#antibiotikum-rezisztencia | Explore Tumblr Posts and Blogs

aitolvaso · 7 years

Photo

Ventilátor asszociált pneumonia kezelése – ESICM ajánlás

A 2005-ös Amerikai és a 2009-es Európai ajánlások óta hosszú idő telt el. Leginkább a multirezisztens kórokozók terjedése és a kezelésükkel kapcsolatos újabb eredmények miatt volt szükség egy új ajánlásra.

Azért is fontos Európai szintű ajánlás, mert az USA-ban (vagy Kanadában vagy Ausztráliában) más az MDR kórokozók mintázata, más az antibiotikum stewardship gyakorlata.

Az ajánlás nem egy átfogó irányelv, inkább egy fókuszált kérdésekre választ kereső „update”. Az alábbiakban a válaszokat és azok indoklását foglaltam össze.

Hasznos-e a disztális mintavétel vagy elég a proximális?

A bronchoscopos (vagy PBS) mintavétel - többnyire átmeneti – állapotrosszabbodáshoz vezethet és jelentős munkával, költségekkel jár. Az ilyen módon vett minta cserébe „pontosabb” eredményt ad. Ez mortalitásban vagy lélegeztetési időben nem nyilvánul meg az idézett vizsgálatok alapján, viszont mivel kevesebb fals pozitív eredményt hoz - majdnem fele annyi a pozitivitás, mint a sima trachea aspirátumból - ezért a beteg veszélyeztetése nélkül csökkenti az antibiotikum használatot. Hozzá kell tenni, hogy csak akkor, ha az antibiotikum indítás előtt végezzük és szisztematikus deeszkalációs protokollal kombináljuk.

Ezek miatt az irányelv javasolja a disztális mintavételt. (gyenge ajánlás, gyenge evidencia) Ez természetesen a gyakorlatban idő és eszközfüggő.

Lehet-e keskenyebb spektrumú antibiotikumokkal kezelni a korai és MDR rizikófaktor nélküli eseteket?

Ez alapvetően nem Magyarországra vonatkozik, hiszen úgy tűnik, ott ahol az MDR kórokozók aránya 25% feletti, ott eltűnik a korai és késői VAP közötti különbség, vagyis rezisztens baktériumokra már korai pneumoniában is számítani kell.

Akiknél nem magas a rezisztencia, ott az kezelhetik a következőkkel a korai VAP-ot, ha nincs egyéb rizikófaktor vagy sokk: ertapenem, ceftriaxon, cefotaxim, moxifloxacin, levofloxacin. Ebből talán a fluorokinolonok a legjobb választás, mert legkevésbé vezetnek további multirezisztens kórokozókhoz.

(gyenge ajánlás, igen gyenge evidencia)

Empírikus Monoterápia vagy Kombináció?

Az ezt vizsgáló cikkek, meta-analízisek többség nem találta előnyösebbnek a kombinált terápiát. Viszont ezekből a vizsgálatokból többnyire ki voltak zárva a szeptikus sokkos betegek. Az ezekre fókuszáló – noha kevesebb és még kevésbé jó minőségű vizsgálat – viszont úgy találta, hogy a súlyosabb szervdiszfunkcióval, multirezisztens kórokozóval, szeptikus sokkal szövődött esetek jobban járnak kombinált terápiával.

Az irányelv kombinált terápiát javasol, mely ESBL, Pseudomonas és szükség szerint MRSA-t is lefed, ha:

15% feletti becsült mortalitás

MDR rizikó

Szeptikus sokk

A kombináció egyik tagja antipseudomonas béta laktám (tazocin vagy karbapenem), melyet aminoglikoziddal vagy fluorokinolonnal (jellemzően aminoglikoziddal) javasolt kombinálni. Továbbá 25% feletti MRSA arány esetén vancomycin (vagy linezolid) is adandó. Lokális antibiogram alapján a kombináció állhat egyébként másból is pl. colomycin, tigecyclin stb…

(erős javaslat, gyenge evidencia)

A kombinációs terápia hosszú távú folytatása viszont jelentős toxicitással járhat (gondoljunk bele a gentamicin és vancomycin vesére gyakorolt áldásos hatásaira) így mielőbbi deeszakláció javasolt 3-5 napon belül.

Ha nincs szeptikus sokk, de van MDR rizikó és > 15% mortalitás, akkor monoterápiában olyan anti-Pseudomonas szer javasolt, ami a lehetséges gram negatív kórokozók 90%-át lefedi. Pl.: karbapanem, Tazocin, cefepim, levofloxacin, ceftazidim.

Az alábbi folyamatábra jól szemlélteti a javaslatot.

Meddig adjuk az antibiotikumokat? 10-14 vagy biztonságos a 7-10 is.

A rövidebb időtartam nem rontotta a mortalitást, kevesebb antibiotikum fogyott és kevesebb újrafertőződés volt MDR baktériumokkal. Ezek alapján 7-8 nap a javasolt terápiás idő a kórokozótól függetlenül. (gyenge javaslat, közepes evidencia)

A vizsgálatokból kizárták az immunszuprimált, cisztás fibróziban szenvedő, empyemás, tüdőtályogos, kavitáló vagy nekrotizáló pneumonáis betegeket így nekik hosszabb időre lehet szükségük.

Ha azonban a HAP valószínűsége kicsi (pl. alacsony CPIS score vagy klinikailag nem vagyunk bizonyosak) akkor 3 nap után megállítható az antibiotikum.

Rendszeres biomarker vizsgálat nem hasznos az antibiotikum adás megrövidítésére.

A releváns vizsgálatokban a PCT rendszeres ellenőrzésével sem sikerült 7-8 napnál jobban rövidíteni a teárpiát. Ez csak 14 naphoz képest lehetne hasznos.

Orális chlorhexidin (OC), Szelektív orális (SOD) vagy szelektív emésztőrendszeri (SDD) dekontamináció. Használjuk?

A leginkább az igen alacsony rezisztenciaviszonyokkal büszkélkedő Hollandiában használt SOD és SDD – ami ugye elsősorban enterálisan lokálisan aktív antibiotikumok adagolását jelenti, az SDD esetében kiegészítve vénással is – több vizsgálat szerint hasznos, csökkenti a szeptikus epizódok számát, javítja a mortalitást. Mégis nem terjedt el más országokban. Mindenki tart a rezisztens orgganizmusok kiszelektálódásától, különösen egy eleve magasabb MDR arányú osztályokon. Hogy ez megtörténik-e, azt az eddigi vizsgálatok alapján azonban sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet. Az irányelv javasolja a SOD-ot, de nem az SDD-t alacsony rezisztenciaviszonyok (<5%) és alacsony osztályos antibiotikum használat mellett (1000 dózis \ 1000 felvételi nap). (gyenge javaslat és evidencia)

Az orális chlorhexidin (OC) a szegény ember nyugati országok SOD-ja … volt... Amíg ki nem derült, hogy bár csökkenti a VAP előfordulását, de növeli a mortalitást. Hogy miért az nem világos – talán a mikroaspirált chlorhexidin tüdőtoxikus. Ezért aztán nem igazán használják és az irányelv sem adott ki egyértelmű javaslatot.

Ps. A karbapenemek alatt meropenemet és imipenemet értettem elsősorban. Ahol pseudomonas ellenes hatás szükséges, ertapanem természetesen nem jön szóba.

http://erj.ersjournals.com/content/50/3/1700582.long

#ESICM #VAP #HAP #guideline #antibiotics #combination

0 notes

pulzusspiritus-blog · 7 years

Text

Interjú a 2015-ös TDK-győztes Tököli Attilával

A Pulzus-Spiritusz munkatársai Tököli Attilával beszélgettek, aki színvonalas, „A BMEI0893 membránfehérje kötőzsebek bioinformatikai vizsgálata dokkolási kísérletekkel” című előadásával a zsűri elismerése mellett egy megosztott I. díjat is kiérdemelt a Gyógyszerésztudományi Kar TDK Konferenciájának Gyógyszerkémia, Szintetikus Kémia, Szerkezetvizsgálat alszekciójában. Szóba került kutatásának globális jelentősége, a gólyatábor haszna, a konferencia presztízse, és persze az örök kérdés is: „oktató vagy téma?”

P.S.: Itt ülünk Tököli Attilával, az idei TDK Konferencia egyik első helyezettjével. Ehhez hadd gratuláljak a Pulzus-Spiritusz nevében is.

T.A.: Köszönöm.

P.S.: Ennek az apropóján szeretnénk téged megkérdezni, hogy tudnád összefoglalni a témádat pár mondatban?

T.A. : Ez a téma első körben, az antibiotikum rezisztenciával szeretne foglalkozni. Különböző rezisztencia mechanizmusok vannak és ebből mi az egyiket vizsgáltuk. Először experimentális módszerekkel (tehát baktériumokon kísérletezve) próbáltuk vizsgálni ezt a jelenséget, de ez –több okból kifolyólag - nem sikerült. Mi E. coliban expresszáltatunk, de valószínűleg más expressziós rendszerre lenne szükségünk. Ezen kívül az általam vizsgált fehérje illetve az a baktérium (B. melitensis), amiben ez a fehérje benne van, az egy listás baktérium. Abban valószínűleg sikerülne az expresszió, de ez Amerikában ez egy bioterrorista ágensként van nyilvántartva. Bár nem tűnnek olyan durvának a tünetek, amit okoz, de borzasztó nehéz diagnosztizálni, nagyon hosszas a terápiája, ezért egy dolgozó embert 3-4 hónapra képes kiütni és mi nem tudtunk ilyen baktériumot szerezni, valamiért. (nevetés) Így hát bioinformatikai módszerekhez folyamodtunk, molekulamodellezéshez és fehérjeligandum dokkoláshoz. A bioinformatika vonalon eddig jutottunk el.

P.S.: Esetleg lesz majd arra lehetőség, mikor már bebizonyítottátok, hogy egy hatásos terápiához tudnátok közreműködni, hogy hozzájussatok ehhez a baktériumhoz?

T.A.: Valószínűleg nem. A labor infrastruktúránk ezt nem teszi lehetővé. De a hatásos terapeutikum kidolgozása lenne a végkicsengése az egész kutatásnak. A fehérje aktív centrumának a feltérképezése után, az lenne a logikus lépés, hogy tervezünk oda valamilyen hatóanyagot, ami a fehérjét gátolni tudja, de hát ez azért elég nehézkes, itt nagyon-nagyon sok, több 10 ezer vegyületet kéne screenelni ahhoz, hogy ez létrejöjjön és ez elég sok munka…

P.S.: Ezen a területen milyen jövőt látsz? Mi az, amit szeretnél elérni?

TA: Klinikusok nagyon riogatnak mindenkit az antibiotikum rezisztenciával. Különböző baktériumok egyre kevésbé reagálnak bizonyos terápiára, szépen kipumpálják, elbontják, fel se veszik az antibiotikumokat. Ennek a vizsgálatával nagyon sok kutatócsoport foglalkozik a világon. Esetünkben a Brucella melitensisnek rezisztenciájának megértése volt a cél. Ez a baktérium népegészségügyi szempontból annyira nem releváns, de maga a vizsgált rezisztencia mechanizmus egy viszonylag konzervált mechanizmus, hasonló analógián működik a legtöbb baktérium esetében. És ha sikerülne valamilyen áttörést elérni, vagy tudományosan releváns adatokat nyerni, akkor azokat publikálhatjuk, és ezzel hozzájárulunk az antibiotikum rezisztencia elleni harchoz. Igazából ez lenne a lényege az egész kutatásnak.

P.S.: Ameddig ellátsz, ezt a kutatást meddig szeretnéd vagy tudod majd folytatni?

T.A.: Hát én ellátok egyelőre az államvizsgáig aztán, ki tudja, hogy mi lesz.

PS: Értem. És egyébként, hogy jutottál arra, hogy TDK-zni szeretnél illetve hogy választottad pont ezt a témát?

T.A.: Másodéves voltam, amikor borzasztóan megszerettem a kémiát. Akkor a „Szerves 1” kollokvium után én el is mentem enzimkémiára, a Gyógykémre dolgozni. Ott voltam fél évet, plusz ott az egész nyarat ledolgoztam. Ez nagyon-nagyon megtetszett, viszont ahogy kezdtem jobban belelátni a tudomány világába rájöttem, hogy engem a fehérjék sokkal jobban érdekelnek és harmadév után átmentem Szakonyi Gerdához Gyógyszeranalitikára. Onnan aztán jött mindenféle nyalánkság, klónozás, fehérje expresszió, kristályosítás, baktériumokkal való munka, és ilyen hasonlóan érdekes dolgok, úgyhogy teljesen beleszerelmesedtem az ottani munkába. Immáron ötödik éve TDK-zom, igazából.

P.S.:Honnan hallottál egyáltalán a TDK-ról először?

T.A.: Gólyatáborban, Badacsonyban, egy akkor harmadéves főgólyát faggattunk a témáról és ő mesélt nekünk arról, hogy milyen intézetek vannak, ki mivel foglalkozik (mindegyik intézetnek megvan a kutatási profilja). Az örök kérdésekre egyből meg is adta a választ, meg se kellett kérdeznünk, hogy témát vagy témavezetőt érdemes választani. Ő azt tanácsolta, hogy témavezetőt érdemes választani. Én akkor már tudtam, hogy ezt meg akarom próbálni, mert világ életemben egy buzgó mócsing voltam és úgy voltam vele, hogy ezt is meg akarom nézni, milyen a kutatás világa. A gólyatábor többek között ilyenre is jó, hogy TDK-ról az ember így informálódjon. Az ominózus főgólya azóta PhD hallgató és nem mellesleg az én témavezetőm.

P.S.: Egyébként, ha már felmerült az örök kérdés: mit érdemes szerinted választani témavezetőt vagy TDK témát?

T.A.: Témavezetőt érdemes választani. Nyílván úgy lehet jól kooperálni a témavezetőddel, ha szimpatikus neked, és ha te is szimpatikus vagy neki. Nagy szerencsémre a mostani témámban valamennyire szabad kezet kaptam. Nem csak „megmondták”, hogy mit csináljak, hanem picit belekóstolhattam abban, hogy milyen az, amikor valamire kíváncsi vagy és te magad térképezheted fel azt.

P.S.: Hát ez nagyon pozitív hozzáállás. Az elismerésen kívül milyen pluszokkal jár a TDK maga?

T.A.: A legfontosabb a tudományos elismerés, előremenetel, ami miatt buzdítanám az embereket arra, hogy TDK-zannak. Mindamellett, hogy az ember jó eséllyel biztosíthatja a helyét PhD-sként a karon és foglalkozhat az által választott témával, a tanárok más szemmel fognak nézni rá, mint potenciális kutató kollégára. Ezen kívül egész szép pályázatokat lehet nyerni egy TDK konferencia helyezéssel mind hazai, mind nemzetközi szinten.

P.S.: Végezetül az elsősöknek tudnál-e esetleg valamit üzenni? Mikor érdemes elkezdeni? Minél hamarább? Kit lehet ezzel megkeresni?

T.A.: Nyugodtan keressetek meg engem.(nevetés) Egyébként minden intézet tárt karokkal fogadja az érdeklődőket, ha már van elképzelésetek, hogy mi érdekel, akkor nyugodtan becsöngethettek bármelyik intézetbe. Én azt tanácsolom - még ha az ember végtelenül ambiciózus is - akkor sem érdemes másodév előtt TDK-zni, mert nem rendelkeztek akkora tudással, illetve rálátással. Miután minden intézetnél hallgattatok valamilyen tárgyat elég rálátásotok lesz és el fogjátok tudni dönteni, hogy mi az, ami igazán érdekel, és mivel szeretnétek/tudnátok huzamosabb ideig foglalkozni. Ezen kívül a szakdolgozat szempontjából sem egy utolsó dolog a TDK munka, könnyedén megírhatjátok a szakdolgozatotokat a kutatási anyagotokból, illetve a TDK Konferencián jó helyezést elért hallgatóknak nem kötelező megvédeni a szakdolgozatukat. Tehát tessék szépen dolgozni, versenyezni és öregbíteni az Egyetem hírnevét! – csak ne a tanulás rovására. Mindezek mellett a kitartó TDK munka egyenes út a doktori iskola és a PhD fokozat megszerzéséhez, úgyhogy mindenkit csak bátorítani tudok.

P.S.: Remélem, ez minél több emberhez eljut. Nagyon szépen köszönjük az interjút.

T.A.: Szívesen.

2015

#2015 #interview #interjú #tdk #tököli attila #kutatás #pulzus #pulzusspiritus #szeged #szte #szote #egyetem #hallgató #lap #magazin #áok #orvos #fok #fogorvos #gytk #gyógyszerész #info

0 notes

nemzetinet · 7 years

Text

Világméretű járványt okozhat a legyőzhetetlen baktérium

Amerikában megölte első áldozatát az a baktériumtörzs, amelynek elterjedésétől világszerte rettegnek a fertőző betegségekkel foglalkozó orvosok. Ez a kórokozó ugyanis ellenáll minden ismert antibiotikumnak. Mivel az elmúlt évtizedekben felelőtlenül használtuk az antibiotikumokat, egyre több ellenálló baktériumtörzs jelenik meg. Ezek pedig biztosan sokkal több embert ölnek majd meg, mint a terroristák, repülőgép-szerencsétlenségek és minden egyéb, amitől az emberek félni szoktak. Ez a fenyegetés valamiért mégsem izgat szinte senkit.

Tavaly augusztusban egy hetvenéves nőt szállítottak a nevadai Reno egyik kórházába. Nem sokkal korábban tért haza hosszú indiai útjáról. Szisztémás gyulladásos szindrómát állapítottak meg nála: egész szervezetében gyulladások alakultak ki, és szinte minden szerve leállni készült. A laborban kimutatták, hogy nagyon veszélyes baktérium, a Klebsiella pneumoniae támadta meg. Ez a kórokozó az összes ismert antibiotikumnak ellenáll. A beteget azonnal elkülönítették a kórházon belül, és előírták, hogy csak különleges védőfelszerelésben szabad megközelíteni. Hiába tesztelték a beteg kitenyésztett mintáit 26 különféle antibiotikummal, meg sem kottyantak a baktériumoknak. A nőnél hamarosan szepszis, más néven vérmérgezés lépett fel, az orvosoknak pedig tehetetlenül kellett végignézniük, amint szeptember elején meghal. Az amerikai betegség-ellenőrző központ (CDC, nagyjából az ottani tisztiorvosi hivatal) most hozta nyilvánosságra az esetet.

Lassú és alattomos

Bár évek óta hallani antibiotikumoknak ellenálló (multirezisztens) baktériumtörzsekről, közülük eddig egy sem ölt meg Amerikában senkit. Némi megnyugvást adhat ugyan a helyieknek, hogy a tesztek szerint a nő egyértelműen Indiából hurcolta be a fertőzést, és a kórházban nem kapta el tőle senki, de ez nem lesz így örökké. A világjárványok sok évezredes története bizonyítja, hogy a kórokozók nem ismernek országhatárokat, és még azokban a korokban is eljutottak a föld legeldugottabb zugaiba, amikor nem röpködhettek az emberek néhány óra alatt a világ egyik végéből a másikba. Arra ugyan nem kell számítani, hogy egy-két hónapon belül az összes baktérium megtanul védekezni az antibiotikumok ellen, de bizonyos értelemben épp a fenyegetés alattomos lassúsága teszi még égetőbbé a veszélyt.

A Klebsiella pneumoniae baktérium elektronmikroszkópos képe Fotó: Niaid / Flickr

Az emberek a múlt század közepe óta megszokták, hogy az antibiotikumok megvédenek a baktériumoktól. A második világháború idején elkezdték tömegesen alkalmazni az Alexander Fleming által felfedezett penicillint, amely maga volt az ellenállhatatlan csodaszer. Azok a fertőzések, amelyek korábban jórészt halálosak voltak, a penicillin hatására néhány nap alatt tünetmentesen gyógyíthatóvá váltak. A bakteriális betegségek egyik napról a másikra lekerültek a vezető halálokok listájának elejéről, nem csoda, hogy sokan a védőoltások mellett az antibiotikumokat tartják az emberiség legnagyobb felfedezésének. Csakhogy az evolúció nem állt le. A baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak. És minden egyes nemzedékük kissé más genetikai állománnyal rendelkezik, mint elődei. A rengeteg baktérium között előfordulnak olyanok is, amelyeket a megváltozott (mutálódott) génjeik korábban ismeretlen védelmi apparátussal ruháznak fel, ezért nagyobb valószínűséggel maradhatnak életben a korábban totális méregnek számító antibiotikumok „támadása” közepette is. Az életben maradt baktériumok tovább osztódnak, és így generációról generációra nagyobb részét adják a teljes populációnak. A változások terjedésének sebességét azonban mi, emberek is befolyásolni tudjuk. Ha túl sok antibiotikumot használunk – gyakran teljesen szükségtelenül –, azzal számos alkalmat biztosítunk a baktériumoknak, hogy védelmet fejlesszenek ki a gyógyszerek ellen. Ha nem visszük végig az antibiotikum-kúrát, életben hagyunk néhány kórokozót a szervezetünkben, amelyek újra osztódni kezdenek, közöttük pedig többen lesznek az ellenálló változatok.

Fleming zsenialitását mutatja, hogy szempillantás alatt átlátta, milyen következményekkel járhat az antibiotikumok hibás használata. Még akkor szót emelt ez ellen, amikor senki sem törődött az akkor beláthatatlanul távolinak tetsző jövővel. 1945-ben, Nobel-díja átvétele után nem sokkal ezt nyilatkozta: „Az a meggondolatlan ember, aki az antibiotikum-kezeléssel játszadozik, morálisan felelős annak a haláláért, akit egy penicillinrezisztens baktérium támadott meg.” Ennek ellenére még ma is rendszeresen szednek az emberek antibiotikumokat vírusfertőzésre, holott már az általános iskolában is tanítják, hogy ezeknek a szereknek semmi hatásuk nincs a vírusokra. Tévhit, hogy az antibiotikumok örökre védelmet biztosítanak nekünk.

A ráknál is gyilkosabb

Sokan csak most, a nevadai nő halálhírére kapták fel a fejüket, pedig a baj sok-sok évvel ezelőtt kezdődött. Mára ott tartunk, hogy az egyáltalán nem túlzó előrejelzések szerint 2050-re a rezisztens baktériumok több embert fognak megölni a világon, mint a rák. Amint a Forbes szerzője is kiemeli, az új antibiotikumok fejlesztői nem képesek lépést tartani az újabb és újabb multirezisztens baktériumtörzsek megjelenésével. Meglepően kevés új antibiotikum várakozik arra, hogy a sikeres tesztelést követően bekerüljön a klinikai gyakorlatban alkalmazható szerek közé. Ennek főként gazdasági okai vannak. Antibiotikumot fejleszteni nem éri meg a nagy multinacionális gyógyszercégeknek.

A bakteriális fertőzések (egyelőre még) főként olyan, harmadik világbeli helyen szednek tömegesen áldozatokat, ahol rossz a higiénia, és alapvetően szegények élnek. Ők nem fogják megvenni dollárezrekért a legmodernebb készítményeket. Emellett a közegészségügyi hatóságok (természetesen nagyon helyesen) csak akkor kezdenek új antibiotikumot alkalmazni, amikor a régi már hatástalanná válik, így próbálják a rezisztencia kialakulását késleltetni. Viszont a raktárba helyezett és nem fogyasztott gyógyszerek nem hoznak bevételt a gyógyszercégeknek, így ez az üzletág nem jövedelmező számukra.

A nyugati civilizáció csak most kezd ráébredni a mindennek ellenálló baktériumok jelentette fenyegetésre. De még – hangozzék ez bármily szívtelenül – nem halt meg elég nyugati (fehér) ember ahhoz, hogy a társadalom hajlandó legyen sok milliárd dollárt áldozni erre a célra. Ez a hozzáállás akkor is általános, ha valójában csak illúzió, hogy a rezisztens baktériumok nyugaton még nem jelentenek problémát. Amerikában évente 26 ezren halnak meg ellenálló kórokozók miatt, amelyeket legtöbbször a kórházakban szednek össze. A gyógyszercégeknek mégis sokkal jobban megéri az idős (és nagyobb eséllyel tehetős) embereket támadó betegségek, például az Alzheimer-kór vagy a rák elleni szereket fejleszteni, hiszen azokra van fizetőképes kereslet.

Kelly és Ryan Breaux szuperbaktérium miatti fertőzésben elhunyt lányuk, Emma fényképével 2016. június 16-án a louisianai Breaux Bridge-ben Fotó: Edmund Fountain / Reuters

Néhány napja a nevadai halálesettől függetlenül közöltek egy tanulmányt a világ egyik legfontosabb tudományos folyóiratában, az Amerikai Tudományos Akadémia Közleményeiben (PNAS) arról, hogy a kórházakban a korábban gondoltnál nagyságrendekkel szélesebb körben terjedhetnek a rezisztens baktériumok, olvasható a The Wall Street Journalban. Négy, amerikai kórházban ápolt, ellenálló baktériummal fertőzött beteg mintáiból tenyésztettek ki kórokozókat, és kiderült, hogy a baktériumok genetikailag eléggé távol állnak egymástól. Ez arra utal, hogy a betegek nem egymást fertőzték meg, hanem sok köztes baktériumhordozón keresztül jutott el hozzájuk a fertőzés. Minthogy a baktériumok nem mindenkiben okoznak betegséget, könnyen előfordulhat, hogy sokan úgy terjesztik a mikrobát, hogy maguk sem tudnak róla, milyen fenyegetést jelentenek másokra. Ez hatalmas veszélyt jelent, hiszen a fertőzés láthatatlanul alakulhat járvánnyá.

Vörös királynő

De nem csak az emberek által szükségtelenül, szakszerűtlenül szedett antibiotikumok okoznak bajt. Az Egyesült Államokban ma az antibiotikumok nyolcvan százalékát az állattenyésztésben használják. Mintha nem lenne holnap. A teljesen egészséges állatokat antibiotikumokkal kezelik, megelőzendő, hogy egy esetleges bakteriális járvány nagy pénzügyi veszteséget okozzon, pedig az antibiotikumokat kezdetben senki nem megelőző kezelésnek szánta.

A haszonállatoknak adott antibiotikumok veszélyességét az MCR–1 aggasztó története világítja meg igazán. Létezik egy egészen régi antibiotikum, a kolisztin. Sokáig nem használták emberen, mert súlyos mellékhatásai vannak, például veseelégtelenséget okoz, írja a The Atlantic. Helyette sokkal „jobb” antibiotikumokat fejlesztettek ki. Mára azonban a baktériumok rezisztenssé váltak a jó antibiotikumokra, a kolisztin viszont – minthogy évtizedekig nem találkozhattak vele – továbbra is ellátja a bajukat. Eljött a kolisztin reneszánsza, mert sok bakteriális fertőzéssel szemben az jelenti az utolsó mentsvárat.

Kínában soha nem kezeltek embert kolisztinnel, viszont mindig is tonnaszámra adták a szert a disznóknak, mert az alacsony dózisú antibiotikumok hatására javul az állatok termelékenysége. (Ugyanezen okból a világ minden táján használják.) Ennek a gyakorlatnak meg is lett az eredménye. Két éve kongatta meg a vészharangot a The Lancet orvosi folyóirat: Kínában felfedeztek egy gént, az MCR–1-et, amely könnyen terjed, és rezisztenssé teszi a baktériumokat a kolisztinre. De ez még nem a legrosszabb hír. Kínai kutatók azt is kimutatták, hogy a rezisztens baktériumtörzs rövid idő után az emberben is megjelent. A következő évben kiderült, hogy a gén Malajziában, Vietnamban, Dániában, Spanyolországban, az Egyesült Államokban is megjelent, és az érintett országok listája hetente bővül.

Az antibiotikumnak ellenálló mikrobákkal folytatott harc tipikus példája az evolúcióban gyakori „Vörös királynő” effektusnak. Az elnevezés Lewis Carroll Alice Tükörországban című regényéből származik: a Vörös királynő birodalmában mindenkinek folyamatosan futnia kell ahhoz, hogy egy helyben maradjon. Az elmélet szerint a folytonosan evolválódó ellenséggel teli környezetben csak akkor képes egy élőlény életben maradni, ha maga is folyamatosan alkalmazkodik az állandóan változó kihívásokhoz. Nincs elvi okunk azt gondolni, hogy képtelenség új, hatékony antibiotikumokat kifejleszteni az ellenállóvá vált baktériumok ellen, de ehhez folyamatos fejlesztésekre van szükségünk. A kutatásokra pedig hatalmas erőforrásokat kellene áldozni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 11.

Világméretű járványt okozhat a legyőzhetetlen baktérium a Nemzeti.net-en jelent meg,

#fertőzés #járvány #kereslet #terroristák #védőoltások

0 notes