szertelen0x0cica - Tumblr blog

szertelen0x0cica · 16 days

Text

Az alábbiakat leginkább a közeljövőben nyugdíjba készülőknek ajánlom. De azoknak is tanulságos lehet, akik a közelmúltban mentek nyugdíjba. Ugyanis valami egészen brutálisan alkotmánysértő az a gyakorlat, amelyet ezen a téren az állami szervek alkalmaznak.

Az utóbbi napokban több helyen és több portálon is olvastam, különböző, önmagukat nyugdíjszakértőnek minősített személyek részéről olyan tanácsadást, értekezést, elemzést, stb. amelyek (tartalmi tekintetben) arról szóltak, hogy a jelenlegi szabályok alapján ki, mikor mehet nyugdíjba. A 65. éves korhatár általános jelleggel, jogilag és tényszerűen nem igaz. Ez a nyugdíjjogosultsági életkor csak azokra vonatkozik, akik 1998. január elseje után álltak először munkába.

Ennek kapcsán jutottam arra az elhatározásra, hogy erről a jogkérdésről én is írnék, ugyanis ezek a szakértők, legalábbis az én megítélésem szerint, hogy finoman fogalmazzak, valamennyien tévednek. Sőt! Az állami szervek kifejezetten és tudatosan szembemennek az alkotmányos jogokkal. Az általuk alkalmazott joggyakorlat valójában jogfosztó és jogkorlátozó.

A következő a helyzet: tapasztalataim alapján - és azok szerint is, amiket olvasni lehet a portálokon - az állam jelenleg mindenkinek a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény előírásai alapján számítja ki és határozza meg a nyugdíjbamenetel időpontját mindenki számára. Ez a törvény 1998. január elsején lépett hatályba.

Viszont ez a törvény arról is rendelkezik,

3.§. Az 1997. december 31-én hatályos jogszabályok alapján megszerzett jogosultságot megszüntetni, illetőleg korlátozni nem lehet.

1997. december 31.-én az 1975. évi II. törvény volt hatályban a társadalombiztosításról.

Ami azt jelenti, hogy akinek a jogosultsága, ill. annak számítása már 1998. január elseje előtt elkezdődött (az első munkába állásával), annak akkor is az ezen, 1975. évi II. törvény alapján kell a nyugdíjjogosultságot megállapítani, ha magát az 1975. évi II. törvényt azóta hatályon kívül helyezték. Ugyanis az 1975. évi II. törvény hatályon kívül helyezésével az 1997. évi LXXXI. törvény idézett 3.§.-ával, az érintetteknek továbbra is fennmaradt ezen, 1975. évi II. törvény joghatálya.

Ez az 1975. évi II. törvény pedig azt mondta ki, az 1997. január elsejei módosítása előtt, hogy a férfiak 60, a nők 55 éves korukban jogosultak nyugdíjba menni. Ill. akiknek van korkedvezményük, azoknak ebből (55., ill. 60. évből) kell visszaszámolni. Ezt módosították 1997. január elsejei hatállyal. Eszerint a férfiaknak 62 év lett a nyugdíjkorhatár, míg a nőknek 61 életév.

És akiknek ezen, 1975. évi II. törvény hatálya alatt kezdődött a nyugdíjjogosultsága (amely az első munkába állás napjával kezdődik), azoknak ezen törvény joghatálya szerint kell – alkotmányos keretek között – a nyugdíjazását is kiszámolni és megállapítani. Ugyanis, ha a későbbi, ez esetben az 1997. évi LXXXI. törvényt alkalmazzák számára a nyugdíjbamenetel időpontjának meghatározására, az a visszamenőleges hatályú jogalkotás és a visszaható hatályú jogalkalmazás tilalmába ütközik.

Alkotmányos keretek között egy jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé".

Következetes alkotmánybírósági gyakorlat alakult ki a tekintetben is, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994.(XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]

Az Alkotmánybíróság (amikor még szakmai alapon működött) kimondta a 64/2002.(XII.3) AB határozatában, amikor a nyugdíjigénylő nyugdíjjogosultsága már az új törvény hatálybalépése előtt megnyílt, de nyugdíjmegállapító határozat meghozatalára még nem került sor. Az évtizedek munkájával szerzett joga csorbult azzal a számára, hogy a nyugdíjmegállapító határozatot már az új rendelkezések alapján állapították meg. Az új szabály alkalmazása a nyugdíjmegállapítás során negatív előjelű változást idézett elő az új törvény hatálybalépése előtt létrejött anyagi jogi jogviszonyokban. Ugyanez értelemszerűen irányadó a kötelezettségek utólagos megállapítására is. (Én teszem hozzá mindehhez, hogy a jogok utólagos megváltoztatása esetében is)

Vagyis ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jogosult már teljesítette a törvényben előírt feltételeket, és csak az időmúlás hiányzik a jogszerzéshez. Ez a jogosultság hosszú távon érvényesül, éppen ezért alkotmányjogi szempontból nem fogadható el, hogy egész más jogi környezetben indul el ez a váromány és egy egész más jogi környezetben végződik.

Az a biztosított számára nem felróható és éppen ezért vele szemben nem lehet joghátrányosan alkalmazni, hogy a törvényalkotó időközben megváltoztatja azokat a szabályokat, amelynek a várományos csak elszenvedője. Ezzel összefüggésben a váromány – ez esetben a nyugdíjjogosultság – valamely alanyi jog megszerzésének jogilag biztosított lehetősége, amelytől a várományost az állam önkényesen, főleg nem egyoldalú döntéssel nem foszthatja meg. Ezért is a nyugdíjszolgáltatás vonatkozásában a váromány, mint szerzett jog, alkotmányjogilag védett kell, hogy legyen.

Mivel a nyugdíjhoz való jogosultság nem a nyugdíjat megállapító határozatból fakad, hanem a törvényben – ez esetben az 1975. évi II. törvényben - meghatározott életkor eléréséhez és az ott megszabott szolgálati idő megszerzéséhez kötődik, a törvényi feltételeket teljesítőknek alanyi joguk keletkezik a törvényben (ez esetben az 1975. évi II. törvényben) meghatározott feltételek szerinti nyugdíjjogosultság megállapításához. A nyugdíjjogosultsági szabályok megváltoztatása esetén az új törvény alkalmazása csak a nyugdíj számszaki, összegszerű megállapítására irányulhat, vonatkozhat, de a nyugdíjjogosultság megszerzésére nézve nem lehet relevanciája. Egy évtizedek munkájával – a korábbi törvény alapján – megszerzett jogot egy új szabályozás nem korlátozhat visszamenőleg a nyugdíjjogosultság megállapítása iránti eljárás folyamatában.

Mindemellett a kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése, vagyis a vagyonelvonás fejében a biztosított, a rendszer fokozottabb stabilitását várhatja el. A törvénnyel elrendelt kötelező járulékfizetést nagymértékű állami garanciavállalás (a másik oldalról: bizalomvédelem) legitimálhatja. A kötelező biztosítás elvonja ugyanis azokat az eszközöket, amelyekkel az érintett saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a társadalombiztosítás szolgálatába állítja. A fedezet társadalmasításával az állam tipikus tulajdonosi magatartást kollektivizál, mely a kötelező biztosítási rendszerben az ellátások és az ellátásokhoz fűződő várományok védelmét fokozattan indokolttá teszi. A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a beteljesedéshez, vagyis a szolgáltatásra irányuló alanyi jog megnyíltához.

Mindezek alapján én úgy ítélem meg, hogy amikor a magukat nyugdíjszakértőnek nevezett személyek a jelenlegi szabályt alkalmazandó akarják megmondani azok számára is, hogy mikor mehetnek nyugdíjba, ill. mikortól válnak nyugdíjjogosulttá, akkor e tekintetben valamennyien tévednek. Mert nem veszik figyelembe azt a szabályozási előírást, amely alapján, akinek a jogosultság számításai jogalapja már 1998. január elseje előtt elkezdődött, annak az 1998. január elseje előtti szabály alkalmazásával is kell, hogy befejeződjön. Őrájuk nézve jogszerűen nem alkalmazható ez az 1998. január elsejétől hatályba lépett új törvény.

Ezért az érintett közigazgatási, nyugdíjmegállapítási szervek gyakorlata is törvény- és alkotmányellenes.

Bevallom, rendkívül zavar, hogy ezek a nyugdíjszakértők úgy adnak sokaknak tanácsot a nyugdíjbamenetel időpontjának meghatározása tekintetében, hogy egyikük sem veszi figyelembe ennek az 1997. évi LXXXI. törvénynek a 3.§.-át, amely (az érintettek számára) a korábban hatályos törvény joghatályát akkor is fenntartotta, ha egyébként magát a törvényt hatályon kívül helyezte.

Ennek annyiban van jelentősége, hogy ez az 1997. évi LXXXI. törvény csak azokra vonatkozik és vonatkozhat joghatályosan, akik ezen törvény hatálybalépését követően, tehát 1998. január elseje után álltak munkába. Akik már korábban is dolgoztak, azoknak továbbra is az 1975. évi II. törvény joghatályát kell alkalmazni, a kifejtettek alapján.

De valamiért ennek az 1997. évi LXXXI. törvénynek a fentebb idézett 3.§.-át mind a jogalkalmazó állami szervek, mind pedig ezek a bizonyos nyugdíjszakértők figyelmen kívül hagyják. És ez súlyos jogsértő magatartás.

Hiszen akiknek ez alapján jogosultságuk lett volna az 1975. évi II. törvény hatálya szerint nyugdíjba menni, de a jelenlegi alapján mehettek csak nyugdíjba, azokat ilyenformán mindenkit megkárosítottak. Minimum azzal, hogy öt évvel tovább kellett dolgozniuk.

És ehhez az ország közgazdasági, pénzügyi szempontjait figyelembevéve, az az én (személyes) megítélésem, hogy nem lehet jogszerűen elvonni a társadalom egyetlen tagjától sem a nyugdíjba menetel (korábbi) időpontját és azt megemelni, csak azért, mert az állami vezetés nem tud és nem képes az ország, rájuk bízott vagyonával megfelelően gazdálkodni. Ennek jogi következményét pedig nem lehet az állampolgárokra ráhárítani, miközben ezeknek az állampolgároknak semmilyen joguk, sem lehetőségük sincs abba beleszólni, hogy az állam hogyan ga(ráz)dálkodik mindannyiunk közös vagyonával.

Az ország gazdaságához, teljesítőképességéhez, nota bene, az adósságához, a realitásokhoz a nyugdíjasoknak az égadta világon semmi köze. Semmiféle ráhatásuk, sem beleszólásuk nincs. Ezeket a körülményeket kizárólag csak a hatalom vezetői alakítják, befolyásolják, aminek a következményét a nyugdíjasokkal (is) vitetik el.

Kétségtelen tény, hogy a jogalkotónak joga van a jogszabályokat a körülményekhez igazítani (amely körülmények alakulásához csak az állami vezetésnek van köze). Viszont én azt állítom, hogy ezeket a változtatásokat - alkotmányosan - nem lehet úgy általában mindenkire nézve alakítani és kötelezni.

Amit én állítok - és ez KIZÁRÓLAG csak alkotmányjogi szempontból -, hogy a jogalkotó módosítása alkotmányjogi szempontból nem vonatkozhat mindenkire. Csak azokra, akik a jogszabályváltoztatás után léptek először munkába.

Akik a korábbi szabályozások idején kezdték el a munkavégzésüket, ezáltal a nyugdíjjogosultságuk számításának kezdetét, azokra nézve nem lehet jogszerűen már változtatást előírni. Nekik már azzal a szabályozással kell számolni a nyugdíjazásukat, amely akkor volt hatályban, amikor először munkába álltak.

Ugyanis mindenkinek alkotmányos joga (kell, hogy legyen), hogy az első munkába állásának napján, az aznap hatályos szabályok szerint joga van kiszámolni, hogy mikor mehet nyugdíjba. És ezt a jogát nem lehet tőle elvonni. (Erről szól az 1997. évi LXXXI. törvény már idézett 3.§.-a.)

Ha a törvényalkotó megváltoztatja a jogi szabályozást, az jogszerűen csak azokra vonatkozhat, akik ezután a szabályváltoztatás után lépnek először munkába.

Az állam gazdasági-, pénzügyi szempontjaival pedig nem lehet összefüggésben a nyugdíjjogosultság, nem is lehet a két szempontot, körülményt összekapcsolni.

A nyugdíjas nyugdíjjogosultságát nem lehet az állami költségvetés feltételéül szabni, ennek feladata az az állam vezetésének a kötelezettsége. Ezért is, a nyugdíjjogosultság időpontjának megállapításának semmilyen szempontból nem lehet az alapja az állam pénzügyi-gazdasági helyzete.

Mert ha az állami vezetés elszabja az állam pénzügyi-gazdasági helyzetét, majd azt mondja, hogy erre tekintettel (amihez a nyugdíjasnak semmi köze sincs) a nyugdíjjogosult fogadja el, hogy ennek következményét neki kell viselnie oly módon, hogy csak később mehet nyugdíjba. És én megkérdezem, hogy miért?

Az ország vezetése szarul garázdálkodik a közpénzzel, ezért dolgozzon tovább az, akinek a korábbi szabályozás alapján már most joga lenne nyugdíjba menni? Mert ez így a nyugdíjjogosultak alkotmányos jogának korlátozása, elvonása és kiüresítése.

Ugyanakkor egy alkotmányos jogot pénzügyi, költségvetési szempontokkal, érdekekkel nem lehet felülírni. Legalábbis alkotmányjogilag. Ugyanis ez jogszerűen épp fordítva működik: a pénzügyi, gazdasági szempontok is alá vannak rendelve az alkotmányos szabályozásoknak. A pénzügyi-, gazdasági szempontok, legyenek is bármilyen megalapozottak önmagában, akkor sem írhatják felül az alkotmányos jogokat. Ezért is, jogszerűen nem az a megoldás, ha az ország, a vezetőinek köszönhetően rosszul működik, hogy a nyugdíjjogosultak nyakába varrják a következményt oly módon, hogy akkor az érintett mégsem mehet nyugdíjba, majd csak évekkel később, hanem az a jogszerű megoldás, hogy az ország vezetésének meg kell teremtenie mindennek a pénzügyi-, gazdasági fedezetét. Ez az ő felelősségük.

Ferincz Jenő fb

31 notes · View notes