#piszkosul jóképű

[amiket-nem-mondok-ki]

Egyszerűen nem bírok nem gondolni rád, ahogyan mosolyogtál rám, ahogyan rámkacsintottál, ahogyan szemeztünk mikor senki nem figyelt, ahogyan az ujjaink véletlenül összértek, ahogyan magadhoz szorítottál, ahogyan összértek az ajkaink, ahogyan a kezed végigsiklott a derekamon, ahogyan a füledbe súgtam, hogy nem szabadna, ahogyan elhúzódtál, ahogyan elengedtél, ahogyan nem tudtam miattad aludni, ahogyan másnap nem bírtam a szemedbe nézni, nehogy még jobban összekuszáljam a dolgokat, ahogyan mosolyogtál rám és figyeltél. engem a szemed sarkából, ahogyan keserű, fájdalmas mosollyal a szádon elköszöntél: Tschüss...

#magyar #gondolat #saját #szerelem #fájdalom #szomorú #csók #este #részegen #veled #te meg én #érintés #vágy #akarlak #vonzalom #mosoly #kacsintás #őrjítő #magabiztos #piszkosul jóképű #valami összeköt bennünket #a rossz emberbe szeretek bele #búcsú #esélytelen #nincs jövőnk #majd minden jobb lesz #összekuszálva #bonyolult #komplikált #barátnőd van

[nonquebecoisayul]

Nyelvében él a nemzet, de meddig?

Kint szakad az eső, ősz van a javából itthon is, otthon is. Szombat este a már csak félig vallási célokat szolgáló belvárosi Saint James United Churchben Music of Hungary címmel egész estés rendezvényen jártunk, amit az ottawai magyar nagykövetség főszponzorált. Ez volt az első ilyen volumenű rendezvény Montréalban az elmúlt 3 évünk alatt, legalábbis amiről tudtunk. Kodály, Liszt és Katona műveiből énekelt a már itt nevelkedett Sebastian Haboczki és a New York-ból meghívott Melissa McCann. Zongorán egy québécois kísért, hegedűn pedig az örökzöld Istvánunk, aki a magyar étteremben már annyiszor elvarázsolt játékával.

Most sem vol máshogy: a legnagyobb tapsok között volt a Hejre Kati Hubay Jenőtől, amit a zongorista Paul Digout Istvánnal közösen adott elő. Az A csitári hegyek alatt elérzékenyültem kicsit, de a végére tartogatott Bánk bán-betétek is meghatottak. A Hazám, hazám után Rafának el kellett magyaráznom, mi a különbség a házam és a hazám között. És megint csak rájöttem, milyen irtó nehéz és cizellált a mi édes anyanyelvünk: otthon, itthon, hazám, házam, és akkor hol van még a hon(vágy) stb.

Ez a hosszú bekezdés arra szolgált, hogy a mai topikomnak kellő hangsúlyt adjak. A múlt héten ugyanis szinte minden álló nap belebotlottam (újfent) a francia nyelv fennmaradásának ádáz, már-már kolonizációs szintű imperialista küzdelmébe. Kezdjük azzal, hogy a héten megvolt az első nagy élő televíziós vita a közelgő szövetségi választások előtt. Amíg otthon az önkormányzati kampány a pornó- és drogügyletek sötét bugyraiban sárdagaszt mindenféle értelmes, racionális párbeszédet nélkülözve, addig itt a négy legesélyesebbnek tartott párt vezetője franciául produkált több mint 2 órás vitát.

Bravó, ismét egy valódi demokráciában éreztem magam, ahol a pártvezetők tényleg arra törekednek, hogy észérvekkel hassanak rám. Persze itt is van minden: a jóképű miniszterelnök vitatható óriáscég-mentésén, privát hajókázásain és 20 évvel ezelőtti blackface-festési szokásain kívül a konzervatívok kék szemű, szőke jelöltjének amerikai-kanadai kettős állampolgárságán át a mindig turbánt viselő szikh származású induló létéig a csak a frankofónokat képviselő és az elmúlt négy évben egyetlen indítványt sem kezdeményező québeci pártig. De - és itt jön igazán a párhuzamos valóság! - errefelé van valódi, érdemi, okos vita. És tisztelet. Ez az oldala a demokráciának piszkosul fog hiányozni később.

Természetesen a négy vitapartnerből a helyi jelölt és a jóképű miniszterelnök, akit az apja frankofónként nevelt anno, igen jól bírtak a francia nyelvvel, míg a konzervatív és a turbános jelölt azért csak idegen nyelvként használták Molière idiómáját. Főleg utóbbi volt hátrányban; egyik ismerősünk azzal kedveskedett nekem, hogy még az én franciám is sokkal jobb, mint az övé. Szó mi szó, számtalan hibát (nyelvtanit, nyelvhelyességit vagy felesleges anglicizmust) tényleg észrevettem. Hiába na, a felső fok az felső fok:) Persze minden elismerésem, hogy egy ilyen élő adásban nemcsak ki kell fejezniük magukat, de támadni, védekezni, érvelni és meggyőzni is kell. Ilyenkor jön rá az ember, hogy a konyhanyelv ismerete távol van a profizmustól!

És akkor most jöjjön valami, ami ebben a blogban már sokadszor kerül terítékre. A nyelvi kérdés. Még mindig döbbenten hallok egy-egy (hivatalos) véleményt, megnyilatkozást arról, hogy hogyan kellene a francia nyelvet erőltetni a mindennapokban. A québeci nemzeti kormány illetékese ismét felvetette, hogy erővel kellene tiltani az üzletekben a “Bonjour/hi” köszönést. Elég komoly a dolog, mert egyesek azt is felvetették, hogy az Office québécois de la langue française egyfajta orwelli nyelvrendőrségként szúrópróbaszerűen ellenőrizze, hogy az üzletek alkalmazottai betartják-e a szabályt.

Persze ma a helyi miniszterelnök visszakozott, nem kívánják újranyitni a fejezetet, sőt (egyelőre) nem vezetik be, hogy az 50-nél kevesebb főt alkalmazó cégeknél is a francia legyen a hivatalos nyelv (most a 25 fő alattiaknál van ez előírva), de az a tény, hogy ezt a nyelvi lapot mindig elő lehet húzni, elszomorít. Az egyik véleményformáló találóan azt mondta, hogy elég baj az, ha a kocsmáros köszönésére bízzuk vagy abban látjuk a francia nyelv fennmaradásának zálogát... Másrészt pedig a montréali agglomeráció által létrehozott, nemzetközi gazdasági-kulturális stb. együttműködéseket felkutató és elősegítő vállalkozásösztönző szervezetnél dolgozó barátunk azt mondja, hogy pont a francia miatt riadnak el befektetők vagy máshonnan 1-2 évre idecsalogatható zsenik attól, hogy Kanada ezen részén működjenek.

Kelet-Kanada, azon belül is Québec nagyon jól hasít mostanában: baromi jó a gazdaság állapota, mindenhol növekedés van, a munkanélküliség is évtizedek óta nem látott mélységben. Szóval egyrészt nincs szükség, másrészt meg van tér ilyeneken problémázni. Persze valahol jogos az aggodalom: a nyelv elvesztével a kultúra is oda! Szintén a múlt héten publikálta legfrissebb, 2016-os adatait a kanadai KSH a témában. Ezek szerint az elvileg kétnyelvű Kanadában szinte kizárólag a frankofónokra igaz ez.

Québecen és Új-Brunswickon kívül alig 10% körül van a kétnyelvűek aránya (Brit-Kolumbiában és Albertában még a 7%-ot sem érik el). A Québecen kívül élő kanadai frankofónok 85%-a kétnyelvű, ami érthető, hiszen többségében anglofón provinciákban kell boldogulniuk. És pont emiatt a Québecben élő anglofónok kétharmada beszél franciául is. Hogy mennyire otthon érzik magukat és nem törődnek azzal, hogy az észak-amerikai kontinensen azért csak az angol az uralkodó nyelv (és vélhetően nem a francia, hanem a spanyol lesz a következő), a frankofón québécois-k csupán 40%-a kétnyelvű.

Értem én az aggodalmat, igen. Mint ahogyan a magyar nyelvvel is ki tudja, mi lesz pár száz év múlva. De nem véletlen, hogy nem a francia vagy a magyar lett világnyelv. Éppen a visszható igék a németnél vagy a portugálnál is jóval színesebb világával ismerkedem, ami felér egy nyelvtanpornóval. Angoltanár barátaim biztos nem hagyják szó nélkül, hiszen az angol is bonyolult nyelv. Viszont nem igazán találkoztam eddig olyan nyelvtani szabállyal benne, amit 10-ből 9 anyanyelvi beszélője naponta többször elront. Nos, most pont ilyenekkel ismerkedem franciául. Kérdés, észrevétel esetleg maradt még:)?

#kultúra #koncert #magyar nyelv #francia nyelv #Québécois #választás #közélet #nemzetközi