Fogalmad sincs mit élek át, miattad is....minden nap érzem, hogy ordítani tudnék annyira szenvedek, de nem! Én egyszer sem teszem ezt meg, csak némán, magamban szenvedek, és senki nem tud róla, hogy baj van, mindenki annyira csak magával törődik. Pedig a figyelmet jobban tudnám értékelni most bárminél! De mintha igazán senki nem ismerne, még az a kevés ember sem, akik közel állnak hozzám.... Még csak fogalmuk sincs róla, hogy nekem mire lenne szükségem.....csak várom a napot, hogy észre vegyék, hogy baj van, de látom erre az örökké valóságig is várhatok.....minden nap csak ugyanazok a felesleges kérdések, néha még annyi sem, de a legfontosabbat senki nem kérdezi meg soha. Azt, hogy: hogy vagyok....
46 notes
·
View notes
Felismerés
Sírok-zokogok-megvagyokhatva, fel vagyok pörögve és el vagyok keseredve. Miért nem tudtam én ezt korábban? Megmenthettem volna 10 évet az életemből. Sőt, megmenthettem volna AZ EGÉSZET. 😭😭😭😭
Na, szép sorjában.
Egész kellemes kis hétvégém volt, egy másik városban, nagy nyugival, szép szállással, kényelemmel és egész harmonikus belső világgal.
Vasárnap, éppen ültem a buszon, egy idegen városban, és csodálatos békességgel átitatva bambultam kifelé az ablakon. Napfény, strand, klassz, napfény, zöld, park, mégklasszabb, és a parkban 3-4 ember edzett. Együtt. De jó. Mármint biztos jó nekik, különben nem csinálnák. Átfutott az agyamon, hogy de miért? Miért megy ki vasárnap délelőtt valaki edzeni a parkba? Biztos örül, élvezi a meleg időt, a mozgást, élvezi, hogy tett magáért valamit, találkozott más hasonlókkal is, és majd amikor hazamegy, úgy érzi, hogy történt valami, klassz az élete. Én meg hülyének nézem, mert szerintem itt buszozni a belváros felé, ez klasszabb. Miért nem élvezem én, ha kimehetek edzeni a parkba? Miért nincs rá vágyam? És miért nem élvezem a cupákokat meg az ilyen-olyan kajákat az éttermekben (szembe se jutott kiposztolni a szombati vacsorámat a rozéfröccsel) és miért nincsenek egetverő kúrós sztorijaim és megintcsak miért szenvedek titokban, ha valami miatt mégis úgy döntök, hogy kimegyek a parkba edzeni és bár szeretem a zöldet, meg mozogni is szeretek, beszélgetni is, de miért érzem magam idétlenül?
És rájöttem, hogy mert én nem ezt látom a fejemben magamról.
Egyszerűen én nem ezt az életet álmodtam magamnak. Az én tervem gyerekkoromban az volt, hogy majd egész életemben rajzolni fogok, meg írni.
Nem volt tervem házasságra, eskövőre, gyerekre. Valamikor akartam egy panziót, és akartam egy hajót is. Meg kertet, kőből rakott kerítéssel. De alapvetően az én boldog élet álomképem csak a rajzolás, és az írás volt.
Erre világosodtam rá ott a buszon, hogy van a fejemben egy kép és az stresszel, ha ez a kép távol kerül és az tesz boldoggá, ha közel van vagy úgy érzem, hogy benne vagyok.
Csak rajzolni akartam meg írni.
Tök jó érzés volt ezt elfogadni és bár volt egy erős AHA érzés, de azt is elengedtem, hát milyen kis hülyeség már, az ember nem tesz sorsfordító felismeréseket a buszon!
Csakhogy hallgatok tegnap egy előadást amitől elkerekedett a szemem.
Nem akarom idemásolni az egészet, amúgy Pál Ferenc Romboló kapcsolataink volt az előadás. Volt egy sejtésem, hogy miről szól, és kíváncsi voltam, hogy egy pap, aki a kapcsolatok megtartásán dolgozik, hogyan mondja ki, hogy a romboló kapcsolatokat nem kell megtartani, sőt, menekülni kell, a saját érdekünkben.
Az előadás egyetlen mondata sem szólt arról, amit előlegeztem neki.
Az előadás (elképesztően leegyszerűsítve) arról szólt, hogy van egy álmunk, arról, hogy hogyan szeretnénk élni, és ebből álomból tudatos és tudattalan cselekvések fakadnak.
A másik embernek is van egy álma arról, hogy hogyan szeretne élni és az álmaink nagyon nagyon mélyen gyökereznek a gyerekkorunkban.
Ami miatt kibékíthetetlenné válik az ellentét, annak az oka, hogy egyikőjük sem tudja, hogy egy nagyon mély gyökerű álmuk az, ami éppen ütközik a másik ember nagyon mély gyökerű álmával.
És, az amit gondolunk, és az amit teszünk, az köszönő viszonyban sincs egymással.
Az előadás ennél sokkal több felismertettetést tartalmazott, egyetlen konfliktushelyzetet nézet meg 5-6 nézőpontból és mindben volt új dolog, pedig én tényleg azt hittem, hogy azért nekem nem lehet újat mondani.
Tudott újat mondani.
Olyan nézőpontokat, amikre sosem gondoltam.
Ismert dolgokra úgy rávilágítani, hogy már nem papírízű, hanem zsigerbevágó.
Hogy baszná meg az élet!
Minden megfordult velem.
Minden átértékelődött. Kb a múltam összes konfliktusa.
Hirtelen olyan szeretetenergiák szabadultak fel bennem, amikkel fogalmam sincs mit kezdjek.
Aki most azt gondolja, hogy a sémáink... nos, nekik is igazuk van.
A saját „álmomnak” a valós gyökereit is meg kell ismernem.
De az, hogy nem jó és rossz van, és nem igaza van valakinek, a másiknak meg nincs igaza, hanem egy működés van, egy rendszer, benne mi, az álmunk, a törekvéseink, a múltunk, a fejlődésünk és ugyanígy a másik ember is, és gyilkolják egymást 10-20-30-50 évig, pedig azért vannak együtt mert szeretik egymást és közben azon vitatkoznak, hogy kinek van igaza... – ez borzasztó.
Hogy nem bánunk jól egymással.
Hogy a kapcsolataink, a boldogságunk, a jó életünk a tudatlanságon bukik el.
Azt hiszem, elbasztam pár dolgot. :( :( :(
24 notes
·
View notes
Van valakinek jó pizza szósz receptje?
Tészta receptem már van bevált, de a szósszal mindig szenvedek. (Nem nem kell tubusos pizzaszósz)
53 notes
·
View notes