Tumgik
#magyar blog
buzaviragoslany · 2 years
Text
Jó lenne, még egyszer megfogni a kezed..
Jó lenne, csak úgy ülni melletted..
Jó lenne, még egyszer átölelni úgy, hogy tudnám az az utolsó..
678 notes · View notes
vivneha · 7 months
Text
E G Y
Egy embernek akarj megfelelni, akinek a legnehezebb: M A G A D N A K
8 notes · View notes
phalasathene · 1 year
Text
Megvan az erzés, amikor rosszul vagy, mert nem ettél , de enni sem tudsz mert rosszul vagy?
5 notes · View notes
fckingmark · 2 years
Text
Aki ezt reblogolja, arra írj rá és kezdjetek el beszélgetni egymással.
7 notes · View notes
Text
Kezdetek
Emlékszem, mikor először léptem Dubaiba. Kiszállva a repülőgépről már várt egy lelkes mosolygós ázsiai hölgy felirattal a kezében, rajta a nevemmel. Fogalmam sem volt akkor még, hogy miféle nemzetiség, nemes egyszerűséggel thai lánynak tituláltam, mint ahogy az összes ázsiai vendégmunkást. Később aztán persze megtudtam, hogy fillipina volt. Akkoriban még az összes ázsiai ugyanúgy nézett ki számomra. Sosem gondoltam volna, hogy pár évvel később elsajátítom azt a képességet, hogy ránézésből megmondjam, hogy valaki eppen kínai, koreai, japán vagy thai.
Az útlevélellenőrzésnél fehér lepedőbe csavart habibik unottan lapozgatják, majd pecsételik le az útleveleket. Asszonyaik mint megannyi fekete varjú, lustán suhogtatják lepel szerű öltözéküket. Mintha Castle Blacket védenék a kívülállóktól igazi night watchkent sorakoznak fel ők. Úgy érzem magam, mint egy wildling, aki ezt a félelmetes falat igyekszik áttörni. A falat, ami körülöttem és e között az új világ között áll. Teljesen más kultúra, vallás, próbálom megmászni, áthidalni a nehézségeket. Egyelőre még a fal alján állok kétségbeesetten és magányosan. Egy monumentális repülőtéren találom magam, csillog-villog minden. Megannyi földi dolgozó sietősen suhan el mellettünk, egyenruhájukban kitűnve a tömegből. A vízumomat egy raszta hajú fekete nagy darab nő intézni. Óriási kultúrsokk ez az egész, nem értem ki kicsoda, hogy kerültem én oda. Budapest, Liszt Ferenc tized ekkora, szinte csak fehér embereket láttam ott dolgozni jól megszokott európai viseletben.
Beültetnek egy taxiba, amit egy pakisztáni sofőr vezet. Ez már hányadik nemzetiség, akivel dolgom van az elmúlt 1,5 órában, mióta landoltam? Már számolni sem tudom. A sofőr berak egy számomra messziről sem ismerős pakisztáni zenét. Nem igazán tudom hova tenni, de túl fáradt vagyok ahhoz, hogy ezen a furcsa zenén gondolkozzak. Megérkezem a szállásra mindössze egy szál bőrönddel, amibe bepakoltam egész eddigi életem. Kinyitom az ajtót, nincs ott senki. Üres lakás fogad. A jövőbeni lakótársam csak pár nappal később érkezik. Bevonulok a szobámba, kinézek az ablakon, habár az éj leple mindent elborít, annyit látok, hogy megmondhassam, mindent homok vesz körül, ameddig a szemem ellát. Ledobom magamat az ágyra és sírva fakadok. Miért jöttem ide ebbe a homokozóba légi akrobatát játszani tával otthontól, távol mindentől, amit ismerek?
Magányos melankóliám csak másnapig tart. Elkezdem felfedezni a környéket és az embereket.  Jön a training collage, ahol megismerkedem leendő baráti köröm magjával. Innentől kezdve már nyoma sincs a búskomorságnak.
Két hónap kemény tréning után elérkezik az első supy járatom időpontja. Igaziból teljesen mindegy, hogy hova, kivel, mikor. Semmiről sincs semmi fogalmam. Karachi. Talán az első gondolatom, az meg hol van? Kiderül, hogy a nem túl messzi Pakisztánban. Még nem tudom mi vár rám. Iszonyat izgalommal érkezem az eligazító szobába. Az hogy van egy supy a járton nem hoz lázba senkit. Ezekben az időkben elég gyakran előfordult ez. Így sok figyelmet nem szentelnek nekem. Nem is bánom. Nem hiányoznak a beavatási szertartások. Azt azért elintézik, hogy a pilótafülkében ülhessek leszálláshoz és felszálláshoz, ami egyébként a supyk kiváltsága.
Nagy örömömre egy magyar lány is felkerült a járatra. Ő már rutinosabb volt, legalább egy éve dolgozott turistán. Nagy örömére -gondolom - eldöntöttem, hogy a nyomába szegődők és akár egy kiscsibe az anyatyúk körül, úgy kapaszkodom én is a szoknyájába. Besegítek neki a szerviznél. Karachi egy nagyon rövid járat, kb 1.5-2 óra alatt meg lehet járni. Természetesen meleg kajás szerviz, majd kávé, tea vacsi után, így bizony sietni kell, ha végezni akarunk leszállásig. Mivel én még frissen libbentem ki a training collage-ból, így mindent a nagy könyv szerint akartam csinálni, hogy újként ezzel is lenyűgözzem a feljebbvalóimat, meg hát valljuk be, más módszert nem is nagyon ismertem. Így buzgómócsing módjára állok neki a szerviznek. Próbálnék én mindent úgy csinálni, ahogy azt tanították. 
-Jó napot uram! A mai menü sült marhalábszár grillezett zöldségekkel vagy currys csirke jázmin rizzsel. Currys csirke? Excellent choice. Javasolhatom mellé a Chardonnaynket a kaliforniai Napa Valleyből? És mit tetszik nézni a tévében? Bollywood? Nagyon jól hangzik.
Az utas nem úgy reagál, ahogy a training college-ban ezt eljátszottuk. Jobban mondva nem is nagyon érti, hogy mit akarok tőle. Csak néz rám kerek szemekkel és nyitott szájjal, mintha kísértetet látna, két másodperc múlva magához tér és dörmögi hogy csirke-csirke. A Bollywoodi megjegyzésemre semmi válasz. Nem arról volt szó, hogy micsoda érdembeli beszélgetéseket lehet folytatni és érdekes kapcsolatokat kialakítani utasokkal? És hogy mennyire érdekes emberekkel lehet találkozni utazásaink során? Rájöttem, hogy a csoda nem ezen a járaton fog megtörténni.
A magyar lány kb két utasig bírja, majd minden türelmét összeszedve kedvesen de határozottan ellát egy jó tanáccsal:
-Drágám, kérlek, felejts el mindent, amit a training college-ban tanultál, különben sosem végzünk. Elég annyit kérdezni, hogy csirke vagy marha, mellé kóla vagy 7up? Beszélgetni sem kell velük, különben holnap is itt robotolunk.
Nem is bántam, mert egy idő után, már én magam is úgy el voltam veszve, hogy már alig vártam, hogy visszamenekülhessek a pilótafülke biztonságos zugába. Mindenféle karok csimpaszkodtak belém jobbról-balról, mindenki mindent akart, talán még a véremet is. 
Már alig vártam, hogy vége legyen és mehessek haza.
0 notes
neonkonnycseppek · 2 months
Text
Hogyha meg akar az Úr akkor veressen,
De nem könyörgök senkinek baszd meg, hogy szeressen…
Beton.Hofi - PLAYBÁNIA
@neonkonnycseppek
274 notes · View notes
zolikaaaa · 7 months
Text
Fáj, ami belül van. Mégis... tűröd és mosolyogsz.
245 notes · View notes
Text
Csendet szeretnék.
A fejemben.
📄@wandering-thoughts-blog
36 notes · View notes
europeanlanguages · 1 year
Text
Resource List for Learning Hungarian
Hi Language Enthusiasts,
Do you want to learn Hungarian but don’t know where to start? Then I’ve got the perfect resource list for you and you can find its links below. Let me know if you have any suggestions to improve it. I hope everyone can enjoy it and if anyone notices any mistakes or has any questions you are free to PM me.
Here is what the resource list contains;
Handmade resources on certain grammar concepts for easy understanding.
Resources on learning pronunciation.
Websites to practice reading.
Documents to enhance your vocabulary.
Notes on Colloquial Language.
Music playlists
List of podcasts/audiobooks And a compiled + organized list of websites you can use to get hold of grammar!
https://docs.google.com/document/d/1ZiIPCM62YbzXd01xkBPYhXtfw9ddQvwIUX_GwHjxjD4/edit?usp=sharing
68 notes · View notes
namivande · 9 months
Text
Neked #1
Nem tudom, hol csúszott el. És nem kellene, hogy érdekeljen. Felhívhatnálak. Átölelhetnél.
Úgy múlunk el, hogy át sem öleltél?
Mindig valami hiba van abban a módban, ahogyan szeretek. De tudod, ha még téged sem szabadott úgy szeretnem, ahogy szerettem volna, hát akkor én tényleg nem kívánom ezt a világot élni.
17 notes · View notes
lolitaspost · 3 days
Text
Pleasure from hell
He gripped my ass,pushing my weight down on his dick,before throwing his head back,sweat dripping down on his neck.”Fuck” he moaned in my mouth,guiding my movements. “What it is,love?Afraid you’re blow your load too soon”I teased. If I knew it was a challenge I would’ve done this long time ago.He smirked,releasing his swollen tip from the sweat pants he wore,to stimulate my clit.I gripped onto his shoulder,trembling at the pleasure that curled in my stomach. “You fucking slut” he spat,pushing me off his lap and flipping me on all fours. He ripped my panties,and shoved himself past my throbbing hole,going at it like a madman.”How’s this for a show,huh?Is this dirty enough for you?”he grunted from behind,tugging my hair like reins.
2 notes · View notes
buzaviragoslany · 2 years
Text
Egyébként sokszor jutsz eszembe...
50 notes · View notes
phalasathene · 1 year
Text
Én azt az oldalát ismerhettem amit senki.
6 notes · View notes
merve-kindam · 2 years
Text
Tumblr media
Selam , Yeni Katıldım Yokmu Bi Hoşgeldin 🤗
71 notes · View notes
Text
Emlékszem...
Hol vannak már azok az idők, amikor az volt a legnagyobb problémám, hogy a vasárnap esti Sho Cho buliba a fekete köves szandálomat vegyem fel vagy az arany platform sarkút? Az élet annyira egyszerű volt. Csak a végtelen mennyiségű partikon és a szórakozáson járt az eszünk. Azt csináltunk mindig, amit csak akartunk, hiszen időnk és pénztárcánk sok mindent megengedett. Semmiért és senkiért nem tartottunk felelősséggel, csakis saját magunkért. Nem kellett albérleti díjat fizetni, nem voltak rezsi költségeink, nem kellett számlákkal törődni, egyedül a WIFI és a mobiltelefon költségei terheltek. Ha lebetegedtem, egyszerűen csak besétáltam a céges egészségellátó intézménybe, ahol általában csak adtak egy panadolt első körben, de ha az ember makacsul visszajárkált, akkor talán sikerült gyógyírt találniuk a problémára. 
Persze ez így mind nagyon könnyű életnek hangzik, de egyben nagyon sivár és üres is volt. Fel tudok idézni rengeteg magányos éjszakát, amikor egy üveg vörösbor volt a legjobb barátom. Azokat a napokat, amikor az összes barátom vagy repült vagy éppen szabin volt. Amikor nem volt semmi dolgom, csak annyi, hogy elmerengjek az élet értelmén és hogy ebben nekem mi lenne a szerepem, ami csak a hangulatom brutális csökkenéséhez vezetett és a már ismert jó barátomhoz, Cabernet Savignon-hoz. Emlékszem azokra az ünnepekre, amiket a családom együtt töltött, ám én nem lehettem ott. Emlékszem mennyire le voltam maradva az alvással. Állandóan álmos voltam. Sosem sikerült eleget aludnom. Emlékszem a sok hajnali járatra, a csudába már megint kimaradt egy éjszaka, amit a szervezetemnek majd valamikor valahogyan be kellene pótolnia. Emlékszem, hogy tulajdonképpen az utat Dubaitól Londonig “sétálva” tettem meg, annyira fárasztó és kimerítő volt. Majd Londonban jön egy 24 órás pihenő, hulla fáradt vagyok, de muszáj elmennem megnézni a Big Bent, a Tower Bridge-et és a London Eye-t. Majd jöttek az USA járatok. Miért ennyire kimerítőek? Hogy lehet, hogy egy 15 órás Los Angeles járaton tulajdonkeppen non-stop szervice van, megállás nélkül robotolunk és mégis kevesebb, mint 3 órás pihenőt kapunk? Landolás után azt mondom magamnak, hogy ma repültem utoljára, soha többé. Aztán két napot eltöltök Los Angelesben. Elmegyek Disney Land-be, pihenek a Santa Monica tengerparton és mire vissza kell repülni Dubajba, megfeledkezem az odaútról és arról a korábban tett meggondolatlan kijelentésemről mely szerint soha többet nem akarok repülni. Vagyis csak próbálok megfeledkezni róla, de aztán az a fránya jetleg emlékeztet. Hiába próbálom kialudni magam éjszaka, a jetleg nem engedi. Így iszonyatos fáradt vagyok már a járat kezdetén. Emlékszem a pénteki brunchokra, ahol az összes barátom jelen volt, ám én nem tudtam elmenni, mert képtelenség volt elcserélni egy éjszakai Bombay oda-vissza utat.
Azonban mégsem panaszkodom. Mert voltak dubaji szülinapi bulik, amiken sikerült részt vennem és azok fergetegesek voltak. Emlékszem az 5 csillagos hotelekre is (na meg a 3 csillagos reptéri hotelekre is sajnos), ahol a layovereken megszálltunk és a csodás kedvezményes büfé reggelikre, amiket sosem hagytam ki. Imádtam barátokkal repülni, ami bár szökőévben egyszer ha előfordult, azok mindig mulatságos utak voltak. A mai napig hiányzik az a csodás Facecard, aminek a segítségével ingyen bejutottam menő konditermekbe, beach clubokba, kedvezményesen ehettem, ihattam éttermekben és bárokban (olykor akár 50%-os kedvezménnyel). Hiányzik Dubai maga. Az időjárás, a strand, az éttermek, a bárok. Hiányzik meginni egy koktélt az Atmosphere bárban a Burj Khalifa tetején. Emlékszem az úgynevezett galley pletykákra, azokra a csendes éjszakai járatokra, amikor csak ültünk a konténerek tetején a repülőgépkonyhában - a galleyben - és hallgattuk a legfrissebb pletykákat. Valakinek mindig akadt párkapcsolati problémája, ez kedvelt témája volt ezeknek az emlékezetes traccspartiknak. Emlékszem azokra a vicces kollegákra, akik tényleg felejthetetlenné és élvezetessé tudták tenni még a legszörnyűbb járatokat is. Emlékszem, ahogy szuggeráltuk az interphonet (vagyis a repülőgép kommunikációs rendszerének alapját képző eszközt), várva a mágikus hívásra: '20 to top'. Vagyis lassan megkezdjük a süllyedését, kezdhetünk készülődni a leszálláshoz. Micsoda megkönnyebbülés, már mindjárt vége.
Szereztem barátokat szerte a világban, különböző nemzetiségekből, rasszokból, lerombolva ezáltal a pusztító sztereotípiákat. Megértettem és megismertem  eltérő kultúrákat és szokásokat. Toleránsabb és elfogadóbb lettem mások iránt. Meglátogattattam barátokat szerte a világban. Én voltam az egyetlen, akinek sikerült eljutnia Amerikába a barátnőm esküvőjére a szülein kívül és támogathattam a stresszes esküvő előtti napokban. Megtapasztaltam a standby hátrányait, maradtam ott párszor bizonyos helyeken, mert a járatom éppen tele volt. Megkóstoltam különböző ételeket, thai főzőleckét vettem Bankokban, kipróbáltam a chicken satayt Indonéziában, a chili crabet Szingapúrban, a hot potot Kínában, ráment és szusit ettem Japánban, pho levest Vietnámban, koreai BBQ-t Szöulban, paellát Madridban, kagylót Belgiumban, steaket Dél-Afrikában, hamburgert az USA-ban, csigát Franciaországban, kacsát Csehországban és még sorolhatnám.
Azonban a legjobban az utazás hiányzik. Bejelenthetem, körbeutaztam a világot. Ettem croissont az Eiffel Tower lábánál, rágcsáltam minden ízű drazsét az orlandói Harry Potter Parkban, tapasoztam a Sagrada Familia mellett, csónakáztam a bangkoki Floating Marketen, rengetegszer láttam a Sakurát Japánban, együtt rohangáltam a tömeggel a Times Squaren, vesztem el Shanghajban, a legeslegjobb tésztákat ettem a Colosseum tőszomszédságában, partiztam a Lan Kwai Fongon Hongkongban, megcsodáltam a Buchingham Palotat, fotózkodtam Mini Mouse-szal a californiai Disney Landban, sétáltam a Kinai Nagy Falon, megmásztam a Tábla Hegyet Fokvárosban, megnéztem az Aladdint a Broadwayen, fagyiztam a Sydney Operaház előtt, ledöbbentem a kínai cseréphadsereg nagysága előtt, visszamentem a történelemben a moszkvai Vörös Téren, meghajoltam a Megváltó Krisztus szobra fenségessége előtt Rioban, élveztem az argentin steaket Buenos Airesben, megáztam a Niagara Vízesésnél, elámultam az angkori romok között Kambodzsában, letettem tiszteletem a történelem előtt az athéni Akropolisznál, lógattam a lábamat Phuketen és Balin. És még sorolhatnám mennyi helyen jártam és mennyi mindent láttam. 
Nem az a lány vagyok, aki már kislány korában arról álmodozott, hogy ő majd legutaskísérő lesz. Nem ez volt a gyerekkori álmom. Mégis megtörtént, mégis élveztem majdnem minden pillanatát (pár mazochistán kívül senki sem élvezett egy Isztanbul turnaroundot), imádtam az életstílust. Imádtam beach clubbokba járni, imádtam hetente többször menő éttermekbe és bárokba járni, imádtam a legjobb termekben edzeni, imádtam, hogy kipróbálhattam a világ majdnem minden konyháját. A legfontosabb, hogy iszonyat hálás vagyok, hogy ennyi fantasztikus és csodálatos emberrel találkoztam a munkám során.
1 note · View note
neonkonnycseppek · 1 year
Text
Gyere, megmutatom hogyan nőhet virág kínok alatt…
Pogány Induló - Gettó csirke
@neonkonnycseppek
1K notes · View notes