Tumgik
#nyári szünet
Text
Kristóf szendvicse
Egy szöszke kisfiú szalad be a tábor udvarára hajnali hat után pontosan öt perccel. Én még szinte fel se keltem, de ő ott volt egy héten keresztül minden reggel, energikusan és állandóan azt kérdezte, hogy mit segítsen. Ő volt Kristóf.
Pár éve, amikor egy olyan táborban segédkeztem, ahol többnyire nehézsorsú gyerekek voltak, nem gondoltam, hogy nehéz lesz őket elengednem, azonban sokuk a mai napig eszembe jut, köztük Kristóf is. Nagyon szép kék szemei voltak és hatalmas szempillái, azonban nem ezért volt különleges.
A lehető legnagyobb traumákat élte át, de mégis ő volt a legboldogabb a gyerekek közül. Az anyja rákos volt, az apja elhagyta őket, legtöbbször a szomszéd néni vigyázott rá.
Tehát minden reggel mosolyogva beszaladt az udvarba, én pedig még fáradtan, pizsomában mentem ki, hogy csináljak neki kakaót, vagy egy kis reggelit, de általában sosem kért, mivel az anyukája már adott neki otthon enni.
Amíg a többi gyerek oda nem ért segített megteríteni a reggelihez, miközben arról fecsegett, hogy ha nagy lesz orvos szeretne lenni, mivel akkor tudna segíteni az anyukájának. Először nem értettem, hogy miért, azonban az első nap végén megismertem Anitát is. Épp munkából ért oda, egy 12 órás műszak után. Borzasztóan kimerült volt már 5 óra után, és rögtön azzal kezdte, hogy mennyire sajnálja, hogy késett, nem engedték el a munkahelyéről. Borzasztóan sápadt és vékony volt, az arca pedig beesett. Szinte féltem, hogy ha jön egy nagyobb széllökés, akkor elviszi. Nagy nehezen rábeszéltem, hogy nem kell sietnie ide munkából, mert, bár a többi gyerek vagy a táborvezetők el is mennek onnan, én ott leszek és figyelek Kristófra, nem sok vizet zavar.
Nagyjából a harmadik nap magasságára sikerült meggyőznöm róla, hogy tényleg ne siessen, elleszünk. Mivel amíg vártunk Kristóffal az anyukájára nem volt semmi dolgunk, felvetettem az ötletet, hogy csináljunk vacsorát. Biztos voltam benne, hogy Anita nem szeretne maradni velünk enni, így a szendvicseket Kristóf szépen becsomagolta, hogy majd hazavigyék.
Közben arról beszélgettünk, hogy a kedvenc ünnepe a karácsony, mert akkor az anyukájának nem kell menni dolgoznia és egymás után 2 napot is otthon van. Mesélte, hogy hiába hullik mostanában a haja, még mindig az ő anyukája a legszebb a világon. Énekelt nekem karácsonyi dalokat és elmagyarázta a játékot, amit az anyukájával szoktak játszani télen, ha hideg van télen és lehet rajzolni az ablakra.
Végig csak beszélt és beszélt, mintha sosem fogyna el az energiája. Végül megérkezett érte Anita, nagyon hálás volt, hogy Kristóf tovább maradhatott, de mivel nagyon szerettem a kisfiút, szerintem én majdnem jobban örültem neki, hogy tovább maradt.
Majd ez így ment utána napokon keresztül, egy szót sem szóltunk a szendvicsekről amikor találkoztunk. Az utolsó nap paprikás krumpli volt ebédre, és mivel az volt Kristóf kedvence, csomagoltunk az anyukájának is egy dobozzal. Aznap este úgy feküdtem le aludni, hogy valószínűleg ez volt az utolsó nap, amikor láttam Kristófot.
Majd másnap reggel valósággal csoda történt. Pontosan hat után öt perccel egy kisfiú szaladt be az udvarra. Akkor tértem igazán vissza a jelenbe, amikor kopogtatott az ablakon, hogy "na mi lesz már, nem jövök ki?". Először nem akartam elhinni, hogy tényleg ott van előttem.
Nagyon örültem, hogy még egyszer eljött, hogy elbúcsúzzon tőlem. Még egyszer elmondta, hogy nagyon örül, hogy megismert és ha majd végre orvos lesz, akkor keressem bátran ha bármi bajom van, engem majd előre fog venni a sorban, ahogy az anyukáját is szokták a sürgősségin, mivel nagyon szeretik őt az orvosok.
Már tényleg indult hazafelé, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy miért is jött: elővette a táskájából azt a dobozt, amiben tegnap küldtem a vacsorát és odaadta azzal, hogy "anya mondta, hogy hozzam el". Rám mosolygott, még egyszer megölelt, majd elszaladt.
A dobozt csak később bontottam ki. Egy szendvics volt benne, felvágottal és rengeteg zöldséggel. Ahogy felemeletem, egy cetli volt alatta, kacifántos írással:
"Köszönöm az eddigieket. Sajnálom, hogy csak ennyit adhattam. Ez Kristóf kedvence, remélem ízlik.
Anita"
Azóta sem hallottam róluk semmit...
1 note · View note
zeroz2ro · 1 year
Text
Beszarok, a téli és a nyári szünetben nem lenne ügyfélfogadás és ügyintézés, nem lehetne semmit elintézni. Ezt hogy gondolják?
61 notes · View notes
csakazertis · 8 months
Text
minden kurva évben
július, iskola utolsó hete: nyáron mindent el fogok olvasni amit kell a jövő tanévre és amit év közben akartam, de nem volt időm [tényleg mi a fasz jár ilyenkor a fejemben?!]. rengeteg időm lesz a strandon, meg a sátorban, meg otthon, unalmas óráimban. És lesz 3-4 nap, amikor megtervezem a tanmenetemet.
július, indulás előtt: igen, mind a hét könyvet szeretném elvinni [idén csak 3], igen a füzeteimet és a laptopomat is, mert dolgozni akarok. Hogy mondod? Hogy tavaly se? Nem tudom mire akarsz kilyukadni.
Tumblr media
nyári szünet: anya, mi van a Nők Lapjában? huh, semmi, még jó, hogy tüzetesen végignéztem. jaj, valaki itt hagyott egy Best magazint... nohát, elválik a Stanci Peti a Monyáki Vivientől? ki az a Stanci Peti? Ki az a Monyáki Vivien? mindegy is. jaj, itt egy könyv, nem az, amit hoztam, hanem egy tök érdektelen, kezdjük el, de hagyjuk abba másfél oldal után és soha többet ne vegyük a kezünkbe, jó? A héten volt három napom tök egyedül, végig dolgoztam és készültem a jövő tanévre mert tudom, hogy nagyon nehéz lesz, ha nem dolgozom előre ültem valami kocsmában valamelyik barátommal és zéró percig gondoltam a munkára.
nyári szünet utolsó hete: bazdmeg, nem olvastam el semmit (gyomorgörcs). bazdmeg nem készültem semmit (idegből rágyújt). bazdmeg mindjárt kezdünk, és nekem fogalmam sincs semmiről (idegből söröz). annyira, de annyira meg fogom szívni.
2023. augusztus 21-2024. július közepe:
Tumblr media
2024. július, iskola utolsó hete: nyáron mindent el fogok olvasni amit kell a jövő tanévre és amit év közben akartam [tényleg mi a fasz jár ilyenkor a fejemben?!]. rengeteg időm lesz a strandon, meg a sátorban, meg otthon, unalmas óráimban. És lesz 3-4 nap, amikor megtervezem a tanmenetemet.
25 notes · View notes
angelofghetto · 10 months
Text
youtube
Bosszútörvény testközelből.
Tanítottam is, mert ott még mindig magasabb volt a bérszínvonal, mint az én szakmámban. Különleges nevelési igényű fiatalokat is, bedobva a mélyvízbe, ösztönből, emberségből, szakmai és nem pedagógiai képzettséggel. Egy tanítási nap végén nem volt elég a hazaút, hogy kiszellőztessem magamból a napot. Kabát, cipő, táska le, és már roskadtam egy székre, húsz percig néztem ki a fejemből görnyedten, mire egyáltalán felfogtam, hogy a saját gyerekeim szólongatnak.
Nem igaz a három hónap szabadság. Év végén a vizsgakérdéseket összeállítani, vizsgáztatni, azt kijavítani, osztályozni, dokumentálni, bizonyítványokat kitölteni egyenként, kézzel, gyöngy betűkkel, hiba nélkül, odafigyelve, csillió gyerek számára. Szakképzésben ekkor jön az egy hónap nyári gyakorlati oktatás, közoktatásban az ügyelet azoknak a gyerekeknek, akik szülei dolgoznak, és nem tudják máshol elhelyezni a lurkót. A táboroztatást el ne felejtsük megemlíteni. Augusztus közepétől megint meló, megtervezni a jövő éves tanmenetet, vagyis a letanítandó anyagot konkrét naptári napokba illeszteni: új téma, gyakorlás, felzárkóztatás, számonkérés órákra lebontva, hogy minden beleférjen, közben őszi szünet, tavaszi szünet, szénszünet, karácsony, tököm tudja mi, ami megkavarja a sormintát.
Egy tanítási órára, egyszer-másfélszer annyi a felkészülési idő, mint a letanított. Lehet kérdezni, mit készül a hülye tanár, egyszer már megtanulta az anyagot, csak vissza kell mondania. Igen és nem. Minden osztály más, minden gyerek más, és nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Az előző év tapasztalatait, az idei diákközösséget figyelembe véve kell előkészíteni minden egyes órát, feladatsorokat összeállítani, szemléltetést gyűjteni vagy fabrikálni, tesztkérdéseket alkotni, dolgozatot javítani, és persze vannak diákok, akiknek nehezebben megy, velük külön foglalkozni tanítás után, esetleg szünetekben, mert nem mindenki tudja megfizetni a korrepetáló magántanárt. És akkor a szakkörökről még szó sem esett.
És szorgalmi időszakban halálos bűn szabadságra menni, mert akkor a kollégáknak kell helyettesíteni. Felmentést ez alól legfeljebb életveszélyes baleset elszenvedése, vagy közeli hozzátartozó temetése adhat. Szóval marad szerencsés esetben másfél nyár közepi hónap (hétvégék beleszámolva), amikor egy tanár szabira mehet. Ha van miből. Ha nem épp valami jobban fizető munkát végez, hogy jövőre is tudjon krétát, fénymásoló papírt, színes kartonpapírt, ragasztót venni ahhoz, hogy taníthasson, hogy szemléltethessen, és ne csak felolvassa a hivatalos tankönyv szövegét az órán.
Miért marad mégis ez a sok "lúzer" a pályán ilyen siralmas pénzekért?
Az orvos miért szereti az utcán újraélesztett ember első levegővételét, vagy a kórházból gyógyultan hazaengedett betegek reményteli tekintetét? Ugyanazért, amiért a tűzoltó az égő házból kimentett ember megkönnyebbült, hálás félmosolyát, vagy ahogy elgyengülten megszorítja a kezét, azt üzenve, köszönöm. Az addiktív a diákok csillogó szeme, akiknek hozzá lehet tenni egy kisujjkörömnyi értéket az életéhez, akiket hozzá lehet segíteni hatalmas felismerésekhez és megértésekhez. Az érzés, hogy tettünk valami aprót, amiből ha sok van, jobb hely lesz a világ.
13 notes · View notes
birobrosindahouse · 10 months
Text
Tumblr media Tumblr media
Utolsó tanítási nap a nyári szünet előtt 😎
3 notes · View notes
katacha · 10 months
Text
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Városligeti Nagyjátszótér
A játszótér részen már sokszor voltunk, egyelőre jól bírja a terhelést, a mosdóban a pelenkázó lehetne faszább. Még sose voltunk olyankor, amikor a vizes rész működött volna, imádta, aztán vizes lett ő is.
Így jár, akinek iskolai WC dugulás miatt hamarabb kezdődik a nyári szünet.
6 notes · View notes
kasgaleria · 11 months
Photo
Tumblr media
BÁNKI ÁKOS FLŪMEN II.
Megnyitó: 2023. június 6., kedd 19 óra A kiállítást megnyitja: Keserü Katalin művészettörténész Facebook esemény
Bánki Ákos legújabb munkáit bemutató Flūmen II. című kiállítás a művész harmadik önálló tárlataként kerül megrendezésre a K.A.S. Galériában. Bánki sorozatokban gondolkodik és a mostani kiállítás a 2019-ben, Barcelonában indult gondolat és gesztus érzéki folytatása.
Bánki sorozatai az anyag, a technika, a forma és a szín egymásra hatásának kísérletező folyamatai. A sorozatok elején felállított szabályrendszer keretei között a művész következetesen halad képről-képre, a teremtő ember szenvedésével járva az utat, melynek végén a festő a képeit katartikusan feloldja a szabályok alól A kiállítótérben az út stádiumainak lehetünk tanúi.
A festői folyamatban előrehaladva az újabb képeken a párhuzamosan vibráló színek feloldódnak, a felhígult anyaggal együtt egymásba tűnnek, megszűnnek a rétegek, megszűnik a tér és az idő, az eddig felállított festői rendszer felrobban. A folyamat befejezését három festmény, mint triptichon képviseli.
A K.A.S Galériában megrendezendő tárlaton Bánki Ákos több nagyméretű vászna mellett a sorozat részeként keletkezett kisebb festmények is helyet kapnak. A festő a kiállítás alkalmából jelenteti meg három lapos, tizenöt példányban készült szitamappáját is, melyet egyedi szitanyomat-sorozat is kísér.
A kiállítás megtekinthető: 2023. szeptember 16-ig MEGHOSSZABBÍTVA! Július 19. és szeptember 16. között a galéria nyári szünet miatt csak bejelentkezéssel látogatható!
A kiállító művész a képek létrehozása során az MMA alkotói ösztöndíjában részesült.
3 notes · View notes
uzemi-kollektiva · 2 years
Text
vakáció
És ismételten elértük az évnek azt az időszakát, amikor a munkásoknak be kell osztaniuk a következő 11 hétre a család éves szabadságának 98%-át*, hogy a nyári szünet alatt vigyázhassanak a gyerekeikre.
Kurva jó ez a rendszer, de szerencsére sokat beszélünk erről, így előbb-utóbb ez a probléma meg fog oldódni!
*ez két gyerekes, két, 33 évnél idősebb dolgozóból álló családra nézve,  egy gyereknél ez már rögtön 102% lenne. Extrém esetben (két fiatal, egy gyerek) az évi közös 46 napot kell beosztani a következő 53 napra -.-
14 notes · View notes
Text
“Én egy szendvics vagyok”..
Miért van az, hogy az agyam folyamatosan leblokkol ha téthelyzet van?
Hiába próbálok Én ÉN lenni, laza, jó fej, vicces, tisztelettudó, intelligens stb...amikor oda kerülök, hogy értelmesen kéne kinyögni egy mondatot, olyan vagyok, mint aki még soha nem találkozott emberekkel.
Legyen szó állásinterjúról, vagy ha találkozok egy helyes sráccal, azonnal meg akarok felelni, azt akarom, hogy fogadjanak el/ vegyenek fel/ szeressenek, és a saját agyamat sütöm ki azzal, hogy ráfeszülök, rágörcsölök, rástresszelek a beszélgetésre.
Ez a megfelelési kényszer kikészít..
Egy állásinterjún megakartam kérdezni, hogy a szabadságot, hogy lehet kivenni, csak meghatározott időben vagy akkor, amikor szükségem van rá. Ehelyett azt bírtam kérdezni, hogy “itt van nyári szünet?” ...
Nincs erre valami gyakorlat, vagy mantra, vagy varázsige, hogy ne feszüljek be már a legelején és ássam el a lehetőségét is annak, hogy egyszer megismerjenek, hogy lássák, hogy megbízható vagyok, lojális, agilis, kreatív, értékes ember/társ/munkaerő, hogy jól járnának velem?
.... Nem akarok szendvics lenni!...
4 notes · View notes
prokee · 2 years
Text
Sikerült kb. 10 percet tölteni Magyarországon (a határátlépéstől számítva), mielőtt az első harci nyugdíjas beszólt, hogy a gyerek miért nincs suliban.
Hát mert
1. Alig múlt hét óra
2. Nálunk mától nyári szünet
3. De Magyarországon is, úgy kb. egy hónapja.
Mindegy, kiröhögtem, ott hagytam a kiflis pultnál.
7 notes · View notes
gregpostok · 2 years
Link
4 notes · View notes
nitta86 · 2 years
Text
Olyan nyári szünet hangulatom van. :) Valszeg azért, mert végre szandálos idő van és, mert semmi különösebb dolgom sincs ezen a hosszúhétvégén. :)
2 notes · View notes
csajokamotoron · 1 month
Text
2024-es MotoGP szezon: 42 verseny 9 hónapon keresztül
Tumblr media
A MotoGP 2024-es szezonja új mérföldkőhöz érkezik. A 9 hónap alatt 42 futamot rendeznek a 21 nagydíjon. Ez a MotoGP történetének leghosszabb szezonja lesz. Az idei magas versenyszám magában foglalja a Sprint futamokat is, amelyek 2023-ban debütáltak. Idén 44 futam lett volna, ha korábban nem törlik el az Argentin Nagydíjat. Ebben a szezonban lép be a Kazahsztáni Nagydíj is, amelyet az új Sokol International Circuit pályán rendeznek meg. A GP-re június 14-16. között kerül sor. A MotoGP 2024-es szezonja a hagyományoknak megfelelően idén is a Katari GP-vel kezdődik a Lusail International Circuit-en, amelynek futamain már ezen a hétvégén, március 8-10. között szurkolhatunk. A júliusi Német GP után a szokásos háromhetes nyári szünet következik, majd augusztusban újraindul a bajnokság az Egyesült Királyságban. A MotoGP malajziai fordulójára november 1-3. között kerül sor, majd a szezon a valenciai GP-vel zárul a Circuit Ricardo Tormón. Érdekes lesz látni, hogyan alakul a szezon, tekintve, hogy a versenyzők és a csapatok már tavaly is panaszkodtak a túl sok versenyre. Sok versenyző is hiányzott a fő futamokról a sprint versenyeken összeszedett sérülések miatt. https://csajokamotoron.hu/francesco-bagnaia-megerositette-motogp-vilagbajnoki-cimet/ Ami a világbajnoki küzdelmet illeti, háromesélyes összecsapásnak lehetünk szemtanúi a kétszeres címvédő Francesco (Pecco) Bagnaia, Jorge Martin és a korábbi hatszoros MotoGP-bajnok Marc Marquez között. Mindhárman Ducati gépekkel versenyeznek, amelyek a legjobb motorok ebben a bajnokságban. Martin a 2023-as szezonban végig Bagnaia legközelebbi vetélytársa volt, és a bajnoki cím csak az utolsó fordulóban dőlt el. Eközben Marc Marquez a 2020-as sérülése óta a legjobb fizikai állapotban van, amellett, hogy elhagyja a Hondát, amely nehézségekkel küzd. Rajtuk kívül Bagnaia csapattársa, Enea Bastianini is szerepet játszhat a bajnoki cím eldöntésében, ha nem küzd ő is a trónért. MotoGP Versenynaptár 2024 Március - 8-10. Qatar Airways Grand Prix - QatarLusail International Circuit - 22-24. Grande Prémio Tissot de Portugal - Autódromo Internacional do Algarve Április - 12-14. Red Bull Grand Prix of The Americas - Circuit Of The Americas - 26-28. Gran Premio de España - Circuito de Jerez - Ángel Nieto - 29. Jerez MotoGP™ Official Test - Circuito de Jerez - Ángel Nieto Május - 10-12. Grand Prix de France - Le Mans - 24-26. Gran Premi Monster Energy de Catalunya - Circuit de Barcelona-Catalunya - május 31-juinus 2. Gran Premio d'Italia - Autodromo Internazionale del Mugello Június - 3. Mugello MotoGP™ Official Test - Autodromo Internazionale del Mugello - 14-16. Grand Prix of Kazakhstan - Sokol International Racetrack - 28-30. Motul TT Assen - TT Circuit Assen Július - 5-7. Liqui Moly Motorrad Grand Prix Deutschland - Sachsenring Augusztus - 2-4. Monster Energy British Grand Prix - Silverstone Circuit - 16-18.Motorrad Grand Prix von Österreich - Red Bull Ring - Spielberg - Augusztus 30-Szeptember 1. Gran Premio de Aragón - MotorLand Aragón Szeptember - 6-8.Gran Premio Red Bull di San Marino e della Riviera di Rimini - Misano World Circuit Marco Simoncelli - 9. Misano MotoGP™ Official Test - Misano World Circuit Marco Simoncelli - 20-22. Grand Prix of India - Buddh International Circuit - 27-29- Pertamina Grand Prix of Indonesia - Pertamina Mandalika Circuit Október - 4-6. Motul Grand Prix of Japan - Mobility Resort Motegi - 18-20. Australian Motorcycle Grand Prix - Phillip Island - 25-27. OR Thailand Grand Prix - Chang International Circuit November - 1-3. PETRONAS Grand Prix of Malaysia - Petronas Sepang International Circuit - 15-17. Gran Premio Motul de la Comunitat Valenciana - Circuit Ricardo Tormo Címlapfotó: motogp.com Read the full article
0 notes
csakazertis · 2 years
Text
Tumblr media
a nyári szünet elején kipakoltam az iskolai táskámból, hogy ne vigyem ezt a sok szart fel a repülőre. mivel ez a sok szar mind "elengedhetetlen" a munkavégzésemhez, félretettem az új tanévig.
2 hét után mára untam meg, hogy nincs egy kurva tollam sosem, és előkerestem a túlélő szettet. közben viszont - úgy tűnik - újratermeltem a szarkupacot, úgyhogy nincs hová tenni a táskába a régi szarkupacot.
Tumblr media
a férjem ilyenkor tiszta szívből gyűlöl.
de legalább találtam tollat, 17-et.
17 notes · View notes
angelofghetto · 2 years
Text
Z avagy az emberiség a kihalás szélén
Valami egészen másra akartam rákeresni, de a gép dobott nekem egy cikket egy sorozatról, címe “A Z generáció a vadomban” (alul videó előzetes is van).
Most nyári szünet van, de év közben ipari tanulók járnak hozzánk, és ezt közvetlen közelről látom. Eleinte azt hittem, a kolbászmaradék példányok járnak hozzánk, mert híresen alulfizetett szakmáról beszélek, szóval azt gondoltam, azok jönnek ide, akiket sehova nem vettek fel. Lusták, egoisták, mindennel és mindenkivel szemben tiszteletlenek, motiválatlanok, ha valamit leejtenek, képesek egész nap kerülgetni ahelyett, hogy felemelnék. Egy vonalat nem képesek önállóan meghúzni vonalzó mellett A és B pont közé, és halvány elképzelésük nincs róla (nem is érdekli őket) mi a következő lépés. Főleg lányok járnak hozzánk, fő életcéljuk, hogy influenszerek legyenek, munka nélkül dőljön hozzájuk a pénz, vagy jól menjenek férjhez valami gazdag faszihoz, aki eltartja őket úgy, hogy a világon semmit ne kelljen csinálni, csak költeni a pénzt, bulizni és lustálkodni. Szerintem még nagy traumák várnak rájuk.
Épp csak belenéztem a sorozatba, és máris tetszik, de most félreteszem, mert az offline világban vannak fontos feladataim, de tuti végignézem, ha végig ilyen marad. Csak aztán bírjam nézni... mert pl ott az a tévés izé, amit nagyfiamék néznek visító röhögések közepette, ahol atombuta emberek kapnak kérdéseket. Én ezen leginkább zokogni tudnék, hogy mivé lett a világ, vagy egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyi hulladék ember van. (És hangsúlyozottan nem az iskolázatlanságról van szó, mert azon lehet segíteni, hanem a szellemi igénytelenségről, és a feneketlen ostobaságról.)
Magam körül azt látom, hogy az emberek zöme azt hiszi, akkor kell gyereket vállalni, ha “mindent meg tudok neki adni”. Ez súlyos tévedés. A burokban nevelt gyerekek, a mindent készen kapók, az egyke generációk kevésbé lesznek életképesek, ha magukra maradnak.. pontosabban ez egy evolúciós feladat: vagy felnőnek a feladathoz, vagy elpusztulnak.
Picilányomnak mondtam egyszer, annyira sajnálom, hogy nem tudtam nekik jobb gyerekkort adni, hogy annyit kellett nélkülözni. Az volt a válasza: “Viccelsz anya? A legjobb útravalót adtad, azt, hogy hogyan lehet a jég hátán a semmiből megélni. Már nem félek semmitől.” Most Angliában indított vállalkozást, pedig évekkel ezelőtt úgy ment ki, hogy még a nyelvet sem tudta.
Arra gondolok, milyen szerencsés vagyok, hogy a gyerekkorom félig a vadonban telt. Hogy tábortűznél főztünk, kannával hordtuk a vizet, hogy láttunk fürge peléket a fákon, meg fakopácsot, agyusztáltunk kis sünöket, és simogattunk, kézből etettünk eltévedt őzeket, tücsökzenére aludtunk el a hegytetőn. Hogy az erdei tisztások akkoriban még úgy néztek ki, mint a virágmintás szőnyegek, és nem betonon tanultunk meg járni. És egyáltalán, nem telepített kockaerdők voltak, hanem keszekusza organikusak, kis vízmosásokkal, és mohos sziklákkal. Amíg lavórban, hideg vízben mosakodtunk, nem voltunk betegek. Talán ezért is bírtam később olyan jól a nélkülözést. Szüleimtől, nagyszüleimtől azt láttam, mindent megjavítanak, mindenféle dolgokat eltesznek, hogy majd jó lesz valamire, kevés holmijuk volt, de azt megbecsülték. Két háborút, ötvenhatot éltek át, meg hiánygazdaságot. A fiatal generációknak nehéz elmagyarázni ezt, akikre özönlik a fogyasztói társadalom árudömpingje, akiket mérgez a venni-eldobni kultúra, akik tömegtermelik a szemetet, a veszélyes hulladékot.
Szóval elnézem a “mindent megkapott” generációt, és bár gondolom, a sorozatot azért készítették, hogy nevessünk, és akit érint, magára ismerhessen, de igazából nagyon szomorú vagyok, és nem látom, mi lehetne a megoldás. Mert lehet, hogy azok a fiúk és lányok ott szívnak, de csak míg az epizódokat felvették. Utána visszatérnek a mindennapjaikba, a kényelmükbe, a semmittevésükbe, a seggük alá tolt életükbe, és örülhetnek, mert közben még celebek is lettek.
4 notes · View notes
masodperc · 5 months
Text
A szülők szövegértése nem javul
Tanár: kedves szülők, a nyári szünet előttre tervezek egy előadást a gyerekekkel, az iskolavezetés támogat, a gyerekek lelkesek, nagyjából ez és ez lesz, ezeken az órákon próbálnánk, természetesen nem kötelező és nincs befolyással az érdemjegyekre, aki nem tud vagy kíván részt venni, az legyen szíves, jelezze nekem, hogy tudjak tervezni. Nagyon várom az alkotófolyamatot, köszönettel.
Szülők (válasz mindenkinek módban): tök jó, benne vagyunk! Az én gyerekem szívesen részt vesz! Kérem, vegye figyelembe az én gyerekem is aki ezzel és ezzel is hozzá tud járulni az előadás sikeréhez!
0 notes