#Henningsvaer | Explore Tumblr Posts and Blogs

itspetraveler · 6 days

Text

Lofoten, Norvégia

Kezdjük pár alapvető és érdekes információval a Lofoten-szigetekről:

Lofoten egy szigetcsoport (vagy inkább szigetlánc) az Atlanti-óceánban Norvégia északi részén. Körülbelül 80 szigetből és sziklából áll. Ezek a szigetek különböző méretűek és alakúak, néhányuk ezek közül lakatlan.

Eredeti nevének jelentése 'hiúzláb' a látképe miatt. (Lofotr: lo=hiúz, fotr=láb)

Teljes szárazföldi területe 1227 km², lakossága 24 500 fő.

Legmagasabb pontja: Higravstinden, 1146 méter.

Lofoten legnépesebb (kb. 4600 fő) városa Svolvær, amely a szigetcsoport keleti részén található. Svolvær a Lofoten-szigetek egyik fő központja, és fontos kikötőváros is.

A szigetcsoport az Északi sarkkörtől északra helyezkedik el, ami azt is jelenti, hogy ősztől tavaszig nagy esély van a sarki fény megtekintésére.

A Lofoten híres halászati kultúrájáról, különösen a szárazhalas feldolgozásáról. A szigeteken még mindig láthatók hagyományos szárazhalászati rácsházak (rorbuer), ahol a halászok évszázadok óta dolgoznak.

Jellegzetesen sok kis piros házak állnak halászfaluként csoportosulva a partok mentén emlékeztetve a halászati kultúrára. A pirosra festett házaknak az a papírra vetett oka, hogy jól véd a környezeti hatások ellen (vihar, szél), valamint hogy navigációként szolgál a tengerészeknek.

A szigetek gazdasága a halászat, a turizmus és a kézművesség sokszínű kombinációjából áll, amelyek mindegyike hozzájárul a régió gazdagságához és vonzerejéhez.

A húsvéti héten szerdán indultam Lofotenre. Két átszállással: Oslo-ban és Bodo-ban váltottam repülőt. Bodo-ból lehetett volna hajóval is menni, de mivel félek a hajóktól, így a repülést választottam.

Fárasztó volt az utazás, mert Osloban sokat kellett várni sajnos, Bodo-ban pedig már nagyon későre járt az idő. Onnan kis géppel mentem, ami 20 perc alatt célba ért. A szállásom Svolvaer-ben volt, egy kis apartman egy hétre a hegyek alatt tetőterasszal. Az első este olyan szerencsém volt, hogy ugyan csak halványan, de láttam a sarki fényt.

Az első napomon, csütörtökön, amikor kinyitottam a szemem, gyorsan elkészültem és indultam a városba sétálni. Mivel már elkezdődött a húsvéti ünnepsorozat, az utcákon szinte alig találkoztam emberekkel, se helyiekkel, se turistákkal. A kikötőhöz indultam el és elkezdtem élvezni a tiszta levegőt, a csendes-nyugodt légkört, a havas hegyek látványát és a csípős, hideg, igazi mínusz fokos hideget. A kikötőben a hegyvonulat, a kis piros lofoteni házak és a hajók tökéletes tükröződéssel jelentek meg a tengervízen is. Megérkeztem!

Ezen a napon a városi séta után, a Svolvaer-től északi részek kerültek felfedezésre. Tengelfjord vonaláig utaztam el, de ami igazán említésre méltó az maga az út volt: amikor utazol és nincs előtted más csak a havas-hófehér táj és a befagyott tavak, fjordok. Igazán mesebeli hely. Őszintén megvallva, a sok hó miatt inkább volt Karácsony érzésem, mint Húsvét.

Tapasztaltam, hogy tényleg nem volt nyitva szinte semmi. Amikor éttermet kerestem, vagy! benzinkutat, akkor a legközelebbi két óra autóútra volt.

A délután Kabelvag és Henningsvaer felfedezésével telt. Itt, Lofotenen minden falu nagyon kicsi. Egy, nagyon maximum két óra elég a falvak körbesétálásához. Mindegyik hasonló, de mégis tud más lenni.

Henningsvear az egyik olyan halászfalu, amit a legtöbb képen lehet látni, ha rákeres az ember az interneten Lofotenre. A falu önmagában is egy kis szigetcsoport, hálózata apró szigetekre és sziklákra épült, amelyeket hagyományos norvég faházak és halászkunyhók borítanak.

Este fél 8 körül indultunk el sarki fényt nézni/"keresni". A sarki fény keresésnek (tapasztalatom) szerint az a legjobb módja, ha az ember letáborozik egy viszonylag elhagyatott szigetrészre és ott várakozik, hogy az időjárás és a fényviszonyok megengedjék, hogy ha a szemnek csak halványan, de kamerával biztosan látható legyen a sarki fény. Gimsoya-hoz közeli tengerparton várakoztunk és fél 10 körül meg is jelentek a fénycsóvák. Kicsit szürreális volt, hogy az autóból kiszaladva (a mínusz 7 fokban), át a vastag hótakarón megérkeztem a homokos tengerpartra és ott láthatóvá vált a sarki fény. Szabad szemmel nem lehetett látni ennyire jól mint a lenti képen, de hála a fényképnek meg tudtam örökíteni a pillanatot. Fura dolognak tűnhet, hogy van valami amit szabad szemmel nem látni tisztán, de talán ezek az igazi értékek az életben. Eszembe is jutott a kis herceg: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

Péntek volt az a nap, amikor a sziget délebbi részeit látogattam meg, szinte minden falut, amit az instagramon a képeken lát az ember. A szemem kezdett hozzászokni a téli, tiszta hófehér látványhoz, amit az erős piros színű cölöpökön álló házikók törnek meg, háttérben a hegyvonulatokkal. A szigeten egy főút vezet végig szinte és ebből az útból lehet lekanyarodni a kisebb utakra a falvakhoz.

Az első kitérő Offersoya volt, ami csak egy kis kempingező hely. Itt már annyira sütött a nap és a hótakaróról eléggé visszatükröződött a fény ahhoz, hogy elérkezett az idő a mínusz fokos napszemüveg viseléshez. Ezután a Nusfjord felé vezető út egy csoda volt. Nem tudom szavakkal leírni, hogy mennyire szépek voltak a havas hegyek, de kifejező, hogy a természet itt glóriával jelent meg a szemünk előtt:

Nusfjord egy kis halászfalu, ami valamiért annyira különleges, hogy a megtekintéséért külön fizetni kellett volna. Nem éreztem a késztetést, hogy ezt meg kellett volna tenni, így indultunk tovább Falkstadra, ami szinte csak egy templom a közeli falvak számára. Nagypéntek volt, de sajnos nem lehetett bemenni a templomba. Bár megjegyzendő, hogy nem is a templom, hanem itt is szintén az odavezető út volt a lenyűgöző. Nekem ez volt a legszebb rész az egész héten:

Elhaladtunk a Falkstad-hoz közeli beach mellett, ahol így a tegnapi tengerparti élményhez hasonló fogadott: hótakaró-homokos part-tenger hullámai. Már elég délen jártunk, amikor megérkeztünk Sund faluba. Ez a falu egy megfagyott zongorával mutatott többet az eddigi falvaktól, ami a haltábor mellett kapott helyet.

A nap utolsó meglátogatott helye Hamnoy volt. Hamnoy-ban vannak a legjobb halas éttermek és itt a piros házikók mellé épültek sárga színűre festett házak is. Ahogyan a helyiektől hallottam - a blog elején leírt érdekességeket kiegészítve - a piros házak a halászathoz kapcsolódó vér színét is jelképezik, a halászatot, a szegényebb emberek házait. A helyiek szerint a sárga házakban laknak a tehetősebb emberek.

A sziget Reine és A nevű falvakban ér végét. Itt az út is véget ér, és a legdélibb pontra csak a hegyeken keresztül lehet eljutni, vagy hajóval a tenger felől megközelítve azt.

A következő két nap kicsit inkább a pihenésről és Svolvaer felfedezéséről szólt. Kinéztem egy jó kis “túra útvonalat” a “város” környékén, ami bár nem a hegyekben van, hanem a közút mentén, de nagyon jó volt sétálni a hideg, de nagyon tiszta levegőn. A várost tavak és hegyek veszik körül. Volt egy tó, amit szerettem volna megnézni, de nemcsak hogy be volt fagyva, de a hó is belepte.

Szombat volt az egyetlen nap a tartózkodásom alatt ami nem volt ünnep, így délután bejártam a helyi bevásárló központot és elvégeztem a heti bevásárlást. Ebből a tevékenységből csak annyi az említésreméltó, hogy a boltban láttam aranyáron a híres norvég hal snack-et. Itt a chips is halból készül és még egészséges is. Sajnos az ízéről nem tudok véleményt mondani, mert nem mertem megkóstolni.

Vasárnap - ami Húsvétvasárnap volt - egy másik útvonalat néztem ki a városban. Ezt a városrészt én a roncstelep közötti haltemetőnek nevezném el... Egy nagyon magas és meredek hídon lehet átjutni a város keleti csücskébe, ami tulajdonképpen egy "utcás". Nagyon hideg volt és fújt a szél, de a roncstelep után eljutottam a haltemetőig, ahol a halakat konzerválták... jól megfigyeltem ezeket a szegény megfagyott halakat, de azért a lépteimet fel is kellett gyorsítani, hogy a tiszta friss levegő újra tiszta és friss levegő legyen. (Igen, jól írtam a szavakat.) A halak után eljutottam a Fiskerkona nevű szoborhoz, ami a szigetnyúlvány legvégén található. Ez a szobor egy halász feleségét ábrázolja. A helyiek úgy tartják, hogy a szobor volt az első és az utolsó dolog amit láttak a halászok amikor halászni indultak vagy halászatból tértek éppen vissza. Egyfajta reményt és biztos pontot ábrázoló szobor.

Visszafelé sétálva felfedeztem szabad szemmel is Svolvaer kilátópontját a Svolværgeita-t. Ez a hegy két csúcsból áll, amelyek között egy híres sziklafal található. A hegymászók gyakran kihívásként tekintenek rá, hogy felmásszanak a sziklafalra, és a két csúcs között egyensúlyozzanak. A csúcsokhoz vezet fel egy 2000 lépcsős út, de bármilyen bátor is vagyok, a hóban nem indultam el. (Megnéztem persze az útvonalat, de sajnos a hótól a lépcsőfokok sem látszódtak.)

Délután újabb területet fedeztem fel, megnéztem hol tudnak síelni a közelben a helyiek és a turisták. A megdöbbentő az volt számomra, hogy a sípályára vezető út az tulajdonképpen egy tavon át vezetett. Éppen egy család tért vissza a délutáni síelésből mialatt én megtaláltam szerintem a legnyugodtabb, megtisztább részét a területnek:

Hétfőn, az utolsó teljes napon egy hajós kiránduláson vettem részt. Svolvaer kikötőből indultunk el és a cél Trollfjord volt, ami talán a legismertebb fjord Lofoten-en. Hóesésben indultunk el, szinte hóviharban hajóztunk, így nem volt lehetőség látni tengeri sast sajnos. A "troll" a norvég mitológiában olyan lény, amely gyakran hegyi, erdei vagy tengeri területeken él, és gyakran szerepel a norvég mesékben. A fjord neve valószínűleg e legendákra utal, és hozzájárul a hely misztikus atmoszférájához. Trollfjord-ra érve a két sziklafal olyan magas a völgyben, hogy nem volt térerő sem, csak kristálytiszta víz, havas táj és szerencsénkre a -5 fokból is visszamásztunk 0 fok környékére.

Annyira lefagyott a kezem, hogy úgy éreztem le lehetne törni egyesével az ujjaimat (kesztyűben is természetesen). Az úton visszafelé szépen kisütött a nap és lehetett élvezni a hajóutat nemcsak a kabinból. Szerintem ez a legtermészetközelibb hely, ahol valaha jártam. Nem bántam meg, hogy téli utazást terveztem, mert a havas hegyek és a tiszta levegő nagyon jót tett.

Kedden, amikor végre kinyitottak a boltok, én indultam hazafelé. A tömegközlekedésre rengeteget kellett várnom, hogy kijussak a reptérre, aztán az ez utolsó nap végig utazással telt. Szerencsés voltam, mert most Svolvaer-ből Bodo-ig nagyon szép volt a repülés.

Nagyon örülök, hogy eljutottam Lofotenre. A húsvéti fagy, a hegyes-havas táj örök emlék marad, úgy mint a Lofotenen megélt napjaim is.

#lofoten #mountains #norway #winter #travel #photography

0 notes