után, esetleg ő nevetne a végén az újabb kör társasjátéknak.
2022. február 18. – péntek este 9 azonban más volt…
Tumblr media
Ekkor íródott meg ez a rendkívül pozitív vélemény arról az anyagismerettel egybekötött Közösségi régészeti előadásról, amit Csengeri Piroska és Hajdu Melinda kolléganőkkel együtt tartottunk. A program során lelőhely diagnosztikáról és főként Borsod-Abaúj-Zemplén megye és ÉK-Magyarország területét érintő újkőkori és rézkori vívmányokról esett szó.  
Nőiesen megvallom, nemcsak a kedves véleményező, de mi is sokat tanultunk az előadásból.
Látva a picit megszeppent arcokat, ahogy az eredeti tárgyak és egy kicsikét több mint 5 ezer éves rézcsákányt kézbe véve annak közel két kilós súlyát érezve, azonnal tudtuk, hogy a jövőben is igyekszünk majd minél több eredeti tárgyat felvonultatni az ilyen alkalmakon.
Rendkívül széles spektrumon mozgott az érdeklődési kör – volt, aki a 7500-6500 éves Spondylus ékszerek, míg más a pattintott és csiszolt kőeszközök után érdeklődött.
Tumblr media
Előző este a várakozás és a szereplés miatti idegességtől nem tudtam aludni, aznap pedig azért, mert bár fizikálisan nagyon fáradt voltam, az agyamban még lázasan dolgoztak a lassan lecsengő adrenalinlöket maradványai.
Boldogsággal töltött el a tudat, hogy bár kis létszámú csoport gyűlt össze az előadásra, de rendkívül pozitív fogadtatásban volt részünk. Álmodni nem mertük volna, hogy ilyen aktívak, érdeklődők lesznek – a kérdéseik pedig teljesen helytállók és sok esetben még számunkra is jócskán elgondolkodtatók voltak.
Hétfőn reggel mosolyogva olvastuk át a program után írt értékeléseket, és mindannyian úgy éreztük, hogy megérte!
Köszönjük annak a 9 főnek, aki ilyen kitartóan végig hallgatta az előadásokat és reméljük nekik is legalább olyan jó élmény volt ez, mint nekünk!
S akik ebből most kimaradtak, se csüggedjenek – a közeljövőben várhatóan újabb előadásokkal jelentkezünk!
Ahhoz, hogy ezekről már ne maradjanak le, érdemes követni a fb oldalunkat 😉
Kovács Niki
Galéria (gif):
Tumblr media
Fotók: Balogh Marcell
3 notes · View notes