Tumgik
#halálozás
atlatszo · 3 months
Text
6 notes · View notes
menyhei · 4 months
Text
Meg kellett nyitnom a Tumblert
Hogy megtudjam, megint itt a COVID. Igaz, már látom, hogy a 444hsz.hu-n is van cikk róla.
Emberek újra sorbaállnának a Pfizerért, de nincs! És a gyereket is be kéne oltani, de nincs!
A COVID-halálozás miatt ájtatoskodást megint fullba nyomja az összes pszichopata.
Borzasztó.
9 notes · View notes
defacto-io · 2 years
Text
Sok vagy kevés emberéletet vesztettünk covidban?
A koronavírus járvány kezdete óta széles körben ismert és elfogadott vélemény, hogy nemzetközi összehasonlításban a halálos áldozatok száma kiemelkedően magas volt Magyarországon. A cikkben a magyar Covid-halálozási adatokat összeurópai (30 országra kiterjedő) összehasonlításban vizsgáljuk. A két év során elvesztett emberéletek száma megfelel annak, amit hazánk Európán belüli, viszonylagos fejletlensége és az 1945-1990 közötti szocialista tervgazdaság negatív öröksége alapján akár előre is megjósolhattunk volna.
Keserű tapasztalat, hogy az összes korlátozó intézkedés ellenére az egymást követő SARS-CoV-2 vírus-mutánsok úgy mentek át a határokon, mint kés a vajon. Ám a vírus-hullámok mégsem ugyanolyan módon és mértékben okoztak megbetegedéseket, illetve követeltek emberéletet az egyes országokban.  A Covid esetében a halálos áldozatok számát kétféle módon szokták mérni.  Az egyik módszer azt rögzíti, hogy 1 millió lakosra vetítve a két lezárt naptári év (2020, 2021) során hány ember halt meg SARS-CoV-2 fertőzés nyomán fellépő szövődményes betegségekben összesen (kumuláltan).  Ezt a mutatót használja többek között a naponta frissülő Worldometers adatbázis, ahol jelenleg a 4. helyen állunk ebben a mutatóban. A másik módszer szerint a két év során bekövetkezett összes halálozás havi adatait a megelőző négy év (2016-2019) átlagos havi adataival vetik össze (többlet-halálozás). Ezeket az adatokat az Eurostat veszi számba.
Az 1. ábrán azt mutatjuk be, hogy a két módszer alapján kialakuló kétféle rangsor a kutatásunkban vizsgált 30 ország esetében nem nagyon különbözik egymástól, vagyis a két adatsor erősen korrelál.
Tumblr media
1. ábra
Nézzük először a szélső értékeket!  Bulgária mind a kumulált halálozás, mind a többlet-halálozás rangsorában az 1. helyen van – vagyis mind a két mutató szerint itt haltak meg a legtöbben.  Izland és Norvégia pedig mind a két rangsorban 29. és 30. helyre került, vagyis itt szedte a Covid a legkevesebb áldozatot.  Bulgáriában 2021. december 31-ig, 1 millió lakosra 4488 Covid halott esett, Norvégiában csak 239. Húszszoros különbség! A járvány előtti időszakkal összehasonlítva a 2020 és 2021-es időszak 24 havi adatát, a többlethalálozás mértéke Bulgáriában átlagosan 26% volt, míg a megfelelő norvég adat mindössze 1%-os, az izlandi 3%-os. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány e két utóbbi országban semekkora többlet-halálozást nem okozott.  Magyarország esetében viszont a két rangsor meglehetősen eltérő eredményt mutat: a kumulált halálozás tekintetében az európai országok közül a magyar adat a 2. legrosszabb (1 millió lakosra 4067 Covid-halál esett), a többlet-halálozás sorrendjében viszont a 10. helyre kerültünk, ami sokkal kedvezőbb eredmény.
Ha ezek után alaposabban is megnézzük az 1. ábrát, akkor észrevehetjük  a diagram pontjainak eltérő a színezését.  A posztszocialista országokat ugyanis pirossal jelöltük, míg az összes többit kékkel.  Ha erre is figyelünk, akkor rögtön észrevesszük, hogy akármelyik mérési módszert alkalmazzuk, az egykori szocialista országok (amelyekről persze azt is tudjuk, hogy ezek Európa kevésbé fejlett országai) lényegesen rosszabbul vizsgáztak a két fajta „Covid-teszt”-en, mint a fejlettebb, magasabb 1 főre jutó GDP-vel rendelkező országok.  E szabály alól egyedül két balti ország tekinthető kivételnek: Észtország és Lettország.
Az ábrán az is látszik, hogy a többlet-halálozások tekintetében a 14%-os magyar érték valójában kedvezőbb eredmény, mint amit hét másik, hozzánk sok szempontból közelálló posztszocialista ország elért.  A legrosszabb adatot (Bulgária) már említettük, de a többlet-halálozás százalékos értéke Szlovákiában és Csehországban is magasabb volt, mint Magyarországon (23% és 20%). A többlet-halálozás tekintetében Ausztria eredménye is csak egy kicsit jobb, mint a magyar adat (11%, illetve 14%)!
A következő lépés során azt vizsgáltuk meg, hogy a 30 európai ország adatai alapján a logikusan szóba jöhető további magyarázó változók közül (pl. egészségügyre fordított kiadások, krónikus betegek aránya, orvosok száma, a kormány iránti bizalom indexe) befolyásolták-e az egyes országok helyét a többlet-halálozási rangsorban.  Ebből a célból 29 indikátort egyenként teszteltünk, hogy megtudjuk van-e kapcsolatuk (és ha igen, milyen erősségű) a többlethalálozási adatokkal.  Statisztikai értelemben jelentős eredményeket csak három modell adott: az, amely a szocialista múlt mellett az egészségügyi ágazatban dolgozó ápolók (1000 lakosra vetített) számát, a krónikus betegek arányát, illetve a depresszióban szenvedők arányát vette figyelembe. Ez a három változó együttesen a 30 ország Covid többlet-halálozási adatainak szórását kb. 60-70%-ban magyarázza. Ezen belül fontos eredmény, hogy a Covidos betegek életben maradásának esélye az általunk vizsgált 30 országban inkább az ápolás minőségén múlt, és nem pedig az orvosok számán.
Ezek a tényezők persze részben össze is függenek.  Az európai mintában – mint már említettük – az egykori szocialista országok sokkal kevésbé fejlettek, mint azok, amelyekben a piacgazdaság hosszú, megszakítás nélküli múltra tekint vissza.  Norvégiában – például – az 1 főre jutó GDP piaci áron számolt értéke 5-ször (!) nagyobb, mint a magyar adat és 10-szer nagyobb, mint a bolgár. Kézenfekvő, hogy a gazdagabb országok inkább megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy sok nővért foglalkoztassanak. Ezek az empirikus eredmények alátámasztják azt a feltételezést is, hogy az egyes országok nagyon is különböző halálozási adatai elsősorban azzal állnak összefüggésben, hogy a világjárvány kitörésekor ezek az országok gazdasági értelemben mennyire voltak fejlettek és milyen volt a populáció egészségi állapota. A kiinduló helyzet számított leginkább, és nem az, hogy mit csináltak a mintába bevont 30 ország kormányai akkor, amikor már dúlt a járvány.  
Ha pedig azt próbáljuk közérthetően megfogalmazni, hogy miként lehetséges, hogy a magyar többlet-halálozási statisztika sokkal kedvezőbb képet mutat, mint a kumulált halálozási adat, akkor erre a válasz tulajdonképpen egyszerű. Magyarországon már a járvány kitörése, azaz a 2020-as naptári év előtt is olyannyira magas volt az évente életüket vesztők száma, hogy ezen a helyzeten – relatív értelemben – a Covid már nem tudott olyan sokat rontani. Konkrét számokat nézve: 2019-ben az 1000 főre vetített halálozás Magyarországon 13,3 fő volt, míg például Németországban 11,3, Franciaországban pedig mindössze 9,1. A környező országokkal való összevetésben is hasonlóan rossz a kép: Ausztriában a fenti halálozási mutató 2019-es értéke 9,4 volt és Szlovákiában is csak 9,9. Bár a járvány idején sok – nyugati mércével nem is túl idős – honfitársunk hunyt el Covidban, a fenti statisztikák azt bizonyítják, hogy sokan közülük akkor is meghaltak volna, ha nincs járvány. 
Mint láttuk, a többi európai országhoz képest a magyar többlet-halálozási adatok tehát nem annyira rosszak, mint ahogyan azt a közvélekedés tartja. Ezt támasztja alá a 2. ábra is, amely időben hasonlítja össze a többlet-halálozást Magyarországon és Ausztriában. A 2020-as év első 9 hónapjában – az első hullám idején – az osztrák többlet-halálozás magasabb volt, mint nálunk, míg a második hullám tetőpontján a magyar adat csak kis mértékben haladta meg az Ausztriában is magas értéket. A harmadik hullám idején viszont – 2021. március-áprilisában – a magyar-osztrák összehasonlítás számunkra jóval kedvezőtlenebbnek bizonyult. Ezek az eredmények kapcsolatban állhatnak a két ország által az adott időszakban alkalmazott járványellenes korlátozásokkal, de lehetséges más magyarázat is.
Tumblr media
2. ábra
A Defacto szerint a Covid-pandémia egyik tanulsága, hogy széles körű erőfeszítéseket kellene tenni a magyar társadalom általános egészségi állapotának javítására. Sohasem késő!
Mihályi Péter és Kovács Emese (Corvinus Egyetem)
Ha szeretne a Defacto elemzések megjelenéséről email-tájékoztatót kapni, kattintson ide!
7 notes · View notes
mtahooligans · 2 years
Text
Ma két járványcikk is volt már a 444-en
az egyik a TASZ adatkéréséről. az jó, hogy legalább utólag lehet jó területi bontásban látni bizonyos időszakok adatait, de az oltottsági adatoknál kicsit olyan, mintha a TASZ se nagyon tudta volna, hogy mit akar kérni. amit kaptak, az a halottak száma oltottság szerint (egyszer sem, egyszer, kétszer, háromszor). amit kértek (legalábbis MC-ék válaszlevele alapján), az ugyanez oltóanyagonkénti lebontásban. erre persze MC-ék azt írták, hogy ilyet nem tudnak, mert az túl sok kategória, mert mindenféle kombináció van. ez persze kamu, mert nincs olyan sok kombináció, és mert az az Átlátszó májusi cikkéből is kiderül, hogy persze tudják ezt is, csak nem árulják el (csak az SQL-kód, a kódrészlet alját kell nézni)
Tumblr media
de ha meg is kapta volna a TASZ, ezzel sem lett volna beljebb, mert akkor kéne tudni, az egyes kombinácókkal oltottak számát. de ami leginkább kéne az a korosztályonkénti bontás oltottság és halálozás szerint, mert így lehetne hatékonyságot számolni (akár ömlesztve az összes oltásra, akár jobb esetben oltóanyagonként).
a másik cikk az omikron mostani variánsaival és a védettségre vonatkozó következményeivel foglalkozik. az igazán érdekes része a vége, ami az újfajta booster-oltásokról szól. novemberben jelent meg az omikron. az egész járvány alatt 3 hónapot mondtak az mRNS-oltásokat kidolgozók, hogy ennyi kell egy új variáns elleni boosterhez (egyszer Karikó Katalin mondott egy hónapot is). most úgy tűnik, hogy az ősszel beadandó Moderna- és Pfizer-oltásokban lesz az eredeti omikron elleni anyag, de az április óta létező és a mostani hullámot okozó alvariánsok elleni nem. ettől ez még félig jó hír, mert még tavaly ősszel a harmadik oltásra is olyat kaptunk, ami csak az eredeti vuhani variáns ellen fejlesztettek, pedig már túl voltunk alfa-béta-gamma-deltán.
5 notes · View notes
xetra7 · 2 years
Text
Ez a kép mostanában készült, de nem Ukrajnában
Tumblr media
Az orosz statisztikák szerint 70%-kal nőtt a halálozás a katonai korú burjátok körében.
3 notes · View notes
bdpst24 · 5 months
Text
Ma van a hasnyálmirigyrák világnapja
Hasnyálmirigyrák: az egyik legtöbb emberi életet követelő daganatos megbetegedés   A hasnyálmirigyrák előfordulása Európa szerte növekedést mutat: mind a nőknél, mind a férfiaknál a negyedik helyen áll a rosszindulatú daganatok okozta halálozás tekintetében, évente összesen kb. 130.000 ember életét követeli Európában, és sajnos már nem csak az idősebb generációt érinti. Hazánkban a…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
vanista · 1 year
Text
“A második világháborúban a szovjet Vörös Hadseregnél a napi halálozás elérte a 6 ezret, a németek részéről a 2 ezret. A szovjet–finn háború volt a második legpusztítóbb a világon, ahol naponta 1400 embert vesztett az akkori Szovjetunió. Az első világháborúban a legnagyobb veszteségeik a németeknek voltak, akkor naponta átlagosan 1300 ember halt meg. Az utolsó hónap adatai szerint körülbelül napi 700 halottal az orosz–ukrán háború a negyedik ezen a szomorú világranglistán. Összehasonlításul: a Szovjetunió Afganisztán elleni háborújában átlagosan 4 ember halt meg egy nap, az USA iraki inváziójában pedig napi két halott volt az átlag.”
1 note · View note
vasilzelenak · 2 years
Photo
Tumblr media
BakosWalcz Ildikó 27. júla o 13:15 · FONTOS OLVASSÁTOK EL! A WH0 volt alkalmazottja: "Ez a hazugság világjárványa!" „Nem riogatok, csak azt akarom, hogy a tudomány leleplezze a hazugságokat, a korrupciót, a propagandát… és az @ltások ártalmait. Mert szakértő vagyok a közegészségügyben és a tudományban.” Astrid Stuckelberger 30 éves kutatói tapasztalattal rendelkezik. 2009-2013-ig a WH0 alkalmazásában állt, a világjárványok a specialitása. 180 publikációja és 12 könyve jelent meg. Stuckelberger a norvég médiának adott interjújában azt mondta, hogy leginkább azért aggódik, mert a C-@ltások valójában nem v@kc!nák, "hanem biotechnológiai, szintetikus kísérletek". Mivel genetikai módosításokat tartalmaz, az embereket tájékoztatni kell a v@kc!na tartalmáról. Azt is hangsúlyozta, hogy "a WH0 nem ugyanaz a szervezet, mint korábban". 2016-ban változás történt – magyarázta. „Furcsa volt: olyan szervezetek, mint a GAV! – a Bill G@tes vezette Global V@cc!ne ! mmuniz@tion Alli@nce – 2006-ban pénzzel érkeztek a WH0-hoz. Azóta a WH0 új típusú nemzetközi szervezetté fejlődött. A GAV! egyre nagyobb befolyásra és teljes mentességre tett szert, még jobban, mint az ENSZ diplomatái. A GAV! pontosan azt tehet, amit akar, a rendőrség nem tehet semmit.” A WH0 2014-ben átesett egy auditon, és azóta inkább olyan társasággá vált, amelynek országok a leányvállalatai. „Amikor 2013-ban a WH0-nál dolgoztam a nemzetközi kapcsolatok terén, láttam, hogy a GAV! egyre többet jön. Bemutatta a 2012-2020 közötti időszakra szóló globális v@kc!nációs cselekvési tervet. Vagyis volt nyolc év, amikor GAV!-nak minden a kezében volt. Bill G@tes gondoskodott az @ltásról, ő vette át. A WH0-nak óriási hatalma van az országok felett – mondta. „Korábban minden ország szabad volt. De most, amikor interjúkat készítek szerte a világon, azt látom, hogy minden ország egy „WH0-társaság” része. A WH0 már nem demokratikus tag, mint az ENSZ. A „vállalkozás” alapját a különböző kormányok képezik. Ez logikusan megegyezik azzal, ami most történik, mivel a „cégek” pénzt, munkát és kontrollt akarnak az emberek felett. Ez olyan, mint a rabszolgaság. Az általunk fizetett adók a „társaság” alá tartozó kormányokhoz kerülnek. Olyan multinacionális szervezeteknél, mint a GAV!. „A GAV!, a Világbank és a WH0 megállapodást írt alá lFFM - International Facility Fin@nce for !mmuniz@tion - néven. Országaink, embereink fizetnek a WH0-nak, a Világbanknak és a GAV!-nak védő@ltási programjaik végrehajtásáért. Ez azt jelenti, hogy be kell @ltani a világ teljes lakosságát. Ha megnézi a GAV! tervet, látja, hogy 2012-től 2020-ig ezt gondolták. De amikor ez nem sikerült, járványt kellett létrehozniuk." Azt mondta, hogy a járványt határozottan tervezték. Rámutatott a Stanford Egyetem professzora, John Ioannidis tanulmányára, amely azt mutatja, hogy 2020-ban az összesített halálozás nem volt magasabb, mint más években. “Hazugság, nincs járvány. A WH0 elfogadja, hogy a halálozási arány nem magasabb, de még nem jelentették ki, hogy a „járvány” véget ért” – tette hozzá. Stuckelberger elmondta, hogy nem tartja magát bejelentőnek, hanem a közegészségügy, az orvostudomány és a tudomány szakértőjének. De G@tes szolgái hadat üzentek neki. “A genfi ​​és a lausanne-i egyetem felfüggesztette az összes képzésemet. Engem megpróbálnak megtámadni. El akarják venni az orvosi jogosítványomat, azt akarják mondani, hogy nem vagyok kompetens, hazudok. Ez minden kutatóra vonatkozik, aki ezt mondja, ma már csak néhány orvos figyelmeztet az @ltás utáni halálra. Veszélyes, ha a szakemberek beszélnek róla." A WH0 egykori alkalmazottja ironikusan nevetett a média hazugságterjesztésben játszott szerepén. “A médiát a multinacionális „cégek” fizetik. Nemzetközi kalózoknak hívom őket. A médiát pedig a kormányok irányítják. A médiának függetlenné kell válnia, segítenie kell a lakosságot a megfelelő információkhoz jutni." A Genfben élő Stuckelberger úgy véli, a megoldás az, ha visszatérünk az ősi közösség életébe: “Meg kell szerveznünk egy párhuzamos társadalmi rendszert. Vissza kell mennünk a „viking korba”. Svájcba érkezve sok mindennek a gyökerei a viking időkből származnak. Sokat gondolok rá – Norvégiában vissza lehet térni a mezőgazdasághoz." Úgy véli, az @ltást azonnal le kell állítani. “A v@kc!na tartalma alapján: 30 évnyi kutatás után tudom, hogy ha van egy, két vagy három esettanulmányunk, és mikroszkóp alatt koncepcionális bizonyítékokat keresünk, akkor nem kell további kutatásokat végezni. Amit a mikroszkóp alatt látunk, az elegendő bizonyíték. Ha a világ tíz szakértője ugyanazt látja mikroszkóp alatt, az már elég. „Grafént, parazitákat, fémeket látnak a v@kc!nákban… Ezért az @ltást le kell állítani, és minden Injekc!ót be kell tiltani. Azokat, akik folytatják, büntetőeljárás alá kell vonni." Stuckelberger szerint a bejelentett halálozási arányok és mellékhatások a valóságnak csak 1-10 százalékát teszik ki. Október végén az európai Eudr@V!gilance 29 000 halottat mutatott ki, de becsült sötét számokkal ez akár 290 000 is lehet. „Nem könnyű tudni, mert nem végeznek boncolást. Sok hazugság és megtévesztés van a tudományban és a rendszerekben. A PCR-teszt az egyik példa, orvos nem tudja diagnosztikailag használni. Az orvosok fizetést kaptak azért, hogy a haláleseteket a C@v!d okozta, egy nem működő PCR alapján. Ez nagyon gyakran boncolás nélkül történik. Azt mondják, hogy a halál a C@v!d következménye, még akkor is, ha nem az." „Szörnyű, hogy nem végeznek klinikai kutatásokat, csak a kórházakból szereznek információkat. A világjárvány történetében egyedülálló, hogy nem állnak rendelkezésre adatok. Az Egyesült Államokban 17 000 halálesetet jelentettek @ltás következtében, köztük gyermekekét és csecsemőkét. Nem etikus folytatni. Eddig az Egyesült Államokban az @ltás halálos áldozatainak száma háromszorosa az elmúlt 35 év összes @ltás-halálozásának. Ezek hivatalos adatok, klinikai vizsgálatok és hitelesítés nélkül. A kutatás még nem ért véget, de az @ltás folytatódik. Ez szörnyű, tényleg bűn." Stuckelberger megerősítette, hogy nyolc adagot terveznek. „De nem volt járvány. PCR világjárvány volt, propaganda, félelem propagandája… Nagy a korrupció és az érdekellentétek. A tudomány és a média korrupt, az egész rendszer korrupt. A szakembereket @ltóanyag-gyártó cégek tulajdonosi részesedésével vásárolják meg. Az elmúlt 20 évben gondolkodtak és terveztek. Az ipar irányítja a médiát, az orvosokat… Olyan hazugságok jönnek az egyetemekről, amelyek azt mondják, hogy „ismerjük a tudományt”. Ez példa nélküli. A svájci egyetemek értékesítik a Pf!zert és a M@dernát. „Az embereket becsapták. Nem látták, hogy ez propaganda. És az irányelvek és a meghatározások megváltoztak.” ([email protected])
0 notes
bagdyernoke · 2 years
Text
Egy tabletta az alkoholfüggés legyőzésére - nlc.hu
 minden kilenc naltrexonnal kezelt emberre jut egy, akit a gyógyszer megakadályozott abban, hogy visszatérjen a súlyos alkoholfogyasztáshoz
Egy tizenhét országot vizsgáló kutatásban (Erasmus University Medical Center) azt találták, hogy ha minden alkohollal összefüggésbe hozható halálnemet figyelembe veszünk, akkor Európán belül Magyarországon halnak meg a legtöbben az alkoholfogyasztás miatt. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint különösen magas, 27 százalékos az alkohol okozta halálozás a 35–64 éves férfiak között.
1 note · View note
bukott-angyal · 3 years
Text
„Köszönjük, hogy éltél, és minket szerettél,
nem haltál meg, csak álmodni mentél.
Szívünkben itt él emléked örökre,
ha látni akarunk, felnézünk az égre.
A csillagok között utazol tovább,
ott várj ránk, ha időnk lejárt.”
414 notes · View notes
szomorusboldogsag · 3 years
Text
nem akarok itt lenni, elakarok menni. elakarom hagyni a családom. azt akarom, hogy az összes fájdalmam elmúljon az öngyilkossági gondolatokkal együtt.
226 notes · View notes
halalkapujaban · 3 years
Text
És most jöttem rá arra, hogy teljesen kikészültem. Mikor már minden kis dolgon felidegesítem, és elbőgöm magam... sosem voltam még ennyire elgyengülve.
138 notes · View notes
sztivan · 2 years
Link
még több párbeszédet a járványkezelésről!
szóval lakosságarányosan oda fogunk eljutni, amikor bejön a decemberi adat is, ahol az 1920-as években voltunk, és ha decemberben 12 ezren meghalnak (novemberben ez 14 ezer volt, egy átlagos téli hónapban 9-12 ezer szokott lenni), akkor ezt a mostani méretű Magyarországon, 1920 óta a háborús éveket leszámítva nominálisan is a legrosszabb adat lesz. nem ilyesmi, hogy lakosságarányosan, csak úgy, tisztán bele a közepébe a nyers adattal
és persze az is látszik a számokon, hogy a negyedik hullámban még mindig jobb a helyzet, mint a másodikban volt tavaly ilyenkor
8 notes · View notes
behindthebpm · 3 years
Text
Egy napon elhagyod ezt a világot,
szóval élj olyan életet,
amire emlékezni fogsz.
AVICII 🖤 2018.04.20.
49 notes · View notes
bdpst24 · 2 years
Text
Angeliki Karavát nevezik ki az egészségügyi szakemberek képzésére
a létrehozott ISLE Akadémia ügyvezető igazgatójává A csoport eddig 6 millió eurót fektetett be, és azt tervezi, hogy a következő három évben megduplázza a befektetést az egészségügyi szakemberek képzésére A SofMedica Group, a világszerte a halálozás vezető okai elleni küzdelemre szánt technológiák vezető európai szolgáltatója Angeliki Karavát nevezi ki az ISLE Akadémia ügyvezető igazgatójává. A…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
zeroz2ro · 3 years
Link
Minden koronás / nem koronás adat kórházanként a rendelkezésükre áll, naponta kell nagyon szigorúan lejelenteni a kórházaknak 50-60 különféle adatot, erre van bőr a képükön azt hazudni hogy nincs adatuk a megyénkénti halálozásról.  Miért kell hazudni? Mi lesz ha kiderül hogy melyik megyében mennyien haltak meg?
32 notes · View notes