Elég sok olyan nőt követek instagrammon akik felmerik vállalni, hogy a testük nem tökéletes. Nagyobb a hasuk, szőrös a kezük, narancsbőrös a lábuk hasuk.
Azt mondják ez normális, és ők így tökéletesek a maguk módján. Boldogok.
Én is annak látom őket és oly nagyon örülök, hogy ezek a nők megtalálták magukban a szépséget.
Azonban hiába nézem őket, tekerek a posztjaik legaljára, egyszerűen én nem tudok így érezni. Hiába tudom, hogy normális az amit ők állítanak és az is gyönyörű. Én, egyszerűen fulladok a testemben. Úgy érzem busba köt és nem tudok mozogni. Hátráltat.
ezt csak így itt hagyom mert sikerült kiakadnom és már muszáj kiadni valahova mindezt, elegem van az emberekből már..
eddig mindenkinek ott voltam mindenben, de mostmár belefáradtam abba hogy nekem mindig meg kell hallgatnom mindenki baját, szerelmi ügyét, hülyeségét... most igenis félre vonulok egy kis időre és oldja meg mindenki magának, magamra is kell időt fordítanom mert egyszerűen megfulladok mert másokat pátyolgatok..
Akarom, hogy valaki meghallgasson, hogy valaki beszéljen velem. Bármiről, csak végre beszélgessek, mert úgy érzem megfulladok. Ki akarom adni magamból, a félelmem az örömöm és a bánatom. De mégis ki kíváncsi erre?