Tumgik
#különc
iamenough20 · 1 year
Text
Megsárgult papírra zöld betűkkel
verset írt
És „Kapca” lett a címe
mert így hívták a kutyáját
És ennyi volt az egész
És a tanártól ötöst kapott
és egy aranycsillagot
És az anyukája kitette a versét a konyhaajtóra
és felolvasta a nagynéniknek
Ebben az évben vitte el Tracy atya
a gyerekeket az állatkertbe
És hagyta, hogy énekeljenek a buszon
És megszületett a kishúga
apró lábujjakkal és haj nélkül
És az apja és az anyja sokat csókolózott
És a szomszéd lánytól Valentin-napra
lapot kapott, egy egész sor x-szel
az apjától kellett megkérdeznie, mi az a sok x
És az apja mindig betakarta este
És mindig ott volt vele.
Megsárgult papírra kék betűkkel
verset írt
És „Ősz” lett a címe
mert éppen ősz volt
És ennyi volt az egész
És a tanártól ötöst kapott rá
de megkérte, érthetőbben írjon
És az anyja nem tette ki a versét a konyhaajtóra
mert frissen mázolták
És a gyerekek elmesélték
Tracy atya szivarozik
És a csikket az imapadon hagyja
És van úgy, hogy kiégeti
Ebben az évben kapott a húga szemüveget
vastag lencséket fekete keretben
A szomszéd lány kinevette
amikor a Mikuláshoz készült
És a gyerekek elmesélték
miért csókolózik az apja és az anyja
És az apja már sohasem takarta be este
És dühös lett
amikor sírva kérlelte.
Kitépett füzetlapra
verset írt
És „Ártatlanság: csak kérdezem” lett a címe
mert a barátnőjéről szólt
És ennyi volt az egész
És az oktatója ötöst adott rá
és furcsán meresztette a szemét
És az anyja nem tette ki a versét a konyhaajtóra
mert nem is tudott róla
Ebben az évben meghalt Tracy atya
És elfelejtette
a Hiszekegy végét
És rajtakapta a húgát
a verandán üzekedett
És már nem csókolózott az apja és az anyja
nem is beszélgettek
És a szomszéd lány
vastag sminket hordott
Köhögnie kellett, amikor megcsókolta
de megcsókolta azért
mert így szokás
És hajnali háromkor bújt ágyba
az apja horkolt már.
Ezért próbált barna papírzacskóra
új verset írni
És „Egyáltalán sehogy” lett a címe
Mert tényleg ennyi volt csak az egész
Ötöst kapott magától
és egy-egy vágást mindkét csuklójára
És kitette a versét az ajtóra a fürdőben
mert sejtette
a konyháig már nem jutna el.
Stephen Chbosky - Egy különc srác feljegyzései
0 notes
prologusblog · 1 year
Text
David Arnold: The Strange Fascinations of Noeh Hypnotik - Különös képzetek kritika
Mitől is jó egy könyv? Nagyon nehéz meghatározni. Noahnak igaza lehet abban, hogy habár elsőnek a szereplők jutnak eszünkbe, de mégis, ami igazán számít, az a könyv világa. Hiszen a Roxfortból várjuk a levelünket és Középföldén szeretnénk szaladgálni orkokat gyilkolva. De azért Noahnak sem lehet mindig igaza, mivel a könyv elolvasása után nem fogott el vágy, hogy ellátogassak Ivertonba, viszont…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
drakvuf · 7 months
Text
Házasodna a gazda VI/9: A Fantasztikus Négyes
József gazdát egy gonosz boszorkány békává változtatta. Csak az igaz szerelmének a csókja tudja visszaváltoztatni herceggé.
Tumblr media
A kamerán kívül csattant el ez a csók, szóval egyelőre nem tudjuk, ki mentette meg a gazdát. A dráma után Józsi hálát akar adni az Úrnak és elviszi a kérőit a templomba.
Tumblr media
Böbe rábaszott, mert Timi és Krisztina ülhet a gazda mellett. Timi sosem volt még keresztény istentiszteleten és hallani akarja, ahogy Józsi halandzsázik nyelveket beszél.
Tumblr media
Ez ilyen zenés istentisztelet. Féktelen buli kerekedik. Mindenki sír.
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Csak Böbe tartja magát. Szerinte a többi nő nagy színjátékos. Hazafele Timi ülhet Józsi mellé a kocsiban. Böbe nem örül neki. Józsi az istentiszteletről akarja kérdezni a hölgyeket, de Timi a szavába vág és gyorsan elhívja randizni. A gazda nagyon örül neki.
Tumblr media
Böbe még jobban kiakad, mert ő konzi nevelést kapott és megbotránkoztatja, hogy egy nő hív randira egy férfit.
Tumblr media
Vicces, hogy minden műsorban van legalább egy nő, aki nem érti miről szól a játék. Végre Gergő gazdánál is van macskaszpotting.
Tumblr media
Reméljük megfogja a patkányokat, amik elszaporodtak a tanyán. A gazda meglepi programra viszi a lányokat. Csak annyit mond nekik, hogy fürdőruhát hozzanak. Miközben a csajok készülődnek Laci bával megtárgyalja a szerelmi életét. Egyre jobban kedveli a lányokat.
Tumblr media
Kiviszi a lányokat a padlizsán földre gazolni. Anita a szerencsés ma, aki felülhet a traktorra.
Tumblr media
Gazolás közben Szandi arról kérdezgeti Kírát el tudná-e képzelni az életét itt és szülne-e a gazdának. Persze.
Tumblr media
Anita nagyon örül neki, hogy újra tudnak beszélni, mert a múltkor csak Fannit sikerült fúrnia. A lány arról faggatja a fiút, hogy van-e már tier listje róluk. Persze.
Tumblr media
Azzal nyugtatja a lányt, hogy bármikor változhat a lista. A kamerának elmondja, hogy minden jó Anitával, de valami mégis hiányzik. Kevin gazda randira viszi Petrát. Reméli kiheverte már a tegnapi traumát.
Tumblr media
Elég fos idő van, ezért a lány megkérdezi, hogy esőben lovaglás lesz-e a program. A fiú azt mondja nem, mert ahhoz fehérben kellett volna lennie. Kevin, életem, ne rontsd el. A lány elmeséli, hogy súlyos lovas balesete volt. Csoda, hogy él. Aztán, hogy még jobban feldobja a hangulatot, megosztja a gazdával, hogy 12 évesen elvesztette a nagyszüleit és az anyját is.
Tumblr media
A gazda most már érti, miért egy kicsit különc a lány. Azt mondja próbál vele empatikusabb lenni. Megérkeznek a lovardába és először is lecsutakolják a lovat.
Tumblr media
A fiúnak tetszik, hogy a lány minden problémázás nélkül veti bele magát a munkába. Közben csipkelődnek egymással.
Tumblr media
Kiviszik a lovat futószárazni. Kevin átadja a gyeplőt a lánynak és közben utasítgatja, amire eléggé berág Petra, mert már van két lova és tudja magától.
Tumblr media
Utána nyeregbe pattan és ügetni kezd, de a gazda továbbra is futószáron vezeti.
Tumblr media
A fiú továbbra se áll le a mansplaininggel, amivel megint felbassza Petrát. A lány panaszkodik a nyeregre és még idegesíti a gazda is. A kamerának elárulja, hogy nem szereti, ha irányítják. Anna gazda megkéri a fiúkákat, hogy cseréljék ki az olajat a traktorban.
Tumblr media
Gyuri látja, hogy ez piszkos munka lesz, ezért gyorsan elhívja randira a nőt. A férfi tegnap elásott pár kacatot ajándékot a birtokán és most a gazdának meg kell találnia egy fémdetektorral.
Tumblr media
A nő nagyon lelkes, mert a gyerekkorát idézi a program. Hamar meg is találja az első kincset: egy szelet szalonnát.
Tumblr media
Aztán találnak még egy babkonzervet is és egy sertésoldalast. Közben a fiúk elakadtak az olajcserével, de szerencséjükre hirtelen felbukkan Valentina, hogy ne segítsen nekik. Természetesen, mint minden vidéki, pont a templomból jött.
Tumblr media
Szerencséjük van, hogy megjelent a lány, mert velük ellentétben ő tudta hol az olajtartály. A csere után viszont nem indul a traktor. Be kellene bikázni, ezért megpróbálják rákötni a lány kocsiját.
Tumblr media
Anna gazda, amikor meglátja pánikolni kezd és visszamegy hozzájuk, hogy rendet tegyen. Azt mondja, akár fel is robbanhatott volna a kocsi. A fiúkban csalódott, mert azt hitte értenek ehhez, de Valentinát se értette, mert elvileg már többször látta ezt a műveletet.
Aztán folytatják a keresést. Kilenc tárgyat rejtett el a férfi, de Anna a nyolcadiknál megunja. Kibontják az ajándékokat. Az első egy holdkő, ami a női energiákat szimbolizálja. Azért adta ezt a férfi, mert a gazda egy igazi nő. A babkonzervnek jobban örült.
Tumblr media
Kap egy szerencsehozó elefántot és egy hangtálat is. Gyuri úgy érezte, hogy a nőnek bejön a spirituális vonal.
Tumblr media
A nő bár örül az ajándékoknak, de azért megjegyzi a kamerának, hogy elég sok ez hirtelen és nem biztos, hogy tudja viszonozni.
A randi után érkezik Anikó. Ideje hazaküldeni valakit.
Tumblr media
Annának olyan jól sikerült kiválasztania a négy férfit, hogy nem tud dönteni. Elmondja a műsorvezetőnek kiről, mit gondol. Attila békés és nyugodt, de nem biztos benne, hogy van benne erő. Dani vicces és nagydumás, de bizonytalan, hogy tud-e viselkedni normális helyeken. Gyuri nagyon sok energiát tol a versenybe, de kíváncsi még, hogy váratlan helyzetekre, hogy reagál. Viktor fiatal és vicces, de még nem tudja, hogy férfiként, mennyire tud vezetni. Jaj.
Tumblr media
Továbbra sem tud dönteni, ezért Anikó megengedi neki, hogy mindenki maradhasson, de így legközelebb hármat kell elküldenie. Marad a Fantasztikus Négyes.
Tumblr media
A gazda új programokkal készült a kérőinek és először Viktor mehet randira a nővel, de majd csak a következő részben.
17 notes · View notes
nemzetikonyvtar · 4 months
Text
Tumblr media
Az Aranykapu Jeruzsálembenl – Történeti Fénykép- és Interjútár
Gyűjteményünket számos olyan fényképalbum gazdagítja, amely a 19. század derekától kezdődően őrzött meg fényképfelvételeket. Báró Révay Ferenc (1835–1914) hagyatékában összesen 11 darab fényképalbum van. A különc földbirtokos és műgyűjtő az 1860-as, 70-es években bejárta a Kelet-mediterrán térséget, utazásain pedig számtalan fényképalbumot vásárolt meg.
📷 https://fototer.oszk.hu/torteneti-fenykepalbumok/az-aranykapu-jeruzsalemben/
5 notes · View notes
pszeudoertelmisegi · 1 year
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
"Fügekávé, a rosszabb minőségű, szárított fügéből pörköléssel és némi zsiradékkal készült barna színű, édeskés ízű anyag, amelyet papírdobozokba tömve, pótkávé gyanánt árulnak. A kávét színesíti, de nem pótolja, ellenben cukor- és zsírtartalmánál fogva van bizonyos tápláló értéke." (Tolnai Új Világlexikona, 1926)
A fügekávé is amolyan kávépótlék volt, mint a cikória. Már a 19. század közepén lelkesen hirdetik a korabeli újságokban mint a kávébab alternatívája, orvosi hetilapban székrekedés ellen javasolják gyerekeknek.
Az elkészítése nem volt nagy kunszt elvileg: "Szárítsunk meg alaposan egy félkoszorú fügét, aztán törjük össze finomra és szitáljuk meg. Ekkor kgr. nemeskávét megpörkölünk, megdaráljuk, s a fügével elkeverjük, majd szokás szerint járunk el és egy kis pótkávét keverünk hozzá."
Na, most mint oly sok mindent akkoriban, idővel a fügekávét -prosztósága ellenére - elkezdték hamisítani: "A cikória és a fügekávé. Egyik épolyan értéktelen, haszontalan portéka, mint a másik. Sem a cikória, sem a fügekávé nem alkalmas arra, hogy a kávét pótolja. Sem ez, sem az nem tartalmazza egyikét sem a kávé jellemző és specifikus alkatrészeinek. Emelett mind a két szurrogátum meglehetősen drága is, azért bizony sokkal okosabban tennék a pótkávék barátai, ha azért a pénzért, amit ezekért a haszontalan dolgokért kidobnak, valóságos kávét vennének. Annál inkább cselekednének okosan, mert a legtöbb esetben az a hamisított kávé is, amit pótkávé név alatt beszereznek, meg van hamisítva. Különösnek hangzik, de tény, hogy manapság nemcsak a kávét magát hamisítják, hanem hamisítják a kávépótlékot is.[...] A fügekávé megint, mely újabb időben majdnem egészen kiszorította a cikóriát a használatból, ez az undorító keverék, a legkülönfélébb hulladékokkal hamisíttatik meg. Már a hamisítatlan fügekávé is olyan, hogy elmegy tőle az étvágya az embernek, ha megtudja, hogy miből és mi módon készül. Készül ugyanis az eredeti, hamisítatlan fügekávé fügéből. De milyen fügéből! Olyanból, amit már semmire használni nem lehet, még arra sem, hogy a marhákat megetessék vele. Tehát a legrosszabb fajtájú fügét, amit az állatok sem akarnak megenni, megesszük mi emberek nagy élvezettel kávé alakjában. És mert olyan nagyon megszerettük azt a rondaságot, hát jó drágán mérik is. És mert drága és jól fizet hamisítják is mindenfelé.Hamisítására használják pedig a háttérbe szorított cikóriát.[...] Ahol cikória nem terem, ott burgonya és hüvelyesek lisztjével, répahulladékokkal és sok más minden egyébbel keverik a fügekávét, melyben aztán épen a füge a legkevesebb. Főképpen azonban a répahulladék az, amellyel hamisítják. A cukorgyárak olcsón és örömest adnak túl ezen a hulladékon, a kilúgozott répaszeleteken, melyeket a hamisítók még vérrel is kevernek, hogy elég nedvesek maradjanak. Vérrel, téglaporral, szénporral, faliszttel keverik a répaszeleteket és egy kevés rothadt fügét is adnak hozzá, hogy legyen miről elnevezni ezt az undorító mixtrum compositiumot. És ezt az ocsmány keveréket, mely valóságos tenyésztő fészke a legkülönfélébb betegségeket okozó baktériumoknak, drága pénzen sózzák rá a hiszékeny népre lelketlen hamisítók." (Jó Egészség. Népszerű Egészségügyi Újság, 1916/13.)
1924-ben rendelet szabályozta a forgalmazását, valamint a földmívelésügyi miniszter azt is kikötötte, hogy fügekávénak csak olyan termék minősül, amelyet kellően megérett fügéből tisztítás, szárítás, aprítás után szakszerű pörköléssel állítottak elő, továbbá csak akkor nevezhető valami fügekávénak, ha csak fügéből áll és egy kis "kávézamatból". (Valszeg nagyon elharapódzott a fügekávé hígítása.)
Mindenbizonnyal megosztó jelenség volt ez az ital. A második világháború fokozatosan el is tűnt a köztudatból. Néhány különc esküszik már csak, hogy ez a valami iható.
31 notes · View notes
angelofghetto · 7 months
Text
Annyira imádom a régi filmeket. Még akár azokat is, amelyek a születésem előttről valók. Imádom a bájos naivitásukat, és hogy kordokumentumok, leképezik az adott időszak, évtized, ország hangulatát. Szerencsére rengeteg ilyen film van már fent a neten, és egészen nézhető minőségben.
Ebben a filmben Jane Fonda hihetetlenül fiatal, szép és szexis, és igazából az életben is ilyen temperamentumos volt. Redford meg hozza azt a formát, amiért nők milliói belezúgtak (bár nekem ez a típus nem jön be). A mellékszereplőket is imádom, és azt, ahogyan az a kis béna lakás fel lett dobva néhány bútorral és képpel.
Ezt a filmet legalább annyira szeretem, mint az Álom luxuskivitelben címűt. Mondhatni, a szüleim generációja, csak hát itt mifelénk elég másképp nézett ki az élet a hatvanas években.
6 notes · View notes
kampeszino · 3 months
Text
Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...
Tumblr media
Ki minek gondol, az vagyok annak… Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja.   S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik, Mert fénye-árnya terád sugárzik. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról: Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.   Okosnak nézel? Hát bízd magad rám. Bolondnak nézel? Csörög a sapkám. Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz; Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.   Szemem tavában magadat látod: Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
6 notes · View notes
diogenesz2020portugal · 11 months
Text
6 notes · View notes
couleurlocale · 1 year
Link
engem valamiért az ilyen cikkek* mindig felidegesítenek, és előre tudom, hogy az lesz, de mégis elolvasom őket
* “boomer vagyok, de a tinik nyelvén akarom elmagyarázni a többi boomernek, hogy milyenek a mai tinik, de közben a cikk túlnyomó részét angolból fordítottam, de sajnos magyarul meg nem tudok rendesen fogalmazni”
7 notes · View notes
vanista · 1 year
Text
Sima youtube-komment, de a felső polcról
“Az Archaikus torzó (1971) film kapcsán: Sok történetnek az a váza, h a főszereplő valami jobbat próbál élni mint amit maga körül lát, egyénileg kiemelkedik, fegyelmezett, felelős, hiteles, értékes életet próbál-kezd-igyekszik élni (egy/néhány fontos szempontból vagy általánosan, minden szempontból), valameddig eljut, aztán zárvány marad és elenyész, felőrlik, elfárad, ellenreakciókat ad, elbukik (Kazinczy a Kitömött barbárban, Captain Fantastic - meg kiderül, h más motivációja is volt arra, h kimenekült, nemcsak filozófiai választás volt).
Azt kell megérteni, h a társadalomban benne maradás, a munkamegosztás, a sok emberes rendszerek nagyon nagy hatékonyságot jelentenek, amivel nem nagyon tud versenyezni egy outsider. Egy mainstreamben élő, egyszerű gyári munkás az egyszerű, nem túl gondos munkájával is sokkal hatékonyabb mint egy egyedülálló vagy kisebb zárványban dolgozó, nem azért, mert a saját munkája, hozzájárulása olyan jó lenne, hanem mert a nagy rendszer hatékony, az ő munkáját, szerepkörét managerek gondolták ki, optimalizálgatták, consultantek gondolkodnak helyette és teszik őt megfelelő helyre kis csavarként, mások találták fel helyette a gyártási folyamat lényegét, a fizikáját-kémiáját, mások innováltak, ő elég ha beül a készbe és kis csavarként csak csinálja amit mondanak neki. Egy olyan hatalmas beszállítói lánc, ökoszisztéma része, h az viszi el őt is a hátán és ad neki modern megélhetést, első világbeli fizetést, jólétet, nem a saját ereje.
Ezért keres többet egy egyszerű ember egy jobb ökoszisztémában. A mainstream ezt a hatalmas rendszert is jelenti. A látszólagos ellentmondás ott van, h hogyan lehet az, h ezek az egyesével jobb különc, társiatlan emberek általában kevesebbre viszik mint akik benne maradtak a társadalomban (…)” jratkai
youtube
Volt már, sebaj. Van tovább is, ott.
5 notes · View notes
bbbllleeeehhh · 2 years
Text
az a vicces az egészben, hogy fogalmuk sincs arról, hogy a viselkedésem rajtuk múlik. fogalmuk sincs arról, hogy hányszor megbántottak. hányszor csalódást okoztak. és hogy én ezeket hányszor elnéztem. de abban a pillanatban, hogy valami kicsit változik. kicsit köcsögebb vagyok. kicsit csendesebb. vagy éppen hangosabb. látják. észreveszik. de nem értik, hogy ők okozzák. mindannyian szarnak a fejemre. mi értelme ennek? hol van az a nagy szeretet meg figyelem? rám nem vonatkozik? ők sem viselkednek úgy, ahogy ígérik. ők sem tudnak velem azonosulni. ők sem értenek. ők sem tudnak kezelni. ennyire különc vagyok? velem van a baj?
2 notes · View notes
csontporcelan · 2 years
Text
I L L Ú Z I Ó
Azt hittem ismerem az embereket.
Azt hittem sikerült már kiismernem őket.
De csak arcokat látok, sohasem lelkeket.
Mimikákat, sohasem tetteket.
Illúzióromboló lehet, mikor az általam ismert személyek egy emberként fordulnak ellenem, és üvöltik a képembe a tévképzetem.
De úgy döntöttem felállok és kisétálok a vetítőteremből, ahol életem legnagyobb hazugságait vetítik, amit oly' őrjöngő áhítattal bámultam, hogy észre sem vettem a mögöttes szándékot, az elvont, abszurd mondanivalót.
De nem lesz több ilyen, mától minden más lesz. Meghúzom a határvonalat látszat és valóság közt, még ha oly' nehéz is észrevenni azt az egyébként annyira szembeötlő különbséget, amit már csak akkor lát az ember, ha már egyszer megbotlott benne.
Talán másodjára és harmadjára is bukfencezni fog benne, de nem fog annyira fájni a földet érés, mint első alkalommal, hiszen már számított rá. Számított arra, hogy el fog esni benne.
De már negyedjére új útvonalat választ, messziről elkerüli azt. És akkor jön a felvilágosodás. A pozitív irány.
Nem kell több negativitás az életembe, csak egy kis tisztánlátás. A valós és valótlan elhatárolása.
Visszatérni a valóságba.
Erre van szükségem.
Túl sokáig tartózkodtam egy általam kreált, hamis világban. Már-már annyira, hogy nem tudok különbséget tenni a kettő között.
Talán ezért nem vagyok népszerű.
Talán ezért nem szeretnek sokan.
Ezért vagyok furcsa, ezért vagyok különc.
De azt hiszem ez rendben van így. A pofára esés is lehet jó dolog, ha a fejsérülés helyrerázza az embert.
Tumblr media
2 notes · View notes
labjegyzet · 2 years
Photo
Tumblr media
Nyári olvasmányok a Cicerótól!
Elkezdődött a nyár, a fiatalok felszabadultak és több idejük jut az olvasásra. A legfrissebb és a kedvenc könyveinket ajánljuk nekik!
Cserkeszterek (1-2. rész)
Nemrég jelent meg a Cserkeszterek (Lumberjanes) második kötete magyarul, a két képregény együtt egy történet, amely cserkészlányok nyári táborában játszódik. Az öt barátnő misztikus lényekkel küzd, rejtélyeket oldanak meg, hogy legvégül a barátság erejével minden akadályt legyőzzenek és megtalálják a galibákat okozó személyeket. Humoros, fiatalos képregény minden korosztálynak!
Esküvő elvitelre
A 93. Ünnepi Könyvhétre jelent meg Zakály Viktória hatodik regénye, amely igazi nyári olvasmány, egy fiatal, különc mérnöklányról szól, akinek gyanús, hogy vőlegénye megcsalja, ezért egy régi barátjával felkerekedik az egyetlen elérhető járművön, egy büfékocsin és Prágáig meg sem állnak. Tökéletes olvasmány a nyaralásra!
Bezzeg az én időmben
Az igazi klasszikus lányregény, amelyet a mai fiatalok sem hagyhatnak ki. A szétszórt kamaszlány élete és első szerelme a második világháború árnyékában. Egyszerre szívfacsaró és megható! A történeten túl az új, Szép-Bíró Erika által készített borító mindenkit elvarázsol. 
A hazudósok
A TikTok hozta újra divatba E. Lockhart regényét, amely nyáron játszódik egy szigeten és olyan fordulatot tartogat a legvégére, hogy az olvasók többségét megdöbbenti. Ha eddig kimaradt az olvasmányaid közül, most bepótolhatod!
A világ peremén (Páratlanok 1. rész)
Tizenhárom különböző nemzetiségű, kiemelten intelligens és talpraesett fiút elrabolnak és kitesznek a vadonba, mindennek titkos célja van, amelyet idővel megismer az olvasó is. Lassan a fiúk közös nyelvet találnak és hihetetlen, olykor mágikus kalandokba keverednek. Hiánypótló alkotás, magyar szerzőtől kalandregény kamasz (nemcsak) fiúknak.
Bolyongó
Nem véletlenül nyerte el a HUBBY Diákzsűrijének díját ez a regény, amelyben egy vadnak tűnő srác igyekszik beilleszkedni egy érettségire készülő osztályba, de hamarosan felbukkan egy árny a múltból, és a fiú kénytelen számot vetni mindazzal, ami miatt ott kellett hagynia régi iskoláját, és meg kell hoznia egy olyan döntést, amelyben nem biztos, hogy a sors istennői a segítségére lesznek… Papp Dóra realista regénye letehetetlen!
2 notes · View notes
nemzetikonyvtar · 4 months
Text
Tumblr media
Kircheh templomának maradványai Núbiában – Történeti Fénykép- és Interjútár
Gyűjteményünket számos olyan fényképalbum gazdagítja, amely a 19. század derekától kezdődően őrzött meg fényképfelvételeket. Báró Révay Ferenc (1835–1914) hagyatékában összesen 11 darab fényképalbum van. A különc földbirtokos és műgyűjtő az 1860-as, 70-es években bejárta a Kelet-mediterrán térséget, utazásain pedig számtalan fényképalbumot vásárolt meg.
3 notes · View notes
nyuszimotor · 2 months
Text
Szájensz
1 note · View note
versinator · 2 months
Text
Hátratekintesz távolodnak
Jelképezi jajjaj istennél éjnél Irtja meghaltunk bujdokolnak remegtél Földtekén fellegárnyak barnál turkál Éjszakáé elmélkedett nyúljak indultál Remegtél ráborulok enyves izzóbb Megüt keresgél kedvedbe felebb
Nyaranként párnáimon vakember szavukba Fájára harcait fémtisztító zajba Hőtől halhatott ablakodnál hagyhattál Panoptikum integetve kevergetik gyertyalángnál Raktad müezzin különc rózsásabb Cikáznak örökkévalóan poharunkat borzasztóbb
Meglehetősen altatva oltárokon éldegél Rejtse hebegve susogás arcél Kalauz hömpölygeti rongyba hallucinál Írnokok isszuk lecsüng pénztárnál Gyűrü legbolondabb pajták szívtelenebb Gyárosok nagydiákok baljóslatu unalmasabb
Ájuló rohamán borgőz újvilágba Pincékbe fölfohászkodik fabatkát viharokba Ebédeltem kertes teámat ágyaknál Tűzhalálba ordítoznak csészéből tréfál Lebeszélték lakatos csapdosom fölöttébb Bámuljanak dunyhák sérthet lázabb
Processziója szavalok megcsöndesült leülhetnél Szájukat fiucskák hőssíron szültél Álmaidba összevillan csupáncsak tréfál Számlám bámulsz távozót utaknál Pereljetek papnő prédikálok villamosabb Meggyújtanám szobájuk zajtalanul romlandóbb
Tréfán agyadon felállanak húrba Búcsúzók tizenhatból kutattak ruhákba Szőkeségét szerkezetből osztogat kapirgál Mézizü megtalálva meggyújtja lángnál Bibornok megszülettem szűnjön irtóztatóbb Asztalomnál karneváli cézárja legszegényebb
0 notes