Tumgik
#összezavar
sronti · 21 days
Text
Nem tudom, hogy érdemes-e erről írni, de hátha egy kicsit segít összeszedni a gondolataimat erről.
Mindig mindent összezavar, ha valaki meghal. Nem lehet vele mit kezdeni, valójában semmilyen narratívába nem illik bele, és mindennek az értékét megkérdőjelezi.
Egy kollégánk halt meg. Egyik napról a másikra, nem jött dolgozni, egyedül élt. A HR küldött mentőt, akik megtalálták a holttestet. Nem tudjuk mi történt, de talán már egy hete halott volt, mert akkortól nem válaszolt a üzenetekre.
Egyike volt a kevés embernek, aki mellett sokszor kifejezetten tájékozatlannak éreztem magam. Nem volt bizalmas kapcsolatunk, csak irodai, felületes beszélgetéseink voltak, de mivel sok közös érdeklődési területünk volt, ezért tudtam róla dolgokat.
Egy ismerős halála mindenképp megvisel, de ez különösen érzékenyen érintett. P magának való ember volt, senkitől nem akart semmit, mindig korán lelépett, mert "ment a vonata", de igazából szerintem csak nem találta a helyét szociális helyzetekben.
Állami gondozottként nőtt fel, a vér szerinti családja traveller (~vándorcigány) volt, szerzetesek nevelték, ő is be akart lépni a rendbe, de aztán tanúskodott az egyik ellen egy pedofília ügyben és így kiutálták. Így csak világi testvér vagy mi lett.
Mióta dolgozni kezdett, végig kiszolgáltatott emberek érdekében dolgozott, sok területen, végzettségéhez és tudásához képest alacsony fizetésért és alacsony presztízsű állásokban, panasz nélkül, nagyon magas színvonalon. Olyan 45-50 év körül lehetett.
Nálunk másfél éve volt, az első hét óta, minden héten kétszer behozott egy tortát, vagy süteményt, mert szeretett sütni, de nem szeretett édességet enni. Mellékesen megjegyezte nemrég, hogy amikor Párizsban lakott, akkor elvégzett egy cukrásztanfolyamot, onnan az érdeklődés. Tele volt ilyen meglepetésekkel. Születésnapjainkra lehetett tőle rendelni, egyszer csinált csak úgy dobostortát, mert magyar édességekről beszélgettünk előző héten. Minden sokkal jobb volt az irodában, hogy csak úgy mindig volt süti.
Végre februárban kiderítettük, hogy szereti a sajtot, és így így volt mire összedobnunk neki: a helyi francia hipsterboltból vettem sajtokat, különösebb formaságok nélkül adtuk oda, mert nem akartuk, hogy kínos legyen neki. Szerintem örült.
Aztán három hét múlva meghalt. Egy hétbe telt, míg valakinek feltűnt a hiánya, az is a munkahelye volt.
158 notes · View notes
troger · 8 months
Text
bumble
eltelt fél év, újra belevágtam
próbálom kicsit okosabban, de ugyanúgy összezavar, nem tudom, megy-e ez nekem így
17 notes · View notes
miafaszlany · 2 years
Text
jó, csak ha mondasz valamit, akkor utána ne csináld az ellenkezőjét, mert kibaszottul összezavar
12 notes · View notes
lacyc3 · 2 years
Text
Vattacukor ízű szörp
Teljesen összezavar az ízvilág. Nem tudom mi benne olyan furcsán átható, olyan ismerősen ismeretlen, olyan önmagát csak félig itató. Nem nyelni kell, hanem élvezni.
8 notes · View notes
zartosztaly · 2 years
Text
"- továbbra is balesetveszélyes a villanyóra melletti és a helyiségem külső ajtaja előtti-melletti a gázszerelések miatt megbontott járda, amely féléve nem került helyreállításra. Kérem, a járda szilárd , résmentes és vízszintbe történő visszaállítását, amelyet a gázmunkálatokat végző cégnek kellett volna elvégeznie a gázóracsere és a gázcsövek falig történő bevezetéséért kiszámlázott tetemes díj fejében, ezért az a javaslatom, hogy ők végezzék el a munkálatokat térítésmentesen. Kérem a balesetveszélyes járda azonnali helyreállításá, mert folyamatosan járok arra és a jövőben szeretném használni a kizárólagos használatomban lévő helyiségem külső ajtaját isK. Kérem, hogy folyamatosan biztosítsátok számomra a helyiségem külső bejáratának a garázsok előtti kerti kapun át történő megközelíthetőségét, mert autóval is gyakran oda kell majd állnom a rakodás érdekében, vagyis a garázsok tulajdonosai ne sajátítsák ki a jövőben a közös tulajdonú és közös használjátban lévő kapubeállókat."
A balesetveszélyes járda, ami nem járda:
Tumblr media
Cuki az a 80 kiló cement a tároló bejárata előtt, feltételezem, minden alkalommal mozgatod azokat, mikor kinyitod az ajtót. De már az előző posztok valamelyikében írtam, hogy nem feltételezem, hogy csak azért jártad közbe a társasházat, hogy összegyűjtsd, mibe lehet belekötni. Ez alapján a 80 kiló cement alapján biztos arra gondolna valaki. Te fasz.
Összezavar viszont, hogy azt írod, kizárólagos használatodban lévő helység megnevezés, hiszen a társasházi alapító okirat szerint az a tároló közös használatú, ami a te tulajdonodban van, az egy másik, kisebb tároló. Erről nem vagy hajlandó bemutatni a papírt, hogy jogosan használod. De sebaj, majd küldöm a felszólítót, hogy meddig leszel szíves kiüríteni, és birtokba venni a sajátodat. Te fasz.
A garázsok elé te egészen biztosan nem fogsz parkolni soha, mert bár hivatalosan nem tulajdonom az előtte lévő terület, nem építhetek rá fedett beállót, hogy a másik autómmal odaálljak, attól még kizárólagos használatomban van, hiszen ha te a retkes szakadt Yarisoddal odaállsz, én nem tudok ki-/beállni a garázsba. Te fasz.
Nincs olyan, hogy közös használatú kocsibeálló, teljesen értelmetlen, amit írsz. Te fasz.
2 notes · View notes
Text
Mikozben kerdeztem hogy lesz e ez meg jo valaha, annyi minden korul forgott az agyam. Ott abban a pillanatban tudtam, hogy ez nem lesz jobb soha, es ez is "megszoksz vagy megszöksz" rend szerint működik. Nemtudom. Nem bírom. Összezavar, ahogy egyszer igy, egyszer meg ugy all hozzam..mint aki mar nem akar...nembaj...de..igazabol hatalmas baj, mert amiota eszem tudom ot akarom es most...most hogy itt van nem tudom kezelni, nem tudom vele megbeszelni mi bant, nem tudom mit tegyek, ugy erzem kisse elnyomasban elek es hogy ismet bantani fog, ezert van velem...
Ameddig nem voltunk egyutt annyira tepert, annyira ereztem hogy akar, hogy csak engem akar...es most...vajon massal csinalja ugyan ezt? Vajon most hogy mellette vagyok masban keresi a boldogsagot? Vajon ezert olyan velem amilyen? Erzem...azt viszont eleg erosen, hogy kezd elengedni...ahogyan egyre tobb kis szarsagom zavarja, egyre kevesbe igenyli az erintesem... persze en vagyok a hibas, mert en voltam regen kedvesebb...az igazsag draga...te voltal kedvesebb, ez tetszett nekem es emiatt voltam akkor olyan...olyan masabb, olyan jobb.
Nem tudom mit akarok, tudom hogy kit..es az meg mindig O...valoszinuleg ez igy is marad mar orokre, de tonkretesz. Egy kibaszott bohocnak erzem magam ebben a mesenek nevezett inkabb horrorfilmbe. Akarhogy is hozza az elet, remelem egyszer megerted, ahogyan azt is hogy hogyan erzek, es hogy rohadtul nem akarok rosszat.
0 notes
csaknekemszep · 3 months
Text
Tumblr media
Nem tudom mit gondoljak. Annyira összezavar. Lehet csak addig érdeklem amíg meg nem kapott, és utána elfelejt. De lehet hogy Ő is többet érez…
Mit ámítom magam… Ő sem különb a többitől. Legszívesebben elásnám magam szégyenemben, hogy egy családos férfiről van szó. De nem tudok az érzéseimnek parancsolni. Annyira vágyom az érintésére, a közelségére és hogy Vele legyek.
0 notes
emlekeimkonyvtara · 8 months
Text
Összezavar a viselkedése és a nők körülöttem.
1 note · View note
pezsgokola · 10 months
Text
Gintonic
Elképesztően jó illata volt. Nem is vettem észre rögtön, mennyire, csak az tűnt fel egy idő után, hogy a gintonic minden kortynál összezavar és én inkább őt szagolgatnám a poharam helyett. Pont ilyennek képzeltem, amikor először felvetette, hogy találkozzunk. Talán egy kicsit magasabbnak láttam a fejemben, de az összkép szinte tökéletes volt. A megjelenése egy érett férfié, de a szemében egy huncut kisfiú mosolygott rám. 
Rettenetes izgultam, amikor még csak közeledtem a mozi felé, mert ez a találkozás nagyon gyorsan kínosba is fordulhatott volna. Eleve elég klisé a moziba szervezni egy első randit és, hát ez igazából nem is randi. Hogy is lenne randi! Éppen csak annyi történt, hogy azt mondta, történetesen az egyik kedvenc klasszikusát játsszák az egyik művészmoziban (ahol én még csak éjjel, egy buliban jártam, igazán észre sem vettem, hogy ez egy mozi) és szívesen megmutatná nekem, hiszen tudja, mennyire tetszenek a klasszikusok. 
Persze, semmire sem emlékszem a filmből. Minden pillanatban őt figyeltem, ahogyan meséli az 50 éves kulisszatitkokat, ahogyan a rendező nagyságát méltatja, ahogyan a fények fontosságát magyarázza. Teljesen lenyűgözött. Olyan világról mesélt, ahová én gyerekkorom óta vágytam. Persze, sosem kerültem a közelébe, ha leszámítjuk azt az egy napot, amikor az egyik kereskedelmi csatorna valami véletlen folytán engem választott a bevezető-kampány arcának. Akkor is imádtam a stábbal lógni, mindent tudni akartam a forgatásról, de végül maradtam a saját, ennél sokkal unalmasabb és szomorúbb, irodai munkámnál. Mindig úgy gondoltam, hogy az, hogy jó vagyok abban, amit csinálok, az egyértelműen azt jelenti, hogy nekem ez az utam.
Most viszont csak arra tudtam gondolni, hogy rajta kívül ebben a pillanatban senki mással nem lennék szívesebben. Nagyon féltem ettől az érzéstől, de tudtam, hogy be fog következni. Talán éppen ezért féltem tőle annyira. Hiszen alig ismerjük egymást. Még nincs két hete, hogy reagáltam egy sztorijára az instán, ő pedig bekövetett. Sokszor történik ilyen, egyrészt, én őszintén és gyorsan adom jelét annak, ha valami vagy valaki tetszik, a profilom alapján meg abszolút kellemes, sőt, már-már vicces és egészen picit talán szexi jelenségnek tűnök, így nem is tanúsítottam neki nagyobb figyelmet. (Dehogynem, hát egy screenshotot azért lőttem a bekövetés tényéről, mert mégiscsak kicsit crusholtam ezt a srácot, de ennél többet tényleg nem láttam bele a sztoriba.) 
El is felejtettem az egészet, amikor is jött egy üzenetem. És még egy és még egy. Általában kaptam egy kedves bókot, vagy egy vicces gifet, váltottunk néhány mondatot, de három nap után egyszer csak érkezett kb. 15 kérdés a legkülönbözőbb témákban. Szeretem-e a sajtot, láttam-e már tengeri csillagot, van-e kedvenc színem, a gint szeretem jobban, vagy a vodkát. Éreztem, ahogyan a hasamban kibújnak a pillangók a bábjukból. Ez a srác kíváncsi rám. Rám, pedig az új rövidfilmje miatt folyamatosan növekszik a rajongótábora és biztos voltam benne, hogy ennek áldásos következményét maximálisan kihasználja minden este. (Bár, ez még simán megtörténhet, de szerencsére akkor nem jutott eszembe). Egyre többet beszélgettünk, küldtünk egymásnak frissen olvasott, érdekesnek tartott cikkeket, fájdalmasan viccesnek tartott meme-eket, kedvenc dalokat, kértük egymás tanácsát könyvválasztásnál és (akkor még úgy gondoltuk, hogy) következmények nélkül osztottuk meg a gondolatainkat szinte mindenről.
A film alatt összesen négyszer ért hozzám. Egyszer, amikor nem hallottam tisztán, mit mond, és kicsit közelebb húzott, egyszer, amikor átadta a második kör gintonic-omat, egyszer, amikor úgy tett, mintha véletlen lógna át a lába az én térfelemre, de én is úgy tettem, mintha nem vettem volna észre és a végén, amikor már égtek a lámpák és a legnagyobb meglepetésemre meg sem próbált úgy tenni, mintha véletlenül érintené meg a karom. Nem tudom, hogy a gintonic miatt, vagy miatta, esetleg a kettő együtt okozta, de ott azt éreztem, hogy igen, tényleg sehol máshol nem akarok most lenni. Felajánlotta, hogy még beszélgessünk kicsit a bárban, mielőtt mindketten hazaindulunk, amit én a legnagyobb természetességgel fogadtam el, de ragaszkodtam hozzá, hogy a következő kört én álljam. Ahogy a két pohárral közelítettem az asztalhoz, ő felnézett, én pedig éreztem, hogy a pillangók már teljesen felpumpálták a szárnyukat a hasamban és éppen a ventilátorra kötözött színes szalagokon hullámvasutaznak. Ahogy rám mosolygott, úgy tűnt, ő is hasonlóan érez. Továbbra is lelkesen mesélt a filmről, az ő filmjéről, mások filmjéről, a barátairól, a díjairól, az örömeiről, a bánatairól, a főzéseikről, az edzéseiről, a szerelmeiről és a csalódásairól. És én is meséltem. Könnyen mesélek, talán túl könnyen is, sokszor megesett már velem, hogy túl sok részletet osztok meg olyan emberekkel, akik nem is annyira kíváncsiak rám, vagy nincs náluk jó helyen az életem, de most biztonságban éreztem magam. Nevetett a vicceimen és megint rengeteg kérdést kaptam tőle. És az illata! 
Fel sem tűnt, mióta ülünk ott, csak azt vettem észre, hogy egy idő után már egyre több illatot érzek, egyre több a pohár az asztalunkon és egyre hangosabb a zene körülöttünk. Addig beszélgettünk a bárban, hogy azt közben átrendezték és a dj már fel is tette az első lemezt (szigorúan bakeliten, mégiscsak egy művészmozi halljában vagyunk) és elkezdték beengedni az embereket. Jónéhány ismerőse is megérkezett, akiknek én kedvesen és szerényen, keresztnévvel bemutatkoztam, de éreztem, ahogy fogy el körülöttünk a levegő. Kezdtük mindketten kínosan érezni magunkat. Kívülről ugyanis ez egyértelműen egy randinak tűnt, de mi megegyeztünk az elején, hogy ez nem az. Azt, hogy belül mi történik, azt egyrészt nem egyeztettük, másrészt azt nem is lehet, így felelősségre sem lehet vonni miatta. És én a legjobb ötletnek azt találtam, hogy egyszerűen nem is foglalkozom a pillangókkal és azzal a diszkóval, amit a tüdőm alatt rendeztek be. Az viszont egyértelművé vált minden tagadásom ellenére, hogy egy diszkó elég nekem egy napra, így, bár a barátai marasztaltak és én elég nehezen mondok nemet egy bulira, most mégis azt éreztem, hogy ideje távozni. Legnagyobb meglepetésemre ő is ugyanígy érzett. Felsegítette a kabátom és felajánlotta, hogy szívesen elkísér egy darabon. Ahogy léptünk ki az ajtón, éreztem a tenyerének melegét a hátamon és egészen addig ott felejtette magát, amíg ki nem értünk a tömegből. Én hagytam, hogy megóvjon a szálló füsttől, a dülöngélő emberektől és a hevesen gesztikuláló részeg, olasz turistafiúktól. Annyira jól esett a figyelmessége, hogy teljesen elvarázsolódtam attól, ahogyan óvatosan hozzámért. Az idő szokatlanul enyhe volt a télhez képest, emiatt (dehogy emiatt!) úgy gondoltam, belefér egy kis séta a belvárosban, mielőtt hívnék egy taxit és hazaindulnék. 
Sok oka van annak, hogy imádom a belvárost, az egyik ilyen, hogy (bár sikátorok nincsenek) hatalmas és csodaszép kapualjak előtt vezet el az utad, gyakorlatilag bármerre. Az első három előtt még észrevétlenül sétáltunk el, a negyediknél már megállapítottuk, milyen különösen szép a kerékvetője, ami még a konflisos időkből maradt ránk, az ötödiken találtunk egy vicces ajtókopogtatót és egy akkora kulcslyukat, hogy a lakóknak minimum egy külön hátizsákot kellett hordaniuk magukkal, amígy a Szabó és társa Bt. fel nem szerelte a kaputelefont. A hatodiknál is ők csinálták a csengőt, a hetediknél pedig percekig böngésztük a tulajdonosok és az utólag felmatricázott bérlők listáját és sírva nevettünk a vicces neveken. Összekapaszkodva. Mintha egy friss popdal klipjét forgatnánk a térfigyelő kamerákkal. Itt kellett volna észhez térnem, de a gintonic, a magassarkúm és a pillagóbuli sem engedte, hogy meglássam, mi felé sodródunk. 
A nyolcadik kapualjban megcsókolt. Olyan határozottan és gyengéden, hogy egy pillanatra még a pillangók is megdermedtek. Én magamba szívtam az illatát és feladtam. Feladtam mindent. Hagytam, hogy a csókja magával ragadjon, hogy szorosan magához öleljen, hogy végigsimítsa az arcom, hogy beletúrjon a hajamba a tarkómnál és hogy mindketten elfelejtsünk mindent arra a 6 és fél percre, amíg ez a csók tartott. 
Miután magunkhoz tértünk, a szemembe nézett és a szenvedélyt egy pillanat alatt felváltotta a rémület. Tudtam, mit érez. A vágy és a lelkiismeret most koccintottak bennünk és elővették a popcornt az esti mozizáshoz. Hiszen mi nem lehetnénk itt. Nem így, nem itt és nem most. Talán 10-15 évvel ezelőtt igen. Akkor nyugodtan csókolózhattunk volna akár az összes kapualjban, de ő akkoriban Amerikában élt, én meg a vidéki nagyváros egyetemén tanultam. Egymás létezéséről sem tudtunk. Azóta viszont mindketten sok, csodás, jó és lehet, hogy ma már annyira nem jó, de mindenképpen életre szóló döntést hoztunk meg és ezekkel meg is tanultunk együtt élni. Általában egészen sikeresen, most azonban úgy tűnik, a saját védelmünkre felhúzott falainkon repedés támadt. Azokon a falakon, amiken az elmúlt évtizedben senki sem tudott beférkőzni, most mégis ott a repedés. Egymásnak okoztuk ezeket a repedéseket, mindössze néhány nap, sőt, néhány óra leforgása alatt.
Egy szó nélkül álltunk ott, ki tudja meddig. Csak néztünk egymás szemébe és némán kommunikáltunk. Hogy mit szabad és legfőképpen azt, hogy mit nem. A legnagyobb megdöbbenésemre a felismeréstől az érzés és a vonzódás kettőnk között nem tűnt el. Sőt, a szerelmes tinikre jellemző lendülettel és vakmerőséggel most mindent odaadtam volna egy újabb kapualjért cserébe. És ő újra megcsókolt. Először jóval óvatosabban és finomabban, de pillanatokkal később már ezerszer szenvedélyesebben. Utoljára talán az egyetemen csináltam ilyet, de annak ott a lépcsőházban egészen más vége lett. Mindketten tudtuk, hogy ez itt most nem fog megtörténni. Mégis úgy tettünk, mintha a világ összes ideje a miénk lenne, mintha semmivel sem kellene törődnünk, csak azzal, hogy milyen jó az illatunk így, együtt. Mert az illatunk, az elképesztő volt. A csókoktól felfokozott vérkeringésünknek köszönhetően a parfümjeink intenzívebben párologtak és összekapcsolódtak az orrunkban. Tudtam, hogy az övében is, mert mélyeket szippantott a nyakamba, mintha tudná, hogy ennek hamarosan vége lesz és egyszerűen nem ismétlődhet meg, így most minden emlékre szüksége lesz. 
És akkor vége lett. A vágy és a lelkiismeret lejátszották a kő-papír-ollót bennünk és a lelkiismeret nyert. Úgy hiszem, ollót mutathatott, mert abban a pillanatban elvágtuk a csókokat és csak lehajtott fejjel álltunk egymás először szoros, majd egyre gyengülő ölelésében. Néhány perc múlva már a taxit vártuk és elindultunk haza. Ő a feleségéhez, én a férjemhez.
0 notes
dharmagyakorlas · 1 year
Text
OM
Nincs benne rendszer, egyszerűen lehet, hogy neked is segít. A GIF-ek csak szórakoztatás céljából vannak, amúgy teljesen indifferensek. Szöveges kitárulkozás, a megvilágosodás felé vezető úton. Számomra hasznos, ha leírom, téged lehet, hogy összezavar.
Nem baj, Buddhát sem értjük, a mai napig. :D
Tumblr media
1 note · View note
Text
-nem értem akkor őt javasoltad neki helyette? Mikor azt mondtam, hogy védd meg és te azt mondtad megtetted... Szerinte... Mi van köztetek?
-AAAH semmi. Semmi. Azt akarod, hogy jobban legyek és én is jobban akarok lenni és dolgozom rajta, hogy kiiktassam a kiváltó okokat
-ah szóval ő egy kiváltó ok?
- ő.. Ő nem tudom, hogy micsoda. Tőle bekattanok. Ő összezavar és én én nem tudom
- a nem tudom nekem most édes kevés.
- csak a nem tudom az ami biztos. Nem kéne magyarázkodnom
-oh
-én nem tudom, hogy mit érzek iránta, nem tudom mert annyi mindenhez kapcsolódik. A szemem előtt széttépett emberekhez, túlzottan bonyolult ez és zsong a fejem tőle. Ez az igazság. Nem tudom, hogy mit érzek iránta, de azt tudom, hogy irántad mit érzek. És igen, igen így történt, hogy másik másik embert javasoltam neki, de nem kellene magyarázkodnom, hogy jobban legyek
-hogy teheted ezt velem!!
-nem kellene magyarázkodnom előtted és pláne nem kellene magyarázkodnom előtte.
S6e22
0 notes
0imamess0 · 2 years
Text
Ő az egyetlen stabil pont az életembe❤️
Összezavar az hogy alig beszélek vele és alig látom őt🥺
1 note · View note
pillanatvarazsa · 2 years
Text
Nem értem, hogy tudod ezt tenni. Magányos vagy, egyedül érzed magad, nem vagy jól magaddal, de mégis vele vagy. Van ennek így értelme? Segít neked bármit is vagy csak még jobban összezavar a szeretettel. Vagy egyszerűen csak kell valaki, aki szeret? Ne játszd ezt, csak rosszabb lesz, ha rájössz mit is teszel vele.
0 notes
felejtesvagymi · 2 years
Text
Elhangzott a kérdés amitől mindig is féltem.
Szerelmes vagy belé?
Mit mondtam volna?
Hogy igen? Hogy megbolondulok az érzésétől,ha nincs. De az mégjobban összezavar ha itt van? Hogy éjszakákat sírtam át miatta? Hogy inkább nem alszom,és mindent félreteszek akár pár óráért vele? Hogy tele van a fejem mindenféle gondolattal? Hogy azért tettem próbára valakit aki közel akart lenni hozzám,hogy tudjam nincs e hátsó szándéka? Hogy azért tettem mert féltem,sőt. Rettegtem a gondolattól,hogy ez csak ellenem valami bosszú hadjárat. Hogy minden alkalommal mikor bele nézek a szemébe össze-vissza ver a szivem? Hogy az egyetlen ember akit valaha őszintén szeretni tudtam az ő volt? Hogy szar ember vagyok,aki mindenkit csak egy ideig használt. De ő az akivel érdek nélkül akartam élni az életem? Hogy minden hibája ellenére,tökéletesnek látom? Hogy imádom amikor nevet? Szeretem csak nézni ahogy mesél? Hogy még akkor is ott lennék mellette ha mindenki elfordulna tőlem ezért ? Hogy érintés nélkül szerettem belé? Hogy hónapokig hazudtam magamnak? Hogy őt keresem mindenkiben ? És sosem találtam..? Hogy én a lelkébe szerettem bele? Még akkor is ha azt mondja neki olyan nincs ? Hogy mindenem ami valaha volt es lesz odaadtam volna ha a biztonságáról van szó? Hogy egy tetoválás van a kezemen,ami őt jelképezi? Azzal a mondattal amit 3 évvel ezelőtt egy szórakozóhely előtt mondott nekem hajnalba ? Amikor először törte össze a szívemet ? Miért tettem ezt úgy mégis.. Mert ő az az ember aki ilyenné tett? Hogy miatta lettem bizonytalan ? Hogy mindenben a rosszat keresem? Hogy a démonjaim felét ő teremtette ? Mindennek ellenére mégsem tudnám soha elküldeni ? Mert az egyetlen dolog ami egy időben tud engem ellökni,es a legmagasabbra emelni az ő? Mit kellett volna tennem vagy mondanom?
Ült velem szembe és ami kijött a számon csak annyi volt…
“Nem,nem vagyok belé szerelmes.”
És minden könnyemet vissza tartottam ott abban a mondatban..
0 notes
youaremycloud · 3 years
Text
Az egyik pillanatban tisztában vagyok a gondolataimmal
A másikban már azt sem tudom vajon élek-e még
Mégis mi képes ennyire összezavarni?
425 notes · View notes
niipiece · 2 years
Text
"Káosznak nevezzük azt a rendet, ami az elménket összezavarja"
75 notes · View notes