#repülés

[orsiisworld]

A lélek olyan is lehet mint egy repülőgép

Néha fent, néha lent

Egyszer az egekbe érzed magad, máskor lehúz a mély

Egyszer gyorsan száguldasz magabiztosan, máskor lassítani kell

Sok ember elfér benne, páran leszállnak mások pedig a végsőkig kísérnek

Akik egyszer leszálltak, máskor is esély van a találkozásra

Olykor hangzavar van, máskor pedig mindenki alszik közben

Mintha a szív jellemzői lennének ezek a mondatokat

#pillanat #gondolatok #èrzèsek #boldogság #magyar #szeretet #minden #szövegek #tumblr #apró örömök #repülő #repülés #út #szív #hangulat #hangulatok #múlt #jelen #jövő #utazás #hiányzik #hiányzol #emberek #ember #barát #barátság #szerelem #szeretni #barátok #nem tudom

[heypetraa]

ÜDVÖZÖLLEK ÚJRA A FEDÉLZETEN!

Lassan kerek egy éve lesz, hogy kiköltöztem Dubaiba, és tudom, hogy az utóbbi időben nem írtam ide semmit, higgyétek el én tényleg akartam, körülbelül négy befejezetlen bejegyzés várakozik itt, de nem volt kapacitásom rájuk, sőt abban sem vagyok teljesen biztos, mi az, ami titeket érdekel, és ebből mi az, amiről valójában tudok mesélni. De erről majd később..

//Dubai (és a világ talán egyetlen?) 7 csillagos (!!!) hotele a Burj Al Arab, a kép forrása: Gabriella Vanstern//

Igazából rengeteget dolgozom, szinte folyamatosan úton vagyok, általában ki sem pakolom a bőröndjeim, csak a szennyes helyett rakok be új ruhákat.  Szerencsére nagyon sok érdekes helyre jutottam el eddig is, hellyel-közel amikor csak volt időm és energiám el is hagytam a hoteleket, szóval ha pl egy adott helyről szeretnétek hallani (bár nyilván én max 24 órát tartózkodom ott, szóval az amit ennyi idő alatt látok, tapasztalok az elég limitált) akkor szóljatok mert nagyon szívesen. Mostanra már arra is rájöttem, hogy igazán Európába szeretek menni, ott lényegében bárhová, de sokkal biztonságosabban érzem magam, mint mondjuk Ázsiában. Nyilván ennek a fő oka, hogy Európán és a UAE-n kívül még mindig nincs mobilnetem, ami azért valljuk be, nem árt, ezen dolgozom (légyszi akciózzák le a Flexiroamot). Félre ne értsetek, semmi gond Ázsiával, az ottani országokkal (van egy pár), vagy az ottani emberekkel, általánosságban borzasztó udvariasak, kedvesek és vendégszeretőek, a hotelek brutál szépek, fantasztikus az ellátás, a természeti adottságokról (esőerdők, vulkánok, tengerpartok, nemzeti parkok, vagy akár ezek kellős közepén a felhőkarcolókról) ne is beszéljünk. Nemsokára Thaiföldre utazom, de nem rég jártam a Fülöp-szigeteken, és Indonéziában is megfordultam már párszor. Sri Lanka nagy vágyam, remélem hamarosan összejön, illetve Vietnám és Szingapúr is vár még.

Az Egyesült Államokba nekem még nincs vízumom, (amit őszintén nem bánok) így oda én nem repülök egyelőre. Ha az arab (Perzsa-öböl menti) országok érdekelnének, oda csak turnaroundként repülünk, azaz jövünk megyünk, el sem hagyjuk a repülőt, ennek ellenére volt szerencsém szolgálatot teljesíteni szaúd-arábiai, kuvaiti, jordániai, iráni járaton és hamarosan a Bahrainbe tartó is felkerül a listára. Törökországot külön megemlíteném, bár az kicsit arrébb van, de Isztambul talán az egyik leghosszabb turnaroundunk, közel 5 óra csak odafelé, és úgy emlékszem már meséltem, hogy ez volt a második supy járatom, de alig várom hogy oda turistaként ellátogassak. Reméljük ez is összejön a közeljövőben. Afrikába mostanában nem nagyon küldtek, majd megyek márciusban Algériába, de volt már járatom Mauritiusra, Kenyába, Ghánába, Elefántcsontpartra, illetve Dél-afrikai Köztársaságba. Egyébként az egyik lakótársam Fokvárosból származik, elég menő.

Indiába leginkább csak jövünk-megyünk, a 9 városból azt hiszem csak két helyen van layoverünk, Chennaiban és Kolkattában (ahova nagyon várom, hogy visszatérjek, mert mostmár van ismerősöm aki ott lakik, képzeljétek még egyetemről, amerikanisztikáról és Shreya meg is ígérte, hogy szeretettel körbe vezet ha arra járok). Egyébként az indiai utakkal az én egyedüli problémám a boarding, mert hogy nem tudom mi van mindig ezekkel a járatokkal, de hogy mindenki hatalmas csomagokkal, NORMÁL BŐRÖNDÖKKEL (nem ám cabin-size, kis 55x38x20 méretűvel, neeeeem) érkezik, nyilván lehetetlen ekkora és ennyi mindennek helyet találni a hat rackben, egyszer le is sérültem, amikor egy iszonyú nehéz bőröndöt próbáltam beljebb tolni, ami nyilván meg se mozdult, ellenben a jobb kezem/tenyerem megcsúszott és a hüvelykujjam teljesen hátratört. Mármint szerencsére nem tört el, bár reccsenni reccsent, csak megzúzódott, és ilyen stabilizáló kesztyűt kellett hordanom, meg persze nem dolgozhattam amíg teljesen meg nem gyógyult. Na de szóval, ha te utasként olvasod ezt, kérlek, sőt inkább nagyon-nagyon szépen kérlek, az ég szerelmére, csak annyi cuccot hozz a fedélzetre amire valóban szükséged van, belefér a légitársaság paramétereibe, és ha egy kicsit is segíteni akarsz rajtunk akkor annál még kevesebbet, mondjuk csak egy hátizsákot… (:

//Eldugott, privát kert a Kensington Parknál, Londonban, Nothing Hill városrészben, február végén//

Az Egyesült Királyságba viszonylag gyakran, havi egyszer biztosan repülök, rengeteg járatunk van Londonba, ha összeadom a 3 repteret, akkor nagyjából napi 10 fölött. Bár nem panaszkodom, már egészen otthonosan mozgok a városban, illetve volt szerencsém Manchesterhez, Newcastlehöz, illetve Glasgowhoz is már. A legtöbbet amúgy Varsóba, és Párizsba repültem eddig, de ha azt kérdezitek melyik a kedvenc desztinációm, habozás nélkül Budapestet fogom mondani. Hogy melyik a kedvenc járatom, arra nem tudok konkrét választ adni mert nincs ilyen, egy csomó minden közre játszhat, a járat időpontja, az utasok profilja (mert nyilván nem mindegy, hogy a 90%-uk kisgyermekes család akik már túl vannak egy 14 órás Ausztrália – Dubai járaton, vagy nászutas párok, esetleg munkás emberek akik évek óta most térnek először haza meglátogatni a családjukat, vagy zarándokcsoportok, esetleg egy helyi businessman aki csak elugrik az adott országba egy megbeszélésre, vagy egy csapat futballszurkoló, akik a katari vb-re érkeznek) na, szóval értitek. Természetesen egyikkel sincs így probléma, de minden járat más, minden ember más, minden járaton más és más kollégával dolgozom együtt, akikkel előtte félórával találkozok életemben először. Az biztos, hogy nagyon jól kell tudni alkalmazkodni minden helyzethez, ahhoz hogy sikeresen tudjam végezni a munkám.

//Dubai Marina reggel, napfelkelte után, februárban//

Dubaiban az élet pedig egyszerre nagyon menő, és ugyanakkor egyáltalán nem annyira fényűző, hanem inkább magányos. Bár, mint tudjátok, már meglátogatott kint Anyukám, szintúgy Zsani barátnőm, illetve összeteszem a két kezem, mert szuper kis társaságunk alakult ki itt a szálláson a többi magyar lánnyal is. Meg kell említsem Bettit és a lányát Larát, illetve Anettékat Abu Dhabiban, akikhez bármikor fordulhatok, mehetek látogatóba, olyanok ők nekem itt, mint egy pótcsalád. Aki követ instagramon az láthatta, hogy a szállás, ahol Dubaiban vagyok, mondhatni jelenleg a legfőbb problémám, többek között amiatt, hogy úgy egy órányira van a belvárostól, szinte már nem is Dubaihoz, hanem az északról szomszédos emirátushoz tartozik. Ezt még tetőzi az iszonyú forgalom, vagyis, más szóval a dugó, amiben napi szinten szabályosan órákat töltök. De nem akarok itt elégedetlenkedni, mert tudom mennyire szerencsés vagyok, illetve már most elkezdtem szépen berendezni a szobámat, otthonosabbá tenni. Februárban végre beruháztam egy asztalra és székekre az erkélyemre, azóta már egy bambusz kerítést is feleszkábáltam rá, mi több vannak már szobanövényeim is (uh szurkoljatok hogy életben tudjam tartani őket), reméljük a kanapé is meg lesz nem sokára, ezenkívül azt hiszem már csak egy darálós kávéfőzőre vágyom. Na jó meg egy kocsira... De visszatérve Dubaira, az idő mesés, nem azért írom, hogy irigykedjetek, de január végén már a tetőn napoztam 29 fokban, hát fel lehet ezt ép ésszel fogni?! Próbálom élvezni tényleg az időt, mert hamarosan beköszönt az emirátusoki nyár, ami esküszöm nem embernek való.

//Az erkélyem, itt még a kerítés nélkül//

Na de nem mintha olyan sok időm lenne ám itt napozgatni, főleg mostanában, mert egyszerűen a maximum havi óraszámot repülöm, nemcsak én, mindenki, rengeteg a járat, ráadásul teltházzal, nem tudom hogy és miből, na nyilván semmi közöm más pénztárcájához, illetve nekem csak jó, mert addig van munkám, amíg kereslet az utazásra, szóval nagyon helyes, tessék csak jönni-menni a világban, de hogy higgyétek ám el, hogy erről az oldalról is fárasztó. Nyilván tudtam, hogy az lesz, mindenki mondta, sőt szerintem a repülésről automatikusan mindenki erre asszociál, (amellett hogy milyen menő). Nemrég láttam pl egy videót, ahol a pilóta magyarázza hogy az emberi test repülés közben 3 óránként 1,5 liter folyadékot veszít, (nyilván ezt is tudtam, csak nem így számszerűsítve…) basszus bele se merek gondolni mennyire lehetek akkor dehidratált, persze iszom én a vizet a járat közben is, amikor csak van időm, de ugye gondolhatjátok milyen ez, közel 600 utas esetén.

Ennek ellenére továbbra is imádok repülni, ha megkérdeznétek a kollégáimat a nagyobbik százalék – velem együtt - biztos a kisebbik gépünket preferálja, hiába ide a double-deck (két szint), mondjuk úgy, hogy a boeing sokkal "crew-barátabb". De, imádom pl amikor valaki először utazik velünk és rácsodálkozik mindenre ahogy besétál, iszonyú örömöt tud okozni amikor valami lehetetlen dolgot mégis csak sikerül megoldanom/megoldanunk, de azt még jobban szeretem, amikor valami apróságot csinálunk, csak egy picit figyelmesek vagyunk, tényleg semmiség, max néhány perc az életünkből, de olyan hálásak tudnak lenni érte az emberek. Képzeljétek tavaly volt például egy utasom, egy csajszi, aki amúgy amsr videókat készít youtubera, és már évek óta követem is, és annyira megörültem neki amikor megláttam a járaton, bár nem abban a kabinban dolgoztam, ahol ő ült, de igyekeztem így is ránézni amikor csak az időm engedte. Na a lány, Viki nem régiben csinált erről is egy videót, amiben beszámolt, hogy mennyire jó élmény volt neki. Ilyenkor azért tényleg megerősödik bennem, hogy oké, jó helyen vagyok, és szeretettel tudom csinálni a munkám. Egyébként egyszerűen élmény olyan emberekkel dolgozni, akik hasonlóan gondolkoznak mint én, segítőkészek, kedvesek, csinálják a dolgukat. Van, hogy tényleg annyira gördülékenyen megy a csapatmunka, annyira jó a hangulat a crew között, hogy hiába volt fárasztó az adott járat, mindenki hálás, hogy oké, megcsináltuk, és közben egy kicsit meg is ismertük egymást. Nyilván minden munkahelyen vannak problémák, olyan nincs, hogy minden tökéletes legyen, hát akkor el tudjátok képzelni milyen ez amikor tizen x vadidegent összeraknak, hogy tessék itt van 400 ember (akiknek meg ott vannak a saját problémáik, élettörténetük, egészségügyi állapotuk, és nagy valószínűséggel már eleve fáradtak és nyűgösek), vigyétek el őket a világ másik felére, de úgy ám, hogy mindenki elégedett legyen. Valahogy néha azt érzem, hogy ez a világ legkönnyebb és egyben legnehezebb munkája. Mert amúgy tényleg nem nehéz, semmi olyan nincs elvárva, ami ne lenne a munkaköri leírásom része, vagy ne tudnám, hogyan kell megcsinálni.

//Anett gyönyörű fotója a kislányáról és rólam, a Pálmán. Amúgy szuper képeket készít, itt megtaláljátok: Thru my eyes//

A legnehezebb része számomra továbbra is az, hogy távol vagyok a családomtól, a barátaimtól, hiányoznak és lemaradok dolgokról. Szerencsére januárban meg volt az első szabadságom, így otthon voltam majdnem két hetet, utó/pótkarácsonyoztunk és még a szülinapomat is megünnepeltük, ennek apropóján voltunk a Vígszínházban a családdal, egy csomó mindent sikerült elintéznem, Szegeden is töltöttem egy kis időd, szóval igazán feltöltődve tudtam visszatérni a munkába. Ettől függetlenül alig várom mikor mehetek legközelebb, nem akarom elkiabálni, mert annyi minden közbe jöhet még addig, tudjátok ez olyan, hogy majd akkor hiszem el, ha már landolt a gép Pesten, de hogyha minden igaz, nyáron is lesz alkalmam hazamenni, és talán jövőre a szülinapomat ismét otthon fogom tölteni. Jó így, hogy lehet ennyire előre tervezni, bár mondjuk most épp pl nem tudom mikor és hova repülök legközelebb, ilyen is van, ez most épp az izgi része a munkámnak.

//Szülinapi-hazaérkezős bulim Szegeden, csupa-csupa jó emberekkel, köszönöm hogy eljöttetek (na meg Ivettemnek a szervezést)!//

Szerintem most itt elbúcsúzok, nagyon szépen köszönöm mindenkinek az érdeklődést, jól vagyok, ne aggódjatok értem, jelentkezem amint tudok, Ti pedig vigyázzatok magatokra!

És így a végén megköszönném ha válaszolnátok az alábbi kérdésre:

Szeretettel Ölellek Titeket innen 36,000 feetről,

Petra

#cabin crew #légiutaskisérő #légi utaskisérő #repülés #london #dubai #stewardess #work

[nonquebecoisayul]

Ember tervez… Kanadai come-backünk kicsit akadozva indul: kényszerleszálltunk Izlandon. Az éjszakát itt töltjük, úgy tűnik. Amúgy mindig meg szerettük volna ismerni a szigetországot; most kapunk belőle egy hotelnyi ízelítőt;)

#utazás #repülés #Izland

[nubesetanimus]

a repülőből

#repülés #svédország

[atlatszo]

#Aerojet #Csehország #hadiipar #Honvédelmi Minisztérium #HSC Aerojet #Magyar Vagon #MOL #N7 Holding Zrt. #orosz-ukrán háború #repülés #Szalay-Bobrovniczky Kristóf #ukrajna

[balazsturay]

Flight of the Dove / Gerle röptében

With this little bird I am coming back to my old blog which I abondoned ages ago. / E kis madárral térek vissza réges régen elhanyagolt blogomhoz.

The plane called Dove is owned, maintained and operated along a number of other vintage planes by the Goldtimer Foundation. / A Gerle más történelmi gépekkel együtt a Goldtimer Alapítvány tulajdona, ők is szervízelik, és üzemeltetik.

#bird #dove #gerle #kismadár #repülés #flight #budaörs #hungary #biplane #kétfedelű #aero #aviation

[diogenesz2020portugal]

Gaivota Sirály Encontrei a minha terra 💚❤️🇵🇹 - As caras de Lisboa 64. Hazára találva - Lisszabon arcai #encontreiaminhaterra #carasdeLisboa #hazáratalálva #BoaLisBoa #voar #repülés #gaivota #seagul #perdidoemLisboa #lisbonmoves #minhalisboasecreta #aminhalisboa #MyPerspectivePt  #perdidoemPortugal #retratosdavida #coresdelisboa  #lisboa #dream_dealer_lisboa  #lisboncolors #lisboacolorida #lisboamaravilhosa #ruasdelisboa #segredosdeLisboa #amar_lisboa  #maravilhasdelisboa #lisboaautentica #streetphotography #streetphotos #visitlisboa (helyszín: Oceano Atlântico) https://www.instagram.com/p/CiJ_LFCIJ2G/?igshid=NGJjMDIxMWI=

#encontreiaminhaterra #carasdelisboa #hazáratalálva #boalisboa #voar #repülés #gaivota #seagul #perdidoemlisboa #lisbonmoves #minhalisboasecreta #aminhalisboa #myperspectivept #perdidoemportugal #retratosdavida #coresdelisboa #lisboa #dream_dealer_lisboa #lisboncolors #lisboacolorida #lisboamaravilhosa #ruasdelisboa #segredosdelisboa #amar_lisboa #maravilhasdelisboa #lisboaautentica #streetphotography #streetphotos #visitlisboa

[veddafenyt]

Itt az ideje repülni, kispillangó! 💞💘🦋

#ne add fel #Repülés #Pillangó #Idő #Itt

[izraelinfo]

A Wizz Air újraindítja a Budapest és Tel-Aviv közötti járatát

Március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről.

A Wizz Air újraindítja Budapest és Tel-Aviv közötti járatait márciusban – jelentette be a légitársaság szerdán. Az MTI-nek küldött közleményben ismertetik, hogy március elsejétől az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok Budapestről. A Wizz Air közölte, hogy tavasztól Budapest mellett Bukarest, Krakkó, London-Luton, Róma-Fiumicino és Szófia repülőterekről is indít…

View On WordPress

#Budapest #Izrael #közlekedés #Magyarország #repülés #repülőjárat #Tel-Aviv #utazás #Wizz Air

[repulolajhar]

Nápoly

#repülés #avgeek #aviators #aviation

[arepulesrol]

Die Hard 2, repülős szemmel

Minap feldobtam a Twitterre egy rövidet a PAPI fények-ről, amik segítenek a vizuális megközelítésben. Hamar elterelődött a téma a preciziós leszállítórendszerek felé (ILS), mígnem fel nem merült, hogy elemezzük a Die Hard 2 mozit repülős szemmel.

Legyen hát!

"Valahogy" megszakítjuk a kommunikációt az irányítás és a gépek között, szerencsétlenek maradnak odafenn holdingolni, fogy az üzemanyag, jajaj. Hogyan lehetne ezt megtenni? Zavarjuk az összes frekvenciát és kész, katonáknak van rá cuccuk. A filmben nem ezt a módszert használták - hiszen beméred a zavarót, Bruce odamegy, stáblista.

Az irányítást kellett elhallgattatni. Ez már keményebb dió. A repülésben minden redundáns, különösen a rádiók. Több rádiós telephely üzemel általában, minden telephelyen minden ott telepített frekvenciához egy main és standby rádióval, minden telephelyhez saját generátorral. A telephelyeket - hacsak nem valami huszadrangú adócskáról van szó - redundáns adatkapcsolatokon érjük el, redundáns hálózati eszközökön. A vonalak georedundánsak, azaz nem lehet ugyanazon a nyomvonalon a fő és a tartalék (Working és Protecting ág). A legjobb, ha még a szolgáltató sem egyezik meg. Ha országon belül vagyunk, akkor az egyik ág lehet optika, a másik pedig mikrohullám. Egy telephely többé-kevésbé képes lefedni az országot, így ha egy kiesik, legalább még egy tud szolgáltatni.

Tehát nem piszkáljuk a telephelyeket, mert nem lesz belőle film.

Menjünk tovább az irányítóközpontba. Redundáns kommunikációs rendszer, redundáns áramellátás, redundáns szerverek, hálózat, klimatizálás, sőt, több helyütt még maga a központ is redundáns, a tartalékközpont a fő központtól teljesen független, a maga redundáns rendszereivel, továbbá akad néhány "last resort" rádió is. Ez utóbbiak a nevükből adódóan a legutolsó mentsvárak, ha már minden, de tényleg minden megállt, ezek akkor is mennek tovább: külön akku, külön távkezelő, külön mikrofon és hangszóró, saját kábelnyomvonal, saját antenna. Itt legfeljebb csak a Storm Shadow vagy a Kindzsal rúghatna labdába.

Tegyük fel, hogy megtörténik ez, és a teljes központ eltűnik a térképről, tartalékkal együtt. Mi fog történni?

A pilóták igen hamar realizálni fogják, hogy csend lett a frekiken, próbálkozni fognak kétszer, majd harmadjára bemondják az világszerte használt vészfrekvencián, a 121.5 Mhz-en, hogy keresik Budapestet. Ez a frekvencia minden repülőgépen és irányítói munkahelyen kötelezően ki van választva, tehát rengetegen fogják hallani az adást.

Hamarosan kiderül, hogy ott sem válaszol az irányítás. Innentől már lehet, hogy lesz némi fejetlenség, amikor mindenki egyszerre akar adni. Közben észreveszik a katonák is, hogy eltűnt a polgári központ (ők teljesen máshonnan dolgoznak), és a szomszéd irányítók is észlelik a kapcsolatok megszakadását. Mivel ők sem érnek el senkit sem az irányítás belső telefonhálózatán sem a vésztartalék vezetékesen/mobilon, ezért nem engednek gépeket felénk, hanem elkezdenek mindenkit elterelni.

A légtérben lévő gépek közben folytatják az utat, amerre eredetileg tartottak, a következő irányítóegység (a szomszéd ország/állam) meghívja őket a vészfrekvencián, és bekéri a sajátjára. Vagy a katonák veszik kezükbe a légteret, és a szomszédokkal lekoordinálva ugyanúgy a vészfrekin mindenkit átküldenek a megfelelő frekvenciára. Radarlefedettség a szomszédos országok felett is van, az irányítók képesek figyelni az elkülönítésekre. De ha nem lenne, a repülőgépeken még mindig ott a TCAS, ami végső esetben segít elkerülni egy ütközést.

A filmben várakozó gépek mit tennének? Szintén vészfrekin megpróbálják elérni a kitérő repülőterükhöz tartozó FIR-t. Ha Budapesten lennénk, akkor jó eséllyel Szlovákiát vagy Ausztriát. Ha alacsonyan vannak és ezért nem tudnak elszólni olyan messzire, akkor mindig lenne valaki, aki egyszerre hallja az adó gépet, és az irányítót is, akit keres, tehát rögtön továbbítaná az üzenetet. A holdingoló gépek lekoordinálják egymással, hogy ki, mikor lép ki a várakozásból, és így minimalizálható a konfliktus. De ugye még mindig ott a TCAS, mint utolsó védőháló.

És az elfogyó az üzemanyag? Dehogy! A repülőgépeket nem csak a célállomásig tankolják meg, hanem kapnak még elegendő üzemanyagot a kitérő repülőtérig, plusz még ~20 percnyit várakozni, plusz még ~45 percnyi végső tartalékot, és a kapitány saját elhatározása alapján tankolhat még ezen felül is. Tehát nem fog lepotyogni senki, ha várakozni kell.

Mondjunk be egy hamis légnyomásértéket, ezáltal földnek megy a repülőgép.

Meglepő módon van ebben ráció, de ebben a rendszerben is annyi safeguard van, ami nagyon minimálisra csökkenti a baleset esélyét. Persze nem nullára.

2022-ben volt egy eset Párizsban, ahol az irányító 1001 helyett 1011 millibár értéket adott a pilótáknak, így a gép kb. 80 méterrel a siklópálya alá került, rossz látási viszonyok között (eső, és a pályafények sem égtek), alig néhány méterrel a föld fölött sikerült átstartolni. Remek cikk született róla az Airbus Safety First-ben. Az Airbus máris kiadott egy szoftverfrissítést, ami bizonyos limitek között képes kiszúrni a feltehetően hibás beállítást.

Ami kivédhet egy ebből származó balesetet, az:

a pilótáknak szóló ATIS (automatikus időjárásjelentés) adásban elhangzó QNH és az irányító által adott QNH összehasonlítása. 1-2 mb változás lehet viszonylag gyorsan, de 10 már nem, hacsak nem minden frontok ősanyja rohant át percek alatt felettünk.

a rádiós magasságmérő figyelése. Ha gyanúsan alacsonyan vagyunk gyanúsan messze, akkor lehet, hogy baj van a beállított légnyomással.

Decision Altitude, az elhatározási magasság. Ha ezen a magasságon nem látjuk a pályát, vagy ránézésre is magasan/alacsonyan vagyunk akkor át kell startolni.

Az ILS használata. Az ILS nem függ a gépen beállított légnyomástól, hiszen a gép a rádiós iránysávot és siklópályát követi ebben az esetben. A példának hozott eseménynél nem ILS megközelítést használtak a pilóták.

Összefoglalva, egyedül a hibás QNH érték adásának van némi rációja a filmben, de szükségszerűen az sem vezetne balesethez, sőt, igen kicsi eséllyel lehetne belőle esemény.

#infomorzsákarepülésről #die hard #repülés #légiforgalom

[heypetraa]

Az első évem légiutas-kísérőként

Sziasztok!

Tudom hónapokkal ezelőtt volt utoljára bejegyzés, és azóta is annyit ígérgettem nektek, hogy fogok jelentkezni, de csak befejezetlen írások sokasága sorakozik posztolatlanul a gépemen. Éppen a nyári szabadságomból repültem vissza Dubaiba, amikor elkezdtem ennek a bejegyzésnek a megírását. Képzeljétek volt szerencsém majdnem két teljes hetet Magyarországon tölteni a nyár folyamán. Igyekeztem mindenkit és minden programot belesűríteni, de nyilván ilyenkor a család az első, úgyhogy elnézésetek kérem, ha esetleg nem tudtuk összehozni a találkát. 

Hát szia pici Lilo, örülök, hogy végre találkoztunk ♥︎

Úgy érzem sikerült feltöltődnöm és kipihentem magam, ettől függetlenül utána nem volt könnyű visszarázódni a mindennapokba... Dubai sem hiányzott a közel 45-50 fokos hőségével, és bár a repülés igen, de a vele járó fáradtság és előre tervezés... nem igazán. Sokan hallhattátok, hogy március-áprilisban kórházba kerültem, gyomorproblémákkal, állítólagos bakteriális fertőzéssel, és egy jó hónapig nem is dolgozhattam, mivel az infúziótól kialakult egy vérrög a jobb karomban. Eléggé megviselt ez az időszak, de most már jól érzem magam mind lelkileg, mind fizikailag is. (Vérhígítót ugyan továbbra is szednem kell, a kis vérr(d)ög egyellőre hű társam, és nem tágít...)

Július 2-án „ünnepelhettem” az első évfordulóját annak, hogy elkezdtem repülni. Durván saccolva 990 órát voltam a levegőben az elmúlt egy év alatt. Ha jól számoltam 35 különböző városban jártam, legtöbbször eddig a budapesti járatot csináltam (összesen 9-szer), majdnem ennyiszer jártam Londonban is, csak más reptereken (Heathrow, Gatwick, Stansted), a dobogó legalsó fokán pedig Varsó és Párizs osztozik 5-5 alkalommal. Nekem továbbra sincs vízumom az USA-ba így oda nem repülök. Legalább 35 oda-vissza járatot is csináltam a közelebbi repterekre, ott magasan Mumbai és Delhi vezet, őket Isztambul és Ammán követi. Képzeljétek az a durva, hogy szinte a legtöbb járaton már én vagyok a rangidős, vagyis aki legrégebb óta dolgozik turistaosztályon. Ez mondjuk magával vonja azt is, hogy a járatok 90%-án a galleybe (konyhába) vagyok beosztva, nincsen ezzel semmi baj, de mondjuk néha-néha szeretek csacsogni az emberekkel a kabinban, aztán erre ilyenkor nincs igazán lehetőség. Plusz attól függően, hogy mennyire tapasztalt a többi munkatársam (és mennyire segítőkészek), mennyire rövid a járat, illetve akad-e bármi komplikáció, lehet, hogy végül 2x annyit dolgozok mint a többiek, arról nem is beszélve, hogy nyilván ilyenkor a felelősség is nagyobb rajtam. Nem mondom, hogy ez életem legkönnyebb éve volt (bár ha a kiköltözésemtől számítjuk akkor lassan már másfél évnél járunk), de nem bántam meg. Nagyon sokat tanultam és változtam ez idő alatt, ebben biztos vagyok. Továbbra is örülök, hogy itt lehetek, repülni nagyon szeretek, annak ellenére, hogy soha ennyit és ilyen fáradt még nem voltam. Azt hiszem a legjobb része a munkámnak nem is az utazás (bár kétségkívül az is) hanem, milyen hihetetlen élettörténeteket lehet hallani, főleg egy-egy hosszabb járaton, illetve mennyi érdekes emberrel találkozni. A legnehezebb része (a fáradtság és a "minden-megszervezése" mellett persze) pedig az, hogy minden alkalommal másokkal kell együtt dolgoznom, és sokszor nehéz megtalálni a közös hangot a kollégákkal.

Miradouro of Santa Luzia kilátóteraszán, Lisszabonban

Nyáron, Londonban, a Hyde parkban, ami meglepően tiszta és rendezett

Na de hagyj meséljek még egy kicsit ezekről a TÉNYLEG CSODÁLATOS helyekről ahol megfordultam. Az volt a célom erre a nyárra, hogy minél több észak-Európai desztinációt csípjek meg, hiszen ott most van jó idő, nem télen. Azt hiszem elég szerencsés vagyok, ugyanis kaptam Hamburgot, Stockholmot, Koppenhágát és Amszterdamot is, egyedül Oslo nem jött össze a listáról, de ami késik nem múlik! Nagyon tetszik mennyire modern felfogásúak az emberek (egész Észak-Európában úgy általánosan), mennyire tiszta minden, és hogy ennyire vigyáznak a környezetre. Koppenhágában tulajdonképpen mindenki biciklivel jár, és autóból is csak elektromosat láttam. Stockholmban jártam az Avicii „múzeumban”, ahova már évek óta szerettem volna ellátogatni, lesz majd külön poszt róla, mert ígértem. Legközelebb meg remélem összejön az ABBA múzeum.

Így néz ki a nyár Koppenhágában

Képeslapok a Mamáimnak Hamburgból

Nemcsak Koppenhágában, Amszterdamban is rengeteg bicikli(s)t látni

Aztán voltam Ausztráliában is kétszer, most már nemcsak Sydneyben hanem Melbourneben is. 2 napot töltöttem Afrika legnyugatibb országában Szenegálban, igazán különleges hely, magamtól oda valószínűleg nem jutottam volna el sohasem. Mivel viszonylag hosszabb időt töltöttünk ott, így voltunk egy szervezett túrán idegenvezetővel, méghozzá egy emberek által kagylóból összehordott (és lakott) szigeten (Fadiouth, ha valakit érdekel), elképesztő milyen körülmények között élnek emberek, és micsoda boldog és nyugodt, és a szó pozitív értelmében egyszerű az életük. Nemrégiben Johannesburgben (Joburgként is hallhattátok már) voltam Dél-Afrikában, ezelőtt ott még csak Durbanben illetve Fokvárosban jártam. Hallomásból úgy tudom ez viszont nem a legbiztonságosabb helyek egyike a világon, én nem hagytam el azt a lakókörnyéket, ahol megszálltunk... nos, mert nem ajánlják. Európában nyugodtan lehet menni vakvilágnak (bár ott is vannak érdekes helyek, erről mindjárt), de ahol még külön is figyelmeztetnek minket, nekem nincs mindig elég bátorságom, hogy egyedül csak úgy neki induljak, próbálom kerülni a bajt, mert amilyen szerencsés vagyok még a végén megkéselnek. Félni azért nem félek, csak óvatos vagyok. De arra is rájöttem az elmúlt év alatt, hogy minden városnak megvannak a kevésbé „fancy” negyedei, (úgy kell ezt elképzelni, mint ahogy Budapesten is ott van pl a hírhedt Hős utca, vagy a Keleti pályaudvar környéke). Tehát összegezve nincs olyan város (vagy akár azon belül egy adott kerület), amelynek ne lennének nagyon kellemes, illetve, elkerülendő részei, utcái.

Alkonyat Sydneyben 250 méter magasból

Onnan tudod hogy Ausztráliában jársz, hogy ennyire nem egységes az építészet, ez itt például Melbourneben készült

Naplemente Afrika legynyugatibb partján július elején

A kagylóból felépített sziget; Fadiouth , ha elkezdenénk lefelé ásni, még 9 méter mélyen is kagylókat találnánk. Manapság körülbelül 10 ezer ember él itt, és csak egyetlen fahidcska köti őket össze a kontinenssel. Ez itt a temető, ahol évszázadok óta megférnek keresztények és muszlimok egymás mellett.

Fadiouth főtere, ahol egy 800 éves majom-kenyérfa (baobabnak is hívják) áll, amely a helyiek életének a központja. Úgy tartják, hogy az ősapák szelleme benne él, ezért hozzá imádkoznak szerencséért, egészségért és sikerért. Egyébként Szenegál népességének 97%-a muszlim, ez az egyetlen falucska ahol a többség keresztény katolikus, de mint látjátok az ősi spiritualitások is tovább élnek.

Vitorláskikötő az egyik Seychelle-szigeten

Ugyanakkor tényleg „kinyílt a világ” számomra, rengeteg hely van a listámon, ahova a közeljövőben tervezek menni, és nem is csak crewként, hanem civil emberként. Egyrészt a 24 óra amit általában eltöltünk 1-1 városban nem mindig elég, sokszor a hotel a reptér mellett van és onnan bejutni a központba, vagy az adott nevezetességhez/ másik városba igencsak időigényes, azt pedig nem tehetem meg, hogy nem vagyok úgy mond „fit-to fly” magyarul eléggé kipihent a visszaútra, azt meg pláne nem, hogy ne érjek vissza a hotelbe időben. Szóval egyrészt tényleg elkezdtem élvezni milyen előnyökkel jár a stewardess lét, nyilván kedvezményesen repülhetek (a legtöbb légitársasággal), a stand-by jegyek például olcsóbbak, viszont lehet, hogy a járat előtti utolsó pillanatban derül csak ki, hogy felférek-e az adott gépre. Szóval azért tervezni-szervezni kell, pláne mert a cégnél nagyon komoly legalitások vannak, meg van szabva, hogy a műszakom előtt minimum hány órával kell visszaérkeznem a UAE-be, ha pedig lemaradok egy járatról, vagy az késik, az természetesen nem mentség. De el sem tudjátok képzelni mekkora szabadságot jelent például az, hogy reggel 8-kor landolok Dubaiban, és ha van lehetőségem, akkor a reptérre rohanva foglalom a jegyet az aznap délelőtti 10:30-as budapesti járatra.

kivételesen civilben, egyszerű, halandó utasként

Ugyanakkor Dubaiban sem érzem már annyira elveszettnek magam (így bő egy év után azért ez el is várható), mondjuk továbbra is (a szinte másik emirátusban Sharjahban) lakom, sajnos nem sikerült még elköltöznöm, de amúgy a szobámat egészen megszerettem (update: hagyjuk, mégsem). Bár akármennyire is sikerült a szobát otthonossá tenni, valahogy mégsem érzem az „otthonomnak”. Otthon-otthon az mégis csak Kiskunfélegyháza, de amúgy érdekes, mert az is csak a család miatt. A szobám ugyan még megvan, de szinte az összes cuccom, ruhám kint van már Dubaiban. Sőt a legrosszabb, hogy amikor ott vagyok akkor sem igazán találom a helyem. Mármint mindenki dolgozik, suliba jár, csinálja a dolgát, én meg csak úgy vagyok, igazából haszontalanul lézengek, mert az én életem meg már Dubaiban van. Ami megint nem igaz, mert amúgy alig vagyok ott is, csak amikor nem repülök, de akkor is főzök, mosok, takarítok, bevásárolok (mint minden átlagos ember). De ugyanúgy otthon érzem magam Szegeden is, azért mégis csak ott éltem 6 évig, és mindig jó érzés visszatérni. Szoktam látni, hogy a légiutas-kísérők az instagram biojukban írják, hogy „citizen of the world” (amúgy ettől falra mászok) de közben meg tök igaz, mert tulajdonképpen többet vagyok a hotelekben, buszon, a REPLÜLŐN ugye és a reptereken persze, mint Dubaiban. Megvannak már a bevált kedvenc helyeim a különböző városokban, éttermek, kávézók ahova szívesen megyek, akkor például hogy mit hol vásárolok (Waitrose Nagy-Britanniában, Woolworths Dél-Afrikában (marhahús!!!) és Ausztráliában (széles a vegán választék), Lidl Európában (zöldségek, gyümölcsök, liszt, tészták és nyilván hasonló termékek mint otthon és bár nem kifejezetten a lidlből, de HARISNYA, mert Dubaiban simán kerül kb 5000 Ft-ba darabja, és ugye tudjuk ezek mennyire tartósak), apropó DM Németországban drogériás cikkekért (és szintúgy rengeteg féle vegán cucc), de tudom még sorolni; datolya, magvak, olívaolaj, argán olaj – Algériából és Marokkóból, vagy épp avokádó Kenyából. Otthonról (Mo-ról) vegán sajtot, és tejfölt, csemege uborkát, kolbászt, (igen, nem szabad sertést behozni enyje…de nekem eddig még nem volt problémám belőle) sonkát, ropit, és cerbonás müzli szeletet, mézet, tv paprikát, kávét és természetesen Anyukám főztjét (és péktermékeit) illetve mamám diós-lekváros sütijét szoktam kihozni. Na meg túró rudit a kollégáknak és a lakótársaimnak.

Ez az egyik kedvenc hotelem, Algériában, amely a tengerparton fekszik.

Képzeljétek most például szeptemberre nem kaptam beosztás, „reserve”-ön vagyok, ez azt jelenti, hogy „ugrós” vagyok, és ha valaki lebetegszik, elkésik, vagy valami miatt nem tud menni dolgozni, esetleg kell még ember 1-1 járatra, akkor majd beraknak rá. Szóval lehet, hogy 1-2 órával az indulás előtt fogom megtudni hova is repülök. Szorítsatok értem, hátha sikerül olyanokat megkapni, ahol még nem jártam eddig. Egyrészt ez tök izgalmas, kíváncsi leszek, ilyenem még nem volt sose, ez tipikusan az lesz amikor téli kabátot és fürdőruhát is pakolok a bőröndbe a biztonság kedvéért. Ugyanakkor emiatt nem tudok tervezni se, nem tudom melyik napokon fogok dolgozni, hánytól és meddig, mit és mennyit kell előre főznöm, stb. Legelsőnek Kuala Lumpur, Malajziát kaptam, ahol nagyon jól éreztem magam, szuper csapatunk volt, meglátogattuk a Batu barlangot illetve a Petronas ikertornyokat.

A Batu barlanghoz vezető szívárvány lépcső (272 db lépcsőfok) és a legalább ennyire színes társaságunk (Korina Görögországból, Maria José aki félig ecuadori illetve libanoni, Mariola Lengyelországból, Fatima Marokkóból, jómagam, illetve mellettem jobbra Bethel Panamából)

A lépcsőkhöz öltöztem :)

Azóta csak egy airport standby-om volt, amikor is felöltözve egyenruhába, sminkben, bőröndökkel a munkahelyemen vártam, hogy kihúzzanak egy járatra, ami végül nem történt meg, úgyhogy elég nyugis volt eddig ez a hét. Na de kíváncsian várom mit tartogat még ez a hónap, úgy is fogjátok látni. :) A legjobbakat kívánom mindenkinek, vigyázzatok az egeszségetekre, annál úgy sincs fontosabb! Ígérem hamarosan ismét jelentkezem!

Ui: Sajnálom, hogy a videókat csak youtubeon keresztül tudtam feltölteni, a tumblr nem enged egynél többet per bejegyzés. De legalább rövidek.

Üdv,

Petra

#cabin crew #légiutaskisérő #repülés #utazás #travel #kuala lumpur #seychelles #senegal #west africa #algiers #sydney #melbourne #london #amsterdam #hamburg #copenhagen #utazó

[nonquebecoisayul]

A Latam légitársaság nemrég újraindította a pandémia alatt elkaszált Brazíliaváros-Foz do Igauçu közvetlen járatát a hétvége mindkét napján; ezzel jöttünk mi is eltátani a szánkat és alsógatyáig ázni a világ új csodáinak, legnagyobb vízeséseinek egyikénél. A portugálul Iguaçu, spanyolul Iguazú, angolul Iguassu átírással bíró vízesésrendszer valójában 270 (más források szerint 275) vízfüggönyből áll. Az őslakosok nyelvében az “y” vizet jelent, míg az “ûasú” nagyot. Hát itt tényleg nagy a víz! És felbolydult természeti környezetünkre újabb példa, hogy pont tegnap 5 éve nem látott vízmennyiség zúdult le a folyón - a normál 1800m3/s hatszorosa! Mindez a száraz évszak idején. Mára ugyan újranyitották a videón is látható, víz fölé ívelő panorámautat, kb. 2 másodperc alatt kanadai hóviharokat meghazudtoló gyorsasággal lettünk az őrjöngő elemek eszmei martalékai (a nadrágom már 5 órája szárad a hotelszobában).

#utazás #Paraná #iguacu #foz do iguaçu #természet #vízesés #repülés

[fessmagazin]

#Hidrogén #Repülés #Repülőgép

[100evmaganyvorosruzsban]

Emlékszem...

Hol vannak már azok az idők, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy a vasárnap esti Sho Cho buliba a fekete köves szandálomat vegyem fel vagy az arany platform sarkút? Az élet annyira egyszerű volt. Csak a végtelen mennyiségű partikon és a szórakozáson járt az eszünk. Azt csináltunk mindig, amit csak akartunk, hiszen időnk és pénztárcánk sok mindent megengedett. Semmiért és senkiért nem tartottunk felelősséggel, csakis saját magunkért. Nem kellett albérleti díjat fizetni, nem voltak rezsi költségeink, nem kellett számlákkal törődni, egyedül a WIFI és a mobiltelefon költségei terheltek. Ha lebetegedtem, egyszerűen csak besétáltam a céges egészségellátó intézménybe, ahol általában csak adtak egy panadolt első körben, de ha az ember makacsul visszajárkált, akkor talán sikerült gyógyírt találniuk a problémára. 

Persze ez így mind nagyon könnyű életnek hangzik, de egyben nagyon sivár és üres is volt. Fel tudok idézni rengeteg magányos éjszakát, amikor egy üveg vörösbor volt a legjobb barátom. Azokat a napokat, amikor az összes barátom vagy repült vagy éppen szabin volt. Amikor nem volt semmi dolgom, csak annyi, hogy elmerengjek az élet értelmén és hogy ebben nekem mi lenne a szerepem, ami csak a hangulatom brutális csökkenéséhez vezetett és a már ismert jó barátomhoz, Cabernet Savignon-hoz. Emlékszem azokra az ünnepekre, amiket a családom együtt töltött, ám én nem lehettem ott. Emlékszem mennyire le voltam maradva az alvással. Állandóan álmos voltam. Sosem sikerült eleget aludnom. Emlékszem a sok hajnali járatra, a csudába már megint kimaradt egy éjszaka, amit a szervezetemnek majd valamikor valahogyan be kellene pótolnia. Emlékszem, hogy tulajdonképpen az utat Dubaitól Londonig “sétálva” tettem meg, annyira fárasztó és kimerítő volt. Majd Londonban jön egy 24 órás pihenő, hulla fáradt vagyok, de muszáj elmennem megnézni a Big Bent, a Tower Bridge-et és a London Eye-t. Majd jöttek az USA járatok. Miért ennyire kimerítőek? Hogy lehet, hogy egy 15 órás Los Angeles járaton tulajdonkeppen non-stop szervice van, megállás nélkül robotolunk és mégis kevesebb, mint 3 órás pihenőt kapunk? Landolás után azt mondom magamnak, hogy ma repültem utoljára, soha többé. Aztán két napot eltöltök Los Angelesben. Elmegyek Disney Land-be, pihenek a Santa Monica tengerparton és mire vissza kell repülni Dubajba, megfeledkezem az odaútról és arról a korábban tett meggondolatlan kijelentésemről mely szerint soha többet nem akarok repülni. Vagyis csak próbálok megfeledkezni róla, de aztán az a fránya jetleg emlékeztet. Hiába próbálom kialudni magam éjszaka, a jetleg nem engedi. Így iszonyatos fáradt vagyok már a járat kezdetén. Emlékszem a pénteki brunchokra, ahol az összes barátom jelen volt, ám én nem tudtam elmenni, mert képtelenség volt elcserélni egy éjszakai Bombay oda-vissza utat.

Azonban mégsem panaszkodom. Mert voltak dubaji szülinapi bulik, amiken sikerült részt vennem és azok fergetegesek voltak. Emlékszem az 5 csillagos hotelekre is (na meg a 3 csillagos reptéri hotelekre is sajnos), ahol a layovereken megszálltunk és a csodás kedvezményes büfé reggelikre, amiket sosem hagytam ki. Imádtam barátokkal repülni, ami bár szökőévben egyszer ha előfordult, azok mindig mulatságos utak voltak. A mai napig hiányzik az a csodás Facecard, aminek a segítségével ingyen bejutottam menő konditermekbe, beach clubokba, kedvezményesen ehettem, ihattam éttermekben és bárokban (olykor akár 50%-os kedvezménnyel). Hiányzik Dubai maga. Az időjárás, a strand, az éttermek, a bárok. Hiányzik meginni egy koktélt az Atmosphere bárban a Burj Khalifa tetején. Emlékszem az úgynevezett galley pletykákra, azokra a csendes éjszakai járatokra, amikor csak ültünk a konténerek tetején a repülőgépkonyhában - a galleyben - és hallgattuk a legfrissebb pletykákat. Valakinek mindig akadt párkapcsolati problémája, ez kedvelt témája volt ezeknek az emlékezetes traccspartiknak. Emlékszem azokra a vicces kollegákra, akik tényleg felejthetetlenné és élvezetessé tudták tenni még a legszörnyűbb járatokat is. Emlékszem, ahogy szuggeráltuk az interphonet (vagyis a repülőgép kommunikációs rendszerének alapját képző eszközt), várva a mágikus hívásra: '20 to top'. Vagyis lassan megkezdjük a süllyedését, kezdhetünk készülődni a leszálláshoz. Micsoda megkönnyebbülés, már mindjárt vége.

Szereztem barátokat szerte a világban, különböző nemzetiségekből, rasszokból, lerombolva ezáltal a pusztító sztereotípiákat. Megértettem és megismertem  eltérő kultúrákat és szokásokat. Toleránsabb és elfogadóbb lettem mások iránt. Meglátogattattam barátokat szerte a világban. Én voltam az egyetlen, akinek sikerült eljutnia Amerikába a barátnőm esküvőjére a szülein kívül és támogathattam a stresszes esküvő előtti napokban. Megtapasztaltam a standby hátrányait, maradtam ott párszor bizonyos helyeken, mert a járatom éppen tele volt. Megkóstoltam különböző ételeket, thai főzőleckét vettem Bankokban, kipróbáltam a chicken satayt Indonéziában, a chili crabet Szingapúrban, a hot potot Kínában, ráment és szusit ettem Japánban, pho levest Vietnámban, koreai BBQ-t Szöulban, paellát Madridban, kagylót Belgiumban, steaket Dél-Afrikában, hamburgert az USA-ban, csigát Franciaországban, kacsát Csehországban és még sorolhatnám.

Azonban a legjobban az utazás hiányzik. Bejelenthetem, körbeutaztam a világot. Ettem croissont az Eiffel Tower lábánál, rágcsáltam minden ízű drazsét az orlandói Harry Potter Parkban, tapasoztam a Sagrada Familia mellett, csónakáztam a bangkoki Floating Marketen, rengetegszer láttam a Sakurát Japánban, együtt rohangáltam a tömeggel a Times Squaren, vesztem el Shanghajban, a legeslegjobb tésztákat ettem a Colosseum tőszomszédságában, partiztam a Lan Kwai Fongon Hongkongban, megcsodáltam a Buchingham Palotat, fotózkodtam Mini Mouse-szal a californiai Disney Landban, sétáltam a Kinai Nagy Falon, megmásztam a Tábla Hegyet Fokvárosban, megnéztem az Aladdint a Broadwayen, fagyiztam a Sydney Operaház előtt, ledöbbentem a kínai cseréphadsereg nagysága előtt, visszamentem a történelemben a moszkvai Vörös Téren, meghajoltam a Megváltó Krisztus szobra fenségessége előtt Rioban, élveztem az argentin steaket Buenos Airesben, megáztam a Niagara Vízesésnél, elámultam az angkori romok között Kambodzsában, letettem tiszteletem a történelem előtt az athéni Akropolisznál, lógattam a lábamat Phuketen és Balin. És még sorolhatnám mennyi helyen jártam és mennyi mindent láttam. 

Nem az a lány vagyok, aki már kislány korában arról álmodozott, hogy ő majd legutaskísérő lesz. Nem ez volt a gyerekkori álmom. Mégis megtörtént, mégis élveztem majdnem minden pillanatát (pár mazochistán kívül senki sem élvezett egy Isztanbul turnaroundot), imádtam az életstílust. Imádtam beach clubbokba járni, imádtam hetente többször menő éttermekbe és bárokba járni, imádtam a legjobb termekben edzeni, imádtam, hogy kipróbálhattam a világ majdnem minden konyháját. A legfontosabb, hogy iszonyat hálás vagyok, hogy ennyi fantasztikus és csodálatos emberrel találkoztam a munkám során.

#magyar blog #flight attendant #magyar #airline stewardess #saját történet #aviation #repülés

[haruko-89]

2 days and again together❤️

#repülés #london #szeretlek #veled egyeletenat