Tumgik
#újból összetörtél
bcintia · 3 years
Text
Mindig mindenért megbocsátottam, mindig számíthatott a jó szívemre és talán ezért bánt velem rosszul.
Mert tudta, hogy megteheti..
@bcintia
870 notes · View notes
hatasszunet · 3 years
Text
- Hiányozni fogsz. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra.
- Miért úgy köszönsz el mintha soha többé ne látnánk egymást?
- Szeretném ha így lenne. A te érdekedben.
- Én viszont nem. Háromszor már összetörtél és minden egyes alkalommal kisétàltál az életemből. Majd hetek, hónapok és bizony volt, hogy évek után is a sors újra összehozott bennünket. Most, hogy újból összetörsz nem tudok teljességgel szomorú lenni, mert tudom, hogy előbb utóbb úgyis velem leszel újra.
- Kérlek ne folytasd...
- De folytatom.. Újból együtt leszünk egyszer. Tudod mit? Várok. Nem érdekel hányszor, hol és mikor zúzol engem aprócska darabokra, csak könyörgöm tedd meg. Tedd meg minden egyes alkalommal, ugyanis addig tudom, hogy előtte velem voltál és utána velem leszel újból és újból.
106 notes · View notes
savemysoul-please · 6 years
Text
A vallomás
Tudtam, hogy előbb-utóbb eljön ez a levél ideje, de inkább reménnyelteli időszakban gondoltam a megírására, és nem ilyen elengedésre kész állapotban. 
Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna 2016. szeptember 21. Meghallottam a hangod és megfagytam. Teljesen, mint a legjobb barátomé. Hallottam már ugyan rólad, de nem hittem a hasonlóságban, főleg, hogy a magasságotokat leszámítva külsőre nem sok a közös vonás. Első sokk megvolt. Helyes és okos fiú. Tetszett, amit látok, de ekkor még kémia nem volt. Ahogy a következő két alkalommal sem, amikor még a kutatás miatt találkoztunk. Aztán a Lapos bulin -pszichós szakest- már valami megmozdult bennem. Kezet akartál fogni (?!), de én nem engedtem, mert kutyanyálas volt a kezem. Kicsit gáz volt a helyzet. Aztán egyszer, amikor megláttam, hogy aktívan röplabázol, rádíram, a segítségedet, útbaigazítást kérve. Nagyon kedves voltál, és segítettél is. 2016. december 1-je, szerintem a nap, amikor végérvényesen belédszerettem. Nem volt mit tennem. Elvakított a tested és a játékod. Arról nem is beszéve, hogy egy teremnyi emberből rámnéztél és csak nekem köszöntél. Hazaértem és nem mentél ki a fejemből. Újból írtam. Beszéltünk pár szót, de egy idő után megragadt a beszélgetés. Nem írtál már. Ezután néha segítséget kérve rádírtam, te is írtál, talán csak egyszer, de írtál. Megkérdeztem jössz-e a Pszikulásra -újabb pszichós szakest-, nem tudtad még, de a villamoson hallottam, hogy azt mondod, jössz. Már elég késő volt, és teljesen belebetegedtem kb, vagy belerészegedtem?!, hogy még nem vagy ott és valószínű nem is jössz, amikor szóltak, hogy megérkeztél. Remegni kezdett mindenem, és teljesen elveszettem a kontrollt az érzéseim felett. Ja, belédszerettem. Lányokkal voltál egész este. Soha nem felejtem el azt a megbaszlak a szemeimmel nézésed a pultnál. Azóta már többször néztél rám így. De a volt az első. Egy szülinapon fényképeztem, december 17-én, amikor tudtomra adták, hogy te amúgy kapcsolatban vagy. Nem fogom elfelejteni azt az érzést. Tudod előtte se hittem, hogy van esélyem, de ezután.. minden reményem kb elszállt. De azért néha még mindig írtam. Januárban jött el az első változás, mondhatni. Amellett, hogy felköszöntöttelek meg te is engem (még jó, mert különben darabokra törtem volna), írtál, hogy lenne-e kedvem indulni a csapatodban egy vegyes röplabdaversenyen. Már volt programom arra a hétvégére, de rólad és a röplabdáról volt szó. Mindent félredobva, kicsit talán csúnya módon is, de igent mondtam. És nagyon örültem. Egyrészt azért, mert játszhatok, másrészt, mert ezzel elismertél, mint játékost. Múlt az idő, közben előjött még egy versenykiírás, a csapat felbomlott, de te igényt tartottál rám. Elérkezett az első verseny. Tiszta ideg voltam. Nem emlékszem túlzottan sok dologra, talán megvolt az első fizikai kontaktus, de nem kizárt, hogy volt előbb is azért, nem tudom. Első nap nagyon felidegesítettél este egy mondattal, amit a közös csapatchatbe írtál. Talán elször voltam rád úgy tényleg mérges. De alapvetően nem volt semmi extra. A másik versenyen csak annyi volt a különs, hogy szinte többet voltál velem, mint a barátnőddel, mert hogy mindannyian alapvetően egy csapatban voltunk, az elsőn a baránőd másik csapatban, de a másodikon is bejátszott máshova is. Ennek mondjuk betudható, hogy miért voltál elég sokat velem. Aztán múlt az idő, néha beszélgettünk, hetente egyszer találkoztunk haladó röplabddán, de semmi kiemelkedőt nem tudnék nagyon mondani. Segítséget kértem tőled. Az OTDK-s munkátokat kértem el. Segítettél telepíteni, elmagyaráztad mit, hogy kell. Nagyon kedves voltál. Egy esetre emlékszem még, egész az évvége felé, amikor ketten mentünk haza. Végig dumáltunk. Jó volt. Eljött a strandröplabda ideje. Áthívtál egyik hétvégén, hogy játsszak veletek. Versenyek is jöttek. Próbáltál rávenni, hogy induljak aztán végül egyen indultunk is, és aztán írtál, hogy köszönjem meg, hogy rábeszéltél. Ezután következett egy nyár csend. Kb egész nyáron nem beszéltünk. Amikor megtudtam, hogy lesz egy röplabdás gólyánk, megírtam, akkor pár szót beszéltünk talán és ennyi. Még  egyszer írtam, megnézted, nem írtál vissza. Elfogadtam. Aztán, amikor hazaértél és unatkoztál visszaírtál, másfél hónap után. Rendben. Nem akartam flegmulni vagy haragudni. Megértem, hogy nincs olyan szerepem az életedben, hogy tudjam folyamatosan, hogy mi van veled. Ahogy elkezdődött az iskola, újból gyakrabban kezdtünk beszélni, megismerted a gólyát, akit előtte én már a táborban megismertem. Ezután rájöttél, hogy van benne tehetség és potenciál is. Össze akartam, hogy barátkozzatok. Sikerült. Rávettelek, hogy írj neki. Azóta beszéltek. Volt egy esemény, amire együtt mentünk. Mi hárman. Végig te beszélt szinte. Többnyire nekem meséltél. Szerettem hallgatni. Mindig szeretem hallgatni, ahogy mesélsz nekem, fontosnak érzem tőle magam, minta számítanék. Úgy alakult a félév, hogy nem tudtál járni a haladó röplabdára, pár alkalommal azért megjelentél. Egyik estére megkért a tanár minket, hogy menjünk be játszani. Az egy jelentős este volt. Végig bőgtem. Megbántottál, semmibe vettél, félrelöktél. Mintha ott se lettem volna. És aztán jöttél azzal, hogy mi a baj. Na ezt ne. Nem mondtam semmit. Csak pukkadtam. Aztán írtál. Elmondtam, hogy veled is bajom volt, mert fasz voltál, de magammal talán még több. Éreztem, hogy nem vagyok elég. És ez geciszar volt. Az életben sokszor érzek ilyesmit.. de a pályán már régen éreztem így. Persze bejött képbe a súlyommal kapcsolatos probléma is, meg az alkat, de most a röplabdáról volt szó. Hogy én sose leszek elég jó. Biztatni kezdtél, hogy menni fog. Hogy ezek mind nem számítanak. Az emberek meglepődnek azon, hogy hogy játszom. Hittem neked és összeszedtem magam. Aztán egy héttel később, azt hiszem, baszott nagy pofont kaptam. Tőled. És az élettől. Soha nem haragudtam még rád annyira. Nagyon sírtam, bár halkan. Olyan ideges voltam, hogy csodálkozok, hogy nem lett bajom. Megkockáztatom, hogy soha nem éreztem azelőtt úgy. Fájt. Egy másik lányt hívtál játszani. Mert ő jó nő és jól játszik. Én már nem voltam elég. Le akartalak tiltani. Egy pillanatra megszűntelek szeretni, eltűnt a rózsaszín köd.  Aztán írtál és a képembe vágtad, hogy azzal a lánnyal -nélkülem- milyen jó kis csapatotok lett volna. Persze kimagyaráztad magad, és muszáj volt elhinnem, amit mondasz, mert különben megsemmisültem volna. Az önbizalmam, a játékhoz való hozzáállásom, a hitem magamban, minden összetört volna. Aztán beszéltem a barátnőddel. Érdekes dolgokat tudtam meg. Szerinte én már közel voltam ahhoz, hogy megismerjem, az igazi téged, és olyan érzésem volt, hogy támogatja is ezt. Elmesélte az egész kapcsolatotokat. Érdekes volt. De annyira nem meglepő. Jöttek az újabb versenyek, de már 4 fiúnk volt, az új fiúval együtt. Valakinek mennie kellett. Önként vállaltad ezt a szerepet. Én ettől elszomorodtam, főleg, hogy rakás ideig kérdéses volt egyáltalán, hogy ki lesz-e a csapatod. Első verseny első napján kitaláltad, hogy akkor most before lesz nálam, aztán bulika. De végül nem. Másnap jött a barinőd is. És megint többet voltál velem, mint vele. Pedig most a ő sem volt elfoglalt. Megkaptam azt a megjegyzést, hogy a pároknak nem szabad együtt indulnia. Az új fiúra gondoltál és rám. Meg persze magatokra, a barátnőddel, akit kicsit szidtál is talán, mert felidegesít. Egy szerencsétlen baleset folytán be kellett állnod egész napra kb hozzánk. Imádtam. Este nagyon sokat beszéltünk utána facebookon. Feldobott voltál és boldog. Ettől én is az lettem. Következő hétvégén strandröplabdaverseny. Én az új fiúval indultam. Ti ketten együtt férfiban, és vegyesben pedig a barátnőddel. Különösebben nem volt semmi. Jöttél minket nézni, de hát azt mi is megtettük. Második verseny. Fájt látni, ahogy összetörtél. Elvesztetted minden motivációdat, ahogy én láttam. De nekem is szörnyű volt. Sírtam egy rakást, aztán szerencsétlenségemben te voltál az első, akivel találkoztam. Vörösre sírt szemekkel. Éreztem egy kis aggódást, vagy odaképzeltem, de nem különösebben foglalkoztál a dologgal. Nem is vártam el, persze jól esett volna, de ezt magamban kellett helyreraknom. Aztán megint múlt az idő. Többet írtál, mint előtte bármikor. Voltak mélyebb beszélgetéseink, mindig egy kicsit több. De voltak esetek, amikor kiakadtam. Teljesen. Nem haragudtam rád, egyszerűen csak megbántottál. Amikor az én problémáimról volt szó, akkor le voltam szarva. Ezt egy ideig bírtam, aztán nagyon csunyán kiosztottalak. Amit el is ismertél. És aztán képes voltál foglalkozni az én dolgaimmal is. Úgy éreztem hogy van már olyan szinten a barátságunk, hogy ezt kibirja és, hogy ne csak én foglalkozzak veled. Ezután következett Pécs. Verseny. Katasztrófa. De veled alapvetően jó volt minden, első nap. Este seggrészesre ittad magát, és bár sokszor úgy szóltál rám, hogy a nevemet mondtad, kerültél. Báris én nagyon ezt éreztem. Pedig régóta vártam erre az alkalomra. Abban bíztam, hogy részegen képes leszel megnyílni és beszélni, mélyebben. De nem. Sőt rosszabb lett. És bozasztóan sajnáltalak. Mert szenvedtél, és én nem tudtam segíteni rajtad. Egy héttel később én rúgtam be nagyon csúnyán, és te is ott volt. Vagyis én már darabokban érkeztem oda. Egy rakás idő után, miután relatív normális állapotba kerültem és kimentem a wcből megkérdezted, hogy jól vagyok-e. Nekem ez a kérdés a boldogság volt. Még ha bárkitől is megkérdezted volna abban az állapotban, nem számít. Örültem, hogy tőlem megkérdezted. Eljött a vizsgaidőszak, közös röplabda, végre. Imádom, amit a pályán képesek vagyunk leművelni. Szeretem, ha ott vagy. Boldog leszek tőle. És lassan elérkezem a mosthoz. De előtte még volt egy nagyon érdekes beszélgetésünk. A legmélyebb. Megígértem, hogy közöttünk marad minden, ezért még csak támpontokat se írok le, hogy miről beszéltünk, de kicsit meglepő volt, és várható is. És mindenféleképp azt sugallmazta, hogy megbízol bennem. És ez az, ami számít. És talán egy kis plusz reményt is adott. Aztán megint beszéltünk, ameddig kellett a segítségem jó volt, ahogy már nem, leszartál. Azutáni nap megint beszéltünk, akkor te segítettél nekem. Másnap megint leszartál, annak ellenére, hogy írtam. Hazajöttél, kerestelek, kedves voltam, de megint nem akartál beszélgetni. Amit igazából meg is értek, főleg, hogy gondolom a barátnőddel voltál, de rájöttem, hogy ez így van jól. És ahhoz viszont, hogy én legyek jól.. el kell engednem téged. Még nem tudom hogy, azt hittem mire ideérek már könnyebb lesz, és tudni fogom, de nem. Sajnos még mindig fogalmam sincs, hogy hogy gondoljak rád úgy, hogy ne rázzon ki a hideg vagy ránduljon görcsbe a gyomrom vagy egyszerűen, hogy hogy ne gondoljak rád. Mindig csak arra várok, hogy írja már ki a faceboook, hogy üzenetet küldtél nekem. De nem. Még mindig semmi. És ez kezd megölni. Segíts rajtam. Hagyd, hogy elengedjelek. Kérlek. 2017.12.25.
29 notes · View notes
bcintia · 2 years
Text
Elismerem én sem vagyok egy angyal, én is teszek rossz dolgokat.
De amit te tettél velem az megbocsájthatatlan..
@bcintia
327 notes · View notes
bcintia · 2 years
Text
Olyan gyorsan törted szét a tökéletes jövőnkről alkotott képemet, hogy még időm sem volt felfogni..
@bcintia
47 notes · View notes
bcintia · 5 years
Text
A szívem még mindig nagyokat dobban,
Mikor ez az ismerős arc felbukkan,
Elvesztem e két arany barna szempárban,
És rájöttem, hogy eddig őt kerestem mindenki másban.
@bcintia
57 notes · View notes