#órák alatt

[estimesekcsakneked]

Estimese #002

"Első barátnőm kinda crazy volt, ezért is szakítottunk végül, de uh, az a lány tudta mit csinál. Tudta hogyan izgasson fel publikus helyeken, ahol nem csinálhatok vele semmit. Gimi alatt snapeket kaptam tőle a melleiről órák közben, végigmarkolta a farkamat a kibaszott színház közepén, csak azért mert tudta, hogy minél jobban felhúzza az agyamat annál agresszíven fogom megdugni este.

Egy ilyen alkalom után volt, hogy tényleg nagyon haragudtam rá, és miénk volt az egész ház este... Legyen annyi elég, soha életemben nem izzadtam le így. Egyébként is imádok játszani a másikkal, megujjazni, kinyalni, tipikusan az a csávó vagyok aki azért csinálja mert élvezi. Szóval szépen lassan elkezdtem játszani vele, elfenekeltem őt és számoltattam vele, olyan jó feneke volt hogy így, aaaa. És aztán szerintem a következő bő két órában folyamatosan csak majdnem jutattam el őt a csúcsra, az utolsó pillanatban hirtelen abbahagytam mindent. És aztán egy idő után nyilván nem értette mit csinálok, mondtam neki hogy ameddig nem kér bocsánatot addig nem mehet el, és ahogyan azonnal bocsánatot kért, egyből tudtam hogy nyert ügyem van. Szóval betettem, és elkezdtem dugni őt, csókolóztunk, markoltam a nyakát, a melleivel játszottam, és ahogyan éreztem hogy el fog menni hirtelen kihúztam. És az a kétségbe esés, mint a drogfüggő akitől elveszik a drogot, de mondtam neki hogy nem hiszem el amit mond, és addig fogom ezt csinálni amíg meg nem győz. Három négy alkalom után úgy könyörgött, hogy olyat te még nem láttál, mindent megígért, kimondattam vele mindent amit csak hallani akartam, "kérlek hadd élvezzek el, kérlek kérlek" stb baszottul élveztem a hatalmat és az az érzés hogy mennyire kívánta és akarta a farkamat. Szóval miután már tényleg így kb mindent megígért amit valaha csak akartam, elkzedtem mozgatni benne szépen ritmusosan a farkamat, és ahogyan elélvezett te. Remegett meg nyogott percekig a farkamon, miközben chokeingoltam és kiszívtam a melleit... Életem legjobb napja xd"

Hasonlókért katt ide, vagy küld be a saját sztoridat 👉🏽 @estimesekcsakneked

#sajat #saját érzelmek #saját írás #sajat iras #saját gondolat #saját #gondolataim #gondolatok #perverz #történet #szeretlek #szerelmes #szeretet #szerelem #szeretem #nem vagyok jól #nem vagyok boldog #nem vagyok elég jó #nem vagyok normális #nem vagyok fontos #vágyakozás #vágy #esti mese #estimese

[kaoszkutato]

valami kipukkadt

"Kipukkadt a lufi: semmi újat nem mutatott Magyar Péter Egy Varga Judittal való beszélgetésről készített, rossz minőségű, zavaros hangfelvételt közölt." – Magyar Nemzet, 09:31

"Egy nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kezdődött, órák alatt megszervezett tüntetéssel végződött az év belpolitikai szempontból messze legmozgalmasabb napja" – 444.hu, 20:40

#Magyar Péter #Rogán Antal #Polt Péter #Orbán Viktor #atombomba #lufi #kipukkadt

[n-y-c-t-0-p-h-0-b-i-a]

Nincs is jobb azoknál a buliknál amikor hajnalig kint vagytok a szerelmeddel és a barátaiddal és leszarjátok hogy már órák óta szakad az eső, fúj a szél, ti csak ültök kint a napernyő alatt és füves cigit szívva, iszogatva beszélgettek az élet nagy dolgairól. Csak egymásra figyelve, együtt nevetve, együtt énekelve a zenéket, koccintgatva egymással. És ott leszarsz mindent, nem számít semmi, csak az hogy mennyire szereted a te kis társaságod és hogy sose érjen véget az estétek...♡

#saját #pia #haverok #bulizás #alkohol #fű #drog #nevetés #részegség #együtt #szeretlek titeket #köszönöm hogy vagytok #buli #legjobb volt #este #friday night #fiatalság #élni #a masnapossag is megeri miattatokxdd #luw #my ppl #♡♡ #beszélgetés #órákig #imádtam #sok ilyet mééég #a többi 100 bulink mellé #szerelem #kapcsolat #nyctophobia

[diogenesz2020portugal]

Az iskolákba érkeznének a termékenységtudatossági órák, hogy minél előbb vállaljanak gyermeket a magyar fiatalok.

Elképzelem ennek a tantárgynak a tantervét, melyet bizonyára bigottan vallásos inszeminátorok tartanának (természettudományos és számítástechnikai órák helyett):

Kinder, Küche, Kirche

Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség

A fogamzásgátlás a sátán találmánya (Soros, a sátán)

Baszni csak a gyermekáldás érdekében szabad

A Kárpát-medence teleszülése (hazafias történelmi távlatok)

Hogyan ismerjük fel azokat a nőket, akik abortuszon estek át?

A továbbtanulás és az önálló gondolkodás veszélyei

Minden feminista boszorkány

Elég az a nyolc osztály...

Baszki, tényleg ott kell élned, hogy elhidd.

[starmythelonesurvivor]

Reggel van, hazajöttem a nénémhez, bámulom a még sötét falakat a festményekkel. Most még a szatmár-beregi végeken vagyok, délutánra már Dél-Baranyában leszek. Hurrá. Hiányzik a nevetés. Kissé groteszk, de a barátnőm nagyanyjának a temetése után egy délután alatt együtt többet nevettünk, mint én hónapok óta bármikor. Kevés barátom van, mindenki elkopott, vagy csak elővesz, ha éppen párkapcsolati krízise van, mondjam meg mit tegyen. Én, a tökéletes kapcsolatommal! Ha lenne családom, vagy nem lennék ennyire gyáva, már rég léptem volna, de most már belefásultam, megpróbáltam, maradtam. Minek nekem a nagy szerelem. Gimiben háromszor nagyon akartam szeretni, olyan filmesen, meg aztán egyszer a covid alatt, egyik sem jutott sehova. Ma délelőtt, ha minden igaz látom majd pár percre az anyámat is, előre rettegek, félek tőle, egy pillanat alatt tudja teljesen elvenni az önbecsülésem, ami mostanában amúgy is csak távoli ismerős. Szilveszter óta nem sok maradt az újra felépített, “erősebb” önmagamból. Az elmúlt héten szinte nem csináltam semmit, elegem van abból, hogy egyfolytában elvárom magamtól, hogy teljesítsek, meg csináljak valamit, hiábavalónak érzem. Egy év után újra lolozok, kikapcsol. Azért hagytam abba, hogy a diplomámra, a felvételire koncentráljak, de mit értem vele? Az egyetemre 3 hetente kell felmenni, közösség nincs, az órák hidegen hagynak, eddig a teljesítményem nulla rá. Ott akarom hagyni. Ha lett volna merszem, kihagyok egy évet a bukott felvételim után, ezen a vackon lébecolni tök felesleges. Az okj-n többet tanulok hétközben. Szégyenből, meg kivagyiságból mentem el rá, nem viseltem volna el, hogy mindekit felvettek, meg a kérdéseket, na és mit csinálsz? Megállítanak a régi ismerőseim a főutcán, és mesélnek. Én is előadom a boldog, sikeres egyetemistát, ámulnak még a szak nevétől is, tudták hogy én ilyen különleges művész lélek vagyok, és hogy ilyen érdekes leszek. Ilyenkor legszívesebben elsírnám magam, de Szilveszter óta egy könnycseppel nem találkoztam, úgy zokognék. Azon is gondolkozok, hogy életművész leszek, és kimegyek a 2 évből 1-re erasmussal, dehát az ország nyelve nélkül az se a tanulásról szól, Romániába nem szeretnék menni, Németország túl messze van, a szlovák nyelvet meg nem igen bírom sajnos. Gyakran ingázik a hangulatom, és sokat járok a múltban. Visszajönnek olyan emlékek, amik a gimi végén, illetve utánna történtek. Nem ismernék magamra, vagy talán mégis, az bánt ennyire, hogy egyszerre megint nem tudom hogyan tovább, annyira tanácstalan vagyok. Annyira hülye picsa vagyok, élet-közepi válságom van 23 évesen.

[telaviv-delhi]

Telex: Irán dróntámadást indított Izrael ellen

Mikor egy fasiszta állam találkozik egy teokratikus ideologiával. Mellesleg mindkettő.... najó.... nemgáz.... szomorú ...

#iran versus israel #palestine #israel versus iran #beszarokamagyarlibsiktől #magyarnácikizraelmellett #bazmegjenő #israel #iran

[napialmaim]

Extra macskák riadó

Hogy kinyitottam a bejárati ajtót és ott ült a lépcsőn 2 ismeretlen macska szorosan összebújva és a lábam alatt belógtak a házba. Azonnal pánikba estem, ordítom magamnak, hogy RIADÓ RIADÓ EZ NEM GYAKORLAT, de mire beértem szólni a pasimnak, a két jövevény úgy csinált, mintha jogosan tartózkodnának bent, mintha órák óta itt aludnának. Nehéz volt megkülönböztetni őket a mi macskáinktól, mondom a pasimnak hogy oké ennyi, meg kell tartani mindet, nem kockáztathatjuk, hogy az igazi macskáinkat rakjuk ki. De nagy nehezen sikerült azonosítani mindenkit, csak az volt a fura, hogy nem ilyen macskák surrantak be a lábam alatt, hanem egy fekete meg egy fekete-fehér (aka Gyula-bácsi osztályú). Tovább kerestük az idegen macskákat, meglettek.

De végül nem tettük ki egyiket se, 6 macskával éltünk tovább

[gyorinokedli]

A nap amikor majdnem meghaltam

És nem, nem a halálkerék volt a bűnös. Ahogy mondtam, az itt töltött idő alatt volt egy személy aki kifejezetten arra játszott hogy az öröm minden percben megkeseredjen a számban. Eljuttatott egy olyan pontra, ahol már csak az ételmegvonást éreztem egyedüli opciónak az életem kontrollálására, reggeltől estig olyan gyomorgörcseim voltak, hogy gyakran féltem el fogok ájulni show közben. Emellett a napi 2-4 órás alvás ès a kialakuló funkcionális alkoholizmus sem segített azon hogy tisztán tudjak gondolkozni. Ezen a fantasztikus pénteken megtörtem kissé. Az első show után visszamentem, elintéztem a lovakat annak rendje és módja szerint -azt gondoltam utoljára- nagyok hasonló volt az állapotom mintha pánikrohamom lenne, de nem eszkalálódott még, csak egy hajszálon függtem. Magamhoz vettem egy kötelet hogy keressek egy fát. A fejem zakatolt, sikítani, üvölteni tudtam volna. Akkora zaj volt a fejemben hogy nem tudtam elképzelni más kiutat, hogy hogy lehetne végre csend. Véget akartam vetni a dolognak.

De nem voltam egyedül. A másik istállóból átjöttek a lányok, hogy elkérjenek talán egy patakaparót; nem emlékszem, a fejem nem volt tiszta. A fenti állapotban találtak rám. Megkérdezték hogy mi is történik igazából, belőlem pedig az érzések mint egy cunami törtek ki. Zokogtam, sikítottam. Vagy 5 szál cigit elszívtam. És szépen lassan elcsendesedett az agyam, csak a szokott moraj maradt. Visszamentem a lovakhoz, majd a backstagebe. Teljesen üresnek éreztem magam. Mint akit lenémítottak. Fejbevágott a felismerés, hogy ezúttal megtettem volna. Olyan volt mint élet és halál közt ragadni. Ültem ott a cirkuszban és nem akartam menni, de rettegtem attól, hogy újra ennyire hangos lesz az elmém.

Ekkor lépett oda hozzám Bello Nock. Róla már írtam korábban. Azt mondta ma este előadás után szüksége van rám, mert vett egy új halálkereket, össze kell raknunk és kipróbálni. Viktória, Bello, Tolly és én neki is láttunk a második finálé után. Órák teltek el szorgosan, és a kerék kezdett testet ölteni. Ez egy kis darab, csak egy személyes. Bevittük négyen, felfüggesztettük. Ekkor már szinte az összes backstage boy ott lebzselt, de féltek kipróbálni. Bemásztam, Bello indított. Kapaszkodtam az életemért, nem akartam bebiztosítva lenni. Érezni akartam hogy akarok élni. Ott voltam, elengedhetetlen volna, vége lehetett volna de kapaszkodtam. A halálkerék pörgetett vissza az életbe. Utánam Viki, majd szépen lassan a komplett egybegyűlt társaság kipróbálta a kereket. Komoly felnőtt férfiakból kuncogó kisfiúk lettek. A manézs egy játszótérré változott. Az akkor felszabaduló energiák megtöltötték a szívemet. Megérte felkelnem aznap is. És másnap is.

#gpoy #friends #travel #trip #stuttgart #work #circus #bellonock #deathwheel #weltweinachtscircus

[beguri]

egy pillanat alatt

harmatponton billegsz nyári levegőben langyos sodrásában csak a meztelenség alig éber percek alig alvó órák homloktájékodon gyengén masszíroznak alattad a tetők nem hűsölnek tovább szédült idomok közt napod még kucorog hagyod begyulladni rejtett retinákon látó-határ lettél megkerülhetetlen

[nemzetikonyvtar]

Tóth Árpád: INVOKÁCIÓ CSOKONAI VITÉZ MIHÁLYHOZ

A kétség és a bizakodás alkotta pólusok között, épp mert mindkét lehetőséget teljesen átérzi a költő, megnő a feszültség. Ebből adódik, hogy e korszak érzelmi élete jóval dinamikusabb az előzőnél. A feszültséget és a mozgalmasságot csak fokozza, hogy a reménykedés egyre konkrétabb tartalmat kap, a vágyak egyre céltudatosabbak. Így jut el a nyíltan színt valló nagy költeményekhez, melyekben hitet tesz a haladás, a béke és a forradalmak mellett. A debreceni hagyomány értékes elemei is ekkor válnak költészetében ható tényezőkké.

E nagy versek között az Invokáció Csokonai Vitéz Mihályhoz az első, melyben az egyre terhesebbnek érzett "ócska bú"-val, egyéni bajainak untalan panaszolásával szemben rátalál a kor nagy közösségi mondanivalójára. Rátalál, tehát nem csupán megismétli, amit Ady és mások már korábban felismertek. Az ő számára a nemzet remélt újjászületése az egyetlen és utolsó alkalom, hogy saját veszendő élete is értelmet kapjon, hogy kisszerű nyűgeiből kiszabadulhasson. Ady harcainak java már lezajlott ekkor, Tóth Árpád most ébred rá e küzdelem személyes és közösségi lehetőségeire. Innen a Kőmíves Kelemenné-misszió vállalásának ráeszmélésszerű, egyéni pátosza:

Oh, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, – s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország! ... Vemhes az Idő új honfoglalással ... A MAGYAR IRODALOM TÖRTÉNETE 1905-TŐL 1919-IG

Szép este volt. Éreztem: az utolsó Ragyogó est! Egy csendes kerti lak Sötéten állt már: nagy, komor koporsó A bánatos és tiszta ég alatt: Igen, az volt, a holt Nyár koporsója, Vak, barna tömb; s a szőke hársak oldalt, Melyek lombját az alkony meggyújtotta, Mint sárga füstü fáklyák fellobogtak.  S ím, ezüst vígság csattant át a csenden: Gyerekcsapat hancúzott, körbeálltak; Néztem, s lassan szivemre tódult minden, Minden, ami egy csüggedt órán fájhat: Ó, rendes élet! gyerek! feleség! - Szivem! mi kincsed van e dús világon? Vergődő kis szerelmek, szerteszét Gurult tervek, ó, tépett ifjuságom!  Huszonhét esztendőm viszem batyumban, Elfáradt vándor, céltalan uton, Batyumban csupa lim-lom, ócska búm van, Miért is hurcolom még, nem tudom, S miért a versek, ez a fájó, éber Ösztön: árulni halk bánatomat, Mint cukros, fanyar fügét a kucséber? - Így sírtam ott a hűvös fák alatt.  S költőm! akkor Te jutottál eszembe, Te is nézted Debrecen fasor-rácsát, Mint tömlöc-rácsot bús rab néz merengve, S már nem is várja víg szabadulását. Itt rejtegetted kínját életednek, S itt éhezett szelíd lelked halálra, Mert már nem izlett, rossz ínyű betegnek, A remény hamujában sült pogácsa...  S mégis, magányod csendes, hűs ölén, - Mert a magány ád végső menhelyet: Ez a preri, hol mint sötét bölény, Nagyhomlokú tünődés lépeget, Mély dzsungel, hol a vén boa constrictor, A jóllakott bú, szívünkről lebágyad, - Magányodban, betegen, árván, titkon, Mégis maradt egy felpihegő vágyad:  Csokonaim! halál pálmái árnyán, Debrecen magány-prerijén bús farmer, Mint ácsolgattad vágyad! mit se várván, Bús kedvtöltésül, lassan, türelemmel; Épül-e össze valami belőle: Nagy és egész mű? - rezignáltan lested: Fő, hogy idejét az ember elölje, S ki tudja? tán boldog csoda is eshet!  Egy éneket kezdtél tervelni itt, Hogy fájó életed beléfelejtsed, A haza honfoglaló hőseit Álmodtad vissza, Árpád fejedelmet; Ki elveszítéd sorsod tartományát, Szerelmet, hitet, egészséget, mindent, Feléd az unt lét tikkadt nyomorán át A megnyert haza drága képe intett!  Ó, mester! ím a késő famulus Megért: ha minden más kötés laza, Mi még a léthez fűzi ferde, bús Mikrokozmoszunk: ő, a szent haza! Túl csókon, könnyön, lázon és önzésen, Túl önmagunkon, tisztult órák hozzák Képét, magány s csönd, - s megindultan, szépen Utolsó álmunk: boldog Magyarország!  A magyar remény-korszak kezdetén Így kezdtél új dalt, reménytelen költőm, Mert ez a végső, szent virtus: szegény Magyar költő, bár félholtan is, költsön: Hátha a magyar Jövő szebben épül, Ha szívünk vérét vakolatul venné: Elénk bús szimbólummá ekként szépül A balladás Kőmíves Kelemenné!  Ezen merengtem én el akkor este, S felszegte fejét szívemben a bánat, S látott új eget s új földet, a messze Jövőben látta dús, boldog hazámat! És szóltam: Néki zengem énekem! Néki áldozom koldus kincsem, híven, E gyűszű könnyet: ifjú életem, És e marék vért: eldobogó szívem!  Vemhes az Idő új honfoglalással, Költőm! én is honszerzést dalolok, Tán bús dal lesz, kevés fénnyel, sok árnnyal, S hősöm tán gyönge lesz, mint én vagyok; Tehozzád méltó hősül illett Árpád, Enyém bukik, s tán én is féluton Kidőlök, ám nincs vágyam, élőbb, drágább, Mint dalba sírni, ahogy épp tudom.

Csokonaim! ne szálljon ez az ének, Míg meg nem áldod. Eltűnődni jó, Hogy, valahonnan, munkám áldva nézed: Tiéd e csendes invokáció ! S most, ének, röppenj, úszó, halk monoplán! Ívelj, ha tudsz, magasztos távolokba, Bár szárnyaid közt búsan meghúzódván Egy vérző szív a kormányzó pilóta...

1913

#érettségi

[nedvesalmok]

Munkahelyemen/ egyetemen órák alatt megnyitni a tumblr-t, na az az igazi extrém sport

#magyar #magyat tumblr #sajat szoveg #sajatgondolat

[padgany]

Gyűlölet

Keddi nap volt, Józsi a külvárosi, penészes és repedezett falú konyhában pucolta a vödörnyi krumplit. Az anyja kérte meg a feladatra, jobban mondva parancsolta neki, míg ő Józsi kishúgát vitte a körzeti orvoshoz. Sok gondolat kavargott a fejében, szerette négy testvérét, és a mai napon még ezek között az omladozó, sötét foltokkal tarkított falak között is jól érezte magát. Ma ő volt öccsei főnöke és vigyázója, és nem az iskolában kellett unatkoznia a véget nem érő tanórák alatt. Tudta, hogy ez újabb lemaradást és rossz jegyeket jelent majd, de ez már nem érdekelte. Ott mindenki ellenséges volt vele, míg itthon csak az anyja, és az - esténként hazaérkező munkanélküli - apja, aki általában részegen, vagy megmagyarázhatatlanul furcsa állapotban kiabált vele, mielőtt az beesett az ágyba vagy a tévé elé. 

Az iskola iránt érzett undora már az első osztály megkezdése óta tartott. Hiperaktív és vásott gyerek volt, nem tudott elülni a fenekén és még annyira sem volt képes figyelni az órákon, mint a legrosszabb osztálytársai. Ez évismétlést jelentett és különleges bánásmódot a tanárok részéről, ami sokszor indokolatlan kiabálást és kettes érdemjegyeket jelentett. Mielőtt felső tagozatba lépett, az egyik tanára odament hozzá és könnyes szemekkel elmondta neki, hogy az este pezsgőt fog bontani, amiért többé nem kell őt tanítania. Nem szerették. Eleinte nem értette, hogy miért ilyen ellenségesek vele, idővel aztán már nem is remélt szeretetet és azon kapta magát, hogy már ő is goromba vagy ellenséges az idegenekkel. Már azelőtt kialakult benne ez, mielőtt az apja részegen leültette és elmagyarázta neki, hogy sokkal nagyobb esélye van, ha először ő üt és nem a másik. Talán azért alakult ki benne ez a zsigeri ellenségesség, mert mindig kinevették és megalázták. Eleinte a régimódi játékai miatt, amiket a napközi idejére vihettek be a gyerekek, később a ruházata vagy a haja miatt, vagy éppen azért csúfolták, mert bűzlött. Mindezek oka a pénz hiánya és az volt, hogy hetente csak kétszer fürödhetett az öccsei és a kishúga után egy kádnyi elhasznált vízben. 

Egyszóval nem szerette a sulit, az osztálytársait, a hétről hétre ismétlődő órarendet és a szoros, tervszerű haladást, amivel sosem sikerült lépést tartania. Egyedül az irodalmat kedvelte, főleg a verseket, és ez volt az egyetlen tantárgy, amiben jeleskedett is. Hatodikban rájött, hogy a ritmikus és egymással rímelő sorok mögötti mondanivaló sokszor nagy hatással van rá. Az irodalom tanár volt az egyetlen, aki kedves volt vele, az ő szemében sosem látott megvetést, lenézést vagy gyűlöletet. Ő volt az egyetlen tanár, aki figyelt rá, és aki alkalomadtán, az órák után még az ő, és a családja hogylétéről is érdeklődött. Legutóbbi beszélgetésük során arra buzdította Józsit, hogy váltson könyvtári tagságot. Persze miután ezt elmondta az anyjának, az kinevette és elküldte a boltba, este pedig az apja kevert le neki egy nagy pofont, mondván nincsen pénzük ilyen ostobaságokra és, ha a szeme elé kerül az a tanár, azt is jól szájon vágja majd. 

Másnap a tanára az utolsó óra után újra leültette maga elé az elcsigázott ábrázatú Józsit.

 -  Mi történt a száddal Józsi? Verekedtél?

-  Á nem, csak bicóztam és eltanyáltam.

-  Beszéltél a szüleiddel? Mit szóltak a könyvtári tagsághoz? Ott aztán annyi verses kötetet tudnál olvasni, amennyit csak akarnál.

-  Jó lenne, tanár úr, de sajnos nincs pénzünk ilyenekre. Azt hiszem lemondok a dologról.

-  Sajnálom, Józsi. Viszont pont ma olvastam az újságban, hogy jövő hét kedden, a költészet napja alkalmából aki bemegy a könyvtárba és elszaval egy verset, az ingyenes tagságot kap egy évre. Szerintem el kellene menned, válassz egy verset, amit szeretsz, tanuld meg és így ingyen is tag lehetsz, nem kell fizetni a tagságért és a könyvekért. 

-  Ó, ez jól hangzik! Még átgondolom. Talán nem lesz délután feladatom és akkor elmegyek. 

 A krumplit már megpucolta, az öccseit rendre intette és leült melléjük a tévé elé. Egy rajzfilmet néztek, egy beszélő fehér kutya éppen a kövér, szemüveges gazdájával verekedett. Nem értette, hogy a testvérei min nevetnek, miközben a rajzfilmben elhangzott káromkodásokat ismételgetik. Nem figyelt, csak testben volt jelen, magában József Attila: Tiszta szívvel című versét szavalta. Remélte, hogy hamarosan megérkezik az anyja és a húga, és azt is, hogy nem kap több feladatot, hogy bemehessen a városba. Nem sokkal később hangos káromkodás kíséretében csörtetett be anyja, aki kézen fogva rángatta a rémült tekintetű húgát és olyan hangerővel csapta be a bejárati ajtót, hogy abba még a falak is beleremegtek.

-  Há’ ez az orvos is egy rasszista paraszt! Mit képzel ez magáról? Asziszi  koszos cigányok vagyunk? Aszongya, a penész miatt fullad a kis Kamilla, és hogy mielőbb meg kell csináltatnunk a falakat, vagy el kellene költöznünk. Há’ ezeket a gyógyszereket is csak álmomban tudnám kifizetni, - dobta az asztalra a kiváltatlan recepteket – jajj more! Hát te meg hogy pucoltad meg ezeket a krumplikat te istenverte? Na takaroggyá’ kifele vidd ki a szemetet, mert különben kapsz este az apádtó’. 

Az udvaron állt a szemetes zsákkal és haragot érzett. Haragot az anyja, az orvos és mindenki iránt. Nagy lendülettel vágta a kukába a zsákot, de ez sem segített, kivételesen azt érezte, bárcsak az iskolában lehetne. Az úton két bicikliző fiú kiáltott felé. Mindketten idősebbek voltak. Nem jártak iskolába és egyiknek sem volt jó híre az utcában. Az egyik rákiáltott.

-  Hé te! Józsi! Há’ gyere má’ ide. Nem jössz be velünk délután a városba? Elkapjuk azt a szemét kis kutyaképű nácicsicska Arnoldot. Hallom múltkor téged is leköpött a bandájával a buszmegállóba. - Mondta Márió, az idősebbik, cigivel a szájában. 

-  Más dolgom van, meg amúgy sincs kedvem hozzá. Rohaggyon meg az is ott, ahol van! Nem akarok törődni vele. 

-  Na gyere má’, megérdemelné a kis rohadék, nem? Előtte jól beiszunk, aztán mikor kijön az uszodából, a sarkon elkapjuk. 

-  Mondtam már, hogy nem megyek! 

-  Jóvan jóvan, azért ha meggondolod magad, háromkor mi a szökőkútnál leszünk. Na cső!

Visszament a házba, az anyja hangja már a konyhából szűrődött, ahogy valakivel hangosan telefonált. Megsimogatta Kamilla fejét, aki köhögőrohamok közepette figyelte a tévét. A kislány Józsira mosolygott, majd nézte tovább a rajzfilmet öccseivel. 

Józsi elhatározta magát. A Vármegyei könyvtár kapujában állt. Átgondolta, mi fog történni: elszavalja a verset, majd el is kezdi olvasgatni József Attila valamelyik verses kötetét. Nem vágyott másra csak egy kis csendre, nem akart se az iskolába lenni, se otthon, se Márióékkal. Itt akart lenni, olvasni akart. A tanára szerint ez hasznos lenne neki és ő is vágyott rá, mondhatott bárki bármit. 

Belépett a kapun és a pult felé haladt, ami mögött egy szemüveges hölgy és egy magas, vékonyarcú férfi diskurált az előttük heverő könyvek helyéről. A pulthoz lépett, köszönt, de mintha észre sem vették volna.

-  Jónapot! Hahó! - Köszönt Józsi már másodjára.

-  Mit akarsz itt? Ez nem a hajléktalan szálló, itt könyvek vannak, nem adunk semmit. - Válaszolta a férfi. 

-  Én nem ezért jöttem, szeretnék könyvtári tag lenni és azt hallottam…

-  Nem mondta neked senki, hogy ilyen szakadt öltözékben nem illik könyvtárba jönni? Ez a Vármegyei könyvtár, itt más emberek is vannak, akiket megzavarsz! Menj el, - folytotta Józsiba a szót a szemüveges hölgy - amúgy sem vagy ide való. Nincs szükségünk bajkeverőkre. 

-  Elszavalnám József Attila…

-  Megkérlek, hogy távozz, fiam! - Rivallt rá a férfi. - Hányszor kell még elmondanunk, hogy nem látjuk szívesen itt a magadfajtákat? 

Józsi csak állt és nézett maga elé. Ugyanazt érezte, mint kicsiként, amikor fintorogtak rá társai, vagy amikor kiabáltak vele a tanárok. Talán az apjának igaza volt; aki előbb üt, annak nagyobb az esélye. Hiba volt hallgatni a tanárára, már a nyugalom és a csend iránti vágya is hiba volt. Kilépett a kapun, még tíz perc volt háromig. Sietősre vette a lépteit, a szökőkút két saroknyira volt.

Egyszer már belekóstolt az apja műanyag palackos borába, amikor nem voltak otthon a szülei. - Duplán elhibázott döntés volt, - gondolta az ágyban fekve, miközben a könnyeit és az ajkáról, szívével szinkronban lüktető vért törölgette. - Finom sem volt, és észre is vették.

De most más hatást tapasztalt. Annyit húzott le Márió borából, míg szédülni nem kezdett, és míg a bátorság, a düh és minden benne feszülő érzés hatása alá nem került. A következő képkocka a magzatpózban fekvő Arnold volt, aki már kiüvöltötte magát és már csak nyögdécselni tudott, miközben a három srác tiszta erejéből rugdalta a fejét és a teste különböző pontjait. Józsi ránézett társaira, akik szemében ugyan az látszódott, ami az övéből is sugárzott volna, ha láthatta volna kívülről önmagát. Márió állította le végül, miután már többször is rászóltak, hogy hagyja végre abba. Ekkor egy ideje már meg sem rándult Arnold teste a rúgások után. Mindkét srác elfutott, Józsi azonban még egy percig a mozdulatlan Arnoldot bámulta, az élettelen test fölött fujtatva állt. Az anyjára, apjára, az orvosra, a tanárára, a Vármegyei könyvtárra és a versekre gondolt, majd elindult a buszmegálló felé.

Mire hazaért, már besötétedett. Benyitott a házba, szótlanul haladt el kiabáló anyja mellett.

-  Hát te meg hol a francba voltál? Azt hiszed csak úgy elmehetsz? Na meglátod, kapsz majd az apádtól, ha hazaér!

Bement a szobába, az öccsei már aludtak. Kamilla sípoló lélegzete törte meg a csendet, a sötétséget pedig a falakra vetülő kék és piros villogás.

#hosszabb szöveg #amatőr írás #fikció #gyűlölet #rasszizmus #társadalom kritika? #Józsi története

[megmindigkao]

Történt egy napon. A reggeli órákban. Brióssal a számban feküdtem a szabad ég alatt. Ekkor még gondolni sem mertem, hogy 3 éve rámtalál a szerelem. Egy tál forró levessel öntött nyakon. Az égési sebek már évekkel korábban is látszódtak. Pontosan emlékszem, hogy húslevest sütött. A marha és a bab már órák óta rotyoghatott benne. A rádió mellette kikapcsolva. A kedvenc slágeremet játszotta. Táncra is perdültem. A falábaim összeakadtak a rajta lévő friss rügyek és ágak miatt. Bizonyára sokat áztattam fürdés közben.

Az amerikai álmot juttatta eszembe az esés, ami arra emlékeztetett, hogy majd 3 év múlva ott fogok feküdni a fűben, a szabad ég alatt, arra gondolva, hogy 3 éve rámtalált a szerelem. Ami egy forró levessel a nyakamban talált rám. Közben a briós meg lóg ki a számból. Az ízére sem emlékszem. Sosem ettem még. Csodálatos nap volt. Ezen a reggelen.

[ezmarkabare]

Írt nekem valaki. Első látásra fogalmam sem volt ki az, de valami derengett egész mélyen. Órák teltek el amire odajutottam, hogy el is olvassam. Egy régi közös ismerős volt. Először megpróbáltam magamnak hazudni és félredobtam az egészet annyival, hogy már nem érdekel. Aztán teltek az órák és egyre rosszabbul lettem. Elolvastam újra és újra. Estére már teljesen a padlón voltam. Az üzenet egy magyarázkodással indult. Bocs, hogy írok. Nem akarok zavarni. Szokásos. Utána egy hosszas magyarázat arról, hogy ő is szeretett engem, de… végül pedig nemes egyszerűséggel annyi: Meghalt. Fáj. Nagyon.

Több évet éltem Budapesten, mégis még mindig az első ami eszembe jut róla egy nyári éjszaka amin a tizennyolc éves énem élete első szerelmének ölelésében fekszik és valami furcsa perverzióként hallgatják a mentőautók nyitott ablakon beszűrődő szirénáját. Nem mertem neki elmondani mit érzek. Ijesztőnek tűnt, azt is bemagyaráztam magamnak, hogy biztosan visszautasítana, hiszen idősebb nálam és minek kellenék én egy felnőtt férfinak. Ennek ellenére életem egyik legszebb időszakaként emlékszem vissza a vele eltöltött napokra. Egy stabil háttér volt akire számíthattam bármi történt. Rengeteget tanultam tőle az életről, még többet a mentőzésről. Csodálatos ember volt. Aztán egyik napról a másikra távolságtartó lett. Emlékszem milyen izgatott voltam, mert a tervek szerint egy egész hetet nála lettem volna, de amikor leszálltam a vonatról azzal fogadott, hogy vessünk véget ennek a “kapcsolatnak”. Tudja, hogy csak azért vagyok még vele, mert ki akarom használni a tanulmányaimhoz — tudja, mi? — és ne keressem többé. Otthagyott. Évekkel később aztán ott álltunk egymás előtt ismét, de már mint mentőtiszt a mentőtiszttel. Beszélgettünk, mint két idegen. Viszont én addigra felbátorodtam és mit veszíthetek alapon elmondtam neki mennyire szomorú voltam miatta, mekkorát tévedett és még mindig ugyanúgy érzek iránta, mint akkor. Ő pedig kinevetett, közölte mekkora idióta vagyok, majd úgy viselkedett velem, mintha soha semmi nem lett volna köztünk. Összetörte a szívem, de egy kis darabja még így is az övé maradt. Elmondhatatlanul haragudtam rá, épp úgy ahogy az üzenetet olvasva is. Nem tudom megérteni az indokot ami szerinte elég nyomós volt ahhoz, hogy ezt tegye velem annak ellenére amit ő is érzett. Bosszant, hogy valaki másnak kellett elmondania akkor amikor már túl késő. Ha ő nem hagy magamra talán most nem lennék instabil, összetört, bizalmatlan roncs aki azt is engedte, hogy bántsák csak ne hagyják el megint. De akkor talán azzal az emberrel sem találkoztam volna akihez képes voltam egy ilyen, még ennél is erősebb kötődés kialakítani. Minden esetre jelenleg úgy érzem végleg elveszítettem azt a darabot a szívemből amin az ő neve volt és szörnyen magam alatt vagyok. Ürességet érzek. Jobban vágyom arra, hogy átölelhessem, mint valaha. Még egyszer utoljára.

#magyar tumblr #magyar

[rebeka-felesleges]

Pár hete odajött hozzám óra után a matektanárom. Azt kérdezte, hogy minden rendbe van-e velem. Csak néztem rá döbbenten és azt feleltem ‘Persze, nincs semmi baj’ és rámosolyogtam halványan. Valójában én magam se hittem el, amit mondtam. Kételkedve visszakérdezett ‘Biztos? Annyira máshol jársz mostanság. Csendes vagy.’ Valóban, a tavalyi évhez képest idén a matekkal kapcsolatos kérdéseim az órák alatt megszűntek, inkább megkérdeztem azokat négyszemközt órák után tőle. Tényleg máshol jártam már egy ideje. De ki ne járt volna máshol, azok után, amik történtek? Erőltetett, keserű mosollyal biztosítottam, hogy minden a legnagyobb rendben van, ne aggódjon. De belül valójában üvöltöttem. Visítottam attól a szétfeszítő fájdalomtól, mely már oly régóta kikívánkozott. Inkább hazudtam, mint, hogy magyarázkodnom kelljen. Inkább hazudtam, mert féltem a meg nem értettségtől.

Pár hete odajött hozzám óra után a matek tanárom. Ő volt az első, aki észrevette. Ő volt az egyetlen, aki nem csak nézett, hanem látott is. És ezt szerintem sosem felejtem el.

#magyar #saját gondolat #saját #egyedül #alone #mylife #tumblr #me #vége #idézet #saját írás #depressive #gondolatok #hagyjatok #élet #ennyi #depresszív #szerethetetlen #kirekesztett