szeressugyahogyangyulolnitudnal

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Kedves jövendőbeli leszáramzottam,

Hidd el, én ezt soha sem akartam,

Hogy tüzek gyúljanak,

Emberek haljanak.

A Földünk beteg, sok minden gyötri,

Ausztrál füst miatt tüdőrák kergeti,

A korona vírus szerelmeit sírba dönti,

A felmelegedés lázba és halálba viszi.

Én nem akartam, szebbé akartam tenni

E világot, mely otthonom. Ìgy hogy lenni?

Beteg már minden, èn is az vagyok,

Szívemben nagyok a fagyok,

Mert nem csak én pusztulok,

Hanem az otthonom.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Minden nap egy kissé meghalunk,

Mikor lélegzetünket visszatartva hallgatunk,

Mikor az úton az autók előtt sietve átfutunk,

Mikor ránk néznék és kissé elkábulunk.

Minden bántás az emberektől,

Megöl egy részt a mi kis énünkből,

Minden ott hagyott pillantás és szó,

Megöl minket kissé legbelülről.

Talán ezek tesznek majd egyszer erőssè,

Aki nem fél, s él csak úgy villámhárítóként,

S kinek a szavak már nem vállnak lüktetéssé,

S nem romlott ként éli életét, hanem emberként.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

A szív ver az utolsó percig,

Fránya szív,

észre sem veszi mennyit szív,

Vagy nem akarja,

Mert lelkét bíbor takarja,

De őt senki sem akarja.

Balga agy,

Ha megszólal a szív fagy,

De sajnos csak egy másodperc töredékéig,

Bár lefagyna a bő borús hónapokig.

Süket fül,

Nem hallja meg az elutasítást,

Ennyi erővel eldobhatnám, mint a hamisított igazolványt.

Csak a jót akarja meghallani,

Csak a jót akarom befogadni,

De ő nem akar engem,

Ezt le merem fogadni,

Odaadom, ha veszìtenék,

A szívem, amit eldobnék,

Az agyam, amit elhagynék,

A fülem, amit levágnék,

És a...

Kezeim, melyek utána nyúlnak,

Ha elesik, ha tüzek gyúlnak,

E kéz megmentené,

Ha ő is engedné.

A lábaim, melyek utána futnak,

Azt hiszem izomgörcsben szenvednek,

Vagy szerelemben?

Nem tudom, nekem most mindkettő kellemetlen...

És a szemeim; melyek figyelik,

Lépteit gyorsan meglelik,

Mosolyát fényképezik,

S az agy memóriakártyájába helyezik...

Vakulna meg e két barna szem.

Legutoljára hagytam az ajkam,

Mi a az önmagamban fojtott kíntól,

Vöröslik,

Sós,

Véres,

Mert fogaim bátják,

Vigaszt várják,

Az ajkaim,

A felső

És az alsó.

Szóval, remélem megnyered a fogadást,

Az azt jelenti megszabadulok mindentől,

Buta leszek, vak és még vesztes is,

De nyertem annyit, hogy akar engem ő is,

Mert mindig annak nem kellünk,

Miért mindent megteszünk.

#14percesvers

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Kávés bögre pihen mellkasomon,

Pihengél, hullámzik a pizsamámon,

Beborít, éltet az érzés,

A szívemben érzem a lüktetést,

Érzem élek,

Érzem félek,

Kapok,

Adok,

Élettelteli vagyok,

Akár a nagyok.

Kaptam már jót is, nagyszerűt,

Tapasztaltam álomszerűt,

Estem mély gödörbe,

Kimásztam, sebeimet lapátoltam vödörbe,

Dobtam tengerbe,

Küzdöttem lüktetésszerűen,

Hittem a lehetetlenben,

Kaptam pofont gyorsan és lassan,

Sétáltam az utcán pocsolyába lépve búsan,

De egy dologra rájöttem,

Minden megéri, a szívem mellettem,

Életben tart ahányszor feladnám,

Ezáltal kibontakozik az élet,

Lehetne jobb színdarab ennél?

Kétlem,

Csak játszom,

És közben próbálom élezni ezt a drámát,

Amit életnek neveznek a nagyok.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

A percek gyönyörűen és fényeseb telnek,

Az italos poharak tartalma nyelőcsövemen gördülnek.

Érzem a mámort, mely szívembe ont,

Újra megtaláltam nálad az otthont.

Mintha mi sem történt volna, beszélünk,

Féltve és lopva egymással közelről szemezünk,

Új év, új én, új ígéretek és fogadalmak, sikerül?

Elengedni, mást szeretni, vagy elvetül?

Együtt kezdtük s zártuk a tavalyt,

S puszit adva nyitottuk ki együtt a jövőt.

A jelent, ami még számomra jövő;

Hisz megint a múltban ragadtam,

S a hóban veled összefagytam.

Ma.

Tegnap.

Tavaly.

Idén.

Vagyis a jövőben.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Ne zavarj, mert alszom,

Elalszom én e világom,

Hisz minden nap egy menekvés,

Szívembe döfött fertőzött kés.

Nem szeretnék én mást e évtől,

A hamarosan bekövetkező jövőtől,

Csak legyen a bölcsőm egy ideig,

S takaróm, mely elrejt engem hetekig.

Lennék én a medve, ki átaludta a telet,

Kit vár tavasszal a vidám kikelet,

S kinek gondja ott maradt álmában,

S nem hord köveket már hátában.

Csak REM állapotban szeretnék gondolkodni,

Ételem lenne a triklorofenoxi, nem kell aggódni.

Miattam. Nem éri meg.

Nem szeretnék többet veszekedni,

Más se próbáljon nekem kedveskedni.

Miattam. Nem éri meg.

Nem üldöz engem az exhibicionizmus, sajnálom,

Ne fájjon, ha tálán neked ez egy fájdalom.

Miattam. Nem éri meg.

Miattam. Nem éri meg.

Miattam. Nem éri a holnapot meg.

Mi? Ki?

Erre már választ nem adhatok.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Eltel az élet egy pohár tejjel,

Várakozás mind üres fejjel.

Telnek a napok, hajón utazom,

Nem élem a jelent, a holnapot várom.

Múlnak az éjek, mint kertben a fények,

S én e percben sem a mának élek.

Elrabolt s ketrecbe zárt a múlt,

A jövőm pedig menekül, fut.

A jelen tétován ül előttem,

Azt kérdi mi lett belőlem?

Már nem érdekel a jelen,

Kérlek Istenem, küldj egy jelet.

Küldj egy jelet, ígérem, megbecsülöm,

Vigaszt nyerő sóhajom válaszul küldöm,

Hisz eltévedtem e vers sorai között,

Az élet vize pedig e félévben elöntött.

Menekülök a jövő elől,

Hol pedig elbújok, ha eldől,

E földi sors e Földön,

Ülök én a felhőkön.

Felhőkön, Hisz már semmi sem szilárd,

Az embert tiszteld, s soha se bíráld,

Ez én vagyok, menekülök minden nap,

De valaki majd egyszer ölébe kap.

Ölebe kap, kis nap festette angyal,

Elkap ha eldob a múlt; aranylanttal,

S a jövő passzol,

Ő lesz a jelen, ki engem rajzol.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Miért csak karácsonykor égnek a fények?

Ha mindenkinek szüksége lenne rá? égnek...

Minden nap a dühtől és a mogorvaságtól,

S csak ilyenkor visznek fényt a jászoltól.

A napjaik sötétségről árulkodnak,

Szájukat csúnya szó gyakran hagyja,

Melegségét nem éreznek soha,

Csak ha angyal van a kandallóban.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Budapesti alkonyon sétálva,

Akárki vagyok már, elmúlva,

Zavartan jut valaki újra eszembe,

Daltól duzzad esment szívembe.

Megfáztam pedig hideg sem volt,

Elegyengült szívem, hisz hiányzol, kedves

Gurul a bor a nyelőcsőn le. társtettes.

S hisz e sors csakis kettők bűne volt.

Zörgő karácsonyi dísz zsebemben,

Elvesztem már, hisz semmi kezemben,

Leveszem kabátom, véres, semmim sincs,

Elveszettem, már nem vagyok féltett kincs.

S lappang szívemben egy érzés, mely kitör,

Lebont minden falt, és csakis engem gyötör.

Alkonyon majd ha rám vársz,

Szólj, s újra szívemben jársz.

Zászlót lódíts, éneket zendíts hangosan,

Lelfagyott már mindenem, vagyok vaskosan

Ó bár itt lennél, velem járnád e sötét utcát,

Ó biztosan fényt hoznál, bevilágítánád utama

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Keserű és barna,

Cukrozva vagy kavarva,

Tejjel vagy üresen,

Morcosan vagy kedvesen.

Issza sok ember reggel,

Délben na meg éjjel.

Az emberek az édeset szeretik,

Mégis a keserű kávét kérik,

Oly sokszor.

Az emberek a boldogságot kérik,

Mégis a keserű szomorúságot érdemlik,

Oly sokszor.

Kérdem én, Az élet nem a reggeli kávé,

Amiért nyúlunk szüntelenül,

Kívánjuk kegyetlenül,

Pedig oly keserű?

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Fel órája csak úgy zokogok,

Mint esőcseppek, toporgok.

Kopogtatok én az ajtókon,

Zárva, kinek e lélek e tájon?

Újra kezdtem, öltöztetett lélek,

Kedves mosoly, bájos hang.

Az ajtót rám csapták, megint,

,,Ugyan, nem érdekel", egyet int.

Kiben bízzak, kinek kellek?

Ki ismer, s én kit szeretek?

Hova menjek, ha vigasz kell?

S tüzet bennem már nem lel?

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Este a melegben verssorokat olvasok,

Minden sor mögött apró történet,

Sötét van, verssorokon gondolkodom,

Világokat látok, a mi történetünket.

Reszket a kezem, ledermed a szívem,

Egy élet kezemben, pedig apró tenyerem.

S mint féltve kimondott búcsúkor,

Úgy gördül le arcomon a könnysor.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Lüktet a vér lassan ereimben,

Egyszer számoltad kezeiddel.

Mi lenne ha egyszer megállna,

S utolsó emlékeked rólam egy lenne,

Hogy lüktet a vér ereimben,

S te számolod kezeiddel?

Hogy nem csak elveszítetted,

S van esély visszaszerezned?

Hanem örökre föld között temetve,

S nem foghattad utoljára kezedben,

Nem mondhattad el utoljára, hogy szereted,

Mert gyáva voltál küzdeni, ezt érdemelted.

Egyszer késő lesz, valami csak meghal,

Csak reméld, hogy lesz mi megmarad.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Nem tudom hogy vagyok,

Valamire ejsze vágyom,

De mégis mi, mely pótolná hiányod,

S általad teremtett üres szív hullámod?

Hol vagy már? Hol vagy már?

Miért nem kopogtatod ablakom,

Miért nem kapom leveled már,

Miért nem csodálod alakom?

A szó elszáll az írás megmarad,

Leveleid pótolják az üres falad,

Amit magad mögött hagytál,

decemberben emiatt van fagy tán?

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Szeretnék én most azon a helyen lenni,

Hol a mező, a mező napsugarat érintheti.

Hol a virág oly gyönyörűen mosolygó,

Gondolom tán, tán ez egy más bolygó.

Mert az utca mostmár minden sarka,

Hamis táblákkal díszeleg évek óta,

A fényes égősorokkal a város szép,

De valami fekteség mégis belül tép.

Szeretnék én az az ember lenni,

Kinek szava, szava nem semmi,

Kinek szívét nagyra tudod becsülni,

S teste, teste nem oly fontos mint a lelke.

Mert az utcán mostmár minden ember

Úgyanúgy, úgyanúgy bomlik szét

Azt keresték a farzsebedben

Mi a fejeden, a fejeden olyan szép...

Szeretnék én most független ember lenni,

És az utcán, az utcán fütyörészve menni,

Nem függeni semmitől s senkitől sem,

Szeretnék én, én az lenni, ki sebezhetetlen.

Mert az utcán mostmár majdnem minden ember,

Alkoholtol duzzad, duzzad, s önmaga a kender.

Farzsebében rejtekhelye, fájó szívvel tekerhetne,

Füstjelekkel részegen, részegen neki üzengetne.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Ittam és szivaraztam,

Te is, kissé aggódtam...

Soha nem szoktál annyit Inni,

Hogy kezed-lábad a földet éri.

Megismertem új fiukat,

Mikor pillantásukkal méltattak,

Rád gondoltam.

Mikor pillantásommal méltattam,

Rád gondoltam.

Egy meg akart ütni engem,

De te nem voltál,

Hogy megvédj engemet.

Elengedted kezemet,

S már nem kötöződ sebemet.

[szeressugyahogyangyulolnitudnal]

Máig tartott az összes belédvetett reményem.

Feladom, nem vagyok fontos, ki akar reméljen.

Szembe mentünk, pillantásoddal sem méltattál,

Ki egykor szívedé volt, mára üres, véres törött tál.

Egykor széllel szembe futottunk, nesze,

Most te elengedted gyönge kezeimet,

A szélnek adtál, hadd vigyen messze.

Kit érdekel, ha megfázik a te kedvesed?

Mindent megadtam, szeretettel gyógyítottalak,

Lázas éjszakákat veled töltöttem, ápoltalak,

Szomorú napjaidon kezed megfogtam,

Minden érőmmel csakis támogattalak.

De neked ez nem kellett, másra vágytál,

Hogy dologra vagy személyre?... bántál...

Te csak élni szeretnél, mert velem börtön volt,

Hogy ápoltalak, s hogy nagy szeretetem volt.