Tumgik
#április 10.
Text
Tumblr media
Ma van a születésnapunk, megemlékezünk róla egy mondatban, bár lejjebb van egy versem is, mivel ha mi nem gondoskodunk erről (is), akkor ki más, pedig ez a nap más, mint a többi, mert 6 évesek lettünk, ez mongyuk rám [SzörnyetegLajos] nem igaz, én április 10-én születtem, erre tisztán emlékszem, Margit meg csövimacska volt (na jó, igazából én is, de Apáék ismerik születésem napját, mert én egy hajléktalankunyhóban születtem a Hajógyári szigeten) szóval Margit korát csak becsülték, senki nem tud biztosat, de az ő könyvében valami miatt április tizenkettedikei dátum szerepel, szóval Apáék úgy döntöttek, hogy április 11-én van a születésnapunk, bár lehet, hogy ehhez József Attilának is köze van, nem tudom, de valami olyasmit hallottunk, hogy ez miatta fontos nap volt már előttünk is, úgyhogy bele kell nyugodnunk ebbe a dátumba, meg nekünk úgyis mindegy, mert amióta Apáékkal vagyunk, minden nap születésnap, meg Portugália kurvajó hely, és úgyis a kaja meg a játék a legfontosabb az életben, azt meg bőven megkapjuk itt, bár lehetne több is, de mit tehetünk, az emberektől nem lehet túl sokat várni, de elfogadjuk őket ilyen kis fogyatékosként is, mi mást tehetnénk, a bosszankodás csak elrontaná ezt a napot, szóval BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK nekünk! 😻 🎂 🥂 🎉 🐭 🌈👊💞👑🌹🍀🍺
MINDEN NAP ÜNNEP!
Immár hatéves lettem én, meglepetés e költemény, erény e tény.
Ez az hat évem elszelelt, észre se vettem, tán el se telt. kemény legény
vagyok, mint minden misztikus hős, de most nem lenne etikus dicse- kednem.
Nem adhatok mást, mint lényegem, számomra ez a lételem- (em) de jó e szó!
Másnak ez tán egy pillanat, nekem örökre megmarad: tapasz- talat.
De most már be is fejezem, kalapom meg is emelem magam előtt.
(Nem minden rím találkozott, de még csak hatéves vagyok. Az é- let szép.)
Meg Margit is.
34 notes · View notes
rosszulorzott · 13 days
Text
A Fővárosi Önkormányzat cégei és intézményei – azaz a Budapest család – mintegy 27 000 munkavállalót foglalkoztat. A nyitott pozíciók betöltésére tavaszra meghirdettük a második állásbörzét, ahol közel 40 kitelepülő céges és intézményi stand és több száz álláslehetőség vár mindenkit.
A nagy sikerű első alkalom után – ahol több, mint 1800-an megfordultak, és a leggyorsabb látogató már a következő héten munkába állt a Vasúti Járműjavítónál – idén áprilisban ismét megismerhetik az érdeklődők a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és nem egy esetben kollégáit is. 
A főváros cégpalettája és így az álláslehetőségek listája is nagyon színes, hiszen a nagy történelmi gyógyfürdők, strandok üzemeltetésétől kezdve a Szabó Ervin könyvtárak és az Állatkert is a fővároshoz tartoznak, ahogy a hatalmas zöldterületek gondozása, a közutak egy része, az ivóvíz vagy éppen a közvilágítás és a közösségi közlekedés biztosítása is az önkormányzat feladata. 
A kétnapos eseményen nem csak a kitelepülő cégeket és ajánlataikat ismerhetitek meg, de lesz lehetőség karrier és önéletrajz tanácsadáson részt venni, sőt ez utóbbihoz fotózás is lesz, ha valaki szeretne professzionális CV fényképet. Emellett life coach is segíti majd az álláskeresőket: az állásbörze résztvevőinek 30 perces, térítésmentes mini coaching ülést biztosítanak. 
Helyszín és időpont:
Biodóm aula, 1146 Budapest, Állatkerti körút 16.
április 12. péntek 9-19 óra között és
április 13. szombat 10-16 óra között
Az állásbörzén a részvétel ingyenes, de helyszíni regisztrációhoz kötött.
További információk itt érhetők el. 
@munkat-keres-kinal
17 notes · View notes
tuntetesinfo · 18 days
Text
Tumblr media Tumblr media
A pesti Belváros szívében, a Szabadság téren immár egy évtizede áll egy botrányos emlékmű. Emlékszünk, hogy a magyar kormány a holokauszt 70. évfordulója okán a 2014-es évet kiemelt emlékévvé nyilvánította és hogy az erre irányuló megemlékezéseket az e célra elkülönített költségvetési pénzekkel is megtámogatta. Majd ezen emlékév provokatív nyitányaként mindjárt úgy döntött, hogy a Szabadság térre egy olyan emlékművet állít, amely egyértelmű, ám történelemhamisító üzenetével próbálja mentesíteni az akkori magyar államot az évtizedeken át folytatott diszkriminációért, a zsidóüldözésekért és a vészkorszak népirtásba torkolló politikájáért viselt felelősség alól. És e felelősséget álságos módon megpróbálja teljes egészében a megszálló németekre rátolni – mintegy illusztrálva az előzőleg egyoldalúan, manipulatív módon átírt alaptörvény történelmi hazugságait. Nem meglepő, hogy e gyakorlatilag Holokauszt-tagadó „mű” létrehozása ellen azonnal széleskörű, nemzetközi szintet is elérő tiltakozáshullám indult. Április 8-án arra emlékezünk, hogy napra pontosan 10 évvel ezelőtt vágtak bele a hazug emlékmű kivitelezésébe - annak ellenére, hogy a kormányfő pár héttel korábban a méretesre dagadt botrány miatt előzetes társadalmi és szakmai egyeztetést helyezett kilátásba. Aznap délután a társadalmi tiltakozás újabb lendületet kapott, és a kivitelezőkkel és a rendőrökkel vívott konfliktusok ellenére napi rendszerességgel folytatódott – és tart a mai napig; köszönhetően mások mellett a SZABADSÁGSZÍNPAD helyszíni állhatatos munkájának.
Kérjük, tarts velünk ezen a megemlékezésen!
Mutassuk meg együtt, hogy Budapest polgárai továbbra sem tűrik el a történelem meghamisítását, nem tolerálják az áldozatok emlékének meggyalázását, nem asszisztálnak semmilyen holokauszt-tagadáshoz!
A tíz éve folyamatosan fenntartott tiltakozás rendszeres eseményein sok ismert és köztiszteletnek örvendő személy csatlakozott hozzánk. Közülük e napon felszólal:
Dr. Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke; Vágvölgyi B. András író, újságíró, filmrendező; Radnóti Zoltán rabbi, az ORZSE tanszékvezetője dr. Czeglédy Csaba ügyvéd, a szombathelyi önkormányzat NER-célkeresztben álló MSZP-s képviselője, aki pro bono védte megvádolt aktivistatársainkat; Lévai Júlia Mira újságíró Kovács Alex Gábor V. kerületi önkormányzati képviselő, polgármester-jelölt; Mohácsi András szobrász, képzőművész Karácsony Gergely főpolgármester
Közreműködnek:
Fekete László főkántor Téri Sándor színművész Rejtő Gábor költő, zenész és mások
13 notes · View notes
zeroz2ro · 11 months
Photo
Tumblr media
(A politikai-közéleti témájú, szponzorált posztokra költött összegek a Facebook Ad Library platformjáról valók, általában pár napos késésben vannak, most az április 30. és május 29. közti időszak költéseit mutatják.) Totál: 71 700 000 = 100% Fidesz: 64 500 000 = 90% Ellenzék: 7 200 000 = 10%
42 notes · View notes
sronti · 2 years
Text
Ez egy nagyon nehéz tél lesz, így arra gondoltam, hogy csináljunk egy Nostredamus versenyt. Tíz kérdés, tíz igen-nem válasz, a végén a győztes nem nyer semmit, a határidő (amire beteszem az emlékeztetőt), április 1. Kérlek ne írjatok indoklást reblogba, mert ha hosszú thread lesz, akarja a fene kimazsolázni, hogy mire gondoltatok, ha ki akartok fejteni valamit, írjatok külön posztot. Reply és reblog is ér.
1. Az ukrajnai háborúban békemegállapodás születik, vagy már legalább egy hónapja tűzszünet van.
2. Iránban forradalom van, vagy rendszerváltás történt.
3. Liz Truss miniszterelnök maradt.
4. Donald Trumpot börtönben van, vagy legalábbis elítélték valami miatt.
5. A demokraták legalább a kongresszus egyik házát megtartották a midterm választáson
6. Kínai gazdaság növekedése 2 százalék alatt van az első negyedévben.
7. Covid korlátozások Európában amik az egész lakosságra vonatkoznak és nem csak maszkhordással kapcsolatosak.
8. Zavargások Magyarországon (ez egy kicsit szubjektív lesz, mert nehéz rá objektív kritériumot mondani, szóval majd én eldöntöm)
9. 500 forintos dollár, és/vagy 20 százalékos alapkamat.
10. Putyin hatalmon maradt.
138 notes · View notes
csabaklement · 1 year
Text
Tumblr media
Április 16. - Makers Market - Fény Utcai Piac
Dinók a szivárvány színeiben 10-17h között
47 notes · View notes
rafeeen1 · 1 year
Text
Vénusz-Fiastyúk együttállás
Talán nincs is hangulatosabb annál az időszaknál, amikor a hosszú borongós, párás, esős, hideg időt nyugodtabb tavaszi harmatillatos esték váltják. 
Április hónap egyik leglátványosabb csillagászati jelensége a Vénusz-Fiastyúk együttállása volt. 
Tumblr media
Míg a Fiastyúk, mint csillaghalmaz ( tévesen “kisgöncöl” ) látszólag nem mostanában mozdul el... még kell neki majd kb. tízezer év.. Addig a Vénusz mozgása napról-napra megfigyelhető. Az időjárás bizonytalansága miatt  április 10-én sikerült lefotózni az együttállást.
Érdekesség, hogy ezen a napon a Merkúr is látszódott, melynek mozgása még gyorsabb és ezért meglehetősen nehézkes a megfigyelése. Persze így is horizont felett volt közel.
Tumblr media
A csillagtüskék, melyek kisértetisen hajaznak a James Webb űrtávcső diffrakciós tüskéire, egy az objektív elé tett 6-os csillagszűrő okozta. 
A megvilágított cseresznyefa eléggé ritkaság a felvételeken nálam. Egész pontosan a megvilágítás az ami ritka, ugyanis igyekszem minél kevesebb fényben fotózni éjszaka. Természetesen a csillagászati szürkület beálltával már nem ment egy világítás se, hisz olyankor indulnak az asztrofotós távcsövek.
Tumblr media
A felvételek egy 80-200-as M42-es objektívvel készültek, mely nem egy élességbajnok, de lerekeszelve és a csillagos égbolt követésével már használható a “kékórában”. Lehetett volna fix 200mm f2.8as telével, de az háromszor nagyobb... ugyanúgy rekeszelve lett volna.
26 notes · View notes
Text
Tumblr media
Ma van a születésnapunk, megemlékezünk róla egy mondatban, bár lejjebb van egy versem is, mivel ha mi nem gondoskodunk erről (is), akkor ki más, pedig ez a nap más, mint a többi, mert 5️⃣ évesek lettünk, ez mongyuk rám [#SzörnyetegLajos] nem igaz, én április 10-én születtem, erre tisztán emlékszem, #Margit meg #csövimacska volt (na jó, igazából én is, de Apáék ismerik születésem napját, mert én egy hajléktalankunyhóban születtem a Hajógyári szigeten) szóval Margit korát csak becsülték, senki nem tud biztosat, de az ő könyvében valami miatt április tizenkettedikei dátum szerepel, szóval Apáék úgy döntöttek, hogy április 11-én van a születésnapunk, bár lehet, hogy ehhez József Attilának is köze van, nem tudom, de valami olyasmit hallottunk, hogy ez miatta fontos nap volt már előttünk is, úgyhogy bele kell nyugodnunk ebbe a dátumba, meg nekünk úgyis mindegy, mert amióta Apáékkal vagyunk, minden nap születésnap, és úgyis a kaja meg a játék a legfontosabb az életben, azt meg bőven megkapjuk itt, bár lehetne több is, de mit tehetünk, az emberektől nem lehet túl sokat várni, de elfogadjuk őket ilyen kis fogyatékosként is, mi mást tehetnénk, a bosszankodás csak elrontaná ezt a napot, szóval BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNUNK nekünk! 😻 🎂 🥂 🎉 🐭 🌈👊💞👑🌹🍀🍺 #SZÜLETÉSNAP #Lajos_és_Margit
MINDEN NAP ÜNNEP!
Immár ötéves lettem én,
meglepetés e költemény,
erény
e tény.
Ez az öt évem elszelelt,
észre se vettem, tán el se telt.
kemény
legény
vagyok, mint minden misztikus
hős, de most nem lenne etikus
dicse-
kednem.
Nem adhatok mást, mint lényegem,
számomra ez a lételem-
(em)
de jó
e szó!
Másnak ez tán egy pillanat,
nekem örökre megmarad:
tapasz-
talat.
De mostmár be is fejezem,
kalapom meg is emelem
magam
előtt.
(Nem minden rím találkozott,
de még csak ötéves vagyok.
Az é-
let szép.)
Meg Margit is.
34 notes · View notes
munchausenparokaja · 9 days
Text
2024. április 10-e, most láttam idén az első zokni-szandálos embert.
3 notes · View notes
kaoszkutato · 11 months
Text
"Az a jó Orbán Viktorban, hogy mindig van egy 10-20-30 évvel ezelőtti Orbán Viktor, aki elmondja, hogy a mostani Orbán Viktor miért vállalhatatlanul szar alak."
A születésnapján emlékezzünk Orbán Viktor egyik legnagyobb történelmi bűnére: fiatal demokratából lett totalitárius zsarnokként az állam működésének alapjává tette a kirekesztő és hazug propagandát. Ezzel nem csupán a hazai hatalmi viszonyokat és a nemzetközi megítélésünket repítette vissza a rendszerváltás előtti időkbe, de a folyamatos ellenségkeresése és ellenségkreálása talán még ennél is kártékonyabb volt: következményeit (pl. a szolidaritás és a társadalmi felelősségvállalás szisztematikus kiirtását) egyelőre felmérni sem tudjuk.
(A fenti részlet az 1992. április 25-i nyilvános, a köztévében leadott Kónya-Orbán vitából van. Ezek, a hatalmat számon kérő viták akkoriban a közélet természetes eseményei voltak, ma már elképzelhetetlenek.)
10 notes · View notes
nemzetikonyvtar · 1 year
Photo
Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media Tumblr media
Megrendelhető az első Magyarországon nyomtatott könyv, a Budai krónika csúcsminőségű facsimile kiadása!Előrendelési időszak: 2023. március 31. – május 26. 
Az első 50 megrendelő meghívást kap a kötet május 27-ei zártkörű bemutatójára! 
Kedvezményes előrendelési lehetőség:2023. március 31. – április 21.
A bibliofil változat kedvezményes ára: 30 000 Ft
A gyűjtői változat kedvezményes ára: 99 000 Ft
Megrendelését ide kattintva tudja leadni: https://bit.ly/Budaikronika 
A 350 bibliofil példány gépi kötéssel készült, borítóján – Hess András betűinek felhasználásával – arany prégnyomással. Ez és a kísérőkötet míves fatokba kerül. A 200 gyűjtői példány fatáblás kézi kötéssel, az elő- és a hátlap – egy korabeli borítóról vett vésetminta felhasználásával – vakdombor nyomással készült. A fakszimile a hozzá tartozó kísérőkötettel és egy üveg, a Grand Tokaj Zrt. által felajánlott hatputtonyos tokaji aszúval együtt névre szóló réztáblával ellátott és lakkozott bársonnyal bélelt fadobozba kerül.
10 000 Ft felárért sorszám egyedileg igényelhető!A gyűjtői kiadás választható sorszámai:16–50., 81–199.
A bibliofil kiadás választható sorszámai:207‒247., 341–536.Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a rendeléseket és a sorszámokat a beérkezés sorrendjében tudjuk teljesíteni. 
A kiadványokat május 27. után postázzuk (ebben az esetben felszámítjuk a postaköltséget), vagy személyesen átvehetők a könyvtárban.
Kérjük, megrendeléskor jelezze az alábbiakat:– gyűjtői / bibliofil kiadás– egyéni sorszám igénylése– számlázási cím– átvétel módja: OSZK / szállítás (az utóbbi esetben szállítási címmel)Megrendelését ide kattintva tudja leadni: https://bit.ly/Budaikronika 
További információk: https://chronica.oszk.hu/megrendeles/
17 notes · View notes
hobbygilda · 1 year
Text
10 éve!
Tegnap volt 10 éve, hogy 2013. április 14-én kezdte árulni a Nemzeti Színház a vezetőváltásig hátralévő rövid idő előadásaira szóló jegyeket a a színházban és az Andrássy úti jegyirodában.
5 notes · View notes
meg-megbanom-ezt · 1 year
Text
Elvesztettem valami fontosat és nem tudom sem elengedni, sem visszaszerezni (I. rész)
Május 10. fontos dátum: egyrészt a Madarak és Fák Napja, másrészt az első MMM (=Mindennapi Madaraink Monitoringja) felmérés határideje (április 15. a kezdete, mellesleg). Fontos madaras nap. És mégis...
Minden évben egyre jobban küzdök, hogy elvégezzem a felmérést és ugyanakkor minden évben megfogadom, hogy többet járok madarászni, terepezni. És mindig egyre kevésbé sikerül. Mindig megvan az ok: nem elég jó az időjárás, utálok korán kelni, félek a kóbor(oltatott) kutyáktól... és olykor igazak is, de gyakran csak kifogások. Régen is sokszor túlnyúlt a szeszélyes április májusba, régen is megkergettek a kutyák, mindig is utáltam korán kelni... DE régen a lelkesedés, a motiváció egyszerűen SOKKAL nagyobb volt bennem és könnyen túllendültem a negatívumokon. Utólag belegondolva, elképesztően kemény voltam még tizenpár évesen!
Most meg... hazamegyek csak azért, hogy csakazértis felkelek vasárnap. Bepakolok, nézem az időjárás-appokat, de titokban abban reménykedek, hogy szar idő lesz. Későn fekszem le, mert nincs kedvem, mégis felhúzom az órát (telefont, de mindegy). Felkelek, és méla undorral kinézek: igazából egész jó idő van. Felhős ugyan, de foszlányokban: van esély, hogy eloszoljon. Szél mérsékelt. Mégis, egyszerűen zsigeri ellenállás van bennem. Csakazértsem, NEM, NOPE. Visszafekszem, de közben bűntudatom van. Már nem vagyok madarász, csak névleg, színleg, performatíve. Miért vesztettem el az érdeklődésemet az alapvetően meghatározó hobbim iránt? Hogyan? Mikor? Miért?
youtube
Erről írnék még többet is, csak most nincs kedvem (hahh!), meg nem is tudom, mennyire fedjem fel magam. Ez messzire vezetne, mert az eddigi életutamról, karrieremről (hahaha) kéne szóljon. Majd.
A poén, hogy mindez azért is csapódott le bennem, mert pont nemrég felkértek arra, hogy egy madaras/-ász megemlékezést írjak, csak hát beszart nem tudok pozitív lenni most.
4 notes · View notes
angelofghetto · 1 year
Text
az 1956-os akármicsoda 16 pontja
„Ha belegondolunk, akkor 1956-ban mi nem azért harcoltunk, mert azt gondoltuk, hogy le fogjuk győzni a Szovjetuniót. Azért vállaltunk egy forradalmat és szabadságharcot, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet meg a béketárgyalást” – mondta Orbán.
Az 1956-ban megalkotott 16 pontos követelés:
1. Vonják ki a szovjet csapatokat ! (Ezt kiáltozták hozzá: „Ruszkik haza!”)
2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-ei párizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
12.Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
15. Szolidaritást a lengyel néppel!
16.Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
Még a hülye is látja, hogy ez a béketárgyalásokról és a fegyverszünetről szól. Nem?
11 notes · View notes