#tovább kell lépnem

[starmythelonesurvivor]

Szilveszterkor írtam egy nagy reblogolós posztot, hogy milyen mesés párkapcsolatban élek, és már a tumbli népe, meg azóta 2 barátnőm, és a leendő(most már nem igen) sógornőm reakcióját hallva, már elég egyértelmű a döntésem. Van bennem valami, valami kis hangocska, ami ha nem jó valami, így nagyon halkan susog a fülembe, baj ban, valami nem stimmel, és sose hallom meg, már kb egy hónapja azon agyaltam, hogy bennem van a hiba, hogy Én nem tudom értékelni, hogy milyen szép életem van, el vagyok rontva, és valahogy feltételezni se mertem, hogy nem én vagyok a szégyentelen csődtömeg, de a karácsonykor elindult eseményláncolat óta már nem tudom elhinni magamnak, és valahogy sokkal mellbevágóbb, hogy nem működik így ez a kapcsolat, hogy újra egy adott időegységen belül egyedül leszek, lebegni fogok a semmibe. Sokat elárul, hogy a sörös pohár mellől annyira figyel rám, hogy ebből az egészből nem vesz észre semmit, már el is mentünk egymás mellett, és nem tudom elképzelni hogyan tudnék hozzá, ehhez az emberhez újra kapcsolódni, nyáron annyira bíztam benne, hogy hozzá költöztem. Egészen megszoktam itt, tényleg jó dolgom van, és ha nincs itt, akkor továbbra is elvagyok, de most már számolom hány sört iszik, illetve hány pohár bort, és gyakran, idegesen pillantgatok oda, és rettegek, hogy észreveszi, monitorozom, mennyit iszik. Szóltam 2 sör, és egy pohár bor után, hogy “mostanában kicsit sokat ittunk, nem kéne ennyit” (mi, többes számban, én rá se tudok nézni a piára egy ideje). Hát szerinte meg nincs semmi baj. Eddig is tudtam, eddig is realizáltam, de nem volt agresszív. A szilveszter este hajnalban azt hittem meg fog ütni, a többiek mikor szóvá tették, hogy ne a telefonját nyomkodja, hanem mondjuk figyeljen rám, rájuk, összeszólalkozott K-val, hogy ő igenis csak jól érzi magát, Én is jól érzem magam, és kiabált, éreztem, hogy elkezdem egyre gyorsabban venni a levegőt, és felszaladtam a fürdőbe, régen nem volt velem ilyen, apám meg anyám tudott kiváltani hasonlót, apuka ilyenkor azt mondta, ne színészkedjek, anyuka meg azt, reméli megdöglök, úgy kell nekem. Mire felocsúdtam, kiabálva nyitott be a helységekbe, és nevemet kántálta, “mi a fasz bajom van”. Az egésznek olyan Ragyogásos érzete volt, mintha egy filmben lennék. Tudtam, hogy el fog érni ide is, már az emeleten jár, és nem tudok hova bújni, anyámat, meg apámat kezdtem hívni, nem tudom miért, valamiért mélyen legbelül a mai napig a diszfunkcionális szüleim védelmére, és elismerésére vágyom, pedig már régen realizáltam, hogy ennek nincs értelme, tovább kell menni. Majd 23 leszek ebben az évben, és ha nagy baj van, félek, csak őket próbálom elérni, persze egyik se vette fel. Anyámé Dél-Afrikában ki se csörgött, apám meg amúgy, lábjegyzet reggel visszahívott, de nem vettem fel, felesleges vele számolnom, ő nincs. Elért hozzám, tényleg ideges volt, sose láttam még ilyennek, kértem, hogy menjen ki, kétszer, háromszor, és elment, szentségelve letámolygott, és tovább ivott. Nem tudom mennyi idő után összeszedtem magam, visszaültem társasozni, próbáltam játszani a szerepem, de szólt, hogy menjünk ki, beszélni akar. Olyan volt, vagy legalábbis Én olyannak érzékeltem a hangját, hogy “baj” lesz. Ott volt bennem a felismerés ha fenn nem ütött meg, akkor most fog, és senki nem fog megvédeni, legfeljebb majd ha hallják, hogy csattan, majd akkor körülállnak. A hallba próbáltam irányítani, a nyitott üvegajtó nem hangszigetelő, a lehető legkevésbé messzi alternatívára, biztosítottam róla, hogy az én hibám minden, és hogy hisztiztem, és túlreagáltam, az egész olyan szürreális volt, ahogy beszélt, az egész helyzet, most sem vagyok benne egészen biztos, hogy nem Én vagyok-e a hálátlan, és nem értékelem eléggé, lehet hogy ez belefér? Általában békés, és eddig nem irányult ellenem az agressziója, ha az is volt. Le kell lépnem, de okosan, tervel.

[eleten-at-tarto-gyulolet]

Sajnos eljött az az idő amikor tovább kell lépnem, és hosszú de hosszú ideig egyedül.

Sajnos olyan dolgokra vágyok az életben amit nem tud senki megadni.

Olyan nagy dolog, reggel arra kelnem, hogy “Jó reggelt szerelmem, hogy aludtál?” 

Vagy elfogadni, hogy a munkahelyem vegett tobbet kell pihennem?

De ez csak egy ket dolog ami szerintem nem elvárás..

De a legjobban az, hogy ember számba vegyenek és szeressenek, éreztessék velem.

De inkább marad a magány!

#fontos #kellesz #hol vagy #szeretlek #te vagy a mindenem #boldogság #broke heart #i love it #im broke #hiányzik #hol vagy már? #hívj fel #nagyon szeretlek #ő a mindenem #te vagy az életem #hiába #hiábavaló #hiányzol

[morttranquille]

Végszó:

Tudom tovább kellett lépned mert ezt mutattam neked és mondtam , de emlékszel vajon arról hogy kétszer is ezt éreztem és tudod mikor olyan voltam már mint én most de adtam esélyt akar mennyire is azt ereztetted tovább kell lépnem mikor mást is szerettél. A szeretlek szó nem tovább lépésről szól hanem harcról és sok küzdelemről.

[siriturnmyfeelingsoff]

UNPOSTED

2023.11.23 T napló Anyumnak sztori, hogy hallottam az áram hangját és hülyének nézett.

2023.11.24.

Rajtad gondolkozom és azon, hogy miért nem beszélünk. Tudom, hogy te is érzed ezt a feszültséget, ami köztünk van, de nem fogod beismerni. Lépnem kéne, de nem tudom hogyan. Sőt igazából neked kéne, de nem teszed, valamelyikünknek pedig muszáj lesz. Tudom, hogy azt is érteni fogod ha eltűnök. Érteni fogod a csendem, amit más nem értett. Tudni fogod, hogy azért tűntem el, mert többet érzek mint szabadna, de nem fogod beismerni hogy tudod. Hallani akarod majd ahogy kimondom, hogy valami biztosat kapj. Tudom, hogy félsz kilépni a bizonytalanba és pont ezért kell elmondanom mit érzek. Mit mondhatnék neked? Beszélgetések sora játszódik le a fejemben. „Igen, eltűntem, mert olyat érzek irántad, amit nem szabadna.” „Eltűntem, mert nem bírok többé a barátod lenni.” Bár azt érzem az sem erkölcsös ha elmondom. Attól nem félek, hogy hülyének néznél, mert érzem hogy számodra sem vagyok közömbös, de attól félek, hogy így is a biztosat választod, ami nem én vagyok. Maradsz a megszokott kényelemben, tudom, hogy hiányoznék, de neked van más támaszod.. És ha neked az elég nem tudok mit tenni. Amitől igazán félek, hogy elveszítelek barátként is, mert egy ilyen után nem lennénk soha újra azok. Ez egy „Mindent vagy semmit” számomra.

Minden vágyam, hogy őszinte lehessek végre az érzéseimről, de újfent olyan helyzetben vagyok, ahol ennek hatalmas ára van, és nem tudom merek e kockáztatni.

2023.11.25.

Most másról fogok írni, a változatosság kedvéért: M.

Tudom, hogy miért keresel. Mert unatkozol, ami egy racionális és átvitt értelmű válasz. Tudod, hogy megígértem magamnak, hogy én mindig ott leszek neked. Ha rossz a kedved, ha magányos vagy, vagy csak ha szükséged van rá, hogy beszélj valakivel. Így nem haragudhatok, hogy néha be-beköszönsz. És mindketten tudjuk, hogy örülök is neki.

De ha kicsit szeretnék naiv lenni, feltenném a kérdést, hogy miért Engem keresel? És a naiv gondolataim máris afelé szállnak, hogy hiányzom. És minden igaz volt köztünk. Hogy te is velem akarsz lenni. Talán most jött el az idő. Megérezted, hogy az energiáim már nem áramlanak úgy feléd, már nem vagyok az üldöződ? És ez téged mint üldözött megrémít, megállsz és nem futsz tovább, mert már nincs is mi elől menekülni.

2023.12.06.

Kedves Te és Te,

ez a levelet mindkettőtökhöz írom, ez egy gondolat ami, mindkettőtöknél ugyanaz. Ha meg kéne mutatnom ezt a levelet mindkettőtök számára igaz lenne és csak kitörölném ezt az első pár sort mielőtt elolvasnátok. Tegnap volt a várva várt „karácsonyi buli”, melyhez oly sok reményem és vágyam volt, és most - hogy megtörtént-  és egyik reményem sem valósult meg, gondoltam összegzem így utólag, hogy mennyi energiát is emésztette fel az az idő, amit a képzelgésemmel töltöttem. Szóval A képzelgéseim: Elképzeltem milyen lesz újra látni téged ennyi idő után, meglátni téged a felhomályban a bálterem közepén. Ahogy ott állsz öltönyben és te is elmosolyodsz, pont úgy mint én. Milyen lesz újra látni egymást ilyen környezetben - olyan szokatlan. Abban az atmoszférában, mások véleményével nem törődve, csak úgy önfeledten, ahogyan szoktuk. Majd együtt az épülettől 3 utcára - észrevétlenül - együtt távozunk egy taxiban. Hozzám. Ahogy belépsz és kontrollálod egy nézéssel „Hmm de szép lett a lakás.” Én meg örülnék neki, mert számít a véleményed – főleg ebben. A többi pedig már pont pont pont. De én mindkét verzióban fura módon ugyanaz vagyok. A közös pont a két történetbe. És az az énem se tudta melyiket választaná, de mindkettőben boldog lett volna.

2023.12.15.

holnap reggel is eljátszod, hogy elaludtál, hogy felhívjalak és hallhasd a hangom?

Érdekesen alakul a 2023 vége. Azon gondolkodtam ki volt az utolsó, akit be tudtam engedni.

Azt hiszem néha egymáshoz szólunk mikor segítségre van szükségünk a másiktól. Virtuális jelzésekkel és nem is kérünk segítséget csak szükségünk van a másik jelenlétére.

2023.12.17.

2023.12.22.

Kedves naplóm, szerintem te sem én és .én sem gondoltad, hogy ilyet fogok írni. Nem gondoltuk hogy lesz ilyen, mi? Vagyis azt mindig is tudtam, hogy fogjuk még látni egymást. Vagy legalább is, hogy ilyen hamar – na meg, hogy így. Na meg, hogy pont ma. Amikor ma felkeltem, úgy keltem fel mint bármelyik napon. De ma reggel hiányoztál. Mármint általában, de most jobban mint máskor. A Te gondolatoddal keltem, ami mostanában már nem volt adott.

De mit is jelent, hogy „hamar” találkoztunk? Hamar lenne fél év? Fél évig egyedül csak a gondolataimban láttalak, de ott rendszeres vendég voltál. Bár így sem gondoltam volna, hogy egy fürdőben látjuk egymást újra.

Annyiszor képzeltem el milyen érzés lesz újra látni. De azt még magam sem gondoltam, hogy ennyire elkezdek remegni. Lefagytam, nem láttam és nem hallottam. A külvilág megszűnt létezni, amint ott voltál  a környezetemben. És csak voltunk, mintha mi sem történt volna.

Leírhatnám ide részletesen a ma estét, hogy emlékezzek, de erre fogok. És amúgy is - azt nem is lehet leírni milyen érzés volt újra a szemedbe nézni. Közelebb éreztelek magamhoz mint valaha – még ha fizikálisan nem is voltunk még ennyire távol. Azt éreztem, hogy most megnyílhattunk egymás előtt és megmutathattuk a valódi énünket, mert már nincs szégyellni valónk egymás előtt. Azt érzem, hogy az elmúlt fél év csöndjében is folyamatosan ismertük egymást. Minden átsírt este, minden rajtad gondolkodó nap emléke ott gyűlt bennem össze és felejtődött el, amint a szemedbe néztem. És eme percek tudatában is hálás voltam abban a percben, hogy ott lehettem.

Szükségünk van egymásra – így vagy úgy – de mint léleknek a lélekre. Tudod, megígértem, hogy bármi is legyen én mindig ott leszek neked, ha szükséged van rám.

2023.12.23.

Örülök, hogy most épp vagy nekem. De ha vagy, nem érem be, hogy csak félig legyél. Lehetünk „barátok”, de én nekem akkor is a teljes fog kelleni belőled, mindennel együtt. De miért nem tudok türelmes lenni és megbecsülni, hogy legalább ilyen formában az életemben vagy. És ezzel fogom elrontani. Hogy mindent akarok.

De vajon tényleg nagy bátorság kellett e neked hozzá, hogy elhívj találkozni. Én nem mertem volna, na de nem is ugyanúgy érzünk egymás iránt. Na de te irántam mit érezhetsz? Miért akartál látni? Bűntudatod volt, vagy csak beszélgetni akartál? Hiányzom? Miért keresel még ennyi idő után is? Lehet minden oka a szex? De megér neked ennyit egy szex?

2023.12.31.

Nos, születésnapom van. Itthon ülök egyedül – és be is téptem. Nem tudom ebben pillanatban épp boldog vagy szomorú. Váltakozik másodpercenként. Most nem érzem, hogy „ott vagyok ahol lennem kell” , de valahogy mégis ezt érzem ez az év után.

2024.01.04.

Boldog Új Évet!

Évi első bejegyzés. Ebben inkább a tavalyi év konklúzióját szeretném leírni. Sokat változtam, sokat tanultam, sok mindenen mentem át. Voltam-e boldog? Megéltem e mindent? Ha ezekre a kérdésekre nem a válasz – már pedig.. – akkor legalább tudom, hogy idén min kell változtatnom vagy máshogy csinálnom. Mivel 2023 számomra az „Önmagam megismerése” címet kapta, legalább könnyebb lesz ennyivel, hogy tudom mit miért csinálok, mi mit vált ki belőlem. De a rossz szokásokat nem szeretném átvinni az újévbe. A magányt - amit az okozott, hogy olyan dolgokat hajtottam, amiket el kellett volna engednem. Ez az év lehetne az elengedés éve. Elengedni mindazt, ami nem épít. Elengedni azt, ami elenged engem. A múltban merengést – mert az nem fog többé boldogságot hozni, csak keserédes érzelmeket és még annál is több fájdalmat. A halogatást – mert különben minden év elején ugyanezt a szöveget fogom megírni és nem jutok előre.

[we-do-what-we-have-to]

Tovább kell lépnem

[count-me-in]

Szeret, nem szeret

Szeret,

nem szeret.

Szeret,

nem szeret.

Ez egy hülye játék, amit mindannyian játszunk gyerekként.

Szirmokat tépni egy százszorszépről,

porcelánszínűek - lassan hullanak a földre.

A hóra emlékeztet.

Nemrég azonban azon kaptam magam, hogy ugyanezeket a kérdéseket teszem fel magamnak - szeret, nem szeret.

De tényleg szeretnek?

Nem tudom eldönteni.

Számomra ez sokkal kevésbé játék...

Inkább hazugság.

Felépítjük ezt a rejtélyt, ezt a kalandot,

hogy ne kelljen szembenéznünk a valóság keménységével.

De ami ennél is fontosabb, a játék célja:

az, amiért a szirmokat szedjük...

abban a reményben, hogy amit mormolunk, az talán tényleg igaz.

A gyerekek olyan naivak.

Még nem léptek be a társadalomba,

legalábbis nem igazán.

Még nem törték össze az álmaikat,

vagy árulták el őket azok, akiket a legjobban szeretnek.

Úgymond, a metaforikus szirmok letépése,

elgondolkodom a múltamon, az emlékeimen, a tapasztalataimon...

elgondolkodom magamban;

mennyit bírok még elviselni?

Mikor fogy el minden szirom?

Évek óta játszom ezt a játékot - jól ismerem.

Sokszor elárultak, becsaptak, hazudtak nekem...

Az elvárásaim egy bizonyos szintre lettek beállítva,

hogy aztán összeomoljanak.

Miért teszem ezt magammal?

Ő nem figyel rám.

Számára teher vagyok.

Egy drága háziállat, akire vigyázni kell.

Tényleg abba kéne hagynom

ezt a hülye játékot.

Tudom, hogy tovább kéne lépnem,

hogy érettebbnek kéne lennem.

De valami itt tart.

Mert mindazok után, amit tett,

még ha nem is lát engem,

egy kis részem reménykedik.

Talán egy nap majd engem választ.

Látod, a gyerekek furcsák.

Hisznek a csodákban.

Talán egy nap engem fog választani,

De őszintén szólva, nem tudom.

Remélem, hogy így lesz.

Mert nem tudom, meddig bírom még ezt elviselni.

Remélem, hogy megváltozik.

De tudom, hogy ez lehetetlen.

Azt hiszem, kezdek túl öreg lenni ehhez a játékhoz.

27 hosszú év után,

ami egykor virágos mező volt,

most tele van hóval.

Azt hiszem eljátszottam az összes szirmot.

Hányszor játszottam már ezt a játékot?

Már nem tudom megszámolni.

Érezni ezt a fájdalmat, ezt a bánatot;

Nem bírom tovább.

A gyerekek naívak.

Hisznek a csodákban,

a kívánságokban, az álmokban.

Ahogy én is.

[te-vagy-a-fajdalom]

Csukott ablak

Most szeptember elején, 5 év után, úgy érzem, hogy becsukom ezt az ablakot. Nem bukóra. Nem résnyire. Teljesen rázárok. Vége van. Nem azt mondom, hogy soha nem fog megkísérteni az élet, hogy nyissam ki. Vagy, hogy nem fogok már gondolkozni azon, hogy mi lett volna ha… Viszont azt érzem, hogy ennyi és vége. Az ablak becsukódott. Én csuktam be. Most ezt érzem. Tovább kell lépnem. Mennem kell az utamon. És, hogy képes vagyok rá. Megmászom azt a bizonyos beton falat.

#vége #legyen vége #beton #5év #ablak #miért fáj ennyire #ennyi volt #szeretlek

[csontporcelan]

Komótos mozdulatokat teszek a szobámban.

Az arcomon egy kijárt ösvényen csorognak a forró könnyeim, de mintha minden rendben volna, csak pakolok tovább.

Egyre több és több dolog kerül az utamba, ahogy most is, egy emlékdoboz.

Hiteles nevén egy bögrés doboz, amit én kereszteltem át, hiszen minden hozzád köthető dolgot abba pakolok, immáron 4 éve.

A villamosjegy, amin a 2018. 05. 29-es dátum van. Azért tartottam meg, mert aznap írtam rád először.

A vonatjegyek, amikkel hozzád, vagy tőled utaztam.

A kisebb csokik, amiket alkalmakra kaptam tőled,

És képzeld: Az első randis szőlőcukor is.

Tudtad, hogy az a kedvencem, így az utolsó szemet nekem adtad. De nem ettem meg, csak eltettem magamnak.

Képek, tárgyak, papírok = számomra mind egy emlék.

És most, mintha csak kiszakítanék magamból egy darabot, a szívem egy fontos alappillérét, egy billentyűjét. Mintha nem pumpálna már vért az ereimbe.

Talán jobb is lenne úgy. Egy mártír halált halni.

Semmit sem hátrahagyni.

De ez ugye nem opció, lépnem kell.

Csak olyan nehéz megválnom tőled, tudod?

Veled nőttem fel. Az enyém vagy és én a tiéd. Vagy éppen csak voltunk egymáséi, mert egy ideje távolodunk egymástól. Mintha a mágneseket ugyanazzal a pólussal fordítanánk egymással szembe.

Ez talán erős hasonlat lehetett, hiszen te nem taszítasz, és Ó, Istenem, remélem, hogy én sem téged. Csak éppen nem egymásnak lettünk teremtve. És hiányozni fogsz, már most is hiányzol. A bohókás, pár évvel ezelőtti éned, és a már felnőtt, pár nappal ezelőtti is.

Mindig is szerettelek, és úgy hiszem szeretni is foglak, míg világ a világ. De ahhoz, hogy biztonságban tudjalak téged, és magamat is, ez elkerülhetetlen.

Változunk és változni is fogunk.

De jön majd más, egy valóságos csoda, aki felülkerekedik az álmaid felett, és magával ragad.

A sok szeretetcsomag újratöltője,

A szívedben tátongó űr betöltője.

És boldog leszel, mert ez így van rendjén.

Az egyetlen, amitől rettegek, hogy egy semmirekellő foltként fogsz tekinteni rám, az agyad egy eldugott zugában, amitől csak szabadulni és szabadulni akarsz. Egy átok, egy méreg.

Sajnálom, hogy így alakult.

Szeretlek,

Szerettelek mindig,

És szeretni is foglak ezután is.

Csak már máshogy,

Valahol távol.

[1csakacsalodasjutnekem1]

Tovább kell lépnem,

mert a hiányodat senki sem pótolhatja,

és ez belülről fog felemészteni

tudom hogy mindent elrontottam,

hogy túlságosan akartam, és csak

magamat helyeztem előtérbe

rád nem gondoltam, hogy te mit akarsz

remélem másban megtalálod azt,

ami bennem nem volt

mert ő jobb, szebb és okosabb lesz

és nem olyan, mint én

aki kapaszkodott beléd,

mert olyanná váltam, amit nem szeretsz,

szorongóan ragaszkodó

nem várhatok olyan dologra,

amiről tudom, hogy nem fog megtörténni

ha ezeket a sorokat valaha olvasod,

tudd, hogy hiába nem volt köztünk semmi,

én bármit megadtam volna

talán így jó mindkettőnknek

•

B.

#magyar tumblisok

[xbrokenheartedgirl]

Én mindent megtettem...szó szerint MINDENT...nem tudom miért fordítottál hátat nekem egyik napról a másikra. Mindent megtettem amire megkértél..hiába volt toxic kérés..én megtettem, mert szerettelek és azt akartam te is szeress...lehet szerettél..de csettintésre minden eltűnt belőled. Vajon ha az úton szembe megyünk egymással köszönni fogsz? Leállsz 2 percre beszélni? Vagy csak elsétálsz mellettem...idegen lettem számodra? Tudni akarom az okát mindennek. Az 1 év..amit együtt töltöttünk nem volt elég jó? Tudom voltak hibáim..de mindig próbálkoztam..nem volt elég? Az a sok könny, küzdelem, idő..amit rád szántam...barátságokat dobtam el miattad..de te ezt nem tudtad értékelni..sajnálom. Tovább kell lépnem és jöhetsz a jövőben rózsával térden sírva, hogy engem szeretsz...nem fogok többet bízni benned...talán már senkiben sem...igazán "köszönöm"...

#you broke me #you broke my heart #szomorú #i want to cry #saját #szomorusag

[lathatatlan-vagyok]

Nincs már hely a földön,

Ami nem lenne börtön,

Ha nem vagy ott vagy nem jössz velem.

#dalszöveg #börtön #nem vagy #hiányzol #hiányzik az ölelésed #hiányzik a szereteted #tovább kell lépnem

[ertednyilt-viragok]

Egy részem

ott marad örökre azon a forró nyári napon, a lépcsőkön állva ahol először láttalak meg

ott marad örökre azon a lépcsőfordulón, ahol először a szemeidbe néztem

ott marad örökre a második emeleti padok előtt, ahol előtted elsétálva először megdobbant a szívem

ott marad örökre azon a téli estén, amikor bevallottam az érzéseimet neked

ott marad örökre a piros fotelen, ahol tűkön ülve vártam hogy visszaírj

ott marad örökre a sulis napokon, ahol félve néztem rád minden pillanatban amikor csak tehettem

ott marad örökre az utolsó alkalmon, amikor a szemeidbe néztem

ott marad örökre azon a napon, amikor rájöttem hogy beléd szerettem

ott marad örökre minden beszélgetésünkben, szemkontaktusunkban, emlékünkben, pillanatunkban

ott marad örökre a korszakban, mikor rájöttem mit jelent szeretni valakit úgy hogy mindent feladnál érte

...és egy részem sosem fog teljesen kiszeretni belőled, csupán megtanul továbblépni.

#saját #gondolat #viszonzatlan szerelem #reménytelen szerelem #szerelem #örökre #ott marad örökre #ott marad egy részem #egy részem #egy részem mindig szeretni fog #mindig szeretni foglak #továbblépni #tovább kell lépnem #továbblépés #el kell engednelek #el kell engednem #el kell felejtenem #le kell zárnom #véget kell vessek #emlékek #emlékeink #beszélgetéseink #szemkontaktusaink #bennem élsz tovább #sosem felejtelek el #köszönöm neked #megváltoztattál #milyen szeretni #mikor először a szemedbe néztem #mikor először megláttalak

[az-elveszett-erzelmek]

Nem tudok feléd közeledni, de elfelejteni sem tudlak...csak egy helyben toporgok.

#vihar #nem tudom #nem számít #el kéne felejtenem #el kell engednem #tovább kell lépnem #nem felejtek #felejtés

[we-do-what-we-have-to]

Nem pótolni akarlak vele, de nem várhatok rád

Egyszerűen csak tovább kell lépnem azon, ami valójában soha nem volt köztünk, de lehetett volna

[padgany]

Tegnap esti merengések

A barátaim megkértek, hogy négy napig vigyázzak a madaraikra, amíg ők Prágában kirándulnak. Egy párról van szó, vagyis kettőről, mert a két nimfapapagáj is párkapcsolatban él.

A gazdáik fontos személyek az életemben, nem sok barátom van, de róluk tudom, hogy mindig számíthatnék rájuk. Amikor másoknak mesélek erről a barátságról, általában nagyon furcsán néznek rám, tudniillik a lánnyal még a középiskolában együtt voltunk. A kapcsolatunk nem tartott sokáig, körülbelül hét hónapig jártunk. Heves viták és veszekedések jellemezték a dolgot, viszont baromi jól is tudtuk magunkat érezni egymás társaságában. Miután vége szakadt, évekre eltűntünk egymás életéből. Sokszor gondoltam rá ezidő alatt, nem a korábbi, viharos kapcsolat hiányzott, inkább a minőségi társaság, amit tőle mindig megkaptam, míg mástól alig, vagy csak felületesen. A kritikák (akár jó, akár rossz), a jó beszélgetések, a bolondozás, az általános, azonos hullámhossz egy másik emberrel. Végül pár éve felkeresett és újrakezdtük, de ezúttal barátokként. És működik, egy pillanatra sem tudnék máshogy tekinteni rá és ő sem rám. Megismertem a párját és ha nem is nagy gyakorisággal, de így, hármasban is szoktunk találkozni. Örülök, hogy egymásra találtak, mára már jegyben járnak és nagyon jól esik, hogy rám bízzák a lakást és a madárkákat. Ilyenkor fontosnak érzem magam.

A feladatom a tollasokkal kapcsolatban, hogy minden nap el kell látogatnom hozzájuk, ki kell cserélnem a vizüket, az ételüket utántölteni, valamint kicsit szórakoztatnom kell őket. Übercukik és mindig szívesen elvállalom a felvigyázásukat, nem ez az első ilyen eset.

Viszont tegnap, ahogy ültem egyedül a lakásban a madaraknak fütyörészve, elgondolkodtam, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lenne egy olyan ember az életemben, akivel utazgathatnék és tervezhetném a közös jövőt. Ha rátalálnék én is valakire, vagy valaki rám, akinek szüksége lenne a társaságomra és nem csak unalmában keresne. Milyen jó lenne, ha nem érezném magam nyomoréknak, nem lennének fájdalmaim és nem ezek kötnék le a figyelmem hetvenöt százalékát. Ha nem rémisztő hangulatban élnék meg egy olyan álmot, amiben éppen egy tengerparton vagyok messze az otthonomtól, hanem egy nyugtató, pozitív élményként. Ha tudnék újra mozogni, sportolni és jókat túrázni. Valami nagyon elcsúszott és vele együtt én is. Jó lenne végre felállni, vagy legalább azt érezni, hogy képes vagyok rá.

Mindenesetre elmondhatom, hogy vannak barátaim és nem vagyok teljesen egyedül. Ezért hálás lehetek és az is vagyok. Illetve az is tény, hogy a jobb élet reménye még továbbra is él. Haloványan, de még pislákol. Végre kaptam időpontot a kórházba, nemsokára kiderül, mennyire és hogyan kezelhető a problémám. Félek, de reménykedem.

Az előző kapcsolatom története még nem készült el, továbbra is pihentetem, de be kellene fejeznem és ezzel együtt az értelmetlen ábrándozást is. Tovább kell lépnem, nincs mese, a valóságot és a jelent kell választanom a múlt helyett, és fel kell ébrednem ebből a tavalyi álomvilágból, aminek az illúzióját még mindig táplálom valamiért. Rá kell jönnöm, hogy miért csinálom ezt magammal, mert értelme nincs, és ennek tudatában vagyok. Talán én is egy vagyok azok közül, akik vagdossák magukat, vagy öncsonkítanak, azzal a különbséggel, hogy én a lelki világom sanyargatom? Elgondolkodtató.

#barátság #barátság fiú és lány között #bizalom #madár #vágyakozás #remények #önbántalmazás

[csacskamacskamocska]

Társkereső

Ah, nem én. Én már átadtam magam a leszamilesznek. Ha ezer lakatot zársz magadra, akkor is megtalál... (és az eszemmel ugyan tudom, hogy tovább kell lépnem, de érzelmileg még csak ott tartok, hogy jöjjön valaki és változtassa meg azt, ami van) A lányom jelentkezett be FB társkeresőre. Anya ritkán örül ilyesminek, de én nagyon. Merthogy 23 éves és még soha nem volt senkije. Nem azért mert baj van vele, hanem pont a középiskolája, amikor ugye a leginkább vagyunk benne ebbe a hormon és érzelemvezérelt szerelmes/csajozós/pasizós dologban, hogy megtanuljuk meg elbukjuk meg fájjuk meg elhagyjuk, stb, stb, szóval ez az idő neki egy lányiskolában telt. :( Aztán meg a pandémia, és egyébként ő is olyan, aki jól megvan egyedül is. meg az öccsével vannak összenőve nagyon. Szóval teljesen egyedül eljutott oda, hogy feljelentkezett társkeresőre. Azt mondta egész szórakoztató csak nem érti, hogy kétgyerekes apukák meg nyilvánvaló gengszterek is lájkolgatják meg kisfiúk, akik azt kérdezik, hogy játszana-e velük fortniteot meg minecraftot. Iszonyúan röhögtünk. Mondtam, hogy, ha bárki bántja, csak küldje el nekem a fotóját meg a nevét és én megkeresem és kiherélem! Röhögött és mondta, hogy mindenki, akivel beszélgetett az normális volt, egyetlen srácnak mondta, hogy húzza le magát a WC-n, azután az is leáll. És itt az anyai szívem túlcsordult az örömtől. Hogy az én kislányom ilyen ügyesn meg tudta védeni magát, ez fantasztikus! Ezt sajnos nem tőlem tanulta. Talán úgy tudta kifejleszteni, hogy soha nem mondtam olyasmit, hogy el kellene tűrnie, ha bántják. Ahogy az anyám tette velem. De méginkább annak a hatása, hogy az öccsével nagyon komoly anyázásokba mennek bele és már megszokta, hogy simán elküld valakit a halál faszára, ha dühös. Ez lehet. És ez nagyszerű! Tényleg az van, hogy az én konfliktuskerülő lényem, ami nem jó egyáltalán, ujjong, hogy a lányom ilyet talpraesett és szabad. Szeretem nagyon és féltem őt, de akkor nem kell annyira. Jujj ez nagyon jó! Ügyes, okos, találjon rá a boldogság! :)

#társkereső #húzd le magad #gyerek #01-18