Tumgik
#márnem
dudlimur · 3 years
Text
I. 92
Azt vettem észre, hogy ha nagyon akarok valamit, de úgy görcsösen, akkor elrontom, mielőtt elkezdődne. Fantáziálok, túlgondolom, elképzelem, elvárom, aggódok, kételkedek. Ahelyett, hogy hagynám… had menjen minden magától.
 Pontosan nem értem itt mi siklott ennyire félre. Nem értettük meg egymást, talán nem is akartuk igazán. Félrekommunikáltunk, és úgy éreztük, hogy a másik bántani akar minket. Pedig aztán lehet éppen egymás számára a világot jelentettük. Emiatt szeretnék bocsánatot kérni, én soha, semmilyen formában nem akartalak bántani. Nekem te voltál a mindenség. Szerettem volna azt éreztetni veled, hogy te vagy a szerelmem, de ezek szerint nem sikerült.
 Bocsánatot kérek, ha néha túlaggódtam a dolgokat, és rákérdeztem dolgokra. De… ez vagyok én. Ezzel sem akartalak bántani. Bocsánat, hogy megosztottam a tumblis közösséggel az érzéseimet, de éppen nem voltál nekem, valahol muszáj, volt kiadjam magamból a dolgokat, amik bennem maradtak.
De itt elég is lesz a sajnálkozásból.
 Belátom, hogy ez nekünk nem menne. És nem amiatt, mert nem illünk össze. Hanem, mert nem akarod. Ha két ember szeretne együtt lenni, akkor tesznek a kapcsolatukért, bármennyire is nehéz, vagy fájdalmas.
 Mikor megmutattam neked a leveleket, és semmi pozitív reakciód nem volt rá… tudtam. Tudtam, hogy ez sohasem lehet jobb. Egyszerűen csak az utolsó pillanatban is harcoltam értünk, mert nekem te jelentettél mindent. Kemény munkával lehetett volna ebből boldogság is akár… de odáig már nem merészkedtél. Megértelek, így is lehet dönteni. Én is csak még egy esélyt szerettem volna adni nekünk, de újra sikerült darabokra cincálni, az amúgy is gyengén összeragasztott szívemet.
 Elvileg nincsenek véletlen találkozások az életben. Valaki vagy teszt, vagy büntetés, vagy ajándék. Szerintem te mindhárom voltál egyben.
 Egy teszt voltál, mert rákellett jöjjek, hogy a szívem bármennyire is szeret téged, ez sohasem fog működni. Tesztelve lett az akaratom, belátásom talán.
 Büntetés voltál… hm. Talán azok miatt a fiúk miatt, akiket én bánthattam meg. Elfogadom ezt is, hiszen megérdemlem.
 Ajándék voltál, mert megmutattad mire van szükségem. Olyan önbizalmat adtál nekem, hogy végre én is elhiszem magamról, hogy csinos vagyok, elhiszem, hogy sikerülhet egy munka. Neked köszönhetően szavak nélkül is tudom, mi az a szerelem. Sokkal jobban becsülöm az emberekkel eltöltött időt. Köszönettel tartozom, mert miattad elkezdtem küzdeni az álmaimért, teszek értük, és kitartok, ahogy csak lehet. Talán… ez indít el a helyes irányba. Kitudja még.
 Iszonyat fájdalmas beismernem, de nem szerethetlek tovább. Nem foglak többet visszaengedni az életembe, és szépen lassan igyekezem lezárni ezeket a leveleket neked. Mert amíg írok őket, mindig a fejemben leszel. Pár dolog már változott. Eddig szerettelek, és vissza akartalak kapni.
 Még mindig szeretlek, de már nem szeretnélek visszakapni.
7 notes · View notes
Text
A vodkát könnyebb volt lenyelni, mint a tényt, hogy már nem jössz vissza..
50 notes · View notes
Text
Az fáj, hogy mást szeretsz,
De nem tudok vele mit tenni,
Úgy gondolom jobb ha elfeledsz,
És én is megpróbállak elfeledni.
Vannak mások kik segítenek,
És nem csak eldobnak,
A bántásokat bárhogyan vegyítheted,
Már megérinteni nem fognak.
Néha eszembe jutsz még,
De ne kárörvendj ennek,
De akkor is csak elfog a nevetés,
Hogy hogy lehetsz ekkora seggfej.
❤️
5 notes · View notes
Text
Gyakran olyan valakibe szeretünk bele akit nem kaphatunk meg, és ez nagyon tud fájni...
398 notes · View notes
Quote
Mikor megláttalak már nem éreztem azt a szédelgést, mint eddig... Talán már nem szeretlek...?
62 notes · View notes
chenny-world · 6 years
Text
Elmondom vegre
Elmondom vegre miert zaklat fel, hogy lattom vagy miert lesz ettol boghetnekem... Talan csak, hogy eletem legsotetebb idoszakaban azt hittem o vitte a fenyt, hogy lassam az utat. De nem. Ez csak egy alca volt. O a fenyt csak maganak vitte abban a sotetsegben, ahova miatta mentem le. Egy ideig egyutt haladtunk a feny alatt, de az o tempoja egesz mas volt mint nekem. Es en naivan a fenytol elvakulva nem lattam ahogy szepen lassan leeloz es nem varva ram egyedul ment az utjan tovabb, engem ott hagyva a sotet szornyekkel teli sotetsegben.
Nem azert faj,mert szeretem meg... Hannem a szornyek akik akkor korbevettek meg a mai napig nem hagynak neha nyugodni.
7 notes · View notes
soseszeressbele · 7 years
Text
Már nem
Már nem harcolnék érted senkivel szemben. Volt idő mikor megtettem, mégis más mellett kötöttél ki. Akkor miért erőlködjek?
25 notes · View notes
myfuckin-soul · 7 years
Conversation
Me: Van egy rossz hívem.
Bf: Mi?? 😱😱
Me: Én már nem szeretlek. 💔
Bf: Mivan? Ez most komoly? 😭💔
Me: Igen, én már nem szeretlek. Hanem imádlak. 😍😍💕💗
1 note · View note
Random
Elveszett emlék, felszerel tessék..Hozd rendbe a más elcseszett kertjét és mond hangosan ”KELL MÉG”.. Mindenben elvét egy hibát, hogy értse az elvét mígnem ő lesz a feltét..
Kell még ?! élvezd csak a szeretetét, én mástól kerekednék, ha elém tennék bele mennék.. 
Tudom a vállam veregetnék, ha a kútba újra bele esnék, de érzem akárhogy kerülök ilyen eset úgyis lesz még..
Elfáradtam most megpihennék, a terheimet más cipelné, de nincs idő megállni mert nem előznék, ki senkit aki vágja az előzményt, az tudná hogy mit csinálok és miért..
2 notes · View notes
mesees · 5 years
Text
Tumblr media
A legnagyobb fúvós hangszer a Duna mellé épült, hogy a víz is továbbíthassa a hangot. Felső nyílásán a fő szólamot adja ki. Ezenkívül​ hatalmas szaxfononok is illeszthetők oldalára - de ezek a rendszerváltás miatt márnem készültek el.
The largest wind instrument was built next to the Danube, so the river can forward its its sound. Main sound comes out on the top hole and on its side giant saxophones can be attached - though these were not constructed due to the change of the regime.
0 notes
bbiianka · 7 years
Photo
Tumblr media
#mult #márnem #vege #hungary #szerelem #szeretem #myboy
1 note · View note
goalexkaa · 7 years
Text
“Egyedül is szar volt,de ugyanúgynem bírtam már vele se, Szerettem de mára márnem ugrik be a neve se Talán nem igaz a fele se Hidegen hagy ő, meg a múltés nem érdekel, hogy nevet-e Akinek fontos voltmindenki csak én nem, Belehaltam de akkor istovább kellett lépnem Tudom, hogy ezt nem érthetisenki, de még én sem, Félek, hogy én voltama fekete folt a képen Emlékszem megszokásbóléltük meg a heteket, És arra, hogy miatta voltamolyan paraszt veletek Olykor a szemünk előttjátszódik a jelenet, De megesik, hogy valahogymégsem látjuk a jeleket Tudom többé márnem leszek felelőtlen”
11 notes · View notes
Text
Félsz vagy Élsz? Te döntesz!
138 notes · View notes
Quote
Nem hittem volna, hogy így, ilyen gyorsan és hirtelen elfelejtelek.
51 notes · View notes