#extravagáns munka | Explore Tumblr Posts and Blogs

lets-sail-over-the-horizon · 7 years

Text

Így élünk mi - púder nélkül

Oké. Szóval 6 napja jöttem vissza a Kanárira, a hajóra. Mielőtt kijöttem, sok emberrel beszélgettem, kérdezték, hogy mi ez a hajózás, hova megyek. Mikor mondtam, hogy hát egy vitorláshajón élek a barátommal, jelenleg a Kanári-szigeteken, a reakció nagyjából 10-ből 9-szer ez volt: ÚÚÚ, aztaa!! De jó neked! Ez mindenki álma! Fantasztikus! Ez egyrészt jól eső dolog, simogatja az ember egóját. Olyan menő dolog, hogy ilyen extravagáns dolgot csinálok és az emberek érdeklődve és csodálattal reagálnak erre az információra.

Ugyanakkor mindig az van bennem, hogy ó, ha tudnátok, hogy ez az egész mit takar... eleve a magyar embereknek szerintem nagyon kevés fogalma van róla, hogy milyen életvitel szerűen hajón élni - tekintve, hogy nincs tengerünk, a balatoni hajózás meg nem ugyanaz. Mikor megjelent velem a nővérem interjúja (Felmondtam és egy vitorláshajóra költöztem a szerelmemmel), rengetegen csodálattal reagáltak. Hogy milyen nagy dolog ez az egész. Számomra ez nagyon meglepő volt, nem értettem miért tartja bárki is ezt tiszteletreméltónak, hiszen egy éhező kis kutyát sem fogadtam be, egyetlen afrikai gyereknek sem segítettem vele. Valami mégis megfogta az embereket a sztoriban, holott a javáról fogalmuk sem volt. Valahogy az a kérdés merült fel bennem, hogy mitől nagy dolog az, ha valaki olyan dolgot tesz, amivel gyakorlatilag csak a saját malmára hajtja a vizet és nem a világ jobbátételéért dolgozik. Szeretném azt hinni, hogy ezzel az életformával szerzett tapasztalatom és önismeretem majd mások hasznára kamatozik egyszer:)

Most, hogy újra itt vagyok és az élet azonnal csőstül hozta a kihívásokat, úgy érzem, hogy meg kell osztanom a minden napi életem tapasztalatait is kihívásait. Már az előző itt töltött fél év alatt is sokszor éreztem késztetést rá, hogy leírjam az élményeimet, de sosem volt erőm nekiülni. A családomtól és barátaimtól elválasztó földrajzi távolság egy dolog. Ugyanakkor azt is érzem, hogy olyannyira más az életem, a mindennapjaim, annyira eltérő kihívásokkal kell nap mint nap szembenéznem, hogy szinte lehetetlen a hozzám közelállók számára megértetnem, átadnom, miken megyek keresztül. Ebből adódóan úgy érzem, hogy nem csak földrajzi távolság, hanem valami sokkal nagyobb lelki gát épül köztem és a szeretteim között. Szinte elszeparálódom, mintha egy másik dimenzióban lennék.

Ugyanakkor úgy éreztem, túl sok energia szépen, szofisztikáltan és szórakoztatóan megírni a történéseket. Ráadásul nehéz igazán őszintének lenni egy olyan platformon, ami kikerül az internetre. A késztetés viszont most is meg van erősen és úgy döntöttem, inkább írom naplószerűen, nem parázva annyira a stilisztikán. Fontosabb, hogy át tudjam adni a tapasztalatokat, megéreztessem az emberekkel ennek az életformának az esszenciáját. Nem az a lényeg, hogy pulicer díjat kapjak. A célem, hogy közelebb hozzam azokat, akiket érdekel az életem. Gyakorlatilag laza naplóbejegyzéseknek is tekinthetőek ezek az írások, mindenfajta máz és maszkírozás nélkül, őszintén.

Szóval tegnap este lefekvés előtt el kezdtem olvasni Dan Millman - A békés harcos útja című könyvet (amit hamarosan abba is hagytam - nem az én stílusom). Az elején azt mondja, hogy: azért írja ezt a könyvet a tapasztalatairól, mert "az élet nem magánügy". Ha az ember tanul a tapasztalataiból, azt érdemes megosztania másokkal, hogy meríthessenek belőle. Ez lökött rajtam, hogy én is írjak, mert amiben élek, jócskán nyújt gondolkodni valót. Erős hajtó erőm, hogy a megtapasztalásaimat megoszthassam másokkal. Amit megtanultam, átadhassam.

Tehát 4 napja vagyok a hajón, okóber 12-én, csütörtökön érkeztem. Fél évet töltöttem otthon, áprilistól októberig. Ez idő alatt nagy részt egy tanyán lovagoltattam gyerekeket, biciklivel jártam, betömegközlekedtem Pestre, ahol jógáztam és jóga oktatónak tanultam. Egy nagy családi házban éltem anyukámmal, 5 percre a buszmegállótól és 7 percre a közérttől. A szobámhoz saját fürdőszoba tartozott. A szárazföldi lét minden kényelmét élvezhettem. Gyors és korlátlan internet, mosógép 8 különböző programmal, áram, szuper erős sütő, hatalmas kert, bicikli, tömegközlekedés. Ja és meleg víz, kád és wc, ami gombnyomással öblíthető. Mozdulatlan ágy és talaj a lábam alatt. Barátok és család egy karnyújtásnyira.

A jóhoz könnyű hozzászokni. Ebből a közegből jöttem múlt csütörtökön. Miután drága anyukámtól könnyes búcsút vettem a reptéren, felszálltam a Wizzair repülőre és 5 órát utaztam egy zúgó csőben. Az őszülő, hűvösödő, sötétedő Magyarországról pár óra leforgása után megérkeztem Fuerteventura szigetére. A repülés nem olyan, mintha ténylegesen utaznál, hanem inkább olyan, mintha hosszan teleportálnál A-ból B-be. Ahogy beléptem a terminálba, rögtön éreztem, hogy mennyire fülledt, párás a levegő és, hogy a vastag polár pulóveremre nem lesz most szükség. Olyan volt,mintha átléptem volna egy féregjáraton és az egyik életemből a másikba ugrottam volna. Miután megszereztem a csomagomat, találkoztam Petivel a reptéren és beültünk a bérelt autóba. Fuertén gyakorlatilag nincsenek növények, csak ültetett pálmafák és kaktuszok itt- ott. Az egész sziget egy sziklás hegység gyakorlatilag. Reggel fél 8 körül kel a nap és este 8 körül megy le. Szinte egész évben ez a ritmus.

A hajóra megérkezni fura érzés: az első gondolatom az volt, hogy ez kisebb, mint emlékeztem. A gigantikus bőröndöm alig fért be az ajtón. Persze még kikötőben álltunk, ami egyébként elég nagy luxusnak számít az itteni életemben. Most ki is térek rá, hogy miért is. Nos, ugyebár egy hajó, ha a vízen van menetben, vagy horgonyon (ez ingyen van), akkor értelemszerűen nincs rákötve áram- és vízforrásra. Az áramot a két napelemünk termeli, vizünk pedig a 110 literes víztartályból van - ezt a kikötőben tudjuk megölteni, mert nincs tengervíz tisztítónk.. Ez a víz, ha összehúzzuk a gatyaszíjat, egy hétig is elég (egy átlag ember napi egy zuhanyzása alatt kb 60-70 liter vizet fogyaszt). A napelemeinkből annyi áramunk van, hogy ha jó napos idő van, akkor napközben tudjuk tölteni a laptopjainkat és este mennek a villanyok. De pl hajszárítót, porszívót vagy bármilyen nagyobb fogyasztót nem tudunk használni, mert azonnal leszívja az akksikat. Amikor viszont kikötőben vagyunk, rá vagyunk csatlakozva a korlátlan áramra és bármikor meg tudjuk tölteni a tartályunkat vízzel. Tehát ilyenkor bő vízzel mosogathatunk, mosakodhatunk és nyugodtan használhatjuk az árammal működő eszközeinket. Na már most a kikötő pénzbe kerül - ez lehet napi 7 euró, de akár napi 20 euró is helytől függően.

És itt jön az életformánk egyik legfontosabb tényezője, alakítója: nem vagyunk anyagilag eleresztve(csórók vagyunk). Ezt eddig valamennyire tabuként kezeltem, nem szerettem beszélni róla, mert féltem, hogy az emberek megítélnek. Most már úgy érzem, vállalni szeretném. Szóval mikor tavaly kijöttem, minimális tőkével rendelkeztünk, ami hamar el is szivárgott különbözú karbantartási költségeknek köszönhetően. A bizodalmunk abban volt, hogy a youtube-os videóblogunk hamarosan fog annyi pénzt hozni, ami nagyjából elég a havi kajánk fedezésére. Hogy ezenkívül volt-e bármilyen kézzel fogható terv arra, hogy miből fogunk élni? Semmi. Megmondom őszintén, nekem fogalmam sem volt róla, hogy pontosan mi lesz itt kint. Hogy hogy vág bele valaki így egy ilyen útba? Nem tudom. Valahogy akkor ez nem volt kérdés a számomra. Úgy voltam vele, hogy bármi lesz, megoldjuk.

A tavalyi félévünkben, októbertől áprilisig, valamennyit nőtt a videóinkból bejövő pénz, illetve Peti utcazenélt. Gyakorlatilag ebből a két bejövőből éltünk. Mennyi az annyi? Azt mondom, hogy egy hónap alatt olyan 2-300 eurót költöttünk kajával mindennel együtt. Persze volt, amikor segítséget kaptunk, pl barát látogatott meg bennünket és a hajós élményekért cserébe állta a kaját és egy pár napot a kikötőben. Vagy nagy vonalú családtagok és barátok küldtek némi zsebpénzt karácsonykor vagy szülinapra. Azért is félek erről beszélni, mert úgy érzem az emberek megítélnek: Ingyen élők vagytok! Miért nem dolgoztok, mint minden más rendes ember? Miért erőltetitek ezt a hajózást, ha nincs tőkétek vagy fix income-otok? Miért nem dolgoztok itthon, gyűjtötök és utána mentek? Mint minden rendes ember! Az igazság az, hogy ezt gyakorlatilag senki sem vágta a fejemhez. Lehet, hogy ezek csak az én bizonytalanságaim, belémtáplált sztereotípiák és kétségek visszhangja. A válasz egyébként: Se én, se Peti nem tud spanyolul. Ha bárhol munkát vállaltunk volna, valószínűleg az valamilyen éttermi mosogatás vagy takarítás lett volna, nem túl sok pénzért. Valahogy ehhez egyikünknek sem fűlt a foga, pedig nem vagyunk munka kerülők. Csak nem éreztük, hogy hosszútávon ez megoldást jelentene. Egy ilyen munka mellett a videózásra se idő, sem energia nem jutott volna és téma sem lett volna. Tehát nem próbálkoztunk ilyesmivel. Inkább igyekeztünk a kreativitásunkból megélni és egyébként végeredményben sikerült is. Persze nem könnyű így. Amikor egyik napról a másikra élsz és akármennyire is le vannak merülve az akkumulátoraid, akár mennyire is eleged van a horgonyon való hánykolódásból, nem tudsz kikötőbe állni, mert nincs rá pénzed. Szó szerint nincs pénzed. Arra akarok ezzel kilyukadni, hogy az, hogy hajón él valaki, az rengeteg mindent jelenthet. Egy csomó olyan nyugdíjas házaspár és nem nyugdíjas meg nem házaspár van, akinek mondjuk valahonnan van havi bevétele, amiből jól él. Kényeztetni tudja magát finom ételekkel, kikötőben él. Ráadásul mondjuk nagyobb hajója van, több térrel, nagyobb víztartállyal és több energiával. A mi 31 lábas (kb 20 méter hosszú és 2,90 m széles középen) hajónk mondjuk egy tágas lakókocsinak felel meg.

Szóval ez az egész lehet egy sokkal nagyobb kényelem. Vitorláson élni lehet elképesztő luxus is. De mi nem így éltünk és nem így élünk most sem. Bár most hozzájutottunk egy nagyobb tőkéhez, a nagy része elment különböző tanfolyamokra, eszközökre stb. Ami még meg van, azt nagyon be kell osztani, mert most szárazdokkban szeretnénk a hajót felújítani. Tél végén Peti pedig megméretteti magát egy olyan nagy volumenű hajós vizsgán, ami ha sikerül, gyakorlatilag diplomája lesz a hajózásból - értelmezhető pénzt fog tudni keresni azzal, amit szeret. Tehát most a terv, hogy miután kivettük a hajót egy kikötőben a szárazdokkba, felújítjuk (kb 1 hónap munka), majd Tenerifén maradunk tavaszig. Itt Peti zenél, én pedig jógát oktatok, aztán Peti vizsgázik. Utána pedig meglátjuk. Viszont addig is be kell osztanunk a pénzt, amennyire csak lehet. Így állunk most. Ezeket azért vázoltam fel, hogy érthetőek legyen a körülményeink.

Folytatása következik...

0 notes

korkep-blog · 6 years

Text

11 bátorkeszi alkotó nyújtotta át karácsonyi ajándékát

A kiállításon arról is meggyőződhettünk, hogy bármely korban megszólíthat a múzsa “Az alkotás ajándék. Ezt az ajándékot adja át Önöknek az a 11 alkotó, akiknek volt bátorságuk megosztani másokkal munkáikat, melybe beleszőtték örömüket, bánatukat, hogy gyönyörködtessenek, elgondolkoz...

A kiállításon arról is meggyőződhettünk, hogy bármely korban megszólíthat a múzsa

“Az alkotás ajándék. Ezt az ajándékot adja át Önöknek az a 11 alkotó, akiknek volt bátorságuk megosztani másokkal munkáikat, melybe beleszőtték örömüket, bánatukat, hogy gyönyörködtessenek, elgondolkoztassanak” – mondta el kiállítás megnyitójában Zsok Gizella történész, a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás elnöke.

A társulás célja a Bátorkeszi történelmével kapcsolatos tárgyi, írásbeli emlékek gyűjtése és a tájház életre hívása, de emellett a közösségépítés és az értékek felkarolása is céljaik közt szerepel. Ezért gondoltak egy nagyot, és kiállítást szerveztek a bátorkeszi vagy bátorkeszi kötődésű alkotók munkáiból.

Labancz Roland polgármester elmondta, Bátorkeszi nem csak történelmében gazdag, de alkotó emberekben is. “Tele van a szívem büszkeséggel amiatt, hogy ebben a közösségben ilyen sok művészi tehetséggel megáldott ember él, és sikerült őket egy közös kiállítás keretén belül bemutatni az érdeklődőknek“.

Balról jobbra: Sipos Anita, Farkas Katalin, Pintér Erzsébet , Miriákné Fazekas Ilona, Szabó Mária, Varga Júlia, Mácsodi Zsanett, Fehér Kürthy Erzsébet, Pecena Dezső, Hacskó Róbert – alkotók, Zsok Gizella, a Pro Futuro Villa Kezw Polgári Társulás elnöke, Labancz Roland, Bátorkeszi polgármestere, előttük Nátek Eszter, ezüstsávos énekes.

Varga Juli egy hónapja mutatkozott be első kiállításával Szőgyénben. Bár a képzőművészet gyerekkorától sokat jelentett neki, intenzíven csak három éve műveli a festészetet -“diazepan helyett” – mondja mosolyogva. Munka közben gyakran ül mellé a párja, lányai csak kontárkodnak, de az unokák maguk is ecsetet ragadnak és festik a képeket a nagyi útmutatása szerint.

Varga Juli bátorkeszi születésű, Köbölkúton élő alkotó művésztársával, Győrik Istvánnal.

Tele van energiával, ötletekkel, érdeklődik az új festészeti technikák iránt. Imádja a virágokat – a hatalmas napraforgók, pipacsok színnel és élettel telik, de tájképein és emberábrázolásain is rajta felejtjük a szemünket. Éppen azért, mert a nyugdíjaskor küszöbén mélyedt el a festészet gyönyörűségében, adta első kiállításának a “Sosem késő” címet. “Arra próbálom biztatni az embereket, hogy merjenek valami újba, másba, meghökkentőbe belevágni érettebb korban is” – lelkesedik, és máris tovább kínálja a puncsot a megnyitó résztvevőinek, mert nemcsak mint kiállító, de mint szervező is tevékenyen részt vállalt a kiállítás körüli munkából.

Szabó Mária munkái.

Szabó Mária pedagógus régebben tankönyveket és egyéb segédeszközöket illusztrált, mostanában megpróbálkozott a textilfestéssel, de ballagási tablókat is szívesen készít.

Pecena Dezső és Miriákné Fazekas Ilonka.

Pecena Dezső és Miriákné Fazekas Ilonka tehetséges és sokoldalú alkotók mindketten. Dezső vallja, “ecset és ceruza élet adta ajándék“. Vannak gyűjtői, akik felvásárolják a képeit. Jelenleg egy monumentális képen dolgozik, amirő annyit elárult, 10 ezer évet átölelő időutazás lesz látható a képen.

Ilonka középiskolás évei alatt tusrajzokat készített, később tányérokat festett. A festészettel komolyabban nyugdíjas korában kezdett foglalkozni. Csollár Nelli esztergomi művésznél sajátította el a különféle festészeti technikákat. Jómagam nagyon elcsodálkoztam festményei láttán – hagyományos, modern, extravagáns, olaj és akvarell – mintha mindet különböző művész alkotta volna.

Az asztalon Sipos Anita, Fehér Kürthy Erzsébet , Mácsody Zsanett, Pintér Erika és Pintér Erzsébet alkotásai.

Mit keresnék én a képzőművészek között?… Ehhez inkább kézügyesség kell – mondták többen a kézművesek közül Zsok Gizikének a kiállítás főszervezőjének. “Azt válaszoltam nekik, hogy egyáltalán nincs így, egy díszdoboz, szalagcsokor, ékszer kivitelezéséhez is nagy adag kreativitás és szépérzék szükséges.”

Farkas Katalin alkotásai.

Farkas Katalin 1976-ban első díjat nyert egy portréval az országos szaktanintézeti rajzversenyen. 1983-ban kezdett olajjal festeni és autodidakta módon képezte magát. Művei már több galéria kiállításain is szerepeltek.

Hacskó Róbert

“Sokat tanulmányoztam a régi olasz és magyar festők munkáit, és úgy gondolom, tanultam is ezekből. Harminc éves korom körül kezdtem komolyabban foglalkozni a festészettel, amely akkoriban kis megélhetést is nyújtott” – mesél a kezdetekről Hacskó Róbert. Mikor arról kérdezem, vannak-e kiállításai, csak mosolyog.

“Természetesen több kiállításon is láthatóak voltak már a képeim, de az az igazság, hogy én annak örülök, ha eladom vagy elajándékozom őket, így sosem marad nálam elégséges mennyiségű festmény egy önálló kiállításra. Ha valaki kiteszi a képem az otthona falára és abban gyönyörködik, nekem az többet jelent, mint egy kiállítás.”

Bokor Klára

Fotók: a szerző felvételei

#Bátorkeszi #bátorkeszi alkotók #Farkas Katalin #festészet #Főoldal #karácsonyi ajándék #kreativitás #Labancz Roland #Miriákné Fazekas Ilonka #művészek #Pecena Dezső #Szabó Mária #Varga Juli

0 notes