#ember undor

[pokolbol-fel-aztan-vissza]

Már nem tudom, mi az igaz és mi a nem. Mintha két külön ember élne bennem... és egyszerre beszélnének.

- Ne hülyéskedj! Nincs ezzel semmi baj. Rendben vagy - mondja az egyik.

- Ne higgy neki, kövér vagy! Le kell fogynod! - mondja a másik.

Voltak idők, amikor mindkettőnek hittem. Külön-külön. Voltak idők, mikor meg voltam elégedve magammal. És voltak idők, amikor alig mertem tükörbe nézni, mert ahányszor megtettem, elöntött az undor.

Most pedig abban az időben vagyok, amikor már képtelen vagyok eldönteni, hogy melyiknek higgyek. Hogy mi a valóság és mi az, amit a bolond eszem láttat velem.

Egyik nap ez, másik nap az.

Talán mindkettő igaz, talán egyik sem. Talán a tükörképem sem igazi és én sem vagyok az.

#magyar #magyar tumblr #magyar tumblisok #saját #nonszensz #élet #étkezési zavarok #testképzavar #body dysmorphia #mentális zavar

[csacskamacskamocska]

Legnépszerűbb erőszak

"Az ötven legnépszerűbb pornófilmet elemezve a következő eredmények születtek: a jelenetek közel fele tartalmaz verbális agressziót, 88%-a pedig fizikai agressziót is. Az esetek 70%-ában férfi követi el az erőszakot, aminek elszenvedői 87%-ban nôk, akik azonban erre semleges reakciót vagy élvezetet mutatnak, s az agresszív cselekedetek csupán 5%-ára érkezik negatív válasz. Mindez könnyen belátható módon messze eltér a nők számára élvezhető együttlétek forgatókönyveitől. Nagyon káros, hogy e filmek tudattalanul megszokottá és elvárttá, a szexuális izgalom részévé teszik a férfiak számára az agresszív elemeket, a nőknek pedig elviselendőként mutatják be a szexualitásnak ezt az aszimmetrikus formáját." Dr. Hevesi Krisztina: Szextrém

El kéne olvasni ezt a könyvet, mert ez a kiragadott rész így elég részrehajló megállapításnak tűnik arról, hogy kinek mi a jó. Szóval engem az jobban érdekelne, hogy ugyanezek a párok egyébként mennyi tiszteletet meg szeretetet mutatnak egymás felé. Mármint nem a pornósok, nyilván, hanem akik a saját szexualitásukba beemelik ezeket az elemeket. Mert én azt gondolom, hogy a jó kapcsolat része a szexualitás közös „titka”. Amiben az is benne van, hogy az ember bizonyos dolgokat nem beszél ki a barátnőivel vagy haverjaival. Elég sokat beszélgetek szexről a barátaimmal, de gyakran idegenekkel is. Ez mindig független volt attól, hogy van-e éppen valakim. A szexről beszélgetés nem helyettesíti a szexet. Egyszerűen bármilyen támát át tudok helyezni a semleges zónába. Hozzáteszem, ez nem egy sikeres ismerkedési stratégia, inkább egy védekezés, nehogy magamra vonatkoztassam a másik szavait. Szóval a szexről tény szerűen beszélgetni, az tapasztalataim szerint vágylohasztó. Kibeszélés... szerintem marha nehéz tiszteletben tartani ezeket a titokhatárokat ott, ahol probléma van és ez gyötri valamelyik felet. A beszélgetés közben érezni lehet, hogy düh vagy kétségbeesés mozgatja az embert. Hogy magáról beszél, a saját élményeiről, kétségeiről vagy csak dühöngve le akarja szólni a másik megjelenését, adottságait, fantáziáit vagy szokásait. De valójában az undor az egyetlen amire azt mondanám, hogy most csomagolj össze és lépj ki. Most! Nem tudom, hogy milyen szintű erőszakról beszélnek ami a közkedvelt videókban megjelenik. Mostanában ezt nem lehet tudni. Szerintem a dominancia szexi. Az alárendelődés is lehet szexi. Nemrég olvastam itt valakitől, hogy már nem élvezi az alárendelődést. Na ez a lényeg, hogy ha nem élvezi az ember, ne kelljen csinálnia. És még ott is megjelenik az, hogy lehet, hogy nem kifejezetten élvezek valamit, de néha engedek, ha a másik meg szereti. Mert a vágyak eltagadása meg sokkal kórosabb és a kapcsolatnak sem tesz jót. Fontos, hogy ami viszont teljesen elfogadhatatlan számomra, azt soha ne kelljen csinálnom. Azért semmiképpensem, hogy ezzel megtartsam a másik érdeklődését és a kapcsolatot! Hogy hol a határ a beteges dolgok meg a konszenzus között, azt tényleg nehéz megítélni. Ha egyiknek sincs problémája vele, de tényleg nincs, ha valóban őszinték magukkal arról, hogy mi szerez nekik örömet/izgalmat (és e közben senkinek meg semminek nem esik bántódása), akkor bárki másnak mi köze hozzá?

Amúgy, a legtöbb embernek ennél sokkal de sokkal alacsonyabbszintű problémái vannak a szexszel. Ami valahol ott kezdődik, hogy miért nem tudunk kapcsolatot teremteni?

#szex #kapcsolat #dominancia #erőszak #02-18

[tartsdmegazaprot]

“De hol őrizhetném a magam múltját én? Az ember nem vághatja zsebre a múltját: egy egész házra van szüksége ahhoz, hogy elhelyezhesse. Nekem nincs egyebem, csak a testem; egy ember magányosan, egyedül a testével, nem képes megállítani az emlékeket, az emlékek atfutnak rajta. De nem volna szabad panaszkodnom: nem akartam egyebet, csak azt, hogy szabad legyek.”

- Jean-Paul Sartre: Az undor

#jean paul sartre #az undor

[nam00n]

láncban, fulladva, romok alatt

építem az eget,

nő az undor, fogy az erő

és fogy a szeretet.

banda a világ, banditák

az öklök és az agyak;

van, aki bölcs és jót akar,

de mit ér, ha vak?

ne magamat? de! magamat!

mindenki magát!

nem magamért, mindenkiért

siratom én a magányt.

magad vagy, ember, a hadsereged,

és a harc rémületes;

undorodj s halj meg, tiszta szív,

de míg bírsz, védekezz!

— te meg a világ, ne magamat?, szabó lőrinc

#✉

[foulchildtiger]

Látlelet X.

A kommunisták minden pillanatban hajlandók feláldozni a kommunistákat, ha ezen az áron megmenthetnek és prolongálhatnak egy világcsalást: a Kommunizmust.

Márai Sándor, 1956

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle, a kép bal sarkában elmosódott, nehezen kibetűzhető felirat. Csak az első sor utolsó szava olvasható: tanulmányozzuk, és a második sor végén néhány betű: rünket. Fél évszázada a marxizmus klasszikusait és a szovjet elvtársak példamutató tanításait illett s volt kötelező tanulmányozni, de a felirattöredék alapján ma már csak töprenghetünk, vajon akkor és ott kinek vagy minek a tanulmányozására szólította fel a képen nem látható hallgatóságát a kommunista nagygyűlés zord arcú szónoka. A magas rangú elvtárs egy kopott, maradék (vörös?) drapériával körbekerített pulpitus mögött áll, előtte a korban is ósdinak számító mikrofon árválkodik. Rondán az állvány fedőlapjához szegezett (nemzetiszínű) rongy jelzi: nemcsak a felirat, de a szónokot hallgató kommunisták is magyarok. A szónokon télikabát, talán fűtetlen a terem, de a háttérben álldogáló, idétlenül mosolygó férfi és a mögötte meghúzódó rendőr s civil társa zakóban hallgatja a bolsevik igehirdetést. Talán a magas rangú elvtárs jelenlétében nem mernek fázni?

A szónok éppen hallgat. Jobb kezével erősen támaszkodik a pulpitus szélére, tekintete arról árulkodik: beszédét még nem fejezte be. A háttérben álló férfiak talán tapsolnak, a kezük nem látszik, így csak találgathatunk, mi történt az előző és mi fog történni a következő pillanatban.

A szónok éppen hallgat. A teremben vele szemben ülőket nézi, mintha még nem tudná, hogyan folytassa ünnepi mondókáját.

Nézem a férfi arcát, szemét, mereven összezárt ajkát.

Vajon kiknek és miről beszél ez a kegyetlenül hideg tekintetű elvtárs?

Szerencsés keze volt a fényképésznek, mert pont abban a pillanatban kattintotta el a masináját, amikor a lélegzetvételnyi szünetben a szónok elfelejtette elvtársi-mosolygósra rendezni zord és gonosz arcvonásait. A magas rangú elvtárs egy pillanatra nem figyelt: arcára fagyott az undor, a gyűlölet, a megvetés. Tekintete tükör: a mocsár riasztó visszfénye.

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle. Nem tudni, mikor és hol készült, csak annyi biztos, hogy valamikor a magyarországi kommunista rémuralom első évtizedében, talán 1950-ben, talán 1956-ban.

Egy hóhérnak barátságosabb arca van, mint ennek a hazaáruló gengszternek – mondta a fényképet megpillantva fél évszázada nagyanyám, miközben gombóccá gyűrte a kommunista napilapot, és pucolni kezdte a magas rangú elvtárs arcképével az ablakot.

A gengszterképű elvtársat fél évszázada, 1956 nyarán nevezték ki Moszkvában Magyarország teljhatalmú kommunista helytartójának. Másodszor repült a hatalomból a Moszkvában immár örökre kegyvesztett Rákosi elvtárs, és jött helyette a nála is rosszabb, nála is kegyetlenebb, nála is aljasabb utód: Gerő Ernő elvtárs 1956 nyarán jutott a csúcsra. A szovjet elvtársak hazaáruló, gerinctelen lakájaként elfoglalhatta Rákosi trónját, és néhány hónapig mint a Magyar Dolgozók Pártja első titkára folytatta a kommunisták országpusztító, kultúragyilkoló, nemzetvesztő múltrombolását.

Nézem a régi fényképet. 1956 nyarán az ország első embere, megcsonkított, gyarmattá alázott hazánkban élet és halál ura: Gerő Ernő elvtárs, kommunista tömeggyilkos és hazaáruló.

Valaha régen, a legenda szerint sötét középkorban börtönbe zárták, száműzték, kivégezték a hazaárulókat. Bűnhődtek, ha önérdeküket fontosabbnak ítélték hazájuk érdekénél, sorsánál. Bűnhődniük kellett, ha önző gyarapodásukért, saját hatalmukért, bármi áron életben maradásukért hazájukat kínálták koncul az országot leigázó ellenségnek.

A kommunisták bocsánatos bűnnek tartják a hazaárulást. Szerintük "nemzetközivé lesz holnapra a világ", a múltat ezért célszerű "végképp eltörölni", így aki segít a szovjet elvtársaknak népi demokratikus proletárdiktatúrává – ha másképp nem megy, erőszakkal, szovjet tankok segítségével – átalakítani Magyarországot, az haladó hazaáruló, mert elvtársi együttműködésével sietteti a boldog internacionalista holnap eljövetelét. A hazaáruló Rákosi Mátyás megúszta a kötelet. A hazaáruló Kádár János ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Apró Antal ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Marosán György ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Hegedüs András ágyban, párnák közt halt meg. A hazaáruló Gerő Ernő ágyban, párnák közt halt meg.

A kommunisták a hazaáruló kommunisták életét megkímélték, csak azokat az elvtársaikat küldték bitófára, akik, mint ők, nem voltak hajlandóak a hazaárulásra.

A hazaárulástól visszariadó, a szovjet megszállókkal szembeforduló kommunista Nagy Imrét, a kommunista Gimes Miklóst, a kommunista Maléter Pált, a kommunista Szilágyi Józsefet a kommunista Kádár János kivégezteti. A hazaáruló kommunista vezetőknek magas nyugdíjat, nyugodt megélhetést biztosít. Gerő Ernő mint "műfordító", Hegedüs András mint "szociológus" (mindketten a hazánkat fegyverrel leigázó bolsevik monstrum szolgalelkű szálláscsinálói 1956. október 23-án), Marosán György mint "munkásdalos", Apró Antal mint magas rangú pártmunkás boldogan éldegélhetnek a harminchárom évig Kádár János egyeduralta Magyarországon.

Tömeggyilkosok, hazaárulók: a hajuk szála sem görbült.

Fekete-fehér, öreg fénykép, kicsit töredezett a széle: egy kommunista hazaáruló gyűlölködő tekintete mered ránk a múltból. Magabiztos megvetéssel néz a jövőbe, utódainak üzeni: a kommunisták számára bocsánatos bűn a hazaárulás.

Még béke volt, amikor Thomas Mann felkiáltott: Európa, vigyázz!

Még béke van. Előttem öreg fénykép, egy kommunista hazaáruló arcképe.

Kiáltson valaki: Magyarország, vigyázz!

Szigethy Gábor

[alkohololol]

Mindenki mondja, végre legyek makacs és magam helyezzem elsőnek. De érzem, hogy nem fog menni mert tudom, hogy fájdalmat okozok másnak.

#magyar tumblr #magyar tumblisok #magyar #hungarian quotes #hungarian #hamis mosoly #magyar gondolat #szeretet hiány #igaz könnyek #magány #hungarygram #tumblr hungary #egyedul #ember undor #hazug emberek #fajdalomban tele #fajdalom #makacs #önzőség #önbizalom hiány #onbizalomhiany #szeretetre várva

[usayblablabla]

Nem tudom hogyan írjam le, de nagyon hányingerem van az olyan emberektől akik azt mondják egyedül vannak, azt mondják senki nincs körülöttük aztán hirtelen mégis. Ezer és ezer ember, édes-díszes-mázos becenevekkel, körbe nyalják egymást húszszor. Aztán én vagyok a hülye újra, hogy azt hittem olyan mint én, de mindegy. Újra csalódtam.

#magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar #hányinger #emberek #csalódás #csalódotság #ember undor #már mindegy #mindegy #újra és újra #újra #egyedül #barátok #hülye emberek #hülye vagyok #elhittem #mint mindig #hungary #kimondatlan #kérdések #saját idézet #saját gondolat #saját szöveg #legyen már vége #elegem lett #tettek #tévhit #szar az élet #rossz döntés

[a-n-d-a-f-t-e-r-a-l-l]

Nincs kedvem az emberekhez.

#ember #emberek #nincs #nincs kedvem #undorodom #undorító #undorito #undor

[yeyjj]

ítélkezel majd csodálkozol, hogy visszabasz a karma.

— @nxgydxra

#karma #ítélj el #ne ítélkezz #ítél #elítél #mindenki #minden ember #emberek #buta emberek #szenvedés #fájdalom #fájdalmat okoz #gusztustalan #gyötrelem #csodálkozni #megdöbbentő #undorodom #undorító #undor #mai világ #itt élünk #ez a világ

[medzsikien]

Újra

Megint Kezdődik az Ember Undor : Idegesség ; Random Emberekre felbaszódni , pedig szerencsétlen nem is csinált semmit ; Magány

"Újra Itthon"

#Depression #Ember Utálat #Magány #Felbasznak #Undor #MagyarTumblr

[katallure]

193. VADAK, TÖRPÉK, MAJMOK

Párizs, április 13.

[Saját levelezőnktől.] Voltak Európának és a mai civilizációnak cifra korszakai, hősiesek, ostobák, gyászosak és komikusak, de cifrább korszak még nem volt a mainál. A keresztes hadjáratoktól a francia forradalomig, Vald Pétertől Marxig, Páduai szent Antaltól Nietzschéig sokféle görcs állott már belénk. Volt düh-korszakunk, hit-korszakunk, álom-korszakunk, könny-korszakunk, de utálni még sohse utáltuk kifejezetten, hangosan magunkat. Most itt tartunk, az undornál. Párizsban, Budapesten, New Yorkban, Tabrizban, a mai civilizáció homo sapiense megutálta önmagát.

Nem tréfa ez, nem a megvénhedt, a sok kultúrától megzápult polgári társadalom csődje, mint sokan állítják. Nem is a Szokratészek vagy a hordóbölcsek, nem a Diogenészek arisztokratikus különcsége, de általános undor, mivel hát demokráciában élünk. Elérkezett a tömegekig a nagy magános Emberek embergyűlülete, s ha a tömeg nem is hallott még Nietzschéről, de Nietzschét követi. Nem véletlen dolog az, hanem olyan okvetlen, mint egy lángész megjelenése, hogy most Párizsban az emberek önmegvetősdit játszanak. Íme, az új humanizmus, a szociális lény kultusza, az ember-pártolás dicsekvő érmének – másik oldala. Párizs mindenféle népe odacsődül, ahol megcsúfolva látja a híres, büszke, telhetetlen embert, saját fajtáját.

A Clichy-bulváron az afrikai oázisok fekete vadembereit mutogatnák, degenerált, vagy még ezután civilizálódó embertestvéreinket. S az embereket nagyon helyes ösztönnel sokkal jobban érdekli ez a fekete község mint egyik lap körkérdése, hogy melyik a legjobb francia vers. A Jardin d’Acclimat[at]ion-ban kétszáz törpe embert mutogatnak, kikről impresszáriójuk azt állítja, hogy németek. Párizs persze már csak azért is elmegy, hogy nyolcvan centimétereseknek lássa a pomerániai óriások népét. Ám ez a liliputi ország, embereivel, azaz emberkéivel, produkcióival nem egészen német. Megállottam egy kis, öreg uracska előtt, aki alig volt nagyobb, mint egy szegfűszál, s elszóltam magam hangosan:

– Szegény kicsi ember, kicsi a feje, a szíve, mindene, s mégis milyen öreg.

– Bizony öreg – sóhajtotta vissza idegen kiejtéssel, papagáj-hangon, de magyarul az én öreg uracskám.

Magyar törpe, negyvenesztendős lesz. Nagyváradról való, s két törpe testvérével együtt itt van. Milyen furcsák, érthetetlenek, megmagyarázhatatlanok: egy pici véletlen, s nem lennének gnómok. Vannak közöttük házastársak, de gyermekük nem lesz, magvuk szakad, mint a vén családok sarjának vagy a zseninek.

Az Olympiában pedig Monsieur et Madame X., két bölcs csimpánz, két szegény csoda-majom issza a pezsgőt. Automobiloznak, pezsgőznek, csinosan, ízlésesen eszik a halat, bicikliznek, és tele vannak ambícióval. Ha egy-egy mutatványuk nem kap elég tapsot, dühöngenek, akárcsak a Comédie- vagy Nemzeti Színház valamelyik örökös tagja. Mindenesetre enni szebben tudnak, mint sok demokrata kör bankettjén. Okosabbak, mint Consul I. és Consul II., híres csimpánz-elődjeik, ezek a majomsztárok.

És Párizs tapsol Afrika vadjainak, a törpéknek, a majmoknak, kik intelligensebbek sok bretagne-i halásznál s egy bihari pakulárnál. Tapsol, miként tapsolni szokott a csoda-gyermekeknek, a pipázó fókáknak, a gyilkost-felhajtó rendőrkutyáknak. A tömegek öntudatlanul eljutottak Nietzschéig, s gyönyörködnek az emberi fajzat megcsúfolásában. Aiszoposz La Fontaine Kipling, előttük és utánuk mindenki elbújhat e nagyszerű gyászosságában is nagyszerű szimptoma előtt. Ez a csömör, ez a szíves hajlandóság a vad-emberek, ember-torzok és emberkedő állatok iránt olyan sokat jelent, hogy le sem meri írni az ember. Egy Stirnerbe öntött Maeterlinck talán el merné mondani szépen és tudományosan egyszerre, mit jelent az, mikor a homo sapiens így mulat? Mit jelent az, mikor vadembereken szörnyszülöttökön, majmokon és reporter-kutyákon keresztül nézzük le magunkat?

Minden nagy, fájdalmas emberi gondolatnál Shakespeare égiháborús szótárából kell kérni szavakat. Nagyon szerencsétlen lehet a mai ember, ha már nem büszke arra, hogy – ember.

Pesti Napló 1909. április 18.

[fuggokert]

Részletek P. G. életéből

Első nap.

Itt jártam!

Egy tábla a sivatag szélén, poros hátára felírva ez a két szó. Csak bámultam, értetlen, miért írná ezt fel valaki a porba? Mitől lehetett ez ennyire fontos, és kinek?

Megráztam magam, hogy visszaessek magányomba, tovább indulni a homoknak.

Könnyen voltam flegma a felirattal, aznap indultam neki a világnak. Hónapok óta nem írtam semmit, csak fogyasztottam, és nem irodalmat. Függőségeim felülkerekedtek, frusztrált ha nem olthattam őket. Ilyen frusztrációmban verekedtem össze egy helyi bandával, amelynek legfőbb eredményei a lila foltok voltak rajtam. Máskor szimplán a fejemet vertem a falba, mikor minden bezárt, és nem tudtam kielégíteni valamely dolgomat. Véres szemekkel keltem, általában késő délelőtt, kévés alvással és vágyakkal. Valahol megcsúsztam, pénzem sem maradt sok, és úgy éreztem egyre nagyobb rajtam a nyomás. ‘Találj már valamit! Nem igaz, hogy nincs semmi!’ és hasonló támogatásokat kaptam erre a bánatomra. Persze, jó helyre kerültem, talán kicsit későn, de még időben voltam, azt hiszem, mikor ide érkeztem.

Kerestem én munkákat mikor rájöttem, hogy gyorsabban laposodik a tárcám, mint előre gondoltam, úgy tessék-lássék alapon. Sok mindenre jelentkeztem, a legtöbbhöz volt is valamilyen alapom a múltból, de valójában nem akartam egyiket sem. Ahogy sokszor életemben, nem tudom, hogy mit akarok. “Élni. Rendben élj, de ehhez kell pénz. A tenger mellett élni. Pénz akkor is kell.” Legtöbbször nem is kellett tudnom, a világ döntött valamit, én meg hagytam, becsületből, kötődésből, mertmiértne’-ből. Lebegtem hullámain, néha átcsapott felettem, olyankor rettegtem, hogy megfulladok, de mindig a felszínre jutottam. Könnyű volt így élni és írni. Megélni nem igazán tudtam belőle sokáig, de nem is volt célom. Úgy alapvetően nem voltak céljaim, csak álmaim. Az addikciók hatására viszont azok is elkezdtek megkopni. Akarat erőm maradékát felhasználva vágtam bele a túrába.

Hülyeség egyedül elindulni ilyen állapotban, de nem akartam, hogy más is lássa a vélhetőleges bukásomat. Ha veszni kell, vesszek egyedül, a semmi közepén, ha ordítva megyek el, a világ akkor is azt gondolhatja, hogy csendben tettem.

Közben vert a víz, s elkezdte testem megkérdőjelezni elmém épségét, így megálltam enni egy keveset. Némi konzerv és egy kis keksz. Desszertnek lecsúszott egy szőlőcukor. Egy korty vízzel leöblítettem, majd indultam is tovább. Az első napon még nem nagyon jelentkeznek az elvonási tünetek, így meg akartam húzni, hogy minél messzebb jussak. Reméltem estére nem látom majd a város fényeit.

Legutóbbi írásaim inkább csak levelek voltak, röpkék, helyzetjelentések. Komolyabb témákat súrolt, de csak felszínesen. Nem mertem beleásni magam jobban, amin utólag nevetek, mert attól féltem, hogy elsüllyednék bennük. Így minden más borul rám. “Ha valaki el akar süllyedni, az el is fog.” Mindegy, hogy mibe’ vagy mitől. Egyik könyvemhez sem írtam hozzá, nem kreáltam karaktereket vagy helyszíneket. Szóval nem igazán alkottam. Halogattam, hogy majd holnap, ma nem érzem úgy, üres vagyok, inkább magammal foglalkoznék. Valójában nem sokat tettem magamért, az ürességet pedig szerekkel töltöttem fel. A holnap nem jött el. Hajnala volt, akkor firkáltam valamiket, de utána rögtön alkonyodott. Az eszméletem katapultált, én meg beájultam egy ágyba. Reggel undor magamtól, enyhe önutálattal lezuhanyoztam. Elhatároztam, hogy ma minden másképp lesz. Idővel a minden egyre kisebbedet és az lett a reggeli célkitűzésből, hogy legalább egy valamit másképpen csináljak. “Ne akarj megfulladni, legalább kapálózhatnál, hátha valaki megment.” A legkisebb sikereket is tálcán mutogattam körbe, elvégre, ha elég nagy csinnadrattával csinálja az ember, el hiszik hogy az tényleg akkora. Mint ez a kis séta a sivatagon át. Térkép alapján egy edzésben lévő embernek hat nap az út. Úgy gondolom nekem sikerülhet talán nyolc alatt.

Az első napom sugarai már alig látszódtak és a fekete lepel egyre gyorsabban borult rám, így tábort vertem éjszakára. Közel s távol ne m volt más fény csak a növekvő hold és a csillagok. Míg vizet forraltam egy teához, megpróbáltam megsaccolni mennyit haladhattam a térkép alapján, de nem sokra jutottam. Bár tájékozódni tudok térképpel, mérni nem igazan. Vacsorám, mint ebédem, pár falat konzerv és keksz. Szinte csak ezt csomagoltam, meg szőlőcukrot, az eltarthatóság és a melegbírásuk végett. Ha átértem, majd eszek valami rendeset. Egy kicsit még elbámultam a csillagokat, és reméltem, hogy álmatlan éjjelem lesz.

Reményem hiába való volt, álmok kergettek végig az égen. Az egyikben egy újkeletű iskolában voltam tanuló, ahol minden óra véletlen szerűen volt megtartva, és az egész annyira kaotikus volt, hogy abban sem lehettél biztos, hogy nem te leszel a tanár. Elmém mélyeiről ugrottak elő karakterek és élő emberek egyaránt, váltogatva mindenüket, szexualitással és bódító szerekkel tűzdelte képzelgéseimet. Nem sokat aludtam, és még kevesebbet pihentem.

#BónaBBonifác #függőkert #pgélete #ideértem #P.G.

[mereng-es]

Ady Endre: 19. BETEGEN

Szeretném valakinek elmondani, szeretném sírva bevallani, hogy én nyomorult, beteg ember vagyok.Az ajkamon a mosoly, az arcomon a derű, a szememben a büszkeség sugara nem más, mint hitvány tettetés, világbolondító álarcoskodás…Mert én beteg, nagyon beteg vagyok.Ha láttok tivornyázó éjeken kipirult arccal, ragyogó szemekkel, dalolva cinikus otrombasággal, leányt ölelve égő vággyal – sajnálkozzatok rajtam, nyomorult emberen.Mert beteg az én szívem, beteg az én lelkem.Nem érzem a bor ízét, csak a mámort, a feledést keresem, hiába… hiába…Nem korbácsolja fel a vérem mulató leánynak rám tapadó csókja.Ha visszacsókolom, mélységes undor, utálat fog el.Ha beszélek ideálról, dicsőségről, ihletett percekről, költői ábrándokról – nem érzem, amit mondok. Nem lelkesít semmi, semmi a világon…Beteg vagyok, lázas, nehéz beteg.Beteg vagyok, víziókat látok.Előttem őrült kaleidoszkóp gyanánt rohan el ezer és ezer látomány……Látok egy éhes embertábort. – Csoportokban harcol a kenyérért. Ott, ahol a legnagyobb darab kenyér fekszik a porban, ott a legnagyobb a küzdelem. Már beletapodták a porba, már bepiszkolták vérrel, és mégis milyen pokoli triumfussal rohan el vele a küzdők legerősebbike, mikor leverte vetélytársait. Hogy üvölt a levert állati sereg, hogy siratja az elrabolt koncot!Rémítő kép!……De új csoport áll ismét előttem. Feszületek hosszú sorban. Közülök egy durva fakereszt olyan ismerős. Nézem, nézem, felette ott a négy betű I. N. R. I….Ezekre a feszületekre az igazság bajnokait feszítették fel. A feszületek előtti nagy tömeg az a dicső emberiség, melyet annyi szószátyár dicsér, mely tombol az ártatlan vér láttára.Azután egy új vízió üldözi a lelkemet, égeti az agyvelőmet.Egy tarka csoport verődik elém. Mintha valami komikumot kedvelő hatalom durva szeszélyének hódolna, démoni alakok s angyalok egy tömkelegben kísértenek.Milyen alakok e borzasztó csoportban!…Madonna arcú asszonyok buja, aljas, hívogató arccal…Pártás leányok mocsokkal a tiszta homlokon, kísértő árnnyal hátaik mögött.Látom a költőt, kinek szívében annyi láng, amennyi egy világot megtisztíthatna, és mégis meggyalázva, elhagyatva fekszik rothadt szalmaágyán.Látok egy bíbor ruhájú, márványarcú nőt, kinek kezében karcsú, könnyű mérleg, neve dicső, feje felé írva lángbetűkkel: Justitia.De a szép nőnek nincs szíve, csak gonosz, durva ösztöne van. Szeme nem látja az igazi nyomorultat, fülét megvesztegeti az arany csengése……És még mennyi ezer, szívet rémítő alak!…Óh! ezek a víziók szív nélkül is megőrjítenek!Beteggé tettek, örökre beteggé.Beteg a szívem, beteg a lelkem, nincs nyugalmam, hitem, nem érez a szívem.Hazug a mosoly az ajkamon, nem őszinte egy kacagásom, feledni tudnék, s nem tudok… beteg vagyok, nagyon beteg, talán a szívem fáj, talán a szívem halt meg…

Debreczeni Főiskolai Lapok 1898. október 31.

#ady endre #magyar #magyar költő #prózai mű #első kötet #mereng-es #betegen #19

[starmythelonesurvivor]

3 nap, 1600 oldal olvasás, és filó

Amióta valahogy most télen elkezdett felszakadozni mindaz, amire próbáltam nem emélekzni, és egyre inkább "Önmagam" vagyok, leszek egyre kevésbé társadalmilag elfogadható, vagyis, fogynak a barátaim, azok a barátaim, akik mellett nem is éreztem igazán jól magam, és mindig azt éreztem, hogy ha csak egy pillanatra kiadom magam, elítélnek, egyre jobban érzem magam végső soron. Néha borzalmasan vagyok, és visszamennék a kagylóhéjba, de ha nagyon lassan is, mégiscsak azt érzem, hogy elindultam valami fellengzős idealizált megfoghatatlan foszlány felé, amit úgy hívnak, önismeret. Valahol végleg elszakadt a cérna, és elemi erővel tör fel belőlem az undor, ahogy látom, hogy milyen emberek, személyiségek vannak az égig maragasztalva, miközben elementális erővel gázolnak át másokon, és felmentik magukat, míg mások melléjük is állnak. Kissé aggódok, mert olyan erős düh tud belőlem előtörni, annyira haragszom a világra, ezekre a képmutató emberekre. Nem akarnak fejlődni, változni, utazni. Beletespednek az életükbe, világukba, amiben felnőttek, a legegyszerűbb utat választják, összeülnek, beszélnek a semmiről, kiszámítható a jövőjük, és pont úgy élnek, mint a szüleik, meg a nővéreik. Üres frázisokat, hamis szavakat hangoztatnak, aztán a másik pillanatban, ha már nem bírom tartani a számat, hozzám vágják, hogy mennyire nem ilyen voltam, mikor megismertek, hogy minden az Én hibám, hogy miért nem vagyok ilyen-olyan?! Egyre kevesebb emberben bízok meg, és van egy társadalmilag elfogadható arcom is, de azokra, akik ilyet mondanak nekem, miután győzködtek, bíztattak az évek alatt, hogy mennyire szeretnek, és Én is mindig próbáltam viszonozni, sőt, kegyetlenül haragszom, és nincsen rájuk szükségem az életemben. Van másik "ezer" társasági ismerősöm, aki tudja nekem nyújtani ugyanezt, és szívesen játszom nekik az eszményképüket, sokkalta szívesebben, mint olyanoknak, akikben hosszabb rövidebb időte igenis megbíztam. Csessze meg mind. Gimiben hallgattam, legfeljebb felálltam, és eljöttem, míg tavaly is ilyen voltam, de most...legalább őszinte vagyok, elfáradtam a színlelésben. Valószínűleg mindig is egy kissé rapszódikus, enyhén bipoláris, és hibbant leszek, de lesz majd, aki így is elfogad. Van pár ember, a művészetin találtam. És lassan 10 hónapja nincs párkapcsolatom, életem leghosszabb időszaka 17 éves korom óta, most nem is bánom, sőt, kissé undorodok a gondolatára is, hogy feloldódjon a személyiségem valami hülye srác mellett, akinek a legnagyobb álma a közös netflixezés a lehajtható kanapéjukon, és hónapok múlva már inkább motyoróvajat akarok mellette zabálni, és a szex gondolatára is rosszul vagyok, mert azt érzem, csak arra használ.

[icanstandup]

605.nap

Már nem remeg a lábam és nem liftezik a gyomrom, ha el kell melletted mennem. Az egyetlen érzés, amit kiváltassz belőlem az az őszinte undor... amiért ennyire leromboltad egy másik ember lelki világát és még csak bűntudatod sem volt.

#hate him #tumblr #saját #magyar tumblr #saját írás #magyar gondolat #saját gondolat #writers on tumblr #gondolatok #napi gondolat #sajat erzes #undorító

[alkohololol]

Megkérdezik, hogy vagyok, de telibe szarják mi van velem.

#kamu emberek #kamu barátság #kamu barat #kamu barátok #hamis baratok #hamis mosoly #hamis szavak #hamisbaratsag #hamis kapcsolat #hamis barát #undorító világ #ember undor #magyar gondolat #magyar tumblisok #magyar tumblr #magyar #saját érzelmek #saját gondolat #önbántalmazás #önutálat #önbizalom hiány #hungary #hungarian quotes #tumblr hungary #hungarian