eldersign

[eldersign]

[eldersign]

The straight woman is unsatisfied with straight studio porn. She wants to get off to something in which the actors actually emote and show passion beyond canned moans from the women and, at best, vacant grunts from the men. She turns to gay porn. She knows it's not "for her," but neither was the straight porn, and at least the actors look like they're enjoying themselves. And for a short while she is satiated by Sean Cody et al, but she runs into the same problems she had to begin with. She was not looking at sex but a simulacrum of sex, trapped in Plato's cave. Unsatisfied, she turned to vintage gay porn, harkening to a time when most gay bars still had darkrooms and reliably smelled of piss and Amyl Nitrite. Here was the real thing, in all its animalistic passion. But she still couldn't immerse herself in the fantasy. She wanted the media to engage with her own imagination and meet her half-way, rather than having it spoonfed to her onscreen. She turned to yaoi, with its elongated figures reminiscent of mannerist portraiture, then bara, including hardcore BDSM scenes. But the tactile sensations depicted in the pages didn't do justice to their real life counterparts. She turned deeper into her own imagination, this time reading erotica. No, not the poolside paperbacks sold at Barnes and Noble. The good shit. Why then, was she still not satisfied? She dug deeper, searching for the true meaning of eroticism. She studied the psychoanalysis of Freud, the cultural criticism of Susan Sontag, the feminist poetry of Audre Lorde. She took vacation time and flew to Europe, starting at the caves of Lascaux to explore the human urge to create, then traversed the Camino de Santiago on foot, along the way meeting a 56 year old carpenter from Burgos named Andrés, with whom she had an explosive affair. They both knew it couldn't last, which made them cherish each other's touch all the more. Upon flying home, she gave up. If her search for true eroticism never bore fruit this whole time, why would it now? It would take years before she stumbled upon the answer by pure happenstance: dubstep.

[eldersign]

[eldersign]

Honeytraps do not work on French spies because their wives are used to them having affairs, a television documentary about France’s equivalent of MI6 has revealed. [...] The agent known only as Nicolas, whose voice and face were blurred, says: “Defectors from the Soviet Union used to talk about the ‘French paradox’, namely if you surprised a Frenchman with a mistress by telling him, we’ve caught you red-handed with a 22-year-old called Tatyana, work for us or we’ll tell your wife, it didn’t work. “That was because he generally said: ‘Go ahead, show her, she’ll understand,’ or ‘she already knows about it’.”

(x)

[eldersign]

[eldersign]

Archer Avenue, Hudson, North Carolina.

[eldersign]

[eldersign]

imagine the history textbooks. she was on her way out anyway, they should have let us have this one.

[eldersign]

Hey all, you know how internet searches suck now? When the results are awful, full-of-AI, death-of-the-internet levels of bad?

Start appending date constraints to your searches - "before:2023".

My results have gone from 90% AI bullshit to ~60% usable - which frankly at this point is a huge improvement.

[eldersign]

Twin Peaks: Pilot (1990) dir. David Lynch

[eldersign]

The first half hour of Twin Peaks is an exquisite piece of melodrama, unparalleled. The entire series is truly and the premiere is masterful in the way Lynch sets all the pieces spinning like toy tops, which orbit and fly off throughout. But the first 30 minutes are something so beautiful and affected; the people in this town learning of a girl named Laura’s death, the ways their faces and bodies contort in overwhelming grief, attempting to jump out of themselves (a theme which Lynch plays with throughout the duration of the series). The attention paid to commonplace objects and spaces that now hold such heightened energy and subtext. The expanse of a phone cord transmitting tragedy, the wind in the Douglas firs, the empty school hallways, the whirling ceiling fan up the staircase. All devoid of some presence that once existed, now a space full of mysteries and echoes of traumas.

[eldersign]

Drága szülővárosom :’)

View of Salgótarján city centre from the Karancs hotel, 1982. From the Budapest Municipal Photography Company archive.

[eldersign]

Pete Seeger, 1995. Christopher Felver. Gelatin silver.

[eldersign]

Evening Shadows, 2015. Evgeny Lushpin. Giclee: AP (Embellished by the Artist).

[eldersign]

Self Combustion, David Demaret, 2013

[eldersign]

Magfogadás

– Hogy mit hol vesznek be?

– A spermát.

– De mi van vele?

– Hol veszik be a spermát?

– Beveszik?

– Remélem, mert most reggel nyolcra kaptam időpontot.

P.-nek kezdett elege lenni a biztonsági őr értetlenkedéséből, de akkor reggel, a SOTE Baross utcai épületének főportájánál egy kicsit még viccesnek találta a párbeszédüket. Persze már csak hét perce volt odaérni, és úgy tűnt, az őr még a legközelebbi vécéig sem tudná útba igazítani. Szerencsére épp meglátta a szemközti falon az információs táblát, azt írta: Asszisztált Reprodukciós Osztály - III. emelet.

– Ide megyek – paskolt a fémre már az őrre vissza se nézve, és elindult felfelé a főlépcsőn.

De csak a második emeletig jutott, ott ugyanis vége volt a lépcsőháznak.

P. visszament tehát a főportához, ahol – hála istennek – már ott ült egy lilásvörösre festett hajú, csontos asszony. Természetesen a biztonsági őrrel beszélgetett, aki a portásfülke nyitott ablakán bedőlő felsőtesttel épp magyarázott neki valamit.

– Na, ugye hogy nincs ott! – köszöntötte az őr az épp visszaérkező P.-t.

– Jó reggelt! Az Asszisztált Reprodukciós Osztályt keresem – szólt P. a nőhöz, a biztonsági őr feje fölött. – Itt, a táblán azt írják, hogy harmadik emelet, de nincs is harmadik emelet.

– Persze, át kell menni a pavilonba – válaszolt a portás, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. P. kezdte elveszíteni a türelmét.

– És oda hogy jutok át?

– A pavilonba?

– Oda.

– Itt lemegy az alagsorba, ott a büfé. Ott befordul…

– Merre?

– Hát erre – mondta a portás a jobb kezével balra kígyózó mozdulatot téve.

– Balra?

– Igen, erre, így – és megismételte a mozdulatot a bal kezében lévő tollal is. – Aztán elmegy a folyosó végéig, és ott a lifttel fel a harmadikra. Vagy a harmadikra az a lift lehet, hogy nem megy fel, csak a másodikra, és akkor onnantól lépcső. Ott van a meddőségi.

– Mármint hol ott, a másodikon? – A meddőségi szótól megfeszültek az izmok P. nyakában.

– Dehogy a másodikon, a harmadikon. Hát oda van írva – bökött a portás fejével az információs tábla felé.

P. már indult volna, de a biztonsági őr még közbeszólt:

– Én is ezt próbáltam neki magyarázni, de elindult felfelé a lépcsőn.

P. a nyugodt, mosolygós, de alapvetően tartózkodó emberek közé sorolta magát, ezért is lepődött meg, hogy emelt hangon válaszol.

– Nem, nem ezt mondta, és ne szórakozzanak már velem, ide van írva a táblára, hogy Asszisztált Reprodukciós Osztály - III. emelet, mögötte meg van egy kurvanagy lépcső, és akkor én elindulok a lépcsőn felfelé, és én vagyok a hülye? Hogy nem jövök rá magamtól, hogy igazából LEFELÉ kell elindulni, és át kell menni az izébe…

– Pavilonba – segítette ki a portás.

– A kibaszott pavilonba, ahol azt sem tudják, hányadik emeletig megy fel a szaros liftjük?

– Sajnálom, nem akartuk megbántani. Lemegy, a büfénél elfordul, aztán a folyosó végén fel. Szaladjon, mert el fog késni – igyekezett biztatóan mosolyogni a lilásvörös haj alatt a nő.

P. leszaladt a lépcsőn, a büfénél balra fordult, a folyosó végén pedig hívta a liftet, az viszont sehogy nem akart megérkezni, és mivel már két perccel elmúlt nyolc óra, elindult felfelé a felvonó melletti, kisebb lépcsőházban. A legfelső szintre érve rájött, hogy járt már ezen a folyosón, csak az előbb a főlépcső felől érkezett. Ezek szerint ez is csak a második emelet. Az egyik kezelő ajtaja nyitva volt, benn egy kismamától vett épp vért két nővér, egyikük szúrós tekintettel nézett ki a nő vénája fölül a folyosón egyre tanácstalanabbul szuszogó P.-re, aki mérgében néhányszor még a kezeit is a combjához verte. Gyerekkora óta így viselkedett, ha tehetetlennek érezte magát, hirtelen túl hosszúnak tűntek a karjai, nem tudott mit kezdeni velük, minduntalan a combjához ütköztek.

– Segíthetek? – kérdezte a másik nővér a kezelőből kilépve.

– Jó reggelt, igen, remélem. Az Asszisztált Reprodukciós Osztályt keresem. Spermaleadás.

Úgy gondolta, ezzel a szóval rávilágít a helyzet abszurditására, és a vele közel egykorú nővérrel valamiféle cinkosság alakul ki köztük, ha beavatja, hogy itt a táskájában, egy alufóliába csavart vizeletminta-tégelyben egy kis geci lapul, amit nem egészen egy órája maszturbált ki magából otthon egy amerikai pornószinésznő szaunai jelenetét nézve. Azaz csak a maszturbáció elején nézte a jelenetet, a befejezéshez fel kellett állnia, orgazmus közben pedig a tégelyt kellett a makkjához tartania, ügyelve arra, hogy az ejakulátum teljes egészében a tégelybe jusson. Orgazmus közben. Agyrém. Nem is jött annyi, amennyi szokott, képtelen volt koncentrálni. Vagy pont koncentrálni tudott, és lazítani nem? Nem volt benne biztos.

De a nővérnek nem is rebbent az arca. Persze miért is rebbent volna. Minden nap ilyenekről hall. Ez a munkája.

– Itt a lépcsőn visszamegy az alagsorba. A büfénél átvág egyenesen, és ott a folyosó végén felmegy a lifttel a pavilonba.

P. talán még soha nem gyűlölt annyira szót, amennyire akkor reggel a pavilont meggyűlölte. Tehát a portás rosszul mondta, a büfénél nem balra, hanem jobbra kellett volna fordulnia. Nyelt egyet, megköszönte a segítséget, és elment. Két perccel később végre megtalálta a megfelelő liftet, amivel felment a harmadikra, és amikor meglátta a plafonról lógó fa gólyákat meg a falakat borító több száz babafotót, torkába ugró gyomra tudatta vele, hogy jó helyen jár.

– Jó reggelt, spermaleadásra jöttem – mondta a regisztrációs pultnál ülő nővérnek.

– Név?

– K. P.

– Nem a magáét kérdeztem, hanem a feleségéét. Azon tartjuk nyilván magát is.

– Nem a feleségem, élettársam. T. Z.

– Elkésett. Nyolcra kellett volna jönnie, már bement egy másik úr. Ezt addig töltse ki – lökött elé egy papírt a nővér, P. pedig írni kezdett. – A tégelyre ráírta az adatokat?

– Igen, a nevemet ráírtam.

– Az nem jó, a felesége nevét kellett volna.

– Az én spermámra?

– Igen, mondom, hogy azon tartjuk nyilván a párt. Írja rá szépen a felesége nevét.

P. előbányászta a táskájából a tégelyt, leszedte róla az alufóliát, és nézte a vizeletre méretezett pohár alján a neonfényben egyre kevesebbnek, egyre betegebbnek tűnő gecijét. A poháron lévő matricán természetesen nem volt már hely egy újabb névnek.

– Kaphatnék egy matricát vagy egy filcet? – próbálkozott.

– Nem tartunk ilyesmit, de a tájékoztatón, amit a legutóbbi alkalommal kaptak, világosan rajta van, hogy pontosan mit kell a mintára írni. Komolyan mondom, nem értem, miért olyan nehéz ezeket elolvasni.

– De matrica vagy filc nélkül nem fogom tudni ráírni a barátnőm nevét.

– Akkor menjen haza, kérjen egy másik időpontot, és akkor majd remélhetőleg nem felejti el ráírni, amit kérünk.

Ekkor P.-nél végre betelt, ha nem is a spermagyűjtő, de egy másik, csak átvitt értelemben létező pohár.

– Ezt a gecit márpedig most be fogják venni – mondta fenyegetőn, és és kezét a tégely kupakjára tette.

[eldersign]

my instagram algorithm is so fucked