csillikblog-blog

[csillikblog-blog]

Nyami

Ütöm a csaj hasát az egyetem által ajánlott box-edzésen. Engedek a rossz ösztönnek, és bocsánatot kérek, amikor kicsit nagyobbat ütök. “Nem baj,” azt mondja, “ez beton.” Bólintok, de folytatja. “Nem árt neki, gyerek van benne.” Katának hívják és 15 éves. Természetesen nincs gyerek a hasában.

Az edző vörös atlétában üvöltözik. Cseszteti a kínai lányt, de viszonylagos szeretettel. “Te japán vagy vagy kínai?” kérdezi. “Kínai.” “Mi a különbség?”

Az üllői úti box-edzés 20 év után újra ugrókötelezek és több év után először elfáradok. Pakolok, öltözök, gyalogolok a Mária utcán, el erről az idegen helyről, ami nem az én világom, de lehetne, és nem is antipatikus. Csak idegen.

Ez egy jó nap volt, pedig nincs okom izgatottnak lenni. Meglovagolni a hullámot, élvezni a délutáni sört a Csehó bordázott faszékein. Nincsenek szagok, csak folyamatos orrfújás. Röhögés Schultzcal és cigifüst-legyezés az arcom elől. A nyár utolsó rángásai ezek, az elrontott frizura nyomán úgy hullik a hajam a fodrászat padlójára, mint a fák elszáradt levelei. Végigszántom az ujjaimmal hajamat. Mondtam, hogy ne nyírja fel, de felnyírta.

Sétálgatok a Múzeum körúton, mint egy idióta a felnyírt hajammal és a drága szemüvegemmel meg a drága rövidnadrágommal és eszembe jut egy tavaly októberi beszélgetés Csillával, amikor azt mondtam neki, hogy minden joghallgató ugyan úgy néz ki, mire azt válaszolta, hogy “de te is ugyan úgy nézel ki”. Aztán berúgott és Obamát dicsérte, én meg leharaptam a hamburgere harmadát a Csendesben, meg vettem neki egy kinder tojást. Éppen most darálnak be a fogaskerekek, ezek azok a hetek, hónapok. Évek?

Aktív projektek / dolgok, amikre várok:

- egyetem (OK) - cigány gyerekek tanítása Skype-on (ez most kezdődik) - verseskötet a Kalligramnál (a választ várom) - versek jönnek az ÉS-nél és a Kalligramnál (ez már biztos) - jelentkezni valami szakkoliba vagy TDK-ra (ezen még gondolkozom)

Robotként darálom a válaszokat a jogszociológia-tanár kérdéseire, hogy a mi csoportunk nyerje a kvízt. Nyerünk. Fahangon beszélek az öngyilkosságról, Mertonról, kizsákmányolásról meg a többi 5-6 perces YouTube-videókból összelopott tudásomról. Katinka arcát nézem. Mellettem ül és a szemei körül világosabb a bőre. Pigmenthiány. Magától mondta, nem kérdeztem. Hétfő reggelek, most már internettel, amióta vettem egy okostelefont.

Talán jobb életem lehetne, ha többet lépnék ki a komfort zónámból. Mindenki ezt mondja, vagyis mindenhol ezt olvasom. De a komfort zónámban jól érzem magam, azért az a neve, hogy komfort zóna. Miért lépnék ki belőle oda, ahol kellemetlenül érzem magam? Meg egyáltalán, mit kéne tennem? Nem tudom. Mivel vagyok elégedetlen? Tényleg más lenne, ha minden nap bándzsdzsámpingolnék meg lóversenyre járnék meg kurvák seggéről szívnám fel a kokaint? Az is erősen a komfort zónámon kívül esik.

A komfort zónámban hetente kétszer vagy háromszor találkozom  valamelyik barátommal, Vrabélyval, Istvánnal, a jogról gyerekekkel, Fráterrel, Benedekkel, ha épp itthon van akkor a Godóval, keddenként eljárok a külföldiekkel a Dob utcába és hétvégén a családommal zabálok valamit, a többi estén meg a csajommal vagyok meg hülyeségeket nézek az interneten meg írok meg sakkozok. Olyan rossz ez? Ebből kell kilépni?

Álmomban valaki lelőtt, aztán felém állt és elkezdett velem üvöltözni, hogy ne játsszam már az áldozatot, hanem keljek már fel és menjek tovább. Baseball sapka volt rajta de az arcára nem emlékszem. Valahol azt olvastam, hogy az ember nem tud olyan arcot megálmodni, amilyet még nem látott a való életben, de emlékszem egy álmomra, ahol egy zöld fejű vénasszony magyarázott arról, hogy a kukamászás jövőre már olimpiai sportág lesz, úgyhogy kezdjek gyakorolni.

Na mindegy, csak annyi, hogy ez egy jó nap volt. Most elmegyek az éjjel-nappaliba egy üveg sörért, rollerezni fogok és Beatles fog szólni a fülembe.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Nietzsche

Olvasgatom Nietzschét egy esős vasárnap délutánon, és a plaszticitásról gondolkozom. Amit ő plaszticitásnak nevez, magyarul meg valami életerő lehet. Az a bizonyos erő, ami akkor sem hagy el, amikor már épp ezredjére veszi (veszem, de távolítom) fontolóra [az ember] a lehetőséget, hogy szarik mindenre és az eddigi kudarcos vagy csak közepes életét maga mögött hagyja és vagy elmegy Thaiföldre szerzetesnek vagy elhatározza, hogy mostantól soha nem keres senkit, csak fogadja a megkereséseket vagy végre kötelet köt a nyakába és kirúgja maga alól a Jin-jang alakban szerkesztett okos kis dohányzóasztalt.

Nézem, hogy pereg az eső a beteg diófa leveleiről. Morzsolgatom a papír szélét, morzsolgatom az életet. Mindent kimérve, óvatosan. Egyszerre csak két sör, emlékszel, mi volt a múltkor, amikor túl sokat ittál. Ne menj a napra. Ne tegyél pontot az üzenet végére, mert a pontosság needy. El tudsz csevegni bárkivel, főleg kettesben. Levenném a pórázt, de jól nevelt kutya vagyok. Barátságosan csaholok, ugatni csak halkan.

Tudod te, mi van. Az, hogy be akarsz tépni, zenét akarsz hallgatni és faszt akarsz verni egész nap. That’s fun. Faszom sem akar siklóernyőzni meg szörfözni. Hullámok rég nincsenek. Főleg itt bent. Sivatag van. Heti hat nap strukturált időszaggatás. Mint a nokedlit a lányok, úgy gyűröm galacsinba a napokat. 

Dézsi kortyolgatja a tonikot és a darabjáról beszél, amit nem írt meg. Szegény csak azért ül velem szemben a Dob utcában, mert két héttel ezelőtt tök részegen írtam neki az éjszaka közepén. Aztán hozok egy sört, és azt mondja, bele akarja dugni az ujját a habba. De nem dugja bele, és mire rászánná magát, az már felszívódott. Életerő az, ha váratlanul hozzáérek a karjához.

Életerő az, ahogy a Songoro Laura haja az ég felé mered.

Van a Hankissnak egy könyve, az a címe, hogy Az emberi kaland. Az a könyv valami olyasmit akar mondani, hogy ha objektíven nézünk az életre, akkor egy siralomvölgy az egész. A semmi közepén jelentéktelen testek apró-cseprő ügyeinek gyakran fájdalmas megoldása, ami aztán a semmit szaporítja, amíg az egész össze nem zuhan. És hogy négy dzsungel vesz minket körül. A fizikai, a metafizikai, a belső és a társadalmi dzsungel. Az eligazodás lehetetlensége. De mi emberek erre a kellemetlen valóságra válaszul találtuk ki a “szimbólumokat”, szóval dolgokat, amiket jelentéssel ruházunk fel. Akkor is, ha objektív jelentésük nincsen. Légvárakat építünk, hogy megóvjanak a valóság kurva kopár pofájától. Ezt mondja Hankiss, aztán elkezdi a parfümös üvegek alakját elemezni.

Hankiss könyve is egy takaró. Jó takaró éjszakánként, amikor a beázást bámulom a plafonon, és a dögletes döglésen gondolkozom, ami persze azért nem minden este van. Mondjuk két havonta egyszer. Takarózom még Andiba, takarózom Godóba, takarózom a versekbe, takarózom az írásaimba. De azért néha hagyom hogy megcsapjon a szél. Rollerezek és gecire szúr a vállamon a póló, a zebra közepén pirosra vált a lámpa. Egy terpjáró hatalmasat fékez és dudál. Dehogy akarok meghalni, baszd meg. Persze ez is csak egy élet a sok közül, vagy mindjárt felébred a lepke aki igazából vagyok vagy mi a picsa. Nem tudom.

Tovább olvasom Nietzschét de két oldal után ledobom a földre. Hirtelen elkezd szakadni az eső. Életemben nem láttam ilyen esőt. Lerohanok a kertbe és páros lábbal szökdelek. Senki sem lát, örülök. Tíz perc múlva bőrig ázva mászok fel a lépcsőn. Nem fázom. Elégedetten ülök ruhástul a kádban, és úgy alszom, mint akit vörös paplanba bugyoláltak.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Buzulás

Régóta irigykedem a buzikra. Minden meleg ismerősöm felszabadult, életvidám ember. Sikeres és népszerű jogászok, egyetemi tanárok, divattervezők. Nyilván nincs korreláció a buzulás és a sikeresség között, de az én környezetemben valamiért van.

A szüleim még az a generáció, ahol tanult viselkedés az, hogy a buzulás oké, vagy hogy mondjam. Még mindig hozzáteszik, hogy buzi, ha valaki szóba kerül és az illető meleg.

Az ismerőseim legnagyobb részének azért ez már nem issue. Még a konzerv haverjaim is hajlamosak elfogadni azt, hogy egyes emberek máshova szeretik tenni a faszukat / mással szeretik a csiklójukat izgatni, mint a többség.

Egy házibuliban vagyok valahol egy titokzatos budai hegyen, amit éjszaka szinte lehetetlen megközelíteni. Rebeka a földön ül, ölében egy pohár pontosan kimért almalével és a zene ütemére iszik. A kortyok közben módszeresen kifejti, hogy a buzulás bűn, a bűnösök pokolra jutnak, a pokolban pedig az idők végezetéig égnek és szenvednek. A fejemet félrészegen Emma ölébe hajtom, aminek nem örül, de ez akkor nem tűnik fel. Onnan kiabálok Rebekának, hogy hülyeségeket beszél. Rebeka rendíthetetlenül folytatja: ha a buzik összeházasodhatnak, akkor legközelebb már a kutyájukat vezetik oltár elé az emberek. Bendegúz épp lelép az utolsó lépcsőfokról, pasijával az oldalán. Az a hegyi csönd. Beleröhögök Emma hasába, aminek szintén nem örül.

2013 van és Rómában tekergek az éjszaka közepén. Fogalmam sincs semmiről. Vettem egy három hétre szóló interrail-bérletet, és most egyedül, két gatyával és 60 euróval próbálom “felfedezni” Európát. Átgyalogoltam a napot. Fáradt vagyok. Leülök a földre a pályaudvarral szemben. Mellettem bandázó négerek és arabok. Kérnek egy szemet a cukromból, és amikor odanyújtom a zacskót, szétosztják egymás között az egészet. Aztán követelik, hogy megnézhessék az útlevelemet. Megmutatom, megnézik. Röhögnek aztán megrázzák a kezemet. Elmennek, én ülök tovább. A homályból kibontakozik egy sovány alak, szőkére festett hajjal. Egy szót sem beszél angolul. Mondja a nevét és mutatja, hogy menjek vele. Nem volt jobb ötletem, vele mentem. Beültünk egy kocsmába, vett nekem egy sört. Ültünk és zenét hallgattunk a telefonjáról. Minden arra járót megszólított és leültette őket az asztalunkhoz. Így telik el másfél-két óra. Kérdezem, hol lehet erre aludni, erre elkezd csókolgatni és az asztal alatt a tökömet markolássza. Magára mutat: Dan! Nyisszantó mozdulatot tesz a kezével és beletúr a hajába. Gondolom fodrász. Egész a 10 euro / night-ba kerülő Cherry Hostel felé vezető úton röhögtem. A Cherry Hostel előtt a földön egy félmeztelen lány feküdt a betonon, feje alatt a topjával, de ez egy másik történet.  Így buzult velem Dan, az olasz fodrász.

Ugyanezen az úton épp Svájcban vagyok és egy padon készülök elaludni. A napot egy orosz ügyvédnővel töltöttem. Ültem a folyóparton és zöldalmát ettem, amikor odaállt mellém az ügyvédnő és azt kérdezte, egyedül vagyok-e. Mondtam, igen. Akkor gyere. És felvitt a várba, közben az életéről beszélt. Nehéz orosz ügyvédnőnek lenni, mert ő mindig megkedveli a védenceit, legutóbb egy háromszoros gyilkost. Egy parkban valami buli van élőzenével. Oda megyünk. Az orosz ügyvédnő elkéri egy társaságtól a füvet és nagyot szippant. Így várjuk a vonatát. Szóval pár órával később a padon fekszem, alváshoz készülődök, amikor elmegy mellettem egy indiai fazon és vadul rázni kezd. What? What? Azt mondja, ismer egy tuti helyet, az egyetlen kocsma, ami még nyitva van. Megyek utána. A kocsma valóban nyitva van. Zajos, szűk és drága. Előtte kis csoport ácsorog. Az egyikük rögtön megszólít: te magyar vagy! Nem tudom, honnan tudta. Nem is tudtam megkérdezni, mert a karjánál fogva egy ötvenes éveiben járó alkoholista nő húzta maga után. Valahogy kettesben maradtam egy osztrák homokossal. Lassan leszívta a cigarettája maradékát, aztán azt kérdezte, hány éves vagyok. Tizennyolc. “Go home to your mother, baby. Go home to your mother.” Ezt mondta. Így talált túl fiatalnak az osztrák buzi egy svájci kocsmában.

Pár nappal később az amszterdami pályaudvaron bóbiskolok hajnali fél háromkor. Nap közben már megpróbáltam kialudni magam egy 5 eurós templomi orgonakoncerten, de folyton felébresztett a zene. A pályaudvaron tilos aludni, ezért az őr végigjárja az alvókat és a bokájukba rúg. Én is erre ébredek. Sértődötten kimegyek az utcára, amikor mellém lép egy magas, arabnak kinéző fazon és tüzet kér. Mondom nincs, erre előveszi az öngyújtóját a kabátja zsebéből. Beszélgetni akar, nekem meg nincs jobb dolgom. Renének hívják. Elmondom neki, hogy nem tudom, hol fogok aludni. Nála nem aludhatok, mert csak bérli a lakását és szigorú a landlord, de van egy nagyszerű ötlete. Felültet a robogójára és végigsuhanunk az éjszakai utcákon. Közben többször hátraszól, hogy öleljem át, le ne essek. Egy játszótérre visz. Dombok. Hinták. Mászóka. Annak a tetejére mutat. Ott szoktunk betépni és aludni, ha olyan az idő, mondja, vagy valami ehhez nagyon hasonlót. Elő is vette a füvet, Megkínált, de nem fogadtam el. Akkor elkezdett arról beszélni, hogy ismert egy magyart, akinek nagy fasza volt. Megértőn bólogatok, mint aki tud egyet s mást a nagy faszú magyarokról. Aztán elkezd az én faszomról kérdezgetni. Kicsit nagyobbat mondok mint amekkora valójában. Hát jó, mondja, átlagos. Most már szeretném, ha elindulna, de nem mondok semmit. A domb aljában gimnazisták isznak. Búcsúzásként nadrágon keresztül megpaskolja a tökömet. Így nem tudott buzulni velem René egy amszterdami mászóka tetején.

Egyetemet nyitó buli van. Nincs karszalagom, és a kapus nem akar beengedni. De jegyet sem akar eladni. Egy óvatlan pillanatban átlendülök a kerítésen, mert bent vannak a haverjaim. Hangos, szar zene. Laura aggodalmas arccal terelgeti a felügyelete alá tartozó gólyákat. A bőrdzsekijét nézem és elképzelem, ahogy a H&M-ben válogat. Egyesével az arcához emeli a ruhákat. Milán piát akar venni. Kiállja a hosszú sort és egy tálcával a kezében tér vissza. Idegeskedik a pénz miatt, de mindenki beletesz annyit, hogy megnyugodjon. Olyan hangos a zene, hogy csak úgy lehet beszélni, ha a másik arcához hajolsz. Kimegyünk, hogy a dohányosok tudjanak szívni. Beállunk egy kevésbé tömött sarokba és beszélgetni kezdünk, amikor egy németül üvöltő biztonsági őr arrébb lökdös minket. Valamelyikünk elveszíti az eszét és üvöltözni kezd vele. “Megöletlek, baszd meg, hallod?” Milán úgy nyugtatja meg, hogy lassan masszírozni kezdi a nyakát és egyre közelebb húzza magához. “Van egy nagy problémám” mondogatja. Körbe megy, közelebb húzza magához az embereket és egyenletesen csorgó könnyekkel beszél arról, hogy van valami nagyon nagy baja. Már sűrű patakban bugyog elő a nyál a szájából. Tántorog. Valaki beviszi magával pihenni. Én is részeg vagyok, táncolni akarok és Laurát keresem a szememmel, de csak sűrűn örvénylő tömeget látok, és Milán hörgése visszhangzik a fejemben: “Van egy nagy problémám”, és közben egyre közelebb húzza magához az embereket. Fél háromkor lelépünk és kihűlt gyrost eszünk a Nagykörút lámpáinak kereszttüzében.

Egyébként hajrá buzulás, tényleg. Van itt még pár történet, ami graphic. Lehet, hogy egyszer megírom. Egyik sem az, hogy hogyan buzultam, mert ilyen nem történt. Csak a félreértések elkerülése végett. 

A Pride-on gondolkozom sokat. Hogy jó-e így. A jó célért így küzdeni. Főleg az a rossz ebben, hogy van mondjuk 95% teljesen kulturált és civilizált részvevő, és 5% rózsaszín apácadresszben vibrátort szopkodó őrült. Egyébként engem ez az utóbbi kisebbség sem érdekelne, de ők biztosítják a támadási felületet. “Hogy magyarázom meg a lányomnak?” Hogy? Nem tudom. Nem mindenki olyan, mint mi, kislányom. Egyesek mást szeretnek. Bizony. Sokszor mással is dugnak. Kislányom. Néha két nő dug, pedig nincs is faszuk. Hogy magyarázom meg Istennek? A Pride Utolsó Kamionja, dárdahegy Jézus Krisztus oldalában.

Most befejezem.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Tető

Amíg a szüleimmel laktam, gyakran feljárkáltam a háztetőre. XII. kerületi társasház, a tetejéről ellátni Budapest másik végéig. Végigterül a város a lábam előtt. Imádtam azon a tetőn olvasni. Szabó Lőrincet meg Faludyt meg Kassákot, és közben azt képzelni hogy én is bohém költő vagyok.

2006-ban az augusztusi tűzijátékot akartam nézni a tetőről. Már épp indultam volna, de még segítenem kellett valamit az anyámnak. Pár perc múlva akkora vihar kerekedett, hogy simán lefújt volna a szél, ha akkor már fent vagyok.

A tetőre egy szűk kis ablakon keresztül kell kimászni, előtte meg kell mászni egy létrát. Sárga fokok a falban. Fém. Fent antennák, kövek, kémények. Lapostető. Elheverek a nap alatt.

Oda vittem a lányokat is, persze nem történt soha semmi. Ültünk és beszélgettünk amíg meg nem untak. Akkor felálltak és lemásztak a létrán. Mostanában nem hívom őket. Több okból.

Húsvét van, egyik éjszaka sokáig voltunk a városban a színházas gyerekekkel. A Szilasi-testvérek valahol kint a francban élnek. Azt mondom nekik, hogy nyugodtan aludjanak nálam, ha szeretnének. Előtte még kiülünk a tetőre. Alufóliából zabáljuk a húsvéti sonkát meg a túrórudit, Flóra a maradék söröket hajtja fel, Blanka a hidegre panaszkodik. Megolvad a hold. Álmos vagyok a sörtől. A testvérek az ágyamban alszanak, egymást átkarolva, én a földön. 

2014 van és épp tetszik egy nő. Elhívom magamhoz, kiülni a tetőre. Már megint az a közös pont, hogy együtt gúnyolódunk valamin. Aprómintás kék ruha van rajta. Az üléstől elzsibbadnak a lábai. Ahogy igazgatja őket, belátok a ruhája alá. Elkapom a tekintetem. Az egésznek nem szabadna megtörténnie. Nem is történik semmi. Indiáról meg József Attiláról magyarázok de meggyőződés nélkül. Félgőzzel. 20 éves vagyok, azt hiszem, mindent tudok. Kurva keményen osztom a kulturális relativizmust, mert azt hiszem hogy így értelmesebbnek tűnök. A nő feláll, leporolja a ruháját és lemászik a létrán.

Egy másik nőt évente egyszer hívtam meg a tetőre. Mindig két órára jött. Kimentem elé a megállóba és előre kitaláltam, milyen viccet mondok neki. Sokszor jó volt az a két óra. Utoljára már nem elengedtem. Csak hallgatni akartam és utálni magam. A nő közben arról magyaráz, hogy nincs olyan pontja a lakásnak, ahol nem dugott még az aktuális fiújával. Egy kővel karcolgatom a tetőt borító puha anyagot.

Egy harmadik nő földes szamócát hozott és összekente vele az arcát. Aztán azt mondta, hogy nagyon vágyik arra, hogy tetőn szeretkezzen. Egy pillanatra elhallgatott, majd gyorsan hozzátette, hogy nem most és biztos nem velem. Haha.

Sok-sok lényegtelen nő. És mindegyiket én hívtam. Rossz voltam. Rossz vagyok. Gyáva vagyok. Semmit sem merek kimondani. Nem merem komolyan gondolni. Recseg a szamócára ragadt föld a fogam alatt és a cipőm orrát bámulom. A felnövés befejezetlen művelete.

Andival a legjobb a tetőn. Andival römizni a tetőn. Andival bámulni az eget a tetőn. Andit festeni vízfestékkel a tetőn. Szél babrál a levetett ruháimmal. Andi alszik a tetőn, én felette állok és úgy nézem a várost mint a tulajdonomat. Aranyszelencében az Erzsébet-híd foka.

Idén nem voltam kint. Semmi spirituális dolog nem tart vissza. Egyszerűen nem jutott eszembe. De most hétvégén kimászok. Kiülök a szélére, lelógatom a lábamat. Talán valami zenét is viszek. Egyedül fogok ülni 20 percig, aztán lemászok és elfelejtem, amit el kell felejteni.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Zaklatás

Tényállás: Szóval Asia Argento lefeküdt egy 17 éves színész kölyökkel, aki annak idején, még sokkal a dugás előtt a fiát alakította egy filmben. A nevezett dugás alkalmával Asia Argento 40 éves volt. A dugott / dugó, akkor 17 éves boy most előállt történetével, miszerint karrierje súlyos csapást szenvedett el a dugás okán.  Asia Argento peren kívüli egyezséget kötött vele, ezzel részben kártalanítva őt. Vagy mi.

Kérdés:

Ugyanakkora megrázkódtatást jelent-e egy 17 éves fiúnak lefeküdni egy szexi 40 éves színésznővel, mint egy 17 éves lánynak egy szexi 40 éves színésszel? Vannak azok, akik azzal érvelnek Asia Argento bűnössége és elítelhetősége mellett, hogy képzeljük el mit kapna, ha a fordítva lett volna a sziutáció (17 éves lány, 40 éves férfi). És ez egy kurva jó érv, hiszen pont valami olyasmit próbálunk elérni, hogy fiúkra és lányokra ugyanazok a szabályok vonatkozzanak.

Ugyanakkor, és ezt most tényleg óvatosan mondom: szerintem a fiúk és a lányok máshogyan élik meg ugyanazt a szituációt. Egy 17 éves fiúnak lefeküdni egy hot 40 éves színésznővel nem kurva nagy élmény? És persze lehet, hogy ezt a 17 éves fiút érzelmileg kicsinálta az eset.

A kérdés tehát: a zaklatási ügyek megítélésében figyelembe kell-e venni a felek nemét? Mi lett volna, ha mindkét szereplő nő? Változtat-e a dolgokon?

Állítás:

Az nekem nincs ebben az ügyben. Illetve van egy kiinduló gondolatom, de simán meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről meg nem ismerem sem a vonatkozó szakirodalmat sem semmi egyebet, csak azt, amit a hírekben olvastam.

A gondolat: valamilyen módon figyelmbe kell venni a felek nemét.

Tök más:

És persze vannak azok az őrültek, akik az egészet elintézik azzal, hogy “most már hamarosan ránézni se lehet a nőkre, mert márt az is zaklatás lesz vagy mi”. Persze hogy voltak olyan esetek, amikor a vadászat túl messzire ment. Vagy csak nem ismerem eléggé a tényeket, de pl. Louis CK? Neki az volt a bűne, hogy behívott embereket a hotelszobájába, megkérdezte, hogy maszturbálhat-e a nők előtt és az igenlő válasz után maszturbált.

Vagy Aziz Ansari, aki megpróbált lefeküdni egy nővel, és miután a nő kimondta, hogy nem akar szexelni, Aziz Ansari felöltözött. Aztán a nő taxiba ült és hazament.

A két ügy között az a különbség, hogy CK esetében a közvélemény ellene fordult, nem mutatták be a filmjét, az FX szerződést bontott vele, minden vele kapcsolatos hír erről szólt. Amúgy CK elég korrekt levélben beszélt a vádakról. Nem olyan régen színpadra állt.

Aziz Ansari ügyét viszont a mainstream média sem vette komolyan, és az azt megíró újságírónőt meg a megtörténteket szexuális zaklatásként megélő nőt kezdte ekézni. Hogy miért nem állt fel és ment haza korábban, ha nem érezte jól magát.

És még egyetlen gondolat: az Ansari-dologról cikket író újságírónő levelét érdemes elolvasni. Azt a levelet, amit az őt kritizáló  Ashleigh Banfield-nek írt: “It's an unequivocal no from me. The way your colleague Ashleigh (?), someone I'm certain no one under the age of 45 has ever heard of, by the way, ripped into my source directly was one of the lowest, most despicable things I've ever seen in my entire life. Shame on her. Shame on HLN. Ashleigh could have "talked" to me. She could have "talked" to my editor or my publication. But instead, she targeted a 23-year-old woman in one of the most vulnerable moments of her life, someone she's never f---ing met before, for a little attention. I hope the ratings were worth it! I hope the ~500 RTs on the single news write-up made that burgundy lipstick bad highlights second-wave feminist has-been feel really relevant for a little while. She DISGUSTS me, and I hope when she has more distance from the moment she has enough of a conscience left to feel remotely ashamed — doubt it, but still. Must be nice to piggyback off of the fact that another woman was brave enough to speak up and add another dimension to the societal conversation about sexual assault. Grace wouldn't know how that feels, because she struck out into this alone, because she's the bravest person I've ever met. I would NEVER go on your network. I would never even watch your network. No woman my age would ever watch your network. I will remember this for the rest of my career — I'm 22 and so far, not too shabby! And I will laugh the day you fold. If you could let Ashleigh know I said this, and that she is no-holds-barred the reason, it'd be a real treat for me. Thanks, Katie” Eben a levélben én egy valamit látok, és az a Trump valódi pusztítása. Mert Trump idióta policy-döntéseit vissza lehet csinálni, az Obamacare-t lehet tovább finanszírozni, a szabadkereskedelmi-egyezeményekbe újra be lehet lépni, az Iran deal-t ki lehet tárgyalni. De ezt a fajta kommunikációt nehéz lesz eltüntetni.

Szerintem ez Trump legkárosabb hatása. A személyeskedő, önmagad kibaszott nagy fontosságában végtelenül hívő kivagyi faszfejség új primátusa. Csak Trump ehhez szellemes oltásokat talál ki meg jó vicceket mond, De ez nem menti fel. Felbátorítja az ilyen kis nyomorultakat. 

És ez már Magyarországra is átjött, ld. DJ Jeszy meg a többi 888-as meg Echo tv-s hülyegyerek.

De ezt most abbahagyom, mert még nagyon sokat lehetne erről és nem értek hozzá eléggé.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

A kígyó sziszegése

Eltelt majdnem 24 év és ugyanolyan hülye vagyok, mint az iskolában. Ha valaki pisztolyt fogna a fejemhez, hogy most azonnal tartsak 45 perces előadást bármilyen témáról, de nem lehetnek benne blöffök vagy tévedések, hát meg lennék lőve.

Miről beszélnék? GTA San Andreas? Star Wars? Az is szar már.

Meredek a képernyőre: már nem tudom hanyadik dokumentumfilmet nézem a heroin hatásmechanizmusáról, Andi épp kialudja magát egy 24 órás fordítás után. Csak a félfogyatékos macskánk sündörög a lábam körül. Épp lejár a videó, a csávó már arra kér hogy like-oljam és subscribe-oljak. A gép autmoatikusan töltené be a következőt, de kinyírom. Hirtelen csend hull rám. Rég tapasztalt, igazi alvilági csönd. Lefekszem a földre és becsukom a szemem.

Már épp elkezd megfogalmazódni valami. Ezek a magaddal lefolytatott, csend vákuumába benyomuló beszélgetések a legrosszabbak. Vagy legnehezebbek. Nem tudom, de ma este nincs kedvem végighallgatni. Olyan halk és nyugtalanító, mint egy kígyó sziszegése Felöltözök és elmegyek rollerezni az éjszakába, kurva hangos zenével a fülemben. Pulp. Britpop. Azonosulok a szövegekkel, de főleg letompítom azt az akármit, ami az előbb  szétcsúszó életről meg értelmetlenségről meg dugásról meg öngyilkosságról akart dumálni.

Rollerezek a zuglói éjszakában, egyszer csak a kerék megcsúszik a nedves leveleken. Pofára esek. Fekszem a földön elakadt lélegzettel és a halott eget bámulom. Széthorzsoltam a lábamat. Reggelre nyoma sem lesz. De az eséstől a fülhallgató is kiszakad a fülemből. Éjfél körül erre már nem jár autó. Megint itt vagyok. Néma csönd van és a hátamon fekszem. Hát ennyire ezt akarja ez a nap?

Elkezdem végighallgatni a kígyó sziszegését a Balázs és a Czobor utca sarkának betonján. Olyasmikről dumál, hogy söröznöd kéne meg felrúgni mindent és Ausztráliába költözni. Azonnal szakítani a nyolc-éve-csajoddal és halomra kúrni a 19 éves egyetemista lányokat, de főleg kiállni valami rohadt magas épület tetejére és lenézni a mélybe, vagy ha ez túl fájdalmas, akkor bevenni két doboz altatót és inni rá egy üveg pezsgőt. Vagy megtanulni trombitán játszani. Forgatókönyveket írni. Úgy táncolni, hogy közben nem kell arra figyelnem, hogy kiesik-e a zsebemből a telefon. Egyesével felkeresni és megkövetni mindenkit, akit megbántottam.

Hallgatom a sziszegő kígyót, de egyszerre hányinger kap el, felpattanok a mocskos földről és hazáig meg sem állok. Ügyelek rá, hogy halkan nyissam ki az ajtót. Andi még mindig alszik. Tudom, hogy éhes lesz, amikor felébred, ezért felteszek neki három tojást a tűzre. Lemosom a lábam és pizsamát veszek. A macska felugrik az ölembe és dorombolni kezd, amikor megvakarom a nyakát. Mostanában rászokott arra, hogy beugrik a ruháim közé, ha kinyitom a szekrényt. Hagyom neki.

Már majdnem vége a nyárnak és idén még nem voltam túrázni. Van egy hagyományom: 2014 óta minden nyáron elgyalogolok valami relatíve távoli helyre.

2014: Győr 2015: Balatonszárszó 2016: Szabadszállás 2017: Komárom Idén csak Szentendrére megyünk Benedekkel, az egész nincs 30 kilométer. Szeretem ezeket a sétákat. Eleinte persze Kassák-másolásként indult, de most már inkább csak kiszakadás. Nincs technológia, műszaki szarok, komfort, csak padon alvás, sajtkrémes zsömle, alma meg víz. Zene. Duma. Idén akarok sátrat meg füvet. Hogy más töltse meg a csendet.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Elnézést

Elnézést kérek:

H. Frida H. Miklós M. Tünde R. Eszter K.-P. Anna K. Anna Cs. Andi K. Zsófi K. Emma G. Viktor F. Zoltán M. Eszter V. Katalin Sz. Enikő V. Nóri E. Viki N. Dia A. László K. Imre F. Viki P. Emese Sz. Orsi G. Nóri T. Péter M. Andi L. Fanni I. Bálint K. Kinga T. Dóri M. András És mindenkitől, akit bántottam, megbántottam akár szándékosan akár akaratom ellenére. Sajnálom.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Mesék

Régen közös szobám volt a bátyámmal, mondjuk úgy 2006-ig. Az esték sokáig úgy néztek ki, hogy bejött az anyám és elkezdett felolvasni valami roadt vastag könyvből. Három testőr, A púpos, Iskola a határon meg ilyenek.

Néha viszont az apám jött, aki vagy lusta volt vagy nem szeretett felolvasni, ezért inkább kitalált történeteket. Volt két visszatérő szereplője, Jóska és Pista. Jóska és Pista egy pár büdös zokni két tagja volt.

Az egyik mesében Jóska és Pista lemásztak az ember lábáról, aki hordta őket. Mert a viselőjük meghalt. Lemásztak és bánatukban elmentek a kocsmába. Ittak a halott emlékére, és akkor bejött Mr. Bean az ajtón, leült a bárpulthoz és elkezdte rendelni az italokat. Egyiket a másik után, gyorsan. Miután már nagyon sokatt ivott a Mr. Bean, és rosszul volt, felmarta az egyik zoknit a pultról és belehányt.

Ezt mesélték nekünk. Ezt, meg az Iskola a határont. Amúgy egyszer azt olvastam hogy Indiában meseterápia van, tehát a beteg embernek felolvasnak meg kitalálnak dolgokat.

Egyszer, még a MesePongozás elején Benedekkel eljárkáltunk iskolákba és kérdezgettük a gyerekeket a “mesefogyasztási szokásaikról”. Az derült ki, hogy viszonylag kevés gyereknek találnak ki meséket a szüleik, inkább felolvasnak meg főleg tableten, telefonon nézetik velük. Volt egy gyerek aki tök izgatott lett a témától és elmesélte az egész mesét, amit az apja italált neki. A mesében az apja Dakar-versenyző volt és minden versenyt megnyert.

Sokszor látom egyébként, ogy szülők ezzel szedálják le a gyereküket, mármint telefonon elébasznak valami mesét és azt nézetik vele. Nem ítélkezem, mert nyilván baromi nehéz egy üvöltő gyereket egész szórakoztatni, de mégse jó látni, hogy az IKEA 120 forintos hotdogjai között hány lehajtott fejű kisgyerek üldögél.

És közben Bettelheimet olvasok aki olyan naiv hülyeségeket ír hogy néha belefájdul a fejem. Amikor ortodox freudizmussal veti bele magát a Piroska és a Farkas elemzésébe és megállapítja, hogy a piros fejfedő menstruációs szimbólum, és a Vadász a szuperegó meg hasonlók. Piroska épp elhagyja a kamaszkort az erdőn át. 

Aztán elolavstam Darntont aki kigúmyolja Bettelheimet, mert ő elvégezte a filológiai aprómunkát és visszavezette a Grimm-történeteket a korabeli helyi népmesékre. Az “eredetiben” a Farkas megerőszakolja a nagymamát és Piroskát is aztán felfalja ami megmaradt belőlük. Ja. Csak a Grimm tesók úgy érezték, hogy ez az ő “target audience”-üknek nem felelne meg, úgyhogy lekerekítették a sztori sarkait.

Bettelheim másik okfejtése: anya és apa elmentek nyaralni, a gyereket addig rábízták a nagymamára, ez kb. két hétig tartott. Amikor anya és apa hazajöttek, a gyerek nem akart szóba állni velük. Durcásan hallgatott. Bettelheim szerint ennek az volt az oka, hogy a gyerek félt, hogy ha kiengedné a haragját, kárt tenne a szüleiben. Komolyan ezt írja.

Ma hajnalban elküldtem a Kalligramnak egy kötetnyi verset. Minél többször olvasom el őket, annál kevésbé tetszenek. Amikor megírom nagyon izgatott vagyok aztán megmutatom valakinek (Andi, Godó, Fráter) és már kevésbé tetszik. Most, hogy elküldtem, már utálom az egészet. Nem tudom.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Online dating

Istvánnal ücsörgünk a Hrabalban és zabáljuk a chipset. Hányatott szerelmi életéről beszél. Panaszkodik a lányokra, akikkel összejön a Tinderen. Már majdnem kimondok valamit, de inkább belekortyolok a sörömbe. Előveszi a telefonját, mutatja, milyenek a csajok. Elkérem a mobilt és mindenkit jobbra húzok, amíg ki nem tépi a kezemből. Fapofával kéri a számlát. Egyikkel sem akar rendesen összejönni. 

Emlékszem a kettővel ezelőtti csajára. Áginak hívták. Egyszer elmentem hozzájuk Rizikózni egy Lea nevű lánnyal. Négyesben ülünk egy rohadt nagy asztal körül és próbáljuk elmagyarázni Áginak a Rizikó szabályait, de Ági csak szúrós szemmel néz minden instrukció után és közben István tökét masszírozza talpával az asztal alatt, percenként rúgja meg véletlenül a térdemet. Amúgy azt hiszem végül én nyertem. Lea meg a Corvinusról beszél és közben csorog a sajtszósz az állán.

Marci az Akácfa teraszán gesztikulál. Végig a szemembe nézve meséli, hogy a csajok, akikkel nyáron összetinderezett csak randizni meg dugni akartak, aztán eltűntek. Marci jó lélek. Romantikus alkat, aki fagyizni viszi a nőket és politikáról meg kosárlabdáról beszél nekik, szóval dolgokról, amik őt is érdeklik. Iszom a felvizezett, 400 forintos Ászokat és Marci egész jövőjét látom magam előtt a nagy házzal és a szőke feleséggel valahol az agglomerációban, 36 évesen partner egy ügyvédi irodában és szelektíven gyűjti a szemetet. Megvitatjuk ki a legszexibb csoporttársunk, közben a zölden villogó “KÉZIMUNKA” neonreklámot nézem egy kapu fölött.

Benedekkel sétálgatunk a Margit-szigeten. Meleg szél buzerálja a hajamat. Már két és fél órája arról győzköd, hogy van értelme filozófiát olvasni, aztán egyszerre kinyögi, hogy most szakítottak az Annával. Két és fél év járás után, fél év együttélés után, most nem mondom meg, mennyi és mi után. De regisztrált a Tinderre és már össze is meccselt valakivel. Az a match azóta a csaja. Együtt tüntettünk a Kossuth-téren még áprilisban, szóval bizonyos értelemben már jóban vagyunk.

Amikor bejött a Puncs.hu, rögtön azon kezdtem röhögni, hogy ez valószínűleg Punci.hu-ként indult. Sugar daddy-k és sugar baby-k regisztrálhatnak és találhatnak egymásra. A lányok beírják, havi hány százezer forintot kell rájuk költeni ahhoz, hogy érdekelje őket a dolog. 19 éves székesfehérvári gimnazisták sorolják az elvárásaikat. Legyél férfi! Tudd, hogy mit akarsz! Idősebb, igényes úriember támogatását keresem. Persze ítélkezni a legkönnyebb. Amíg mindketten akarják, addig a punccsal sincs bajom. Godóval csináltunk egy kamu profilt, csak kíváncsiságból. A nevünk Mr. Money Balázs, a profilképünk a kivilágított Atlanta. Írtunk valami semmitmondó bemutatkozást. Azóta kb. 20 levél jött különböző nőktől. Hello, szívesen megismernélek. Hello, szimpatikus a bemutatkozásod.

Egyszer Godó meg egy közös, Dave nevű haverunk elkezdték böngészni a meleg-szekciót a puncson. Az az oldal úgy működik, hogy arról is értesítést küld, ha valaki csak megnézte a profilod. Így aztán Godóék felzavarták a Puncs melegközösségét. Másnap egy levélben egy Sándor nevű 60 éves fazon köszönt, írta le röviden hogy mi tetszett meg neki Mr. Money Balázsban, aztán belinkelt egy videót a Youtube-on, ahol szar díszletek között magyar nótákat énekel. Vallomásra küldöm a szívemet néked. Vége már a dáridónak. Ilyenek. Addig röhögtünk, amíg elment a hangunk is.

Már megint hajnalodik. Nem tudom végigaludni az éjszakákat. Valami nyugtalanító hang folyamatosan arról győzköd, hogy csak vesztegetem az időmet, de amikor azt kérdezem, mit javasol helyette, nem mond semmit, csak átvált Pink Floyd-ra. Hány kilométert futottam már az éjszakában, fülemben a Comfortably numb-bal? Hideg a mellkasom.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Pillangó

Azért van valami ebben a pillangó-hatás cuccban. Még 2013-ban elkezdtem járni ilyen amatőr színjátszós szarba a Katonába. Ott 2014-ben volt egy kis pályázat. Beadhattál egy rendezői koncepciót, és ha tetszett a színháznak, megrendezhetted. Én akkoriban egy ilyen zelótabölcsész voltam, aki militáns szigorúsággal ragaszkodott ahhoz, hogy E-V-O-L-Ú-C-I-Ó-S jelentősége van a kultúrának, meg mit tudom én milyen idealista elvakult baromságokhoz. Hogy az Eszmélet a legjobb magyar vers és ki lehet olvasni belőle mindent az életről meg a halálról. Ilyeneket.

Szóval akkor épp volt egy abszurd drámám, és beadtam azt valami arrogáns, okostojás rendezői koncepcióval. A  darab arról szólt, hogy egy öregotthonban lázadást szerveznek az öregek az új igazgató ellen, aki mindenféle hülye szabályokat alkot, aztán a végén megszöknek egy cirkuszi elefánttal. Az elefánt egy katapulttal átlövi őket az intézet falán. Meg megjelenik Isten meg ilyenek. Amúgy maga a darab fun volt néhány hülyeségtől eltekintve, például volt benne egy jelenet ahol az antiszemita orvos felír “Fitymaxulin” tablettát az egyik betegnek. 

Színészeket kerestem, és eszembe jutott a Chezan Andris, akit még az egyetemről ismertem, kérdeztem, nem akar-e benne lenni, de nem ért rá, és maga helyett javasolt valakit. Benedeket. Írtam Benedeknek, el is vállalta, lementek az előadások, azt hiszem, egész jól is sikerült. Aztán a Benedekkel több közös óránk lett. Posztmodern filozófia. A tanár Wikipedia-oldalán azt írják, hogy 20 éve jelenkutató. Kiss Endre tanár úr reszelős hangon ecseteli Lacan és Negri szellemi kapcsolatait én meg Villon-strófában írok szerelmes verseket egy 60 forintos A/4 csíkozatlan füzetbe, amiket aztán nem mutatok meg soha senkinek. Valami olyasmi volt benne, hogy a csaj egy gonosz gyerek én meg egy csiga vagyok és letépi a házamat és most meztelen vagyok.

Aztán egyre többet járkáltunk el Benedekkel ebédelni a Kálvinon a tésztáshoz és közben azt találtuk ki, hogy nyitunk egy fodrászatot, ahol a Rushmore mintájára magyar miniszterelnökök arcát nyírják a kuncsaft hajába. Meg felolvastunk drámákat meg írtunk meg mit tudom én, szóval “barátok lettünk”, és ma is az egyik legjobb barátom B., mindez azért, mert a Chezan Andrisnak épp OTP reklámzenét kellett rögzítenie 2015 elején.

Benedekkel kezdtük el csinálni a MesePongot. A MesePong lényege az volt, hogy az emberek személyre szabott mesét rendelhettek. Kitöltöttél egy kérdőívet (kinek, milyen alkalomra, milyen személyiségnek, miket szeret, miktől fél, stb.) és mi az alapján írtuk meg. Szerettem csinálni, még ha nehéz is volt. Volt egy kis rituálénk. Írás előtt leoltottuk a villanyt, betettünk a Youtube-on egy mongol torokénekest és behunytuk a szemünket. Abban a három percben csendben gondolkodtunk, aztán megbeszéltük az ötleteket és kimunkáltuk a sztorit. Volt egy történet, ahol annyit tudtunk az ajándékozottról, hogy kibaszottul pedáns, ezért a mesében főszereplő csak akkor tudott elaludni, ha előbb összetört valami dísztárgyat. Erről még sokat lehetne.

Hajnali fél hét van és egy fos napon vagyok túl. A tulajdonos mégsem akarja eladni a Kazinczy utcai cuccot. Éluard verseit olvasom és kavarog a gyomrom a kelő naptól. A csajom összegömbölyödve alszik a lábamnál. Nem tudom, mit akartam mondani. Csak hogy szeretem Benedeket és örülök, hogy Andris épp OTP reklámzenét forgatott 2015 elején.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Rose

Rose hanyatt fekszik a konyhakövön. 2015 van, Péter kiment cigipapírért. Sűrű, sűrű csönd ülepszik ránk. Nem kellemetlen. Egyáltalán nem. Ülök a székemen, hallgatom a szaxofont és Rose haját nézem. Medúzaként terül el körülötte. Rose jó verseket ír, Péter szar prózákat, de ez most kit érdekel. Ők részegek én nem ittam. Szín józan vagyok. Folyamatosan cigarettáznak. Hány óra lehet, hajnali 6?

Még este 8-kor találkoztunk Rose-zal. Valaki hozzávágott egy 1 literes Cappy-t a Rákóczi út elején lévő Aldi előtt. Mutatja a vörös foltot a mellkasán. Sajnálom. Aztán a Duna-parton meséli, hogy mit olvasott Márainál, hogy Márai szerint nem lehet egyedül utazni, de ő meg pont azt szereti. Két héttel ezelőtt olvastam ezt én is Máraitól. Jó csöndek. Aztán megyünk Péterhez valami régi bérház második emeletére.

Már jön fel a Nap, Rose a karomba kapaszkodik, úgy imbolygunk a villamoson.

Az egész úgy kezdődött, hogy négyesben gúnyolódtunk valakinek a novelláján, akivel együtt jártunk “stílusgyakorlatok” órára. A novella arról szólt, hogy istennek van egy lova amit mindegyiknél jobban szeret, és egy árvíz során minden más elpusztul, csak a ló nem. Ültünk Rolanddal, Péterrel és Rose-zal a KK-ban, ittuk a kávét és akkorákat röhögtünk hogy majd megszakadtunk belé. Aztán Roland megunt minket és maradtunk hárman.

A bölcsességfog-műtétem után találkozunk. Percenként kétszer vért csulázok és Rose minden alkalommal felröhög.

Egy májusi hétvégén csöng a telefonom. Már aludtam. Ránézek az órára, hajnali fél négy. Rose az, kérdezi, hogy vagyok, és hogy nem akarok-e találkozni. Hallom, hogy részeg. Felöltözöm és elszaladok a Blaháig a Fodor utcából. Hazaviszem. Tésztát főz nekem és Angéláról magyaráz, hogy bejövök Angélának. Bólogatok és eszem a tésztát. A nap első sugarával buszra szállok: már nincs rám szükség.

Benjámin, a neurotikus felvidéki költő harminc portrét fest Rose-ról, miután egyszer találkoztak. Igazából többen találkoztunk, Rose, én, Csilla, Benjámin. Komáromban volt egy ilyen felolvasóest, és ott. Rose átküldi a portrékat, amiket Benjámin átküld neki. Aztán véletlenül összefutunk Benjáminnal a városban és Shrek-et iszunk ami valami zöld alkoholos okádék.

Aztán 2016 után már nem engem hívott, ha berúgott és egyedül érezte magát. Az utolsó ilyen alkalom után épp a Keletiben álltunk. Már bőven reggel volt. Utazott vidékre. Átölelt és nyakon csókolt, kicsit várt én meg átnéztem a válla fölött. Aztán intett és elindult a vonat felé. Pár percig támasztottam a korlátot.

Azóta egyre ritkábban írunk. Néha megkérdezi, mi újság, én meg megírom neki, hogy láttam Rolandot elbiciklizni egy magas, sasorrú nő mögött a Margit-körúton. Februárban még találkoztunk a Sark kocsmában. Ittunk egy sört és az egyetemről beszéltünk. Néztem a szemét. Elnézett a vállam fölött. Ő is kurvára levert amúgy. Még cigizik egyet aztán kérdezi, hogy elindulunk-e. Elindultunk.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Dolgok, amiket elkezdtem

Orvos akarok lenni. Pszichológus akarok lenni. Színész akarok lenni. Rendező akarok lenni. Író akarok lenni. Vállalkozó akarok lenni. Programozó akarok lenni. Csavargó akarok lenni. Ehelyett egy hülye 24 éves kölyök vagyok, aki volt már programozó, költő, író, vállalkozó, egyetemi oktató és kifutófiú ugyanabban az évben. Minden munkámhoz ennyi kötött. Semmi. Pár hónap. Statiszta is voltam. Újságíró. Rádiós. Kavarom itt a szart. Nyakamon az “élet”. 

Tegnap egy félhomályos kocsmában egy mexikói ügyvéd az ayahuascáról magyaráz, Mona, a német lány szeme nedvesen csillog, úgy követi a mexikói ügyvéd történetét. Én felváltva iszom a sört és a tonikot. Az ayahuasca megváltoztatta az életét, mondja. Szakított a csajával, eladta a lakását, eladta a kocsiját, felmondott a munkahelyén, és azóta a megtakarított pénzéből utazgat. Egy lengyel erdő közepén találkozott egy túrázó nővel, akivel majdnem összeházasodtak, és most ebben a félhomályos kocsmában keresi tovább az élete értelmét.

Már elég részeg vagyok. Kint állunk az utcán, cigarettázunk. “A fontos az, hogy a szívedre hallgass!” mondom neki angolul, mire megölel. Ő is erre biztat. Józanabbik felem tompa hangon ütlegel: “ne hallgass rá, daráld a jogot, sosem leszel művész”, és közben elönti a szemhéjamat Szász Enikő, amint szemrehányóan szívja a füvet, miután elmondtam neki, hogy hagyom a francba a bölcsészkedést meg a színházat és jogász leszek. Még tavaly.

Közben Mona arról beszél, hogy nincs Facebook-ja és nevet. Nézem a fogait, vele nevetek. Ő social worker. A szülei nem vártak el tőle semmit. Első generációs értelmiség. Orlando, a mexikói ügyvéd azóta is a vállamat szorongatja. Itt állok két szabad ember között a budapesti éjszakában.

Most úgy nézem a “jövőmet”, mint egy kiterített hullát a boncasztalon. Nincs heveskedés. Annak idején fogadalmat tettünk Godóval, hogy egyetem előtt kihagyunk egy évet és “világcsövezést” csinálunk, azaz cél nélkül bebolyongjuk a világot, de legalábbis Európát. Hát ezt most áttettük egyetem utánra. Az lesz az utolsó lehetőség visszafordulni a normális életből. Még négy év haladék, és közben lassan 30 leszek. Faszom.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Matyi

Még általános iskolából volt hosszú ideig egy Matyi nevű haverom. Hétvégenként átjött / átmentem, és videójátékok, filmek, séták, bla-bla. Emlékszem, egyszer - kb. 8-9 éve - lerészegedtünk otthon, megittuk az apám whiskyjét, ilyen red label johnny walkert. Akkor fogtuk a nullásgépet és az éjszaka közepén lenyírtuk a hajunkat meg a szemöldökünket. Miért? Nem tudom. Én inkább tűrtem, hogy hónapokig rákbetegnek nézzenek, Matyi filctollal rajzolt magának szemöldököt.

Ezen kívül sokat néztünk pornót. Általában minél hülyébb hentai-okat, amiknek a történetén röhögtünk. Volt egy olyan, ahol egy macska volt a főszereplő, meg ilyen alakváltó nők. Máig előttem van, ahogy az a rajzolt macska ágaskodó vörös fasszal rohangál egy palotakertben, mert csak úgy menthették meg a világot, ha eleget kúrtak, vagy valami.

Matyival kezdtünk trash horrorfilmeket nézni. Would you rather, VHS, Purge, Insidious, The conjuring, Jessabelle, Oculus, The Houses October Built, mit tudom én, tizesével, húszasával. Nem tudom, mit szerettünk benne. Cheap thrills. Irónia. Matyinál minden át volt itatva egy kurva erős iróniával, úgy, hogy közben magán is röhögött non-stop. Amikor a Krasznahorkai lánya vett neki egy könyvet a buzikról. 

Görögország, 2014 augusztus és nem megyünk délután a tengerbe, mert túl erős a nap. Csak este. Nyugágyban dögleni, üvöltő gregorián kórussal a fülünkben. A szálloda recepciósa egy ilyen görög félisten volt, aki két szóra ingyen adta a fagyit. Olaszországban megállunk a hegyen és az egéz világra nyíló kilátásban sajtot veszünk a parasztoktól. A sajt tehénszarszag-ízű. M. így jellemezte és totál igaza volt.

Amíg kisebb voltam, járt hozzánk egy Zombor nevű sakkedző. Gondolom a szüleim elhitték, hogy tehetséges vagyok, mert egyszer országos 12. voltam korcsoportos rapidban. Sokszor előfordult, hogy épp lefixáltuk a következő heti edzés időpontját, és akkor az anyukám azt mondta: “Ja de a szombat nem jó neked, mert hétvégén Matyizol.” Hogy magyarázza el az ember az anyjának, hogy ezt miért ne mondja? Inkább hagytam. Szegény Zombor.

Vagy épp Dorina kockacukrot dob a vörösborba. Kint hó szitál. Dorina szülinapja van, majdnem mindenki részeg, mi meg gúnyolódunk a bénán csajozó fiúkon, ami persze inkorrekt, mert mi sem voltunk jobbak. Sőt. Valaki órák óta az In the end első három akkordját nyomkodja a zongorán és a teraszon cigarettázunk.

Szilveszterkor a Gandalf és a Frodó nevű kutya vonyítva bújnak házaikba. Mi a kapu előtt egy üres borosüvegből indítjuk a ki-tudja-honnan beszerzett petárdákat. A szomszédban buli van, látom a sziluetteket. Ismerősök, tavaly náluk voltunk, de idén inkább kapják be. A tévében Áder pofázgat. Pomáz, legjobb újévek.

Csak mozaikozgatok itt, don’t mind me.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Zsidó

Amikor “istenről” kérdeztem a szüleimet, meg arról, hogy mi történik majd ha meghalok, akkor azt mondták hogy nem létezik és semmi. Ez volt a vallásos nevelésem. Amúgy meg húsvét, karácsony, szóval classic keresztény ünnepeket tartottunk, de sosem voltunk templomban (csak drága utazásokon 1000 éves romhalmazokban meg kattogtató turistákkal a notredámban) vagy zsinagógában.

Aztán a bátyám valamikor 16 éves kora körül elkezdett ilyen zsidó ifjúsági szarokba járkálni, Somer meg mit tudom én, amikbe én sose mentem, és onnantól aztán fejre állt az élet. Pl. nagymama meséli hétvégén az élményeit: 

“Hétvégén láttam a Fasztudja című darabot a Stohl Andrással.”

“A Stohl zsidó?”

“Dehogy zsidó. Vagy csak félig.”

És mindenkiről meg kellett beszélni, hogy zsidó-e. Ezt hasonló tónusban tették hozzá a dolgokhoz, mint azt, hogy “az egyébként buzi. Nem baj, de buzi.”

Így aztán nekem is ki kellett alakítanom valami viszonyt ehhez az egész zsidó dologhoz. Tetszik az ötlet, hogy sztereotíp zsidó ügyvéd legyek, aki üvöltve telefonál egy lehúzott tetejű sportautóban, a shabbatot nagyon tartja de kurvára nem érti, mire való és közben frusztrálja magát, hogy legalább Rós hásáná meg Hanuka idején elmenjen zsinagógába. Most magamtól nem mennék. Nem tartok kósert (disznót meg marhát etikai meg környezetvédelmi okokból nem eszek), nem olvasom a Bibliát, nem tartom az ünnepeket. Egyszer voltam Izraelben, akkor is Taglittal, ami egy ilyen ingyenes 10 napos kirándulás, ahol végig arról győzködnek, hogy ki kéne költöznöd. Nem tudok héberül. Most nem folytatom.

Közben a modorzsidóságot abszolút tartom. Gyakran mondogatom, hogy zsidó vagyok. A legutóbb például egy szaúdi gyereknek hajnali fél háromkor a Sark kocsmában a tévés szobában amikor épp arról beszélt, hogy az országában két héttel ezelőttig nem volt mozi. Múlt télen egy feketerigó az ablaknak ütközött és meghalt. Feltúrtam érte a fagyott földet és Kaddisht mondtam könyvből, mert fejből nem tudom. Állatért egyébként nem is szabad, azt olvastam az interneten. Vagy épp Pécsen vagyok valami fos online magazin / folyóirat versrovatának képviseletében és felolvasok 8 ásítozó gimnazistának egy kocsmában, amikor egy szerzőnő vállamra hajtja a fejét és már nem emlékszem miről panaszkodik, de amikor fagyit veszek neki a lassan olvadó délutánban, megjegyzi, hogy ez nem valami zsidós dolog. Soha nem ért semmi sérelem a zsidóság miatt, és csak egyetlen alkalommal éltem vissza vele. Legyen nyár, 2018, épp végeztem a vizsgákkal, elégedetten döglök egy zuglói kanapén, amikor csörög a telefon. A testvérem az, hogy miért döglök, ahelyett, hogy lakásokat néznék, nekem nincs is munkám, ő meg hú de kurvára elfoglalt, bla-bla-bla. Arra jó volt, hogy belém pofozza a versenyszellemet (why though? egészségtelen ez a helyzet amúgy, de erről talán majd máskor).

Szóval épp “ég bennem a tettvágy”. Hónapok óta nem küldtem verset folyóiratnak. Amióta kijött a könyvem, tavaly június óta. Én leszartam őket, ők leszartak engem. Nem vagyok benne az irodalmi életben. Nem akarok részegen Pilinszkyről vitatkozni meg sátrakban dugni feltörekvő költőnőkkel egy jól sikerült líraszeminárium után, ahol leérveltem a témavezetőt mondjuk Ady jambushasználatával kapcsolatban. (szerk.: más kontextusban szívesen). Tehát épp szétküldöm az új verseimet ide-oda, Alföld meg mit tudom én. Aztán arra gondolok, kéne küldeni az ÉS-nek. Oda edig egyszer küldtem, amikor még nagyon-közepesen rossz verseket írtam 2014-ben. Csuhai nem is válaszolt.

Fogalmazom a levelet Csuhainak. Töprengek, mit írjak, hogy ne törölje ki a verseket olvasatlanul. Végül rájövök, hogy ma a kulturális életben van egy varázsszó. Egy mágikus, négy betűs szó. Kész a levél.

“Kedves Csuhai István! Elnézést, hogy ismeretlenül zavarom. Ezekkel a versekkel először önt keresem meg "közlésre", ha alkalmasnak találja őket. (identitás, mit jelent zsidónak lenni 2018-ban Magyarországon, emlékezetkultúra, stb. témákban) Összesen három szöveg egy fájlban. Köszönettel és üdvözlettel: Csillik Kristóf “ Másnap délben jön a válasz, hogy közölné. 

A zsidó szó volt az ajtóba tett láb. Nem jó. De úgy vagyok ezzel, hogy egy ekkora alkut megér az, hogy lejöjjenek ezek a versek. A gépemen nem látja senki. Az a vers, amit nem olvasnak, nem létezik. No regrets.

Idén megpróbálok többet olvasni, többet megérteni. Néhány dolgot átvenni. Hagyomány mint horgony, még ha magadnak teremted is.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Esték type 1

Semminek semmi értelme. Felesleges vagy. Nincsenek barátaid. Ha eltűnnél, nem változna semmi. Teher vagy és teher voltál. Senkit sem érdekel amit írsz. Minden unalmas. 444 - Index - sakk - FIFA - hogy vagy szívem? - 444 - Index - etc. -  Nem bírok több cukrot enni. Még 4 év egyetem. Öreg vagy, előrébb kéne tartanod. Nem vettek fel színésznek, rendezőnek, pszichológusnak. Könyvelőd van és nem mered felhívni. Az álmaid nevetségesek. Nincsenek álmaid. Jobban szeretik a testvéredet. Nincs mit mondanom. Nem vagy vicces. A kapcsolatod hazugság. Sosem lesz családod. Nevet akartál változtatni. Gyáva vagy új életet kezdeni. Ez megint ugyanaz a zene. Nem érdekel a jog. Semmiben sem vagyok tehetséges. Csak azért kedves, hogy több borravalót adj. “Seen” Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Lakás

A lakásvásárlás jó része az interneten böngészni olyan lakások között, amiket úgysem fogok megvenni. Most épp ott tartunk az életünkben a bátyámmal, hogy jó lenne, ha lenne saját lakásunk. Egyikünk sem lakik otthon, én itt a csajomnál, ő meg valami haverjának az üresen álló lakását bérli ki olcsón. Azért olyan olcsó, mert a haverja apja fogorvos, és ott van a rendelője az üres lakás mellett,  ezért két beteg között néha bemegy a testvéremhez, elszív egy cigit a nappalijában, megeszi a gesztenyepürét a hűtőjéből aztán teleszarja a WC-jét. Ja, havi 70.000 forintért ez jár ma Budapesten.

Úgyis kiadni akarjuk, nem lakni benne. Eddig megnéztem kb. 15 lakást, beszéltem 40 gyökér ingatlanossal, át akarták baszni a fejem ketten és az egyiknek majdnem sikerült is. Kéne egy ilyen kártya amúgy, amit felmutatsz az ingatlanosnak. Az lenne rajta, hogy “tudom, hogy már van vételi ajánlat a lakáson, hogy nagyon nagy rá az érdeklődés, hogy ez alkalmi vétel és hogy gyorsan kéne dönteni, mert már mindjárt eladják”.

Ha magamnak venném, lakni, egyszerűbb lenne. Legyen emeleti, utcai, belváros, Körút, Moszkva, vagy hasonló. Astoria, Móricz. Legyen éjjel-nappali a közelben, busz. Legyen jó érzés hazamenni. Nagy terek, kevés bútor. Fehér, tiszta. 

Emlékszem milyen volt a szobám kamaszkoromban. Szar filmek poszterei a falon, James Bond meg Sithek bosszúja meg ilyenek. Egyszer még egy pucsító ázsiai picsát is felragasztottam a könyvespolc oldalára. Minek? Kinek? És aztán MSN-en kértem az Ábelt hogy screenshot-olja a szobáját, de csak hogy ő is megkérjen engem és befotózhassam a Canon Digitális Fényképezőgéppel a meztelen nős képet. Kétezerhat.

De ez közös lesz. Most találtam egyet a Kazinczy utcában, 20 millióért. Pénzt költünk, egyszerre sokat, hogy aztán lassan és kis részletekben több pénzünk legyen. Szombat van, este. Sörözök az ágyban és várom az őszt.

Üdv: Kristóf

[csillikblog-blog]

Reggel ittunk a gimiben

Nem én voltam a világ legmenőbb gimnazistája. 14 évesen kezdtünk el “bulizni”, tehát esténként találkozni, berúgni és McDonald’s-okban pisálni meg a Dunába pöckölni a leszívott cigarettákat. Persze így visszanézve már jónak tűnik. Ülünk az Erzsébet-híd pillérén (fel kellett mászni a szűk járdáról), borozunk és megfejtjük a világot. Márk, Levente, Pirityi, stb.. Csak fiúk. A csajokhoz nem értettünk. Illetve én már akkor sem, Pirityi még nem. Ezek azok az idők voltak, amikor az volt a legnagyobb kérdés, hogy leelőzi-e Lady Gaga a Charlie Bit My Finger-t Youtube-nézettségben, szóval bizonyos szempontból szép idők. 

Nem mintha most lenne okom panaszkodni. Itt ülök, ölemben egy laptoppal, egy verset farigcsálok ami a #metoo-ról szól, vagyis arról, hogy én azt hiszem, hogy a fiúkat kevésbé viseli meg az abúzus, közben a csajom az íróasztalnál fordítja valami vámpíros regény harmadik kötetét. Az első kettőt nem ő csinálta, így néhány dolgot megörökölt a korábbi fordítótól. Például egy Baszógép nevű karaktert, aki angolul Sod volt. Röhögtem, amikor elmesélte.

Egyszer, amikor 15 évesek voltunk, Vrabélyval találkoztunk hajnali 6-kor, vettünk két doboz sört meg egy üveg bort aztán bementünk az iskolába és elkezdtük ott meginni. Üres volt az osztályterem. Feltettük a lábunkat a padra és már nem emlékszem, hogy miről beszéltünk. Arra igen, hogy lila ing volt rajtam. Úgy 7 óra körül megjelent az osztályfőnök a folyosón, hallottuk a lépteit. Gyorsan a padba vágtuk a sört. Ez az osztályfőnök, Paulovits engem kifejezetten utált, Vrabélyt is. Azt hiszem azért, mert nem érdekelt minket sem a matek sem a kémia, és még rosszul is viselkedtünk. Biztosak voltunk benne, hogy ha meglátja, hogy az osztályteremben iszunk, nem csak intőt ad (az nem érdekelt volna), de basztatni fogja a szüleinket is. Persze bedugta a fejét az ajtón. Gondolom hallotta a zajokat. Kérdezte, hogy mit csinálunk bent ilyen korán, aztán kiment. Aztán visszajött és kihívott magához a kémia-szertárba. Paulovits mindig ilyen higgadt passzív-agresszív módon csesztette az embert, akkor sem emelte fel a hangját, viszont nem akarta elhinni, hogy nem töményet ittunk, mert hogy ő érezte a szagát. Ott álltunk hajnali negyed nyolckor és bizonygattuk az igazunkat, hogy “tanár úr, mi tényleg csak sört meg bort ittunk”, de hiába. Írt intőt (kit érdekel) és behívta a szüleinket (basszus).

Az apám csak röhögött, mint minden ilyenen. Vrabély anyja viszont komolyan vette, mint minden ilyet. Vrabélynak öt testvére van és csak az apja dolgozik. Az anyja elolvasta otthon az intőt, aztán bement a Paulovitshoz, ahol meghallgatta, hogy mi történt. Gondolom azt mondta neki P., hogy töményet ittunk. Mindenesetre ezután meghívott magukhoz a Vezér utcába. Fejébe vette, hogy én vagyok rossz hatással a Vrabélyra. Elmentem hát. Állt egy falépcső tetején, kiabált velem 10 percig aztán vágott egy szelet zserbót és hazaküldött. A trolin sem értettem, mit akart. Azóta én voltam Vrabély tanúja az esküvőjén. Amúgy hosszú ideig ez volt a Godó anyjának is a rögeszméje, hogy én viszem bűnbe a fiát. Ami röhej, mert tényleg kurva nyájas gyerek voltam. Vagy nem, nem tudom már. A hülyéket szívattuk, de csak mértékkel. A mi osztályunkban senki sem akart öngyilkos lenni, szemben a C-vel, de ez egy másik történet. Talán majd megírom azt is.

Üdv: Kristóf