#érzelemmentes

[nemvoltamelegjoneki]

Azt hiszem az érzelemmentes énemet jobban szerettem, Ő legalább nem sírta el magát minden kis apróságon.

#magyar tumblr #magyar tumblisok #hungary #magyar #tumblr magyarorszag #tumblr #artists on tumblr #saját #magyar idézetek #érzelem #érzéketlen #sírás

[csacskamacskamocska]

Elutasítva 2. rész

Tegnap majdnem megcsókoltam valakit. Úgy mentem fel a lakásba, hogy szinte kóvályogtam mert minden igyekezetem ellenére, hogy minél távolabb tartsam magam, egy pár perc alatt annyira rászívódtam érzelmileg arra a pasira, hogy jéééézusom. A hangja, az arca, a szája...

NEM, NEEEEM! Azért szörnyű ez egész és azért kell küzdenem a jelenléte ellen, mert ő nem akar engem. Képtelen hozzámérni vagy megölelni, nincs benne semmi vágy arra, hogy velem legyen, hogy közelebb legyünk egymáshoz érzelmileg és fizikailag. Nem kérdez semmit, sosem hív el sehova azért, hogy velem töltsön időt és beszélgessünk. Nem akar tudni rólam semmit. Ha mesélek meghallgat, de nem tud és nem is akar kapcsolódni. Úgy tűnik, csak élvezi akarja, hogy animálom a társasági életének egy részét. Én pedig ezt bántalmazásnak élem meg. Nagyon nehéz eldönteni, hogy bántalmazás-e. Nem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Én próbálom megtanulni az övét, ő nem próbálja megtanulni az enyémet. Úgy gondolja, hogy értékeljem azt, hogy elfogadja, hogy nem beszélem jól az övét. Kb így élem meg a kapcsolatunkat. Annak idején a pszichológus világosított fel, hogy a bántalmazás mennyiféle tud lenni a fizikai agresszión kívül. Az érzelmi elhanyagolás (amikor az érzéseidet figyelmen kívül hagyják, a problémáidat bagatelizálják, amikor nincs jogod az érzéseidhez és nem veszik figyelembe őket.) A csenddel verés (amikor úgy utasítanak el, hogy kizárnak, nem szólnak hozzád, nem néznek rád, ha te próbálkozol, akkor csak érzelemmentes tényszerű, tulajdonképpen elutasító reakciót kapsz) A fizikai magárahagyás (gyereknél amikor konkrétan egyedül hagyják, miközben nem tud még gondoskodni magáról és azt érzi, hogy kiszolgáltatott és veszélyben van az élete. Felnőttnél a megterhelő munkákban magára hagyás és a fizikai/szexuális elutasítás vagy éheztetés) A megalázás A kritizálás (nem az amikor beszélgettek a problémákról, hanem a "te ilyen vagy, te olyan vagy") Az ellenállás is az elutasítás és a bántalmazás egyik formája. Amit mondasz, az nem úgy van. Nincs róla beszélgetés, csak nem úgy van, hülyeség vagy csak egyszerűen rosszul gondolod. Azzal nincs baj, ha valaki máshogy gondol valamit, de amikor megérzed, hogy csak azért állt ellen az adott dolognak, mert TE mondtad, az hirtelen leértékeli a kapcsolatot és benne téged. Nincs hitelem? Nem elfogadott és megbecsült az értékítéletem? Bántalmazás az is, ha az ötleteidet szisztematikusan tényszerű darabokra szedik és magyarázkodásra késztetnek. Fenyegetés. Akár azzal, hogy majd mi lesz, akár azzal, hogy majd mi nem lesz.

De most térjünk vissza a fizikai elutasításra. Engem rettenetesen megvisel. Mert másokkal szemben nem látom ezt. De mintha undorodna tőlem, olyan érzés. És ezt szar megélni. Kurva szar. És futni kéne, menekülni ez elől, mert nem tudom legyőzni az érzést. Valahogy el kéne érni, hogy ne legyen fontos. Sokszor eszembe jut Csernus, Feldmár, hogy én vagyok az, aki változtathat, aki továbbléphet egy másik férfihoz, aki teljesen szereti. Én vagyok a kulcs, nem ő, és hogy vele mi lesz, azzal nekem nem kell foglalkoznom, nem az én dolgom, nekem arra kell figyelnem, hogy a saját boldogságomat megtaláljam. És nem kell cserbenhagyásként megélnem, és szeretnem se kell őt, mert csak egy idegen, és nem tartozom semmivel, ahogy, ha egyszercsak neki lenne egy barátnője nekem semmilyen jogom nem lenne még ahhoz sem, hogy rosszul érezzem magam tőle, mert akkor nem vagyok jó barát és nem szeretek helyesen.

És én felépítem szépen a távolságtartást és a máshogygondolkodást, szépen, ésszel megmagyarázom, hogy mi a valóság és hogyan is vannak a dolgok, de akkor egy kedves mondat "azon a hangján" elég ahhoz, hogy elsöpörje az ellenállásom a saját érzelmeimmel szemben, és erre nincs magyarázat, semmi ésszerű megoldás.

Nem gondolom, hogy ez mindig így lesz. Csak nem tudom hogyan lehetne máshogyan.

#elutasítás #11-12

[maganyoscsillag]

Hogy tudsz ennyire érzelemmentes lenni?

#idézetek #idézet #magyar #szerelem #fájdalom #szomorú #szeretlek #depresszió #depresszio #hianyzol #erzelem #erzelemmentes #érzelem #szakitas

[anonymous89213]

#27

Betakarlak vérző lelkemmel, s hideg ajkaimmal meleg csókot adok sebeidre. Könnyektől ázott szemeimmel még most is csodálatosnak látlak, s kiszáradt szavaimmal szüntelen a Te nevedet verselem. Remegő kezeimmel nyugtató érintést adok rád, s érzelemmentes arcom még most is mosollyal vár téged.

[dobd-ki-az-eterbe]

Játék

Akkor ez mostantól legyen egy játék. Hisz te úgy is csak játszol velem. Hitegetsz, nagy kimondott szavak… üres ígéretek… ma már tudom, hogy szavaidnak nincs hitele, érzéseid hamisak, ígéreteidet sosem teljesíted. Már nem is számítok tőled semmire.

Minden egyes csókodban, érzem hogy mást is így csókolsz, és minden ölelésedben, érintésedben ezt érzem. Idegen. Egy olyan férfié aki megvezetett, de többé nem teszed. Nem teheted. ,,Iszok és tudok dolgokat…” Ha eddig játszottál, most én jövök. Fogalmad sincs kivel kezdtél. Elhitetem veled, hogy minden rendben van, hogy ezzel a kevés idővel ami megmaradt, majd kínozzalak. Ki fogok lépni az életedből, de előtte nyomokat hagyok, hogy ne felejts el olyan könnyen. Mielőtt elmegyek számonkérek, és tudatok veled mindent, és a következő pillanatban érezni fogod az űrt amit hagytam. És nem lehetsz többet féltékeny, nincs rá semmi jogod. És ha tényleg nem érzelemmentes a viszonyunk, és ha valóban kmh érzel irántam valamit, akkor elengedsz, mert megérdemlek egy olyan embert, aki viszont szeret, törődik velem, nem vagyok terhére.

Végül a te gondolatod cáfolásával zárok: Nem kell kapcsolat ahhoz, hogy valami elromoljon!

2022.09.21. 00:56

[j-cs-p]

Dühös vagyok. Csalódott vagyok. Szomorú vagyok. Elkeseredett vagyok. Magányos vagyok. Hálás vagyok. Boldog vagyok. Hebrencs vagyok. Néma vagyok. Érzelemmentes vagyok. Túlcsorduló vagyok. Nyugodt vagyok. Lázadó vagyok. Beletörődő vagyok. Gyerek vagyok. Felnőtt vagyok. Gyenge vagyok. Elveszett vagyok. Erős vagyok. Támogató vagyok. Naív vagyok. Csigaházban vagyok. Kifosztott vagyok. Gonosz vagyok. Bűnös vagyok. Áldozat vagyok. Sebezhető vagyok. Jó vagyok. Hiba vagyok. Megszégyenűlt vagyok. Idegen vagyok. Árnyék vagyok. Semmi vagyok. 

Ordítanék.

[szederdora]

#toxic trait

az enyém, hogy amikor valaki megbánt és a legnagyobb fájdalmat érzem, akkor váltok a legridegebb és távolságtartóbb érzelemmentes lénnyé és taszítom végtelen messzeségbe az illetőt.

[rebeka-felesleges]

2024 az érzelemmentes énemé lesz

[ludmillaignatenko]

Ez a rideg, szótlan, érzelemmentes, hideg, távolságtartó felszínes fos. Bár, az egész családunk működése ezen alapszik.

Mindenki szorong. Nyilván ebből van a cigi, pia, kábszi. Vagy az izgulás, a folyamatos lábrázás, a belső feszültség. A kiüresedett lélek. A fásultság, a valamibe menekülés. A feladatokba, a munkába, az ivásba. Ezt a mérhetetlen ürességet és szorongást el kell kerülni, mert szétbassza az agyadat. Hangoztatni kell, hogy én jól vagyok, mert a pozitív gondolkodás segít. Elnyomni mindent, ami nem odavaló, mert nincs rá megküzdési technikánk. Nem tanultuk meg már generációk óta. Persze, a gerincbetegség és az IBS öröklődő hajlam. HAHA

Az elfojtott minden, a folyamatos szorongás és az üresség már máshogy nem tud kijönni. Az állandó nyugtalanság, a megbaszódás. A tehetetlenség, a megfulladás, a keserűség, a vegetálás, a lebegés. A néma haldoklás. Ezek szépen be vannak csomagolva egy ládába, ami mellé betontömböket pakolunk és hermetikusan lezárjuk, még rakunk rá egy sárga-fekete „radioaktiv” jelzést is és bedobjuk az tenger mélyére, hogy esetleg az ara járó világítószemű-csúnya-mélytengeri hal megtalálja. Ha nem is találja meg, talán vadászat közben nekimegy. Meglátja a piktogramot és még ő is tovább úszik. Ebben a ládában mérhetetlen elfojtás van, ami felemészt napról napra. Ami gátol, akadályoz abban, hogy éljek. Mert ez nem élet! Ez valami kívülről egy nagyon puha, illatos, rózsaszín szétfolyt húsdarab. Ami tönkretesz. Tönkretesz. Tönkretesz.

Minden nap egy keveset leharap belőlem valami. Pedig egész jól be van csomagolva a radioaktív ládikám, de mégse elég jól, mert ereszt. Annyira mélyen van pedig, hogy a tenger azon részén már nem látszik semmi. De, érzem mégis, hogy ereszt a láda.

Olyan régóta harapdál le belőlem az a valami, hogy nem értem, hogy még miért vagyok.

Vagy lehet, hogy már nem is maradt semmi belőlem?

Ez nem tudom, hogy jót jelent e vagy rosszat. Hogy teljesen elfogytam e már. Ha igen, akkor mi vagyok? Ha nem, akkor meddig bírom ezt a szenvedést? Újradefiniáljam magamat? Vagy előtte még teljesen el kell fogynom? Ha elfogyok, leszek-e még új valaki belőlem?

Ez egy növekedési ugrás? El kell temetnem a ládát? Fel kell hoznom a ládát és ki kell nyitnom? Mikor lehet teljes életet élni? Ki lesz az, aki megtanítja, hogy kell csinálnom? Magamat kell felnevelnem? Vissza kell nyúlnom magamért, amilyen koránra csak tudok és magam mellé kell állnom?

Mintha lenne bennem egy gomb… vagy nem is gomb… egy tornaórán használatos gát, talán betonsorompó. De, ez egy kőfal, ami miatt beleragadtam volna ebbe a mocsárba. Az agyam, ha 5 évvel korábban lennénk, nem gondolkodna. De, mintha összetört volna valami… a lábam talán… vagy be lenne betonozva… lehet, hogy nem csak a lábam van, hanem a mellkasomig vagyok bebetonozva. Mozgásképtelen vagyok, ami megijeszt. Meg vagyok dermedve / kővé váltam. Nem tudom, merre tovább.

Mindentől félek.

Magányos vagyok.

Le vagyok fagyva.

[annakomaromi]

próbáltam haragudni rá, de már nem megy..se akkor, ha a szépre, se akkor, ha a rosszra gondolok. megszűnt minden érzésem, minden kötődésem. halványul az arca, keze, ölelése, halványul a lénye, a hangja, az emléke.

miért kell akkor abba annyira belehalni, miért kell átkozni,feladni hogy egy érzelemmentes valakivé válj? ez az élet? olyan, mint egy folyamatos körforgás, csak én vagyok benne az egyetlen fix szereplő

#magyar #mik #szerelem #viszonzatlan szerelem #bánat #depresszio #elet #szakitas #ertelem #ciklus

[fcking-feelings]

Érzelemmentes érzések érzése érzelmek nélkül

#érzek #érzel #érzi #érezzük #érzitek #érzik

[csacskamacskamocska]

Amit a szíved diktál

Talán ez okoz nekem a legtöbb gondolkodnivalót meg a legtöbbször e miatt kerülök ellentmondásba magammal. Mit diktál a szívem és mit kíván az önmagunk tisztelete, a határok meghúzása, az önérvényesítés. Legtöbbször nem tesszük meg azt, amit a szívünk diktál. Nem mosolygunk, nem hívjuk fel, nem írunk, nem öleljük meg, nem kérdezünk, nem dicsérünk, nem hívjuk meg, nem adjuk oda, nem segítünk, nem kérdezzük meg. Mert ha megtennénk és a reakció nem olyan lenne, mint amire vágyunk (még ha azt mondjuk, hogy nem várunk semmit, akkor is szeretnénk valamit, de legalábbis biztosan nem szeretnénk valami kellemetlen reakciót), szóval abban a pillanatban hirtelen haragudnánk magunkra mert ránk szakad, hogy alulmaradtunk, hogy kiszolgáltattuk magunkat és vesztettünk, dühösek leszünk és értetlenek. Ahogy azok lennénk akkor is, ha mondjuk odanyújtunk valakinek egy szelet tortát és az kiveri a kezünkből. Hé, mi a fasz ez? Én meg de hülye vagyok, nem kellett volna! – gondolnánk, merthogy szerettünk volna örömet szerezni, és ami ennél is fontosabb, ez alatt öntudatlanok voltunk. Amikor azt tesszük amit a szívünk diktál, akkor belül öntudatlanok, lezserek, simák, póznélküliek vagyunk. Meztelenek. Az érzelemmentes visszautasítás szégyenérzetet fog okozni a meztelenségünk miatt. Ha nem, akkor valójában semmit sem jelentett nekünk a gesztus amit tettünk. Akkor csak színjáték volt, nem voltunk belül meztelenek. Amikor visszautasítják a kedvességünket, akkor hirtelen úgy látjuk magunkat, ahogy a másik lát, a szeretetlenség nézőpontjából. Az nem jó. Az fájdalmas, mert épp olyan mintha a fizikai meztelenségünket nézegetné valaki, hogy na, ez se valami szép, a haja is milyen. Hirtelen elvész a derű, a szabadság, a nyitottság és az ember összezavarodik.

Azt gondoljuk, hogy a mi szeretetünkre a másik ember mindig vevő. Pedig nem. Nekem van egy olyan gyanúm, hogy azok például, akiket nem ölelgettek, puszilgattak gyerekkorukban, azok egyszerűen nem tanulták meg, hogy az ölelésre ölelés a válasz. Azok bénának érzik magukat a meghitt pillanatokban a közeli kapcsolatokban, élettelenül lóg a karjuk fizikailag is és átvitt értelemben is. Már sokszor végignéztem magamon is, másokon is, ahogy végigmennek a folyamaton. Adok, elutasítanak, dühöngök, ígérem hogy soha többet, tényleg nem, egy ideig, aztán óvatosan közelítek, adok, elfogadja, adok, megharap. Mint a kutyák, komolyan. csak a kutyákra nem leszünk dühösek, nem gondoljuk, hogy szándékosan sérült, fogyatékos, gonosz. Az emberekről meg gondoljuk. Amúgy nekem fogalmam sincs, hogy hogyan egészséges ezt csinálni, én folyamatosan érzékelem, hogy nem jó, nem jó valahogy nem jó amit csinálok vagyis ami történik velem. A késztetésem, hogy segítsek, hogy örömet szerezzek, már nem abból táplálkozik, hogy kiérdemeljem az elfogadást vagy a szeretetet. Nem tudok más lenni. Adott helyzetekben elfelejtek mindent, minden korábbi dolgot és csak a jelenben vagyok, és teszem amit a szívem diktál. Aztán a következő pillanatban eszembe jut, hogy de basszameg, miért csinálom ezt? Rohanok bele megint a bántásba, fájdalomba? Tátott szájjal a faszerdőbe? Van egy kolléganőm. Meghalt a férje, lefogyott harminc kilót, nagyon jól néz ki. Nem csak csinos, de mindig is nagyon jólöltözött volt, most kifejezetten atraktív. Amióta lefogyott már nem utál engem. Jön beszélgetni, beszél a fogyókúrájáról, a műtéteiről a fogyás kapcsán, beszél róla, hogy már elkezdett pasizni, mik történnek vele. És én, mintha az elmúlt tíz évben nem lett volna felháborítóan cinikus geci és nem tett volna milliószor keresztbe, én kedves vagyok, mosolygós és készséges, dicsérem és vidáman beszélgetek, mintha csak most ismerkedtünk volna meg. Mert most vagyunk a mostban, ha kedvesen beszél, kedvesen fogok válaszolni. Aztán kimegy és én nem értem. Ez akkor nem ugyanaz az ember? Vagy ennyit tesz az irigység? Már nem vagyok vele egykorú csinosabb nő, már nem kell engem utálni? Lehet, hogy felvállalom én ezt az érthetetlen belső késztetést és szarok rá, hogy mi minek látszik, csak akkor meg nyilván másoknak lesz érthetetlen az alkalmankénti dühkitörésem. Mert időnként azért úgy érzi az ember, hogy teljesen hülyének nézik és saját maga is annak látja magát. Tudod, ha szeretsz valakit, akkor meg akarod ölelni, akkor segíteni akarsz neki, akkor fontos az ő öröme, boldogsága. Ha nem fontos mindez, akkor nem szereted. Vagy fogyatékos vagy erre a dologra. Na, ez itt a kérdés.

Amúgy, azt szeretjük, aki mellett jónak érezzük magunkat. Nem elég, hogy jól érezzük magunkat. Azt akarjuk érezni, hogy JÓK VAGYUNK. persze, ez öntudatlan vágy, de rengeteg varázslatra képes.

#szívből #kétkedés #önmeghatározás #visszautasítás #örömszerzés #03-29

[count-me-in]

B Ö R T Ö N

Ismét egyedül. Emberi korlátok által egy olyan házhoz láncolva, amely minden ébren töltött pillanatban inkább egy kikerülhetetlen börtönnek tűnik.

Minden irányból beárad, de mégsem, ott van a reménytelenség érzése, amely a képernyőn megjelenő fojtott és érzelemmentes betűkön túli emberi kapcsolat hiányából fakad. Ez a képernyő, amely oly félszívvel próbálja utánozni a társadalmi kitettséget, de nem sikerül, legyen szó akár színvonaltalan kommunikációról, akár olyan emberek képeiről és videóiról, akik olyan szabadságban élnek, amilyenre az ember vágyik, és minden erejével ezt kívánja.

Emlékek. Olyan múltbeli helyzetek, mint amilyet most is átélünk, belépnek az elmék színházába, újra és újra lejátszva a magányos rab traumáját a bilincsbe vert otthonukban, keresztül az időn, amikor egy nem élő kórokozó milliárdok életét fenyegette, és mindannyiunk érzelmi állapotát. Az a szempont, ami ezt a magány sokkal inkább fokozza, mint bármi más, az a közösség élménye, amely nem is olyan messze feküdt a fogoly múltjában, egy menekülés, amely csak megterheli a most üres teret az egykori emlékeivel, olyan emberek emlékeivel akik a világot jelentik a fogoly számára, és egy lányéval, aki megtanította a foglyot az igazi szabadságra. 

Most hogy ők, most, hogy a lány olyan messze kerültek a fogolytól, a depresszió és a vigasz úgy szivárog be a torkán, mint az ízetlen iszap, le a torkán és bele a vérébe, ami az ember ereiben folyik. Lépkedés, ide-oda a hideg csempén, ennek a börtönnek a folyosóin, a zavaros vérrel, amely a foglyot egy cél nélküli utazás felé hajtja egy otthon ürügyén keresztül. 

Míg a nap véget nem ér, és a fogoly sajnálatosan beletörődik az álomba, amelyről félig reméli, hogy soha nem ér véget, félig reméli, hogy soha nem kezdődik el.

[youaremycloud]

Vesztésre állok a saját magam ellen vívott csatában

#saját #idézet #idézetek #magyar #magyaridézetek #fáj #fájdalom #nélküled #csalódás #szakítás #érzések #érzelemmentes #érzéketlen #érzéketlenség #szomorú #szomorúság #magány #törődés #hiány #düh #csata

[usayblablabla]

Szobor szeretnék lenni.

Egy érzéssel arcomon,

egy jelenetben.

S semmit sem érezni,

de örökké létezni.

#magyar #magyar tumblisok #magyar tumblr #gondolatok #éjjeli gondolatok #szobor #képzelet #saját poszt #saját #szomorúság #szomorú #érzések #megbántani #jövőkép #jövő #örökké #idővel #nehéz idők #félelem #érzelemmentes #elgondolkodtató #fáj az élet #fájdalom #nagyon fáj #nem tudom mit tegyek #mitologia #szeretnék #eltűnni #láthatatlan #nem érek semmit

[szintelenkek-jeg]

ahogy túl sok jelentőséget biztosítasz az életednek, úgy veszed el az összes lehetőséged

#szintelenkekeg #szintelenkekjeg #szintelenkek eg #szintelenkek jeg #lehetőség #élet #halal #döntés #választás #szerelem #szomorusag #szeretlek #szeretet #történet #hiány #magany #fajdalom #depresszio #érzelmes #érzelemmentes #kapcsolatok #love #light #biztos #barátság #parkapcsolat #szomorú #boldogsag #boldog