sohamar

[sohamar]

Pilinszky János - Késői Kegyelem

Mit kezdjen, akit elitélt,

de fölmentett később az ég,

megvonva tőle a halált,

mikor már megadta magát?

Kit mindenétől üresen

talált a szörnyű kegyelem,

megsemmisülten, mielőtt

a semmi habjaiba dőlt!

Mit kezdjen itt! Közületek

talányait ki fejti meg?

Szorongva anyját kémleli:

ha elzokoghatná neki!

Fogódzanék akárkibe,

de nem lesz soha senkije;

szeméből, mint gazdátlan ág,

kicsüng a pusztuló világ.

#magyarvers #pilinszky #sohamár

[sohamar]

Ugyanaz ment, mint az általános iskolában. Az erősek helyett a gyengék gyűltek körém, a szépek helyett a rondák, a győztesek helyett a vesztesek. Úgy tűnt, az a sorsom, hogy az ilyenek társaságában éljem le az életemet. Ez még nem is zavart volna annyira, az viszont annál inkább, hogy ezek a buta barmok nem tudtak leszakadni rólam. Olyan voltam, mint egy kupac szar, ami körül döngenek a legyek, ahelyett hogy virág lehettem volna, ami körül lepkék meg méhek repkednek. Egyedül szerettem volna élni, mert leginkább egymagam szerettem lenni, sokkal tisztább érzés volt, de ahhoz sajnos nem voltam elég okos, hogy megszabaduljak tőlük. Aztán lehet, hogy ők voltak a mestereim: apák más kiadásban. Akárhogy is, fárasztó volt a jelenlétük, amikor semmi másra nem vágytam, csak hogy megehessem nyugodtan a szendvicsem.

Charles Bukowski

[sohamar]

Szabó Lőrinc: A szelíd tanítvány

Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom, hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.

Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla. Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.

Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni, a magányodat szeretem és lelked kételyeit,

mert örök szomorúság borzong benned, mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.

Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?

Sokáig elvesztettelek, azért csábított a kentaurok és pogány nők hívása.

Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még szégyenkezve és kissé tartózkodóan, mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer egészen kinyílni.

[sohamar]

Maria Wine - Hétköznapi szerelem

Szerelem de nem az az égető parázson szökdelő lábak egyik találkáról a másikra siető hajszolva kergető megsebezve megsebező örökösen a magasra törve szakításkor összetörve nem az a fajta szerelem hanem az óvó-védő biztonságot keltő meleg és féltő s egyben megnyugtató az a fajta szerelem minek a megszakadása csak egy veszély mása: s az a halál

Szerelem de nem ami ki sem hűlt s már új szárnyakon száguld óhajaid korbácsoló ostorozó követelés mi gyakran fájdalmasabb mint kellemes s nem is az a szánom–bánom szerelem mi attól fél hogy kiégett s ugyanakkor hogy nem éghet hanem egy lassú folyású szerelem mi néha pihenni is mer s idő engedelmével megzavar mikor zavarni kell

Szerelem mikor együtt ébredünk a kékes reggelen meleg mosolyt váltva oltalmazzuk az új napot hogy utunk egész napon át csendes nyugodt legyen kis várakozásokkal együtt elfogyasztott vacsorákkal derülvén az apró örömökön mint a vörösáfonyabefőtt vörös színén

A mindennapok felsértett sebei mit kapunk és adunk a kétélű éles fájdalom mi bennünk sajog s amin csak együtt győzedelmeskedhetünk a láthatatlan őrangyal ki elsimítja az ingerlő szálakat s a telítettséget mi közömbösséghez vezet s mi gyógyítható azzal hogy magunkba vonulva visszahúzódhatunk a saját oázisunkba a jogunk hogy szabadok legyünk saját álmunk országában az örömünk hogy együtt lehetünk egymás életében s világában igen, ez az a szerelem.

[sohamar]

Hedry Mária: Kétségbeesés egy vasárnap délután

Húsleves. Csak úgy. A terítés konyharuha.

Nem zizzen élesre keményített Hófehér asztalkendő, Nagyapa történetei süteményillatú édes vasárnapon Mise után az ünnepi ebédnél Már rég hallgatnak.

Nem lesz ügyetlenül titkolt Randevú sem.

És a gyermek jóízű sikkantása se csap A húsleves arany fodrába – Kirepült ő már a szigorú szeretet Tenyeréből.

És hol a családfő? Hol?

A konyha falára tapad a múlt Emlék sebzi a magányt.

Az őrült tülekedés odakünn Nem akar engem társnak. 

[sohamar]

László Noémi: Behelyettesítés

Nem tudom, hogy lélegzem, vagy lélekzem. Éveimmel mozdultam, vagy fékeztem. Választottam, vagy csak kettészakadtam. Lék vagyok, vagy töltelék a szavakban.

Sík mezőben jobbik felem mit fájlal. Mire várok hajam minden szálával. Mitől hull el, mitől őszül egy-egy szál. Mókás kedvű képzeletem hol kószál.

Hová hajlok forrásvizet kortyolni. Mi ez a sok felaggatott lomholmi. Ősgerincek múzeumi műfényben. Kerül minden, mikor nincs rá szükségem.

Könnyű vagyok, mint a fölfújt nejlonzsák. Atomokban leng bennem a boldogság. Kivetítve nagyon szép az árnyéka. Bolyhosodik üres szívem tájéka. 

[sohamar]

darling, i’m lost and everything that i have loved has turned to stone.

[sohamar]

Ágh István - Mit kívánjak neked?

Micsoda meztelen lehettél, még szívedet is láthatták bőröd alatt akik szerettek, micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor, ha most torkodig öltözöl, hajad rézsisakját szemedre húzod, ágyadig szelídíted a magányt? négy kisangyal-szárnyra találok mikor a diót feltöröm, mivel törjelek föl, mit kívánjak neked? miféle szelet küldjek, hogy kifordulj, akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre? mivel itassalak, hogy elfelejtsd amit én nem ismerek, s nem tudom tigris sárga szeme volt-e a tükröd, vagy lassan kifosztottak, mint az ártatlanokat szokás? hány fokos szeszt adjak neked, hogy táncolj az utcán mezítláb, papír-repülővel dobáljalak-e mint az iskolapadban, hogy nevess, hasadra hajtsam-e fejem, mint anyának a gyermek, koponyámmal döfködjelek? szétdúljam tekintetedet, kelméd és frizurád? én nem akarlak bántani, a szerelemnélküli napok olyan gyorsak, egyszer csak találkozunk a halállal, akár egy kóbor kutyával éjfél után, mit kívánjak neked? folyam habján lásd meg csontvázadat? lehullott diófalevélbe harapj? micsoda keserűség a tied, ha most torkodig öltözöl, hajad rézsisakját szemedre húzod, ágyadig szelídíted a magányt?

[sohamar]

Hal Sirowitz - Barátnő családi vacsorán

Nagyon szép lány, mondta anya, De el fog hagyni. Beszélt a jövőről, És te nem voltál benne, kértem, Mondja el még egyszer, hátha Véletlenül kifelejtett, De a második változatban sem voltál benne. Mondta, hova fog iskolába járni, és amikor Kérdeztem, mit visz magával, Megemlítette a kabátját, a csizmáját, De téged nem. Mondta, hogy mindig nagyon kedvelt, De így szoktak beszélni arról a kiskutyáról is, Amit végül elajándékoznak.

[sohamar]

Gyurkovics Tibor: A vers

A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani. Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny. Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés. Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség. A versben minden megvalósul – még Isten is. A „fiat!” gesztusa van benne, a „legyen!” Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe. A vers – ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is. A vers – levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető. Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az. A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből. A vers – a gyermeki kegyelem. „Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!” A vers, hogy „látva… se… lássanak”. „Színről-színre,” mégis „tükör által, homályosan.” Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között. Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg – ő a vers. A vers megemel – valahová, a sebezhető végtelenbe. A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére. A vers – égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk. A vers – szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva – égi fénnyel szemünkben. A vers – én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni. A vers könnyű szél simítása homlokunkon – mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket. A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk – milyen lehet a fény? A vers – véraláfutás a… felhőkön, és felhőjáték a… vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.

[sohamar]

Carl Dennis - Aforizma

Élj úgy, mintha minden napod az utolsó lenne – Ezt a parancsot jegyezte fel Marcus Aurelius A naplójába, nehogy elfelejtse, Hogy ő is – hiába a szerencse fia – halandó, És hogy bármilyen adományt is szánt neki a sors, Már megkapta, mégpedig sokszorosan. De ha túlságosan szó szerint veszed ezt az aforizmát, És a reggeleidet az akaratoddal való vacakolásnak szenteled, A délutánjaidat és az estéidet pedig annak, hogy elbúcsúzz A barátaidtól és a családodtól – meg fogod bánni. Az ügyvéded hamarosan nem fog időpontot adni. A szeretteid hamarosan elbújnak előled a vécébe, Amikor meghallják súlyos lépteidet a verandán. Aztán szép lassan a házad is lepusztul. Ha ez az utolsó napom – mondod majd magadban –, Minek pocsékoljam az időt az ablakok szigetelésére, Ároktisztításra vagy a kocsifelhajtó javítására? Ha nem akarod, hogy örököseid elátkozzák a napot is, Amikor először nyitottad ki Marcus naplóját, Vedd úgy, hogy csak így értette: mindennap találj egy órát Arra, hogy megadj valami tartozást vagy megbocsáss, Hogy bocsánatkérő vagy köszönőlevelet írj. Ne szégyellj néhány nyomot hátrahagyni arról, Hogy azt remélted, élsz is a pillanat mögött. Ne szégyellj egy hét hónappal későbbre szóló koncertjegyet, Sőt, két jegyet, mintha abban reménykednél, Hogy addig találkozol valakivel, aki szívesen elmegy majd veled, Két jegyet az első sor környékére, hogy ne maradj le egyetlen hangról sem.

[sohamar]

El kell neked mondanom ezeket a régen történt dolgokat, mert nagyon fontosak. A fontos dolgok általában nagyon régen történtek. És amíg azokat nem ismered, addig, ne is haragudj, bizonyos fokig mindig csak jövevény maradsz az életemben.

Szerb Antal

[sohamar]

[sohamar]

[sohamar]

Dsida Jenő:

Meghitt beszélgetés a verandán

Csodálatosan békés délután.

Benne van teljes életünk.

Ülünk egymással szemben,

beszélgetünk.

Egyszerű és jó vagyok,

mint világ fölött lebegő

madár. Te átlátszó vagy,

tiszta, mint a levegő,

mint üvegkorsónk friss vize,

melyen átcsillan a nap.

Én szomjas vagyok

s te nem tagadod meg tőlem magadat.

[sohamar]

for i have known them all already, known them all - have known the evenings, mornings, afternoons. i have measured out my life with coffee spoons.

[sohamar]

Anna Świrszczyńska: Megtudta

Vasárnap délután, amikor végre elmosta az edényeket, a tükör eléült.

És megtudta - vasárnap délután, hogy ellopták az életét.

Már régen.