#régi emlékek

[csakcsiga]

Tegnap elém dobta(mit dobta szinte bele hányta a fülembe)ezt a számot a spoti.

Egyből eszembe jutott az emlék mikor 19-20 évesen lementem Pécsre a gyermekkori barátaimhoz akik ott tanultak (bölcsészkar, zenekar, egyetemi élet... csak a szokásos). Előtte mondtam meg (rengeteg pöcsölès után)egy lánynak akit kerülgettem már egy jó ideje, hogy mi a helyzet és a vége az lett, hogy csúnyán lepattantított.

Ha jól emlékszem a Szenesbe(ebbe nem vagyok biztos mert rohadtul sok ilyen alter hely volt Pécsett)léptek fel a srácok a 30y előtt. Ott forgolódtam meg segítettem pakolni a srácoknak és a Papa megkérdezte miért van ilyen búval baszott fejem, Ati barátom egyből rávágta hogy csaj probléma csak még fiatal vagyok. Erre hátulról megszólalt a Zoli, hogy ááá az ilyen öregen se lesz jobb, csak tanulj meg magadon röhögni.

Szóval kint álltam a színpad mellet hallgattam ezt a számot és csak az járt a fejembe, hogy nekem milyen szar engem senki se szeret. És üres vagyok ...stb

Most meg már fogom a fejem, hogy ott voltam alig 20 évesen se, saját önálló kis életem kezdetén (én meló mellet csináltam az egyetemet) bejárással egy akkor már menőnek számító zenekar backstage-èbe és mi a faszèrt nem szórakoztam!

Ugyan a gátlásaimat azóta se tudtam teljesen levetkőzni, de sokkal többet mulatok magamon.

#élet #régi emlékek #30Y #azóta már nem járkálok zenekarokkal

[marregelmult]

A tudat, hogy mindenki elfejtette egymást, és azt a nyarat, én meg azóta is visszasírom… Itt maradtak az emlékek, de akikkel átéltem sajnos nem. Nemrég még kint ültünk együtt, mára már semmit nem tudok rólatok…

#2021 #idézetekmindennapra #szomorú idézetek #magyar idézetek #saját idézet #nyár #emlékezés #emlékek #hiányérzet #hiányzik #elmúlt #múlt #régi #gyere vissza

[algebraicvarietyshow]

this is a photograph, a window to the past

most, hogy hivatalosan is lezárult 2023, kijelenthetem, hogy a január eleji (már-épp-kilábaltam-covidból) mayberian és a december végi népi papa (ki-foglalkozik-már-a-coviddal) között több koncerten és több jó koncerten voltam, mint 2017 óta bármikor, ami ebben a mindenféle módon elszarodó világban egy pozitív fejlemény volt, legalább ennyiben visszatért valamiféle normalitás. és ha egy jó koncert hatása még mondjuk 2 napig intenzíven érződik az emberben (márpedig a tapasztalataim ezek, sőt), akkor mondhatom, hogy ~50 koncertnappal volt ~150 jó napom az évben csak emiatt, ami meg hát már majdnem az év fele, ki kívánhat ennél többet. (leszámlálási feladatokon edződött követőim bizonyára észreveszik a kisebb csalást itt, hiszen a 150 napban lehettek átfedések, hiszen, például fesztiválok idején, egyáltalán nem volt elképzelhetetlen mondjuk több egymást követő koncertnap.) ugyanakkor most ennek a listának az összeállításánál tűnt az fel, hogy miközben semmi nehézséget nem okozott 20-25 olyan koncert összeszedése, amiről kimondottan jó emlékeim vannak (a kérdés igazából az volt, hogy mit hagyjak ki), a sorrendiség már keményebb dió: az előző évekkel ellentétben, amikor volt egy fontaines dc, egy deerhunter, egy national vagy egy courtney barnett, amit egyrészt előtte kifejezetten vártam, és amiről már év közben egyértelművé vált, hogy _a_ (vagy _az egyik_) top élmény, most igazán kiemelkedő nem volt, vagy nem úgy, mint szokott. azaz a sorrendben van némi esetlegesség, de azért az első tízet megpróbáltam a fejemben lévő és a rendelkezésemre álló videós emlékek alapján mégis valahogy besorolni, egyébként meg végre ismét (közel) a pre-covid szinten vannak arányaiban a külföldi fellépők a listán, de persze voltak jó hazaiak, volt akvárium nagyhalltól és kisfesztivál nagykoncertjétől kezdve akvárium lokálig minden, fő a változatosság. így is volt persze, amit sajnáltam, hogy kimaradt, pl. iggy pop, bár legalább nála az vígasztalt, hogy pár éve láttam.

jöjjön tehát 20 jó koncert(nap) 2023-ból. a szabályok hasonlóak, mint eddig, egy projekt egy koncerttel (a szubjektív szempontjaim szerinti legjobbal) szerepel, és hát ezt viszonylag tágan értelmezem, szóval nálam a kispál és a borz például ugyanaz, mint a kispál és a lovasi, így a májusi esőben aranyat azért nem érő parkos buli pl. nincs itt a listán (amivel kapcsolatban amúgyis viszonylag kritikus voltam).

11-20) the rural alberta advantage @ bowery ballroom (nyc) (márc.) 11-20) cappuccino projekt lemezbemutató @ magyar zene háza (márc.) 11-20) platon karataev @ fishing on orfű (jún.) 11-20) still corners @ a38 (aug.) 11-20) esti kornél @ minifishing (aug.) 11-20) cpg @ dürer kert (szept.) - inkább a történelmi jelentősége miatt 11-20) swans @ akvárium (nov.) 11-20) shame @ dürer kert / reflektor feszt (nov.) 11-20) mayberian sanskülotts @ magyar zene háza (nov.) 11-20) strompopper + captain average @ auróra (nov.) - itt most a kettő együtt

10) raveonettes @ a38 (máj.) - visszatérő fellépő a hajón és ezen a listán is, mondhatni talán azt is, hogy semmi váratlant nem hozott, de nem is baj ez.

9) kispál és a lovasi @ fishing on orfű (jún.) - nem hatott olyan erővel, mint 2022-ben a direkt kispálos nosztalgiának szánt minifishingen, de még mindig ezt éreztem a relevánsabb és erősebb produkciónak, mint a "fő" koncertet a parkban. az év egyik tanulsága, hogy lehet el kell engedni lovasi andrás mostani produkcióit, az mvm dome-os jövő évi koncerten is erősen gondolkodom. de azért a dalok, és főleg az ebben a programban szereplő "eggyel kevésbé slágeres" dalok megmaradnak.

8) pál utcai fiúk 40. születésnap @ budapest park (jún.) - láttam a parkban nyár elején a régi nagy öregeket (kispál-puf-és már a hiperkarma is ide tartozik azért) egy hónapon belül, ebből szerintem egyértelműen és talán meglepő módon a puf öregedett jobban. érdekes volt a prigozsin-puccs napján végighallgatni a részben a katonaság élményei által ihletett korai számokat. (itt írtam még a 40 éves puf-ról.)

7) felső tízezer - majd lesz valahogy újrajátszás @ dürer kert (szept.) - a méltatlanul elfeledett lemez?? nem tudom, de nagyon jó hangulatú buli volt, még ha a kisteremben ezen a gyakorlatilag még nyári jellegű szeptemberi estén a hőség tényleg embert próbáló is volt.

6) holy wave @ akvárium lokál (nov.) - ez a koncert azt hiszem nem volt túlságosan reklámozva, mert én is kb 2 nappal előtte vettem észre, pedig azért minden szempontból célcsoportnak számíthatok. szóval inkább családias hangulatú lett, de azért becsületükre válljon, hogy egy teljesen kihalt novemberi szerda esti akváriumban (csak a kinti részen volt egyáltalán működő pult!) is odatették magukat.

5) king krule @ akvárium nagyhall (okt.) - ide én különösebb elvárások nélkül érkeztem, de megvett a koncert. az előző teljes ellentéte sok szempontból, slágerek, közönség, talán ez volt a leginkább "igazi" nagyszínpados koncert, amit láttam 2023-ban.

4) galaxisok lemezbemutató @ gólya (ápr.) - ha a felső tízezernél szóba került a hőség és a levegőtlenség, akkor itt hatványozottabban igaz, hogy meg kell említeni, hogy moccanni sem lehetett, annyira tele volt a gólya. de közben meg értem, hogy miért ettől a helyszíntől lett hiteles az új lemez bemutatása, és összességében azért egy nagyon jó élmény volt hallani ezeket a számokat.

3) eels @ akvárium nagyhall (ápr.) - ez már halasztódott egy ideje, de végre láttam az eelst (és végre ők is látták budapestet vagy a magyar közönséget, ahogy ez a koncerten szóba is került). valódi monstre-koncert (27 számmal a setlist.fm szerint), klasszikus coverekkel és jó dalokkal, nyilván jól begyakorolt, de mégis hiteles gag-elemekkel, elejétől végéig lehetett élvezni.

2) panda bear & sonic boom @ magyar zene háza (márc.) - ha valami 2023-ban igazán aktuális dolgot kéne említeni erről a listáról, akkor ez lenne az. és talán ide a magyar zene háza (könnyűzenei) koncertnézői szempontból egyébként feltűnő kisebb furcsaságai sem voltak zavaróak, külön-külön és együtt is kiemelkedő fellépők, jó dallamok, érdekes vetítések, jó este volt.

1) kevin morby @ akvárium kishall (jún.) - még pár napja is gondolkoztam azon, hogy mi lesz nálam a lista elején, és be kell azt is vallanom, hogy én ide azért nem úgy érkeztem, hogy elszánt kevin morby-rajongóként bizonyos számokat akarok konkrétan hallani. inkább a kíváncsiság vezérelt az eelshez hasonlóan ezzel a többször halasztott magyarországi fellépéssel kapcsolatban, de aztán annyira elégedetten távoztam az akváriumból, hogy még zenekaros pólót is vettem, és utólag visszagondolva, valóban ez volt az a koncert, ami még jónéhány napig jó érzést okozott, szóval azt hiszem ezen a listán teljesen jó helyre kerül.

még lehetett volna biztos megemlíteni dolgokat, volt például a middlemest red kettős búcsúja (orfűn és a dürerben láttam) vagy a bánkitóról is bekerülhetett volna valami (kolibri például nekem egy előtte kevésbé ismert, de meggyőző felfedezés volt), és hát a carson coma is helyet kaphatna egy 2023-as listán, de most nálam ez a top20. idén remélhetőleg legalább ennyi jó koncerttel jön a folytatás.

[több mint tíz év legjobb koncertjei: 2022, 2021, 2019, 2018, 2017, 2016, 2015, 2014, 2013, 2012, 2011]

[nyolcvan kihagyhatatlan előadó a 2010-es évekből]

#2023 #koncertek #top20@23

[nitta86]

Most decemberben a karácsony is egész jó volt. Alapvetően ez nekem kicsit gyászidőszak, mivel nem beszélek a szüleimmel meg a rokonságom nagy részével és ilyenkor elég sok emlék feljön, szépek is, de csomó olyasmi is, amikor együtt volt a nagycsalád és mindenki baszogatott mindenkit, de főleg minket gyerekeket. Szóval örülök, hogy nem velük kell karácsonyozni, de közben hiányoznak a régi szokások és illúziók és nem könnyű. Az előző években sokszor csak nyűglődtünk karácsonykor, azért is, mert én a közepén tartottam épp a traumáim feldolgozásának, a férjem viszont akkor még el se kezdte, és neki nagyon sok traumája pont az ünnepekkel kapcsolatos. De 2023-ban elkezdett pszichológushoz járni, így most karácsonykor már tudtunk ezekről beszélni.

Azt találtam ki még december elején , hogy tartsunk téli napforduló ünneplést 21-én , mert ott könnyebb saját szokásokat kialakítani kevésbé határozzák meg az emlékek, meg ez pogány, itt nem zavarnak be az egyházzal kapcsolatos traumái. Ez kiválóan bevált. :) Tök jó volt a napfordulós ünneplés, meg az is hogy előtte, utána mennyit találkoztunk barátokkal meg sétáltunk a hóesésben. Szóval 24-ig minden szuper volt, ez a nap viszont nekem nehezebb volt az emlékek miatt, de a férjem jó élménynek élte meg azt, hogy nem kellett menni sehova. 25-ét az újból megtalált régi barátnőmmel Katával töltöttük, jó volt. Ezután mentünk anyósékhoz, ez előtt mindketten szorongtunk, mert mostanában nagyon nem volt igazi a viszony, de néhány apró szurkálódástól eltekintve most meglepően okén viselkedtek és az ajándékoknál is meglepő volt hogy igyekeztek eltalálni az ízlésünket. (Ez korábban nem igazán volt jellemző.)

Ezután húgommal következett egy stresszmentes karácsony a két ünnep között. Meg persze volt szerepjátékos karácsonyunk még december közepén és az is tökjó volt. Szerintem ez volt életemben a legnyugisabb karácsonyom.

#szövegesposzt

[starmythelonesurvivor]

Reggel van, hazajöttem a nénémhez, bámulom a még sötét falakat a festményekkel. Most még a szatmár-beregi végeken vagyok, délutánra már Dél-Baranyában leszek. Hurrá. Hiányzik a nevetés. Kissé groteszk, de a barátnőm nagyanyjának a temetése után egy délután alatt együtt többet nevettünk, mint én hónapok óta bármikor. Kevés barátom van, mindenki elkopott, vagy csak elővesz, ha éppen párkapcsolati krízise van, mondjam meg mit tegyen. Én, a tökéletes kapcsolatommal! Ha lenne családom, vagy nem lennék ennyire gyáva, már rég léptem volna, de most már belefásultam, megpróbáltam, maradtam. Minek nekem a nagy szerelem. Gimiben háromszor nagyon akartam szeretni, olyan filmesen, meg aztán egyszer a covid alatt, egyik sem jutott sehova. Ma délelőtt, ha minden igaz látom majd pár percre az anyámat is, előre rettegek, félek tőle, egy pillanat alatt tudja teljesen elvenni az önbecsülésem, ami mostanában amúgy is csak távoli ismerős. Szilveszter óta nem sok maradt az újra felépített, “erősebb” önmagamból. Az elmúlt héten szinte nem csináltam semmit, elegem van abból, hogy egyfolytában elvárom magamtól, hogy teljesítsek, meg csináljak valamit, hiábavalónak érzem. Egy év után újra lolozok, kikapcsol. Azért hagytam abba, hogy a diplomámra, a felvételire koncentráljak, de mit értem vele? Az egyetemre 3 hetente kell felmenni, közösség nincs, az órák hidegen hagynak, eddig a teljesítményem nulla rá. Ott akarom hagyni. Ha lett volna merszem, kihagyok egy évet a bukott felvételim után, ezen a vackon lébecolni tök felesleges. Az okj-n többet tanulok hétközben. Szégyenből, meg kivagyiságból mentem el rá, nem viseltem volna el, hogy mindekit felvettek, meg a kérdéseket, na és mit csinálsz? Megállítanak a régi ismerőseim a főutcán, és mesélnek. Én is előadom a boldog, sikeres egyetemistát, ámulnak még a szak nevétől is, tudták hogy én ilyen különleges művész lélek vagyok, és hogy ilyen érdekes leszek. Ilyenkor legszívesebben elsírnám magam, de Szilveszter óta egy könnycseppel nem találkoztam, úgy zokognék. Azon is gondolkozok, hogy életművész leszek, és kimegyek a 2 évből 1-re erasmussal, dehát az ország nyelve nélkül az se a tanulásról szól, Romániába nem szeretnék menni, Németország túl messze van, a szlovák nyelvet meg nem igen bírom sajnos. Gyakran ingázik a hangulatom, és sokat járok a múltban. Visszajönnek olyan emlékek, amik a gimi végén, illetve utánna történtek. Nem ismernék magamra, vagy talán mégis, az bánt ennyire, hogy egyszerre megint nem tudom hogyan tovább, annyira tanácstalan vagyok. Annyira hülye picsa vagyok, élet-közepi válságom van 23 évesen.

[konyvekkozt]

nem emlékszem, ettem-e valaha zokogva chipset. sajtos a chips. az egyik egy saját márkás, a másik olyan, amit hengerben árulnak. mindkettőt kaptam. az anyámtól kaptam. egy fél zacskó chips és egy fél henger chips. megvette, megfelezte, az egyik részt elhozta nekem

azért zokogok, mert rossz érzés. mert nem gondolom, hogy az anyám megengedheti ezt magának. és nem akarom, hogy pazarolja a pénzét. nem tudom elhinni, hogy vágyott erre, hogy sokáig gondolkodott rajta. azt tudom elképzelni, hogy egy rá jellemző impulzusvásárlás során jutott hozzá. közben meg megfelezte és elhozta

gyerekkoromban kollégista voltam. néha jött az anyám látogatásra és hozott dolgokat, amikről tudtam, hogy drágák. utáltam, mikor drága dolgokat kellett ennem. vagy csak azt utáltam, hogy nem szeretetet kaptam

nem finom a chips. nem sajt íze van. régi emlékek fájnak. és csak meg akarom enni, nem akarom látni. de meg kell enni, nem lehet kidobni, ahogy az életet is meg kell enni valahogy

félek, hogy az anyám megint nincs jól. talán félek attól a szeretetfélétől is, ami megfelezte a chipseket

nem akarok chipset enni! nem akarok szomorú lenni! nem tudom jól megfogalmazni

[zoeeozzoeeoz]

Nem tudom mi van velem, de lehet, hogy ez az elengedés egyik lépcsőfoka? Nem tudom, de az utóbbi időben, elég sok régi, és gyerekkori és fiatal felnőttkori emlékek, élmények kerülnek ismét felszínre az agyamban. Pár dologra, most döbbenek rá, hogy az akkor miért és miért úgy, és mennyire naív, mennyire vak voltam. Ide,a tumblira is kerül belőle, mert kiírom magamból időnként. Legalább, nem csak a munkámról írok örökké :S

Szóval, most az a legújabb, hogy álmomban, de van hogy éber gondolataimban is, jönnek a gyerekkori nyaraim, hétvégi ebédek, szülinapok,stb.. a nagyszüleimnél. Most megmenekültök ezektől, mert még nem tudom írásba önteni, még kuszák. Majd idővel. Mind a két helyszín, mind a két nagyszülő, teljes részletességgel minden történés. Gondolom, hogy honnan, és miért jönnek most ezek elő, miért "zaklat" ezekkel az agyam, csak fura. Gyerekkoromban/fiatal felnőtt koromban adta el a család apai nagyszüleim házát, mikor a nagyim a keresztanyámhoz költözött. Akkor nem érintett meg annyira, mert azt fogtam csak fel, hogy a nagyi már nem bírja egyedül, és tenni kellett valamit. Aztán az anyai nagyim házát adták el a szüleim, mert nagyi alzheimeres beteg lett, és előszőr közelebb költöztették, majd sajnos otthonba került az állapota miatt. És most, hogy már nem élnek a szüleim, és hogy Én is eladtam a szüleim lakását, valahogy nem tudok ennek örülni. Jönnek, tódúlnak az emlékek. Fél életemet ott éltem, ott nőttem fel, ezernyi emlék. Ahogy közeledik az átadás napja, úgy jönnek egyre sűrűbben, és néha már úgy fojtom vissza a könnyeimet. Hogy ezt most nekem itt kell hagyni. Nem jöhetek többet haza...... Más, idegen fog aludni az én egykori szobámban. Más fog az erkélyen állva gyönyörködni a közeli zöld erdőben, más fog sétálni benne le egészen a Duna partig, más fog beszélgetni a szomszéd nénivel, és a pár éve oda költözött. piszkosul jól kinéző szembe szomszéd sráccal, és egy csomó élmény, történés, ami emlékké szelidűl(t) .

Szüleim, közel 50 évig éltek itt, én csak 23 évig. Ezernyinél is több emlék. Nehéz elengedni, és nehéz lesz nem haza jönni. Mint ahogy nehéz most felfogni azt is, hogy a nagyszüleim házát is csak kivűlről tudom megnézni. Be már nem mehetek, mert már más lakja. Mint ahogy a szüleim lakását is.

Kicsit ez olyan, mintha egy fának elvágnák a gyökereit. Aztán idővel, a fa is.......

#napi felesleges off. #napi én off

[thismadeitshit]

Hiányoznak a régi emlékek jelenléte. Hiányzik a melegség a nevetésből. Annyira hiányzik valami az életemből. De nem tudok rájönni. Nincs senkim aki utat mutathatna.

#magyar #artists on tumblr #hungary #black stories #tumblr #magyar tumblisok #magyar tumblr #saját #egyedül #fájdalom

[lelkigyakorlatok]

Ewa Lipska: Emberek, kezdőknek

Emberek, kezdőknek. Íme, itt vannak. A régi idők sürgönyeiből. Zsákmányok az emlékek erdejéből. Posztumusz.

Íme, itt vannak. Kezükben ficánkoló evezővel. Még meleg a nyomuk a sziklás ösvényeken. Hangjukból holtsápadt kövek potyognak. El sem hangzott mondatok foszlányai. Vulkanikus levéltöredékek.

Íme, itt vannak. Önzetlenül klasszikusok. Csöndes összhangban a reggelizőasztalnál, mikor vajat kenünk a kenyérre, s az abroszra kétségbeesés szóródik.

Zsille Gábor fordítása

#ewa lipska #zsille gábor

[angelofghetto]

Adaline varázslatos élete

Egyfajta női Benjamin Button film. Blake Livelyt imádom, és Michiel Huismant is. Remek párost alakítanak a filmben. Talán nem is a történet a lényeges, hanem a gondolatok, amelyeket kavarnak bennünk, ha osztatlan figyelemmel nézzük. Furcsa dolog az életkor. Az aboriginal ausztrálok nem is ünneplik, mert szerintük semmi ünneplésre méltó nincs az öregedésben, azért nem kell tenni semmit, az történik velünk magától. Ők a változást ünneplik, mikor valaki szintet lép valamiben, fejlődik, megküzd valamivel. Mi sem az öregedést ünnepeljük a születésnapokkal, sokkal inkább az életet, hogy egy újabb fordulatot tettünk a szülőbolygónkkal a napunk körül, és még mindig itt vagyunk.

Ahogy a főszereplő nő együtt él a múltjával, ahogy a jelen rezdülései felkavarják benne az időt, ahogyan a tóba dobott kavics kelt koncentrikus hullámokat, úgy gondolok én is egyre többet az élem elmúlt eseményeire. Mintha az idő nem egyenes, hanem spirál lenne, vannak ismétlődések, csak kicsit mindig másképpen.

Ahogy az ember idősödik, úgy telik meg a környezete valaha volt randihelyekkel, ahol egyszer már sétált, nevetgélt, csókolózott az aktuális Ő-vel, egyre több utcarészlethez, kapualjhoz, padhoz fűzik emlékek. Hogyan is sétálhatna, kávézgathatna olyan helyen, ahol egyszer már meghatározó (jó vagy rossz) élmények érték? Lassan minden kis kocka betelik, mint a keresztrejtvényben.

Ahogy egyszer már leírtam, fura, hogy úgy 200 évet átlátok. Nálunk mindenki későn szült, és pl. nagyanyám élete még az 1800-as évek legvégén kezdődött. Sokat mesélt a gyerekkoráról, nagyfater az udvarlási szokásokról. A szüleim gyerekkora a második nagy háborúhoz kötődött, aztán jött a romeltakarítás, a sztahanovista hurrá-optimizmus, a Rákosi éra, majd '56, mikor fiatalok voltak. Valamennyire a jövőbe is látok, mint mi mindannyian. A különbség, hogy számomra egyre idegenebb a közeg, egyre kevésbé emberléptékű. Túl gépies, túl rideg, túl gyors, túl anyagias. Nem akarok beleesni a régenminden sztereotípiába, mert nem minden volt régen jobb, de vannak régi értékek, amiket megpróbál kicsavarni a kezünkből az idő, de jó lenne átmenteni valahogyan. Valami a szemem láttára tűnik el, és nem tudom visszatartani, mint ahogy a vizet sem tudjuk megmarkolni a tenyerünkben, akármennyire szorítjuk.

Talán másnak mást jelent ez a film. Talán csak egy buta kis valószerűtlen ötlet, ami köré forgatókönyvet gyártottak. Talán a látszatról, a külsőségekről szól, talán az álarcainkról, amelyeket időről időre váltogatunk, talán az elköteleződéstől való félelemről. Talán arról, hogy ebben a folyton változó, alakuló, rohanó világban jó volna egy kicsit megállni, hogy szusszanjunk, hogy eldönthessük, kik vagyunk, és mit akarunk valójában, a társadalmi nyomásból és az idő szorításából egy pillanatra kiszállva.

#Youtube

[csacskamacskamocska]

Két dolog foglalkoztat

a gyomrom is fáj tőle. Komolyan. Az egyik a PDA* és a szerepek, szerepek PDA nélkül. Szerepek amiket kicsiszolunk. A másik talán kapcsolódik is kicsit. Valójában mibe vagy szerelmes? – kérdése Z-nek. És felsorolt dolgokat, elmondta, hogy ezt ő is végigrágta, talán abba az álomba, aki lehettél volna, akivé változtál volna mellette? Ez egy új gondolat volt.

A PDA-t nem tudtam valóban körbejárni mert hatalmas falat és mert mivel elég új kutatási terület, a felnőttekkel kapcsolatban nem nagyon vannak anyagok. Akit nem diagnosztizálnak gyerekkorában, az valószínűleg már annyiféle szerepet és viselkedési formát megtanult, hogy a furcsaságait csupán különcségnek érzékel a környezet. Nem biztos, hogy közel kerültem valami különleges világhoz, de olyan érzésem van. Mintha egyszercsak értenéd az állatok beszédét. Nem a szerepjátszás a leglényegesebb eleme a PDA-nak de én azon keresztül láttam bele. Lent van egy link amit hozzáértő írt. Az ami engem foglalkoztat: mindannyian szerepeken keresztül tanuljuk az életet. Ezt sokszor elmondják a gyerekek fejlődése során, utánoz, kavargatja a semmit a babakonyhában, úgy beszél, mint az apja, a nagyobb testvére, úgy öltözködik, mint valaki, aki imponál neki, azt olvas amit az egyetemi oktatója, stb. A külső dolgok hatnak ránk, és a jobb élet reményének kódja szerint alakulunk bele a szerepbe. ÉS AZONOSULUNK VELE. Azonosulunk a szerepeinkkel amik igazodnak a fejünkben levő jobb élet kódhoz. A normális ember nem tud egy felvett szerepben maradni, ezt már régen tanították nekem. Felveszel egy alteregót, és egy idő után látod, hogy csúszol bele vele a valós énedbe, a normális psziché nem bírja hosszú ideig egy idegen szerepben, akkor sem, ha az alkalmilag jó ötletnek tűnt. Ezért is fárasztó hosszan csinálni bármit amiben fegyelmezni kell magunkat. Akár csak vendéget fogadni. Ezért válik különleges értékké, ha vannak olyan barátaink, akikkel fesztelenül viselkedhetünk. Ám, ahogy éljük az életünket, ha változik a jobb élet kód, elkezdjük magunkat kényelmetlenül érezni a régi szerepünkben. És változunk, új szerepekbe tanulunk bele és azonosulunk. Valami belső motor hajtja a változást, de többnyire azonosnak érezzük magunkat azzal amit teszünk, ahogy reagálunk, amit érzünk. De úgy tűnik, hogy vannak emberek, akik megrekednek valahol és a szerepjátszás úgy válik az életükké, hogy mindig pontosan tudják, hogy ők nem azonosak a szerepükkel. A problémákkal való megküzdés helyett a szerepeikhez ragaszkodnak. A személyiségük darabkái különböző szerepeket visznek. Mi az értelme az egésznek? A szorongás minimalizálása, az élet és az események uralása által. Mivel nagy az átfedés a "normális" és a "nem normális" között, így kívülről nagyon nehéz felfedezni. Talán csak a mozaikosság miatt lehet érzékelni. És magát az embert nem feltétlenül zavarja a dolog, hiszen beleszokott és nem is ismer másfélét. De sokszor rosszul alkalmazza. Mintha egy rossz kártyát húzna elő. Mintha különböző színdarabok szövegkönyvei keverednének össze. Elsőre az elváráskerülés fogott meg, és az, hogy nem bírják a dicséretet, mert az feltételezi, hogy mindig így/jól kell teljesítenük majd. Az elváráskerülés, az érzés, hogy nem vagyok rá képes, hogy megtegyem azt a teljesen hétköznapi dolgot... ez nagyon ismerős volt. Van bennem is ebből. De ahogy olvastam a cikkeket, mintha búvárpalackkal merültem volna. Nem, ez nem én vagyok, de én ezt ismerem. A nagyon kreatív és sokszor kifejezetten szórakoztató elkerüléseket és a megmagyarázhatatlan kijelentéseket. Ezt nem tudom megcsinálni.

Nem vagyok szakember, szóval ez egy picit sem tudományos megközelítés, csak egy gondolatsor. Emlékek és tapasztalatok kavarognak bennem. Az izgalmas mégis leginkább az, hogy mennyi színt tartalmaz az emberek összessége. A diagnózis (nevezzünk egy merülést most annak) segít a megértésben, a félreértelmezések elkerülésében, a jobb kommunikációban. És ahogy mondtam is, a megismeréstől én gyarapszom, a megértéstől a kapcsolataim.

*Az autizmus spektrum zavaron belül egyre többször állapítanak meg egy különálló profilt, melynek röviden PDA a neve. A PDA-hoz jelenleg még nem tartozik külön BNO-kód, így ha a szakértői bizottság vizsgálata során fel is merül ez a diagnózis, nincs egzakt módon megjeleníthető formája. A túlságosan érzékeny idegi észlelés állhat a PDA középpontjában - Skatulya

#PDA #Autizmus spektrum zavar #10-27

[r3vx]

Olyan jó lesz látni, magam előtt a kép ahogy állok előtted, mosolyogva bár szomorúan, mégis rettentő boldogan (HISZ LÁTLAK OTT VAGY ELŐTTEM EL SE HISZEM) miközben átfutnak a fejembe a régi szép és… rossz emlékek, fura lesz utoljára felszállni arra a hévre, megtenni azt az utat oda-vissza nyugdíjas tempóban, mint régen egy átlagos napon munka után, munka előtt.

A fura nem jó szó, jó lesz mert láthatlak még egyszer utoljára nagyon jó lesz, de nagyon rossz is lesz mivel utoljára teszem meg azt az utat.

Nagyon nehéz lesz úgy elindulni haza, hátat fordítani neked, azzal a tudattal, hogy valószínűleg nem látlak többé. Az a mozzanat, hogy levegyem rólad a szemem és megforduljak lesz a legnehezebb és legfájdalmasabb.

Az utolsó szavak, az utolsó szia, ha csak belegondolok összeszorul a gyomrom

Nagyon szeretlek R, mindennél jobban, szörnyen hiányzol, fogsz hiányozni, hisz eddig tudtam, hogy még egyszer kell majd találkoznunk de ez után… ki tudja?

Remélem fogunk még találkozni, akár szánt szándékkal, akár véletlenül, remélem látlak még és láthatom a mosolyod, azt hogy végül boldog vagy.

Kérlek bocsásd meg nekem ha holnap sírnék

Nagyon szeretlek, holnap találkozunk!!

#depresszió #szeretlek #hianyzol #magány #szerelem #szakítás #véget ér #orokke szeretni foglak #nagyon szeretem #érzések

[azthittemtemasvagy]

Ó, azok a régi szép emlékek

Soha el nem feledlek

Visszagondolva ez szebb

Mint mikor real-time éltem meg

[count-me-in]

Egykori barátok

Egykori barátok, szépen sorjában eltűntek, 

Közös emlékek, mint köd a távolba szállnak. 

Szívfájdalom, ahogy az érzések hűlnek, 

Elidegenedünk, útjaink elválnak.

Kihűlt kapcsolat, régi fény már nem villan, 

Az élet sodra, mint folyó, tovább önt körökre. 

Egyedül maradok, szívből fakadó fájdalom nem illan, 

Barátságunk lassan csak emlék marad örökre.

[aranysziv]

pillanatok. emlékek. töredékek. véletlenszerűen jutnak eszembe, törnek rám, nincs velük mit tenni. mindig miattuk nehéz, ők gyötörnek, mert túl álmodozó vagyok, és mindent úgy megjegyzek, ahogy más senki. most éppen az jár a fejemben, mikor még az ismerkedésnél beültem mellé a kocsiba, behúztam magam után az ajtót, ő pedig nem indult el egyből, hanem azonnal rám nézett, vagyis inkább rám meredt, mintha szellemet látott volna. nem értettem, hogy miért, kérdeztem, hogy mi az, és ő csak annyit mondott: feleségül veszlek. abban a pillanatban elnevettem magam, mert minden válaszra számítottam, csupán erre nem. ledöbbenésemben azért még fel tudtam tenni azt a kérdést, hogy miért, ő meg azzal jött, hogy úgy tűnik, én vagyok az egyetlen ember, aki nem csapja be az ajtót. nevettem, de forgattam a szemem, hiszen az én részemről, ha őszinte akarok lenni, kiábrándító válasz volt ez, mivel mondhatta volna azt is akár, hogy milyen szép vagyok, vagy nem tudom, de valahogy így is jó volt ez a pillanat, csak másképp. azóta sokat mosolygok rajta, milyen egyszerű volt boldoggá tenni. hah, ezt épp ő mondta rólam. amúgy már csak a mondat benne rejlő megfogalmazódása miatt is szerettem, nemhogy a kimondásért. de az később volt, ehhez képest sokkal később. viszont most én is kimondom, még ha akkor nem is tettem, mert rá is igaz volt ez. az ismerkedés más hangulatú volt, más színű. de azt hiszem, hogy ez mindig így megy.

emlékszem arra is - ha már kocsi -, mikor a mozi előtt még elég sok időnk volt és csak sétáltunk, éppen nagyon magyaráztam neki valamit, ő meg egyszer csak félbeszakított és kérte, hogy tegyem el a parkolójegyet. kivettem a pénztárcámat a táskámból, és eltettem oda, ahova a papírpénzeket szoktam, és visszadobtam. ekkor szólalt meg, hogy amúgy adjam már oda - de csak ennyit. gondoltam szórakozik, és kérdeztem, hogy mármint a parkolójegyet kéri-e vissza, de rögtön mondta, hogy nem, a táskámat. először nem is értettem, és azt kérdeztem, hogy miért kell neki az én táskám? azt mondta, hogy viszi ő. őszintén, nem akartam hinni a füleimnek. nem voltam abban sem biztos, hogy ezt most komolyan mondja, vagy talán csak hallucinálok. szinte levette a vállamról, azt mondta, hogy ne cipekedjek, de én próbáltam meggyőzni, hogy csak kívülről nagy a táska, de alig van benne valami, és amúgy elbírom. közben már nála is volt, és ott voltam én, pucéran. legalábbis így éreztem magam. sétáltunk közben tovább a plázában, bár én lassabban lépkedtem, valahogy nehezebbnek éreztem magam táska nélkül és meztelenül, ő meg csak mondta, hogy folytassam. vissza is kérdeztem, mint egy holtkóros, hogy de mégis mit folytassak, és ő meg olyan könnyedén járva mondta, hogy hát, amit elkezdtem korábban. arra sem emlékeztem addigra, hogy én beszéltem azelőtt, nemhogy arra, hogy miről. soha senki nem vette még el a táskámat - csak ez járt az eszemben. nem tudtam eldönteni, hogy ez most jól esik vagy nem. egyébként azóta sem tudom. egy részről imponált a figyelmessége, másik részről meg idegesített, de nem tudnám megmondani, hogy miért. talán csak hogy ennyire törődő. mert ez az én reszortom, és velem nem így szoktak bánni. ezzel nagyon küzdöttem, főleg az elején. nem volt könnyű. de aztán szépen egymáshoz szoktunk, idővel. kialakult a rendszer. így is néha túl impulzív és intenzív voltam neki, láttam, amikor túlléptem a határain, de valahogy mindig nagyon türelmes volt velem. megmutatta, hogy ezt így is lehet. ezt mondjuk mindig sejtettem, sőt szerettem volna, de most általa megtapasztalhattam.

igazából nincs benne olyan, amit ne szeretnék. vannak hibái, hiányosságai, mint ahogy nekem is, de azokkal együtt is olyan értékes volt nekem. hiányzik. azóta egyszer írtam neki, ami aztán nem jellemző rám. de tanulván a régi dolgokból, már jól tudom azt, hogy nem jó hidakat égetni magunk mögött. bántott, hogy az utolsó beszélgetésünk olyan volt amilyen, tele indulatokkal, feszültséggel, a rossz fajtákkal, minden olyannal, ami egyáltalán, közel sem jellemezte a kapcsolatunkat. nem volt méltó sem hozzá, sem hozzám. úgyhogy mikor már elég idő telt el, és végiggondoltam mindent, írtam neki. azt hittem, hogy nem lesz könnyű, de az az igazság, hogy tulajdonképpen az első pár szó volt nehezebb, de utána a többi valahogy csak úgy jött, a szívem legmélyéről, és megkönnyebbültem. sokat segített az ő hozzáállása is. elmondtam neki, hogy mennyire sajnálom, ami történt. nem akartam játszmákat, nem volt semmilyen szándék az üzenetemben arra vonatkozóan, hogy bármit is kezdjünk elölről, inkább csak könnyíteni szerettem volna az ő lelkén legalább annyira, mint a sajátomon. bocsánatot kértem. elmondtam, hogy végiggondoltam, és sok mindenben igaza volt. azt mondta, hogy nekem is sok mindenben volt. és hogy nem haragszik.

leírtam, bepötyögtem a mobilomba, hogy hiányzol, éreztem, hogy ki akar törni belőlem, de néztem azt az egyetlen szót, a betűket, amiből áll, és valahogy nem tudtam a küldésre nyomni. mindig azt mondta, hogy amikor hiányzik nekem, akkor képes vagyok mindenen veszekedni vele, mindenből problémát csinálni egy pillanat alatt, hogy olyankor hisztis vagyok és makrancos, de soha nem mondanám ki neki ezt az egyetlen szót. hogy legalább kicsit segítsek neki, hogy valójában ez a baj, nem a többi. tényleg nem sűrűn mondtam neki, sőt. jobban belegondolva, mondtam vajon egyáltalán? alkalom az lehetett volna rá bőven, de valahogy nem ment. és most sem. lehet egykor bánni fogom, hogy nem tettem, de nem éreztem helyesnek. tényleg úgy éreztem, érzem most is, hogy hiányzik, nagyon, de nem akarok hiú reményeket kelteni benne. mert ez most nemcsak neki szólna. minden hiányzik és mindenki. még ha ezt nem is értik sokan. ennek én vetettem véget, és nem gondoltam meg magam, nem ez volt a cél egyáltalán. attól tartok, hogy nem úgy értené, ahogy én szeretném. pedig tényleg nagyon.

furcsa ez az érzés. elengeded őket. de aztán elengeded őket újra. és újra. és újra, és újra. elengeded, amikor újra elmész helyekre, ahol legutóbb még együtt voltatok, és ő jut eszedbe, de nem sírsz már emiatt. elengeded akkor, mikor a kedvenc reggelijét készíted el, de már nem neki, hanem magadnak. elengeded, amikor a dalt hallod, amiről mindig is ő jutott eszedbe, hozzá kötöd, de már újra tudsz rá táncolni. elengeded akkor, mikor pontosan tudod, hogy melyik nap beszéltetek utoljára egy éve, két éve, három éve azelőtt, és azt a napot a gyásznak szenteled. megszámlálhatatlanul sok ideje és módja lehet annak, hogy valakit elengedsz. nem mindig olyan könnyű meghozni a helyes döntést, és vissza sem pillantani soha. továbblépni egy kicsit ilyen lépek előre kettőt, meg aztán hátra is egyet néha dolog, legalábbis nekem. és nincs ezzel baj. otthagyni valami csodálatosat az sosem könnyű, hogy is lehetne az? régen többek között mérges voltam, mert nem bántak jól velem bizonyos emberek a múltban, de ma már hálás vagyok, mert az mind egy lecke volt, és sokat hozzátett a személyiségem fejlődéséhez. most szomorú vagyok, mert el kell engednem valakit, aki jó volt hozzám, és aki fontossá vált, ugyanakkor boldog vagyok, mert ezeket az emlékeket nem fogom elfelejteni. főleg azokat, amikről nem beszélek, amik igazán a miénk. és ez jó. vagyis azt hiszem, hogy jó. reméljük, hogy ezek majd nem örökké kísértenek, mert már nincs több hely bennem még egy lidércnek.

[neked-meg-uj]

Tegnap láttam egy fiút, aki rád hasonlított...

Feltörtek a régi emlékek, és csak arra tudtam gondolni:

Hihetetlen, hogy egyszer azt hittem, örökre ismerni fogjuk egymást...

Hol vagy most?

~Sári Csillag

#régen #régi szép idők #rég #most #hirtelen #hihetetlen #jelen #jelentés #hit #magyar #érzések #fájdalom #szomorú #szerelem #hiány #gondolat #miért #saját #múlt #múltjelenjövő #mikor #minden #hiányzol #hol voltál #hol #hol vagy #bárcsak itt lennél