#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Peter Gabriel: i/o

Peter Gabriel: i/o - https://metalindex.hu/2024/01/21/peter-gabriel-i-o/ -

Idén lesz 50 éve, hogy a Genesis kiadta utolsó albumát Peter Gabriel énekével, a mára kultikus státuszba emelkedett koncepciózus művet, a ’The Lamb Lies Down On Broadway’-t. A következő évtizedekben – a filmzenei kiadványokat is beleszámítva – 15 lemezt adott ki a művész. Nagyon sokáig készült ez az alkotás, hiszen vannak olyan részek, melyeket már 1995-ben rögzített. Sokáig érlelte a dalokat, de megérte a várakozás. Már az első meghallgatáskor nyilvánvaló volt, hogy Gabriel ezúttal sem akart visszatérni a Genesis veretes progresszív rockjához, a zene stílusa – az énekdallamok mindenképpen – inkább a nyolcvanas évek nagy sikerkorszakát, a hatalmas közönségsikert hozó ’So’ album világát hozza, azonban én a szerzeményeket összetettebbnek, komolyabbnak hallom. Tipikusan ilyen a Road To Joy és az Olive Tree felszabadult, boldog zenéje, amely engem részben Paul Simon akkori ’Graceland’ albumának hangulatára is emlékeztet. Persze hallunk másfajta kompozíciókat is: a So Much egy remek lírai ballada Gabriel emocionális énekével. Szimfonikus megoldások is felcsendülnek, mint például a Playing For Time-ban és a filmzenére emlékeztető Four Kinds Of Horsesban.

Modern zene, sokféle billentyűs hangszer hallható, effektekkel teletűzdeltek a szerzemények, a dobot több esetben mellőzi, helyette hangminták kattognak, egyes helyeken mindezekre rájön a szimfonikus hangszerelés. Mégse gondoljuk azt, hogy valamiféle lelketlen gépies anyag készült. Egyszerűen arról van szó, hogy a jelenkor technikai feltételeit 100 százalékban kihasználták. És itt a kulcsszó, a technikát csak használták, az alkotási folyamat szolgálatába állították, egy nagyon fontos emberi tényező, a kreativitás került előtérbe. Gabriel totálisan szabadjára engedte a fantáziáját, mindent kihozott a lemezstúdió adta lehetőségekből. Számos zenész közreműködik a dalokban, azonban említsünk meg öt olyan nevet, akikkel korábban is együtt dolgozott Gabriel, akik formálták zenéjét. Tony Levinnel már szólópályája kezdetén összejött, együttműködésük a basszusgitárossal azóta is töretlen. Steve Gadd-del az ezredforduló óta kollaborálnak, a dobzseni ezúttal nem üti a hangszert, hanem ütőseffekttel járul hozzá a produkcióhoz az utolsó dalban. Manu Katché viszont valóban dobol – igaz, hogy nem minden szerzeményben –, vele a ’So’ óta tart az együttműködés. Brian Eno, az ambient zene egyik atyja már 1974-ben, a Genesis ’The Lamb…’ lemezén is játszott, most újra egymásra találtak, és David Rhodes gitárossal is a harmadik szólóalbum óta dolgoznak együtt, bár itt a gitárt keveset halljuk.

A szövegek üzenete most sem elhanyagolható, a sorokban megjelenik a világunk, a nem látható kozmosz, az univerzum, és mindig visszaköszön az a gondolat, hogy az ember csak egy kis porszem. „Csak a mindenség része vagyok” – szögezi le Gabriel a címadó szerzeményben. A Four Kinds Of Horsesról elsőre az apokalipszis négy lovasa ugrik be, hiszen maguk a lovasok szerepelnek a sorokban, ám itt egy békésebb, talán vágyottabb, hittel teli világról szól az üzenet. A megszólalásban teljességgel az elektronikára hagyatkozó Love Can Heal már a címében is békét sugall, végül a beszédes című Live And Let Live-ben elhangzik a végső gondolat egy 73 éves bölcs művésztől: „Amit teszünk, akik vagyunk, a dolgok aszerint alakulnak – majd így folytatja, – Rakd le a terhed, rakd le a fegyvert!” Gabriel azonban nem elégedett meg a lemez egyféle hangzásával, az anyag elkészült „bright” és „dark” mixben is. Nekem a második megszólalás jobban tetszik, sokkal teltebb, jobban betölti a teret, a dalok a sötét megszólalással nyerik el igazi formájukat. A világos megszólalás az én hallójárataimnak vékony, kicsit tompább.

Összegzés:

„Ezen az albumon a művészetet és a zenét akartam egymáshoz kapcsolni” – írja a fülszövegben Peter Gabriel. És valóban, olyan szinten fűzte egymásba a dallamokat, építette fel a hangszerelést és énekelt rá jellemző költői szövegeket a zenei alapokra, hogy azt tényleg csak a művészet mértékegységével lehet értékelni. Elképesztően gazdagon hangszerelt lemez. Nem popzene, nem rockzene, ilyet csak Peter Gabriel tud. Utánozni ne is próbálja senki, úgysem fog menni!

Pontszám: 9

Megjelenés: 2023 Kiadó: Real World Records Stílus: art rock Származás: Anglia

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: 2 CD, 2 CD + Blu-ray, 2 LP/bright-side mix, 2 LP/dark-side mix

Zenészek:

Peter Gabriel – ének, vokál, billentyűs és ütőhangszerek, charango

David Rhodes – gitárok, vokál Tony Levin – basszusgitár Manu Katché – dobok Ged Lynch – ütőhangszerek Tom Cawley – zongora Evan Smith – szaxofon Josh Shpak – trombita Melanie Gabriel – vokál Ríoghnach Connolly – vokál Jennie Abrahamson – vokál Linnea Olsson – cselló Angie Pollock – szintetizátor Brian Eno – szintetizátor, ütőhangszerek, gitár, ukulele Oli Jacobs – szintetizátor, zongora, tamburin Don-E – bass synth Katie May – gitárok, ütőhangszerek, szintetizátor Richard Evans – furulya, mandolin Hans-Martin Buff – ütőhangszerek, szintetizátor Ron Aslan – szintetizátor Oli Middleton – ütőhangszerek Paolo Fresu – trombita Steve Gadd – brush loop

Dalcímek:

01. Panopticom 02. The Court 03. Playing For Time 04. i/o 05. Four Kinds Of Horses 06. Road To Joy 07. So Much 08. Olive Tree 09. Love Can Heal 10. This Is Home 11. And Still 12. Live And Let Live

#Hírek #Lemezkritikák

[mystrea]

Best of 2014 - Lemezkritikák

Többet szerettem volna, idén ennyi jött össze - tetszési sorrendben jöjjenek az idén "elemzett" albumok:

Kiasmos: Kiasmos (9,5/10)

Federico Albanese: The Houseboat and the Moon (9/10)

Temples: Sun Structures (9/10)

Birds of Passage: This Kindly Slumber (8/10)

Never Sol: Under Quiet (8/10)

John Lemke: Walizka EP (8/10)

Carlos Cipa & Sophia Jani: Relive EP (8/10)

Anastacia: Resurrection (6/10)

#best of 2014 #lemezkritikák #reviews of 2014 #kiasmos #temples #federico albanese #birds of passage #never sol #john lemke #carlos cipa #sophia jani #anastacia #ep #albums #review #album review #phenomenon #denovali #denovali records

[metalindex-hu]

D’Virgilio, Morse & Jennings: Sophomore

D’Virgilio, Morse & Jennings: Sophomore - https://metalindex.hu/2023/11/10/dvirgilio-morse-jennings-sophomore/ -

Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings első közös alkotása, a ’Troika’ megjelenése kapcsán még úgy tűnt, hogy egyszeri projekt lesz hármójuk együttműködése. Magam sem hittem volna, hogy az első megjelenése után bő egy évvel már a másodikat is bejelentik. A földrajzi távolság a mai korban már nem akadály, így ott folytatta a közös munkát a 3 zenész, ahol egykor abbahagyták. Az év egyik legjobban várt lemeze lett számomra a ’Sophomore’, mert biztos voltam benne, hogy Nick, Neal és Ross magasabb szintre lép.

Azt tudtam, hogy akusztikus hangszerekre, jó hangszerelésekre, nagyszerű éneklésre, jól kidolgozott háromszólamú vokálokra ezen az új lemezen is számíthatok, de a ’Sophomore’-on hallottak megleptek! Ez a három kiváló zenész ezúttal teljes harmóniában, egy zenekarként írta meg új dalait, amelyekhez bőven kihasználták a stúdió adta lehetőségeket. Bőven hallhatunk billentyűs betéteket, elektromos gitárokat ezekben az új dalokban. A Crosby, Stills And Nash-féle irányvonal egyesült a Spock’s Beard-féle hangzásvilággal.

A nyitó Hard To Be Easy tökéletes példa arra, hogy ez a trió mire képes 2023-ban. Az elején még egy könnyed akusztikus, tábortüzes hangulatot hoz a dal, de a közepén már megérkeznek a plusz hangszerek, mint az orgona és a kíséretet játszó elektromos gitár is. Ének terén jól hallható, hogy ezúttal közös produkcióról van szó. A következő ilyen gyors tempójú szerzemény a Tiny Little Fires, amely kicsit country beütésű lett. Ross nemcsak ének terén vált főszereplővé, hanem a xilofonon hallható témával is. Jó hallani, hogy a Haken frontembere ennyire otthonosan mozog ebben a stílusban, jól áll neki ez a fajta könnyedség. Ha már country, jöhet a meglepetés, a steel gitárral megszólaló Right Where You Should Be. A végén pedig levezetésképpen Ross előadásában is meghallgathatjuk a dalt, az alternatív bónuszverzióban. A lemez kakukktojása a Mama, amely egy igazi gyors tempójú rockdal. Neal a talk box-os díszítést választotta ezúttal. Ének terén itt Nick viszi a prímet, miközben a Queen világát megidéző háromszólamú vokálokat hallhatunk. Az, hogy a trió nyitott ebbe az irányba, szerintem jót tett a lemeznek, sokkal változatosabb, mint az előző. A lemez vége felé érkező Walking On Water pedig visszakanyarodik az akusztikus vonalhoz.

A ’Sophomore’ lassú nóták tekintetében is nagyszerűeket hozott. A ’Troika’-n több olyan dal volt, amely Neal bármelyik szólólemezén elfért volna gond nélkül, akárcsak az itt első kislemezként bemutatkozó Anywhere The Wind Blows. De a másodéves D’Virgilio, Morse & Jennings formáció hozott még olyan alkotásokat, melyeken keresztül Neal érzelemvilágába élhetjük bele magunkat. Ilyen a The Weary One, melyet két verzióban is megismerhettem, hiszen a bónuszok között helyett kapó alternatív változatot is tartalmazta a digitális promócsomag. Itt a lemezverziótól eltérően nincs vonós betét, de úgy is mondhatnám, hogy egy szál gitáros változat, ami mellett tökéletesen hallhatjuk a nagyszerű éneklést.

Összegzés:

Nick D’Virgilio, Neal Morse és Ross Jennings második lemeze is igazi örömzene. Változatos és könnyed, újabb bizonyíték arra, hogy néha az egyszerűbb szerkezetű muzsika jobb élményt adhat, mint a túl komplikált. Számomra a ’Sophomore’ 2023 egyik kiemelkedő alkotása!

Pontszám: 9

Megjelenés: 2023 Kiadó: Inside Out Music Stílus: akusztikus Származás: nemzetközi

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: CD és vinyl

Zenészek:

Nick D’Virgilio – ének, dob, ütőhangszerek, akusztikus gitár, ukulele, elektromos gitár, basszusgitár Neal Morse – ének, billentyűs hangszerek, akusztikus gitár, elektromos gitár Ross Jennings – ének, akusztikus gitár, elektromos gitár, basszusgitár, billentyűs hangszerek, xilofon

Gideon Klein – steel gitár Yulia Jennings – vokál Sophia D’Virgilio – vokál

Dalcímek:

01. Hard To Be Easy 02. Linger At The Edge Of My Memory 03. Tiny Little Fires 04. Right Where You Should Be 05. The Weary One 06. Mama 07. I’m Not Afraid 08. Weighs Me Down 09. Walking On Water 10. Anywhere The Wind Blows 11. Right Where You Should Be (Alternatív verzió) (bónuszdal) 12. The Weary One (Alternatív verzió) (bónuszdal)

#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Marillion: Seasons End (1989/2023)

Marillion: Seasons End (1989/2023) - https://metalindex.hu/2023/10/07/marillion-seasons-end-1989-2023/ -

Más bandákhoz hasonlóan a szokásos traumán ment át a Marillion, amikor Fish elhagyta őket. Ha egy ilyen karizmatikus énekes, mint ő, faképnél hagy egy zenekart, sok esetben a vége a csapat működésének. Ugyan megpróbálják a lehetetlent, a frontember pótlását, de ez többnyire nem vezet eredményre. Akad persze néhány kivétel, például a Marillionnak sikerült, hiszen Steve Hogarth személyében – igaz, hogy egy teljesen más karakter – egy szintén nagy formátumú énekest hoztak be a zenekar közepébe. Nem lettek a koncertjeik olyan teátrálisak, mint Fishsel, bár Hogarth is előadja, elmeséli a dalokat, ő erősebben koncentrál magára az énekre. Ha figyelmesen meghallgatjuk a ‘Seasons End’ dalait, kidolgozottabbak az énektémák, több a lírai rész, a billentyűs téma, mint a Fishsel készült albumokon. Nem, semmivel sem rosszabbak, ez a lemez másképp szól. Nem gyökeresen másképp, csak egy picit befogadhatóbb lett a muzsika. Ez a már említett másféle ének miatt hallható leginkább. Olyan gördülékenynek hat az egész anyag, semmi erőlködés, a zene sodró, dinamikus. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy még Hogarth érkezése előtt, Fish idejében jó pár zenei alap elkészült ezek közül, így volt mire építkezni az új albumnál. „Mintha nyaraltunk volna – emlékezett vissza Ian Mosley dobos –, mindennap teniszeztünk vagy léghajóztunk.”

Az új lemezt a zsűri jól fogadta, ahogy az új frontembert is, akivel stabilizálódott a felállás, hiszen majdnem 35 éve nem volt személyi változás a Marillion berkeiben. Fishhez hasonlóan Hogarth is vállalja a hírvivő szerepét, ő jegyzi a szövegeket. Ezek is költői szépségűek, de jobban ragaszkodnak a valósághoz, bennük hamarabb felismerhető a világunk. 1989 és 1997 után harmadszor is kiadták a ’Seasons End’-et, az új megjelenéssel nemcsak a hang, de a külső is megújult. Egy másik, sötétebb hangulatú csomagolást kapott a kiadvány, a kísérőfüzetben levő grafikákban keveredik múlt és jövő, fikció és valóság és a szövegeket is figyelemmel kísérhetjük az album hallgatása közben. Az újkori progresszív rock egyik gyöngyszeme. Az újrakiadás hazai forrásból CD, vinyl, 3 CD+Blu-ray és ötlemezes vinyl box formátumban szerezhető be.

#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Metal Church: Congregation Of Annihilation

Metal Church: Congregation Of Annihilation - https://metalindex.hu/2023/06/23/metal-church-congregation-of-annihilation/ -

A Metal Church története – az életművével ellentétben – nem túl irigylésre méltó sztori. Az 1980-as megalakulásuk óta rengeteg nehézségen és számtalan tagcserén mentek keresztül, ami sajnos időnként gyengébb lemezeket is eredményezett. Nem egységesen magas az anyagaik színvonala, de vannak olyan csúcspontok, amelyekkel mélyen bevésték magukat a heavy metal történetébe. Az én kedvenc korszakom tőlük az első Mike Howe-éra, amely időszakban sikerült megalkotniuk három definitív albumot (’Blessing In Disguise’, ’The Human Factor’, ’Hanging In The Balance’), amelyek azóta is hivatkozási alapként szolgálnak, ha szóba kerül a zenekar. Természetesen hasonlóan értékes a David Wayne fémjelezte első két lemez (’Metal Church’, ’The Dark’) is, amely megalapozta a zenekar hírnevét, de számomra mindig is Mike Howe marad „a Metal Church-énekes”. Ezért is fogadtam kitörő örömmel 2015-ben a visszatérését és a ’XI’ című albumot. A korong ugyan a világot nem váltotta meg, de azért sikerült valamit visszahoznia a múltból, amely hasonló érzelmeket váltott ki bennem, mint amikor először hallottam a ’The Human Factor’-t. Sajnos a második Howe-korszaknak tragédia vetett véget és én nem is nagyon bizakodtam abban, hogy a mindig karakán kitartásáról híres Kurdt Vanderhoofnak még mindig lesz elég ereje ahhoz, hogy folytassa a zenekar történetét.

Persze önmagához hűen nem adta fel ilyen könnyen és némi szusszanás után csatasorba állította Marc Lopes énekest, aki leginkább a Ross The Boss frontjáról lehet ismerős. Az énekesváltás mindig nehéz, de azt hiszem, hogy Lopes jó választás volt, amelyre a bizonyíték a ’Congregation Of Annihilation’ dalaiban rejlik.

Nem adja könnyen magát az anyag. Az első feladat, hogy elvonatkoztassunk a múlttól és adjunk egy esélyt Lopesnek, aki mindent megtesz, és úgy gondolom, hogy sikerült neki elsajátítani a Metal Church szellemiségét. Hangja szigorúbb és karcosabb, így inkább David Wayne-hez tudnám hasonlítani, mint Howe-hoz. Nekem kellett némi idő, amire megszoktam a túlzott affektálását, de amikor sikerült elvonatkoztatnom ettől, akkor elkezdtem élvezni az anyagot.

A korong első fele szokatlanul agresszív és lendületes muzsikát rejt. A remek refrénnel bíró nyitó Another Judgement Day tisztességesen ránk töri az ajtót és ez a lendület szinte végig megmarad az egész anyagon. Egyedül a Me The Nothing című power ballada hagy némi pihenőt, ahol Lopes is meg tudja mutatni, hogy mire is képes valójában. Az anyag második fele azonban kissé megfárad, marad a középtempó és a túlságosan önismétlő témák. A lemez második feléből csak a Say A Prayer With 7 Bullets emelkedik ki lazább, rock and roll-os felfogásával, valamint a My Favorite Sin a döngölős középtempóval. Ami engem még zavar, az a hangzás. Nem szól rosszul az anyag, az arányok rendben vannak és a dinamika is a helyén van, de a gitárhangzás nekem kissé poros. Biztos vagyok benne, hogy ez szándékosan van így, de ha az összkép nem lenne ilyen száraz, és ha némileg vastagabban dörrennének meg a gitárok, akkor az a dalok minőségi megítélésen is javítana.

Összegzés:

A ’Congregation Of Annihilation’ egy jó lemez, amely nem akarja megváltani a világot, de stabilan hozza azt, ami a mai Metal Churchtől elvárható. Néhány remek riffet és refrént szerencsére sikerült most is összehozni, ami elviszi a hátán a produkciót. A szokásostól morcosabb lemez, de remélhetőleg egy szerencsésebb korszakot nyit meg a zenekar történetében.

Pontszám: 7

Megjelenés: 2023 Kiadó: Rat Pak Records Stílus: thrash metal Származás: USA

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, kétféle színes és fekete LP

Zenészek:

Marc Lopes – ének Kurdt Vanderhoof – gitár Rick Van Zandt – gitár Steve Unger – basszusgitár Stet Howland – dobok

Dalcímek:

01. Another Judgement Day 02. Congregation Of Annihilation 03. Pick A God And Prey 04. Children Of The Lie 05. Me The Nothing 06. Making Monsters 07. Say A Prayer With 7 Bullets 08. These Violent Thrills 09. All That We Destroy 10. My Favorite Sin (bónuszdal) 11. Salvation (bónuszdal)

#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Omega: Élő Omega – Kisstadion ’77

Omega: Élő Omega – Kisstadion ’77 - https://metalindex.hu/2023/05/10/omega-elo-omega-kisstadion-77/ -

Az Omega 1977-es hazai turnéjának utolsó állomása – mint ahogy azokban az években szokássá vált – a Kisstadionban zajlott le. Természetesen telt ház előtt játszottak, az elhangzottakat felvette a Magyar Rádió, ám nem adta le a rögzített anyagot, csak jóval később, 1991-ben. Négy további év elteltével, 1995-ben jelent meg a koncert vágott változata a ’Az Omega összes koncertfelvétele I’ három CD-t tartalmazó kiadványon.

A GrundRecords Omega-életművet bemutató sorozatában viszont ezúttal megjelent a teljes hanganyag, mely egy ereje teljében levő zenekart mutat be. 1977 az Omega működésének csúcséve volt. Ekkor már évek óta készítettek felvételeket és koncerteztek Nyugat-Európában, számos esetben elsővonalbeli sztárokkal együtt léptek fel. Ebben az évben azonban felvették az ’Időrabló/Timerobber’ albumot, mely nem csak Magyarországon kelt el hatalmas példányszámban, hanem a nemzetközi piacon is tetemes mennyiséget adtak el belőle. És valóban, az albumnak a mai napig hatása van a progreszívrock-szcénában, hiszen számos helyen megemlítik, mint a kor egyik fontos alkotását. Ezzel a lemezzel az Omega, bár nem teljes mértékben, de maga mögött hagyta a hard rockot, melyet az ’Élő Omega’ óta művelt. Zeneileg az űrben kalandoztak, nem kevés Pink Floyd-hatással fűszerezték zenéjüket.

A koncert menüje érdekes, mert teljesen átlépték az első három, Presser-féle album dalait, csak az egészen közeli múltba, az 1975-ben megjelent ’Nem tudom a neved’ lemezig néztek vissza három dal erejéig és az aktuális lemez, az ’Időrabló’ mind az öt felvétele elhangzik. A zseniális címadót teljes egészében halljuk, erről sajnos a kétezres években leszokott a zenekar, mert a három tételből csak az elsőt játszották fellépéseiken. Bár a nyolcadik album, a ’Csillagok útján/Skyrover’ csak a következő évben készült, el, valami ízelítőt kapott belőle a Kisstadion közönsége. Egyrészt a Nyitány és a Finálé darabokat, Beethoven ötödik, ’A sors szimfóniája’ művének bevezetőjével és első tételének végével kiegészítve, ahogy 1978-ban lemezre rögzítették, másrészt angol nyelven elhangzik egy dal, a Family Strong, ez Metamorfozis I-ként került rá a nyolcadik albumra. Pár különleges csemege is hallható, hiszen a Ne legyen 1975-ben megjelent a ’Hall Of Floaters In The Sky’ lemezen Never Feel The Same címmel, de magyar szöveggel csak 2013-ban került rá az ’Omega Oratórium’ kiadványra, míg a Párbeszéd csak ezen a korongon hallható.

Nem ragaszkodtak a dalok stúdióváltozatához – A Névtelen utazó például egészen más hangzású, más stílusú hangszeres betétet kapott, vagy az ’Időrabló’ egy másik felvétele, A könyvelő álma sokkal keményebben döngöl. A ‘Nem tudom a neved’-en levő A Bűvészben Molnár György (Elefánt) igencsak hosszan improvizál gitárján, az Éjféli koncert előadásához az LGT-ből Karácsony János (James) csatlakozik, több dalban Zalatnay Sarolta, Postássy Juli és Várszegi Éva énekhangja is felhangzik. A Párbeszédben Debreczeni Ferenc (Ciki) testvérévél, Csabával közös dobszólóját halljuk, utána Benkő Laci szintetizátorvariációja hangzik el. Ahogy abban az időben szokásos volt a rockkoncerteken, a hangszeres improvizációk bő teret kaptak, mindenki bemutathatta instrumentális tudását.

Az Omega már a hetvenes években is nemzetközi szinten szólalt meg, ez nem kis részben köszönhető a Nemes László – Erdei István (Béka) – Csabai László alkotta technikai személyzetnek, akik tudása nagyban hozzájárult a banda határokat átívelő sikeréhez. Természetesen e koncert technikai hátterét is ők biztosították.

A CD kísérőfüzetében hangsúlyozzák, hogy utólag nem kozmetikázták meg a hangfelvételt, mindent úgy hallunk a lemezen, ahogy az elhangzott negyvenhat évvel ezelőtt, így akadnak hibák is, de kérem, ez az élő zene varázsa. Számos archív fénykép is látható ebben a füzetben a koncertről, annak előkészületeiről és a közönségről, ezeket sem javították fel digitálisan, ahogy azt láthattuk a jubileumi ’Élő Omega’ kiadványban is, így sokkal inkább visszaadják a kor hangulatát.

Pár évvel korábban még temették az Omegát Presser Gábor és Laux József kiválása miatt, a hetvenes évek közepére viszont jócskán túlszárnyalták az első három album idején megszerzett népszerűségüket, sőt, kiléptek a nemzetközi porondra, ahol sikereik hatványozódtak. Ez a kordokumentum híven őrzi és bizonyítja ennek a korszaknak a sikerét, termékenységét és az Omega megújulását. A koncertfelvétel felújított hangja Rozgonyi Péter keze munkáját dicséri.

Omega 1977:

Kóbor János – ének Benkő László – billentyűs hangszerek Molnár György – gitár Mihály Tamás – basszusgitár Debreczeni Ferenc – dobok

Közreműködik:

Karácsony János – gitár (CD2/2.) Debreczeni Csaba – dob (CD2/3.) Zalatnay Sarolta – ének (CD2/3.) Postássy Juli, Várszegi Éva – vokál (CD2/2,3,5)

CD1: Intro / Nyitány / A névtelen utazó / Ne legyen… / Időrabló szvit / Nem tudom a neved / Family Strong CD2: A bűvész / Éjféli koncert / Párbeszéd / Szintetizátormutatványok / A könyvelő álma / Finálé / Addig élj!

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátum: 2 CD

#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Metallica: 72 Seasons

Metallica: 72 Seasons - https://hardrock.hu/metallica-72-seasons/ -

Nehéz véleményt megfogalmazni egy ekkora mamutzenekar esetében, mint a Metallica, mert legyen a saját véleményed bármi, biztosan fájni fog valakinek. Jómagam a One klipjének hatására kezdtem a hajamat növeszteni 13 éves koromban, tehát elég régi a kapcsolatunk ahhoz, hogy elmondhassam magamról, hogy erősen meghatározták a suhanckoromat. Mindig is rajongva vártam az új anyagaikat, még azután is, hogy már igazából nem volt tétje, mert már rég túl voltak a zeniten. Nálam a ’Load’-’Reload’ páros is fordítva működött, mert a megjelenéskor lelkes voltam és nagyon tetszettek, az idő múlásával azonban egyre jobban szerettem ki belőlük, és mára már olyan szintre jutottam, hogy soha nem veszem elő azokat a lemezeket. Persze egy-két dalt meghallgatok szökőévente a videómegosztókon, de ennyi. A ’Death Magnetic’ lemezt tudtam újra szeretni és a ’Hardwired…To Self-Destruct’ koronggal sincs alapjában véve bajom, 1-2 dal kivételével rendben van az anyag.

A ’72 Seasons’ koncepciója nagyon tetszik. A 72 évszak, amely az életünk első 18 éve, ami a valódi és a nem valódi énünket formálja. Benne lehet az, amit a szüleinktől örököltünk, amit tőlük vagy akár épp az ellenük való lázadásból tanultunk. Valamint a sebek és csalódások, amelyeket gyerekként vagy fiatal felnőttként sokkal nehezebben dolgozunk fel, mint meglett és sokat tapasztalt emberként. Végül pedig valahol itt a 18 éves kor környékén lehet az egyik legfontosabb választóvonal az életünkben, és itt dől el igazán, hogy milyen emberekké válunk. Megragadunk-e a gyermekkorban és kényszeresen ragaszkodunk minden emlékhez, amit gyerekként megtapasztaltunk vagy tovább tudunk lépni, és tudunk érett felnőttként viselkedni a társadalom részeként. Ezek nagyon kemény pszichológiai gondolatok és felvetések, amelyek bizony a tudat alatt mindenkinek meghatározzák az életét, még ha nem is jut eszünkbe ez a hétköznapokban, amikor akármilyen apró kis dologban döntést kell hoznunk.

A semmiből érkezett Lux Æterna nagyon meglepett. Nem is azzal, hogy minden előjel nélkül egyszer csak megjelent, hanem azzal, hogy már első hallásra tetszett. Valóban igazi old school hozzáállás jellemzi, mintha valami fiók mélyéről ásták volna elő a próbateremből. Végig húz a lendülete és James óriásit énekel benne. Fel is csigázott annyira, hogy várjam a komplett anyagot. Az azt követő Screaming Suicide-hoz és az If Darkness Had A Sonhoz kellett néhány hallgatás, hogy leessen a tantusz, de összességében azok is rendben vannak. A címadó tekintetében viszont azt éreztem, hogy alapjában véve jó a dal, csak túl van játszva, felesleges körökkel húzzák el, a negyedik perc után már tulajdonképpen nem történik benne semmi.

A nagyon jó marketingfogásnak bizonyult mozi hírére is hevesebben vert a szívem és tényleg újra tinédzsernek éreztem magam, annyira vártam az élményt. Sajnos már a második dalnál összeráncoltam a szemöldököm és tettem fel a kérdést magamnak: „Ez mi?” Én kis naiv azt gondoltam, hogy biztosan látunk majd 12 kafa kis klipet – mert a Metallicától ezt vártam volna, hogy megadja a módját –, de sajnos legtöbbször csak némi Winamp-vizuálra futotta, amely nemhogy nem adott hozzá a zenei élményhez, hanem még talán el is vett belőle. Így sajnos csalódottan, leszegett fejjel távoztam a moziból. Azóta persze már javították a hibát, mert a Shadows Follow és a Room Of Mirrors is egy egész korrekt képregényes klipet kapott. Szerintem a jegyvásárlók megérdemelték volna a minimum ilyen minőségű kisfilmeket.

Többszöri meghallgatás után az album egésze viszont rendkívül felemás érzéseket vált ki belőlem. Rohadt fura dolog szembesülni azzal, hogy minden hibája ellenére egyszerűen nem akarok mást hallgatni. Annak ellenére működik, hogy a címadó túl hosszú, a Shadows Follow-t se tettem volna második dalnak – mert az is inkább a gyengébbek közé tartozik –, a Crown Of Barbed Wire és a Sleepwalk My Life Away – még ha a refrén javít is rajtuk valamicskét – is elnyújtott. Egyben az album nálam valamiért mégis működik. Talán épp a nosztalgiafaktor miatt, amit a kamaszkoromban tapasztaltam valahol az 52. évszak környékén. Talán azért, mert minden dalban találni egy-egy kiugró riffet vagy dallamot, ami a fülemben ragad és ami miatt érdemesnek találom újra és újra elindítani. A záró Inamorata viszont nemcsak a hosszával emelkedik ki, hanem maga a dal is a legélvezetesebbek egyike az albumon. Rendkívül jól felépített a szerkezete, amelynek a hossza sem vesz el semmit az értékéből. Black Sabbath-hagyományokra épülő doomos dal óriási refrénnel és középrésszel, amelyre az ikerszóló teszi fel a koronát. A dal 11 perce észrevétlenül repül el felettem. A ’Load’-korszakot idézi fel, valahol a Bleeding Me–The Outlaw Torn–Fixxxer mezsgyéjén haladva, de magasan túlszárnyalva azokat.

Összegzés:

Nyilván az idő fogja eldönteni, hogy mennyire lesz tartós a lelkesedésem, de jelenleg azt gondolom, hogy a ’72 Seasons’ egy erős album, amely persze lehetett volna még jobb, ha ösztönzi valaki Kirköt arra, hogy a kamuzás helyett olyan fülbemászó és dúdolható szólókat írjon, mint amilyenek a ’Black’ albumon voltak, vagy ha Lars Ulrich többet vállalt volna a 2/4-nél, mert sokszor tényleg egysíkú és unalmas, amit üt. James viszont talán még sohasem énekelt ilyen jól, mint itt. Azt is gondolom, hogy ez az eddigi legönismétlőbb album, ami talán abból adódik, hogy nem akartak mások lenni, mint amik, hanem végre csak lazán nyomni, ami jön belőlük. Ez a felszabadultság át is jön a dalokból, igazi örömzene ez, ami már rég nem thrash metal, ez egyszerűen csak a Metallica, amely minden megmozdulásával rezgésben tartja a világot.

Pontszám: 8

Megjelenés: 2023 Kiadó: Blackened Recordings Stílus: metál Származás: USA

Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD, fekete és lila színű dupla vinyl.

Zenészek:

James Hetfield – ének, gitár Kirk Hammett – gitár Robert Trujillo – basszusgitár Lars Ulrich – dobok

Dalcímek:

01. 72 Seasons 02. Shadows Follow 03. Screaming Suicide 04. Sleepwalk My Life Away 05. You Must Burn! 06. Lux Æterna 07. Crown Of Barbed Wire 08. Chasing Light 09. If Darkness Had A Son 10. Too Fare Gone? 11. Room Of Mirrors 12. Inamorata

#Lemezkritikák #metallica

[metalindex-hu]

Saxon: More Inspirations

Saxon: More Inspirations - https://hardrock.hu/saxon-more-inspirations/ -

A következők elé annyit, röviden, de muszáj: elég váratlanul adott ki a Saxon még egy feldolgozás-albumot. Sejtem én, hogy maradtak még felvételek a pandémia korszakából, amikor az első ilyen típusú lemez megjelent tőlük. Bár voltak fenntartásaim azzal a lemezzel is – mint ahogy az ilyen jellegű lemezekkel általában –, mindjárt az elején leszögezném, az  ’Inspirations’ jobban sikerült, mint ez a mostani, ott többségben voltak a jól sikerült átiratok, jelen esetben a mérleg nyelve inkább a rossz felé billen.

Ami pozitív vonása ennek a szelekciónak, hogy beválogattak olyan felvételeket, melyek a kiválasztott előadóknak nem a legnépszerűbb dalai: például a Cream Tales Of Brave Ulysses, a ZZ Top Chevrolet című felvételeit nem biztos, hogy az átlag rockrajongó ismeri. Alex Harvey nem tartozott a szupersztárok közé a fénykorában sem – ami korántsem jelenti azt, hogy tehetségtelen volt, sőt –, így a The Faith Healer, mely a The Sensational Alex Harvey Band egyik legnépszerűbb felvétele, sem mondható rockrádiós slágernek. A Saxon nem nyúlt hozzá a dal szerkezetéhez, megtartották a dal pszichedelikus hangulatát is, csak egy kis fazonigazítást végeztek rajta.

Nos, a problémám onnan ered, hogy általában mondva a dalokat ezúttal nem sikerült interpretálni a kívánt szinten. Pedig a kezdés, az Animals We’ve Gotta Get Out Of This Place hangulatát eltalálták, de közben eleget  tettek a metál elvárásainak is. A KISS Detroit Rock Cityjéhez viszont nem tudtak mit hozzátenni, a Rainbow Man On The Silver Mountainje Ronnie James Dio énekével megugorhatatlan akadály Biff Byfordnak, a Uriah Heep Gypsy örökzöldje pedig nagyon rosszul sikerült. Először is, ez a szaggatott, metálosított gitárriff nem jellemző az eredetire, nem is jó így, másodszor ezt a dalt nehéz elképzelni egy Hammond-gyilkos orgonaszóló nélkül,  Mindent összevetve a gitárszólóval egy jellegtelen metálnótává degradálták ezt a zseniális dalt. Sajnos nem tudok jót mondani a Nazareth Razamanaz, a The Who Substitute interpretációjáról sem, elmennek a hallgatóság mellett.

Érzésem szerint felesleges volt kiadnia két tribute-lemezt a Saxonnak, a kevesebb több lett volna – a kettőből lehetett volna összerakni egy erősebb szelekciót. Jobban járunk, ha inkább a legutóbbi stúdióalbumot, a ’Carpe Diem’-et hallgatjuk, jóval nagyobb élmény.

#Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Children Of Bodom – Nőnapkor érkezik az új album

Children Of Bodom – Nőnapkor érkezik az új album - http://metalindex.hu/2019/01/03/children-of-bodom-nonapkor-erkezik-az-uj-album/ -

Hexed címmel március 8-án jelenik meg a tizedik Children Of Bodom stúdióalbum, a 2015-ös I Worship Chaos lemez folytatása. Ezen a lemezen mutatkozik be Daniel Freyberg gitáros, aki 2016-ban csatlakozott a bandához. Történt ugyanis, hogy a 2015-ös I Worship Chaos album felvétele előtt a zenekar megvált Roope Latvala gitárostól, majd a 2015-ös bulikon Antti Warman gitáros (Janne billentyűs öccse) segítette ki a csapatot, de 2016-tól újra teljes a legénység. A stockholmi születésű, 36 éves Daniel a finn Norther tagja volt 2010 és 2012 között, de a Naildown zenekar révén is ismerős lehet. Freyberg a 2016. február 4. és 8. között megrendezendő 70,000 Tons of Metal Cruise cirkáló-fesztiválon mutatkozott be a Children Of Bodom színeiben.

Ami a Hexed albumot illeti, a lemez anyagát a Danger Johnny stúdióban rögzítették Mikko Karmila producerrel (ő felelt a banda I Worship Chaos, a Halo Of Blood, a Hatebreeder, a Follow The Reaper és a Hate Crew Deathroll lemezeinek hangzásáért is), egyedül Janne Wirman billentyűs dolgozott a Beyond Abilities stúdióban, a lemez keverése és maszterizálása pedig Helsinkiben, a Finnvoxban zajlott. A lemez borítója Denis Forkas alkotása.

A banda 2015-ös I Worship Chaos lemezéről ITT olvashattok bővebben.

Children Of Bodom – Hexed (Március 08 – Nuclear Blast)

01. The Road 02. Under Grass And Clover 03. Glass Houses 04. Hecate’s Nightmare 05. Kick In The Spleen 06. Platitudes And Barren Words 07. Hexed 08. Relapse (The Nature of My Crime) 09. Say Never Look Back 10. Soon Departed 11. Knuckleduster

Bónuszdalok: 12. I Worship Chaos (live) 13. Morrigan (live) 14. Knuckleduster (remix)

#Hírek #Lemezkritikák #Nuclear Blast

[metalindex-hu]

Within Temptation – Másfél hónap csúszás után február elsején már valóban megjelenik a Resist album

Within Temptation – Másfél hónap csúszás után február elsején már valóban megjelenik a Resist album - http://metalindex.hu/2019/01/01/within-temptation-masfel-honap-csuszas-utan-februar-elsejen-mar-valoban-megjelenik-a-resist-album/ -

A hivatalos tervek szerint a decemberi Tüskecsarnok-beli koncertje után jelent volna meg a holland Within Temptation új nagylemeze, azonban produkciós problémák miatt csak február 1-jén kerül boltokba a Resist korong. Sharon den Adel, az együttes énekesnője korábban megosztotta gondolatait a digitális világról, most kicsit mélyebben is beleásta magát a témába, hiszen a Resist album fő tematikája is erre épül.

„Én még abban a korban nőttem fel, amikor még csak Commondore 64 és merevlemez létezett. Rég volt! Nem gondoltam volna, hogy a szociális média is ekkorává növi ki magát. Ez az élet, és tagadhatatlanul rengeteg előnye van. Az interneten, a közösségi médiában elveszítjük az anonimitást. Az adatvédelmi törvényeket meghozó embereknek jobban oda kellene erre figyelniük! Különösen fontos ez egy olyan világban, ahol rengeteg terrortámadás történik, a kormány is nyomon követhet – véleményem szerint sokszor túl messzire mennek! A digitális világ rengeteg veszélyt rejt magában! Furcsa az is, ha például elkezdek valamelyik barátommal Kubáról, a teniszről vagy a biciklikről beszélni, rögtön jönnek az ezzel kapcsolatos információk emailben. Ezért inkább ki is kapcsolom a telefonom.”

2014-ben jelent meg a zenekar legutóbbi nagylemeze, ami a Hydra címet viseli. A korong hatalmas siker volt világszerte, hiszen számos énekes ragadott mikrofont Sharon den Adel mellett. A turné végezetével természetesen ők is jól megérdemelt pihenésüket töltötték, ami néhány okból kifolyólag tovább tartott, mint azt remélték.

Tavaly végül fény derült a dolgok miértjére, meglepetés gyanánt pedig az is napvilágra került, hogy a frontasszony szólóban is kipróbálja magát, ráadásul egy teljesen más stílus keretein belül. Sharon első szólólemeze áprilisban került megjelenésre, és a My Indigo elnevezést kapta.

A Within Temptation 2011-ben kiadott The Unforgiving lemezéről ITT olvashattok bővebben.

Within Temptation – Resist (Február 01 – Spinefarm)

01. The Reckoning (feat. Jacoby Shaddix) 02. Endless War 03. Raise Your Banner (feat. Anders Fridén) 04. Supernova 05. Holy Ground 06. In Vain 07. Firelight (feat. Jasper Steverlinck) 08. Mad World 09. Mercy Mirror 10. Trophy Hunter

#Hírek #Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Hate Eternal – Dalpremier – Nothingness Of Being

Hate Eternal – Dalpremier – Nothingness Of Being - http://metalindex.hu/2018/09/08/hate-eternal-dalpremier-nothingness-of-being/ -

Upon Desolate Sands címmel október 26-án jelenik meg az Erik Rutan vezette Hate Eternal hetedik stúdióalbuma, a 2015-ös Infernus lemez folytatása. Ezen a korongon mutatkozik be a banda új dobosa, Hannes Grossmann (Alkaloid, Blotted Science, ex-Nader Sadek, ex-Obscura, Ex-Necrophagist stb.). Az Upon Desolate Sands producere természetesen maga Erik Rutan volt, a borítót pedig ismét Eliran Kantor készítette. Második előzetesként pedig máris itt a Nothingness Of Being című gyilokhenger.

A Hate Eternal 2015-ös Infernus lemezéről ITT olvashattok bővebben.

Hate Eternal – Upon Desolate Sands (Október 26 – Season Of Mist)

01. The Violent Fury (3:55) 02. What Lies Beyond (3:09) 03. Vengeance Striketh (4:39) 04. Nothingness Of Being (5:02) 05. All Hope Destroyed (5:45) 06. Portal Of Myriad (4:13) 07. Dark Age Of Ruin (3:58) 08. Upon Desolate Sands (5:02) 09. For Whom We Have Lost (3:18)

#Hírek #Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Def Leppard – Ismét Steve Brown zenél a bandában, ezúttal Phil Collen helyett

Def Leppard – Ismét Steve Brown zenél a bandában, ezúttal Phil Collen helyett - http://metalindex.hu/2018/05/27/def-leppard-ismet-steve-brown-zenel-a-bandaban-ezuttal-phil-collen-helyett/ -

Május 21-én Hartfoldban startolt a Journey és a Def Leppard közös észak-amerikai turnéja, május 25-én, a körút harmadik állomásán azonban a nézők azzal szembesülhettek, hogy Phil Collen helyén a Trixter gitárosa, Steve Brown zenél. A hírek szerint Phil Collen „családi vészhelyzet” miatt utazott haza a turné közben, és helyét az a Steve Brown vette át, aki már korábban is játszott a Def Leppardban, amikor Vivian Campbell betegsége miatt átmenetileg a partvonalra szorult.

A Def Leppard színeiben 2014. szeptember 28-án, az NFL liga új sorozatának nyitó-napján, az Oakland Raiders és a Miami Dolphins mérkőzésének show-műsorában lépett először színpadra Steve Brown, a glamrocker Trixter gitárosa. Brown akkor az őssejt-átültetés előtt álló Vivian Campbell helyett nyomta le a bulit. Mint ismert, Campbell 2013 nyarán jelentette be, hogy Hodgkin’s limfómában (a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos burjánzása) szenved, akkor hat hónapos chemoteráriás kezelést kapott.

A Def Leppard 2015-ös lemezéről ITT olvashatsz bővebben.

#Hírek #Lemezkritikák #Steve Brown #Trixter

[metalindex-hu]

Kissin’ Dynamite – Klippremier – I’ve Got The Fire

Kissin’ Dynamite – Klippremier – I’ve Got The Fire - https://metalindex.hu/2018/05/07/kissin-dynamite-klippremier-ive-got-the-fire/ -

Ecstasy címmel július 6-án jelenik meg a 2002-ben még Blues Kids néven alakult, ám 2007-től Kissin’ Dynamite néven funkcionáló német dallamos heavy brigád új nagylemeze, a 2016-os Generation Goodbye folytatása. Az új album producerei ezúttal is maga a Kissin’ Dynamite énekese, Hannes Braun volt. Az I’ve Got The Fire című első kislemez máris meghallgatható. A Hannes Braun énekes vezette Kissin’ Dynamite ősztől a Powerwolf vendégeként indul európai turnéra.

A 2014-es Megalomania lemezről ITT olvashatjátok Milán véleményét.

Kissin’ Dynamite – Ecstasy (Július 06 – Metal Blade)

01. I’ve Got The Fire 02. You’re Not Alone 03. Somebody’s Gotta Do It 04. Ecstasy 05. Still Around 06. Superhuman 07. Placebo 08. Breaking The Silence 09. Waging War 10. One More Time 11. Heart Of Stone 12. Wild Wind 13. No Time To Wonder

#Hírek #Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Angra – Pénteken jelenik meg az új album, áprilisban pedig budapesti lemezbemutató koncert a Barba Negrában

Angra – Pénteken jelenik meg az új album, áprilisban pedig budapesti lemezbemutató koncert a Barba Negrában - http://metalindex.hu/2018/02/14/angra-penteken-jelenik-meg-az-uj-album-aprilisban-pedig-budapesti-lemezbemutato-koncert-a-barba-negraban/ -

Első magyarországi koncertjére készül az 1991-ben alakult brazil Angra zenekar, akik április 10-én jönnek Budapestre, hogy a Barba Negrában élőben is bemutassák  a most pénteken megjelenő Ømni címre keresztelt albumukat. A banda mai felállásában Fabio Lione énekes, Rafael Bittencourt és Marcelo Barbosa gitárosok, Felipe Andreoli basszer és Bruno Valverde dobos játszik. A 2015-ös Secret Garden folytatása, amit Jens Bogren producerrel rögzítettek, már a második albumuk lesz Fabio Lione énekessel (ex-Rhapsody, Vision Divine stb.). A konceptlemezről máris itt a második előzetes dal, a klippel kísért War Horns.

Az áprilisi buli másik nagynevű fellépője a Queensryche volt frontembere, Geoff Tate, illetve szólócsapata, az Operation Mindcrime lesz, benne John Moyer basszerrel, Simon Wright dobossal, Kelly Gray és Scott Moughton gitárosokkal és Randy Gane billentyűssel. Tate ezzel a körúttal az 1988-ban megjelent klasszikus Queensryche lemez, az Operation: Mindcrime 30 éves jubileumát is ünnepli majd. A harmadik csapat az este az atlantai prog metalos Halcyon Way lesz.

A jegyértékesítés szeptember 5-én, délben indul a Barba Negra oldalán, a limitált számú early bird jegyek 5500 forintba, a galériajegy 7500 forintba kerül. Február 28-ig 6500, március 1-től 7500 forintot kóstál a belépő.

A koncert Facebook oldala

Az Angra 2001-es Rebirth albumáról ITT olvashattok bővebben.

ANGRA: Rafael Bittencourt gitáros Felipe Andreoli basszusgitáros Fabio Lione énekes Marcelo Barbosa gitáros Bruno Valverde dobos

Angra – ØMNI (Február 16 – EarMusic)

01. Light Of Transcendence 02. Travelers Of Time 03. Black Widow’s Web 04. Insania 05. The Bottom Of My Soul 06. War Horns 07. Caveman 08. Magic Mirror 09. Always More 10. ØMNI – Silence Inside 11. ØMNI – Infinite Nothing

#Hírek #Lemezkritikák

[metalindex-hu]

Vale of Tears – Új felállással dolgozik a karcagi brigád

Vale of Tears – Új felállással dolgozik a karcagi brigád - http://metalindex.hu/2018/01/11/vale-of-tears-uj-felallassal-dolgozik-a-karcagi-brigad/ -

Az 1997 óta létező, mind a mai napig aktív karcagi banda, melyet Vale of Tears néven ismerhetett meg a nagyérdemű, egy tagcserével ugrott neki a 2018-as esztendőnek. Oli (Olivér Belá basszusgitáros – Dying Wish) távozott, helyére pedig Csécsei Szabi érkezett, aki a Sorrow Is A Sage soraiból lehet ismerős. Az új felállás már javában dolgozik a friss dalrészleteken, hogy hamarosan megjelenhessen az új Vale of Tears nagylemez. Persze a koncertekről sem mondanak le, az új felállást elsőként január 20-án az S8 Underground klubban nézheted meg.

A zenekar 2009-es Illdisposed Inner Interest lemezéről ITT olvashattok bővebben.

#Hírek #Lemezkritikák #Vale Of Tears

[metalindex-hu]

No Obligation – megjelent a hetedik szám!

No Obligation – megjelent a hetedik szám! - https://metalindex.hu/2020/08/15/no-obligation-megjelent-a-hetedik-szam/ -

A No Obligation főszerkesztő Hajas küldte nekünk:

”Megjelent a No Obligation hetedik száma, Agnostic Front címlappal, mivel Roger Miret énekes egy nagyon súlyos interjút adott nekem. Ezen kívül Crypt Sermon, Psychotic Waltz és Queensryche interjúk is olvashatóak benne, valamint egy Warrel Dane életrajz. Ezúttal három régi heavymetal.hu interjút mentettem meg az enyészettől, amelyek az alábbiak: Agnostic Front, Black Breath és Burzum. Az Agregator főnök Mikus Tamás egy laza kis, nyolcoldalas (!) interjút adott ehhez a számhoz, és persze a szokott rivatok sem hiányoznak: Lemezkritikák, alapművek, könyves írások, koncertbeszámoló (Slayer a Download-on) és merengő. A cucc megvásárolható a CD Pincében (épp néhány órája vittem le), valamint néhány napig (maximum jövő hétfőig) lehet rendelni belőle a [email protected] címen.”

#Hírek