#nem tudok bízni

[csacskamacskamocska]

Válogattam

anyám rám maradt 20 doboznyi papír lomját. Ez csak a papír. Ki kell válogatni mert minden össze van hányva benne. Hivatalos iratok, számlatömbök, levelek, fotók, emlékek, újságkivágások, szórólapok, pénz és ki tudja még mik. Rengeteget jegyzetelt, írt, főleg arról, hogy én milyen bűnöket követtem el, mennyi fájdalmat okoztam neki, milyen rondán viselkedtem. Soha, egyetlen feljegyzés sem történt azokról a dolgokról amiket tettem érte. Egy sem. Soha kétsége nem volt a felől, hogy én (több esetben mások is) a „bűnösök” a dolgok rossz alakulásában. Ha jól alakultak, az az ő kizárólagos érdeme volt. Talán a legelképesztőbb az a levél volt, amit születésnapomra írt. Ezt nem kaptam meg, nem adta át, de nagyon sok ilyet kaptam tőle. „Drága kislányom! Nagyon boldog születésnapot kívánok és kérlek, ez alkalommal engedd meg nekem, hogy elmondjam, hogy nekem mi fáj.” és elmondta két oldalon, hogy geci vagyok. Tegnap azon gondolkodtam, hogy tulajdonképpen tényleg csoda, hogy nem bolondultam meg jobban. Volt amikor öngyilkos akartam lenni. Elég komolyan. Mert ez a fájdalom, elégedetlenség, számonkérés, kritika, felelősséghárítás, tagadás, manipuláció, és hibáztatás, ez át meg át szőtte az életemet, és azt hittem sosem lesz vége. De vége lett. Csak nagyon lassú a gyógyulás, talán sosem fogok igazán meggyógyulni. Nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy igazán mélyen bízni tudok valakiben. Bármelyik, de tényleg bármelyik jelenség a felsoroltak közül, ha megérzem, magával rántja az egész, sok évnyi szart. De ez nem jelenti azt, hogy sosincs igazam benne, hogy valaki tiszteletlen vagy szeretetlen velem. Inkább valami rémületről van szó, és arról, hogy az átlagosnál jobban magamra veszem ezeket és hátralépek, védekezek, vagy támadok akár, túlreagálom. Próbálom nem ezt tenni, de nehéz. És hát, elképesztően finom érzékelésem lett a narcisztikusokra. Akartam is írni egy (újabb) bejegyzést a gyáva narcisztikus jelenségről. mert szerintem fontos, hogy ne csak a grandiózus narciszokat véljük felismerni, sőt, hogy a narcizmus fogalmáról árnyaltabb képet kapjanak az emberek. Sokat segít. Anyám levelei már nem ütöttek szíven. Az ütött szíven, hogy hogy bírtam ki, hogy éltem túl az állandó stresszt és állandó rettegést. Mert, hogy volt, azt nem tudom elfelejteni. Ezzel együtt, minden elismerésemet is megkapja anyám, mert különleges, tényleg különleges egyéniség volt, és neki is köszönhetem magamat. Azt gondolta, hogy nagyon szeretett engem. Ezen gondolkodtam tegnap éjjel, hogy azt gondolta, hogy nagyon szeret. Mégsem tudott engem pozitívan látni, megelőlegezni bizalmat, megértést, jóindulatot, nem tudott velem szembe elfogult lenni. Mindennek én voltam az oka. Szerintem ő szerinte én – biztos, hogy ez sehogyansem egészséges.

Azt is írta az egyik feljegyzésében, hogy ha majd megöregszik és segítségre szorul, már előre sajnálja magát, hogy mi lesz vele. Hát, mi lenne? Járogatok hozzá az otthonba, gondozom, etetem, rendezem a dolgait. Ha nem kínoz, az én szeretetem határtalan. Azért jó, hogy nem lettem öngyilkos. Nem hittem benne, hogy valaha is lesz máshogy. De lett.

#anyám #levelek #narcizmus #személyiségzavar #szeretet #03-22

[azsofiaa]

Szeretnélek szeretni de nem tudok bízni benned….

#szerelem #szeretlek #üres szív #magyar tumblisok #magyar #magyar idézetek #magyar tumblr #magyar idezet #soha #vége van

[emlekeimkonyvtara]

Nem tudom elhinni, hogy tényleg szeretsz most. Nem tudok úgy bízni abban hogy most tényleg úgy szeretsz. Remélem ez nem csak egy játék..

#magyar #hungary #sajat #sajat szoveg #sajat iras #fajdalom #önutálat #szerelem #öngyilkos gondolatok

[starmythelonesurvivor]

Barátnéskodásaimban

Húú, tudok hallgatni, meg figyelni, de H.kezd tényleg kicsinálni mióta van kapcsolata. Most írtam meg neki, hogy nem normális snap chat térképen stalkolni a párod, meg egy napig rugózni azon, hogy hiába azt mondta “sétálni megy”, szerinte gyanúsan sokat álldogált az ikeánál, és be se számolt róla, hogy bement oda is, neki ez olyan, mintha hazudott volna. De bakker, mégha a piros lámpás negyedben álldogált volna(gondolom Pesten nem igen van ilyen)! Ha meg akarnám csalni a párom én is az ikeába mennék, és a letisztult, skandináv bútorok, meg a friss húsvéti dekorációs termékek között tenném. Közöltem vele, ha nekem nem ad nekem igazat, beszélje meg az anyujával, ahogy én ismerem, egy véleményen lenne velem, teljesen hibbantság, főleg, hogy semmi oka nincsen nem bízni benne. Örülök, hogy végre egyedül vagyok, a faszimnak is, ha nem is egyfolytában, de azért pár óránként minden egyes nap be kellett számolnom a dolgaimról.

[boriidezetek]

Ne haragudj rám,de nem tudok benned bízni.

[nincsessza]

A nagyon szemrevaló nőkre is igaz, hogy bár lehetnek rendkívül szépek, bájosak, elbűvülőek, sőt mikor feláll az ember farka vagy érzelmileg elgyengülök nagyon jó szolgálatot tesznek, DE egy idő után, úgy összességében rettentő unalmasak, erőszakosak, irányítani akarnak, folyamatosan minden inkolatlan böszmeség miatt panaszkodnak és, ha látják rajtam a bizonytalanságot még saját hibáikért képesek felelőssé is tenni A legnevetségesebb mikor ki akarnak oktatni, ezért megpróbálva visszabillenteni a természetes egyensúlyt, irónikus, de őszinte válaszaimmal finoman jelzem behozhatatlan mentális fölényemet. Ilyenkor szoktam megkapni, a szerintük jól megérdemelt, "nagyképű bunkó" méltatást. A gond az, hogy ennek ellenére mégis szükségem van nőre, részben érzelmi, részben testi igényeim miatt. Az ennél is sokkal nagyobb gond, hogy válaszút elé értem: Vagy öngyilkos leszek (sajnos biztos, hogy nem; nem vagyok öngyi alkat) vagy összeszedem magam és családot alapítok. Ehhez pedig nagyon kell egy nő, egy sajátos működésű oldalborda... (Azért nem több, mert egyrészt monogám alkat vagyok másrészt az én idegrendszerem egyszerre csak egy nőt képes elviselni.) A költői kérdés: Csak azért házasodjak meg, kössem az életemet örökre egy nőhöz, hogy magomat termékeny földbe vethessem? És így Arisztotelész szerint: halondóként utódaim révén részesüljek az örökkévalóságban? Vagy igaz, hogy az emberi élet legmagasztosabb vonása az, hogy a Teremtő szeretetében részesülhetünk és egyben abban társai is lehetünk. Idézet: "Hogy tud az ember az isteni szeretethez hasonlóvá válni? Úgy, hogy maga is megéli azt a szeretetet, amely tökéletesen eggyé teszi egy másik személlyel: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz” (Ter 2,24). Ehhez a szeretet-közösséghez Isten áldást is kapcsolt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet ” (Ter 1,28). A szeretetben eggyé váló férfi és nő Isten ajándékaként az élet átadója, hordozója is lett." És valójában az én problémám, fájdalmam az, hogy: Idézet: "Az önzés, a birtoklás, az őszintétlenség s még megannyi emberi rossz rombolja a feltétlen szeretetet. Így a férfi és nő szövetsége mindvégig megmaradt a teljes emberiségben, mindvégig hordozta Isten áldását, de sebesült lett. Jézus helyreállította a szeretet kölcsönösségét és felbonthatatlan szövetségét, a kőszívek helyett érző szívet adva az embernek: [a férfi és a nő a házasságban] „Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét” (Mt 19,6). Vagyis a házasság egyetemes emberi intézmény. A Krisztus kegyelmében megélt házasság azonban szentség: lehetővé teszi a férfi és a nő számára az isteni szeretetben való megmaradást" Tehát azért tekintek így a Nő-re, a jövendőbelimre, mert én is önző, öszintétlen lettem, és a másikat saját hasznomra, élvezetemre birtokolni akarom? De ha képes leszek hinni és bízni, akkor tudok szeretni és szeretve lenni? Két kérdésem lenne: 1. Te is ilyen vagy, mint a fent jellemzett archetípikus nő? 2. Ha nem, hajlandó lennél-e leszopni? +1. Okos nőkkel ismerkedni egész egyszerűen perverzió, esetleg az érettség (öregedés) kezdeti jele? Vagy rosszul közelítem meg a problémát és az okos nő kifejezés már önmagában egy ellentmondás? Puszi A Te Bencéd Ui:A kérdés szándékosan provokatív, az elégedetlenkedő gúnyos rész sokkal inkább sajátos humor, semmint komoly vélemény. A (kevésbé) költői kérdésben megfogalmazott kételyem csupán formai. Nyilvánvaló melyik gondolattal, érzéssel azonosulok. A reakciódra viszont nagyon kíváncsi vagyok. A második kérdés nagyon őszinte 😊😍😃 a Neked írt hosszú, komoly érdeklődéssel és erőfeszítéssel megírt kérdéssel együtt. Szeretném, ha ezt elismernéd és értékelnéd és ez alapján válaszolnál. :D elküldöm anonba is, valamiért nem enged chatelni és reagálni se , lehet ez se menne át csak így

Nos, ennyi hivatkozás a szakdolgozatomban sincs🥹

Szóval valóban értékelem ezt a sok erőfeszítést, időt, ami ebben az üzenetben van😇

Én magamat amúgy egyáltalán nem tartom irányító személyiségnek..és előbb hibáztatom magamat, mint mást.

Panaszkodni sem szeretek, de azért néha jól esik😄 Ha ezzel nem fárasztom a másikat.

Feltétel nélkül tudok/tudnék szeretni, ha hagynák.

De valahogy úgy érzem, hogy pont emiatt válok unalmassá.

Pasiknak az izgalom kell, meg a nehezen elérhetőség.

Tudom, általánosítok.

De jöjjön egyszer a szabályerősítő kivétel, várom.

[nyulas]

Szia…

Nem tudok semmilyen mentséget felhozni arra,hogy nem voltam jó hozzád.

Igazad van

Nagyon sok mindenben igazad van

El voltam szállva magamtól azt hittem én bármit és bármikor megtehetek mert éreztem,hogy mindennel jobban szeretsz engem és egyfajta nyugotságal töltött el,hogy bármit teszek te szeretsz és szeretni fogsz mert éreztem,hogy rajongásig szeretsz engem.

Belátom ez hiba volt

Nem gondoltam bele soha,hogy te majd nem leszel te majd nem fogsz így szeretni mert annyira magabiztos voltam és önző hogy eszembe se jutott ilyenen gondolkozni.

Elkényeztettél…

Annyira szerettél mint soha senki az életemben

Senki !!!

Es féltem

Féltem mindentől

Hogy elromlik

Hogy unalmassá válik és meg fog szűnni

Kibasszotúl haragszom magamra

Senki nem fog már így szeretni engem mint ahogyan te szerettél

Tényleg senki és félelmetes ebbe bele gondolni

Es igen nem álltam készen arra hogy megkérjem a kezed

Arra hogy gyerekünk legyen

Nem jártam még ott

Es tudom,hogy nem érdemlek meg még egy esélyt és nehezen bíznál meg bennem

De tiszta szívvel tudnék éled állni megfogni a kezed el elindulni az úton az igazi közös úton

Ahol nincs titok nincs te vagy én csak MI

És tényleg nem kértél sokat tőlem sosem ezt is belátom

Tudom hogy rettentően nehezen tudnál újra bízni bennem de mindent megtennék érte,hogy elérjem

Nem vagyok boldog

Ideig óráig jól érzem magam ki tudok kapcsolni

Aztán újra eszembe jutsz

Újra bennem van az az érzés,hogy nem vagy

Es elmehetek bárhova csinálhatok bármit

Lehetek akárkivel

Akkor is te vagy az eszmében

Rád gondolok

És veled akarok lenni

Veled akarok felkelni es lefeküdni

Veled akarok nyaralást tervezni

Veled akarok veszekedni hogy már megint tiszta haj a lakás

Veled akarok veszekedni azon hogy ki vigye le a szemetet

Veled akarok élni veled akarok lenni

Es tudom hogy fiatal vagy miért is szenvednél velem mikor bárkit megismerhetsz és új lappal kezhetsz

De ez rám is igaz (kivéve h fiatal vagyok)

De én veled akarom nem mással

Te jutsz eszembe mindenről

Ha bármi ér neked akarom elmesélni elsőnek

A te véleményedre vagyok kiváncsi

Te vagy nekem az IGAZI !!!!!!

Es be vallom azt is hogy soha nem voltam ebbe ennyire biztos mint most.

Ketelekdtem benned magamba a kapcsolatunkban mindenben

De nekem már egy kételyem sincs

Senkit nem akarok feleségemnek senkit nem akarok a gyerekeim anyjának csak TÉGED !!!

Mindenképpen le akartam ezt írni és bizzom benne hogy elolvasod

Veled szeretnék lenni ….

Nagyon szeretlek !!!!!

[lehetnel-boldog-is]

megbocsájtottam neki, de nem tudok többé bízni benne.

[eszmeletlenul-szeretlek]

Gyűlölöm, hogy miatta nem tudok már senkiben bízni, és senkinek hinni...

#tumblr #magyar tumblr #fájdalom #magyar tumblisok #tumblrquotes #saját gondolat #miattad #hinni #nem hiszem el #bizalom

[istentelenulszemtelen]

Én már nem...

Már nem tudok bízni.

Vagy csak félek?

Félek megnyílni? Félek a csalódástól? Lehet. Már én sem tudom igazán.

#magyar #szivem #sajat #seb #szeretet #sebek #félelem #félelmek #félek #csalodas #csalodás #csalodtam #bizalom #bizalmatlan

[csacskamacskamocska]

Bizalom

Arra jöttem rá valami fura kanyargó gondolatmenettel, hogy egy bármilyen kapcsolatban ahhoz a fajta őszinteséghez, amikor mondhatsz bármit, elmesélheted a bármilyen gondolataidat, a vágyaidat, kifolyathatod a másik elé az agyad minden szépségét és marhaságát (ha akarod), szóval ehhez a bántás és megbánás nélküli őszinteséghez hatalmas, kétirányú bizalom kell. Nem aláznak meg, nem élnek vissza vele később, nem árulnak el, nem nevetnek ki, nem undorodnak, nem kell félned tőle, hogy mi fog történni. Nem rettegsz, hogy ha elmondod, elhagy. Azt gondoljuk, hogy ez alap, de kicsit se. Mert, ha az lenne, ha minden kapcsolat alapja lenne a bizalomra épülő őszinteség és önátadás, akkor nem tartanánk akkora értéknek azt a kapcsolatot amiben megélünk ilyet. Gondolnánk, hogy ez a bizalom épül, szépen építgetjük, egyre nyitottabbak, türelmesebbek és megértőbbek leszünk és tádám... rengeteg melóval építettünk egy bizalmi kapcsolatot amiben önmagunk lehetünk. De miért nem fordítva van? Nem szépítem, én ilyen vagyok... ez vagyok, ezt tudom nyújtani, ezt meg azt szeretném (dinoszauruszokat a seggembe, baszdmeg, miért ne lehetne ilyen? :D). És megelőlegezem az összes bizalmat amit csak adni tudok, feltételezve, hogy nem lennél itt (ezen a randin, találkozón, benne ebben a beszélgetésben), ha nem érdekelnélek. Jó, egyetlen találkozón nem lehet elmondani mindent és kitapogatni a határokat. Végig rettegtem az elmúlt éveket. Feldmár azt mondja, ha olyankor sebeznek meg amikor ilyen „ernyedt”, őszinte, bizalmi állapotban vagy, abból nem lehet felgyógyulni. Többet nem fogsz bízni. Vagy nagyon nagyon sokáig nem fogsz bízni. Volt egy látomásom hajnalban. Egy nagyon kedves barátom volt itt, a konyhapultnál állt, kihúzta a fiókot, tett-vett, néztem őt és olyasféle szeretetet-szerelmet éreztem mintha valóság lenne. Maga az álmaiban él, mondaná a pszichológusom nevetve, és aztán arról beszélgetnénk, hogy miért is szakítottam a pasimmal. Jó rég volt, de amikor van egy többé kevésbé működő kapcsolat, akkor miért szeretsz bele valaki másba? Nem keresed, nem akarod, nem volt tervbevéve, miért történt meg? Nem tudtam őszinte lenni. Féltem, hogy megbántom a másikat az őszinteséggel. Így viszont nem is tudott változni se, fejlődni se. Minden kritikát világvégének éltem meg, teljes bizalomösszeomlásnak, kapcsolatvégveszélynek. Ha kritizál, ha valami neki nem jó, nem kényelmes, akkor nem szeret, nem fogad el olyannak, amilyen vagyok. Pedighát nyilván az vagyok és olyan, amit gondolok magamról – hittem akkor. Annyira szükségem volt arra, hogy elfogadjanak, és ne baszogassanak, ahogy az anyám tette, hogy azt gondoltam, kizárólag a kritika nélküli, feltétel nélküli elfogadás lehet a szeretet. Fogalmam nem volt és talán most sincs még, hogy hogyan lehet elmondani dolgokat. Ja, itt a blogon könnyű.

Kanyarodjunk vissza. Éhes volt az agyam. Unatkozott. Amikkel megtöltöttem, azokat értéktelennek éreztem. Nem inspirált semmi és senki. Más dolgok érdekeltek minket, más dolgokon nevettünk, más dolgokért mozdultunk meg és nem beszélgettünk. Egyedül éreztem magam, és azt gondoltam, hogy ez baj.* Azt mondják a nőknek fontos a beszélgetés. Szerintem a férfiaknak is fontos lenne, ha elhinnék, hogy a szirszar problémáik fontosak a társuknak és még időt is szánnának, hogy elmondják miken rágódnak. Pénz, impotencia, halál, terhek, jövő, kényelem, egészség, meló, meló, kurvaélet. A haveroknak elmondják. A haverok mondhatják azt is, hogy baszki, csináld ezt vagy azt, de mondhatják ezt is, hogy dehülyevagy. Az miért nem számít nekik? Ha a feleségük mondja az mitől kelt más érzést belül? Azt miért kerülik? Ott miért nincs meg az a bizalom, hogy jóból mondja, szeretésből, féltésből, támogatásból? (legalábbis úgy érzékelem, hogy nem így élik meg az emberek)

Elhagy. Szabó T Anna verse mindig a fejemben van. Elhagy. Elhagy, elhagy. Csak azokhoz merni ragaszkodni, akikbe nem halunk bele, ha elhagy? Micsoda gyávaság.

a valódi baj az, hogy rengeteg tévhitünk van és sablonunk arról, hogy hogyan kellene élnünk és hogyan kellene éreznünk magunkat, és ezek sokszor megakadályoznak benne, hogy egyszerűen csak éljük az életünket. Talán ezért működnek embereknek jobban a barátságaik, mint a párkapcsolataik. Arról kevesebb merev és önsorsrontó panelünk van.

#bizalom #őszinteség #kritika #kapcsolatok #kommunikáció #barátság #sablonok #10-29

[nemasegelykialtas]

Mindennél jobban szeretlek és elmondhatatlanul hiányzol, bármit megtennék érted. Ezeket te is pontosan tudod. De vajon te mit gondolsz rólam? Próbálsz elfelejteni? Próbálsz nem szeretni? Hiányzom egyáltalán? Ha igen, miért nem keresel? Te nem szenvedsz kicsit sem a hiányomtól? Engem megöl a hiányod lassan. Minden nap, minden percében azt várom, hogy írj végre vagy hívj. Ha megrezzen a telefonom, csak azért nézek rá, hogy hátha te voltál, de nem te vagy soha. Vajon meddig nem fogsz keresni? Hiszek neked, azt mondtad fogsz, de mikor? Belebolondulok a várakozásba és minden órával egyre gyengébbnek érzem magam, egyre kevésbé bírom ki, hogy én ne keresselek. Annyira hiányzik, hogy beszéljünk, hogy tudj a napjaimról mindent, hogy én is tudjak a tieidről mindent, hogy elmondjak minden apró kis jelentéktelen dolgot, pont úgy, mint te nekem. Neked vajon hiányoznak ezek? Vajon te is szoktál rám gondolni? Szoktad nézegetni a képeinket? Én fél éjjel azt csináltam. Ha meglátsz bárhol, mi jut eszedbe rólam? Hogy még mindig szeretsz? Vagy már a szereteted átfordult utálatba és undorba? Mindent megteszek, hogy változzak és be szeretném bizonyítani, hogy tudok más ember is lenni, mint aki voltam. Tudok szeretni, bízni, ölelni, de vajon elhiszed-e nekem mindezt? Vajon esténként elalvás előtt szoktál rám gondolni? Vagy csak, ha fekszek az ágyadban, hogy milyen jó lenne, ha ott volnék és összebújnánk? És reggel szoktam még én lenni az első gondolatod? Lehet nem is tudod, de kihúztál egy olyan gödörből, amiből még soha senki és magam sem akartam onnan kimászni, de miattad megérte. Megfogtad a kezem, mellettem voltál mindig. Boldog voltam és az is szeretnék lenni veled, most már te is az lennél velem. Vajon szoktál ilyeneken gondolkodni te is? Vajon mardossa a bú a lelked, amiért nem vagyok veled, mint ahogy nekem széttépi? Vajon akartál már írni, csak mégsem tetted meg? Vagy abszolút nem akartál és eszedbe sem jut, úgy ahogy én sem? De tényleg, ha kicsit is szeretsz és kicsit is hiányzom, akkor miért nem írsz vagy hívsz fel? Fáj egyáltalán ez az egész? Nem hiányzik az együtt töltött idő? Nem hiányzik a társaságom, ahogy beszélek mindenről, meghallgatlak, együtt nevetünk, megbeszéljük a dolgokat? Fordított esetben én már rohannék hozzád és 2 napig ki sem kászálódnék karjaid közül. De ez csak én vagyok, talán te is így fogsz majd idővel tenni, hiszem, hogy rájössz időközben, hogy ikerlángok vagyunk egymásnak, nekem is rá kellett jönnöm, pont mint sok minden másra is, legfőképp magammal kapcsolatban. Miattad megéri minden percet kínban eltölteni, miközben rád várok, mert tudom, hogy te is akarni fogsz engem úgy, mint én téged. Másmilyen lesz a kapcsolatunk, de minden téren csak jobb, ebben teljesen biztos vagyok, mert a dolgok 99%-ért én voltam mindig a hibás, most viszont teszek ellene és tenni is fogok. Szeretlek❣️

Sz.

[unconditionallylovepeoplesblog]

Meglátás

Én csak egy egyszerű ember vagyok, akit az élet megtanított arra, hogyan kell erősnek lenni. Megtanított tűrni, nyelni, leküzdeni a dühömet. Tudom, hogy kell harcolni és tudom, mikor kell elengedni. Megtanultam, hogy kell felejteni és tudom, nem mindent kell elfelejteni. Látom már sok embert elveszítek, de mindig jönnek újak. Érzem, hogy kell változni, változtatni. Megtanultam bízni, remélni és csalódni is. Kaptam pofonokat, könnyeket és mosolyt is. A jó élmények feltöltenek, a rossz emlékek erőssé tesznek. De bármi is történik ez az én életem, nem bánok semmit sem, hisz én mindig csak több leszek. A sebek után maradt hegek és a mosolyok általi ráncok is az enyémek. És büszke vagyok rájuk, mert általuk vagyok az, aki lettem,de hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért? Lehetséges az, hogy az ember akkor is ráébredhet, hogy melyik úton kéne haladnia, amikor már nincs elég ereje ahhoz, hogy megmozduljon.Folyton azt érzem, mintha más szeretnék lenni. Mintha új helyet keresnék, új élettel és új személyiséggel. Ez együtt jár a felnőtté válással, meg azzal a törekvéssel is, hogy újra megtaláljam magam. Azzal, hogy mássá válok, felmentem magam minden alól. Komolyan azt hittem, hogy ahányszor próbálkozom, mindig felszabadulhatok. De mindig zsákutcába kerültem. Mindegy, hova megyek, eltévedek. Ami nincs, az nem változik, de én mindig ugyanaz a tökéletlen,szerencsétlen ember maradok. Mindig ugyanazok a hiányérzetek kínoznak, amelyeket sosem tudok kielégíteni. Azt hiszem, meg kell ismernem magam. Ez vagyok én. Önmagam számára halott ember, mások számára egy senki.

[csontporcelan]

Pszichológus szitu a fejemben:

Ma azt mondták pszichológusra van szükségem. A test többre emlékszik, mint az elme, így nehéz megállapítani egy trauma pontos forrását. De én nem gondolom úgy, hogy szükségem lenne erre.

Mármint persze, szükségem van rá, hiszen annyira elbaszott vagyok. De nem tudom, hogy meg tudnék-e nyílni egy idegen előtt.

Levedleni magamról a felhúzott téglafalakat amikkel éjjelente takarózom, sebezhetőnek és gyámoltalannak lenni. Kihasználhatónak.

Az vagyok. Igen, az vagyok, hiszen hagyom, hogy kihasználjanak. Hagyom, mert jobb bántva lenni, mint bántani másokat.

De ez a mérhetetlen üresség, ami betölti a bensőm. Végtelen semmi-érzet, és mégis annyi minden. Túlcsordul benne a magány, a fájdalom, a Bukás.

Elbuktam.

Elbuktam és ezzel elvesztettem a magamba vetett hitemet. Nem tudok bízni magamban többé.

Egyetlen hiba és megvetem magamtól a hitemet. Másoknak pedig több száz, ezer új esélyt adok. Nem értem. Talán soha sem fogom megérteni, hogy mi az, ami begyújtotta bennem ezt az embertelen mennyiségű gyűlöletet magam felé, aminek tüzét azóta is táplálom magamban.

Miért mindig én?

Miért mindig nekem jár ki a szarból?

Az égen egyetlen szürke folt, s az abból aláhulló cseppek alatt én állok egyedül, körülöttem száraz a murva. Senki mást nem ér a hűvös, viharos szele, senkinek sem ázik esőtől a haja. Csak az én arcomon peregnek a cseppek. Mintha hozzászoktam volna már, tűrök, de... Van bennem egy hang, ami mégis frusztrál. Ami frusztrálva érzi magát.

Miért mindig én?

Miért mindig én kullogok a tornasor legvégén, miért mindig én kapom a mutató ujjakat az arcomba? Miért mindig én vagyok kinézve?

Miért vagyok ennyire elbaszott?

Szóval nem.

Nem hinném, hogy szükségem lenne pszichológusra.

Teljesen jól vagyok.

[hazugszavaid-leltara]

Nem tudok benned bízni.

Sajnalom.

#hazugszavaid leltara #magyar tumblisok #magyar tumblr

[maganyoshos]

Telnek a napok, a hónapok, az évek..

Semmi sem változik tömérdek ígéret.

Félek már bízni, agyalok némán.

Ennél közelebb engedni téged nehéz lenne már..

Tengődök, mennek a monoton napok,

Azon agyalok hogy fejlődök-e vajon.

Halad-e előre bármi az életemben?

Vagy csak stagnálok tovább a végtelenbe..

Esténként csak fekszem és gondolkozom,

Ok nélkül belül magam szétrombolom.

Bármit teszek nem érzem hogy jó vagyok,

Nem tudom hogy elég-e mit nyújtani tudok..

Ezek a gondolatok nem múlnak,

csak ha feljön a nap elnyomódnak.

Nem a legjobb szeretnék lenni, csak boldog,

Hogy ne jöjjenek nyakamba folyton a gondok

Hogy érezzem hogy neked igen is jó vagyok

És lásd hogy csalódást számodra nem okozok.

Ne félj tőlem, hisz én is rettegek

Miattad minden kételyt mégis félre teszek.

Szeretném hogy úgy lásd magad ahogy én látlak téged.

Őszintén megijeszt hogy veled ennyire jó minden,

Ez egy pozitív félelem, mégis azt érzem,

csak hogy a hipotézisemhez visszatérjek,

Nem tudod merre lépjünk és ez belül meggyilkol, s ettől tartva vetem papírra hogy ‘nem vagyok elég jó’

#túlgondolás #saját vers #félelem #nem vagyok elég jó #szeress