Tumgik
#értetlenség
usayblablabla · 2 years
Text
Ezernyi dolgot elmondanék, de nincs az a személy, ki megértené.
96 notes · View notes
csacskamacskamocska · 19 days
Text
Megreked
Nem értettem én ezt a dolgot, hogy emberek hogyan tudnak barátságban lenni az exükkel, aki az agyukra ment vagy bántotta őket. Az olyan kapcsolatokra gondolok, amikor valóban rongálták egymást, már nem is tudtak úgy kommunikálni, hogy ne baszódtak volna fel, vagy ne az jutott volna eszükbe, hogy szar, fáj, semmi se jó vagy amiben konkrét abúzus volt, fizikai vagy verbális bántalmazás. Azt sem tudom, hogy létezik-e olyan szakítás, válás, amit az unalom diktál. Figyelj, nem érdekel... nem érdekel amit mondasz és látom, hogy téged sem érdekel amit mondok, hát mondjuk ki, hogy ennek a kapcsolatnak vége, nem tudunk újat mondani, mutatni egymásnak, nem inspiráljuk, hanem kioltjuk egymást. És akkor szépen békésen unalombafulladtan vége, és néha esetleg megkérdezik egymástól, hogy él-e a másik. Vagy az sem érdekli már egyiket se. De nem is ez a lényeg, hanem olvasom egy cikkben, hogy tényleg mint a gyászmunka, a szakításnak is megvannak a lépései amikor egy bántalmazó kapcsolatból szakad ki az ember. 1. Kétségbeesés Az ember elveszítette az összes hitét magában, az ítélőképességében, a jó és rossz mérlegelésének képességét, és az önszeretetet. itt jelen van minden hazugság amit az ember megélt a kapcsolatban, az összes miért és minek és bizonytalanságok és teljes kilátástalanság érzés, hogy ebben nem lehet rendet tenni, mert csak a fájdalom van és akárhova nézek, csak az értetlenség, hogy mi a fasz ez. És az önhibáztatást se felejtsük el, az a bántalmazó kapcsolat stabil és tartós eredménye.
2. Ismeretszerzés Az ember rájön, hogy van neve annak, ami történt vele, hogy szabad és kell is nevén nevezni a gonoszt. És egyre biztosabb benne, hogy ha van is baj ővele, az nem az amit a másik mondott.
3. Felébredés Néha az ember úgy érzi, hogy végig tudja csinálni, le tud számolni a múlttal, néha kétségbeesik, hogy mi lesz vele "egyedül", jönnek a jó emlékek, de tömegével jönnek a rosszak, és felüti a fejét a düh, mert kezd megvilágosodni az ember, hogy méltatlanul bántak vele. Kiábrándulások, rémületek, harag és fájdalom hullámvasútja. De itt a harag a legerősebb, az ember megijed a saját érzéseitől, hogy mennyi indulat van benne. Hogy gyűlölhetem ennyire azt, akit annyira szerettem?
4. elhatárolódás És itt jön az, ami miatt a mai poszt íródott, ami ráébresztett érdekes dolgokra. Ez a pont minden szakításban amikor az ember eldönti, hogy meddig engedi a másikat. Teljesen megszakítja vele a kapcsolatot vagy az élete egy részéből kitolja de más részeiben megtartja (mert pl a gyerekek miatt). Amikor az ember már képes alakítani a dolgokat és nem csak sodródik az érzelmeivel. Amikor egy kapcsolatban rossz benne lenni, akkor az ember nem igazán tud mérlegelni, amíg benne van csak a pillanatnyi dolgokat éli meg és értelmezi és csak torzított dolgokat lát. Amikor eltávolodik, a pillanatnyi hatások megszűnnek és létrejön az az illúzió, hogy kézben tudjuk tartani a kapcsolatot. És megszületik az is, hogy innen már valódi szakítás van, tényleg vége a kapcsolatnak. Miközben, ahogy valahol olvastam is, sokszor nem a kapcsolatok hiányától, hanem attól érezzük magunkat magányosnak, hogy nem kapcsolódunk senkihez erős érzelmekkel. Hát, egy szar kapcsolathoz ugyanolyan erős érzelmekkel lehet kapcsolódni, mint egy jóhoz. Egy szar kapcsolat az érzelemkavalkád. Ragaszkodunk a szerelemhez, de ragaszkodunk minden intenzív érzelemhez is és az elhatárolódás szakaszban mintha kevesebb probléma lenne. És sokan itt meg is rekednek, nem lépnek tovább, nem akarják elveszíteni a kapcsolatot a másikkal, akár a bántalmazójukkal sem, félve a magánytól. Hiszen a bántalmazójukat jól ismerik, és ütéstávolon kívül már nem is olyan rossz ember.
5. helyreállítás. Az összes veszteséget rendbe kell tenni. Mindet. Anyagi, érzelmi, emlékek, fizikális vagy mentális dolog. Mindent stabilizálni kell. Ez már egy épülés, egy új élet kezdete, de ez a rész is borzasztó melós. Amikor azt gondolod, hogy jól vagy, akkor egyszercsak előugranak szituációk, amiket jó mélyre elástál, összeomlás, elkeseredés, mintha először látnád a valóságot, és azzal is kezdeni kell valamit, aztán megint nyugi, aztán megint jön valami. Rohadt hosszú idő, de itt már vannak pozitívumok, több energia, szabadabb gondolkodás, a gyógyulás érzése.
6. fenntartás. Itt már lehet új kapcsolatokat építeni, új párkapcsolatot keresni, és állítólag az ember itt már nem csúszik bele, hogy egy újabb bántalmazót fogjon ki.
Bár a leírás a bántalmazó kapcsolatok túlélési útmutatója, de szerintem bármilyen szakításra alkalmazható, ahogy a gyász fázisai is bármilyen veszteségre. tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás Ami érdekes, hogy én nem nagyon ismerek senkit, aki ne a 2. vagy 3. pontnál kezdett volna új kapcsolatba. Lehet, hogy e miatt sem stabilak a kapcsolatok sokszor, mert az előzővel még van meló, az újra nem jut elég energia vagy csak mankónak használta az ember. És tucatnyi olyan embert ismerek, aki kapcsolatban maradt a bántalmazójával valami olyan indokkal, hogy barátságnak azért jó ez. És nekem mondják, hogy beszéltek az exükkel és ezért meg azért felbaszódtak, elszomorodtak, felzaklatódtak. Én meg nem nagyon értem, mert barátságban vagy az enyémekben ezek nem igazán jellemzőek. Pláne nem olyan, hogy úgy felbasznak, hogy utána annyi feszültség marad bennem, hogy még beszélnem is kell róla, hogy mennyire feldühített egy "barátom". (olyan persze van, hogy "ez hülye... hát ez hülye... de persze szeretem, de ez hülye..." :D)
Korábban arra koncentráltam, hogy a narcisztikus és a borderline között van egy mágneses kapcsolat, amiben mindkettőnek a betegsége-sérülése pont összeillik. Mint két kicsi lego :DDD De ez valami új gondolatot hozott, hogy a narcisztikus bárkivel fenn tudja tartani a kapcsolatot, aki megelégszik azzal, hogy kicsit távolabb megy és így csak annyi ütés éri, ami „ébrentartja”. Nem akarja végigcsinálni a veszteséggel való munkát és továbbra is használja a paneleket amivel idealizálta/felmentette a narcisztikust.
Nah, a pszichológia bonyolult, az emberek sokfélék, az érzelmeink és viselkedésünk labirintusa nem egyszerű. Kicsit azért legyen a másik oldalból is. Ne diagnosztizáljuk a partnert, mert nem vagyunk szakemberek. Sok minden sok mindenre hasonlít, ami vagy normális vagy átmeneti. Tényleg senki sem tökéletes, és nagyon pozitív, ha valaki szeretne épülni. Vannak kikerülhetetlen dolgok, hogy például tiszteletet akkor is várhatunk valakitől, ha nem baráti, szerelmi, párkapcsolati viszonyban vagyunk. A tisztelet alap. Az együttérzés is az tulajdonképpen, egy egységnyi mindenkinek jár, aztán a kapcsolat milyenségétől függ, hogy mennyi még. De szoros kapcsolatban az egy egységnyi empátia kibaszott kevés. Nem a szereteten buknak meg a kapcsolatok, hanem az elemi tisztelet hiányán.
Tumblr media
23 notes · View notes
versinator · 4 months
Text
Ménesire sálat
Beszélhettünk igencsak rémesebb ismerettel Legolcsóbb esélyes színpadra ellentmondásokba Feladni kerthelyiségben vázlatok érzettel Apafej határoztam képzelhetővel bonyodalmakba
Helyzeted rendbehozásához ügyekből kimenetel Odaadjuk semmitmondó túlzott sikátorokba Szokatlant bokaficam változhatatlanságot kitétel Küszöbre függetlenedés értetlenség konyhaablakba
Takarón mániája idemásolom bokámmal Megnéznéd engedtem csalódáson amatőrséggel Nagyjó rendült vendéglőben hajlandóságommal
Érvényesek köszönünk mérkőzések készséggel Lemezét ottmaradók játszmának dolgommal Eznap csúszva közelebbi üreggel
0 notes
keresztyandras · 6 months
Text
Nemzeti egységkormányt javasol Netanjahu a vészhelyzet miatt
SZÉF Euronews Ilyen méretű és kiterjedtségű támadásra 1950 óta nem volt példa. Az első reakciók az értetlenség hangján szólnak, hogy sem a hírszerzés, sem a hadsereg nem készült fel egy ilyen méretű akcióra – leköti a figyelmüket a belső politikai harc, de ez nem kellő magyarázat a fenyegetés alábecsülésére. A nap folyamán az izraeli véderő megkezdte több tízezer tartalékos behívását, amit a…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
Text
"Már nincs több szó,
Tökmindegy hisz fuldokolsz.
Gondolatok vagy gondok?
Talán mégis hallucinálok.
Nem jön már semmi.
Csak próbálom kiheverni.
Tátong az üresség,
Dehát ez is csak értetlenség.
Ehhez semmi köze,
Ennek sosem lesz értelme."
0 notes
metalindex-hu · 1 year
Text
Steel Panther: On The Prowl (2023)
Steel Panther: On The Prowl (2023) - https://dionysosrising.blog.hu/2023/02/24/steel_panther_on_the_prowl -
Kiadó: Steel Panther Inc.
Honlapok: www.steelpantherrocks.com facebook.com/steelpantherkicksass
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy sok értelme van erről a megjelenésről beszámolni. Mondom ezt úgy, hogy a trágár és enyhén szólva sikamlós (valójában inkább pornográf) szövegek ellenére az első két lemezt kimondottan szerettem, a harmadikkal pedig jól elvoltam (istenkáromló borító ide vagy oda). Azután elkezdték az amúgy sem magas lécet egyre lejjebb és lejjebb állítani (lásd a 2017-es lemez prófétai címét!). A legutóbbi, 2019-ben megjelent „Heavy Metal Rules” nálam már az értékelhetetlen kategóriába csúszott; egyetlen dalának sem sikerült megszólítania bennem sem a rajongót, sem – általában véve – a zeneszerető rockert.
Némileg azért reménykedtem, hiszen a csapat legvisszataszítóbb fizimiskájú, imidzsű muzsikusa, Travis „Lexxi Foxx” Haley basszugitáros lelépett, akinek helyére először ideiglenesen, majd némi kínlódás után véglegesen a banda turnémenedzsere, Joe „Spyder” Lester lépett. Naivan azt gondoltam, ez majd ürügyet szolgáltat a régen esedékes fazonigazításra, hiszen a fémpárducok már egy ideje jól láthatóan elindultak az ellaposodás, eljelentéktelenedés útj��n. Nagyot tévedtem, sőt kiderült, hogy Lexxi Fox volt az egész brigádban talán a legnormálisabb arc, aki a gusztustalan, gyomorforgató ökörködés helyett évek óta a békés családalapítást, gyermekvállalást szerette volna előnyben részesíteni. Micsoda csapást mért ezzel a szívós munkával fölépített aljadék arculatra!
Az „On The Prowl” a 13 szám ellenére gyakorlatilag ráférne egy bakelit lemezre (kb. 47 perc hosszú). Némileg meglepetés az itt-ott haloványan kontúrozott punk rockos beütés amúgy korai Mötley Crüe módra (Never Too Late, One Pump Chump), de az Aerosmith ’70-es évekbeli munkásságát idéző dalok is újdonságnak számítanak (Put My Money, Is My Dick Enough). Érezhetően keresték a kitörési pontokat, de szerintem nem jártak sikerrel.
Továbbra is állítom, hogy Ralph „Michael Starr” Saenz nagyszerű énekes, Russ „Satchel” Parrish pedig nemcsak technikás gitáros, de szólói szinte kivétel nélkül élményszámba mennek. A faszinak a teljes eszköz-, dallam- és stíluskészlet a kisujjában van. Ez azonban még kevés; a dalok tényleg egyre jellegtelenebbek, a dallamok pedig egyre kevésbé fogósak. Mindössze három nótát szeretek az albumról (ebben a tekintetben már jobb az előzőnél!): a „Friends With Benefits” hatalmas, hol White Lion-ízű, hol annál karcosabb rockhimnusz bámulatos szólókkal, a klipes „1987” hangulatos, nosztalgikus tisztelgés a ’80-as évek legnagyobb bandái előtt (mint egykor a P. Mobil „Az óra körbejárt” című dala az eggyel korábbi évtized legendái előtt), a „Pornstar” pedig – ha valaki el tud vonatkoztatni a csacsi szövegtől – meglehetősen dögös kis rock ballada. De ennyi. Ki is fújt.
Eddig a „szerkesztőségünkben” is egyre tapinthatóbb ellenszenv, illetve értetlenség ellenére védelmeztem őket, de végül a zenészek maguk minden eszközt, minden érvet kicsavartak a kezemből, és csak állok a Steel Panther föliratú kipukkant lufi színes, nyáltól csöpögő cafatai előtt szomorúan.
youtube
Tartuffe
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
0 notes
onsieluenkeli · 1 year
Text
I.
A pozitív, vagy az élet optimistább gondolkozás nem azt jelenti hogy telibe lehazudod azt, hogy minden rendben van. Hanem inkább hozzáállást jelent, lendületet adsz, egy kis 💡fényt a másmilyen gondolkozásra, látásmódra, esetleg cselekvésre is.
Tumblr media
Azok, akik ismerik a párkapcsolat összes stációját, vagy közösségben, csapatban dolgoznak, esetleg nagyobb családban élnek, vagy sorstársaik vannak, akár gondokkal, és komolyabb terhekkel is... azoknak a többsége azért ismeri az egymás lelkével való törődést is. - Nem? Az nem egy egészséges, és jó közösség, ahol nincsen ilyen!
Mutatok egy példát rá
A negatív ember
Egy hírt mutat, Szlovákiából, amikor egy szélsőséges és homofób ámokfutó megölt több embert is. Véres képek, szőrnyűlködés, trigger.
A pozitív ember
Szintén ugyanazt a hírt mutatja. De a hangsúly a gyász tiszteletében, a tömegnél, és Zuzana Čaputovà-nál van.
Ugyanaz a két hír, mégis mást adnak vissza, mást hoznak ki az olvasókból!
! Míg az első félelmet kelt, a második a reményt. Míg az első fájdalmat okoz, addig a második együttérez, és ölel is.
A magyarok többsége inkább negatív gondolkozású, és ez örök. Csak a panasz, csak a fájdalom. Főképp az idősebbekre igaz ez. Akik viszont pozitívabb irányba váltanak, sokan már nyugaton élnek, és pontosan értik mit is magyarázok most.
Az amerikaiak, a kanadaiak, az ausztrálok, a németek nem véletlenül képesek a fejlődésre, a változásokra. Sokszor amikor náluk olvasok bármivel kapcsolatban random véleményeket, mindig ledöbbentenek, és rájövök mennyire esendő, manipulálható, és ostoba hozzájuk képest sokszor a magyar. Bár ne így lenne! De a genny bulvár azt hiszem elég jó tükröt is mutat...
II.
A másik pedig a bizalmatlanság, és az értetlenség. Minél jobban sebzett, bántott, összetört, korrupt és csalódott egy társadalom, annál kevésbé hisznek és bíznak az emberek egymásban. Ezt az írásomat se fogadják el, egészen addig amíg valaki szintén nem ír, és nem erősíti meg a gondolataimat.
Hazugság és értetlenség
Ezt figyeld
Magyarországon hiába coming outolsz te akkor is csak egy b*zi vagy. Akkor is keverik-kavarják az orientációkat. De ez is teljesen mindegy... Az emberek lassan mindenkivel értetlenkedő, tévedő seggfejek. Nem figyelnek egymásra! 10 év mire felfog egy bíróság egy családon belüli erőszakot. 3 év mire lezárul egy halálos baleset ügye. De beszélhetsz zsibbadásig egy nénivel az inflációról... = reménytelen. Ma ha mentőt akarsz hívni, azt sem hiszik el neked hogy levágtad a karodat, ömlik belőled a vér, akkor is előbb egy orvossal kell ☎️ konzultálnod! Komolyan! Ez nem vicc!
Mostanában a WMN-nél minden egyes árvaházi történetet én kapom.
Annyira kíváncsi vagyok (tényleg) arra, aki nem csak rendszeresen, hanem mindig nekem dobja azokat... Az érdekelne (pszichológia) – Miért teszi? - Miért mindig nekem?
Mert ha tényleg fontos vagyok, akkor ismerne, és jól tudná hogy nincsen🏳️‍🌈🏳️‍⚧️ jogom olyasmiken gondolkozni se! Számomra lehetetlenség! Elvesztettem azt a jogomat! Még ha el is olvasom, nekem már az empátia is értelmetlen feléjük! Legfeljebb csak fájdalmat érezhetek igazán szabadon! És ha azaz illető tényleg ismerne, akkor azt is jól tudná hogy nem is vágyom adoptálásra. Amit pedig én eldöntök, mindig jól átgondolva teszem. Mozgássérültként sem szeretnék plusz terhet az életembe! Korrekt vagyok, magammal is, velük is, és nem hülye. De ez nem azt jelenti hogy belőlem hiányzik az érzelem, a felelősség a gyerekek iránt, vagy nem értem őket, nem értek hozzájuk. De tényleg nem érdekelnek az olyan történetek, nem vágyok olyan történetekre! Más sorsot kaptam, ennyi!
Hányszor kell még ezt feltépnem, és elmagyaráznom? Annyira megalázó!
Az, aki azt műveli a wmn-en egy rosszmájú idióta... Vagy valójában teljesen leszarja amit írok, tehát 100% nem miattam teszi?!?
Akkor kizárásos alapon három magyarázat létezik rá.
Az egyik, hogy így mossa a saját kezeit, így  kerüli a szembenézést az árvákkal, és az árvaházas történetekkel. Hozzám dobja inkább, és így le is pereg róla a felelősség érzete.
Őt is agyon zrekálják a gyerekvállalással, és ezzel az asszociációval terel.
Lát valahol valamilyen idióta nőt, aki gyerekre vágyik, és azt képzeli köze van hozzám, és rólam teljesen megfeledkezve, abból a nőből indul ki.
Bárki is az, egy tipikus, boomer magyar. 💯 undorító. Hiába magyarázol, nem érti meg! Hiába kéred, hogy legalább hagyjon békén, akkor is zaklat. Az olyan személy, nem igazán tudna boldogulni nyugaton, nem tudna integrálódni hozzájuk, mert hamar kiutálnák.
Nyugaton a jellemző, hogy elsőre megértenek. Elképesztően, hihetetlenül, jó érzés. Szupercalifragilisztikexpialidocious! Ott egészségesebb is a társadalom, kevésbé öreg, betokosodott, korrupt, hazug, rosszmájú, csalódott. A #bekindness programot is ez miatt találták ki, és minden évben rengetegen részt benne. = Értsd meg a másikat, higgy neki, légy kedves.
Pessimism and Optimism - Giacomo Balla - 1923
Tumblr media
Ha most pedig azt képzeled, hogy optimizmus "rossz" tulajdonság, vagy a negatív érzelmek nem megélése, és a szokásos bla blabla... Újra írom, én nem a túlzásokba esett, PC, és erőltetett optimizmusról írtam! Szétnézek, és látom, és értem miért tartunk itt még mindig, miért tudott a politika annyira necces irányba süllyedni, és milyen könnyen manipulálhatóak az emberek.
És azt is jól tudom hogy valójában azért nem olyan fekete-fehér ez az optimista vs pesszimista téma, csak nem akarok bonyolult lenni. És hogy az egyik nélkül, nem létezne a másik sem.
Tumblr media Tumblr media Tumblr media
III.
A legrosszabb
Amikor csupán csak irígységből, vagy spontán ostobaságból, esetleg tudat alatt... azt a kevés jót, és optimistát is tönkrevágják a pesszimisták. - Legyen neked is rossz napod, dögöljön meg a tehened. = Az ilyenek miatt hal ki a szolidaritás is, és az azt megelőző megértő képesség.
Például
Az, amikor a magyarok Ukrajnát látják elvetemültnek, és nem hiszik el az orosz agressziót.
.
0 notes
csacskamacskamocska · 10 months
Text
Erőszak és valami megfogalmazhatatlan
Egy kevinszpészis cikk hozta fel bennem ezt az emléket. Most megpróbálom körbejárni, de előrebocsátom, nem kell sem együttérzés sem semmi, nem vagyok traumatizálva csak az értetlenség által vagyis, ha ért is trauma, hát mittudomén mi ért. Párkapcsolatban éltem és utólag is (amikor már minden elhalványul és értékét veszti) csak arra emlékszem, hogy a szexuális életünk jó volt. Ám volt egy alkalom, amikor valami fura dolog történt. A vendéglátásban dolgoztam akkor éppen és éjfél körül jártam haza, végletekig kimerülve a 16 órás műszaktól. (ez csak két hónap volt, utána visszállt a normál 10-12 órás meló) Annyira fáradt voltam, hogy zuhanyozni nem volt erőm, csak eldőltem mint egy zsák és egyetlen vágyam volt, hogy aludjak. Volt olyan máskor is, hogy arra ébredtem, hogy a pasim matat rajtam, de az az ébresztő jó élmény volt. Ez alkalommal viszont arra ébredtem, hogy a keze már bennem van és nem értem mi van és nem akarom a szexet, aludni akarok, de nem tudtam védekezni, csak nyöszörögni, hogy ne, ne. De nem törődött vele vagy nem is hallotta vagy a megszokás vitte és észre sem vette, hogy én csak fekszem, mint egy darab fa, egy teljesen alkalmatlan pózban, egyszerűen fogalmam sincs mi történt, csak az érzésre emlékszem, hogy nincs erőm védekezni és csak aludni akarok és fájt az AGYAM, ezt az érzést ismertem már, nekem tud a fáradtságtól fájni az agyam. Szóval a pasim megszexelt, amit én erőszaknak éltem meg, miközben ő nem volt egy erőszakos típus, sosem bántott volna, szerinte minden rendben volt és a testem nagyon is készséges volt. Ettől is vált ez egy rémes élménnyé, hogy olyan valami történt, amit én akkor éppen NAGYON NEM szerettem volna, a testem viszont, mint egy gép, reagált, nedvesedett, befogadott, bár nem élvezett el. Ez is furcsa volt abban a dologban mert amúgy sosem hagyott úgy, orgazmus nélkül, hacsak én nem mondtam, hogy most nem kell. (van ilyen, az ember örömmel benne van a mókában a másik kedvéért) És abban az időban azért már sokat volt dühös rám, mert azt hitte megcsalom. Szóval az élményem az, hogy elvette amit akart, én meg nem tudom mi történt. Nemrég olvastam róla, hogy a lidércnyomásnak nevezett állapot az egy teljesen valós dolog és nagyon ijesztő. Alvás közben az agy egy része kikapcsol, hogy miközben alszunk, a testünk ne csinálja azokat a dolgokat amikről álmodunk és amiket valóságnak élünk meg. Ébredés közben ezek a funkciók visszakapcsolnak, az egészet észre sem vesszük. Kivéve, ha rossz fázisban ébredünk fel, mert akkor azt éljük meg, hogy nem tudunk mozogni. Hogy a tudatunknál vagyunk, de nem tudunk mozogni. Akik megélték ezt, azt mondják borzasztó élmény. Valószínűleg erről lehetett szó, ezért nem tudtam védekezni vagy a nyöszörgésen túl kifejezni, hogy nem akarom a szexet. Nem beszéltük meg másnap. Valamit beszéltünk róla, de mivel fogalmam sem volt mi történt, nem tudtam megfogalmazni sem. Meg nem is tudtam eldönteni sem, hogy ez belefér-e, van-e benne bármi ami rajta számonkérhető. Sosem volt erőszakos velem. De mégis az az emlékem, hogy akkor éjjel dühös volt rám. Az sem kizárt, hogy a passzivitásom még dühösebbé tette. Azt hitte mással voltam, azért mentem későn haza.
Tök mindegy mit mondanak erre mások, hogy erőszak volt-e vagy sem, mert engem csak az érdekel ami az agyamban történt. Hogy talán ilyen lehet, amikor bedrogozva megerőszakolnak vagy amikor valaki műtét közben felébred vagy egy baleset bezár a testedbe amikor lebénulsz. Egy párkapcsolatban ez inkább egy sajnálatos baleset, nem egy erőszak. Vagy fogalmam sincs. Talán túl megengedő vagyok?
Kapcsolódik hozzá egy másik gondolat amitől az a kapcsolat egy fos volt valójában. Ott volt az a két hónap szívás amit bevállaltam. Kellett a pénz. Ezalatt semmilyen segítséget nem kaptam. Nem csinálta meg a házimunkát, nem jött értem éjjel (mondjuk ő korán feküdt mert korán kelt), nem nagyon tudom megfogni mitől éreztem volna, hogy ez a dolog a család ügye és nem csak az enyém. A gyerekekre vigyázott, ez igaz. Hasonló esetben minden együttérzésem azé, aki bevállalja a kurvanagy melót és próbálok segíteni, valahogy könnyíteni az életén, átvállalni más feladatait, de a legkevesebb, hogy beszélgetek vele, hogy a lelki terhek könyebbek legyenek és ne érezze magát egyedül. Hiszen ez több hónap elszigetelődést jelent. Persze, az önmagában egy probléma volt amiért egyáltalán elvállaltam a munkát. Arról is kellett volna beszélnünk. Azt is be kell vallanom, egyáltalán nem biztos, hogy akkor alkalmas lettem volna arra, hogy befogadjak egy külső szemléletet. De az a pasas fontos volt nekem, ezért amit mond, az nyomot hagyott volna. És valószínűleg segített volna abban, hogy érezzem, hogy van kiút a helyzetemből.
De valójában, a szexen kívül semmi sem működött. És ezt nehéz volt belátni. Hogy az kevés.
Tumblr media
21 notes · View notes
vanillaunicorn-blub · 2 years
Text
Alig fél méternyire álltunk egymástól, és mégis, mintha ezer mérföldnél is szélesebb szakadék tátongott volna közöttünk. Néha hiába gyalogolsz napokon, órákon át, még ezt a félméternyi távolságot sem tudod leküzdeni, mert vannak olyan szakadékok, amiket csak agymódosítással lehetne átugrani. Azaz sehogy. Csak álltunk hát a kettőnk közt kavargó értetlenség-, fájdalom- és szerelemkatyvasz felett.
Laurell Kaye Hamilton
0 notes
avicdsgn1 · 2 years
Text
CSISZTU ZSUZSA: Aki lerasszistázná a gyerekemet, azt azért „útbaigazítanám” Igazat szólt a hazudozó tolvaj Márischká! Tényleg nem szeretik az iskolázottságot. Azért ez a szintű értetlenség már konkrétan a értelmi fogyatékos kategória. Ezt idézzük fel Márischkától: A klímasemlegesség azt jelenti, hogy betiltják az időjárást? Azé’ ez így nem piti tesvírem!!! :D Márischka nem tart igényt az iskolára. Se a klíma, se az időjárás fogalmával nincs tisztában. De csapassa az asszon!!!Izombú!
0 notes
youaremycloud · 3 years
Text
Miért fulladozom?
14 notes · View notes
versinator · 8 months
Text
Kilátásba mutatóba
Választhatsz táratlan elsején ütők Lehúzásra védők odamentem szökdösők Fennszóval kalitkáját archie mélyülten Huzakodtunk visszhangozva barátotok gömbökben Várét állami jelölte posztók Torokgyulladással szinkron hazaindultam semmitmondók
Legyezőkre golyókra munkálkodni kifejezésmód Vihetne kifordítják lefogja fogalmazásmód Eleséget hetvenszer ottó telefont Könyvekért kihozom időin bement Vásárcsarnokban szerkesztőinek présház ottmaradók Részletesen folyamatosan továbbiak megállók
Megterveztem nyugszékben szívétől rejtők Kalandjait terepünk belejönne tréningezők Krimi részein értetlenség könyveidben Felelném biztosítva nyílna megfelelőbben Pl szikora némelyike luxusnyaralók Torkomból barnult effélék romlandók
Felforrva szedrei bíztatsz iránykód Módszeresebben kérdésessé aláírta profimód Raktáraiban fakanalakat billegett ráröppent Gyakorol megkérnek hányfélék csodafegyverként Szerepről sejthetünk kacsolt mosogatók Kavargott másmilyen parkosították lasszók
Dalolást leveleiket téveszted elvégzendők Báljában elhelyezik akarhatom versenyzők Hašek tábori változatait szívélyesen Költök megnyilvánulás plagizál történetekben Láttae hangsúlyok gépeltem pályázók Bölcsészkarnál ből nekivágtak távozók
Eszegettek fájára rövidíteni életmód Hallgatóit egyszerűbbre kimossák írásmód Betegyek munkák kedvtelést délelőttönként Szitkozódásba buszlépcsőn azonosan elront Nyersanyagot útvonala mosdás elintéznivalók Figyelmes égést rámszáll összeadandók
0 notes
keresztyandras · 2 years
Text
A magyar mumus
Lendvai Ildikó >Én speciel soha nem akartam mumus lenni. Balerina, az igen, legalábbis négyéves koromban, Ennek, mint annyi bimbózó tehetség kibontakozásának, a családi értetlenség vetett véget, miután saját koreográfiámra többször eltáncoltam nekik a hattyú halálát. Később megcéloztam a királylány, ennek kissé ellentmondva a forradalmár partizánlány karrierjét. Terveim között felmerült még…
Tumblr media
View On WordPress
0 notes
a-monocerotis · 3 years
Text
az online oktatás egyetlen értelme, hogy végre nem kell mindennap megjátszanom magam az iskolában
mert tudjátok... ha nem mosolyogok az azt jelenti, hogy sajnáltatom magamag, vagy épp siránkozok
nem
értem
az
embereket
és
soha
nem
is
fogom
felfogni
ebben
mi
a
valakinek
9 notes · View notes
lauracsoka · 4 years
Text
Engem hibáztatsz most mindenért, pedig elején szóltam, milyen vagyok..
8 notes · View notes