#vérrög | Explore Tumblr Posts and Blogs

heypetraa · 8 months

Text

Az első évem légiutas-kísérőként

Sziasztok!

Tudom hónapokkal ezelőtt volt utoljára bejegyzés, és azóta is annyit ígérgettem nektek, hogy fogok jelentkezni, de csak befejezetlen írások sokasága sorakozik posztolatlanul a gépemen. Éppen a nyári szabadságomból repültem vissza Dubaiba, amikor elkezdtem ennek a bejegyzésnek a megírását. Képzeljétek volt szerencsém majdnem két teljes hetet Magyarországon tölteni a nyár folyamán. Igyekeztem mindenkit és minden programot belesűríteni, de nyilván ilyenkor a család az első, úgyhogy elnézésetek kérem, ha esetleg nem tudtuk összehozni a találkát.

Hát szia pici Lilo, örülök, hogy végre találkoztunk ♥︎

Úgy érzem sikerült feltöltődnöm és kipihentem magam, ettől függetlenül utána nem volt könnyű visszarázódni a mindennapokba... Dubai sem hiányzott a közel 45-50 fokos hőségével, és bár a repülés igen, de a vele járó fáradtság és előre tervezés... nem igazán. Sokan hallhattátok, hogy március-áprilisban kórházba kerültem, gyomorproblémákkal, állítólagos bakteriális fertőzéssel, és egy jó hónapig nem is dolgozhattam, mivel az infúziótól kialakult egy vérrög a jobb karomban. Eléggé megviselt ez az időszak, de most már jól érzem magam mind lelkileg, mind fizikailag is. (Vérhígítót ugyan továbbra is szednem kell, a kis vérr(d)ög egyellőre hű társam, és nem tágít...)

Július 2-án „ünnepelhettem” az első évfordulóját annak, hogy elkezdtem repülni. Durván saccolva 990 órát voltam a levegőben az elmúlt egy év alatt. Ha jól számoltam 35 különböző városban jártam, legtöbbször eddig a budapesti járatot csináltam (összesen 9-szer), majdnem ennyiszer jártam Londonban is, csak más reptereken (Heathrow, Gatwick, Stansted), a dobogó legalsó fokán pedig Varsó és Párizs osztozik 5-5 alkalommal. Nekem továbbra sincs vízumom az USA-ba így oda nem repülök. Legalább 35 oda-vissza járatot is csináltam a közelebbi repterekre, ott magasan Mumbai és Delhi vezet, őket Isztambul és Ammán követi. Képzeljétek az a durva, hogy szinte a legtöbb járaton már én vagyok a rangidős, vagyis aki legrégebb óta dolgozik turistaosztályon. Ez mondjuk magával vonja azt is, hogy a járatok 90%-án a galleybe (konyhába) vagyok beosztva, nincsen ezzel semmi baj, de mondjuk néha-néha szeretek csacsogni az emberekkel a kabinban, aztán erre ilyenkor nincs igazán lehetőség. Plusz attól függően, hogy mennyire tapasztalt a többi munkatársam (és mennyire segítőkészek), mennyire rövid a járat, illetve akad-e bármi komplikáció, lehet, hogy végül 2x annyit dolgozok mint a többiek, arról nem is beszélve, hogy nyilván ilyenkor a felelősség is nagyobb rajtam. Nem mondom, hogy ez életem legkönnyebb éve volt (bár ha a kiköltözésemtől számítjuk akkor lassan már másfél évnél járunk), de nem bántam meg. Nagyon sokat tanultam és változtam ez idő alatt, ebben biztos vagyok. Továbbra is örülök, hogy itt lehetek, repülni nagyon szeretek, annak ellenére, hogy soha ennyit és ilyen fáradt még nem voltam. Azt hiszem a legjobb része a munkámnak nem is az utazás (bár kétségkívül az is) hanem, milyen hihetetlen élettörténeteket lehet hallani, főleg egy-egy hosszabb járaton, illetve mennyi érdekes emberrel találkozni. A legnehezebb része (a fáradtság és a "minden-megszervezése" mellett persze) pedig az, hogy minden alkalommal másokkal kell együtt dolgoznom, és sokszor nehéz megtalálni a közös hangot a kollégákkal.

Miradouro of Santa Luzia kilátóteraszán, Lisszabonban

Nyáron, Londonban, a Hyde parkban, ami meglepően tiszta és rendezett

Na de hagyj meséljek még egy kicsit ezekről a TÉNYLEG CSODÁLATOS helyekről ahol megfordultam. Az volt a célom erre a nyárra, hogy minél több észak-Európai desztinációt csípjek meg, hiszen ott most van jó idő, nem télen. Azt hiszem elég szerencsés vagyok, ugyanis kaptam Hamburgot, Stockholmot, Koppenhágát és Amszterdamot is, egyedül Oslo nem jött össze a listáról, de ami késik nem múlik! Nagyon tetszik mennyire modern felfogásúak az emberek (egész Észak-Európában úgy általánosan), mennyire tiszta minden, és hogy ennyire vigyáznak a környezetre. Koppenhágában tulajdonképpen mindenki biciklivel jár, és autóból is csak elektromosat láttam. Stockholmban jártam az Avicii „múzeumban”, ahova már évek óta szerettem volna ellátogatni, lesz majd külön poszt róla, mert ígértem. Legközelebb meg remélem összejön az ABBA múzeum.

Így néz ki a nyár Koppenhágában

Képeslapok a Mamáimnak Hamburgból

Nemcsak Koppenhágában, Amszterdamban is rengeteg bicikli(s)t látni

Aztán voltam Ausztráliában is kétszer, most már nemcsak Sydneyben hanem Melbourneben is. 2 napot töltöttem Afrika legnyugatibb országában Szenegálban, igazán különleges hely, magamtól oda valószínűleg nem jutottam volna el sohasem. Mivel viszonylag hosszabb időt töltöttünk ott, így voltunk egy szervezett túrán idegenvezetővel, méghozzá egy emberek által kagylóból összehordott (és lakott) szigeten (Fadiouth, ha valakit érdekel), elképesztő milyen körülmények között élnek emberek, és micsoda boldog és nyugodt, és a szó pozitív értelmében egyszerű az életük. Nemrégiben Johannesburgben (Joburgként is hallhattátok már) voltam Dél-Afrikában, ezelőtt ott még csak Durbanben illetve Fokvárosban jártam. Hallomásból úgy tudom ez viszont nem a legbiztonságosabb helyek egyike a világon, én nem hagytam el azt a lakókörnyéket, ahol megszálltunk... nos, mert nem ajánlják. Európában nyugodtan lehet menni vakvilágnak (bár ott is vannak érdekes helyek, erről mindjárt), de ahol még külön is figyelmeztetnek minket, nekem nincs mindig elég bátorságom, hogy egyedül csak úgy neki induljak, próbálom kerülni a bajt, mert amilyen szerencsés vagyok még a végén megkéselnek. Félni azért nem félek, csak óvatos vagyok. De arra is rájöttem az elmúlt év alatt, hogy minden városnak megvannak a kevésbé „fancy” negyedei, (úgy kell ezt elképzelni, mint ahogy Budapesten is ott van pl a hírhedt Hős utca, vagy a Keleti pályaudvar környéke). Tehát összegezve nincs olyan város (vagy akár azon belül egy adott kerület), amelynek ne lennének nagyon kellemes, illetve, elkerülendő részei, utcái.

Alkonyat Sydneyben 250 méter magasból

Onnan tudod hogy Ausztráliában jársz, hogy ennyire nem egységes az építészet, ez itt például Melbourneben készült

Naplemente Afrika legynyugatibb partján július elején

A kagylóból felépített sziget; Fadiouth , ha elkezdenénk lefelé ásni, még 9 méter mélyen is kagylókat találnánk. Manapság körülbelül 10 ezer ember él itt, és csak egyetlen fahidcska köti őket össze a kontinenssel. Ez itt a temető, ahol évszázadok óta megférnek keresztények és muszlimok egymás mellett.

Fadiouth főtere, ahol egy 800 éves majom-kenyérfa (baobabnak is hívják) áll, amely a helyiek életének a központja. Úgy tartják, hogy az ősapák szelleme benne él, ezért hozzá imádkoznak szerencséért, egészségért és sikerért. Egyébként Szenegál népességének 97%-a muszlim, ez az egyetlen falucska ahol a többség keresztény katolikus, de mint látjátok az ősi spiritualitások is tovább élnek.

Vitorláskikötő az egyik Seychelle-szigeten

Ugyanakkor tényleg „kinyílt a világ” számomra, rengeteg hely van a listámon, ahova a közeljövőben tervezek menni, és nem is csak crewként, hanem civil emberként. Egyrészt a 24 óra amit általában eltöltünk 1-1 városban nem mindig elég, sokszor a hotel a reptér mellett van és onnan bejutni a központba, vagy az adott nevezetességhez/ másik városba igencsak időigényes, azt pedig nem tehetem meg, hogy nem vagyok úgy mond „fit-to fly” magyarul eléggé kipihent a visszaútra, azt meg pláne nem, hogy ne érjek vissza a hotelbe időben. Szóval egyrészt tényleg elkezdtem élvezni milyen előnyökkel jár a stewardess lét, nyilván kedvezményesen repülhetek (a legtöbb légitársasággal), a stand-by jegyek például olcsóbbak, viszont lehet, hogy a járat előtti utolsó pillanatban derül csak ki, hogy felférek-e az adott gépre. Szóval azért tervezni-szervezni kell, pláne mert a cégnél nagyon komoly legalitások vannak, meg van szabva, hogy a műszakom előtt minimum hány órával kell visszaérkeznem a UAE-be, ha pedig lemaradok egy járatról, vagy az késik, az természetesen nem mentség. De el sem tudjátok képzelni mekkora szabadságot jelent például az, hogy reggel 8-kor landolok Dubaiban, és ha van lehetőségem, akkor a reptérre rohanva foglalom a jegyet az aznap délelőtti 10:30-as budapesti járatra.

kivételesen civilben, egyszerű, halandó utasként

Ugyanakkor Dubaiban sem érzem már annyira elveszettnek magam (így bő egy év után azért ez el is várható), mondjuk továbbra is (a szinte másik emirátusban Sharjahban) lakom, sajnos nem sikerült még elköltöznöm, de amúgy a szobámat egészen megszerettem (update: hagyjuk, mégsem). Bár akármennyire is sikerült a szobát otthonossá tenni, valahogy mégsem érzem az „otthonomnak”. Otthon-otthon az mégis csak Kiskunfélegyháza, de amúgy érdekes, mert az is csak a család miatt. A szobám ugyan még megvan, de szinte az összes cuccom, ruhám kint van már Dubaiban. Sőt a legrosszabb, hogy amikor ott vagyok akkor sem igazán találom a helyem. Mármint mindenki dolgozik, suliba jár, csinálja a dolgát, én meg csak úgy vagyok, igazából haszontalanul lézengek, mert az én életem meg már Dubaiban van. Ami megint nem igaz, mert amúgy alig vagyok ott is, csak amikor nem repülök, de akkor is főzök, mosok, takarítok, bevásárolok (mint minden átlagos ember). De ugyanúgy otthon érzem magam Szegeden is, azért mégis csak ott éltem 6 évig, és mindig jó érzés visszatérni. Szoktam látni, hogy a légiutas-kísérők az instagram biojukban írják, hogy „citizen of the world” (amúgy ettől falra mászok) de közben meg tök igaz, mert tulajdonképpen többet vagyok a hotelekben, buszon, a REPLÜLŐN ugye és a reptereken persze, mint Dubaiban. Megvannak már a bevált kedvenc helyeim a különböző városokban, éttermek, kávézók ahova szívesen megyek, akkor például hogy mit hol vásárolok (Waitrose Nagy-Britanniában, Woolworths Dél-Afrikában (marhahús!!!) és Ausztráliában (széles a vegán választék), Lidl Európában (zöldségek, gyümölcsök, liszt, tészták és nyilván hasonló termékek mint otthon és bár nem kifejezetten a lidlből, de HARISNYA, mert Dubaiban simán kerül kb 5000 Ft-ba darabja, és ugye tudjuk ezek mennyire tartósak), apropó DM Németországban drogériás cikkekért (és szintúgy rengeteg féle vegán cucc), de tudom még sorolni; datolya, magvak, olívaolaj, argán olaj – Algériából és Marokkóból, vagy épp avokádó Kenyából. Otthonról (Mo-ról) vegán sajtot, és tejfölt, csemege uborkát, kolbászt, (igen, nem szabad sertést behozni enyje…de nekem eddig még nem volt problémám belőle) sonkát, ropit, és cerbonás müzli szeletet, mézet, tv paprikát, kávét és természetesen Anyukám főztjét (és péktermékeit) illetve mamám diós-lekváros sütijét szoktam kihozni. Na meg túró rudit a kollégáknak és a lakótársaimnak.

Ez az egyik kedvenc hotelem, Algériában, amely a tengerparton fekszik.

Képzeljétek most például szeptemberre nem kaptam beosztás, „reserve”-ön vagyok, ez azt jelenti, hogy „ugrós” vagyok, és ha valaki lebetegszik, elkésik, vagy valami miatt nem tud menni dolgozni, esetleg kell még ember 1-1 járatra, akkor majd beraknak rá. Szóval lehet, hogy 1-2 órával az indulás előtt fogom megtudni hova is repülök. Szorítsatok értem, hátha sikerül olyanokat megkapni, ahol még nem jártam eddig. Egyrészt ez tök izgalmas, kíváncsi leszek, ilyenem még nem volt sose, ez tipikusan az lesz amikor téli kabátot és fürdőruhát is pakolok a bőröndbe a biztonság kedvéért. Ugyanakkor emiatt nem tudok tervezni se, nem tudom melyik napokon fogok dolgozni, hánytól és meddig, mit és mennyit kell előre főznöm, stb. Legelsőnek Kuala Lumpur, Malajziát kaptam, ahol nagyon jól éreztem magam, szuper csapatunk volt, meglátogattuk a Batu barlangot illetve a Petronas ikertornyokat.

A Batu barlanghoz vezető szívárvány lépcső (272 db lépcsőfok) és a legalább ennyire színes társaságunk (Korina Görögországból, Maria José aki félig ecuadori illetve libanoni, Mariola Lengyelországból, Fatima Marokkóból, jómagam, illetve mellettem jobbra Bethel Panamából)

A lépcsőkhöz öltöztem :)

Azóta csak egy airport standby-om volt, amikor is felöltözve egyenruhába, sminkben, bőröndökkel a munkahelyemen vártam, hogy kihúzzanak egy járatra, ami végül nem történt meg, úgyhogy elég nyugis volt eddig ez a hét. Na de kíváncsian várom mit tartogat még ez a hónap, úgy is fogjátok látni. :) A legjobbakat kívánom mindenkinek, vigyázzatok az egeszségetekre, annál úgy sincs fontosabb! Ígérem hamarosan ismét jelentkezem!

Ui: Sajnálom, hogy a videókat csak youtubeon keresztül tudtam feltölteni, a tumblr nem enged egynél többet per bejegyzés. De legalább rövidek.

Üdv,

Petra

#cabin crew #légiutaskisérő #repülés #utazás #travel #kuala lumpur #seychelles #senegal #west africa #algiers #sydney #melbourne #london #amsterdam #hamburg #copenhagen #utazó

3 notes · View notes

miniatureballoonstranger · 1 year

Text

A vérhigító

Ülök a váróteremben, körülöttem minden fehér. A falak, a székek, az ablakkeret és a párkányok. Még a dupla bejárati ajtó keretén sem jelenik meg egy árva csík sem, ami nem fehér, hanem mondjuk kék lenne. Forgatom a fejemet, és rájövök, hogy egyedül vagyok a körzeti várójában, ami nem ritkaság, ha ebédidőben érkezik az ember.

Annak örülök, hogy most nem kell sorszámot húznom, így legalább hamarabb végzek. A nővér ilyenkor rögtön behív.

- Jó napot kívánok, Szabó úr, maga jött délre? – kérdezi a kivágódó rendelőajtó nyílásában.

- Igen – válaszolom.

- Nem magát vártuk, hanem a feleségét, de nem probléma. Kis türelmet kérnék, és mindjárt behívjuk – mondja, és becsukja az ajtót.

Eltűnődöm, hogy a feleségem mennyivel lenne jobb nekik ebben a helyzetben. Nem tök mindegy, hogy ki íratja fel a gyógyszereket? Évek óta ugyanazokat a pirulákat szedjük be. A nejemnek a szíve rendetlenkedik már egy ideje. Össze-vissza ver, nincs egy normális ütem benne, ráadásul a pulzusa hol 50, hol 120. Sokáig nem tudták, hogy mi lehet szegénnyel. Aztán végre az egyik kardiológus kimondta a diagnózist, pészmékert kell beültetni. Most arra várunk, hogy sorra kerüljön az szívkórházban.

Nekem a vérhígító jelenti azt, hogy még mindig életben vagyok. A vérrögök nem zártak el egyetlen eret sem az agyamban, sem a tüdőmben. Pár éve kaptam embóliát, akkor jöttek rá, hogy valami gond van a véremmel. Azóta szedem az életmentő gyógyszert.

- Szabó úr, bejöhet – harsan fel egy hang mellettem.

Felnézek és a nővér mosolyog felettem. Ahogy belépek az ajtón feltűnik, hogy itt is minden fehér. Az ablak, az asztalok, a vizsgálóágy, de még a doki számítógépe is. Minden fényes és tiszta. Pont úgy, mint egy steril szobában, ahol nagyon akarnak vigyázni az ember egészségére, éppen ezért próbálnak kizárni minden vírust vagy baktériumot.

- Jó napot Szabó úr, üljön le. Miben tudok segíteni? – kérdezi a szokatlanul jól fésült orvos. Valahogy olyan fura lett, nem láttam még soha ennyire nyugodtnak és a kisimultnak. Örökké rohant, soha nem volt 5 percnél több ideje egy betegre.

- Csak a szokásos gyógyszerekért jöttem – válaszolom neki, és nézem az arcát. Úgy rémlett, hogy a múlt héten még azt mondta az egyik szomszéd, hogy a körzeti meghalt. Most meg itt ül velem szemben, és arról kérdezget, hogy mit akarok tőle. A szomszéd még azt is bizonygatta, hogy másik orvos veszi át a helyét pár nap múlva. Az a nő, akit annyira nem szeretek, mert nyers és nyegle. Egyszer már helyettesítette az orvosomat, akkor azon rugózott, hogy miért szedek ennyi vérhigítót. Azt próbálta bebizonyítani, hogy a kardiológus ennyit nem írhatott fel naponta, biztos önhatalmúlag felülbíráltam az orvos gyógyszerezési útmutatását. Meg azt is rám akarta bizonyítani, hogy valamelyik egészségügyi portálról szedtem, hogy nekem ennyit kell szednem. Azt is mondta, hogy ezek a portálok csak félrevezetik az embereket, és mindenki magát kezdi el gyógyítani, gyógyszerezni, amint elolvas valamilyen cikket.

Igaz, hogy szoktam olvasni ezeket az oldalakat, de eszem ágában nem lenne átalakítani a gyógyszerezésemet. Az orvosok azért vannak, hogy gyógyítsanak és vigyázzanak ránk, nem azért, hogy a halálba küldjenek.

Nézem az orvost és próbálom elhessegetni a gondolatot, hogy már halottá nyilvánította a szomszéd. Mondjuk, akinek a halálhírét költik, az sokáig él.

-Mik a szokásos gyógyszerei? – kérdezi az orvos.

-A múltkor már feljegyezte a doktor úr, nem tudom már egészen pontosan megmondani fejből. A gyógyszerek nevére emlékszem, de hogy mennyit kell belőlük szedni, arra már nem tudok mit mondani – válaszolom.

- Nem baj, nem lesz már úgysem szüksége ezekre – válaszolja.

- Nem értem, hiszen még a múlt hónapban azt mondta a doktor úr, hogy az életem végéig kell majd szednem ezeket – nézek rá megrökönyödve.

- Igen, lehet, hogy ezt mondtam, de az orvostudomány mai állása szerint, erre már egyáltalán nincs szüksége.

- Rendben, de akkor mi ment meg attól, hogy a vérrög megakadjon az agyamban?

- Semmi. De a gyógyszerrel sem lett volna több esélye. A vérhigító egy darabig jó, aztán már az sem tudja megmenteni az életét, amikor abba a fázisba kerül.

- Jó, de akkor most hiába jöttem?

- Nem, egyáltalán nem jött hiába, ne aggódjon. Beszélgessünk még egy kicsit – mondja és közben látom, hogy egy tollat forgat a kezében, majd komótosan feljegyez valamit egy papírra.

A tollra az van írva, hogy „Minden út a mennyországba vezet”. Gondolom, valamelyik egyházi szervezettől kapta repiajándékként. Vagy esetleg valamelyik egyház tagja, és onnan van. Egyszer én is hazavittem egy füzetet, ami a megvilágosodásról szólt. Arról, hogy az ember, hogyan tud jó úton járni, és Buddha tanai szerint élni. Azt hiszem az outletben találkoztam azzal a buddhistával, aki erről kezdett nekem mesélni. Magas, megnyerő hangú és modorú férfi volt. Az ezüst keretes szemüvege mögül értelmes kék szemek néztek rám, és a sárga hosszú köpenye alól kihúzott füzetet felmutatva kezdett mesélni azokról a tanokról, amiket követ.

Nem értettem egy szót sem abból, amit mond, de az megmaradt bennem, hogy a végső nyugalmi, egyensúlyi állapothoz tanításuk segítségével tudok eljutni.

Valahogy most is egy ilyen megbékélés szerű nyugodt állapot van rajtam. Ha nem ír fel gyógyszert, akkor sincs semmi. Majd megyek egy másik orvoshoz, aki felírja, amit akarok.

- Rendben, beszélgessünk, csak nekem hamarosan haza kell mennem, mert ebéddel vár a feleségem – mondom a dokinak.

- Ez nagyon kedves a feleségétől. Mindig frisset főz? – kérdezi, és még mindig forgatja a tollat.

- Igen – válaszolom kissé meghökkenve, mert arra nem gondoltam, hogy főzési praktikákról fogok értekezni a halottnak hitt körzeti orvosommal.

- És mit főz? – kérdezi kedélyesen.

- Hát, úgy tudom, hogy zöldborsólevest és krumplis tésztát tervezett mára – mondom.

- Az nagyon jó! Én is szerettem, főleg a krumplis tésztát. Erős paprikával megbolondítva, sok borssal az igazi – válaszolja és biztatóan mosolyog.

- Nézze, doktor úr, szeretném megkapni a gyógyszereimet. A főzésről is beszélgethetünk, de igazából csak a receptért jöttem, és már tényleg mennem is kellene, mert vár a nejem.

- Kedves Szabó úr, én tényleg felírnám magának, ha szüksége lenne rá, de higgye el, hogy már nem kell magának ezzel foglalkoznia. Csak előre nézzen a fény felé, és akkor rátalál a saját útjára – válaszolja nyugodt hangon.

- Nem akarok semmilyen útra találni, a gyógyszereimet szeretném és már itt sem vagyok – mondom most már ingerülten.

Egyikünk sem szól, csak nézi a másikat. Bennem felsejlik, hogy itt valami nincs rendben. Az orvos sem olyan, mint amilyen lenni szokott. A rendelő is túl steril és minden szegletéből árad valami földöntúli. A nővérke pedig mintha elpárolgott volna, nem láttam, hogy kiment volna a rendelő ajtaján.

- Rendben, ha nincs más, akkor én most elmennék – mondom, és várakozóan nézek az orvosra.

Nem szól semmit, csak forgatja a tollat, és nyugodtan bámul. Pont úgy, mint a feleségem szokott, amikor valamiben ellentmondok neki, pedig neki van igaza. A múltkor azon vitatkoztam vele, hogy Gibraltár brit fennhatóság alatt van-e vagy a spanyoloké. Persze neki volt igaza, hogy az angolok birtokolják, de úgy éreztem, hogy itt a spanyoloknak is van befolyásuk. Láttam a szemében, hogy jól mulat a vitánkon. Nyugodtan pislogott a szemüvege felett, amikor megmutatta a Kislexikonban a Gibraltárról szóló leírást, amiben az áll, hogy brit fennhatóság alá tartozik. Gondolom az ott lakó majmok is britek. Állítólag mindent ellopnak az emberektől, amiről azt gondolják, hogy kaja.

Nekem most az időmet lopja az orvos, pedig abból nem sok van már hátra. Főleg úgy nem, hogy még azt a nyomorult vérhigítót sem írta fel. Most kereshetek egy másik dokit, aki hajlandó erre.

Még mindig nézzük egymást. Aztán szép lassan felállok és elindulok az ajtó felé. Ekkor látom, hogy az ajtó eltűnt és csak tömör falat látok. Elképedve hátrafordulok, és kérdően nézek az orvosra.

Még mindig mosolyog, majd felemeli a kezét és a tollal mögötte megjelenő tátongó lyukra mutat.

#short story #novelist #female writers #blood doctor

0 notes

wwmaci · 4 years

Text

További infó:

https://youtube.com/watch?v=xyvgtGUakhc

#vírus #koronavírus #endothelium #sztrók #vérrög

0 notes

kiskezitcsokolom · 5 years

Text

Amúgy ti, vérkupás nők

Akik mindenféle open officeokban dolgoztok, és nincs egyszemélyes budi az egész épületben, ti hol mossátok ki a menstrual cupot ürítés után? És hogy teszitek fel anélkül, hogy úgy jönnétek ki a fülkéből, mint Őze Lajos egy alapos Cserhalmi-pofozás után? Mi van, ha megtelik egy istenesebb vérrög miatt, de nem tudsz felpattanni meetingen, mennyire tartja bent? Mennyire lehet vele szarni, vagy tüsszenteni, vagy más alhasi összehúzódást okozó tevékenységet végezni (sport?), kilövell-e azonnal? Mennyi időnként áztatjátok tömény savbanlúgban fertőtlenítés végett?

Gondolkodom rajta, mert praktikus meg környezetbarát meg spórolás, de így ????????? a megvalósíthatósági terv.

183 notes · View notes

father-in-haven-killme · 5 years

Text

Nem értik...

Nekem nem a külsőmmel van bajom.. azért talán már teszek is valamennyit.. persze van ami kívülről sem tetszik rajtam,de engem ez nem érdekel..

Én nem kívülről utálom magam hanem belülről... utálom a szerveim mert mindegyik fáj és szar... utálom a viselkedésem.. utálom a tanácsaim.. a hozzáállásom... a túl mély érzelmeim... a dühömet.. a sértődékenységemet... azt hogy könnyen átveszem mások viselkedését...

Úgy érzem nem vagyok önmagam.. de előtte sem voltam... mindig csak mentem egyik helyről a másikra... úgy érzem mintha nem lenne kialakult személyiségem.. mintha most élném meg az ovis éveim... utálom az agyam.. a sok butaságot ami benne van.. hogy semmit sem tudok soha.. a memóriám... azt a rengeteg szart amit összehord folyamatosan... azt a sok felesleges infót ami benne van... félek magamtól és nem értik meg miért... mert senki nem ismer elég rég óta annyira.. illettve.. 1 ember ismert...

Tényleg sokszor félek magamtól... az agyamtól.. attól amit tehetnék.. félek attól ami nem is én vagyok de mégis de nem... nem tudom elnagyarázni... mintha.. kizárná az agyam a fontos dolgokat és a sajátos személyiségem és berakná helyette ezt akit mutatok.. de ez úgy érzem nem én vagyok...

Mások számara is megrémítő ahogyan viselkedem sokszor.. és ezt el is mondják..

Nem akarok én senkit sem zavarni soha.. de mégis mindig úgy érzem hogy akárhol vagyok egy plusz felesleges nehéz dolog vagyok csak... egy apró vérrög az emberek ereiben... ami csak útban van..

Utálom magam belülről mert buta vagyok és többet ártok mint használok...

De ezt nem érti senki...

1 note · View note

bdpst24 · 3 years

Text

Stroke-on átesetteknél akár tízszeresére is növekedhet egy újbóli stroke kialakulásának kockázata

Stroke esetén mindössze néhány óra áll rendelkezésre ahhoz, hogy a megfelelő kezeléssel elkezdődjön a keletkezett vérrög feloldása maradandó károsodás elszenvedése nélkül Azoknál akik már egyszer átestek stroke-on, az egészséges emberhez képest tízszeresére növekszik egy újbóli stroke kialakulásának kockázata1 A stroke korai felismerésével, megfelelő terápiával, gyakori ellenőrzéssel és…

View On WordPress

0 notes

libateperto · 7 years

Text

Anyám.

Bipoláris depressziós 20 éves kora óta. (Tipik eset első gyerek után azonnal kijött a tuti és egyből zartosztály)

Napkoron (nyiregy melletti kisfalu) laktak egy vályoghazban nagyanyamekkal. Asszem 10en. Szült két gyereket két buzirudinak. Mindkettő megszopatta. (Kurvás lepattanós es 1 alkoholista) Nagyanyam vigyazott a gyerekekre. Később Kalászon lakott kb. 30nmen közvetlenül a hév mellett. Szakma nuku. Mindenhol betanitott munkás volt. Lengyelpiacozni kezdett. Nagyanyám vigyazott megint. Összekaparta egy telek árát (a piacozasból) Szentendrén a későbbi lakotelep (felszab.) felhúzása előtt. Akkor ott fordult meg a helyi busz.

APÁM.

Jászságból tanyarol 10testver (azaz lofaszt örökölsz kisfiam) felpendrült mestervizsgás autoszerelő aki pesten munkásszállon lakott és csak egy lábosa volt.

Felhúzták a házat sztendrén fusiban a családdal. Hitelből.

Apámon végigment egy vérrög abbol tüdőembólia (köszönöm a jóistennek hogy nem az agyában állt be a rög mert a teste egy gorilláé és magatehetetlenül is kurvasokáig élt volna.) Aztán epegörcs kétszer kórhaz. Aztán persze sérv.

Mindenszarom megvolt de olyan proli módon. Hogy mindegy jó az olcsóbb is. Meg is tanitották hogyan kell szarból várat épiteni és kidumálni az önkormányzatbol az uccso forintot is ami járhat támogatásként. Szóval élelmes lettem.

Kuravsokáig kibaszottsokat dolgoztak hogy kifizessék a hitelt amit a hazra felvettek. Gyakorlatilag nem éltek. Nyaralni nem voltunk csak Napkoron a nagyinál. Mondjuk ott legalább nem volt orditás mindennap mert nincsen pénz semmire. Aztán rokonok segítettek egyösszegben kiperkálni a hitelt amikor megvolt rá a lehetőség.

Ott van szencson egy lelakott gecinagy ház. Kb. Eladhatatlan. Pedig a környek kurvajó minden szempontból. A bipoláris anyammal és a földhözragadt üldözési mánias apammal iszonyu együtt lakni (szertem őket havonta egyszer 3-4 óran át)

Mivel 3an vagyunk az öröksegre jelzalog nem játszik. Mivel ki kell fűteni es lófasz a nyugdij tartalék nincs hogy segithetnének.

Ez még egy kibaszott jó helyzet amiben én vagyok budapest környékén. 140et keresek. Netto. Maganbölcsiben. Diplomás kisgyermeknevelőként de sírásó is voltam már. Így 37 evesen.

22-23 évesen 180eft nettót kerestem kavéfőzőként egy fostaliga helyen a körúton. Jattalegyütt.

Kiváncsi vagyok akkor mennyi volt egy lakás zugloban. Vagy a nyócban. Azt tudom (emlékszem) hogy albérletet már akkor sem tudtam volna egyedül fenntartani.

Nemtudom hogy érdekel e valakit.

Bipolárissal együttelni a szociális érzékenyseg kifejlesztésemek a csimborasszoja. Főleg amikor szülinapodon a zártosztályra mész látogatni a bátyussal meg apával.

Tudom hogy nem nekem szántad, olvastam. De nem kell azt mondani a jónépnek hogy nem latjatok jól amikor sajnos jól látják. Lehet házat venni es szarul élni de senki nem akar szarul élni. Mindenki olyan nyugalomrol álmodik amilyen a TV maci a kis házikojaban. Vagy olyan környekről mint a malacka meg a cica a futrinka utcaban.

@szopiszuri

21 notes · View notes

00oneofthousands00 · 7 years

Text

Ilyen sem volt már dinók kihalása óta: egész nap csak fekszem, és olvasok. Persze, közben szereli belefelé a szaki a riasztót, meg fáj ez-az, sőt az előbb épp a fejemet is sikerült bebaszni az ablakkereretbe... De azért most majdnem jó. Főleg, ha nem keletkezik vérrög az agyamban az ütéstől.

1 note · View note

nemszeretnemtudni · 7 years

Photo

Nem a jövőképem: kivilágítatlan autópálya. Ezt most nem is én mondom, csak a napszél fújja a számat. Ez nem egy metafora: borsónyi vérrög az agyban. Minden soromban két csavar, de anya csak egy van (...) Ez nem a hétfő reggel, csak egy random üres halmaz. Nem szeretet, csak valaki épp viccből nem bántalmaz.

#me #budapest #barossstreet

2 notes · View notes

metalindex-hu · 5 years

Text

Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa

Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa - http://metalindex.hu/2019/08/22/meghalt-szaxi-maxi-a-hungaria-es-a-dolly-roll-legendas-szaxofonosa/ -

Hosszú betegeskedés után 67 éves korában elhunyt a Hungária és a Dolly Roll zenekar szaxofonosaként ismert Fekete Gyula, művésznevén Szaxi Maxi.

A zenész közösségi oldalán tudatta a családja a szomorú hírt: elhunyt a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa – írja az Index.

“Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a mai napon Fekete Gyula, Szaxi Maxi, hosszú küzdelem után úgy döntött, hogy pihenni tér. Köszönjük, hogy megtanítottál bennünket szívvel élni és oroszlánként harcolni!” – olvasható a Facebookon.

Fekete Gyula neves zenész családból származott. Zeneművészeti Szakiskolát végzett Jazz tanszakon, majd a Hungaria együttes énekes-szaxofonosa lett, 1983-tól pedig a Dolly Roll zenekarban játszott. 2010 után főként külföldön dolgozott, luxushajókon zenélt. A zenész 2014-ben egy nyaki vérrög miatt a fedélzeten agyvérzést kapott – Mentőhelikopterrel szállították egy németországi kórházba, ahol életmentő műtéten esett át, utána mesterséges kómában tartották. Lebénult, beszédképtelen lett, egy időre a látását is elvesztette, és a veséje is leállt, ezért az egyik szervet ki is kellett venni. Később úgy tűnt, megindul a gyógyulás útján, egy vidéki klinikán is kapott kezeléseket – családja augusztus 21-én tudatta, hogy a Szaxi Maxi több éves küzdelem után végül feladta a harcot.

Nyugodjon békében!

A Meghalt Szaxi Maxi, a Hungária és a Dolly Roll legendás szaxofonosa bejegyzés először a On Stage jelent meg.

#Hírek

0 notes

puputete-blog · 6 years

Text

“21. Század gratulálok!akkor vagy menő ha motorozól,gerinc ferdülésed van vagy vérrög vagy éppen cigizel és nem vagy szűz csodálatos teljesítmény de én inkább maradok a lúzer kategóriában”

És ti hogy vagytok vele?

#puputetemegmondja

0 notes

nemzetinet · 6 years

Text

Büntetőügy lehet a késve kezelt férfi halálából

A héten feljelentést tesz a rendőrségen annak a férfinak a családja, aki októberben halt meg a Honvédkórház sürgősségi osztályán, miután hosszú ideig várakozott a megfelelő ellátásra. Garai Ivett a Magyar Nemzetnek tegnap úgy fogalmazott: bízik benne, hogy megtalálják azokat, akik felelőssé tehetők az édesapja haláláért. „Mindenképp büntetőeljárást szeretnénk, kártérítési per szóba sem jöhet, mert nem anyagi haszonszerzés a célunk, hanem az, hogy a felelősöket megkeressék. Azért, hogy másokkal ez ne történhessen meg” – jelentette ki. Megtudtuk, azért most fordulnak a hatósághoz, mert a férfit novemberben temették, a karácsonyi időszak után pedig most sikerült annyi lelkierőt gyűjtenie a családnak, hogy lépjen az ügyben.

Kiderült: a hasnyálmirigy-daganatos beteggel délben értek be a sürgősségi osztályra, de a férfit csak este háromnegyed tizenegykor tolták be a műtőbe. A diagnózist segítő CT-vizsgálatra nyolc órát kellett várniuk. Garai Ivett szerint a kórházban a várakozási idő alatt keresztülnéztek rajtuk a nővérek, nem tájékoztatták őket a hasi röntgen- és az ultrahangvizsgálat eredményéről, nem mondtak semmit, csak azt, hogy várjanak. Ez idő alatt édesapja nem kapott sem infúziót, sem fájdalomcsillapítót. Garai Ivett hangsúlyozta: ha már nem menthető, akkor sem ilyen embertelen hozzáállást érdemel egy beteg.

http://mno.hu/

A 24.hu írta meg, hogy órákig nem látták el a súlyos hasi fájdalmakkal küszködő beteget. Mire megműtötték, kiderült, hogy a hasi artériája elzáródott, vérrög keletkezett, a vékonybél egy része pedig elhalt. Az orvosok ekkor közölték a hozzátartozókkal, hogy a férfi meg fog halni.

„Hiába állítja a Honvédkórház, hogy a szakma szabályainak megfelelően jártak el, érdemes lenne felülvizsgálni az esetet, hogy valóban így történt-e – mondta a Magyar Nemzetnek Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének alelnöke. – Ha ugyanis a kommunikáció olyan volt, ahogy azt a hozzátartozó állította, akkor máris nem teljesültek a szakma szabályai, miszerint mindenkit megillet, hogy emberi méltóságát figyelembe véve lássák el. Persze lehet mondani, hogy túlterheltek az orvosok, kevés az ápoló, de ez alapjában nem lehetne indok.” Megjegyezte: a hozzátartozó panaszára a kórház válaszlevelében kiemelte, hogy az adott napon hány beteget vettek fel és kezeltek az osztályon, de ezzel nem lehet megmagyarázni, hogy a férfi esetleg nem volt megfelelően ellátva.

http://mno.hu/

Arra a kórház által megfogalmazott álláspontra, hogy a beteg menthetetlen volt, és műtéttel sem lehetett volna jelentősen meghosszabbítani az életét, úgy reagált: ez valószínű, de ha a kórképet megfelelő időben és korrekten felismerik, akkor az is elképzelhető, hogy egy bizonyos ideig meg lehetett volna hosszabbítani az életét. Lehet, hogy ez már elég lett volna mind a betegnek, mind a hozzátartozóknak.

Hegedűs Zsolt szerint fontos volna nyilvánosságra hozni, hogy egy-egy sürgősségi osztályon hány beteget látnak el négy órán belül, és a páciensek hány százalékát irányítják más osztályra, mennyi az osztályon dolgozó nővérek és sürgősségi szakvizsgával bíró orvosok száma, és a betegeknek mi a véleményük az ellátásról. Ez mutathatná meg ténylegesen az ellátás minőségét és biztonságát.

Dénes Tamás általános sebész szakorvos, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke a konkrét esetről nem akart nyilatkozni lapunknak, de azt elmondta: általános jelenség, hogy a betegek nem bíznak az orvosokban, az egészségügyi rendszerben. „Hogyan is bízhatnának, ha az orvostársadalom belső kontrollja annyira működik, hogy a daganatos betegektől pénzt kérő, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, veszprémi nőgyógyász fél év eltiltás után ismét praktizálhat? A bizalomhiány miatt pedig sokszor ok nélkül is ügy lesz azokból az esetekből is, ahol nem hibázott senki. A helyzeten pedig csak ront, hogy nagyon sokszor nem megfelelően kommunikálunk a betegekkel és a hozzátartozókkal.”

Egy neve elhallgatását kérő orvos a téma kapcsán arról beszélt: ha valaki hasnyálmirigy-daganattal, kemoterápia után, a bélrendszert ellátó erek trombózisával kórházba kerül, az az esetek döntő többségében halállal végződik. Azt kijelenteni szerinte, hogy biztosan tovább élt volna a beteg, ha azonnal megműtik, nem lehet.

Kerestük a Honvédkórházat, szerettük volna megismerni az intézmény álláspontját, de nem reagált.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.01.30.

Büntetőügy lehet a késve kezelt férfi halálából a Nemzeti.net-en jelent meg,

#Dénes Tamás #Honvédkórház #szakorvos

0 notes