#biztos hogy az egyik nyugdíjas bácsi volt | Explore Tumblr Posts and Blogs

dorakssid · 4 years

Text

UBUD Writers and Readers Festival 2019

Marha lassúnak bizonyult az Indonéz bürokrácia, az én esetemben meg mintha még inkább az lenne, szóval két hónappal a megérkezésem után egy rakás fénymásolattal meg igazolással indultam Balira, útlevél meg az ideiglenes tartózkodási engedély, a KITAS nélkül. Elég furán néztek a reptéren, amikor angol/ indonéz nyelven hosszas magyarázkodásba kezdtem arról, hogy mi is a helyzet a papírjaimmal és miért is nincs nálam semmi, ami amúgy szerintem kéne ahhoz, hogy felengedjek a gépre. Mint kiderült ez kizárólag engem érdekelt, a repteres ellenőrök tökéletesen elégedettek voltak egy darab kifejezetten rossz minőségű fénymásolattal az útlevelemről.

Szóval egész sokáig abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán el tudok menni Ubudba, az író-olvasó-gasztro-kult fesztiválra, amit akkor néztem ki magamnak, amikor épp lázasan hisztiztem az ágyamban, hogy miért nem történik velem semmi izgalmas. Ami nyilván hülyeség, de 39,5 fokosan egészen radikális gondolataim voltak

Az lett az egyik kimenetele az Ubudban eltöltött kb. egy hetemnek, hogy kicsit megértettem miről beszélnek az emberek, amikor a kultúrsokkot emlegetik, viszont nagyon nem gondoltam, hogy pont így meg itt fogom megtapasztalni.

Elég részletes képzést kaptam indonéziából még azt megelőzően, hogy megérkeztem volna, szóval azok a dolgok, amikről hallottam, aztán megtapasztaltam nem kifejezetten verték ki a biztosítékot, csak sok volt az ilyen aha pillanat, hogy ja akkor ez az amiről beszéltek nekem.

A kultúrsokk nyilván azokat a dolgokat érintően van, amik teljesen újak. Ezek olyan dolgok egyébként, amik szerintem földrajzi elhelyezkedésre, meg kultúrára tekintet nélkül minden helyzetben jelen tudnak lenni, szóval nem is igazán kultúrsokk, csak ilyen nagy sokkoló infó meg tapasztalat áradat, egy olyan közeget érintően, ami új. Mert mondjuk otthon is meglep mondjuk az amikor számokat látok meg infókat hallok arról, hogy akkor mégis milyen méreteket, meg formát ölt a bullying az online világban, pedig ugyanabban a kultúrkörnyezetben zajlik ahol én is élek, csak elsősorban meg jellemzően nem abban a korcsoportban van jelen ahol mozgok.

Szépen azzal a feltételezéssel érkeztem erre a fesztiválra, hogy na, majd itt lesz egy rakás fiatal meg feltörekvő író, érdekes témák, meg minden olyan ami kicsit felrázza a gondolkodásomat. Aha… Részben amúgy beigazolódott, csak a korcsoporttal lőttem mellé teljesen. Az ausztrál felső középosztály, vagy amúgy megtippelni sem tudom milyen osztály, éves nyugdíjas bulija volt ez elsősorban. Viszont a témák meg az előadók, a hangulat abszolút olyan volt, mint amilyenre számítottam meg szerettem volna, sőt meg még kicsit jobb is.

És itt volt az egyik sokk. Azok a 65 – 75 körüli emberek, akikkel eddigi életem során időt töltöttem mind szocializmust, meg rendszerváltást egészen közelről megélt, a jóléti társadalom és a jólét által nyújtotta kényelmet életük egy jelentős részében nélkülöző emberek voltak.

Persze, biztos vagyok benne, hogy ez is csak egy buborék a sok közül, nyilván nem tudom azt mondani, hogy akkor így néz ki a 70 fölötti ausztrál társadalom, de az biztos, hogy van egy ilyen szegmense is.

Elég durván rácsodálkoztam arra, hogy mennyire nagyon jól néznek ki. Látszott rajtuk a kor, de a bácsikák tök sármosak voltak, a nénik meg mind olyanok, mint Diane Keaton. Jó ez túlzás mondjuk, mert annyira menőn senki nem néz ki mint Diane Keaton, de mint mondjuk Julie Walters, a Mamma Miaban, aki amúgy pont egy írót a filmben.

Az is megdöbbentő volt, hogy a témák amikről szó volt olyanok voltak, amik jellemzően a fiatal ’millenial’ generáció tagjait mozgatják meg. Vagyis egészen eddig erről voltam meggyőződve. Gender, fenntarthatóság, a kortárs irodalom meg művészetek szerepe és ereje a politikában és a közéletben, solo traveling, metoo. És pont az a korcsoport hiányzott a fesztiválról, amelyik mondjuk, Budapesten jelen lenne egy ugyanilyen témájú bulin. Itt meg tömött sorokban ültek a kis hipszter szemcsis, szép fehér hajú, jegyzetelő, sketchelő nénik és bácsik és fogalmazták meg az elképesztően konstruktív és előremutató kérdéseiket a jellemzően tőlem pár évvel idősebb előadóknak. Elképesztő hangulata volt az egésznek és nem voltak eddig hasonló élményeim.

Ami meg Ubudot illeti nagyon nagyon sok kérdőjel maradt bennem a kis faluval kapcsolatban. Amikor megérkeztem tényleg minden sarkon rám jött a sírás annyira különleges a hely, a szentélyekkel, meg mindenféle lényeket ábrázoló szobrokkal. Mindenhol érezni a szantálfa füstölő szerintem iszonyatosan nyugtató illatát, ami a kis canang sarikból (levélből készített pici tálcán elhelyezett mindenféle virág meg édesség) jön, amiket a balinéz nők felajánlásként helyeznek el főleg a szobrokon, a szentélyek, meg üzletek bejáratai előtt, köszönetként az isteneiknek.

De az utcákon meg a bazárokban sétálgatva egy idő után feltűnt, hogy akik indonéz emberek hozzám szóltak mind valami szervezetett utat akartak ajánlani, sarongot vagy táncelőadásra jegyet eladni, taxival elvinni valahova végtelen pénzért. Szóval a sztereotípiával, hogy a helyiek a fehér emberekben, bulékben csak a pénzt látják itt sikerült találkozni, Jogjakartában meg az eddigi két hónap alatt nem.

A fesztivál témája a karma volt, ami a buddhizmusban és a hinduizmusban is jelen lévő alap filozófia. A balinéz emberek nagy része egyébként hindu vallású. A karma szerint bármit cselekszünk, annak oka van és következménye lesz. Nagyon cseles témaválasztás mert szerintem a világon bármiről lehet úgy beszélni hogy egy kicsi csavarás után a karmánál lyukadjunk ki, és ez látszott is mert eléggé szerteágazó, meg változatos előadások és pódiumbeszélgetések voltak, ahol az utolsó három mondat mindig arról szólt hogy ennek mi is a köze a karmához.

A fesztivál a világ 5. legnagyobb irodalmi fesztiválja, amin korábban például Nick Cave is részt vett, egyébként aki szeretné hogy úgy igazán meggyötörjék a lelkét hallgassa meg nyugodtan az új albumát. Idén ott volt a bácsi aki a feleségével megalapította Lonely Planetet, ami eredetileg Lovely Planet volt, csak elütötték a nyomdában. Megesik, hál istennek, mert így szerintem sokkal menőbb. Aztán beszélt az új szakácskönyvéről meg életéről Yotam Ottolenghi aki az egyik legsokszínűbb, meg érdekesebb gasztro arc szerintem a jelenlegi felhozatalból. Filozófiából doktorált, főz és ír sokat. A legújabb könyvére azt mondta, hogy írt valamit, amiből végre a nővére is tud főzni, az a címe hogy Simple. Válasz a könyv arra is, ami szerint egy Ottolenghi receptet pontosan három nap alatt lehet megfőzni. Első nap a bevásárlás, második a főzés, harmadik meg a mosogatás. Otthon már többször próbáltam főzni a Jeruzsálem című szakácskönyvéből, aztán szépen áttértem valami confort receptre, miután megláttam, hogy másfél oldalon keresztül sorolja a hozzávalókat.

Tök fontos volt szerintem, hogy elmentem ide mert sikerült úgy hazarepülni Jogjába, hogy akkor én most többet fogok olvasni (mind az összes könyvet amit megvettem annak ellenére, hogy se pénzem nem volt rájuk, se hely nem volt nekik a kézipoggyászomban), írni, főzni, a hallott témákkal egyáltalán foglalkozni, azokon gondolkodni és erre most pont minden időm megvan.

#indonézia #bali #ubud

0 notes

nemzetinet · 6 years

Text

Mezőkövesd Brooklynja – Gettósodás Tállai András városában

Tállai András nagyon odafigyel választókerülete központjára, Mezőkövesdre. A minap például a helyben különösen magas benzinárak miatt intézkedett, aminek hírértéke lett, még a Bloomberg is foglalkozott a matyó település üzemanyagáraival. Kevesebb szó esett viszont arról, hogy nemrég rendőröket vertek Mezőkövesd közepén. Abban a városrészben, ahol találkoztunk rongylábú szipusokkal és rettegő nyugdíjasokkal, láttunk drótra hajított csipketangát és kukából lakmározó macskát. Pedig ezeken a girbegurba utcákon egy gyönyörű skanzent sem lenne nehéz elképzelni.

Egy nyugdíjas asszony konyhájában ülünk; az asztalon Mezőkövesd város újságja, a címlapon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) mosolygó elnöke, Tállai András körül öltönyös potentátok állnak, kezükben átvágott nemzeti szalag. A fotó egyébként a Zsóry gyógy- és strandfürdő legújabb beruházásainak ünnepélyes átadóján készült. Tállai András választókerületében szinte mindennap van valamilyen ünnepi átadó. Ha valamelyiken nincs, akkor biztos, hogy a következőn több szalagot vág át a térség országgyűlési képviselője.

– Sokan szeretik itt Tállait. Mondják, hogy neki köszönhetően mennyit fejlődött Kövesd. Szökőkút van például a főtéren. Persze, ott van, de hát nyáron abban a szökőkútban fürdenek a… – mármost bocsásson meg, hogy így mondom, de hát mit csináljak, ha egyszer ez az igazság – cigányok.

Mezőkövesd közepén vagyunk, pár percnyi sétára a Matyó Múzeumtól, a „férfiutcákban”. Van errefelé Lehel utca, Gergely utca, Salamon utca, György utca és Dávid utca. Utóbbi végén történt meg a minap, hogy megtámadták a rendőröket. Az egyenruhások bejelentésre jöttek ki intézkedni, ám a gyanúsítottak ellenszegültek. Aztán gyanúsítotti oldalon volt trágárkodás és hivatalos személy rángatása, az intézkedők viszont gázsprét és bilincset vetettek be. Hivatalos személy elleni, csoportosan elkövetett erőszak bűntette miatt indult eljárás három fő ellen.

http://mno.hu/

Nagy ritkaság ez, mert ahogyan ebben a konyhában, úgy több férfiutcai házban is azt halljuk, hogy a közbiztonság csapnivaló errefelé, és rendőrök nem sűrűn jönnek ki a városrészbe.

– Most mire jó az, hogy nappal végigmegy itt egy rendőrautó? – kérdezi a Lehel utcában egy bácsi. – Hát legfeljebb abbahagyják a pitykézést!

http://mno.hu/

– Hogy mit?

– A pitykézést! Nem tudjátok, mi az? Hát megfogja az egyik a fémpénzt, rádobja a falra, lepattan. Jön a következő, az is fogja a maga érméjét, az is nekidobja a falnak. Az nyer, akinek a pénze közelebb esik le a falhoz.

– És mi ezzel a baj?

– Hogy ordibálnak közben! Meg a vakolat is hullik a falról.

A bácsi kertjébe meg pont érkezésünk előtt hullott be egy fecskendő.

– Már kedvem sincs kisöpörni onnan. Fényképezzétek le, ha akarjátok.

– Nem gondolt arra, hogy elköltözik innen?

– Hárommilliót ajánlottak ezért a házért. Kilencvenöt négyzetméter. Akkor már inkább benzint veszek és gyufát, aztán hadd égjen. De ennyiért nem adom.

Átmegyünk a Lehel utcából a György utcába, a névtelenséget kérő egyik bácsitól a másikhoz. Ő is sorolja, hányszor törtek be hozzá, hogy mennyiszer kellett félnie a „saját szülővárosában, a saját utcájában” például a szipusoktól, akikből „sok van errefelé”. Elmeséli, hogy mennyire nem ér semmit a magasított kerítés a kertje végében, ahonnan eltűnik minden, amit megtermelt.

http://mno.hu/

– Ez a rész Mezőkövesd Brooklynja – a férfi valószínűleg Harlemre gondolt, de így is értjük a párhuzamot. – Mennék el én is innen, de hova, hova, hova?

Mi speciel a Dávid utcába megyünk. Állítólag itt rángatták meg a rendőröket.

– Én nem tudok semmit, én dolgozni járok. De azt hallottam, hogy belelökték a rendőrnőt a patakba – mondja kérdésünkre egy bordó hajú asszony, és továbbsiet. Így nem tudjuk megkérdezni, hogy patak alatt azt az üres medret érti-e, amelyik mellett épp állunk. Illetve dehogy üres ez a meder. Van benne sár, tégla, sörös- és energiaitalos doboz, kétliteres borosflakon, gyerekcipő, döglött macska.

– Rendőröket vertek? Itt? Kijöttek ide? Elég annyi, hogy ha meghallják a címünkben, hogy Dávid utca, akkor… – mondja egy asszony szomorúan.

– A drogosok miatt?

– Hát miattuk is. Pedig tudja mindenki, szerintem a rendőrök is, hogy hol lakik a díler. Itt, nem messze a Salamon utcában.

– Díler? Mi azt hallottuk, hogy errefelé főleg hígítót szívnak a szipusok.

– Hát a díler ad nekik hígítót hitelbe. De megy itt a kamatos pénz is.

Az asszony viszont innen megy el. Maradnak Mezőkövesden, csak a férfiutcákat hagyják el. Pedig ez a városrész valaha nagyon szép lehetett, és ezt nem is nehéz elképzelni. Elég átmenni a város másik oldalára, a Kisjankó Bori utcába. Élő skanzent találunk ott: felújított, nádfedeles tájházak váltják egymást.

http://mno.hu/

– Most képzelje el, ha idejön egy turista a szép autójával, és valahogy idekeveredik a múzeumok helyett mondjuk a Lehel utcába! Mit fog az gondolni rólunk? – kérdezi felindultan a konyhaasztalon heverő Tállai-portré mellől anonim vendéglátónk, majd azzal folytatja, hogy ha a turista ki is jut valahogy Mezőkövesd főterére, akkor nem tud majd leülni, ugyanis ott nincs pad.

– Sejtik, miért nincs, ugye?

– Sejtjük.

– Pedig Mezőkövesd elvileg a turizmusból él.

– És mit tesz a város, hogy megakadályozza az itteni folyamatokat?

– Semmit – legyint az asszony, majd arról kezd beszélni, hogyan törtek be hozzá: tökéletes csendben surrantak be. Ekkor jut eszünkbe a 2013-as, ugyancsak mezőkövesdi eset, amikor arról számolt be egy bulvárlap, hogy betörők zajtalanul surrantak be egy itteni házba, és elvittek szinte mindent, ami mozdítható, még egy vázát is. A tulajdonos – a belügyi tárca akkori államtitkára – és családja is otthon tartózkodott, de senki nem ébredt fel. A Belügyminisztérium megerősítette a sajtóértesülést: valóban Tállai András otthonába surrantak be a tolvajok.

Egy rózsaszín papucsban és kólásüveggel a kezében flangáló asszonynak pedig követ dobáltak az udvarára, és a macskáját is bántották. Hogy kik, azt nem mondja meg. Fél ugyanis, hogy „veszi őt a kamera”. Próbáljuk megnyugtatni, hogy csak egy fényképezőgép van nálunk, de hajthatatlan. Az bizony veszi őt.

http://mno.hu/

– Nem jönnek ki a rendőrök, ha hívom őket, bezzeg ha egy magyarral történik valami!

– Akkor kijönnek?

– Nem mondom, mert tudom, hogy vesz a kamera.

A rendőröket ért inzultus helyszíne, a kanyargós Dávid utca házanként változik. Az egyik ingatlan előtt púposra tömött kukából falatozik egy tacskónyi méretűre hízott fekete macska; odébb gazzal sűrűn körbenőtt drótkerítésen égszínkék csipketanga világít; illetve árokparti akácfa ágán zászlóként lobog egy félbetépett, vodkás kartondoboz. A kusturicai díszletek között helyenként teljesen átlagos házak állnak. Előttük vagy udvarukon személygépkocsi, mint egy takaros és unalmas kertvárosban.

De találunk itt olyan portákat is, amelyeken alig kéne alakítani, és jöhetnének az iparművészek szőtteseket, cserépedényeket árulni. Vagy megvehetné őket az önkormányzat, és hirdethetne bérlakásprogramot, esetleg segíthetne a mezőkövesdi fiataloknak, mert jelenleg a városban nagyon nehéz bérleményt találni. Ez már Lukács Attila, a helyi jobbikos országgyűlési képviselőjelölt ötlete. Bízik benne, hogy történik majd valami a városrésszel, bár hozzáteszi, mindig csak akkor mozdul a település vezetője és testülete, ha ők akcióznak.

– Tállai András is csak akkor intézkedett a benzinár ügyében, amikor képviselőtársunk, Fügedi Richárd kiírta a Facebookra, hogy panaszt tesz a versenyhivatalnál kartellgyanú miatt, ugyanis nálunk úgy 40 forinttal volt drágább a benzin, mint a környéken.

Lukács elmondása szerint hasonló a helyzet a közbiztonság vagy a drog kérdésében is. Mindkettőt aggasztónak tartják, de különösen az utóbbi miatt aggódnak.

– Megesik, hogy az itteni gyerekek szipusat játszanak.

– Hogyan?

– Megtöltenek egy zacskót vízzel, és dülöngélnek. Nem csoda, hiszen a gyerekek mintakövetők, és hát ezt látják nap mint nap.

Nagy gondot okoz a férfiutcákon hagyott szemét is.

– Ott van például a malom. Az a drogosok egyik gyülekezőpontja. Régen markolóval kellett kitakarítani, ma már megcsinálják a közmunkások lapáttal. Az önkormányzati lapban erről persze nincs hír, nincsenek képek. Ha csak azt olvassa valaki, azt hiheti, hogy Mezőkövesd valahol Kelet-Svájcban van.

Szerettük volna Fekete Zoltán polgármestert is megszólaltatni cikkünkben, de időpontkérő ímélünkre sem válaszoltak.

Krisztoferrel viszont könnyen szót értünk, pedig a srácnak folyik a nyála vonalzóval nyírt szakállán. Orra vérzik, épphogy lát. A Dávid utcában támolygó szipus szerint hígítót szívni jó. Szorítja a kenyereszacskóba töltött, kanárisárga folyadékot, és csak szívja, szívja. Aztán vigyorogva felnéz piros sapkája sildje alól.

http://mno.hu/

– Nem kértek?

– Kösz, nem.

– Pedig jó! – Krisztofer itt meglódul, felcsúszik karján a pulóver, kikandikál alóla a tetoválás.

– Mi van rád varrva?

– Rám? Minden! Ez itt a Csikkes Jancsi – mutat az alkarján egy emberalakra.

– Ő ki?

– Haver.

– Ő is szipuzik?

– Persze. Mindenki – itt akkorát szippant a zacskóból, amekkorát csak tud. Táncolni kezd, de mozgása koordinálatlan. Lába rogyadozik, karja kuszán kalimpál, mintha önálló életre kelt volna. Krisztofer vigyorogva tűnik el a szemünk elől.

– Közbiztonság, itt? Hát hogy lenne, ha még ezt sem takarítják el! Kérem, tegyék bele az újságba ezt is itt! – mutat körbe a rendőrráncigálás helyszínén egy asszony. Amit ország-világ elé szeretne tárni, az a derékig érő Dávid utcai gaz a kiszáradt patak partján. Egy lakatlan és már lakhatatlan rom van itt csupán, de nem nehéz elképzelni, hogy pár év, és sok ilyen torzót találunk majd erre.

– Ott egy alkoholista lakik, kérem szépen. Amott egy nő, jó kis pipa.

– Pipa?

– Hát pipa. Értik, nem?

– Őszintén szólva nem igazán.

– Hát nő és pipa. Rakja már össze, ha egyszer újságíró, na!

Két anya jön az utcán, egyikük babakocsit tol. Miután a zsarukkal való incidensről kérdezzük őket, csak a fejüket rázzák, és sietősebbre fogják.

– Ne azt írják meg, hogy a rendőröket verik, hanem hogy a rendőrök verik a cigányokat! – szólnak oda nekünk.

– Megsúgom maguknak, hogy azért nem mondanak semmit, mert az ő férjüket vitték be. Ezek nemhogy a rendőröket, de egymást is megverik – mondja korábbi nyilatkozónk. De csak nagyon halkan, mert nem akar magának bajt.

Ezután egy házaspárral elegyedünk szóba.

– Tudja, inkább mi megyünk az unokákhoz, mint hogy ők jöjjenek ide, és lássák ezt – mondja az asszony.

– Néha tényleg szégyellem, hogy roma vagyok, de nem mindenki ilyen ám, mi például dolgozunk – húzza ki magát a férfi. Széttárt karja viszont arról tanúskodik, hogy nem ő lesz itt a nyarat csináló mezőkövesdi fecske.

– Nem segít Farkas Félix? – kérdezzük, utalva a Fidesszel szövetséges Lungo Drom mezőkövesdi illetőségű parlamenti szószólójára.

– Félix folyton Pesten van – legyintenek.

– Hova fog fejlődni ez a világ vagy ez az ország, ha ez így megy tovább? – kérdi a férfi, de az asszony felel helyettünk.

– Itten már finis van.

– A múltkor is alig tudott ide bejönni a tűzoltó, amikor égett ennek a háznak a kerti budija. Lángolt. A többiek meg csak álltak körben, és nézték, ahogy ég. Nem csináltak semmit, pedig nagyon közel volt a házhoz, nagy szerencse, hogy nem lett nagyobb baj.

Nem kérdezzük, hogy drogoztak-e a bámészkodók, vagy hogy egyáltalán maradt-e bármi abból a budiból. A szomszéd ház ajtajában fénytelen tekintetű, nevető férfi tűnik fel, de őt sem szólítjuk meg. Inkább gyönyörködünk kicsit a kémények közül kikandikáló, nemrég felújított templomtoronyban. Csak úgy ragyog, pedig már kezd sötétedni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.12.02.

Mezőkövesd Brooklynja – Gettósodás Tállai András városában a Nemzeti.net-en jelent meg,

#benzin #Jobbik #macska #Tállai András

0 notes