#ennyit érek

[nlvpzc]

different type of pain 🤍

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

amúgy kezd felbaszni hogy mindig én teszek többet a másikért de no para majd fognak csodálkozni az emberek mikor ráeszmélnek hogy kukába lettek baszva😃😃

#saját #fájdalom #hamis barátok #boldogtalan #nem vagyok jól #fáj #hamis emberek #gáz #ennyit érek? #no more fake people #gyűlölet #egyoldalú #viszonzatlan #bar (átok) #idegesség #nyctophobia

[emlekeimkonyvtara]

Nem érek neked ennyit, senkinek nem érek semennyit

#magyar #hungary #sajat #sajat szoveg #sajat iras #fajdalom #önutálat #szerelem #öngyilkos gondolatok

[starmythelonesurvivor]

Néhány napra hazajöttem a nénémhez a gyakorlat, meg az elintéznivalók miatt másfél hónap után, anyámmal nem beszélek, hál istennek semmiféle kapcsolatom nincs vele. Három napja míg a szlovén tengerparton voltam mini-szabin, levettem végre apám nevét, a palim mellett vezetem a háztartást, az álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha ennyit, és ilyeneket fogok főzni. Valamennyire tudtam, mert ha Én nem csinálom, senki se, de anyám a kaján spórolta meg az extravagáns életmódot, igazi fekete komédia volt az egész, a semmiből nem igazán tudtam csodákat tenni, most meg…valamit vissza akarok adni, és így tudom, vagyis úgy érzem, így egy picit megnyugszok, csak hasznos vagyok Neki ott, kiemelt innen, ha társadalmilag nem is, életszínvonalban szignifikánsan emelkedtem, és Én tényleg szeretem, azt hiszem, most nem tehetek róla, hogy relatíve tehetős…a néném természetesen nagyon pozitív most is, mondja, hogy úgyis elfog hagyni, ne higgyem, hogy szép vagyok, vagy bármit is érek, és lesz míg Nekem nagyon rossz is, egy tündér, de igazából már tényleg nem tud mit mondani, mit kéne csinálnom, ostorral míg sem csapdoshatom magam, hogy vezekeljek, megfeszülhetek, úgysem leszek elég jó a családomnak…ne járjak sehova, ne csináljak semmit, de azért ne is dolgozzak egyetem mellett, a “mi családunkban ez nem szokás”, és tanuljak valamit hasznosat, mert ez nem ér semmit. Ezerszer hallottam, már ez sem hat meg, leszarom, hallgatok, és nem érzek semmit. Le vannak tiltva a román bankkártyáim a névváltoztatás miatt, ma voltam Szatmáron a bankban, a román nő majdnem ordított velem, mit keresek Én itt, menjek vissza Magyarországra, nem tud velem mit kezdeni, a másik román kolleginája 4 mondatban normálisan el tudta mondani, ami ennek a csodának több perces orra alatt motyogás után sem sikerült. Már nem szeretek románul beszélni, az akcentusom sosem tűnt el, megalázó. Télen meg Nyíregyen azt mondta az egyik hivatali maca, hogy menjek vissza Romániába, mit keresek itt. Hülyék mindenütt vannak, igazából ebből nem lehet lekövetkeztetni semmit, nem érzem jól magam keleten, vágyok vissza, amint elvégzem idén az egyetemet, soha többet egy román szót sem fogok kiejteni a számon, és ide sem nagyon tervezek benézni, két év alatt sikerült ennyire rasszista picsává válnom, pedig vannak jó, aranyos emberek itt is. Most jó, sosem volt ilyen jó, magabiztos vagyok, és belül is rendben vagyok, nem szeretnék az egyetemi időszak első félévének a végétől a másodév közepéig lévő önmagamra gondolni, utána az erasmus alatt valamennyire összeszedtem magam, nem foghatom egy személyre, viszont anyám nagyon kevéssel, nagyon mélyre tudott lökni, rendszeresen bántottam magam, szétestem, szorongtam, nagyobb tömegbe sem bírtam menni, és hiába voltam vele nagyon keveset, másfél hónapnyi “munkát” tudott két szóval elfújni, gyűlölöm az ilyen önsegítő, önfejlesztő könyvek baromságait, Én annyit tudok, hogy nagyon pozitív hatással van Rám, hogy egy ideje az anyám abszolút nem része az életemnek, az apámmal “leszámoltam” magamban, és a nénémet sem gyakran látogatom. Lehet igazuk van, és tényleg Én vagyok a leggonoszabb, legsilányabb teremtés, és minden az Én hibám, de már valahogy egyre kevésbé érdekel tudat-alatt is, azt hiszem…eltemettem a nyáron a dédnagyanyámat, meg az apai nagyanyámat, úgy érzem ezt a palit kaptam helyettük, bármilyen abszurd is, és néha hiába érzem úgy, hogy most Én lettem az a liba, akinek az a személyisége, hogy barátja van, már többé azt se tudom mi a nevem, nem fotózok már annyit, most tényleg hiszem, hogy feltalálom magam, nem félek annyira, mint mikor nem állt mögöttem senki, így meg egy jogtalan könnyítésnek érzem néha. Érdekes tényleg, hogy most, mikor a legrendezetebb, és magamhoz képest a legkiegyensúlyozotabb vagyok, nem szeretek képeket csinálni, mintha ha nem lennék összetörve, nem lenne mondanivalóm.

[hopelessbabylu]

magányosnak érzem magam, mintha nem tudnék sehova sem tartozni, mintha minden és mindenki távolodna tőlem… vagy én távolodok? már magam sem értem… szörnyű ez az egész, úgy érzem belülről szed szét… nem szeretném ezt érezni, boldog akarok lenni, olyan dolgokat csinálni, amik örömet okoznak nekem, azokkal, akikkel jól vagyok… de mintha mindent elvesztenék, a saját ép eszemmel együtt… bántani szeretném magam olyan módon, amiről sosem gondoltam volna, hogy egyáltalán eszembe juthat… fájdalmat okozni magamnak? úgy gondolom még a fizikai szenvedés is jobb lenne ennél… vagy a halál… egyre gyakrabban gondolok erre, pedig ez nem én vagyok. nem tudom mi történik velem… úgy érzem megfulladok és senki sem fog megmenteni… nem érek ennyit, el kell fogadnom… akármilyen nehéz is. nem tehetem meg, hogy olyan emberekre erőltetem rá magam, akik nem kérnek belőlem, akiket bántok, akárcsak a jelenlétemmel… talán ez vagyok én, minden, amit rám mondtak igaz… egy szörnyeteg, akinek nem itt van a helye. mert akármennyire is próbálkozom, rendre sikerül bebizonyítanom, hogy ki is vagyok én…

#2

[onbizalommenteselet]

Éjszakai gondolatok 1611.

Nem hiszem el, hogy ennyit érek neked.

#onbizalommenteselet

[kettenbudapesten]

Mindig azt mondtad nem tudod kifejezni az érzéseidet és azon leszel, hogy éreztetni tudd velem mennyit érek neked.

Kérdezem: Most hol vagy? Ennyit jelentettem?

[akinemsirtnemisszeretett]

Néztelek tudtam

Tudtam hogy baj lesz

Ez a fiú ad, de aztán kétszer annyit elvesz

Kérdezem minek kell ez nekem nekem

Azóta szétrobban a fejem fejem

Minden nap mást mond

Nem bírom követni amit a szád mond

Eltűnsz, aztán megjelensz egy álom

Álom mikor itt vagy úgy imádom

Ez játék, neked csak ennyit érek de a szívem fáj még

Nem kéne veled legyek de egy kicsit várj még

Kérlek várj még

Úgy is fáj a szívem baby már nem számít

[vkaffee25]

Szeri?

Hogy szenvedhetünk ennyire valaki miatt,

akit még csak nem is szeretünk,

vagy legalábbis nem tudunk róla,

mert kérdéses helyzetünk.

"Szeretlek"

Üres vagy mögöttes?

Viszonozzák vagy csak beleegyeznek?

Komolyan gondolják vagy félvállról veszik?

Magam se tudnám,hogy létezik.

De tudom!

Mert érzem!

Minden egyes nap!

Nem szerelemből hanem mély barátságból.

Minket el nem szakíthatnak soha egymástól.

El nem hagynám egy toxic valamiért,

még titulálni se vagyok hajlandó kapcsolatként.

Se baráti,se szerelmi nem volt,

üres szavak,felszínes képfolt.

Miért?

Miért gondolunk állandóan valakire,kit feledni akarunk?

Egymáshoz sem kötődünk,nincs rá okunk.

Pár csók és egy-két szép este miatt?

Ugyan,

hány lánnyal csinálta végig ezt a körutat!

Állíthassa, hogy ő komolyan gondolja,

de azért tenni is kellett volna hébe-hóba.

Túl sok mindent nem vártam tőlle,

de azért az alap inteligencia hiányzott belőle.

Lovagias tettek sem kellenek,

de legyen már ott, mikor elnyomnak a kételyek.

Először barátság,aztán szerelem,

ez lenne a normális szerintem.

Mi mégis elvesztünk az alapokba,

imerkedés nélkül csaptunk a lovakba.

Később sem hagytál alkalmat bepótolni,

ugyan minek ilyenre időt vesztegetni?!

Miért?

Mondd miért kell állandóan rá gondolnom?

Hisz nem is szerettem,

csak kedveltem.

A több napi gyomorgörcs és pillangók másról árulkodnak,

kimondani azt a 8 betűt mégsem tudtam.

Lehet itt a csavar?

Mégis szerettem?

Tudtam,csak kimondani féltem?

Igen,

van benne igazság.

Hogyan is tudtam volna,ha érzem túl sok benne a turpisság.

Felszínesen hangzott,mit minden embernek elmond,

amivel normál esetben nincs is semmi gond,

de gondoljunk csak bele,

nem más az ha úgy várod tőlle,

mint párod?

Miért?

Miért van az,hogy törölném a fejemből,

mégis ha szépre gondolnék,rögtön ő az első?

Az első aki beugrik,hogy mennyi mindent megélhettünk volna,

de ezen álmok is elúsznak tova.

Hisz sosem volt olyan,hogy "Te meg Én",

csak össze-vissza fűt-fát ígértél.

"Megoldjuk!"

Mondtad....

Végül te voltál az,ki elrontottad.

Semmi erőfeszítést nem tettél,

annyira sem méltattál,hogy megismerjél.

Hogy a te elképzelésed alapján milyen a komoly kapcsolat,kíváncsi lennék,

de ha olyan,amit velem csináltál,sok szerencsét.

Lehet sok lányt behálózol rövid idő alatt,

viszont egyikből sem lesz ily alapon komoly kapcsolat.

Aki ismer már nem fog hinni neked,

nálam már a bizalom is óriási problémát jelentett.

Szerintem érthető.

Hiszen egyértelmű.

Kinek lenne könnyű,ha valaki ilyen szabad lelkű.

Hogyan is illenénk,semmit sem tudunk a másikról,

a legalapabb dolgok sem mennek kapásból.

Arra lett volna az ismerkedési szakasz,

de mégis hogyan,

mondd hogyan ha semmi lehetőséget nem hagysz!

A világ szemléletünk is teljesen más,

mindkettőnk életében más a prioritás.

Miért?

Mondd miért kell minden percben eszembe jutnod!?

Emlékeink minden percét belengi illatod.

Képtelen vagyok szabadulni gondolatodtól és tudom te nem változol,

mégis várok...

Várom az üzeneted.

Várom,hátha valami értelmes lesz,netán megjön az eszed.

De már az is elég lenne,ha szimplán megkérdezed:

"Szia,hogy vagy?"

Kereslek...

Mindenhol téged kereslek.

A tömegben,az utcán,a mezőn,közel és távol,

holott tudom reménytelen.

S a túlzott reményem által,én még mindig várok...

Várom,hogy megjelenjél,egy váratlan pillanatban,

hogy elfelejtsek minden rosszat,

ölelésedet alkotó,biztos karjaidban.

Miért?

Mondd miért kellett,hogy te legyél az első?!

Nem volt ez szerelem,csak pofára ejtő.

"Szeri"

Mennyire számít ha valaki nyálasan rövidíti?

Ugyan olyan erővel bír,

vagy csak fele annyival?

Egyátalán komolyan lehet venni egy béna emojival?

Nem tudtam viszonozva leírni,

hát még kimondani,

viccből sem sikerült elsunnyogni.

Nem ment,

és még mindig nem értem,

vajon taccsra vágta az egész lényem?

Hogyan tovább,nem tudom,

minden percet számolok.

Számolom az időt,mire haza érek,

S újra megnőlnek a valószínűségek.

Megnől az eshetősége annak,hogy lássam,

pedig nem akarom,

de megnyugtat a tény,

hogy közelebb tudom.

Miért?

Mondd miért kell ennyit szenvedni?

Nem lenne egyszerűbb őszintén tisztázni!?

[melankolia72]

Igazából én tényleg elhittem, hogy itt megértőek lesznek. Nos nem. Egyedül hagynak itt is mint mindenhol. Megértettem. Én nem érek ennyit.

[zsamci]

Komolyan nem hiszem el, hogy ennyit érek.

[obudaisiralymegorzo]

Zelk Zoltán: Lásd, élni szeretnék

1965. január 11-én, hétfőn este 9 órakor az ablakhoz léptem s láttam, hogy a park meredek rétté változott: valamennyi fája megszökött. Mikor szemem már megszokta a sötétséget s elláttam a Balatonig, észrevettem: a víz tükrén menetelnek. Nem úgy, mint a katonák a ponton-hídon, nem is úgy, mint az utcára zúduló iskolás gyerekek, még csak nem is úgy, mint az út közepén a falusi lányok. De úgy, olyan hasonlíthatatlanul, ahogyan a fák szoktak átkelni a vizeken. S nem történt semmi különös. Nem nőtt ki a lombjuk, pucér téli fák maradtak a túlsó partra igyekezve is. Legalább egy madár röpülne fölöttük, vagy sütne a hold – gondoltam, de rögtön beláttam, hogy az is, ez is valószínűtlen lenne. Elléptem az ablaktól s megláttalak. A szoba közepén álltál. S az ő nevén, a Halott nevén szólítottalak. Szeretném egyszerűen elmondani ezt az estét, de nem tudom. Ki kell mondanom, amit akkor, az ő nevével szólítva téged, éreztem. Belepusztulok, ha ennyire szeretlek, ha ilyen meredély kaptatón zihálok utánad, míg itt állsz mellettem, te huszonnégy éves! S te fölkaptad a fejed, és mosolyogtál. Mit is tehettem volna? Megint az ablakhoz léptem. A fák még nem jöttek vissza.

*

Most már ne régi magadat, mai magadat éljed – mondtad tegnap s én nem tudtam felelni neked. Micsoda szélzúgás támadt körülöttem! a föltépett erdők micsoda gomolygása! és csapkodtak a partok falain a megkergetett vizek és szekérzörgés és patkócsattogás és por és por és por, s az egekig kavargó por fölött egy hosszú vonítás, annak a csatakos kutyának a vonítása, annak a negyven esztendeje halott kutyának a vonítása, csontjait már fölfalta a föld, kölykeinek csontját is fölfalta a föld, de az a téli éjszaka fölszállt a világ fölé, az a végtelen vonítás ott nyúlik a porlepte világ fölött. Hogyan is felelhettem volna neked? hogyan is fordíthattam volna szavakra mindezt? S ma is csak ennyit mondhatok: Az a kutya most is a lábamhoz szalad. Annak a cserepekre tört petróleumlámpának a kanóca most is álmaim fölött füstölög. Az a falevél, melyet Tersánszky városában láttam leszakadni az ágról, most se ért földet, most is ott forog a szeptemberi szél leheletében. Az a kavics, melyet elhajítottam, most is ott kacsázik a Homoród vizén. Ami volt: az én mindennapom, a jelenem. De ami eztán jő, amit meg nem érek: az is az én mindennapom, jelenem. Látom a házakat, melyek alá még nem bontották föl a telket. És ablakaik vasárnap esti ragyogását is látom. És hallom a hegedűt, melynek fáját még meg se faragták, melynek vonóját gyanta se érte. Hát fogj kézen és vezess a te mai tájaidra. Mert megvakulok és elnémulok másképp. Mert el kell mondanom a te mai városaidat és kertjeidet, s a te lényedet, te fiús eszű, te fiúknál okosabb, hiszen az is okosság rajtad, amit mások is látnak, a kislányos báj. S aki elmondtam már az elmondhatatlant, az én múlhatatlan gyászomat, most megint az elmondhatatlant kell elmondanom: a te fiatal tested igézetét. Lásd, élni szeretnék. De félek. Öreg vagyok, gyáva a boldogságra.

[psychicwombatcloudfriend]

Kicsit azt érzem ezt a kapcsolatot csak én akarom. Az elején te nagyon benne voltál és nagyon élveztük de amióta ki lett mondva, hivatalos lett hogy együtt vagyunk olyan mintha egyedül küzdenék. Én erőltetek mindent. Én hívlak fel csak, én írok többet én kérdezem mikor találkozunk már, alig válaszolsz és még sorolhatnám. Nagyon elnéző voltam veled idáig, rengeteg dolgot elnéztem. Amikor támogatásra és ölelésekre lett volna szükségem te alig foglalkoztál velem. Most mit tegyek? Egyedül küzdjek tovább? Vagy szarjak bele a dolgokba és hagyjam csak had ússzunk az árral? Tudom nem vagyok a legkönnyebb eset, ráadásul anyámék se engednek meg mindent amit szeretnék de hidd el nekem nehezebb miattuk mint neked. Nekem kell miattuk szabadkozni, nekem kell megfelelni nekem kell esetenként hazudni. Köszi hogy azt mutatod ennyit érek

[kawaiipandazinemoney]

Nem bírom tovább...

Megakarok halni,nem akarok tovább élni így

Annyira szeretem de annyira😭😭😭 de nemtud semmitse lépni értünk.. semmitse! Nem érek ennyit neki!

A kocsi, a tetkó az fontosabb,meg amit ő szeretne!

Más pár meg mindent félretesz csak hogy ketten lakjanak...😭

De én tovább nemtudok várni,megakarok halni!

Ha nem adja meg nekem,inkább élni se akarok